PROGRAMOK

Hatalmas buli az ünnepek előtt: így zárhatod az évet a Budapest Park Winterfesten!

Szabadulj ki az év végi hajtásból, és merülj el a fesztiválhangulatban: a Budapest Park Winterfest kétnapos buliján garantáltan elfelejted a karácsonyi stresszt! Cikkünkben találsz egy rövid videót is Agócs Mártonnal, az Aurevoir. frontemberével.


Ha idén is úgy érzed, hogy a bejgli sütése közben minden türelmedet a porcukorba szitáltad, vagy már nem bírod a "Mennyit nőttél tavaly óta?" típusú kérdéseket, van egy remek tippünk, hol ereszd ki a gőzt még az ünnepek előtt! A Budapest Park csapata idén tényleg odatette magát, és megálmodott egy kétnapos, ütős fesztivált, ami garantáltan kiránt a karácsonyi készülődés stresszes örvényéből.

Bemutatkozik a Mastercard támogatásával az első Budapest Park Winterfest!

Ez nem más, mint egy kétnapos fesztivál, ahol a karácsonyi készülődés helyett nyári fesztiválhangulatba csöppenhetsz. Ráadásul nem is akárhol, hanem az MVM Dome impozáns tereiben, december 20-án és 21-én. Az év végi hajrá közepén garantáltan feltölt a zene, a buli és az a felszabadító érzés, hogy minden gondodat a hangerővel együtt elnyomhatod. Nyolc nagykoncert, négy minikoncert és négy afterparty gondoskodik majd a hangulatról.

Az első nap: Az alternatív zene szerelmeseinek

December 20-án a legjobb alter bandák veszik be az MVM Dome színpadát. A Blahalouisiana indítja a sort, majd jön a Vad Fruttik, akik garantáltan elhozzák a tőlük megszokott energikus őrületet. Bérczesi Robi minikoncertje után a Punnany Massif pörgeti tovább a hangulatot, amit Lil Frakk & Friends rövid, de ütős fellépése követ. Az este fénypontja az Elefánt koncertje lesz, de ha úgy érzed, hogy még mindig van benned tartalék, akkor jöhetnek az éjszakába nyúló afterpartyk. Hundred Sins, JumoDaddy, a StadiumX és a Pure Lust buliján szinte garantált, hogy reggelig pörögni fogsz.

Második nap: Pop, rock, és minden más, amit idén imádtál

December 21-én kicsit más vizekre evezünk: az Aurevoir. népzenés dallamai után jön az Ivan & The Parazol rockos energiája. Sisi pop-up show-ja rövid, de annál különlegesebb élményt ígér, mielőtt a Margaret Island meghozná a popos, érzelmes hangulatot. Járai Márk intimebb minikoncertje után ByeAlex és a Slepp zárja a zenekarok sorát. A két színpadon zajló afterpartykról DJ Izil, DJ Titusz, valamint Tolo és Falcao gondoskodnak, akik a LavaLava underground bulisorozatának hangulatát hozzák el.

A Budapest Park Winterfest nem csak a zenéről, hanem az élményekről is szól – egy hely, ahol elengedheted az év végi hajtást, és feltöltődhetsz a legjobb hazai előadókkal.

Az Aurevoir. énekesét, Agócs Mártont kérdeztük meg a buli előtt arról, hogy mit vár a fesztiváltól.
@szeretlekmagyarorszag.hu #reklám #aurevoir #agócsmártonc#budapestpark #winterfest #budapestparkwinterfest @Budapest Park @aurevoirzenekar ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Ha kíváncsi vagy, mit mesélt nekünk, nézd meg TikTok videónkat, amiben megtudhatod azt is, hogy mi az egyik kedvenc karácsonyi étele!

Hogyan csatlakozhatsz?

Ha csak egy napra van szükséged a kikapcsolódáshoz, vagy két napra is belevetnéd magad a fesztiválforgatagba, mindkét opció játszik, a Budapest Park weboldalán már elérhetők a belépők. Szóval kapd elő a fesztivál cipőd, hívd össze a haverokat, és induljatok neki az év utolsó nagy bulijának. A karácsonyi készülődés megvár – most te vagy a soron!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
10+1 különleges Valentin-napi program Budapesten
Közeleg a szerelmesek ünnepe. Lepd meg magatokat valami igazán egyedülálló programmal! Válogass ajánlónkból.


Idén felejtsétek el a sablonos Valentin-napot, és válasszatok olyan programokat, amelyek tényleg különlegessé teszik ezt a napot! Akár egy romantikus vacsorára vágytok, akár valami izgalmas közös élményre vagy épp egy kis kényeztetésre, ezek a budapesti helyszínek garantáltan felejthetetlenné varázsolják az estét.

Mutatjuk, melyek a legjobb Valentin-napi programok és romantikus randiötletek Budapesten!

 

Aranybástya: Romantikus vacsora lenyűgöző panorámával

Ha igazán különleges módon ünnepelnétek a Valentin-napot, az Aranybástya Étterem tökéletes választás.

Budapest egyik legszebb panorámája, kifinomult fogások és varázslatos hangulat vár rátok a Budai Vár szívében.

Ez az este csak rólatok szólhat, miközben elmerültök a város szikrázó fényeiben, olyan különleges gasztronómiai élmények várnak, amiket máshol csak irigykedve néznétek az Instagramon. Az estét élő cimbalom- és hegedűmuzsika teszi igazán emlékezetessé. Malácsik Gusztáv (cimbalom) és Lakatos Miklós (hegedű), akik a világhírű RAKÓ zenekarban kezdték pályafutásukat, ezen az estén az Aranybástya vendégeit varázsolják el.

Exkluzív Valentin-napi vacsora menü

A vacsoramenü kifejezetten erre az alkalomra készült, természetes afrodiziákumokkal, hogy az est minden pillanata különleges legyen. Az öt fogásos menühöz üdvözlő pezsgő is jár, amit az étterem teraszán kialakított panorámás iglukban is elfogyaszthattok, ahol a város esti fényei még meghittebb hangulatot biztosítanak. A kényelmesen temperált térben az igazi élményhez még egy kis összebújás is jól esik majd.

Vacsoramenü:

    • Üdvözlő pezsgő: Philipponnat Royale Reserve Champagne
    • Amuse bouche: Wasabis polip tempura
    • Előétel: Kacsamáj paté étcsokoládéval és cseresznyével vagy kecskesajt málnával és pisztáciával
    • Leves: Kókusztejes zöldségleves garnélával vagy vaníliás eperleves rebarbarával
    • Főétel: Beef Wellington szarvasgombás burgonyapürével vagy kacsaduó édesburgonyával és koriander salsával
    • Desszert: Málna-mangó mille feuille

További információkért és foglalásért kattints ide!

Ha igazán különleges módon ünnepelnétek a Valentin-napot, az Aranybástya Étterem tökéletes választás.Budapest egyik legszebb panorámája, kifinomult fogások és varázslatos hangulat vár rátok a Budai Vár szívében, az Aranybástyában

Magnolia Day Spa: Ajándékozz közös pihenést és kényeztetést Valentin-napra

Ha idén valami igazán különleges ajándékot keresel, amivel a szerelmedet és/vagy akár saját magadat is meglepheted, a Magnolia Day Spa ajándékutalványa tökéletes választás. Egy ilyen ajándék nemcsak egy luxuskezelést jelent, hanem egy teljes testi-lelki feltöltődést, amelyet az ajándékozott a saját időbeosztása szerint élvezhet.

A Magnolia Day Spa exkluzív szolgáltatásai között prémium masszázsok, páros rituálék, arckezelések, testkezelések mellett egyedülálló spa élmények is szerepelnek.

A spa varázslatos, nyugodt környezetben kínál pezsgőfürdőt, szaunákat és pihenőteret és gyertyafényes teaházat, ahol akár három órán keresztül relaxálhatnak a vendégek.

Az ajándékutalványok rugalmasan beválthatók: választhatsz konkrét kezeléseket, vagy egy adott értékhatárt, amelyet az ajándékozott arra költhet, amire leginkább vágyik. Egy ilyen meglepetéssel nemcsak egy napra szóló élményt adsz, hanem egy valódi én-időt és megérdemelt kényeztetést is.

Ne aggódj az időpont miatt – az utalvány 6 hónapig használható fel, így időpont egyeztetést követően az ajándékozott akkor élvezheti ki ezt a különleges élményt, amikor neki a legmegfelelőbb. Vásárold meg egyszerűen online a Magnolia Day Spa weboldalán, és lepd meg párodat vagy közösen magatokat egy felejthetetlen kikapcsolódással!

Romantikus élmények: A Magnolia Day Spa exkluzív szolgáltatásai között prémium masszázsok, páros rituálék, arckezelések, testkezelések mellett egyedülálló spa élmények is szerepelnek. Különleges Valentin-napi ötlet: a Magnolia Day Spa ajándékutalványa tökéletes választás.

MystIQueRoom: Kalandos romantika egy szabadulószobában

Egy kis izgalomra vágytok? Különleges Valentin-napi ötletünk van! Tegyétek próbára magatokat a MystIQueRoom szabadulószobáiban! Közösen kell megfejtenetek a rejtélyeket, így a romantikus este egy kis adrenalinnal is meg lesz fűszerezve.

Budapest legnagyobb szabadulószoba-komplexumában 18 különböző szabadulószoba, kvízjátékok és a legújabb interaktív szórakoztató játék, a LED-padlós JumpRace is vár rátok. A helyszín modern technológiával készült pályái garantáltan lenyűgöznek, hiszen itt nem klasszikus lakatokkal és kulcsokkal találkozhattok, hanem mágneses zárak és elektronikus rejtélyek nyitják meg az újabb kihívásokat.

