PROGRAMOK
A Rovatból

Szombaton indul a Múzeumok Éjszakája 2022 budapesti és országos rendezvénysorozata

A Múzeumok Éjszakája idén 2500 programmal várja az érdeklődőket a június 25-tel kezdődő hétvégén. Összegyűjtöttük a legérdekesebb helyszíneket, programokat és a praktikus tudnivalókat


Múzeumok Éjszakája 2022-ben

Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatján, idén június 25-én rendezik – immár huszadik alkalommal. Ezen az estén mintegy

431 intézmény több mint 2500 programmal várja a látogatókat.

A Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton, azaz az év legrövidebb éjszakáján kinyitják kapuikat a múzeumok, és koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és egyéb érdekességekkel várják az érdeklődőket. A Múzeumok Éjszakája ezért is egyedülálló, mert egyetlen estén a legtöbb kulturális intézmény vesz részt országszerte rajta.

A múzeumok mellett könyvtárak és levéltárak is csatlakoztak az eseményhez. Közösségi terekben koncerteket szerveznek az intézmények, de lesznek az idei tematikához illeszkedő tárlatvezetések is, emellett több interaktív családi programmal és meglepetéssel is készülnek. Látogatószámot tekintve is ez az ország legnépszerűbb kulturális programja.

Az idei év tematikája az ÚJRAGOMBOLT HAGYOMÁNYOK. A Múzeumok Éjszakája nem titkolt szándéka, hogy azoknak is felkeltse az érdeklődését a közgyűjtemények, kiállítóhelyek iránt, akik nem, vagy csak ritkán járnak múzeumba. Ezért is fontos megmutatni, hogy hagyományainkat, értékeinket „újragombolva", azaz újszerű módon, a 21. századi audiovizuális igényeknek megfelelően, izgalmas, érdekes múzeumpedagógiai eszközökkel és társművészetek bevonásával tudják azt a múzeumok bemutatni a látogatók számára.

A Múzeumok Éjszakájának idei arca Lőrincz Tamás olimpiai, világbajnok és négyszeres Európa-bajnok birkózó. A szervezők remélik, hogy így még szélesebb közönséget tudnak megszólítani és felhívni a figyelmet erre az egyre népszerűbb rendezvényre.

Múzeumok Éjszakája jegyvásárlás

Múzeumok Éjszakája - belépők Budapesten

A kedvezményes árú felnőtt karszalagok, amelyek érvényesek az összes budapesti részt vevő intézménybe, 2200 forintba kerülnek, míg a gyermekjegyekért (6–18 éves korig) 1000 forintot kell fizetni. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. Jegyek válthatók június 12-étől a múzeumok pénztárában vagy a jegymester.hu oldalon.

A karszalagok érvényesek a Budapesten kizárólag ezen az estén közlekedő múzeumi körjáratokon, azonban NEM érvényesek a budapesti menetrend szerinti tömegközlekedési eszközökön.

A programokról részletes információ a muzej.hu weboldalon található, ahol helyszín, időpont és programtípus szerint is kereshetőek az események, valamint mobil alkalmazás is rendelkezésre áll, amely „EVENT@HAND MUZEJ” címen tölthető le ingyenesen.

Múzeumok éjszakája - belépők országszerte

Vidéken a belépőjegyek az adott múzeumokban válthatók meg.

A cikk végén további hasznos linkeket találtok a Múzeumok Éjszakája programsorozatával kapcsolatban. Most pedig egy nagy csokorra való érdekes eseményt ajánlunk a Múzeumok Éjszakája 2022 budapesti és vidéki programjai közül. Vágunk bele!

Múzeumok Éjszakája Budapest 2022

A Múzeumok Éjszakája 2022-ben is nagyon sokféle programmal várja a látogatókat. A könnyebb áttekinthetőség érdekében külön csoportosítottuk a fővárosi és a vidéki rendezvényeket. Elsőként az előbbieket, majd az ország többi részén tartott eseményeket vesszük sorra.

Múzeumok Éjszakája a Magyar Zene Házában

A nemrég megnyílt Magyar Zene Háza is csatlakozott a jubileumi eseményhez. Az intézményben a Hangdimenziók - Zenei utazások térben és időben című állandó zenetörténeti kiállítás mellett a Hangdóm-vetítései is látogathatók lesznek, és ki lehet próbálni a Kreatív Hangtér interaktív installációit, az épületben több helyszínen pedig koncertekkel készülnek.

Múzeumok Éjszakája az ELTE-en is

Vezetésekkel, előadásokkal, UV-lámpás sétával, gyermekfoglalkoztatóval és egyéb programokkal várja a látogatókat a 20. születésnapját ünneplő ELTE Természetrajzi Múzeum az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán.

A Biológiai és Őslénytani Kiállítás csontvázakon és koponyákon, anatómiai preparátumokon, nedves készítményeken, kitömött példányokon, muzeális szemléltető táblákon keresztül idézi meg az élővilágot, többek között a Magyarország területén felfedezett dinoszauruszfajokat.

Az Ásvány- és Kőzettár kiállítása a ma ismert mintegy 5500 ásványfaj ötödét mutatja be 19. század végi, klasszikus múzeumi környezetben; gyakori fajokat és világritkaságokat egyaránt. Az ELTE lágymányosi campusára látogatókat egész nap gyermekfoglalkoztató kézműves programok várják.

Az Optikai csalódások, matematikai vigasztalások programok egyszerre mutatják meg, hogyan működik az emberi agy és a matematika, a Múlt és Jövő találkozása: modern vizsgálati eljárások az antropológiában című előadás pedig az antropológiai és paleopatológiai kutatások új távlatait ismerteti meg.

A Zoocsodák foglalkozásokon megtudható például, milyen állat rejtőzik a legendás egyszarvú mögött vagy hogy miként keletkezik az igazgyöngy és a bíborfesték; az Ásványok az éjszakában című UV-(zseb)lámpás vezetés pedig az Ásvány- és Kőzettár világító ásványait mutatja be.

Különleges helyszín a Múzeumok Éjszakáján a Dreher Sörmúzeum és az Unicum Ház

A muzeumok ejszakaja orszagszerte tobb kulonleges helyszinnel var

Múzeumok Éjszakája programok a Műcsarnokban

Háromnapos programmal készül az Üveg nemzetközi éve programjaiért felelős Bohus-Lugossy Alapítvány, melynek szervezésében mobil üveghutát állítanak fel június 24-26. között a Műcsarnok melletti promenádon.

Jan Vyskocil cseh üvegművész és üvegfúvó mester egy saját maga által tervezett és készített mobilhutát hoz el Budapestre, hogy az üveg hagyományos kézi megmunkálását magyar és nemzetközi üvegművészek bevonásával szemléltesse. Június 24-én, az Üvegművészek éjszakáján kortárs üvegművészek társaságában lobbantják be a lángokat az üvegolvasztó kemencében.

Másnap, a Múzeumok éjszakáján, majd annak vasárnapi utónapján a Parádsasvári Üvegmanufaktúra családi programokkal várja az érdeklődőket, akik az üvegfújás technikáját is kipróbálhatják. Lesz többek között kaleidoszkóp-, homokkép- és üveggyöngykészítő workshop és tombolával is készülnek, majd éjfélig testközelből lehet végignézni az üvegművészek workshopját, a különleges üvegtárgyak létrejöttét.

Múzeumok Éjszakája a Múzeumkertben

A Múzeumkertben ismét lesz lehetőség az önkéntes véradásra. Az MNM és vidéki tagintézményei ajándék belépőjeggyel mondanak köszönetet azoknak, akik a múzeumokban adnak vért. Az egy főre szóló belépővel egy tetszés szerinti időpontban megtekinthető a Nemzeti Múzeum állandó kiállítása.

Múzeumok Éjszakája programok a Pénzmúzeumban

Múzeumok Éjszakáján kedvezményes jeggyel lehet bejutni az összes Budapesti múzeumba

Az idén márciusban megnyitott Pénzmúzeum is csatlakozott a Múzeumok éjszakája eseményéhez, a pénztörténeti és pénzügyi kiállítást így eddig még sosem látott köntösben tekinthetik meg az érdeklődők.

A Pénzmúzeum állandó kiállítása mellett interaktív foglalkozásokkal és ismeretterjesztő elemekben bővelkedő programmal várja a látogatókat. A pénz útja nevű állandó kiállítás a modern múzeumpedagógia eszközein alapuló módszertannal, látványos és interaktív digitális eszközökkel kiegészülve vezet végig a pénz gazdaságban betöltött szerepén és felhasználási módjain.

Aki úgy érzi, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos izgalmas ismeretek forgatagában némi pihenésre van szüksége, könnyed zene kíséretében mulathatja az időt, hiszen a korzón este 7 és 10 óra között koncerteket tartanak. A kreativitást kedvelők kézműves foglalkozáson gyűjthetnek élményeket vagy a Fotósarokban örökíthetik meg az éjszaka pillanatait.

Múzeumok Éjszakája a Iparművészeti Múzeumban

Ezen a napon nyílik az Iparművészeti Múzeum legújabb kiállítása a Ráth-villában, az Egy kis Bécs Budán – Josef Hoffmann alkotása: a Pikler-villa címmel, amelyen Németh Luca táncművész előadásában gyönyörködhet a közönség a villa kertjében, és Horányi Éva kurátori tárlatvezetésére is bejutnak a szerencsések.

Már délelőtt kezdődnek a programok: érdemes ellátogatni a szitanyomó workshopra a Printa Design Shopba, ahol a technikával ismerkedhetnek meg a látogatók. Nemcsak infókat kaphatnak a szitázásról, hanem rögtön ki is próbálhatják egy vászontáskán, amelyhez Josef Hoffmann építész által inspirált mintákat használhatnak.

Múzeumok Éjszakája a Ludwig Múzeumban

Az év leghosszabb éjszakáján minden érzékszervre ható élményt kínál a Ludwig Múzeum. Egy illatkalandtúrán megtudható, hogy van-e szaga a white cube-nak, és milyen illatot eredményeznek a kurátorok erőfeszítései. Az Időgép című kiállításon ezúttal Tóth Krisztina költővel lehet sétálni, aki saját szövegeiből is felolvas. Workshopon bolond-robotokat, vagy különleges játékos növényeket lehet készíteni. Hagyományos raktársétájukon a kulisszák mögé kalauzolnak, sőt az óriásliftet is ki lehet próbálni.

Múzeumok Éjszakája a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban megnyitják múzeumi raktárukat, ahol több mint 8000 darabot számláló unikális gyűjteményük rejlik. Népi iparművészek segítségével nemezelhetnek a látogatók, lesz hímzés, tésztagyúrás is. Kiderül, hogy került a „magyar motívum” a párizsi divatházakba, a gyerekeknek interaktív játszósarokkal készülnek, ahol megtapasztalhatják, látás- és hallássérült társaik hogyan igazodnak el a múzeumi térben. Este Borbély Mihály – Lukács Miklós – Dés András triója, a Borbély Mihály Polygon lemezbemutató koncertje zárja a napot.

Múzeumok Éjszakája a Országos Meteorológiai Szolgálat Stúdiójában

Múzeumok Éjszakája Budapesten több helyszínen is vár például az OMSZ stúdiójában

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Stúdió is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Egy éjszakára mi is időjárásjelentők lehetünk a Marczell György Főobszervatóriumban. Ott lesz Hellmann-nal az OMSZ kabalája, a hétköznapi életben az egyik legelterjedtebb csapadékmérőeszközzel, meg tudhatjuk, hogy vajon pontosan mit is lát egy műhold, és miként néznek ki a vertikális szondázáshoz használt ballonok, még ép és már viharvert, elhasznált állapotban.

Múzeumok Éjszakája a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben

A különleges alkalomra tekintettel a BVOP bejárhatóvá teszi egyik börtönét az 5. kerületi Nagy Ignác u. 5-11 szám alatt. Az érdeklődök egy börtönparancsnok idegenvezetés mellet megismerhetik a börtönök zárt, ugyanakkor különleges világát. Beülhetnek egy "rabomobilba", felpróbálhatják a „kommandós” kollégák öltözékét, emellett helyet kapnak négylábú munkatársaik bemutatói is, valamint az évek során megtalált tiltott tárgyak szemléltetésére is sor kerül. Természetesen kihagyhatatlan élményt kínál a hitelesen berendezett minta zárkák "kényelmének" kipróbálása is!

Az esemény este 18 órától éjfélig látogatható!

Múzeumok Éjszakája a Millenáris parkban

Idén a Millenáris is csatlakozik az eseményhez. Az Álmok Álmodói 20 kiállítás 16:00-24:00 óráig látogatható. A kiállítás megtekintése mellett további színes programok is lesznek. Kulturális, gasztronómiai és kézműves foglalkozások keretében mutatkozik be a Székely fesztivál.

Interaktív csillagászati élmény stand lesz a Svábhegyi Csillagvizsgálóval, ahol Látványstand, meteoritsimogató, távcsöves napészlelés, plüssbolygós Naprendszer modellezés, távcsöves égboltmegfigyelés, lézeres csillagképtúra várja a látogatókat. A Wermer teremben pedig a Csoma útján két keréken – előadás és beszélgetés lesz Zichó Viktorral. Este pedig Leggiero Szaxofon Kvartett koncert hallható.

Múzeumok Éjszakája programok országszerte

A budapesti programok mellett a Múzeumok Éjszakája vidéki programkínálata is rendkívül gazdag. Az alábbiakban ebből válogattunk.

Múzeumok Éjszakája Szolnok

Múzeumok Éjszakája a Szolnoki repülőmúzeumban

2022-ben Szolnok városa kap kiemelt szerepet a rendezésben.

A város 23 helyszínén várják változatos programok az érdeklődőket. Ezen kívül idén első alkalommal 9 Szolnok környéki település is csatlakozott az eseménysorozathoz.

Az eseménysorozat hagyományőrző hadibemutatóval veszi kezdetét, emellett a Damjanich János Múzeumban régészeti kiállítás, koncert, néprajzi előadás és játék is várja az érdeklődőket. Látogatható lesz a MÁV óvóhelye, Magyarország legrégebbi művésztelepe, a Polgári Védelmi Szövetség és RepTár Szolnoki interaktív repülőmúzeum és a Sorkatona Múzeum is készül programokkal.

Ingyenesen vehető igénybe Szolnokon a városnéző kisvonat is, amellyel bejárhatók a résztvevő intézmények és különleges programjaik. Például a 2016-ban az év turisztikai attrakciója címet elnyert RepTár repülőit ezúttal belülről is meg lehet tekinteni egy zseblámpás túrán, mégpedig igazi pilótákkal.

Szolnokon épületbejárásokkal, tárlatvezetésekkel, előadásokkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, vetélkedőkkel, bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, bábelőadással, nyereményjátékkal is várják az érdeklődőket. A templomokban és könyvtárakban egyedülálló tárlatvezetésekkel fogadják a látogatókat, de nyitva lesznek katonai és vasúti létesítmények is, valamint olyan kuriózumok is színesítik a kínálatot, mint az éjszakai vásár vagy a veteránjármű-kiállítás.

Múzeumok Éjszakája Székesfehérvár

Az idei székesfehérvári Múzeumok éjszakája kulturális rendezvénysorozat valamennyi helyszíne és programja egyetlen, 500 forintos karszalaggal látogatható, a befolyt összeggel Ukrajnából Magyarországra menekült gyerekek székesfehérvári múzeumlátogatását támogatják a résztvevők.

Idén 10 szervezet 20 helyszínen mintegy 100 programra várja a minőségi kikapcsolódásra vágyókat. A legtöbb programot ebben az évben is a Szent István Király Múzeum kínálja. A kiállítóhelyek többsége 17 órakor nyit és éjfélig tart nyitva, de a Fő utcán a felújított Rendház hajnali kettőig várja a látogatókat, eddig tekinthető meg a Királyok és Szentek - Az Árpádok kora című kiállítás.

Az Új Magyar Képtárban a látogatók Szabó Eszter Ágnes képzőművésszel együtt hímezhetik az általuk kitalált mintákat az óriási falvédőre, a Deák Képtárban a "Párizs levegőjét hozta" című, Czóbel Béla életművét bemutató kiállításban a kurátor, a Csók István Képtárban a top_OS csop_Ort című kiállításában a kiállító művészek vezetik körbe a nézőket. A Hetedhét Játékmúzeumban pedig a Vörösmarty Színház művésze, Kerkay Rita szubjektív tárlatvezetésén vehetnek részt.

A múzeum több helyszínén lesznek koncertek: a MusiColore énekegyüttest a Játékmúzeum udvarában, a Fuvalom énekegyüttest az Országzászló téri épületben hallhatja a közönség, a Deákban a Butterfly Effect, az Új Magyarban pedig a Hangover Porch Zombies játszik majd.

Érdemes ellátogatni a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumba, a szerb ortodox templomba, a Székesfehérvári Helyőrségtörténeti Gyűjteménybe, az MMKM alumíníumipari múzeumába is.

Múzeumok Éjszakája Békéscsaba

Dolák-Saly Róbert gyerekeknek szóló zenés műsorával és exkluzív tárlatvezetésekkel várja az érdeklődőket a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Az előadóművész és humorista a megújult állandó Munkácsy-kiállításon és a Terrakotta hadsereg - Az első császár üzenete című időszaki kiállításon is tart különleges, abszurd humorral fűszerezett tárlatvezetést. Békéscsabán 47 katona, két ló, két harci szekér modell, valamint fegyverzetek valósághű másolatát lehet megtekinteni.

A Csabagyöngye Kulturális Központ előtti stégen fellép a Diabolus in musica és a Lackás akusztik. Felavatják a felújított Kiss Ernő utcai hidat is, ahol tűzzsonglőr show és fényjáték is lesz.

Múzeumok Éjszakája Veszprém

Kiállításmegnyitók, tárlatvezetés, borkultúráról szóló est és kortárstánc-bemutató is szerepel a veszprémi programsorozatban. A veszprémi várban található kiállítóhelyek adnak otthont a rendezvénynek, 10 helyszínen 25 program látogatható majd egyetlen belépőjeggyel. A Vass László Gyűjtemény új állandó cipőkiállítása nyílik meg, este pedig borszakértő beszél majd a borról az udvari kávézóban. Érdekesnek ígérkezik a vándorfényképész-foglalkozás is.

A programsorozatnak a Vass Cipőtár, a Modern Képtár-Vass Gyűjtemény, a Csikász Galéria, a Dubniczay-palota udvara és négy kiállítótere és a Tegulárium ad majd helyet.

Múzeumok Éjszakája Szeged

múzeumok éjszakája Szegeden az informatikai történeti kiállítás

Kovács Mihály piarista tanár legendás Mikromatjának tökéletesen működő replikáját is kipróbálhatják a látogatók a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán, ahol ismeretterjesztő előadásokat és interaktív bemutatókat is tartanak. A látogatók megismerhetik a Neumann Társaság több mint ezer négyzetméteres Informatika Történeti Kiállítását, a hozzá tartozó Neumann-emlékszobát, továbbá az interaktív videojáték-kabinetet és a Muszka Dánielről és Simonyi Endréről szóló emléksarkokat is.

A szegedi cowboy és indián kiállítást is ezen a napon nyitják meg a Móra Ferenc Múzeumban.

Múzeumok Éjszakája Szentendre

Múzeumok éjszakája Szentendrén tematikus sétával várja az érdeklődőket

Többek között alkotófoglalkozásokkal, művészeti sétával és könnyűzenei koncerttel várja a közönséget a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a szentendrei MANK Galériában és az ÚjMűhely Galéria és kávézóban. A művészeti séta résztvevői Szentendre leghíresebb alkotóinak nyomán járhatják végig a város macskaköves utcáit.

A séta a Szentendrei Régi Művésztelepen ér véget, ahol az érdeklődők délután belekóstolhatnak a textilművészet és textiltervezés világába is. A Díszíts vászontáskát! workshop keretein belül bárki megtervezheti saját vászontáskáját, inspirációt merítve a program során megtekinthető, Sodrás című kortárs textilművészeti kiállításból.

A közönséget számos más program is várja a galériákban és a Régi Művésztelepen. A festészet iránt érdeklődők Knyihár Amarilla képzőművész vezetésével ismerkedhetnek meg különböző festészeti technikákkal és anyagokkal az ÚjMűhely Galériában, ahol a ViszontLátás - Kortárs ön/arcképek című tárlat is megtekinthető. Az ÚjMűhely kávézó udvarán délután Rafael Mario jazz-zongorista, énekes koncertezik. Este a Szentendrei Régi Művésztelep kertjében nyílik meg a Szobrok a kertben című szabadtéri kiállítás.

Múzeumok Éjszakája Debrecen

A Debreceni Református Kollégiumban Ludas Matyi, Szabó Magda emlékház is része a Múzéjnek. Nagy érdeklődés övezi minden évben a Debreceni Református Gimnázium állatgyűjteményét is. A nagyszerű programot egy koncert zárja.

A Kollégium épülete mellett 2017 óta a Szabó Magda Emlékház is része a Múzeumok Éjszakájának. A híres Ludas Matyi sem maradhat ki. Akár Kossuth Lajos helyét is elfoglalhatjuk az Oratórium padsoraiban.

Ezen az éjszakán a Műemlékkönyvtár megtekintését különböző tárlatvezetések teszik érdekessé. A korabeli iskolai eszközöket is kipróbálhatják a látogatók.

Múzeumok Éjszakája Miskolc

A Múzeumok Éjszakája Miskolcon a MÁV-val közösen ünnepel.

A MÁV nyitott múzeumokkal és pályaudvarokkal vár a Múzeumok Éjszakáján, több mint 20 helyszínen országszerte így Miskolcon is 3 helyszínen.

A Miskolci Fűtőház kinyitja kapuit és kiderül, hogy mit rejt az épület, miért ilyen alakú, mi történik a mozdonyokkal az épületben. A dízelmozdonyok csarnoka ezen napon fotózható, megmászható, körbejárható és sok érdekesség megtudható az itt kiállított mozdonyokról. Például, hogy hogyan fordul meg a mozdony, mire jó a fordító korong.

Múzeumok Éjszakája Pécs

Pécsett a Múzeumok Éjszakáján idén 10 helyszínen lesznek tárlatvezetések, családi programok, interaktív bemutatók, előadások, koncertek. Többek között a JPM Néprajzi Múzeumban, ahol Kolontos Palkó – Dékány Ágnes bábelőadása várja a látogatókat, és lesz

Édes népi étkek kóstolása, mesesarok, almasütés és Szent Iván éji tűzugrás, valamint őrlés, kézműves vásár és bemutató, kvízjáték, nemezelés, papírmerítés is.

A római császárok és istennők alakjait testesítheted meg az újonnan nyíló Ókeresztény Mauzóleum felszínén és a föld alatt is, ahol az installációk este 23 óráig kelthetők életre.

Múzeumok Éjszakája Paks

Múzeumok Éjszakája Pakson az Atomenergetikai Múzeumban

Az Atomenergetikai Múzeum ezúttal az I. Múzeumi piknikre invitál mindenkit a Paksi Városi Múzeummal együttműködve. A festői panorámáról egy különleges rendezvényhelyszín, Lussonium gondoskodik, míg kellemes zeneszó mellett számtalan programelem közül választhat minden korosztály kedvére való elfoglaltságot.

Játékok, kvízek, ajándékok garantáltan érkeznek a római kori romkertbe, úgyhogy elő a piknikfelszereléssel – amit a Paks FM rádió és az Atomenergetikai Múzeum közös játékán akár meg is lehet nyerni, ha valaki Fortuna kegyeltje, és a rádióműsorban elhangzó kérdésre is helyesen válaszol.

Múzeumok Éjszakája a Balatonnál

Számtalan programmal készülnek a magyar tenger partján is. Lesz például Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban éjszakai állathangok, lovasbemutató, musical és fényjáték.

Balatonfüreden már pénteken kezdődnek a programok koncerttel, csillagmegfigyeléssel, színielőadással, majd fotókiállítás, grafikai nyomatok készítése, előadások és koncertek várják a látogatókat.

Siófokon pedig a Kálmán Imre Emlékházban tárlatvezetés, zseblámpás múzeumtúra és kincskeresés is lesz.

  • További részletes információk a Múzeumok Éjszakája hivatalos honlapján találtok.
  • Térképen is kereshettek a Múzeumok Éjszakája gazdag programkínálatából, akár a rendezvények típusa szerint is IDE KATTINTVA.
  • Mobil app is rendelkezésre áll, amely „EVENT@HAND MUZEJ” címen tölthető le ingyenesen
  • Reméljük, mindenki talál kedvére valót a számtalan érdekesnél érdekesebb program között az idei Múzeumok Éjszakáján.

    Kellemes időtöltést kívánunk!

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    PROGRAMOK
    A Rovatból
    A látványos Magyarország 365 fotókiállítás a megújult Városligetbe költözött
    Az ingyenes szabadtéri tárlat az ország legszebb képeit mutatja be mintegy 140 fotón.


    A Magyarország 365 fotópályázat díjazott és legjobbnak ítélt képeiből nyílt látványos szabadtéri fotókiállítás a Városligetben.

    A mintegy 140 fotót felvonultató tárlat anyagát 2023-ban beérkezett 44 ezer alkotásból állították össze. A grandiózus gyűjteményben profi és amatőr fotósok munkáin keresztül csodálhatja meg hazánk sokszínűségét, természeti szépségeit, építészetét és kulturális értékeit a nagyközönség.

    A kiállítást Kaiser Ottó a fotópályázat mentora és zsűrielnöke, és Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. A különleges gyűjtemény ingyenesen megtekinthető a Városligeti Promenádon, 2024. november 3-ig.

    A Magyarország 365 országos fotópályázatot 2019 óta idén hatodik alkalommal hirdették meg. A pályázat célja, hogy bemutassa Magyarország értékeit, mindazt, amire hazánkban büszkék lehetünk. A kezdeményezés fontos küldetése továbbá, hogy ösztönözze a fotográfia iránti érdeklődést és lehetőséget biztosítson az amatőr és profi fotósok számára, hogy megmutassák tehetségüket. A díjazott és legjobbnak ítélt fotókból évente rendeznek kiállításokat az ország különböző pontjain, a tavalyi pályázat képei most a Városligetben mutatkozhatnak be.

    „A Városligetben látható anyag ugyan csak a tavalyi év válogatása, ugyanakkor az öt év alatt beérkezett több, mint 120 ezer pályamű hiteles keresztmetszete is egyben. Ezek az őszinte fotográfiai megnyilvánulások egyre jelentősebb értéket képviselnek. A narratívák háborújának zavaros mondatai között itt, a Városligetben találhatunk 132 kristálytiszta gondolatot. Remélem, hogy a Magyarország 365 fotópályázat évek óta tartó tevékenysége hozzásegíti a nézőket a körülöttünk szállongó képözön értelmezéséhez, rendszerezéséhez" – hangsúlyozta Kaiser Ottó a fotópályázat mentora és zsűrielnöke.

    „Nagy örömünkre szolgál, hogy megújult Városliget adhat otthon a Magyarország 365 egészen lenyűgöző képekből álló kiállításának. A Liget Budapest Projekt programjának egyik sarokköve a magyar fotóművészet bemutatása, népszerűsítése és egy új, fővárosi kiállítóhelyének a létrehozása. Jól példázza ezeket a törekvéseinket, hogy a NEO Kortárs Művészeti Térben és a Szépművészeti Múzeumban idén grandiózus fotókiállításokat láthatott a közönség, és dolgozunk a Városligeti fasor ligeti csatlakozásánál megvalósuló Nemzeti Fotóművészeti Múzeum kialakításán. Mindezen céljainkhoz remekül illeszkedik a most nyíló Magyarország 365 kiállítás” – mondta el a megnyitó kapcsán Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

    A Magyarország 365 fotókiállítás nemcsak a művészetkedvelőknek nyújt különleges élményt, minden hazaszerető embernek és minden korosztálynak jó szívvel ajánlják. A kiállítás ingyenesen látogatható a Városligeti Promenádon. A tárlat időtartama alatt nem csak a fotók megtekintésére van lehetőség, a szervezők kísérőprogramokkal is készülnek.

    A Liget Budapest továbbá exkluzív vezetett sétákat szervez a tárlathoz kapcsolódóan, melynek keretében a kiállításban szereplő a fotók történetét ismerhetik meg a résztvevők, máshol nem hallható érdekességekkel, háttérinformációkkal. A sétákat heti két alkalommal, szombatonként 13:30-kor és vasárnaponként 16:00-kor tartják, elsőként október 5-től.

    A programon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit Liget+ (www.ligetplusz.hu) honlapon lehet megtenni.

    A Magyarország 365 kiállítás képeiből készült ízelítő válogatás a következő linken érhető el: ITT

    Még lehet képeket küldeni a következő fotópályázatra:

    Idén 6 kategóriában várják a pályaműveket: természet, táj, építészet, kultúra, sport, életképek.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    PROGRAMOK
    Önsegélyező koncertet ad a Balkan Fanatik: az ellopott autójuk és hangszereik nem kerültek elő, így próbálják pótolni
    A csapat egy fergeteges, ízig-vérig Balkan bulit tart az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes bevételt hangszervásárlásra fordítják majd.


    Ki hallott már olyanról, hogy önsegélyező koncert? A Balkan Fanatik most feltalálta a műfajt, és október 12-én megmutatja, hogyan kell ezt csinálni – a teljes bevételt pedig a júniusban meglovasított hangszereik újravásárlására költik majd.

    „Nyár elején egyik percről a másikra kihúzták alólunk a talajt, vagy ami még rosszabb, a lehetőséget, hogy muzsikálhassunk, mikor egy koncertekkel teli hétvége előtti éjszakán ellopták a hangszereinkkel megpakolt buszunkat.

    Habár a nyarat a hazai zenésztársadalom és a barátaink példátlan összefogásának köszönhetően kölcsönhangszerekkel végigzenélhettük, mattot kaptunk. És itt messze nem csak a megélhetésünkről van szó, hanem annál sokkal többről – a koncertezés nekünk nem egy munka, hanem az életünk

    – persze ezt egyetlen zenekedvelő embernek sem kell bemutatni. És bár nem túlzás azt mondani, hogy az ország egy emberként leste, kereste a köddé vált buszt, mégsem zárult sikerrel a nyomozás. Eljött sajnos az idő, hogy új fejezetet nyissunk a Balkan Fanatik történetében: hangszereket kell vásárolnunk, hogy folytathassuk a zenélést – ez viszont sokmilliós tételt jelent - így ebben most a ti segítségetekre is szükségünk lesz.

    Persze semmit sem kérünk ingyen: azt tervezzük, hogy csapunk egy fergeteges, ízig-vérig Balkan bulit az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes bevételt hangszervásárlásra fordítjuk – ráadásul, akinek az alapárú jegyen felül is van kedve és lehetősége patronálni a zenekart, különböző összegű speciális támogatói belépőkből válogathat majd. Az ötlethez pedig máris csatlakozott Copy Con és csapata is, hogy még nagyobb banzáj kerekedhessen ebből az egész sztoriból, meghálálva nektek a szeretetet és a segítséget.”

    Gyertek el: zenélünk, hogy zenélhessünk! - üzenik.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    PROGRAMOK
    A Rovatból
    A Misi mókus musical rendhagyó módon segíti a színházszerető diákokat
    A megható és kedves történet a mesén és zenén keresztül szól a kirekesztésről, az empátiáról, az elfogadásról, a családról és a barátságról.


    A 2024/25-ös évadban visszatér a Misi mókus családi musical a RaM-ArT Színházba, az október 10-i előadásokon pedig az alkotók különleges kedvezménnyel és nyereményjátékkal várják a színházszerető diákokat.

    A budapesti tanulók rendhagyó drámapedagógiai foglalkozást nyerhetnek a színházjegyük mellé, míg a legnagyobb létszámban érkező vidéki csoport teljes buszbérlését állja a produkció.

    2023 októberében mutatták be a RaM-ArT Színházban Tersánszky Józsi Jenő népszerű ifjúsági regényének musical-változatát, a Misi mókust. A különc erdőlakó történetét Peller Károly adaptálta színpadra, zenéjét Nyitra László, dalszövegeit a címszerepet is alakító Cseh Dávid Péter írta.

    Az alkotók célja az volt, hogy egy olyan zenés darabot hozzanak létre, amely minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást és kiváló szórakozási lehetőséget kínál, hasonlóan a fővárosban futó más ifjúsági előadásokhoz, mint például A dzsungel könyve, A Szépség és a Szörnyeteg, a Madagaszkár, a Mary Poppins vagy éppen az Ezeregy éjszaka. Emellett kiemelt szempont volt, hogy a készülő produkció a gyerekek számára is izgalmas módon beszéljen fontos kérdésekről.

    A Misi mókus létrejöttét a kezdetektől segíti a MiKoMi Kft., amely a támogatás mellett az előző évadban több mint 250 nehéz helyzetben lévő gyerek és szülő számára biztosította, hogy átélhessék a színház csodáját.

    A cég az alkotókkal karöltve most a budapesti és vidéki diákság felé fordul, hiszen a darab által felvetett problémakörök – kirekesztés, empátia, elfogadás, család és barátság – az ő életükben is nagyon hangsúlyos szerepet játszanak. Hogy megkönnyítsék a vidéki tanulók és kísérőik eljutását az októberi előadásokra, egyedülálló kedvezményt biztosítanak a legnagyobb létszámban érkező csoport részére: állják a teljes buszbérlés költségét.

    A budapestieknek is izgalmas extra lehetőségeket tartogat a színházlátogatás, a legnagyobb létszámú fővárosi csoport ugyanis részt vehet egy rendhagyó, drámapedagógiai foglalkozással egybekötött, kihelyezett irodalom órán, melyet az előadás Szajkó nénije, Kékkovács Mara tart, vendégként pedig meglátogatja a foglalkozást az előadás egy másik szereplője is.

    A nyereményjáték szeptember 30-ig tart, 15 megvásárolt jegy fölött az intézmény automatikusan részt vesz a nyereményjátékban.

    A Misi mókus október 10-én 14 és 18 órakor látható a RaM-ArT Színházban.

    Információk ITT. Csoportos jegyek a [email protected] e-mail címen is igényelhetők.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    PROGRAMOK
    A Rovatból
    Falusi Mariann Csak én koncertje különleges estét ígér
    Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én - vallja.


    Falusi Mariann a Balatonnál és a fővárosban is ad koncertet, Csak én címmel. Az énekesnő azt vallja:

    "Csak én.

    Hát persze, csak én. Ki más, ez volna az éneklés lényege, ha szólista az ember. Csak ő, az ő hangja, az ő lelke, az ő nagy magánya, szemben a közönséggel. De néha, nehéz évek után rászakad az emberre a magány, hol vannak, hová lettek azok a legkedvesebbek, akik enyhítették ezt a magányt. Akik ott ültek a nézőtéren, és jobban izgultak, mint én magam.

    És énekelni muszáj. Talán hallják, talán nem. Talán izgulnak most is.

    Csak én. Micsoda nagyképűség. Hogyan lehetnék csak én? Hogyan is lehetnék egyedül? Itt vannak, ők formáltak azzá, ami most vagyok. És itt vannak mások. Itt van, aki meghallgat. Itt van mögöttem egy egész zenekar, akik mind azon dolgoznak, hogy ne legyek egyedül. Hogy a legtöbbet adhassam. Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én."

    Falusi Mariann Csak én című koncertje a balatonfüredi Kongresszusi központban október 19-én, és a MOM Kultban október 25-én.

    Jegyek: Balatonfüredre ITT, Budapestre ITT

    Link másolása
    KÖVESS MINKET: