hirdetés

PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Diszkóvágás, Lárvacsora – 4 fiatal lány létrehozta az AZVLM összművészeti buliját

Szombaton testközelben ismerkedhetünk meg az underground művészszcéna kísérletibb és könnyebben emészthető zugaival is. Még a gyerekeknek is lesz program: a digitális rajztáblára festést vagy a virtuális bábozást imádni fogják.
Steszkó Zsanett írása - szmo.hu
2019. október 01.

hirdetés

Az AZVLM (ejtsd: azvalami) egynapos összművészeti fesztiválját 4 fiatal lány hívta életre, akik saját és meghívott vendégeik kreatív energiáit arra szeretnék felhasználni, hogy mindenki számára közelebb hozzák az olykor elérhetetlennek vagy épp érthetetlennek tűnő kortárs művészeti projekteket.

Áprilisi debütáló eseményükön már sikerült interaktív felnőtt játszótérré varázsolniuk a Dürer Kert valamennyi szegletét és több fesztiválra is elvitték komfortzóna-, szubkultúra-, és közönség összemosó, érzékszerveket táncba hívó ötleteiket.

Október 5-én pedig ismét a belefeledkezésé és rácsodálkozásé lesz a főszerep; kipróbálhatunk vagy épp megfigyelhetünk számtalan zenei, képzőművészeti, színházi, táncos és egyéb vizuális alkotást és alkotófolyamatot.

Ezúttal a kényelmes-kényelmetlen közötti húzódó szubjektív határok megismerése a fő tematika, ami összefogja a több mint 20 művészeti produkciót. Gyarmati Zea, Jezerszky Viki, Makay Anna és Mohácsi Luca meséltek is a részletekről.

– A tavaly áprilisi bemutatkozó eseményetekre több mint 800-an voltak kíváncsiak, milyen konklúziókat, tanulságokat szűrtetek le?

hirdetés

Zea: Azt, hogy érdemes ilyet csinálni. Hogy az AZVLM nem csak egy szeretetprojekt, hanem tényleg van rá igény Budapesten.

Viki: Nagyon izgultunk, hogy hányan fognak eljönni, óriási öröm volt, hogy végül sorban álltak az emberek...

– A 2. felvonásban miben akartatok mindenképp változtatni?

Anna: Egy kicsit kevesebb lesz az experimentális zene. Továbbra is imádjuk, de nem szeretnénk, hogy egy irányba menjen el a rendezvény, hiszen pont a sokszínűség a lényeg.

Luca: Szeretnénk minél több és minél minőségibb audio- és vizuális tartalmat készíteni, hogy ne csak egy élmény legyen a jelenlévőknek, hanem a fotók, videók és felvett zenék keltsenek szélesebb körben érdeklődést..

Zea: Itt hiányzik leginkább a külső támogatás, ehhez a technikai szükségleteket nem lehet alacsony költségvetéssel megoldani.

– Az idei koncepció fő célkitűzése a kényelmetlen kényelmessé tétele, miért pont erre esett a választás?

Zea: Amikor felköltöztem Pestre, sokszor zavarba jöttem egy kiállítás vagy installáció láttán. De, ahogy egyre többe botlottam, rájöttem, hogy ezeknek nem az a célja, hogy kívülállónak vagy tudatlannak érezzem magam...

Anna: Ha valamiért rossz időszakom van, szeretem megerőltetni magam, és csakazértis emberek közé menni, fesztiválozni vagy meghallgatni egy random koncertet.

Kirugdosom magam a komfortzónámból. Így tudok túllépni és fejlődni. Elég sok pluszt ad, ha elhagyod a megszokott közeged.

– A program mely részében csúcsosodik ki ez szerintetek a legjobban?

Anna: Ott van például, Kapusi Viktor, Szelevényi Vito, Songoro Fatime és Maron Kuna fúvós zenészek projektje, Horny XXX néven, egy mozgó koncert, szabad zenélés. Könnyen lehet, hogy ha hallgatnád, utána kell futnod, ha meg nem, akkor mindenhova követ. Elég kényelmetlen.

Viki: A Magicpowers installációban, melyben a reggelente ágyban biztonságot kereső önmagunk bőrébe, vagyis hát ágyába bújhatunk, saját magunk után rohangálunk körbe. Illetve rohangál helyettünk a Halasi Bálint rajzolta karakter. A Horny XXX direkt, ez inkább elgondolkozós kényelmetlenséggel járhat. Közben mindkettő nagyon vicces!

– Összességében melyik művészeti ágak képviselőivel találkozhatunk október 5-én?