Négy szobát kifejezetten 2 fő számára is ajánlanak, így tökéletes választás Valentin-napra:

Próbáljátok ki például a japán tematikájú A Sógun, a Gyűrűk Ura ihlette Gyűrű, az Alice Csodaországban világát megidéző Alice és a Kalapos, vagy az egyiptomi hangulatú Fáraó sírja szobákat. Érdekesség, hogy minden évben több leánykérés is történik itt, és a MystIQueRoom csapata szívesen segít a gyűrű „elrejtésében”, amit a menyasszony „véletlenül” megtalálhat a játék során.

Valentin-napon és az azt követő hétvégén is várják a szerelmeseket, hogy közösen éljék át a szórakoztató és izgalmas pillanatokat.

Tipp: Minden nap 21:00-kor is indul játék, azaz vacsi előtt vagy után is beugorhattok egy kis játékra.

Közeleg a Valentin-nap, és te még mindig nem tudod, mivel lepd meg a párodat? Felejtsd el a sablonos ajándékokat, és válassz egy felejthetetlen élményt Budapesten! MystIQueRoom: Kalandos romantika egy szabadulószobában Valentin-napon!

Light Art Museum: Varázslatos fények a belváros szívében

Ha egy igazán kivételes randihelyszínt kerestek Valentin-napra, ahol a művészet, a fények és az élmények tökéletes harmóniában találkoznak, akkor a Light Art Museum kihagyhatatlan! Budapest első fényművészeti múzeuma nemcsak elbűvöl, hanem közös felfedezésre is hív, ahol a fények és árnyékok mesélnek nektek.

A Hold utcai piac egyedi atmoszférájú épületében látható kiállítás közel 40 nemzetközi művész alkotásait mutatja be, amelyek az érzelmek, a tudomány és a művészet határán egyensúlyoznak. Az interaktív installációk nemcsak gyönyörködtetnek, hanem inspiráló beszélgetésekre is késztetnek – tökéletes program egy közös, emlékezetes estére.

Február 14-én és az azt követő hétvégén a szerelmeseket egy különleges ajánlattal várják:

a párok kedvezményes belépőjeggyel élvezhetik a múzeum varázslatos világát. A kedvezmény igénybevételéhez nincs más dolgotok, mint elküldeni a "Valentin" szót üzenetben a múzeum Instagram-oldalára és válaszként megkapjátok a titkos kódot.

Merüljetek el együtt a fények játékában, és ünnepeljétek a szerelmet egy igazán különleges helyszínen!

Light Art Museum: Varázslatos fények a belváros szívében a szerelmesek napján, február 14-én is!

THE SPACE x Willany Leó: Művészet és improvizáció találkozása

Ha egy igazán egyedi Valentin-napi élményre vágytok, ne hagyjátok ki a THE SPACE és a Willany Leó közös estjét!

Ez a program a kortárs képzőművészet és az improvizatív tánc különleges fúziója.

Február 14-én Fürjesi Csaba: A felejtés határai című kiállítását maga a művész és Grecsó Zoltán vezeti fel. Ezután Engelmann András táncművész és Lantos Zoltán hegedűművész improvizációs előadása következik, amely teljesen rendhagyó és megismételhetetlen élményt nyújt. A koncepció lényege, hogy a táncos és a zenész a kiállított művekből merít ihletet, és azokhoz kapcsolódva alkotnak meg egy teljesen spontán előadást.

És ha ez nem lenne elég csábító: az este folyamán minden vendéget egy pohár Vylyan borral is meglepnek. Részletek ide kattintva!

Ha egy igazán egyedi Valentin-napi élményre vágytok, ne hagyjátok ki a THE SPACE és a Willany Leó közös estjét február 14-én!

Valentin hétvége a Stand25 Bisztróban

Ha idén nem csak egy csokival és egy szál virággal szeretnétek letudni a Valentin-napot, hanem egy igazán különleges gasztronómiai élménnyel ünnepelnétek, akkor irány a Stand25 Bisztró!

Február 14-én és 15-én egy exkluzív, többfogásos vacsorával készülnek, amely garantáltan megfűszerezi az estét.

A 3 fogásos menü tökéletes választás, ha egy hangulatos, de nem túl hosszú vacsorára vágytok – ezt 17:30-tól vagy 18:00-tól élvezhetitek, egészen 20:00-ig. Ha viszont az egész estét a romantikának és a gasztronómiai élvezeteknek szentelnétek, válasszátok a 4 fogásos menüt, amelyhez 20:30-tól, 21:00-tól vagy 21:30-tól foglalhattok asztalt – így egészen éjfélig élvezhetitek az ízek harmóniáját és a különleges atmoszférát.

Egy kifinomult, meghitt vacsora, amely után garantáltan nem akartok majd hazasietni! Foglaljatok időben ide kattintva, és tegyétek felejthetetlenné ezt a romantikus alkalmat!

Melyek a legjobb Valentin-napi programok Budapesten? Például egy romantikus vacsora a Stand25 Bisztróban! vacsora

Mamma Mia! The Valentin Party! 02.14. Akvárium Klub

Elérkezett az év legromantikusabb napja: a szerelem ünnepe, a szerelmes partik éjszakája! És mi mással ünnepelhetnénk ezt, mint egy őrületes bulival, ahol két ikonikus világ találkozik? Képzeld el, ahogy Mamma Mia bájos Sophie-ja és a High School Musical sármos Troy Boltonja egy igazi görög lagziban hozzák el neked a legvidámabb, legszínesebb Valentin-napot! Február 14-én, pénteken az Akvárium Klubban minden rólatok szól!

Ez nem csak egy buli – ez az év legjobb bulija lesz! Az összes Mamma Mia sláger keveredik a High School Musical legnagyobb kedvenceivel, hogy garantáltan végigénekeljétek és -táncoljátok az estét.

Lesznek Mamma Mia showelemek, HSM táncprodukciók, és rengeteg meglepetés – itt biztos, hogy senki sem fog csalódni, csak reggelig bulizni!

Szedd össze a párod, a barátaid, és készülj fel, mert itt tényleg mindenki ott lesz! Foglalj jegyet, és készülj a legboldogabb, legvidámabb éjszakára!

Különleges Valentin-napi ötlet a Mamma Mia party az Akvárium Klubban, showelemekkel, HSM táncprodukciókkal és rengeteg meglepetéssel!

Valentin-napi vacsora a Jardinette-ben

Ha idén nem elégszetek meg egy szimpla vacsorával, hanem egy igazán varázslatos Valentin-napi élményre vágytok, akkor a Jardinette télikertje és 150 éves kőépülete tökéletes helyszín lesz a romantikázáshoz.

A csillagos égbolt, a gesztenyefák ölelése és Fekete Mátyás gitárjátéka gondoskodik arról, hogy minden adott legyen egy meghitt, emlékezetes estéhez.

Már az ajtóban egy pohár ajándék Etyeki Kúria pezsgővel fogadnak, hogy stílusosan induljon az este, majd jöhet a közös előétel, amely után külön a hölgyeknek és uraknak készült fogásokkal kényeztetik az ízlelőbimbókat. Természetesen a vegetáriánus vendégekre is gondoltak, és a vacsorát egy mennyei desszert koronázza meg. Ha pedig még fokoznátok az élményt, signature koktélok, Gin & Tonik variációk és kiváló borok közül válogathattok, hogy a romantikus hangulat egész este kitartson.

Foglalj asztalt időben, és lepjétek meg egymást egy felejthetetlen Valentin-napi élménnyel!

Foglalj asztalt időben a Jardinette-be, és lepd meg a kedvesedet egy felejthetetlen Valentin-napi élménnyel!

Hangulatos pinceséta a Sauska Pincészetben

Ha Valentin-napon valami igazán különleges élményre vágytok, irány Budafok és csatlakozzatok a Sauska Pincészet romantikus pezsgőkóstolójához! Február 14-én, pénteken 17 órától várnak titeket, hogy együtt ünnepeljétek a pezsgőket, a művészeteket, a munkátokat vagy egymás iránti szenvedélyeteket.

Fedezzétek fel a pincészet varázslatos világát egy hangulatos pincesétán, miközben megismerkedtek Tokaj, Budafok és a pincéjük történetével, és eláruljuk a hagyományos érlelésű pezsgők készítésének titkait.

Hogy még inkább fokozzák a romantikát, misztikus időutazásra invitálnak a pincéjük mélyére! A kóstoló során négy fantasztikus pezsgőt próbálhattok ki, köztük a pezsgővilágbajnokság friss aranyérmes Sauska Brut NV-t és Magnumot! A hangulatot sós aprósütemények és pogácsák teszik teljessé, miközben megismerkedsz csapatunk kedvencével, a Rose és Extra Dry pezsgőkkel.

Az élmény mindössze 11 900 Ft-ba kerül, és mindent tartalmaz: a pincesétát, a kóstolót és a sós falatokat.Készen álltok egy felejthetetlen Valentin-napi élményre? Tartsatok velük, és tegyétek igazán különlegessé ezt a romantikus estét a pezsgők varázslatos világában!Ha Valentin-napon valami igazán különleges élményre vágytok, irány Budafok és csatlakozzatok a Sauska Pincészet romantikus pezsgőkóstolójához! Február 14-én, pénteken 17 órától várnak titeket, hogy együtt ünnepeljétek a pezsgőket, a művészeteket, a munkátokat vagy egymás iránti szenvedélyeteket.

Romantikus vacsora a sötétben - Dinner In The Dark

Valentin-napra egy olyan élménnyel várnak, amire biztosan nem számítotok majd! Tapasztaljátok meg a romantika új dimenzióját egy 1,5 órás exkluzív vacsorán, ahol a sötétség minden érzéketeket felerősíti! Képzeljétek el, hogy a látás hiányában csak az ízek, illatok és tapintás vezérelnek… ez a vacsora valódi kaland lesz!

Legyetek részesei a szerelem és az érzékiség egyedi élményének, ahol minden falat különlegesebb lesz, és a közösen átélt élmény még inkább közelebb hoz benneteket egymáshoz. További részletek ide kattintva!

Romantikus vacsora a sötétben - Dinner In The Dark Valentin-napon!

Kaptza Zenekar koncert és táncház a Fonóban

Ezen eszményi elmélet kamukoronázott képviselői, kelet vadnyugatának jópár-bajos-hősei. A magyar népzenéből csipegetett falatokból lehulló blues-os, jazz-es morzsák import amerikai porszívóval való felszivatala és újracsomagolása ez, nem kell félni, mi sem értjük teljesen. Szívbemarkoló szövegek, szigorú groove-ok, gigászi menetek meg mindenféle megmenetel várható. Jegyvásárlás ide kattintva!

Zenés program a szerelmesek napján: Kaptza Zenekar koncert és táncház a Fonóban

Legyen szó egy exkluzív vacsoráról, egy izgalmas szabadulószobás kalandról vagy épp egy művészi élményről, Budapest számtalan lehetőséget kínál a szerelmeseknek.

Te melyik programot próbálnád ki idén a szerelmesek napján? Írd meg kommentben, azután szervezd meg a páros programot Valentin-napra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Télen sem áll meg az élet – 10+1 izgalmas beltéri programötlet, amiért megéri útra kelni
Ha valami igazán izgalmas programra vágysz Budapesten, ne is keresgélj tovább, itt a tökéletes lista!


Télen sem kell a négy fal között unatkoznod, mert Budapest tele van szuper beltéri programokkal, amik garantáltan feldobják a hideg napokat! Legyen szó egy izgalmas szabadulószobáról, interaktív kiállításról vagy különleges sportélményről, bőven van miből válogatni. Hoztunk pár remek tippet, hogy a téli hónapok is emlékezetesek maradjanak!

MystIQueRoom

Ha egy igazán különleges beltéri programra vágysz, a MystIQueRoom tökéletes választás, hiszen mindenképpen esőbiztos szórakozást kínál.

18 szabadulószoba, kvízjáték és a legújabb interaktív szórakoztató játék, a LED-padlós JumpRace közül is válogathatsz Budapest legnagyobb szabadulószoba-komplexumában, ahol lélegzetelállító, filmszerű díszletek között élheted át a kihívásokat.

A tematikák változatosak: van itt minden a családbarát kalandoktól (kalózoktól és Csodaországtól kezdve), a hátborzongató, erős idegzetűeknek szóló horror pályákig, mint például a Rettegés háza vagy a Boszorkány. A legjobb, hogy nem számít, mekkora csapat vagytok, akár 150 főt is szórakoztatnak egyszerre – legyen szó páros játékról, családi mókáról vagy céges csapatépítésről.

A JumpRace játékuk egy olyan élmény, amit még biztosan nem próbáltál! A különlegessége a speciális LED-padlóban rejlik, amely valós időben érzékeli a mozgásodat, és látványos fényhatásokkal, színekkel irányítja a játékot. A résztvevőknek a padlón megjelenő mintákat kell követniük, bizonyos területeket elkerülniük vagy éppen megfelelő színekre lépniük. A JumpRace 2-8 fő számára nyújt felejthetetlen élményt, nehézségi szintje pedig szabadon választható, így mind a gyerekek, mind a felnőttek számára tökéletes választás lehet.

Tipp: A MystIQueRoom minden nap nyitva tart! Foglalj már most, hogy találj magatoknak szabad időpontokat!

The Magic Budapest

Budapest számos varázslatos helyet rejt, de kevés olyan van, ahol tényleg életre kel a mágia, és ahol úgy érezheted magad, mintha egyenesen Harry Potter világába csöppentél volna. Az egyik ilyen különleges hely a The Magic birodalom, amely már több varázslatos étteremmel is büszkélkedhet.

A Hajós utca 25. alatt található The Magic Budapest első étterme, amely már többször elkápráztatott minket. Néhány éve nyitotta meg kapuit, és pillanatok alatt a budapesti varázslók törzshelyévé vált.

Nem véletlenül, hiszen itt különleges hamburgerek, színes gofrik és füstölgő bájitalok várnak, miközben a Roxfort kastélyát idéző belső térben barangolhatsz. A falak között mindenhol varázslények, életre kelt festmények és misztikus ereklyék bukkannak fel, miközben a konyhában fantázianevekkel ellátott mágikus fogások készülnek – természetesen varázslatos tálalásban.

Az étlapot régi szakácskönyvek legendás receptjeiből alkották meg, modern gasztrotrendekkel ötvözve és néhány titkos összetevővel megfűszerezve. Kóstold meg például a Varázs Parázs ételt, a gigantikus Hamgrid Óriás Burgert vagy a Házi Manók finomságát! Ezek mellé pedig kötelező egy füstölgő varázsital – és ha igazán autentikus élményre vágysz, a híres vajsört sem szabad kihagyni.

A hely atmoszférája minden korosztályt elvarázsol, a barátságos személyzet és a kreatív fogások pedig még különlegesebbé teszik az élményt. Ráadásként a legelszántabb varázslók számára egy titkos üzenetet is elrejtettek az étterem legfelső szintjén – ha elég figyelmes vagy, a mennyezetről függő gyertyák segítségével megfejtheted!

Pirate Empire

2022-ben nyitotta meg kapuit a Pirate Empire, amelyet a közönségkedvenc The MAGIC Budapest tulajdonosai álmodtak meg. Az éttermet a kalózlegendák, különösen A Karib-tenger kalózai filmek inspirálták, és garantáltan minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújt.

A belső tér lenyűgöző: a földszinten egy kikötő hangulata elevenedik meg lőporraktárakkal, rumospincékkel, csordogáló vízzel, a falból csorgó örök élet elixírjével és egy gigantikus krakenszoborral.

Az emeleten pedig a hajó fedélzetére csöppentek, ahol még a kalózkapitány dolgozóasztala is helyet kapott. A hangulatot tovább fokozzák a jelmezes felszolgálók, a csatadalok, a tengeri énekek és természetesen a tematikus fogások.

Tipp: Ha itt jártok, mindenképp kóstoljátok meg A Fekete Gyöngy hamburgert, amely fekete buciban érkezik, és lilahagyma-lekvár, dupla sajt, valamint bacon teszi ellenállhatatlanná a szaftos marhahúspogácsát. A Tortugai kalózok hírhedt tésztái közül a Szirének éneke nevű, fekete spagettivel és tejszínes szószban tálalt tengeri gyümölcsös fogás is kihagyhatatlan, és ha valami édesre vágytok, a Barbossa végzete brownie garantáltan megkoronázza az élményt!

Magyar Zene Háza

Ha a hidegben valami igazán különleges beltéri programra vágysz, a Magyar Zene Háza tökéletes választás! Nemcsak az épület lenyűgöző kívülről, de belül is elképesztő élmények várnak, különösen a nemrég teljesen megújult Hangdómban.

Ez az immerzív moziterem mostantól még intenzívebb, 360 fokos vizuális élményt kínál, ahol a félgömb alakú vászonra készített alkotások szó szerint körülölelnek.

A fejlesztéseknek köszönhetően a vetítések még élettel telibbek lettek, így garantáltan magával ragadnak – legyen szó látványos természetfilmekről, lebilincselő animációkról, kísérleti moziról vagy izgalmas újdonságokról. Ráadásul a közönségtalálkozók és tematikus vetítések tovább színesítik a programot. A további programokról ezen a linken találtok további információt.

Néprajzi Múzeum

Ha a hideg hónapokban egy tartalmas és különleges kulturális élményre vágysz, érdemes ellátogatni a Néprajzi Múzeumba, ahol

2025-ben hat új időszakos kiállítással készülnek.

Ezek célja, hogy a globalizálódó világban megmutassák azokat az egyedi hagyományokat, tárgyakat és történeteket, amelyek különlegessé tesznek minket.

Az év első időszakos kiállítása január 22-én nyílik, és a citera sokszínű világát mutatja be. A múzeum lenyűgöző hangszerkollekciójában több mint 3000 népi hangszer található a világ minden tájáról, ezek közül pedig a kiállítás június 29-ig lesz megtekinthető.

A második tárlat egy különleges fényképsorozatot tár a látogatók elé: a londoni 1862-es világkiállításon bemutatott magyar népviseleteket csodálhatjuk meg március 5. és szeptember 15. között.

A Súlyos anyag. Nők – Viseletek – Élettörténetek című kiállítás a sváb nők hagyományos viseleteit és történeteit dolgozza fel. Ez a tárlat 2025. június 6-tól 2026. január 6-ig lesz látogatható.

Ősszel és télen is különleges kiállításokkal készülnek:

  • Mítoszok hegye – egyedülálló bepillantás a spanyol hódítás előtti Mexikó világába, szeptembertől márciusig.
  • A Magyar Foltvarró Céh bemutatkozása Dolányi Anna tájépítész és textilművész munkásságán keresztül, november 13. és 2026. február 1. között.
  • A keménycserépgyártás csaknem két évszázados történetét feldolgozó tárlat három múzeum összefogásával jön létre, és 2025. december 3. és 2026. július 26. között látogatható.

Ha igazán különleges múzeumi élményre vágysz, próbáld ki az Éjszakázz a múzeumban! programot is, ahol az erre kialakított térben iskolás csoportok és családok is eltölthetnek egy éjszakát a múzeumban. A részletes programokról itt találsz további információt!

Makers Market

Ha egyedi, kézzel készített ajándékokat keresel, vagy csak szívesen felfedeznéd a hazai designerek legújabb alkotásait, akkor ne hagyd ki a Makers' Market Budapest téli vásárát! Ez a havi rendszerességű designpiac a kortárs kézművesség szerelmeseinek tökéletes találkozóhelye, ahol nemcsak különleges tervezői termékekkel, hanem magukkal az alkotókkal is megismerkedhetsz.

A téli szezonban a vásár egy hangulatos, könnyen megközelíthető helyszínre költözik: a Villányi úti Konferenciaközpontban várják az érdeklődőket, mindössze 5 perc sétára a Móricz Zsigmond körtértől. A következő eseményre 2025. február 16-án, 10:00 és 17:00 között kerül sor.

Több mint hetven alkotó mutatja be portékáit, a kínálatban pedig garantáltan találsz valami különlegeset: egyedi ékszereket és kerámiákat, különleges ruhákat és kiegészítőket, grafikákat és lakberendezési tárgyakat, csomagolt finomságokat és egyedi ajándékokat.

A vásár nemcsak a shoppingolásról szól – izgalmas workshopokkal, kellemes zenével és persze finom kávéval is készülnek, hogy a látogatók igazán hangulatos élményben részesüljenek. Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb eseményekről, kövesd a Makers' Market Budapest Instagram oldalát.

Fővárosi Nagycirkusz

Ha egy igazán különleges téli programra vágysz, akkor a Fővárosi Nagycirkusz új előadása, a Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel garantáltan elvarázsol! 2025. február 8. és március 16. között a cirkuszművészet és a modern technológia találkozásának lehetsz szemtanúja egy látványos, érzelmekkel teli előadásban.

A történet egy furcsa cirkusziskolában játszódik, ahol a tanárnő (Demjén Natália) egy fontos kérdést feszeget: Mit jelent ma a cirkusz, amikor a világunk egyre inkább a számítógépek és a mesterséges intelligencia irányítása alá kerül? Vajon még mindig érezzük a cirkusz varázsát, vagy már az interneten keresnénk rá a válaszra? A megoldást egy bohóc hozza el, aki szívből jövő őszinteségével próbálja felnyitni a tanárnő szemét.

A Cirkuszherceg nem csupán egy cirkuszi show, hanem egy gondolatébresztő, látványos és szívmelengető előadás arról, hogy hogyan fér meg egymás mellett a klasszikus cirkuszművészet és a modern technológia.

A műsort a Hortobágyi Károly-díjas Kristóf Krisztián rendezte, így garantált, hogy egy felejthetetlen élményben lesz részed. Az előadásról bővebb információkat ide kattintva találtok!

Cyberjump Buda Trambulin Park

Ha a hideg téli napokon sem szeretnél lemondani az aktív kikapcsolódásról, akkor a budai Cyberjump Trambulin Park tökéletes választás!

Európa egyik legnagyobb trambulinparkja, ahol háromezer négyzetméteren, 12 különféle játékkal várják azokat, akik szeretnék egy kicsit átmozgatni magukat és felszabadult, önfeledt élményeket gyűjteni.

Itt kipróbálhatod a dodge ballt, a klasszikus kidobós játék trambulinokra fejlesztett verzióját, egyensúlyozhatsz a szivacsmedence felett kifeszített slackline-kötélen, vagy megmérettetheted magad a ninja warrior akadálypályán. 4 éves kortól bárki kipróbálhatja ezt a szuper programot szülői felügyelettel – de ne feledd, előzetes regisztráció szükséges! Ha egy igazán energikus téli programra vágysz, akkor irány a Cyberjump, és ugorj fejest a kalandba!

Pénzmúzeum

Ha egy különleges, beltéri programra vágysz a hideg hónapokban, érdemes ellátogatnod a Magyar Nemzeti Bank Felügyeleti Központjába és Pénzmúzeumába, amely a nemrégiben felújított Postapalotában, a Széll Kálmán tér fölött kapott helyet. A múzeum 2023 óta ingyenesen látogatható, és garantáltan izgalmas élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A kiállítás modern és interaktív módon mutatja be a pénz történetét, így játékos formában ismerheted meg, hogyan alakult a gazdaság az évszázadok során.

A különleges vizuális megoldások és interaktív eszközök miatt ez nem egy hagyományos múzeumi séta, hanem egy igazán élményszerű időutazás!

A látogatás ingyenes, de előzetes online időpontfoglalás szükséges, és érdemes legalább két órát szánni a tárlatra, hogy minden izgalmas részletet felfedezhess. Ha egy okos, szórakoztató és kényelmes beltéri programot keresel télre, akkor a Pénzmúzeum remek választás!

GamekaLand

Ha a hideg miatt inkább beltéri programra vágysz, de nem mondanál le az adrenalinról és a kihívásokról, akkor

irány a GamekaLand, Európa első páros vetélkedője, ahol a televíziós show-k izgalmai életre kelnek!

Itt nem kell sztárnak lenned, és még egy villába sem kell beköltöznöd ahhoz, hogy átélhesd egy valódi vetélkedő pörgését. Vajon te vagy a gyorsabb és ügyesebb, vagy a párod, barátod, kollégád? Az Érzékek Kamrájában vaksötétben kell kitapogatnotok tárgyakat, míg a Galaxis Rejtélyei kihívás során a csillagok között kutathattok megfejtések után.

A májusban nyílt élménypark 390 négyzetméteren, a VI. kerület szívében vár, és 4, 6 vagy akár 8 fős csomagokkal kínál 2-3 órás izgalmas programot. 10 éves kortól ajánlott, így családoknak, baráti társaságoknak és céges csapatoknak is tökéletes kikapcsolódás lehet egy hideg téli napon. Készen állsz a kihívásra?

Indoor Budapest

A minigolf nemcsak nyári szórakozás – Budapest belvárosában egy olyan hely vár, ahol télen is garantált az élmény!

A Király utcában található Indoor Minigolf egyedülálló pályái látványos foszforeszkáló falfestményekkel és kreatív akadályokkal teszik még izgalmasabbá a játékot.

Itt három tematikus teremben (horror, varázslatos erdő, galaxis) összesen 18 pályán tehetitek próbára az ügyességeteket – méghozzá sötétben! A világító dekorációk és a különleges effektek garantáltan egy másik dimenzióba repítenek.

Ha pedig a játék után egy kis pihenésre vágynátok, a helyszínen található bárban a csillagok alatt lazíthattok egy forró ital vagy egy frissítő koktél mellett. Családdal, barátokkal vagy egy különleges randi helyszíneként is tökéletes választás!

Ne hagyd, hogy a hideg elvegye a kedved a szórakozástól – Budapest beltéri programjai minden korosztálynak tartogatnak izgalmas kalandokat. Csak válaszd ki, hogy melyikbe vágsz bele először!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2024-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is biztos találsz izgalmas koncertet, kiállítást, fesztivált és kalandokat.

Fürjesi Csaba - „A felejtés határai” című kiállítása

Fürjesi Csaba „A felejtés határai” című kiállítása 2025. január 15. és február 14. között várja a látogatókat a The Space Contemporary Art Gallery-ben. A nemzetközileg elismert művész az idő és a létezés kérdéseit vizsgálja egyedi anyaghasználatával, vintage lisztes zsákokkal, térképekkel és különféle felületek kombinálásával. Művei a felejtés és az emlékezés közötti finom egyensúlyt ragadják meg, miközben a nézőt is önreflexióra ösztönzik. Ha szereted a konceptuális művészetet és az elgondolkodtató alkotásokat, ezt a tárlatot ne hagyd ki!

Budapesti Tavaszi Fesztivál (április 29. – május 12.)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

Sakura ünnep az ELTE Füvészkertben (március-április)

Tavasszal Budapest egyik legszebb látványossága az ELTE Füvészkertben található japán cseresznyefák virágzása. A Sakura Ünnep során a látogatók piknikezhetnek a rózsaszín virágtenger alatt, tradicionális japán programokon vehetnek részt, és teaceremóniát is kipróbálhatnak. Ha egy kis tavaszi harmóniára vágysz, vagy szívesen készítenél lenyűgöző fotókat a virágzó fák között, ez a tökéletes helyszín!

Budapest100 – A város nyitott házai (május 22-25.)

A Budapest100 egy egyedülálló esemény, amely során régi épületek nyílnak meg a nagyközönség előtt. Az idén százéves házak mellett olyan ikonikus budapesti épületek is csatlakoznak a programhoz, amelyeket máskor nem lehet belülről megnézni. Tárlatvezetések, történelmi előadások és közösségi események várják azokat, akiket érdekel a város múltja és építészeti öröksége.

Gourmet Fesztivál (május 22-25.)

A gasztronómia szerelmeseinek kihagyhatatlan eseménye a Millenárison megrendezett Gourmet Fesztivál, ahol Magyarország legjobb éttermei, cukrászdái és borászatai vonulnak fel. Az idei fesztivál témája a fenntartható gasztronómia, így az ízélmények mellett a tudatos táplálkozás és az innováció is középpontba kerül. Ha szereted a fine diningot és az új ízeket, itt a helyed!

Múzeumok Éjszakája (június 21.)

Egy éjszaka, amikor Budapest összes múzeuma megnyitja kapuit a látogatók előtt – különleges tárlatvezetések, interaktív programok és koncertek kíséretében. Akár a Szépművészeti Múzeum, akár a Magyar Nemzeti Múzeum érdekli, itt garantáltan találsz valami izgalmasat!

Rosalia – Budapest Borfesztivál (május 29. - június1.)

Tavasz és rozé – ennél jobb párosítás talán nem is létezik! A Rosalia Fesztivál a Városligetben várja a borbarátokat, ahol Magyarország legjobb borászatai mutatják be könnyed, gyümölcsös tételeiket. Élő zene, street food és naplementés borozás – tökéletes hétvégi program!

Sziget Fesztivál – Augusztus 6-12.

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja idén is hatalmas nevekkel, felejthetetlen bulikkal és igazi fesztiválhangulattal várja a látogatókat a Hajógyári-szigeten. Idén is világsztárok és változatos programok garantálják a felejthetetlen élményt. A nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint Post Malone, az amerikai rapper, aki a "Rockstar" és a "Circles" című slágereivel vált világhírűvé, vagy A$AP Rocky, a New York-i hiphop sztár. A popzene kedvelőinek Charli XCX és Shawn Mendes hozza el a legnagyobb slágereit, míg az elektronikus zene szerelmesei Armin van Buuren trance szettjére bulizhatnak. A rock és alternatív zene sem marad ki: Papa Roach érkezik energikus koncertjével, és a legendás Nelly Furtado is színpadra lép, aki olyan örökzöld slágerekkel robbant be a köztudatba, mint az "I'm Like a Bird" vagy a "Maneater".