Dobó Kata első rendezéséről nem akartam rosszat írni. Épp azért, mert annyi előítélet lengte körül az egészet. Annyit bántották azért, hogy egy sokak szerint színésznőként is erősen véleményes tehetségű sztárnak a Magyar Nemzeti Filmalap csak úgy odatolt 350 milliót egy egész estés vígjátékra, míg más, jóval komolyabb rezümével, sikeres kis- és nagyjátékfilmekkel bizonyított rendezők nem kaptak semmit. Egy korábbi kritikámban már említettem: “élménynéző” vagyok, csak az érdekel, hogy a vászonról átjön-e a varázslat, és a popcorn-csámcsogós sötétségben kézen fog-e a történet, ami aztán a vége feliratig nem is enged el. Ha ez megvan, nekem az a film jó, bárki rendezte is.

A Kölcsönlakásra is úgy ültem be, hogy ha kapok egy rekeszizom-rezegtető, valóságból kiragadó, kellemesen könnyesre nevetgélős másfél órát, akkor én bizony ünnepelni fogom a magyar filmgyártás újabb gyöngyszemecskéjét, akkor is, ha nyilvánvalóan nem fog bekerülni se Cannes, se az Oscar shortlistjére. Csak hogy nem ezt kaptam, nagyon nem.

A várakozó mosoly a tizedik perc körül az arcomra fagyott, a huszadik percnél meg kellett böknöm a mellettem ülő újságíró kollégát, aki szó szerint elaludt, majd a film kétharmadánál ki is slisszant, hogy ő eddig bírta, és kész. Bevallom, kedvem lett volna követni.

Pedig annyira adott volt minden. Egy magyar viszonylatban kifejezetten méltányos költségvetés (ezt fentebb már említettem), egy javarészt kiváló színészgárda, egy fél évszázada a világ számos színpadán óriási sikerrel játszott színdarabból kiinduló alapsztori (amelynek egyik szerzője A miniszter félrelép-et is jegyző Ray Cooney), és Búss Gábor Olivér személyében egy ügyes forgatókönyvíró, aki a kicsit poros alaptörténetet dicséretesen felturbózta, a mai viszonyokra adaptálta.

Igazi “tévedések vígjátéka” ez, ahol két házaspár, egy lakberendező, egy vérmes jógaoktató, egy luxusprosti meg egy vaskalapos mesekönyv-írónő kavarják a kavarni valót, mindezt egy félig felújított lakásban. Mindenki mást hisz, mint ami, mással lép félre, mint aki, másnak hiszi a másikat, mint aki. Jó szövegek, térdcsapkodósan vicces félreértések, sírvaröhögős helyzetkomikum. Tökéletes sikerrecept.

Csak épp egyvalami hiányzott. Egy jó rendező. Vagyis maga Dobó Kata.

Ha konyhai hasonlattal szeretnék élni, a Kölcsönlakás kiváló példa arra, hogy a legfinomabb alapanyagokból, húsokból, zöldségekből, fűszerekből is egy rossz szakács csak egy közepesen felejthető kaját képes összehozni, míg egy zseniális séf mindebből egy olyan szupercsodát kreál, hogy az összes ízlelőbimbónk égnek áll. Nos, a Kölcsönlakás az előbbi.

Lehet, hogy sok nézőnek a tényleg humoros helyzetek és a jó párbeszédek elviszik a hátukon a filmet, besorolják az “egyszer nézhető” kategóriába, ám a modern magyar vígjáték dicsőségfalára biztos nem fog felkerülni, főleg olyan rendezői bravúrok után, mint a Valami Amerika 1-2., a Csak szex és más semmi, vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát. Ez utóbbi filmekben épp az a jó, hogy a könnyedség és gördülékenység mögött egy biztos kezű, vérprofi rendező áll.

A Kölcsönlakás viszont olyan, mintha a rendezője ott se lett volna, csak úgy “leforgott valahogy”. Technikailag össze lett rakva – a film technikai rendezője egy nagyon tapasztalt filmes szakember, Gulyás Buda –, csak épp a lényeg hiányzik belőle: az élet, a lendület, a pezsgés, a fűszer.

Néha ugyan felnevetünk, de nyikorog az egész, és a magam részéről egy pillanatig sem tudtam elfelejteni, hogy ez tulajdonképpen egy adaptált színdarab – mindezt úgy, hogy a színdarabot nem is láttam.

Mivel szeretnék valami pozitívat is kiemelni a filmből, megemlítenék egy-két színészi alakítást. Klem Viktor és Martinovics Dorina kettőse kiváló volt, mindkét színésznek “levegője van”, egy-egy pillantásba képesek belesűríteni egy teljes párkapcsolati drámát. Balla Eszter is meggyőzően komédiázott, és nekem kellemes meglepetés volt Kiss Ramóna, akitől – bevallom – nem vártam sokat, mégis könnyed eleganciával, hitelesen hozta a figurát, és nem mellesleg női szemmel nézve is nagyon dögösen nézett ki. Oroszlán Szonja nem igazán találta meg magát a karakterében, Szabó Simon sem, pedig egy kamara-komédiában nagyon fontos, hogy minden színészi alakítás kiváló legyen, hiszen kevés a mozgástér, a szereplők közötti dinamika határoz meg mindent.

De hát ez legyen a legkisebb bajunk. A Kölcsönlakást sajnos a világ legjobb színészei sem tudták volna megmenteni, ahogy a slágergyanús vége-főcímdal sem (az egyébként nagyon jó). Nem tudom, Dobó Kata miért ezzel a filmmel indította rendezői karrierjét – ha egyáltalán lesz ilyen –, de egyvalamit biztosan nem tartott szem előtt. A könnyű műfaj az egyik legnehezebb műfaj, a legnagyobbak közül is csak kevesen csinálják jól. Rutin kell hozzá, jól átgondolt koncepció, kitűnő arányérzék, nagyon biztos, soha meg nem remegő kéz. És persze – tehetség.

Forgalmazó: InterCom

Bemutató: 2019. Február 14.