KULT
A Rovatból

„Napokig képesek vagyunk vitatkozni egy kétmondatos poénon” – Aurevoir.-interjú

Alig pár év alatt futottak be, ma már szinte mindenhol nagyszínpadon játszanak, ráadásul övék az egyik legviccesebb zenekari Facebook-oldal. De vajon melyik koncertjük után ittak másnap reggel 9-ig?


Az Aurevoir. zenekar csak 2015-ben alakult, népzenéből táplálkozó, de a műfajt sajátosan újraértelmező dalaikkal azonban hamar rengeteg rajongóra tettek szert.

Ehhez közösségimédia-jelenlétük is hozzájárulhatott: egymás után posztolják a saját gyártású mémeket és egyéb fárasztó poénokat, amivel szinte egyedülállóak Magyarországon.

A tavalyi év után idén másodjára lépnek fel a Művészetek Völgye nagyszínpadán, ennek kapcsán a fesztiválhoz fűződő emlékeikről is beszélgettünk Agócs Márton énekes-gitárossal és Szűcs Viktor dobossal.

Hajtotok a legviccesebb magyar zenekar címre?

Agócs Márton: Természetesen igen! Bár kevés sikerrel, de törekszünk rá, elvégre a Diósgyőrnek is sikerült a feljutás, majd tavalyelőtt a kiesés. Mi is nagyjából ebbe a szegmensbe pozicionáljuk magunkat a humor területén. Értsd: nem jó, de nem is tragikus…

Olyan kommenttel is találkoztam az oldalatokon, hogy az illető egy számotokat sem ismeri, kizárólag a posztjaitok miatt követett be benneteket. Ehhez mit szóltok?

Agócs Márton: Fizetett statiszta, azért vettük fel, hogy ilyeneket kommenteljen.

Szűcs Viktor: Könnyen lehet, hogy ha belehallgatott volna a zenénkbe, bekövetés helyett egyből ment volna a tiltás…

Mennyire tudatos a Facebook-oldalatok kezelése? Hányan csináljátok, hogy dől el, mit raktok ki rá?

Agócs Márton: Fejér Misi eléggé rajta van, Szűcs is, meg valamennyire én is. Főleg mi hárman kezeljük, de nagyjából akkora tudatosságot képzelj el, hogy amikor fontos dolgokról kellene posztolni, azok el vannak felejtve, ellenben ha valami bődületes baromság jut eszébe egyikünknek, napokig képesek vagyunk vitatkozni rajta, hogyan tudnánk a legtöbbet kihozni egy kétmondatos poénból. Teljesen felesleges, a legapróbb részletekbe belemenő köröket futunk le rendszeresen. De úgy gondolom, ez előrevisz: legalább valamit komolyan veszünk!

Nehéz nem észrevenni a párhuzamot köztetek és a Ricsárdgír között, akik szintén minden interjút elvicceltek, és folyamatosan hangsúlyozták, mennyire nem tudnak zenélni.

Agócs Márton: Volt szerencsém találkozni velük párszor, bírom őket… Azonban fontos hozzátenni, hogy mi tényleg nem tudunk zenélni. Egy, azaz egy igazi zenész van köztünk, Cseke Dániel, ő mondjuk tényleg profi: a Zeneakadémián végzett jazz tanszakon, és tud úgy beszélni zenéről, hogy azt sem értjük, miről folyik a szó épp. Vannak további fontos tulajdonságai is, például tud foggal sört nyitni, meg hát nagyon szép.

Szűcs Viktor: És persze azt se felejtsük el, hogy zalai! Ez az igazi erény manapság.

Mennyit finomodtatok zeneileg a 8 évvel ezelőtti alakulásotok óta?

Szűcs Viktor: Én úgy fogalmaznék, hogy megtanultunk úgy zenét írni, hogy már nem veszekedés van belőle, ha valaki hozzátenne a dalhoz vagy elvenne belőle, hanem kipróbáljuk egymás ötleteit. Nagyjából összecsiszolódott a zenekar, most már azért játszottunk annyit együtt, hogy tudjuk egymásról, mik a céljaink és mit szeretnénk. Ne felejtsük azt se, hogy Lee Olivérrel és Scheer Viktorral dolgozunk együtt, akik szerintem az egyik legjobbak a hazai színtéren. Ők rengeteget segítenek abban, hogy olyan legyen a végeredmény a stúdiózás során, amilyen.

Agócs Márton: Ha összevetjük a legutóbbi lemezünk, a Deák Rét dalait az első EP-nkkel, az Ethno Beattel, elég éles a különbség. Persze nyilván minden zenész azt mondja a saját dolgairól, hogy az újat szereti a legjobban, szóval nem feltétlenül kell ezt teljesen komolyan venni, mindenesetre én ott voltam végig, így első kézből mondhatom, hogy sokkal összeszedettebbek vagyunk most, mint az elején.

Kicsit vissza is sírom egyébként azokat az időket, mert akkoriban csomó merész dolgot bevállaltunk, amiről utólag kiderült, hogy nagyon jó döntés volt. Most már jóval óvatosabbak vagyunk, de azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy szerintem fejlődtünk és értünk annyit, amitől összességében sokkal jobb lett a zenekar.

Mit vállaltatok be korábban, amit ma már nem tennétek?

Agócs Márton: Mondjuk egy random leállást a szám közepén, majd egy teljesen más hangvételű és ritmusképletű folytatást. Egy dalon belül akár többször is csináltunk ilyeneket. Most már sokkal jobban „gurulnak” a dalaink, ami egyrészről jó, mert profibb benyomást kelt. Közben viszont csomószor azt veszem észre, hogy ha más zenekarok adnak be olyan váratlan húzásokat, mint mi az elején, arra mindig felkapom a fejem és imádom hallgatni. Szóval furcsa kérdés, ki és mi számít profinak a zenész szakmában, ez valami olyan dolog, ami folyamatosan átértékelődik az emberben.

A népzenei gyökerekhez való viszonyotok változott a kezdetek óta?

Agócs Márton: A viszonyunk szerintem nem változott, talán a dalszerzésnél történt annyi változás, hogy inkább inspirációs forrásként használjuk a népzenét, nem egy az egyben feldolgozzuk. Nyilván azért, hogy több jogdíjunk legyen, mert hát nagyon szeretjük a pénzt.

Szűcs Viktor: Ugyanannyi népzenei forrás van a dalok mögött, csak sokkal jobban elbújtatva.

Fent Agócs Márton, lent Szűcs Viktor (fotók: Fejér János)

Marci édesapja, Agócs Gergely autentikus népzenészként mit gondol azokról a vadhajtásokról, amiket belevittetek a dalaitokba?

Agócs Márton: Mindig beszól érte, de igazából nagyon büszke és szereti. Felvételeket is gyakran küld, hogy talált egy jó népdalt, dolgozzuk fel. Ajánlott már be bennünket fesztiválokra, a lemezünkön tárogatózott és furulyázott, szóval ahol tud, segít.

Hogyan éltétek meg, hogy alig pár év alatt kerültetek mindenhol nagyszínpadra?

Agócs Márton: Én például úgy, hogy állandó munkahelyem lett, akkora rocksztár vagyok…

Nem érzem magunkat olyan nagy zenekarnak, persze vannak bizonyos esték az évben, amikor előjön az érzés, de ez mondjuk évi három alkalom. Ilyenkor vagyunk hétvégi zenészek, máskor viszont eléggé hétköznapiak: lemegyünk a boltba tejért, hónap közepén már sírunk, hogy nincs pénzünk, bejárunk dolgozni, ilyenek.

Szűcs Viktor: Szerintem nem is feltétlenül ment olyan rohamos gyorsasággal, nekem például élénken megvan, hogy a Művészetek Völgyében is a legkisebb színpadtól jutottunk el a legnagyobbig. Nem voltak hirtelen ugrások, fokozatosan kerültünk egyre jobb helyszínekre és idősávokba.

Nehezebb a zenekart működtetni nyolc taggal, mintha négyen vagy öten lennétek?

Agócs Márton: A próbákra így is négyen-öten járunk, csak így kevesebb a gázsi… Ezt a nehezítő körülményt tudnám leginkább felhozni. A koncertek még hagyján, mert be vannak írva a naptárba hónapokkal előre, de mivel mindenkinek ez a prioritás, az összes többi időpontra rászerveznek. Ha kisebb átfutással kell megoldanunk mondjuk egy fotózást vagy klipforgatást, az gyakorlatilag esélytelen, a legutóbbi fotózásunk el is maradt végül emiatt.

Szűcs Viktor: Olyan még néha előfordul nagy mázlival, hogy két hónappal korábban sikerül lefixálni egy dátumot, egy hónapra előre viszont szinte soha.

2017-ben a kapolcsi kocsma teraszán

Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről?

Agócs Márton: A Hangfoglaló Udvarban játszottunk 2017-ben, és a beállásnál mondta a hangtechnikusunk, hogy énekeljünk valamit. Elkezdtem az Oroszlánkirály egyik betétdalát, ami az Elton John-féle Can You Feel the Love Tonight magyar nyelvű verziója, és a közönség velem együtt üvöltötte, hogy „Érzed már a szív szavát?” Olyan felemelő volt, hogy majdnem elsírtam magam örömömben. A koncert után pedig hajnalig zenéltünk a kapolcsi kocsma teraszán, ahol az emberek jó szokásuk szerint itattak bennünket. Ki lehet találni, hogy nézett ki a fejünk másnap, amikor szintén koncertünk volt…

Szűcs Viktor: Reggel 9-ig ittunk, és délre kellett felérnünk Budapestre. Én bealudtam a kocsiban, de menet közben még beugrottam venni egy cintányért, mert ez nagyon fontos volt olyan állapotban. Aztán mentünk tovább a perbáli búcsúra, az volt az egyik legszégyenteljesebb koncertünk valaha.

Mi teszi szerethetővé a Völgyet más fesztiválokhoz képest?

Agócs Márton: Én nem fesztiválnak hívnám, hanem inkább karneválnak.

Már csak a jellege miatt is: nem egy félreeső területen van egy mesterségesen létrehozott rendezvényhelyszín, hanem három csodálatos Balaton-felvidéki falu ad otthont neki organikusan. Kicsit egyfajta népszokáshoz is hasonlít, összegyűlik sok ember és együtt ünnepelnek. Olyan, mintha mindenki a másik haverja lenne, könnyű odacsapódni teljesen ismeretlen társaságokhoz is.

Szűcs Viktor: Én már egészen kiskoromban is voltam kint a szüleimmel és a testvéreimmel. Legjobban a hangulatát szeretem: itt nem az van, hogy négy színpad folyamatosan átszól egymásra, hanem aki szeretne, mehet koncertre, vagy pihenhet a patakparton, vagy beülhet enni-inni valamit. Egyáltalán nem feszített program, azt csinálsz, amihez épp kedved van.

Tavaly a Fonó Zenekarral közösen léptetek fel, idén készültök valami speciális dologgal?

Agócs Márton: A Fonó Zenekar most nem lesz, népzenészek viszont ismét jönnek, ezúttal a hegedűsünk, Katona Bálint másik zenekara, a Kacaj vonósszekciója lép fel velünk. Ez a hangszerelés kifejezetten illik a Művészetek Völgyébe, valahogy meg is kívánja a helyzet.

Fotó: Fejér János

Terveztek megnézni más programokat is?

Agócs Márton: Másnap lesz egy koncertünk Sátoraljaújhelyen, szóval tovább maradni nem tudunk, de én a rákövetkező héten biztosan visszamegyek, mert lesz még két másik fellépésem is. Az egyik az Alexander Petrovics Koktél, egy népzenész barátokkal összerakott formáció, a másik pedig egy zenés irodalmi est a Vatesszel, amiben szintén közreműködöm. És ha már ott vagyok, lent maradok, ameddig tudok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: