HÍREK
A Rovatból

Egész télre leáll a budai fogaskerekű

A főváros így akar spórolni, de a XII. kerület önkormányzat szerint elenyésző a fogas költsége, úgy vélik, inkább a fideszes kerület megbüntetéséről van szó.


Autóbuszok járnak a fogaskerekű helyett egész télen, az ideiglenes üzemszünet a tervezett tavaszi pályafelújítás végéig tart a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki tájékoztatása szerint. A fogaskerekű október 3. óta nem jár pályafelújítás miatt; a buszos pótlás a cég korábbi közlése szerint eredetileg november 17-ig tartott volna, de a bejelentett téli leállás miatt a fogaskerekű másnap sem indul el.

Az MTI-nek küldött közlemény szerint a téli pihenőt az energia- és gazdasági válságra hivatkozva rendelték el. A járat ideiglenes szüneteltetéséről a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. döntött – közölték.

Azt írták, az intézkedésnek köszönhetően több mint 120 millió forintot spórol Budapest közösségi közlekedése, emellett a szakemberek a kötelező karbantartást is elvégezhetik a járműveken.

Jelezték, a kötöttpályás járat helyett a 21-es, 21A, 212-es, 212A, 212B és 221-es autóbuszokat választhatják az utasok, amelyek kibővített menetrend szerint járnak majd.

Mint írták, a dráguló üzemanyag- és villamosenergia-költségek súlyos terhet jelentenek a közösségi közlekedés számára, ezért a fővárosi tulajdonban lévő társaságok igyekeznek a szokásoshoz képest is költséghatékonyabban működtetni Budapest közlekedési hálózatát.

Közölték, a jellemzően a turisták által, illetve szabadidős céllal használt 60-as jelzésű fogaskerekűvel nagyon kevesen utaznak a hideg hónapokban. Ez hétköznapokon 10 százalékos, hétvégén legfeljebb 30 százalékos kihasználtságot jelent – írták.

Máshogy látja a helyzetet a XII. kerület önkormányzata, amelynek területén halad a fogas. Fonti Krisztina alpolgármester szerint nehezen hihető a takarékosságra hivatkozás a fogaskerekű esetében, hiszen ez az egyetlen közlekedési eszköz, amelynek működését a főváros megszünteti. Az így megspórolni tervezett mintegy 100 millió forint pedig a BKK 200 milliárdos működési költségének mindössze fél ezreléke.

„Ennek tükrében az intézkedés inkább tűnik egy fideszes vezetésű önkormányzat elleni politikai lépésnek, mint szakmailag megalapozott döntése”

– véli a kerületvezető-helyettes.

Éppen ezért Hegyvidék önkormányzata a fogaskerekű újraindítását kéri a főpolgármestertől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: így gyülekezik a tiszás tömeg a Nemzeti Menetre a Deák téren
Magyar Péter vezetésével az Andrássy úton haladnak majd a résztvevők, elsétálnak az Opera, az Oktogon, a Terror Háza, a Kodály körönd és az Orosz Nagykövetség mellett. A megemlékezés a Hősök terén lesz.


A korábbi terveknek megfelelően október 23-án 14 órakor elindult a Nemzeti Menet Budapesten, a Deák Ferenc térről. Magyar Péter vezetésével

az Andrássy úton haladnak majd a résztvevők, elsétálnak az Opera, az Oktogon, a Terror Háza, a Kodály körönd és az Orosz Nagykövetség mellett, majd megérkeznek a Hősök terére, ahol ünnepi megemlékezés kezdődik.

A szervező Tisza Párt elönke korábban úgy fogalmazott: Battonyától Hegyeshalomig, Lentitől Záhonyig együtt állnak ki az 1956-os forradalom eszméje és a valóban független, valóban szuverén Magyarország mellett.

Magyar Péter országjárása csömöri állomásán kedden azt mondta, hogy

a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé.

Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz. Azt is közölte, hogy a korlátozás nem egész napra szól, hanem 13 óra és 16:30 között érvényes, vagyis pont akkor, amikor a tiszások a Deák Ferenc térről a Hősök terére vonulnak.

„Rettegnek attól, hogy a Nemzeti Meneten mindenféle fenyegetés, zsarolás nélkül sokkal többen lesznek, mint a Békemeneten” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy ennek ellenére felszállnak a drónjaikkal, és meg akarják mutatni az Andrássy úton vonuló több százezer embert, akár tetszik, akár nem. Azt is mondta: ha Deák Dániel és a Megafon Kötcsén felszállhatott légtérzár idején, ők is felszállnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mik a letakart plakátok a Tisza Párt Nemzeti Meneténél
A helyszíni hírek szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.


Ahogy már beszámoltunk róla, két letakart plakát várja a Tisza Párt Nemzeti Menetére érkezőket az Erzsébet téren, az Anker közzel szemben, az Akvárium oldalán.

A Telex helyszíni beszámolója szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.

A plakátokat erős acélszerkezet tartja, betonnal súlyozták le őket, látszik, hogy komoly előkészületek előzték meg az elhelyezésüket. Egyszer leesett róla a ponyva, ekkor le is fotózták, hogy mi van rajtuk. A lap úgy tudja: cöfösök állnak a túloldalon, és azt várják, hogy leleplezhessék a 2 azonos tartalmú, Magyart és Zelenszkijt ábrázoló plakátot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Ez már az űrből is látszik, újra elfoglaltátok Budapest utcáit
A miniszterelnök így üzent a Békemenet résztvevőinek: „Zászlót, hitet és reményt hoztatok magatokkal, épp úgy, mint 1956. október 23-án”. A Békemenetet Magyarország legnagyobb politikai erejének is nevezte.


„Jó napot kívánok! Ez már az űrből is látszik!” – így indította ünnepi beszédét Orbán Viktor október 23-án a Kossuth téren. Ezzel arra utalt, hogy szerinte a valaha volt legnagyobb Békemenetet láthattuk ma.

„Isten hozta a szabadság vándorait! Vagyunk itt olyanok, akik már 23 éve is ott voltunk, őket külön is köszöntöm. Ma újra elfoglaltátok, megtöltötték nemzetünk fővárosát, Budapest utcáit. Zászlót, hitet és reményt hoztatok magatokkal, épp úgy, mint 1956. október 23-án”

– mondta a miniszterelnök.

Azzal folytatta: „Ma nem fegyver dördül, hanem ének szól, nem vér hullik, hanem zászlók logonak. Szívek dobognak együtt, magyar szívek, és emlékezünk. Pesti srácok, lányok, munkások, édesanyák, akik nem vártak dicsőséget, nem vágytak hősökké lenni, csak védték a sebzett hazát. Látjuk a zászlók tengerét, a nemzeti színek hullámát, és újra 56 moraját halljuk.

Ma megmutatjuk a világnak, hogy Magyarország nem felejt, nem engedi el hősei kezét, és bármikor kész újakat teremteni és csatasorba állítani. Isten hozta a Békemenetet, Magyarország legnagyobb politikai erejét!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ez a valaha volt legnagyobb Békemenet
A miniszterelnök szerint soha nem voltak még ennyire sokan Békemeneten. A tömegről készült fotókhoz azt írta: „ez már az űrből is látszik!”


Több poszt is megjelent a Békemenetről Orbán Viktor Facebook-oldalán. Az egyik videón, amelyen felülről látható a Margit hídon vonuló tömeg, ezt írta a miniszterelnök:

„Békemenet - a valaha volt legnagyobb!”

Egy másik fotón azt üzente:

„ez már az űrből is látszik!”

A kormányfő további képeket is posztolt az oldalára, melyekhez hozzáfűzte:

„Soha nem voltunk még ilyen sokan! ”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk