PROGRAMOK
A Rovatból

Táncdalfesztivállal ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Katona József Színház társulata a Budapest Parkban

A különleges, kísérleti előadás a koncert és a színház fúziójából jön létre, amelynek gerincét a Csinibaba című film betétdalai, illetve a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak örökzöld slágerei adják.

Link másolása

A Katona József Színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából egészen új vizekre evez, és belekóstol a koncertek világába. A Vajdai Vilmos rendezésében, Schnabel Zita látványtervei alapján megvalósuló élőzenei műsor lényege, hogy a Katona társulata olyan, a Parkban is gyakran megforduló vendégénekesekkel,

mint Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company), Beck Zoli (30Y), Fekete Giorgio (Carson Coma), Járai Márk (Halott Pénz), Lábas Viki (Margaret Island), Németh Juci (Budapest Bár), Péterfy Bori (Péterfy Bori & Love Band), Sena Dagadu (Irie Maffia) és Vitáris Iván + Balla Máté (Ivan & The Parazol) kiegészülve hívja életre a hatvanas évek táncdalfesztiváljait - különös tekintettel az 1967-es ikonikus eseményre - egy játékos koncert-show keretein belül.

A Budapest Park igazgatója, Pálffy András így mesél az eseményről:

“Régi álmunk, hogy a színházat mint műfajt behozzuk a Budapest Parkba, és a zenerajongó, de a színház világát kevésbé ismerő közönséggel is megszerettessük ezt a művészeti ágat, a mindkét műfajt egyaránt kedvelő vendégeinknek pedig újfajta megközelítést mutassunk be. Úgy gondoljuk, a Park egyfajta hidat tud képezni az élőzenei és a színházi világ között. A zenészekkel ápolt jó kapcsolatainkat is bevetettük, akik felkérésünkre lelkesen csatlakoztak a projekthez. Nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a koncert létrejöttében, és ilyen módon is gratulálhatunk a katonások munkájához, elmúlt negyven évükhöz!”

A színház és a koncertek fúziójában létrejövő műsor célja, hogy az egymással színpadon ritkán találkozó művészek közös erővel létrehozzanak valamit, ami még nem volt, és a különböző területeken alkotó előadók kimozdítsák egymást és saját magukat is a komfortzónájukból.

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elmondta:

“Az ötlet, hogy a Katona társulata, kedvenc hazai zenészeikkel kiegészülve, a legkedveltebb fővárosi koncerthelyszín színpadára lépjen, 2022 tavaszán, kommunikációs kolléganőnk, Kazimir Annamari felvetésére született. Szerettük volna, hogy a színház 40. évfordulóján művészeink tehetségét és sokoldalúságát minél szélesebb körben, egy eddig ismeretlen terepen is megismerhesse a közönség. Erre a Budapest Parknál alkalmasabb helyszínt nem is találhattunk volna.

Mindig is fontosnak tartottam, hogy a társulatot folyamatosan érjék új, inspiráló impulzusok, friss energiák, így természetes volt, hogy örömmel fogadtam, a javaslatot, ahogy a színészek is. Hálásak vagyunk, hogy a Budapest Park az első perctől nyitottan és lelkesen állt a közös produkció gondolatához és nagyban segíti annak megvalósulását.”

Az este gerincét a Csinibaba egyes dalai és a 60-as évek kultikus táncdalai adják, meglepő formákban, sajátos feldolgozásokban. Ebben segítségünkre lesz a Meggyes Ádám vezette, különleges felállású, több mint húszfős kísérőzenekar.

Ádámot legtöbben az Irie Maffia trombitásaként vagy a Fővárosi Rapcirkusz alappilléreként ismerhetik, de számtalan szimfonikus és kortárs előadás zenéje fűződik a nevéhez. A fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített zenekar magja: Dési Tamás "Guba" - dob, Szekér Ádám - gitár, Matus Péter - basszusgitár (mindhárman Irie Maffia) és Premecz Mátyás - billentyűk (Kéknyúl).

A táncdalfesztiválok miliőjét idéző díszletben valóban verseny zajlik majd: színészek és zenészek küzdenek, hogy elnyerjék a zsűri kegyeit. Ez a laza versenydramaturgia a koncert színháziasságát erősíti. A különböző produkciók megmérkőznek egymással, hogy kiderüljön: ki mit tud?

A szőrösszívű és gézengúz zsűri rövid, várhatóan szarkasztikus megjegyzésekkel értékeli a produkciókat és természetesen a közönségnek is nagy szerep jut: a küzdőtéren összegyűlt tömeg is támogathatja az előadókat, szurkolhat kedvenceinek, adott esetben szembeszállhat a zsűrivel.

A különleges koncertműsor támogatója a Mastercard, nagy örömmel csatlakozott a projekthez.

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mind a Katona József Színházzal, mind a Budapest Parkkal hosszú ideje partnerek vagyunk. Ez a mostani Táncdalfesztivál egy olyan ünnepi pillanat, ami egyesíti mindazt, amiben közösen hiszünk: az innovációt, az új nézőpontok keresését, a tehetségek felkarolását és azoknak az értékeknek a reflektorfénybe helyezését, amellyel mindannyian gazdagabbá válhatunk. Gratulálunk a Katona József Színháznak az elmúlt 40 évért és a magyar kortárs kultúrában betöltött szerepükért” - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Vajdai Vilmos rendező, Bíró Bence dramaturggal közösen a táncdalfesztiválok szerkezete alapján építi fel a koncertet, sok humorral, magukat éppen csak annyira komolyan véve, amennyire a helyzet engedi. Május 21-én tehát a Park színpadán igazi susu bolondság várható!

A koncertműsorra kizárólag állóhelyek válthatóak. A teraszokon korlátozott számban székek találhatóak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A jegyértékesítés február 24-én 11 órakor indul a Budapest Park felületein, azonban a Katona József Színház Pártolói körének tagjai és hírlevél feliratkozói illetve a Park leghűségesebb jegyvásárlói már február 22-én, 11 órától biztosíthatják a helyüket ezen az egyedülálló, tényleg megismételhetetlen estén.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
Május 1-i programok 2024-ben: országos és budapesti majáliskörkép
A május 1-i programok 2024-ben is szórakoztató élményeket kínálnak az egész családnak. Budapest és az ország legjobb majálisaiból válogattunk, kikapcsolódást keresve a munka ünnepére.
Címkép: Jakob Strauß képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Hagyományosan május 1. napján rendezik a majálisokat azaz egy tavaszi ünnepet, amit Magyarországon már régóta ünnepelnek, bár jelentése azóta sokat változott. A majálisokat általában kültéren rendezik meg, és különböző szines programokkal tarkítják: koncertekkel, néptánccal, kulturális előadásokkal, kézműves vásárokkal, a hagyományos májusfa állítással, gasztronómiai eseményekkel. Idén a legtöbb településen megemlékeznek arról is, hogy Magyarország immáron 20 éve csatlakozott az Európai Unióhoz.

Budapest majális 2024: Színes programok az idei május 1-jén

Első körben lássuk tehát a budapesti majálisok programkínálatát!

Egy fergeteges majális a fővárosban: Hello Budapest Fesztivál, május 1-5.

A Főváros több pontján – a Városháza parktól a Károly körúton és a Szabadság hídon át egészen a Móricz Zsigmond körtérig tart majd a Budapesti programsorozat. Számtalan családi, kulturális, zenei és fényművészeti program közül lehet választani, a Városháza parkban pedig egy ingyenes szuperkoncert is lesz május 1-jén. 19.00 órától veszi kezdetét a "20 ÉV, 20 SLÁGER" koncert válogatott fellépőkkel!

Részletes programfüzetet ITT találtok.

Majális a Bókay kertben:

A hagyományokhoz hűen idén is közös ünneplésre hív mindenkit a XVIII. kerületi önkormányzat. Május elsején egész nap gyermekprogramok, fellépők és koncertek töltik majd meg a Bókay-kertet, a nap házigazdája Abaházi Csaba lesz.

A belépés ingyenes.

Majális Budapesten a Bókay kertben

Kertvárosi majális:

Tavaszi forgatag, koncertek, gyerekprogramok, kirakodóvásár, vidámpark, finom falatok, hűs italok, sok-sok zöld és piknik hangulat vár a XVI. kerület szívében, az Erzsébet-ligeti majálison.

Igynenes Május 1-i programok Budapesten a Kertvárosban

Rákosmenti majális

Idén is izgalmas programokkal, színpadi előadásokkal és széles étel-ital kínálattal várnak sok szeretettel május 1-jén a Népkertben a Rákosmenti majálison. A belépés díjtalan!

Bővebb leírás IDE kattintva.

Majus 1-a Népkertben a Rákosmenti majálison

Május 1. a Széll Kálmán téren:

A Tavaszi Széll idén is modern majálist hoz a Széll Kálmán tér korzójára. Koncertek, DJ-k, ételkülönlegességek, és vásárok között forgolódhattok a Nemdebár, a 101 Bistro, a Pingrumba, a Sárkány, az Easy és a Zappi jóvoltából, már délelőttől kezdve egészen estébe nyúlóan a majálison. A szemfülesek még egy rendhagyó tigristáncot is láthatnak a téren.

Május 1 országszerte és majálisok 2024-ben: Íme néhány programtipp az ünnepre

Természetesen az országos rendezvények sem hiányozhatnak egy május 1-i programajánlóból. Következzen most jó néhány színes majális programkínálat - a teljesség igénye nélkül.

Dunaföldvári majális és Spenótfesztivál a Duna-parton

Az EU csatlakozáskor, 2024-ben Guinness-rekordot döntöttek: a város irányítószámával megegyező – 7020 – adag dunaföldvári húsgombóc levest főztek cipóban tálalva. A rekord idén nem fog megdőlni, de 720 adag elkészül a húsgombóclevesből.

Mivel Dunaföldvárt "Spenótfalvának" is nevezik, nevéhez hű maradva spenótos ételek bemutatója és kóstolója is lesz a Duna parton. A programokról bővebben ITT olvashattok.

Dunaföldváron is lesz majális és Spenotfesztivál

Esztergomi majális 2024

Április 30-án, kedden rendezik meg az évtizedes múltra visszatekintő Lampionos Hajós Felvonulást Esztergomban. A félnapos program keretében a felvonulás mellett fotós workshoppal, gasztronómiai élményekkel és koncerttel is várják az érdeklődőket.

A családokat 16 órától a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az Esztergom Madárakol Természetvédelmi Egyesület munkatársai rovaros kirakókkal, fészek bemutatóval és egyéb természettel kapcsolatos programokkal is várja, de kitelepül még a Kresztergom Park is, ahol a legkisebbek elektromos Suzuki kisautókon élhetik át a vezetés élményét.

A nap fénypontjaként 20.45-kor kezdődik a Lampionos Hajós Felvonulás, ahol kreatív elemekkel, színes fényekkel hajók és csónakok haladnak zenei aláfestés mellett a Kis-Dunán. A felvonulás műsorvezetője Szujó Zoltán lesz, zárásként pedig 22 órakor az Anna and the Barbies lép fel.

Részletek és regisztráció a rendezvény HONLAPJÁN.

Május 1 programok Gyöngyösön

A Fő téren a Gyöngyösi Városi Majális színes forgataggal vár minden szórakozni vágyót. Emellett koncertek, kutyás bemutató, box meccs, operett dalok, tánc, gyerekprogramok várják az érdeklődőket. Az estét a The Carbonfools zárja majd.

A részletes programokat: ITT találjátok

Egész napos majális programok lesznek Gyöngyösön is

Május 1 Hajdúszoboszlón

Hungarospa Strandnyitó 2024. május 1-én. A hajdúszoboszlói nyári strandszezon nyitó bulija a Hungarosparty az év szezonnyitó bulija sztárfellépőkkel, már hagyományos rendezvénye a hajdúszoboszlói fürdőnek. Fellépnek: Dívák Produkciója (Fésűs Nelly, Détár Enikő, Ladinek Judit), Krisz Rudi, Deniz és Orsovai Reni, Yamina. A rendezvényre a belépés díjtalan!

A rendezvény honlapját ITT találjátok

Zenés május 1 programok Hajdúszoboszlón

Kalocsai majális az Érsekkertben

Két napos rendezvénysorozat. A programok egyik fő attrakciója a 2024 adag szükemarha-paprikás, amit közösen készítenek el, és a kilátogatókat ingyenesen vendégül is látják egy kóstolóra. Az ebéd tervezett időpontja 12 óra. A nap csúcspontja pedig az este 20 kor kezdődő Majka koncert.

További információ a HONLAPON.

Kalocsai majális 2 napon keresztül

Május 1 Sástón

Retró Majális Sástón a Mátra Kempingben. Május elseji önfeledt szórakozás, zsíros kenyér, fröccs, gyerekprogramok. A rendezvény területére a belépés díjtalan, a programokra pedig az információs pultnál lehet jegyet váltani.

További információt és a részletes programot ITT találjátok.

