FELFEDEZŐ
Kopasz, mindössze pár szár szőr van az amorf fején, kilóg a nyelve, de a gazdi szerint a maga módján szép.
FELFEDEZŐ
Egy dietetikus elmagyarázta, miért puffadunk fel olyan könnyen a gyorséttermi ételektől, és miért leszünk újra éhesek már akár egy órán belül.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök legújabb fotóján egy láda tököt cipel, amik egyenesen a felcsúti veteményesből érkeztek.
FELFEDEZŐ
A 61 éves Cheryl és a 24 éves Quran nem retten vissza a negatív kommentektől, szerelmük erősebb, mint valaha.
FELFEDEZŐ
A svédasztalos étteremben általában többet szednek a vendégek, mint amit tényleg képesek is elfogyasztani, ez pedig súlyos pazarlás – mondta el az étterem vezetője.
FELFEDEZŐ
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium még képeken is megmutatta, milyen kilengések voltak a műszereken.
FELFEDEZŐ
Munkáltatói sehol sem tudták elérni, majd június 2-án beadta felmondását. A hatóságok azóta is keresik.
FELFEDEZŐ
Erős a gyanú, hogy a két lánynak ugyanaz a férfi az apja. DNS-teszttel fogják kideríteni az igazságot.
FELFEDEZŐ
A madármentők viszont elismerték, hogy valóban fellelhető némi hasonlóság a tengeralattjárók szonár hangja és az Avason hallott hang között.
FELFEDEZŐ
Az eladók szerint az utóbbi időben megugrott a kereslet a hasonló ingatlanokért a változó globális események miatt.
FELFEDEZŐ
Az idős kutya már nagyon beteg, így lehet, hogy ez volt az első és egyben utolsó versenye is.
FELFEDEZŐ
Igaz, hogy keveset alszik, de annál többet keres a 28 éves profi ébredő. Júniusban még több bevételre számít, mint a legutóbbi hónapban.
FELFEDEZŐ
A fiatal New York-i nőt a szülei tartják el, nem is akar dolgozni, mert szerinte nem férne bele az idejébe a szépségápolás és a szórakozás mellett.
FELFEDEZŐ
Az angol anyát megdöbbentette, hogy az üzlet dolgozói hűvösen viselkedtek vele, és semmilyen segítséget nem nyújtottak neki. Panaszt is tett a cégnél, amely bocsánatot kért a történtek miatt.
Népszerű
Ajánljuk