Zea: jaj. Mindegyik. Én már néha azt sem tudom, hogy mit számíthatunk művészeti ágnak, tényleg minden lesz.

– Nagyon izgatja a fantáziám pl. a Diszkóvágás névre keresztelt momentum a Freakin' Discóval, és a Lárvacsora is, ezeknél mire számíthatunk majd?

Viki: A diszkó elég ambivalens jelenség, imádjuk, nem tudunk meglenni nélküle, de mindenkinek vannak kellemetlen bulizós történetei. Vagy csak ilyenek vannak. Ezekre reflektál Juhász Adél és Raubinek Lili, a Freakin' Disco koncertje alatt, kortárs tánc performanszokkal. A diszkó feláldozása pedig egy emblematikus tárggyal történik, azon nagyon érdemes ott lenni!

Zea: A Lárvacsora a Giliszta zenekar performansza. A rovar alapú étkezési termékeket egy bécsi cégtől, a Zirp Insects-től kaptuk.

Az úttörő márka fő üzenete a környezetvédelem. A rovarok tenyésztéséhez nagyon kevés energia szükséges, ugyanakkor nagyon sok tápanyagot tartalmaznak. Talán egyszer a rovarevés is kényelmessé válik majd...

– Ezeken kívül mely programokat emelnétek ki az idei felhozatalból?

Anna: Kicsit tőlünk független, de nagyon szerencsés a Bicikló bemutatója. A pálházi Pagony Projekt a végleges állomása, de itt fog debütálni, a több mint 30 régi bicikliből, a Varázs Garázsban készült, steam punk stílusú csodajárgány, amivel pénteken áttekerünk Budáról a Dürer Kertbe, ahol szombaton mindenki meghajthatja.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK

Megmutatjuk Ferenc József halotti maszkját, így nézett ki az uralkodó

A gipsz halotti maszkot Rudolf Marschall bécsi szobrász készítette 1916. november 23-án, a két nappal korábban elhunyt uralkodóról. Adományokból 10.000 aranykoronáért vásárolták meg tőle, hogy a múzeumba kerülhessen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 21.

hirdetés

A Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusai Testtörténetek című online sorozatukban heteken keresztül változatos tartalommal jelentkeztek az intézmény blogján, Facebook és Instagram oldalán, YouTube-csatornáján. A szövegláncolat utolsó tagjaként és a jövő héten induló Lélektörténetek első epizódja

Ferenc József halotti maszkjának történetét meséli el, emlékezve az uralkodó halálának november 21-i évfordulójára.

Ferenc József halotti maszkja a Nemzeti Múzeum kupolatermében 1926. november 21-én. (Kallós Oszkár felvétele) MNM Történelmi Fényképtár

A múzeum blogjában elmesélik:

"Rudolf Marschall bécsi szobrász 1916. november 23-án gipsz halotti maszkot készített a két nappal korábban elhunyt uralkodóról. 1926-ban, a király halálának 10. évfordulója alkalmából gróf Széchényi Emil koronaőr – aki nagybirtokos arisztokrataként legitimista érzelmű volt – adománygyűjtést szervezett, hogy a maszk egyetlen példányát megvásárolják a művésztől és a Nemzeti Múzeumnak adományozzák azt. Az akció eredményes volt, s 10.000 aranykoronáért sikerült megszerezniük a maszkot. November 21-én, I. Ferenc József halálának évfordulóján reggel, Horthy és a kormány tagjainak jelenlétében gyászmisét tartottak a Mátyás-templomban a király lelki üdvéért, melyről filmhíradó is beszámolt, majd a részvevők a Nemzeti Múzeumba vonultak, ahol a kupolateremben egy ravatalszerű emelvényen, ezüst babérkoszorúval övezve kiállították a halotti maszkot".

hirdetés

Bővebben ITT olvashatsz a témáról.

Serfőző Szabolcs írása mellett a továbbiakban megtalálhatók mindazok a hol vidám, hol játékos, hol elgondolkoztató képes és szöveges tartalmakat, amelyen keresztül a Nemzeti Múzeum muzeológusai az általuk őrzött és gondozott műtárgyakon és a hozzájuk kapcsolódó kutatásokon keresztül mutatják be, miként változott az elmúlt évezredekben a különböző kultúrák testhez való viszonya.

Egy korábbi cikkünkben Ferenc József megkoronázásról olvashatsz érdekességeket:

Címkép forrása: Wikipédia

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

2021-ben indul Európa legnagyobb kincsvadászata!

A Nemzet Aranya szabadtéri kincskeresésben bárki részt vehet, aki elég leleményes, gyors és jó problémamegoldó készséggel rendelkezik.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. december 18.

hirdetés

Most bárkiből lehet igazi aranyásó! Jövő márciusban indul Európa legnagyobb kincsvadászata, amelynek fődíja: 2 000 000 Ft értékű befektetési ARANYRUDAK és egy páros utazás. Magyarország egyik legnépszerűbb szabadulószoba hálózatának tulajdonosa, Koltai Balázs merész vállalkozásba kezdett. Monumentális kincsvadászatot szervez, amelynek indulásakor saját maga ássa el a fődíjat jelentő 2 millió Ft értékű aranyrudakat!

„Szerettünk volna valami igazán új és vad ötlettel előállni. Ilyen még nem volt Európában, hiszen Budapesten és környékén valahol elástunk 2 millió forintot aranyban.

Gyerekként mindenki szeretett volna legalább egyszer kalóz vagy kincskereső lenni. Az emberek szeretnek értékes dolgokat megtalálni, nyomozni, felfedezni. Ráadásul ez egy szabadtéri program, ami akár a vírushelyzetben is tud működni! Mindenképp olyan dolgot szerettünk volna, ami a szabadban is le tudja kötni az embereket, összehozza a családokat, baráti társaságokat és van plusz motiváció is a játékra.” – nyilatkozta Koltai Balázs, a kincsvadászat ötletgazdája.

„Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a járvány utáni időszakban újra össze tudjuk hozni az embereket és felrázzuk őket a bezártság okozta deprimált állapotból!” - tette hozzá Ureczky Balázs, a projekt társtulajdonosa.

Balázsék mellett Viczián Viktória is hatalmas rajongója a szabadulós, kincsvadászós játékoknak, aki hajszára hív minden kalandvágyót, a Nemzet Aranya arcaként! A 2017-es Miss Earth Hungary szépségkirálynője örömmel vállalta a felkérést, akinek több feladata is lesz a játék során, amelyre hamarosan fény derül.

hirdetés

„Nagyon szeretem a szabadulószobákat és a logikai feladványokat. Az első gondolatom az volt, hogy mennyire sajnálom, hogy játékosként nem indulhatok egy ilyen őrületes kalandban. Mindig is szerettem az Indiana Jones jellegű kalandfilmeket és ebben a játékban szívesen kipróbáltam volna magam, a barátaimmal együtt. Azt gondolom, hogy ebben a járványhelyzetben különösen jó, hogy az emberek szabadtéren, egymás veszélyeztetése nélkül, de mégis együtt tudnak részt venni egy izgalmas programban, amelynek bizony tétje is van. Nem is akármilyen! Remélem, hogy a játék indulásakor már csak rossz emlék lesz a járvány. Szerintem ez egy nem mindennapi program, amilyen még nem volt sehol.” – nyilatkozta Viczián Viktória, aki nehéz időszakon van túl.

„A Nemzet Aranya kincsvadászatban minden korosztály jól érezheti magát, hiszen ez egy fantasztikus kaland lesz, remek kis fejtörőkkel, és persze vidámságot hoz a monoton, szürke napokba. Akár egy szakítás után is tökéletes búfelejtő. Pár hónapja lezárult egy hosszú kapcsolatom, és nagyon nehéz volt ez az időszak, de szerencsére a rengeteg munka segített, hogy lefoglaljam magam. A Nemzet Aranya projekt előkészületei is annyira felpörgettek, hogy gondolatban én is „harcba szálltam” a kincsért. A legjobb az egészben, hogy szabadtéri játék, és így nem csak a családtagokkal vagy barátokkal mehetünk kincset keresni, hanem a kis kedvenceinket is magunkkal vihetjük!” – tette hozzá a gyönyörű influencer.

A Nemzet Aranyát több fős kreatív csapat tervezte és hónapig tartott a projekt kidolgozása, amely tervezők, grafikusok, szabadulószoba szakemberek, marketingesek és tanácsadók közreműködésével állt össze.

A 2021 tavaszán induló játék 5 héten keresztül fog tartani, amely során a kincsvadászok hétről hétre fejtörő feladványok megoldásával jutnak egyre közelebb az elásott kincs pontos helyéhez.

„A Nemzet Aranya fő célja, hogy új élménnyel bővítse a családok és baráti társaságok programját, hogy aktív és izgalmas kalandban legyen részük. Hiszen mindenki szeretne elásott kincset találni! A frappáns rejtvények mellett Magyarország eddig soha nem hallott történetei, valamint aforizmái is hozzásegítenek a megoldáshoz.” - nyilatkozta Koltai Balázs, a Pániq-Szoba alapítója.

A 2021. március 6-án induló kalandjátékra már lehet jelentkezni! További információ ezen az oldalon.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Lukács Laci, Pásztor Anna és Papp Szabi pótolják Kiss Tibit – jön a Quimby Plusz-Mínusz koncertfilm

Aki támogatói jegyet vált, a zenekar mellett egy olyan intézmény munkáját is segítheti, mint amilyenben Kiss Tibi jelenleg is a felépülésére koncentrál.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 21.

hirdetés

A 2020-as év a Quimby zenekart minden szempontból a szakadék szélére sodorta. Nem csak a világjárvány okozta leállással kellett megküzdeniük, de a frontemberük – Kiss Tibi – is kényszerpihenőre vonult. A kívülről érkező és belül megélt feszültségek hatására mindenkiben felmerült a kérdés, hogy egyáltalán van-e közös jövő?

A mélyponton túllendülés külső tényezők következménye volt: a barátaik, zenésztársaik segítségével újra erőre kaptak, próbaterembe vonultak és eldöntötték, hogy kapcsolódási pontot keresnek a számukra legfontosabb közeggel: a közönséggel. A járványügyi helyzet miatt, ez most egyedül az online térben tud megvalósulni. Így született meg a Quimby Plusz-Mínusz Koncertfilm.

Egy aktív zenekar számára az élő koncertek hiánya, a próbák elmaradása az egymásról való leépülést eredményezi. Alkotni, zenélni kell, hogy frontemberüket egy összeszokott csapatba tudják visszavárni – erre Tibi is áldását adta, amikor rehabra vonult. Azonban a próbák során sem Liviust, sem Dódit nem vitte rá a lélek, hogy a Tibi dalait elénekelje, ezért a hozzájuk közel álló zenészeket kérték fel erre a feladatra, akik azonnal igent mondtak az együttműködésre.

A koncertfilmben közreműködik Pásztor Anna és Pásztor Simi az Anna & The Barbies zenekarból, Bodor Áron, az Esti Kornél frontembere, Lukács Laci és Sidi a Tankcsapdából és Papp Szabi, a Supernem énekese, akik a saját képükre alakítottak néhány jól ismert Quimby slágert. A végeredmény minden esetben új és izgalmas. A vendégekkel való közös örömzenélésben óriási energiák szabadultak fel, amelyek közel egy éve forrongtak a felszín alatt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK

Náray Tamás lesz a Momentán Társulat online előadásának vendége

Részben a divattervező spanyolországi otthonából, részben pedig a társulat színpadáról közvetítik a Radar című előadásukat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 20.

hirdetés

A Momentán Társulat, kihasználva az online tér adta lehetőségeket, a külföldön élő Náray Tamás vendégszereplésével tart improvizációs előadást. Részben a divattervező spanyolországi otthonából, részben pedig a társulat színpadáról közvetítik a Radar című előadásukat, így a nézők egy igazi nemzetközi produkciónak lehetnek tanúi november 24-én, kedden este 8 órától.

A Momentán Társulat régóta egyeztetett egy meghívásról Náray Tamással, ám mivel a festő-divattervező jelenleg Spanyolországban él, nem tudták tető alá hozni a közös budapesti előadást. A jelenlegi helyzetben viszont az online térbe improvizálta magát a társulat, és úgy döntöttek, újabb szintre emelik az élőben streamelt adásaikat: barcelonai otthonából kapcsolják be Náray-t, így létrehozva egy nemzetközi online produkciót.

A Radar című előadásban a Momentán Társulat egy-egy számára izgalmas, aktuális témáról beszélget meghívott szakértővel. Vendégük volt már többek között Barabási Albert-László, L. Ritók Nóra, Ürge-Vorsatz Diána.

Náray Tamást a divattervezésről, az eleganciáról, a stílusról kérdezik majd, aminek kapcsán elkerülhetetlen a vélemények ütköztetésének kérdése is.

Mindenkinek kell véleményt formálni a divatról (vagy bármiről...), és azt el is kell mondania? És a divattervezőknek, alkotóknak meg kell hallgatni és figyelembe kell venni? Hogyan választható el az alkotások valódi kritikája a kényszeredett véleményezéstől? A Momentán Társulat a téma mentén improvizál jeleneteket. A közönség pedig kommentben vehet részt az előadás alakításában ötleteivel, hozzászólásaival, kérdéseivel.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: