PROGRAMOK
A Rovatból

Az Arénába költözik a Red Bull Pilvaker – már kint is van az első dal

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy 2019-ben szintet lép a Pilvaker. Most már nem titok, hogy akkorát ugrott, hogy egészen a Papp László Budapest Sportarénánál ért földet.


A Pilvaker egy család, amellyel hihetetlen dolgok történtek 2012 óta. Az hagyján, hogy évről évre teltházas rendezvényeket tudott felmutatni, de közben még iskolai tananyaggá is vált, és hatalmas hatással volt a hazai zenei szcéna alakulására is azzal, hogy a színpadon barátságokat és első látásra felfoghatatlan kollaborációkat hozott össze, melyekből később újabb és újabb dalok születtek. A Pilvaker tavaly már háromszor töltötte meg az Erkel Színházat március 15-én úgy, hogy legalább annyian maradtak kint az Erkel falain kívül, mint ahányan befértek.

Minden család életében eljön az a pillanat, amikor bár el sem tudják képzelni máshol az életüket, egyszerűen kinövik a házat, amelyben élnek. Ez történt most.

A Pilvaker nem véletlenül tűnt el egy évre, a csapat ugyanis azon dolgozott, hogy 2019. március 15-én már a Papp László Budapest Sportarénában ünnepeljen úgy, ahogy szokott: hiphoppal, színházzal, irodalommal. Igen, irodalommal az Arénában. És ilyet még ez a hatalmas épület tényleg nem látott.

„Bár az Erkel hozzánk nőtt, kénytelenek voltunk más helyszín után nézni a Pilvakerrel, hiszen bárhogy is nézzük, kinőttük a színházat. Szeretnénk, ha azokkal is ünnepelhetnénk élőben, akik eddig nem jutottak be. Egyre bővül a csapatunk és egyre nő az érdeklődés is a rendezvény iránt, így azzal igyekszünk kiszolgálni a rajongói igényeket, hogy jövőre egy sokkal nagyobb helyszínen, még látványosabban térünk vissza, ehhez azonban szükségünk volt arra, hogy kihagyjunk egy évet. Ez nagyon sok szervezéssel jár, de az elmúlt évben volt időnk arra, hogy kitaláljuk, hogyan lesz egy intimebb, színházi közegben jól működő show-ból igazi Aréna-kompatibilis produkció” – mondta Takács Ákos, a Red Bull Pilvaker ötletgazdája.

Nem csak látványban és a férőhelyek számában újít idén a rendezvény, 2019-ben behoz néhány új arcot is, köztük Szakács Gergő énekest, és Pálmai Annát, a Katona József Színház színésznőjét.

A show-ban több új szereplő is feltűnik majd, de hogy kik, az legyen meglepetés, majd kiderül az Arénában. Kautzky Armand persze most sem marad ki a buliból, nélküle már-már elképzelhetetlen lenne az ünnep.

Ha akarsz játszani, akkor jó hír, hogy kint az első új dal, amit már akár a belépővel a zsebünkben is hallgathatunk, a jegyértékesítés ugyanis október 23-án 10:00-kor indul, melyről bővebb infók ezen az oldalontalálhatóak meg. Érdemes lesz résen lenni, és gyorsan lecsapni a belépőkre, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján meglehetősen nagy érdeklődés várható.

Az biztos, hogy a Pilvaker mindent megtesz majd azért, hogy újra méltó módon ünnepelje meg március 15-ét, és tovább éltesse a magyar költészetet. Baseballsapkákban, de továbbra is tiszta szívvel.

Már ki is jött az első Pilvaker-dal, az Akarsz-e játszani, ami Kosztolányi Dezső versének feldolgozása:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
A Pink Floyd legnagyobb turnéját hozza el a világ legnevesebb tribute-zenekara Budapestre
A Brit Floyd eddigi legnagyobb produkciója a Pink Floyd utolsó, Division Bell-turnéjának hű újraalkotása. Az eredeti a rockzene történetének legnagyobb bevételét produkáló koncertkörútja volt. Mindez november 8-án a Barba Negrában.


A tribute-zenekarok élete nem fenékig tejfel, hiszen sokan azt várják tőlük, hogy legyenek pont olyanok, mint az eredeti banda, de azért koncerten meg egy kicsit mégis mások, szóval nehéz ezt igazán jól csinálni. A Pink Floyd tribute-bandáknak még keményebb sors jut, az ő közönségük majdnem egytől-egyig azt várja el, hogy a produkció hangról-hangra legyen olyan, mint a kedvencük, sőt, legyen olyan, mint a lemezen. Ami ugye elég lehetetlen mutatvány, miközben maga a zenekar se játszotta annak idején kétszer ugyanúgy a számait, ha visszahallgatjuk a nagyszámú bootleg lemezeiket.

Mindezek ellenére számos Pink Floydot hitelesen megidéző zenekar van, országonként minimum egy, nálunk is láttam eddig legalább hármat, a Keep Floyding egyenesen kiváló a műfajban.

A világon azonban kevés banda képes nemcsak zeneileg, hanem látványban is hozni a Pink Floyd-élményt, ezek egyike a Brit Floyd, amely már járt nálunk, és most megint eljönnek. Ezúttal a Division Bell-turnét hozzák el.

Brit Floyd eddigi legnagyobb produkciója a Pink Floyd utolsó, Division Bell-turnéjának hű újraalkotása, látványos lézer- és fényshow-val, felfújható figurákkal és az ikonikus kör alakú képernyővel.

1994-ben az eredeti Division Bell-turné a rockzene történetének legnagyobb bevételét produkáló koncertkörútja volt, több mint 5 millió ember látta 68 városban, Pulse címen DVD-n is kiadták.

A 2011-ban alapított Brit Floydtól két és fél órás koncertet várhatunk Damian Darlington vezetésével, aki 17 évig turnézott az Australian Pink Floyd Show-val, és fellépett David Gilmour 50. születésnapján is, ahol Richard Wrighttal is játszhatott, miután a Floyd-billentyűs felkéredzkedett mellé a Comfortably Numbban.

A zenekarban szerepel még Ian Cattell, Edo Scordo, valamint a kanadai Idol győztes Eva Avila és az összes nagyszerű zenész, akik az elmúlt évtized során csatlakoztak a Brit Floyd tagságához.

A műsor olyan klasszikus dalokat tartalmaz a Pink Floyd életművéből, mint a Dark Side of the Moon, The Wall, Wish You Were Here, Animals, The Division Bell vagy a Meddle.

A 2011 januári, liverpooli indulása óta már több mint 1000 fellépést produkáló Brit Floyd többször is körbejárta a világot, teltházas turnékkal Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Ázsiában és a Közel-Keleten,

és koncerteket adott a világ leghíresebb helyszínein, köztük a tekintélyes londoni Royal Albert Hallban; a félelmetes Red Rocks Amphitheatre-ben Denverben; a történelmi görög színházban Los Angelesben és a New York-i Radio City Music Hallban Manhattanben.

Az előadás 2024. november 8-án látható a Barba Negrában!

Jegyek a budapesti koncertre július 12-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Egy nap a huszárok világában: családi programok és történelmi élmények várnak a Budai Várban
Ismerd meg a huszárok világát és a magyar történelem dicsőséges pillanatait október 13-án a Főőrség rendezvényén!


Október 13-án különleges családi napra várják a látogatókat a Budai Várban, ahol történelmi események újrajátszásával, harcászati bemutatókkal és interaktív gyermekprogramokkal készülnek. A nap folyamán csülök- és császármorzsa-kóstolóval is kényeztetik a résztvevőket, így a gasztronómia is a program szerves része lesz.

Az eseményről a Főőrség Étterem és Kávéház egyik tulajdonosával, Bottyán Istvánnal beszélgettünk, aki maga is huszár és mesélt nekünk arról, hogyan kapcsolódik össze a huszárság szellemisége az ingyenes rendezvény színes programjaival.

- Hogyan alakultak ki a huszárok és mit jelentett a huszár szerep a magyar történelemben? Mi volt a feladatuk?

- A magyar nemzeti öntudat és lélek egyik alap építőkockája a huszár. Ismerjük őt gyermekkorunk meséiből, történelem és irodalom órákról, találkoztunk vele a búcsúk mézeskalács árusainál. Úgy hiszem, talán nincs is olyan gyerek a Kárpát-medencében, aki ne akart volna egyszer huszár lenni.

Szellemisége több, mint ezer esztendőre vezethető vissza.

A huszár harcmodor, a találékonyság, kreativitás és bátorság egészen a hun, azt követően az avar és majd Árpád és a honfoglalók idejéig visszavezethető. Azt is mondhatnánk, hogy korokon átívelően, nemzetté válásunk időszakában fontos eleme volt az önazonosságnak.

Ez a tudás soha nem tűnt el, de ismételten hangsúlyos, a mai katonai értelembe vett huszárként, a 15. században lett, amikor a délről támadó török birodalom könnyűlovas alakulatainak méltó ellenfelévé vált. Az eredetileg felderítő és rajtaütésszerű támadásokra specializálódott huszárok gyorsaságukról, manőverező képességükről és harci tapasztalataikról voltak ismertek, a Rákóczi szabadságharcot követően pedig meghódították Európa csatatereit. Szinte elképzelhetetlen volt akkori hadsereg huszár alakulat nélkül. A huszár szerep a magyar történelemben a bátorság, a hazafiság és az önfeláldozás szimbólumává vált, hiszen számos szabadságharcunk során játszottak kulcsszerepet.

- Ön személyesen hogyan került kapcsolatba a huszársággal, és mit jelent Önnek huszárnak lenni a mai világban?

- A huszársággal való személyes kapcsolatom első fényképes emléke kisgyermekkoromból való, amikor az óvodai farsangon már mint huszár képviseltem a csoportomat. Igazán tudatos emlékeim tizenéves koromból valóak, amikor édesanyámtól kapott történelmi könyvek teljesen beszippantottak. A régi csaták és hősök megelevenedtek a képzeletemben, hozzájuk akartam hasonlítani. Az egyetem elvégzése után lett alkalmam rendszeresen lovas edzésekre járni, ahol már testközelből ismerkedhettem meg a huszár hagyományőrzéssel, annak szépségeivel és kötelezettségeivel. 2021-ben vonultam be tartalékos katonának, és azonnal kérvényeztem, hogy a 2020-ban újraalapított Nádasdy huszárokhoz kerülhessek. Azóta ott szolgálok, lehetek részese, ha csak időszakosan is, a huszárélet mindennapjainak.

Huszárnak lenni számomra érték és életszemlélet. A kötelességtudat, a felelősségvállalás, a példamutatás és a hazaszeretet egy speciális ötvözete. Törekvés arra, hogy a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen az ember.

Persze ez nem mindig sikerül, mint ahogy az élet más területein, itt is vannak bukkanók, kátyúk, amelyek eltérésre késztethetik az embert, de amikor van idő egy kis elcsendesedésre, akkor a biztos irányt jelző tüzek ismét a helyes útra vezetnek. Ezek a tüzek a nagy elődök, családi példaképek életéből táplálkoznak, adnak hitet a napi küzdelmekhez.

- Honnan jött az október 13-ai esemény ötlete? Milyen üzenetet szeretne közvetíteni a fiatal generációnak ezzel a rendezvénnyel?

- Az október 13-ai esemény ötlete abból a vágyból született, hogy közelebb hozzuk a magyar történelem dicsőséges pillanatait a fiatalabb generációhoz, élményszerű módon. A célunk az, hogy a résztvevők megértsék, a múlt nemcsak távoli és elvont dolog, hanem a mindennapjaink részévé tehető élmény.

A huszárok bátorságán és hősiességén keresztül azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni a fiataloknak, hogy a hazaszeretet és az összetartás ma is éppoly fontos értékek, mint a múltban voltak.

- Miért tartja fontosnak, hogy a fiatalabb generációk megismerkedjenek a huszársággal?

- Azért tartom különösen fontosnak, hogy a fiatalabb generációk megismerkedjenek a huszársággal, mert a huszárság nemcsak egy katonai szerepkör, hanem a magyar történelem és kultúra szimbóluma is.

A huszárok példája bemutatja, hogy milyen erényekkel – bátorság, hűség, kitartás – válhat valaki hőssé.

A mai gyorsan változó világban különösen lényeges, hogy a fiatalok tudják, honnan származnak, és milyen történelmi értékekre alapozhatják identitásukat.

- A családi nap során milyen eseményekre / bemutatókra számíthatnak a gyerekek és családok? Mi az, ami különleges lesz a programokban?

- A családi nap számos izgalmas programmal várja a résztvevőket. A leglátványosabbak közé tartozik a huszárok és tüzérek által bemutatott csatajelenet, mely életre kelti a Hadik-huszárok hőstetteit.

A gyermekek játékos kiképzésben vehetnek részt, ahol fakardokkal próbálhatják ki magukat, valamint megtanulhatnak huszárdalokat is. Emellett lesznek harcászati bemutatók, kézműves foglalkozások, és lovas huszárral is lehet majd fényképezkedni.

A programok különlegessége abban rejlik, hogy interaktívak, így a résztvevők nemcsak nézői, hanem aktív részesei is lehetnek a történelmi élményeknek.

- A látogatók milyen ételekre készülhetnek?

- A látogatók hagyományos magyar ételek széles választékával találkozhatnak a Főőrség étteremben. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a csülök és császármorzsa kóstolására, melyek a magyar konyha laktató fogásai közé tartoznak. Ezek az ételek nemcsak ízletesek, de a magyar gasztronómia tradícióit is megidézik, így az étkezés is szerves része lesz a történelmi élménynek.

- Mi az Ön személyes kedvenc programja a családi nap során, és miért ajánlaná különösen a szülőknek, hogy elhozzák gyermekeiket?

-

Személyes kedvenc programom a csatajelenetek újrajátszása, mert ezek nemcsak izgalmasak, hanem oktató jellegűek is. A gyerekek élőben láthatják, hogyan zajlottak a múlt nagy ütközetei, és így jobban megértik a történelem jelentőségét.

Ajánlom a szülőknek, hogy hozzák el gyermekeiket, mert ez a nap egy különleges lehetőséget nyújt arra, hogy a történelem ne csak egy tankönyvi adat legyen, hanem élő és lélegző élmény, melyet közösen élhetnek át.

- Milyen hosszú távú terveik vannak hasonló rendezvények szervezésében? Terveznek ilyen vagy más jellegű eseményeket a jövőben?

Hosszú távú terveink között szerepel, hogy rendszeresen szervezzünk hasonló családi napokat, amelyek a magyar történelem kiemelkedő pillanatait mutatják be. Szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, és még több generáció számára hozzáférhetővé tenni a múlt értékeit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Falusi Mariann Csak én koncertje különleges estét ígér
Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én - vallja.


Falusi Mariann a Balatonnál és a fővárosban is ad koncertet, Csak én címmel. Az énekesnő azt vallja:

"Csak én.

Hát persze, csak én. Ki más, ez volna az éneklés lényege, ha szólista az ember. Csak ő, az ő hangja, az ő lelke, az ő nagy magánya, szemben a közönséggel. De néha, nehéz évek után rászakad az emberre a magány, hol vannak, hová lettek azok a legkedvesebbek, akik enyhítették ezt a magányt. Akik ott ültek a nézőtéren, és jobban izgultak, mint én magam.

És énekelni muszáj. Talán hallják, talán nem. Talán izgulnak most is.

Csak én. Micsoda nagyképűség. Hogyan lehetnék csak én? Hogyan is lehetnék egyedül? Itt vannak, ők formáltak azzá, ami most vagyok. És itt vannak mások. Itt van, aki meghallgat. Itt van mögöttem egy egész zenekar, akik mind azon dolgoznak, hogy ne legyek egyedül. Hogy a legtöbbet adhassam. Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én."

Falusi Mariann Csak én című koncertje a balatonfüredi Kongresszusi központban október 19-én, és a MOM Kultban október 25-én.

Jegyek: Balatonfüredre ITT, Budapestre ITT

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Önsegélyező koncertet ad a Balkan Fanatik: az ellopott autójuk és hangszereik nem kerültek elő, így próbálják pótolni
A csapat egy fergeteges, ízig-vérig Balkan bulit tart az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes bevételt hangszervásárlásra fordítják majd.


Ki hallott már olyanról, hogy önsegélyező koncert? A Balkan Fanatik most feltalálta a műfajt, és október 12-én megmutatja, hogyan kell ezt csinálni – a teljes bevételt pedig a júniusban meglovasított hangszereik újravásárlására költik majd.

„Nyár elején egyik percről a másikra kihúzták alólunk a talajt, vagy ami még rosszabb, a lehetőséget, hogy muzsikálhassunk, mikor egy koncertekkel teli hétvége előtti éjszakán ellopták a hangszereinkkel megpakolt buszunkat.

Habár a nyarat a hazai zenésztársadalom és a barátaink példátlan összefogásának köszönhetően kölcsönhangszerekkel végigzenélhettük, mattot kaptunk. És itt messze nem csak a megélhetésünkről van szó, hanem annál sokkal többről – a koncertezés nekünk nem egy munka, hanem az életünk

– persze ezt egyetlen zenekedvelő embernek sem kell bemutatni. És bár nem túlzás azt mondani, hogy az ország egy emberként leste, kereste a köddé vált buszt, mégsem zárult sikerrel a nyomozás. Eljött sajnos az idő, hogy új fejezetet nyissunk a Balkan Fanatik történetében: hangszereket kell vásárolnunk, hogy folytathassuk a zenélést – ez viszont sokmilliós tételt jelent - így ebben most a ti segítségetekre is szükségünk lesz.

Persze semmit sem kérünk ingyen: azt tervezzük, hogy csapunk egy fergeteges, ízig-vérig Balkan bulit az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes bevételt hangszervásárlásra fordítjuk – ráadásul, akinek az alapárú jegyen felül is van kedve és lehetősége patronálni a zenekart, különböző összegű speciális támogatói belépőkből válogathat majd. Az ötlethez pedig máris csatlakozott Copy Con és csapata is, hogy még nagyobb banzáj kerekedhessen ebből az egész sztoriból, meghálálva nektek a szeretetet és a segítséget.”

Gyertek el: zenélünk, hogy zenélhessünk! - üzenik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk