HÍREK
A Rovatból

Református tiltakozók várták Balog Zoltánt Salgótarjánban, balhé lett belőle

A demonstrálók eredetileg csendben akarták kifejezni a véleményüket. A püspökkel szimpatizálók azonban el akarták venni tőlük a molinójukat és a telefonjaikat.


Tiltakozók kisebb csoportja várta Salgótarjánban Balog Zoltán református püspököt, aki hálaadó istentiszteletre érkezett a gyülekezethez - számolt be róla az ATV. A demonstrálókat a püspökkel szimpatizálók próbálták akadályozni, és el akarták venni tőlük a telefonokat, transzparenseket.

A tiltakozók a kegyelmi ügyre emlékeztetve akarták a véleményüket kifejezni, és tiltakozni a püspök látogatása ellen.

„Egy bátor csapat hozott egy molinót, amelyre az volt írva, hogy szégyelljétek magatokat. Ezzel utalva a püspöki kegyelmi botrányra. Mi pedig ezt csendben szerettük volna tudatni az emberekkel, hogy ez a véleményünk. Nem akartunk ebből botrányt, de sajnos a lelkész asszonynak a férje elénk ugrott és leszaggatta a molinót, illetve a telefonom előtt ugrált és ki akarta szedni a kezemből a telefont”

- mondta az ATV-nek Tóth-Beeri Szilvia református gyülekezeti tag. Szerintük az ünnepség Balog Zoltán nélkül is megtartható lett volna.

A hálaadó istentisztelet mellett a gyülekezet új házát is felavatták, de oda sem mehetett be mindenki. Például a közösség korábbi presbitere sem.

„Válasz nem adtak, nem mehetek be. Én a püspök úrnak szerettem volna egy ajándékot, olyan ajándékot átadni, amit csak Salgótarjánban kaphat meg. A 150 zsoltár ének teljes felvételét és ezzel az ajándékkal nem mehettem be, még egyszer mondom saját volt presbitertársaim és a gondnok nem engedett be” – mondta Tóth Tibor hegedűművész.

A csatorna az ügyben megkereste az egyházközséget is. A lelkész és férje azonban írásos nyilatkozatban jelezték, hogy nem kívánnak nyilatkozni.

Az ATV szerint eset miatt a helyszínen a rendőrök több személyt is igazoltattak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lavrov: Elismerjük Zelenszkijt a rezsim vezetőjének, hajlandóak vagyunk tárgyalni vele
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi garanciák szerepét hangsúlyozta, és jelezte, Moszkva tárgyalna az ukrán elnökkel. A Donbasz területe azonban továbbra is központi kérdés marad az orosz követelésekben.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy amerikai televíziós interjúban beszélt arról, hogyan látja a Kreml Ukrajna jövőjét és a lehetséges biztonsági garanciákat. Az NBC News műsorában elhangzottakat a Reuters foglalta össze, amely szerint Lavrov azt is felvetette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is részt vehetnének egy ilyen rendszerben.

A külügyminiszter emlékeztetett: már 2022-ben is az asztalon volt az a megoldás, amely kizárja a NATO békefenntartók ukrajnai jelenlétét, és kimondja, hogy az ország nem csatlakozhat a szövetséghez. Moszkva álláspontja szerint Ukrajna semleges státusza jelentheti a megoldást, biztonságát pedig egy, a Biztonsági Tanács tagjait is magában foglaló csoportnak kellene garantálnia. Lavrov külön kiemelte Törökországot és Németországot.

„A garanciavállalók Ukrajna biztonságát garantálnák, amelynek semlegesnek kell maradnia, nem köthet katonai szövetséget, és nem lehet nukleáris fegyvere”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy Oroszország számára fontos az Ukrajnában élő orosz kisebbség védelme, valamint a területi kérdések napirenden tartása.

Nemrég derült ki, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozóján az orosz elnök a Donbasz teljes területét kérte a háború lezárásáért, beleértve azokat a részeket is, amelyeket Oroszország még nem foglalt el. Volodimir Zelenszkij erről nem kíván egyeztetni.

Lavrov most először mondta ki nyíltan, hogy elismerik Zelenszkijt a „rezsim” tényleges vezetőjének, és ezért hajlandóak vele tárgyalni. Ugyanakkor a Magyar Nemzet szerint hozzátette: „Ami a jogi dokumentumok aláírását illeti, mindenkinek világosan meg kell értenie, hogy Ukrajna alkotmánya szerint Volodimir Zelenszkij jelenleg nem elnök.”

Az orosz külügyminiszter azt is világossá tette, hogy Moszkva céljai változatlanok.

„Vannak céljaink, és ezeket el fogjuk érni. Nevezetesen, kiküszöbölni az Ukrajna területéről kiinduló, Oroszország biztonságát fenyegető veszélyeket, megvédeni az orosz etnikai csoportok és az orosz ajkúak jogait, akik az orosz kultúrához és történelemhez tartoznak”

– mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
50 évesen meghalt Gál Roland, a gyilkossági ügybe keveredett fideszes politikus
Gál Roland a dunaföldvári vállalkozó meggyilkolásának ügyében került bíróság elé, ahol három év börtönre ítélték bűnpártolásért. A dunaújvárosi önkormányzat korábbi képviselője súlyos betegség miatt halt meg.


Súlyoy betegség következtében 50 éves korában elhunyt Gál Roland, a dunaújvárosi önkormányzat korábbi képviselője – írta meg a duol.hu. A politikus neve akkor került be az országos hírekbe, amikor 2013-ban egy dunaföldvári vállalkozó meggyilkolásának ügyében harmadrendű vádlottként emlegették.

A Szekszárdi Törvényszék három év börtönbüntetésre ítélte bűnpártolás miatt, az ítélet jogerőre emelkedett. A nyomozás idején lemondott képviselői mandátumáról, és felfüggesztették párttagságát is. Ezt Kósa Lajos, a Fidesz akkori frakcióvezetője jelentette be, aki úgy fogalmazott:

„Semmi közünk ettől a pillanattól hozzá.”

Gál Roland három héttel azután távozott a közgyűlésből, hogy emberölés gyanújával őrizetbe vették. Az ítélet szerint a gyilkosság napján ő vitte a helyszínre az elsőrendű vádlott Gál Antalt, majd a közelben várakozott. A férfi egy betört ablakon keresztül jutott be az épületbe, ahol megfojtotta Molnár Antalt, a 42 éves dunaföldvári vállalkozót.

A vádirat szerint Gál Roland segített a holttest elszállításában, amelyet Gál Antal édesanyjának felújítás alatt lévő házába vittek. A pincében építési törmelékkel takarták le, másnap pedig bebetonoztatták. A gyilkos elvette az áldozat arany nyakláncát, majd 1,3 millió forintot adott a másodrendű vádlott Szabó Józsefnek a közreműködéséért és a hallgatásért.

A holttestet csak három évvel később, 2016 februárjában találták meg. Gál Roland végig tagadta a bűnösségét. Gál Antal azt vallotta, hogy nyugtatót tett Roland kávéjába, aki elaludt az autóban, így nem tudott a történtekről, de a bíróság ezt nem fogadta el.

A börtönben jó magaviseletéért dicséreteket kapott, ugyanakkor az ügyészség antiszociálisnak és nárcisztikusnak jellemezte.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: