Minden, amit erről a csodanövényről tudni kell
Provence-i barátnőmnél vendégeskedve pironkodva szemléltem, hogy milyen világkarriert épített magának a francia térség a levendulából. Hazatérve az első dolgom az volt, hogy utána néztem a tihanyi levendulának.
Elégedetten nyugtáztam, hogy a szakirodalom szerint a tihanyi levendula illóolaj-tartalma, annak minősége túlszárnyalja a francia ültetvények eredményeit. A termelt mennyiségre jellemző, hogy annak idején még az árutőzsdén is jegyezték a tihanyi levendula olaját.
Mórocz Anikó a lányának, Annának a születését várva kezdte el írni a blogot, neki is ajánlja első bejegyzésében. Ahogy ígéri: izgalmas utazást kezd Nusival, és csalódik, aki egy pelenkaszagú "baba-blog"-ra készül, mert azt a terepet meghagyja arra jóval érdemesebbeknek. Ők ketten inkább kóstolgatják az élet ízét, és az élményekből Nusi is ki fogja venni a maga részét.
Kettecskén folytatják a Balaton környékének felfedezését: benéznek kis falvak girbe-gurba utcáiba, beleszagolnak a vasárnapi délutánok békésen hullámzó levegőjébe, betérnek a település végén lévő, vendégfogadásra is alkalmas pajtagalérákba, ahol külön helye van a házigazdának, és a családtagnak számító házi kedvenceknek. Tartson velük, akinek úri kedve ezt diktálja!
Elsőként egy kis botanika: az szakirodalom a Lavandula angustifolia-t az ajakosvirágúak családjába sorolja, őshazájaként pedig a Földközi-tenger mellékét határozza meg. Magyarországon nevezik még keskenylevelű levendulának, francia levendulának, szagos levendulának vagy orvosi levendulának is. Ha a növényt magát nézzük, akkor egy alacsonyra nőtt félcserjét látunk, aminek az ágai a földtől elágazóak, fásodnak, és a tövüknél igen könnyen letörnek.
Hogy hol lakik a varázslat? A levelek és a virágok között kis olajtömlők vannak, itt gyűlik össze a levendula olaja. Szintén Provence-ben hallottam, hogy csakis a legforróbb déli órákban szabad a levendulát szedni, mert az erős napsütés hatására az illóanyagok ekkor a legkoncentráltabbak a virágzatban. Nem véletlen, hogy a levendulaszedő asszonyok igen nagy tiszteletnek örvendenek: ők görnyednek a tövek fölé a tikkasztó nyári hőségben.
S ha már megszereztük a magas illóolaj-tartalmú levendulát, akkor jöhet a felhasználás, testre-lélekre gyakorolt jótékony hatásai ugyanis évezredek óta ismertek. A rómaiak például fürdővíz illatosítására használták. Lippai János Posoni kert című műve 1664-ben került kiadásra, ő így foglalja össze a levendula hatásait:
Az elmúlt másfél évszázadban Magyarországon is közismert és alkalmazott gyógynövény lett a levendula. A nagymamám például rovarűzésre használta: kis textilzsákokat varrt, abba gyömöszölte a levendulát, betette a ruhásszekrényekbe, így tartotta távol a molyokat.
Ismert volt általános fertőtlenítőszer gyanánt is. Egyre több helyen pedig az olvasható, hogy a régi szokásokhoz visszanyúlva manapság is öblítőként használják, a frissen mosott ruhát illatosítják vele.
Rapaics Raymund: A magyarság virágai (1932) című könyvében ez olvasható:
A Tihanyi-félszigetre is ekkortájt hozták az első levendulatöveket. Egy európai hírű gyógyszervegyész, gyógynövény-szakértő, Bittera Gyula 1924-ben telepítette az első ültetvényt a Csúcs-hegy oldalában, az apátságtól bérelt mintegy 20 hektárnyi területre. Addig Magyarországon csak a középkori kolostorkertekből volt ismert a levendula, ez volt az első ipari célú nagy levendulaültetvény-telepítés.
A vetőmagot a híres párizsi magkereskedőtől, Vilmorintól rendelték meg (jelenleg a negyedik legnagyobb magkereskedő cég a világon). A palántákat Budakalászon nevelték elő. Az ültetés kiválóan sikerült, a növények szépen bokrosodtak, 1931-ben arattak először.
A próbálkozást tehát siker koronázta, így további jelentős telepítéseket végeztek, ezzel Tihanyban kialakult a levendulatermesztés kultúrája. A nagy mennyiségű termesztés célja természetesen az illóolaj - a levendulaolaj - kinyerése volt, amit a virágzás idején learatott levendulából a közeli Külső-tó partján felállított három réz-lepárlóban állítottak elő.
A második világháború előtt keserű mandulát ültettek a levendulasorok közé, a rossz nyelvek szerint azért, mert nem ha mégis kipusztul a levendula legalább a mandula hozzon némi hasznot. A kis mandula-magoncokat később átszemezték nemes mandulává, ezekből néhány öreg fa még ma is látható az ó-levendulásban, törzsükön viselve a szemzésre utaló erősen megvastagodott részt.
És most egy kis vegykonyha: a levágott levendulavirág elsőként a lepárló zárt tartályába került, ide áramlott a gőzfejlesztő által előállított forró gőz. A gőz előállítását 1932-ig gőzlokomotív végezte, melyet később stabil gőzkazánnal váltottak fel. Ez a gőz magával vitte az illóolajat a másik tartályba, ahol aztán a hűtővíz között kanyargó csőkígyóban lehűlt, és újból folyadékká vált. A cső végén lévő gyűjtőedénybe szépen kicsepegett a vízzel kevert levendulaolaj, és mivel az olaj könnyebb a víznél, ezért annak felszínén jól látható módon elkülönülve úszott. Innét már csak egy lépés hiányzott: le kellett engedni a vizet az olaj alól, s a várva várt nyers levendulaolaj készen állt a további szűrésre, tisztításra. Bittera Gyula elsőként Kaposváron, majd Budapesten, a Hungária körúton létesített illóolaj-gyárat, itt történt a tihanyi levendulaolaj további finomítása. Az olajat főleg külföldön, Németországban és Amerikában értékesítették.
Mint sok minden másnak, a tihanyi levendulások sikertörténetének is csaknem vége szakadt az 1950-es években: az ültetvény jelentős részét kivágták, a Csúcs-hegy oldalában megmaradt és elhagyatott ültetvényt pedig jórészt visszahódította a természet. A jelentősen becserjésedett, beerdősödött öreg levendulást az 1990-es évek közepén kezdte ismét művelés alá vonni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, s ezzel megmentették az utókor számára. Azokon a területfoltokon, ahol még sok levendula élt, visszaszorították a cserjéket és fákat, így ismét gyönyörű látvány a június-július fordulóján lila tengerként hullámzó ólevendulás.
1995-ben az öreg levenduláson kívül új területen kezdték meg a levendulatelepítést. A Zátonyi család bérlőként fontos szerepet játszott a tihanyi levendulások megmaradásában. A Külső-tóval szemben lévő hét hektáros ültetvény nyár közepén kellemes látvánnyal fogadja a félszigetre érkezőket, akik a nemzeti park felügyelete mellett maguk is szedhetnek levendulát.
És itt a hangsúly sajnos a felügyeleten van: korábban ugyanis a fejlett bokrok, illetve a palánták „eltulajdonítása” okozta a legnagyobb kárt. Az ültetvényben lévő foghíjak megjelenése elsősorban ennek, és kis százalékban a fagykárnak volt tulajdonítható.
A hely megválasztása nem véletlenszerű, ugyanis Tihany speciális, félsziget-jellegének köszönhetően a mérések szerint a napsütéses órák számát tekintve az egyik leggazdagabb hely Magyarországon, míg a csapadék mennyiségéről épp az ellenkező mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának.
A levendula igazi reneszánszát éli: a mai kor embere űzhet vele rovarokat, bedörzsölheti a szúnyogcsípéseit, kezelheti izom- vagy ízületi fájdalmát, nátháját és fejfájását, vagy alkalom adtán ágyába is viheti, pár cseppet a párnájára csepegtetve. S talán ezzel a Krúdy Gyulánál olvasható hatást is eléri, aki az Álmoskönyvében ezt írja: "Ha álmunkban levendula illatot érzünk, egy kedves élmény emlékét idézzük fel".
A levendula védjegyévé, szimbólumává vált a Tihanyi-félszigetnek. Szinte minden háznál találunk egy-két tövet, vagy szőnyegként végigfutó ágyásokat. A virágzás idején, június végén tartott Levendula Fesztiválon pedig miden erről a kis lila növényről szól: ott van a fagyiban, a süteményekben, a bonbonokban, a szappanokban, koszorúkra fűzve, illatzsákokba és csokrokba kötve, mesés cserépedényekre festve.
Szakemberek kalauzolásával pedig bárki által látogatható túrákat szerveznek a Tihanyi-félszigeten található levendulaültetvényekre.
Ajánld másoknak is, mert sokan szeretik a levendulát!