Szekszárdi majális programok

Koncertek kicsiknek és nagyoknak, némi jóga, egy kis tánc, közös piknik, retró járgányok és szépségverseny a kutyusoknak. Sok-sok szórakozás és rengeteg élmény május elsején irány a szabadtér! Szeretettel várnak benneteket a Városi Retro Majálisra, melyet idén a Tudásközpont és az Interspar közötti területen rendeznek meg.

További információ a programokról a HONLAPON.

Május 1 programok Szolnokon

Május első Családi Majálisát rendezik Szolnokon, a Tiszaligetben. A munka ünnepén rendszerint színes programokkal várják a Tiszaligetbe látogatókat: koncertek, sztárfellépők, családi programok, óriás játékok, vetélkedők és kézműves foglalkozások, légvárak, csúszdák, körhinták, céllövöldék, gasztronómiai ínyencségek, kézműves kirakodóvásár.

Vásári forgatag az egész család, baráti társaságok, munkahelyi közösségek számára. A RENDEZVÉNY ingyenesen látogatható.

Családi majalis Szolnokon a Tiszaligetben

Majális a Szentendrei Skanzenben:

Május 1-je a századfordulón cimmel rendezik meg az idei nyárköszöntő majálist a Skanzenben. Idén a fő téma a párválasztás, és a szerelem, ezért zöldágjárással, májusfaállítással, játékokkal és zenés mulatsággal hozzák vissza az 1910-es évek majálisainak hangulatát.

Majális 2024-ban is vár téged a Szentendrei Skanzenben

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Balaton Sound 2024: itt a fesztivál teljes zenei programja
A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.

Link másolása

 

Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.

„Az idei Heineken Balaton Sound zenei felhozatalát igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az elektronikus zenei univerzum széles kínálatát sűrítsük a fesztivál négy napjába. A Sound immár egy olyan, stílusokon átívelő partyünnep, ahol az elektronikus zene szerelmesei tetszés szerint válogathatnak a kínálatból, felfedezve új kedvenceket, zenei irányzatokat a fesztiválbeach minden pontján ” – kezdte a teljes line-up bejelentését Filutás Anna, a Heineken Balaton Sound projektvezetője. A fesztivál főszervezője elmondta, hogy az idei év egyik nagy dobása, hogy a Heineken Nagyszínpad műsorideje bővül, „a második naptól már hajnal 3-ig tartanak itt a programok, vasárnap hajnalra átfordulva pedig egy hatalmas Endshow-val búcsúzik ez a helyszín a fesztiválozóktól, a világhírű holland Q-Dance csapatának jóvoltából .”

Átalakul a Sound helyszíne is, a főbejárat új helyre kerül és a nagy előzetes érdeklődés miatt átalakítják a fesztivál vendégterét is.

Filutás Anna kiemelte, hogy megújult VIP élményekkel és tematikákkal várják az idén érkezőket, a My Stage programját már kora délutántól a legkedveltebb hazai party brand-ek töltik meg, a B Stage nagyszínpad hajnal 6-ig tart nyitva, az 1 km hosszú partszakasz pedig vízparti helyszínekkel, beach partikkal, valamint kényelmes lazulással, vízi játékokkal várja a látogatókat a fesztivál ideje alatt, éjjel-nappal.

A Heineken Balaton Sound Nagyszínpadnak idén is egy hatalmas ledfal adja a díszletét, a fellépők sorában pedig az első napon érkezik - délutántól az éjszakába haladva - Andrea Lane, Hugel, Meduza, Purple Disco Machine és James Hype. Másnap ugyanitt kezd Metha, majd Mau P, Vintage Culture, Paul Kalkbrenner következik, éjféltől hajnal 3-ig pedig a Mathame formációt követi a Mind Against. Pénteken Yamina melegíti be a közönséget ezen a helyszínen, majd a színpadra lép John Newman, a Lost Frequencies, Marshmello , Alison Wonderland, Borgore, Zomboy és Dublic & B'Andre. A zárónapon pedig a Heineken Nagyszínpadon ott lesz Ben Nicky, Nervo, Will Sparks és Timmy Trumpet. Este 11-től pedig beindul egy monstre, négyórás Endshow, egy látványos végjátékkal, az elektronikus tánczene keményebb stílusaiban kiemelkedő holland szervezőcsapat, a Q-Dance bemutatásában. A fellépők közt pedig The Qreator, Sound Rush, Ran-D, Warface és Sefa, az est házigazdája pedig a „Hardstyle Hangja”, azaz DV8 lesz.

A Sound másik nagyszínpada, a B Stage, a B my Lake prezentálásában. Zenei kínálata alkonyattól pirkadatig tart, az első nap este 9-kor indulnak a programok, majd a csütörtöktől már 8-kor színpadra áll az első előadó és minden nap hajnal 6-ig tart a buli.

Szerdán itt lesz sorban Denes Toth, Marwan Dua, Miss Monique, Kölsch, Adam Beyer és Maceo Plex. Csütörtökön jön dtnb., Sonic Rain, Kitti Kay, Trym, Nico Moreno, 999999999 valamint Sara Landry. Pénteken Raul Young & Shabaam kezd, majd SanFranciscoBeat, Hot X, Estella Boersma, Fjaak, Amelie Lens, és élő produkcióval Reinier Zonneveld áll színpadra. A Heineken Balaton Sound zárónapján pedig fellép majd SouveQ & Lerm, Secret Factory, Alfa Romero és már vasárnapba nyúlva érkezik Brina Knauss, élő produkcióval Stephan Bodzin , majd Cassian és végül Sama’ Abdulhadi.

My Stage helyszínét kora délutántól minden nap más-más hazai party brand veszi birtokba. Július 3-án jön a Post For Rent presents: Bom Dia, másnap a műfaji korlátokat nem ismerő, minden stílusból a közönség igénye szerint merítő Be Massive csapata, és azt követő napon a Cinema Hall vs. Budapest Calling elektronikus zenei utazásán vehetünk részt. Július 6-án pedig a varázslatos helyszíneken naplementés bulikat szervező, a house és tech-house szettekkel operáló House Piknik búcsúztatja ezen a helyszínen a Soundot.

A hazai kedvencek után pedig naponta érkeznek a nemzetközi nevek. Az első nap David Löhlein, Baugruppe90 és Malugi. Másnap Andy Catana & Pola, HoneyLuv, Afriqua és Airrica. Pénteken a Mulya, Poli, Henri Bergmann, Marino Canal valamint Olympe. Szombat estétől hajnal 4-ig pedig Polar, Mateo & Spirit, Juliet Fox, Space 92 x POPOF, Nusha lép majd itt fel.

Tavaly új helyszínként jelentkezett és aratott sikert a Rádió1 Heineken Beach Club, napozó stéggel és kényelmes lounge bútorokkal biztosítva a beach hangulatot. A program itt kora délutántól indul, amikor a Rádió1 DJ-i a nagyszínpad indulásáig tolják a set-eket, majd folytatják a nagyszínpad szüneteiben és a zárás után hajnalig nemzetközi sztárokkal – így például Sam Feldt, Laidback Luke vagy a Switch Disco - kiegészülve.

A The Lookout a Sound „cápalese”, körülötte pedig négy napon át zajlik majd a beach party, nemzetközi fellépőkkel, mint például a belga Manuals vagy Nina Black, vagy a környező országok, Szlovákia és Ausztria kedvenc DJ-ivel. És fix pont a Soundon a Party Bistro, amit a Snowattack csapata tölt fel programmal a hajnalba nyúlva.

Idén is kifut majd naponta a Sound Partyhajója, rajta a Dj kapitányok, mások mellett Loving Arms, Joer Junior, Edo Denova, Nova/Xandra, Cordeiro, Friday syndrome, Antique/B&E, Nick Behrmann, Chriss Ronson, Metha.

Aki pedig már korábban hangolódna a Heineken Balaton Soundra, azt a Kopaszi-gáton várja június 7-én egy warm-up party, számos fellépővel, délutántól ‘Sunset Sound’-dal és éjszakai afterrel, és olyan főhősökkel, mint a Tamer Malki és Rami Abousabe, azaz a Bedouin formáció.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
A reneszánsz sárkány éve – Báthori 550 napok: látványos időutazós rendezvények Vácon
A programokon életre kel Báthori Miklós reneszánsz világa. Táncosok, korabeli mesterek, vívók és tudós elmék mellett finom falatok is várnak.

Link másolása

Vác ebben az évben megidézi a város reneszánsz virágkorát. Az eseménysorozat apropója, hogy 550 évvel ezelőtt szentelték váci püspökké a humanista Báthori Miklóst, aki Mátyás király udvarával vetekedő reneszánsz központot alakított ki Vácon.

Az emlékév folyamán a szervezők látványos, korhű felvonulással, hagyományőrző bemutatókkal, időszaki kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal, jelmezversennyel, kézműves foglalkozásokkal, reneszánsz finomságokkal várják az érdeklődőket.

A több hónapon átívelő eseménysorozat célja, hogy a látogatók bepillantást nyerjenek a város 15-16. századi virágkorába. A résztvevők megismerhetik az itáliai művészetek, tudományok és mesterségek iránt rajongó Báthori Miklós munkásságát, a ma már csak töredékekben látható váci reneszánsz építkezéseket, és átfogó képet kaphatnak a korszak gasztronómiájáról, öltözködéséről, szórakozási szokásairól és fegyvereiről.

Bővebb információk: ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Teljes a Panoráma Színpad és a Lőtér programja az idei Művészetek Völgye fesztiválon
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja újabb könnyűzenei fellépőket tett közzé.

Link másolása

Újabb nevekkel bővült a Művészetek Völgye könnyűzenei programja: immáron teljes a nagyszínpad fellépőinek és a LŐTÉR x Közlekedési Múzeum előadóinak is.

A fellépők névsora így most olyan nevekkel bővült, mint az Analog Balaton, az Aurevoir., a Blahalouisiana, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, az Esti Kornél, a hiperkarma, az Ivan & The Parazol, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Quimby, a Pogány Induló vagy a Vad Fruttik.

A 33. Művészetek Völgye ezen a nyáron is több mint kétezer programmal várja a fesztiválozókat július 19. és 28. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja most újabb könnyűzenei fellépőket tett közzé.

A fesztivál Nagyszínpadát jelentő Panoráma Színpadon lép fel a mindig őrjítő bulit csapó Aurevoir., az új lemezzel készülő Blahalouisiana, a 15 éves Bohemian Betyars és az idén ötéves Carson Coma, de elhozza slágereit a Csaknekedkislány, az Esti Kornél, a hiperkarma, az Ivan & The Parazol, a Kiscsillag, a Margaret Island és a Quimby is, a már korábban bejelentett 30Y, Bagossy Brothers Company, BËLGA, Beton.Hofi, Elefánt, Parno Graszt, Platon Karataev és Punnany Massif mellett.

A tavaly debütált, Taliándörögd zenei ütőereként szolgáló Közlekedési Múzeum x LŐTÉR helyszín ezúttal is második nagyszínpadként szállítja a Völgybe a legfrissebb ütemeket és a régi kedvenceket már késő délutántól, legyen szó hip-hopról, elektronikus zenéről, popról vagy rockról. Itt tombolhatunk az Analog Balaton, az Anima Sound System, Ajsa Luna, a Besh o droM, Co Lee, Cseri Hanna, a Duckshell, a Juhász Zoli és zenekara, az Európa Kiadó, a Fiúk, a Freakin Disco, a Hakumba, Hundred Sins, a Labek and Chrobak, a Lóci Játszik, a Péterfy Bori & Love Band, a Random Trip, a Raklap, Sisi, a Selah Vie, a Szabó Balázs Bandája, Szlimmy, a Vad Fruttik, a VHK és a Zaekar zenéjére is. A Közlekedési Múzeum x LŐTÉR napközben is változatos programokkal várja a fesztiválozókat a pólófestéstől a linómetszésig, de a látogatók megnézhetik a helyszínen a Múzeum legendás járműveit és múzeumtörténeti érdekességeit is, valamint innen indul majd a Zenélő Busz is.

A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol a könnyűzenétől kezdve a jazzen és a világzenén át a komolyzenéig mindenféle műfaj rajongója megtalálhatja számítását, ahogy az irodalomkedvelő, családi programokra vágyó, vagy éppen színházba járó közönség is.

A fesztivál korábban már bejelentette a Cirque du Tókert olyan legendás fellépőit, mint Bródy János, a Budapest Bár, a Csík zenekar és Presser Gábor, Dés László, Kern András és Zorán, valamint elérhetővé tette színházi programját.

A teljes programbontás május 9-től lesz elérhető a fesztivál hivatalos oldalán, ahol a fesztiválozók már lecsaphatnak a kedvezményes bérletekre és kempingjegyekre.

Sőt, aki március 18. és április 12. között vásárol 5 vagy 10 napos bérletet, az helyjegyet nyerhet a Zenélő busz szombati különjárataira is, ahol egy-egy Panoráma színpados fellépő játszik majd a szerencsés utasoknak az Ikarus 311-es retró járatán.

Link másolása
KÖVESS MINKET: