KULT
A Rovatból

„Amint vége a búcsúkoncertnek, megyek pszichiáterhez” – Interjú a Rícsárdgírrel a feloszlás okairól

Jövő májusban lép fel utoljára az egyik legviccesebb magyar zenekar, pedig az ideinél sikeresebb szezonjuk még soha nem volt. A tagok arról is meséltek, miért musical stílusban született az utolsó lemezük, és hol lehet majd találkozni velük ezután.

Link másolása

„Goodbye Koala” mottóval a Budapest Parkban tartja utolsó koncertjét a Ricsárdgír május 18-án. Ezzel egy több mint 12 éves történet végére kerül pont, aminek az utolsó pár évében már mindenhol nagyszínpadon, tömegek előtt léptek fel.

Azonban ez nem volt elég motiváció a folytatáshoz: elmondásuk szerint mindent elértek, amit csak lehetett ebben a műfajban, így inkább befejezik.

A zenekar frontemberével, Márton Danival, basszusgitárosával, Zsirai Andrissal, illetve Paál Lászlóval, azaz Szintis Lacival beszélgettünk.

Hányan kérdezték meg tőletek, amióta bejelentettétek a feloszlást, hogy ez tényleg komoly-e?

Andris: Inkább úgy kéne feltenni a kérdést, hogy ki volt az, aki tényleg elhitte, mert szerintem ebből volt kevesebb.

Dani: Valóban kevesen hitték el, sőt szerintem még most is akadnak, akik fenntartásokkal kezelik, mondván, úgyis összeállunk majd és ez csak egy marketingfogás. Pedig nem az. Oké, tényleg volt már korábban két alkalom, amit búcsúkoncertként hirdettünk meg, akkor viszont csak az volt a célunk, hogy több jegyet adjunk el. Sikerült is telt házat csinálni ezzel a kamu információval a szentendrei Barlangban és az A38-on is. Most viszont ez a feloszlás tényleg halálosan komoly.

Mekkora vita volt a zenekaron belül erről a kérdésről?

Laci: Először Daninak mondtam el még tavasszal, hogy már nem nagyon látom a Ricsárdgír jövőjét. Az merült fel bennem, mit tudnánk még elérni, amit eddig nem sikerült. Már mindenféle zenét és egyéb hülyeséget csináltunk, mindenféle helyen játszottunk, szóval nem igazán tudtam, merre lehetne továbblépni.

Dani: Az volt az érdekes, hogy nagyjából ezzel párhuzamosan én is összeírtam magamnak egy tervet arról, hogy ha feloszlatnánk a Ricsárdgírt, annak pontosan mi lenne a menetrendje, mennyi kifutási időt hagynék neki és milyen terveket valósítanék még meg addig.

Azt éreztem, hogy ez a projekt eljutott egy olyan szintre, amit álmunkban sem jósoltunk volna neki, de ha tovább folytatnánk, bekerülnénk egy olyan spirálba, ami valószínűleg jóval kevésbé lenne őszinte és hiteles. Egyre több elvárásnak kellene megfelelnünk, amire egyszerűen nem vagyunk alkalmasak.

Miután kiderült, hogy Laci is hasonlóan gondolja, Andrissal is leültünk megbeszélni.

Andris: Én szívesen folytattam volna a zenekart, illetve a többiek is elég szomorúak voltak, de aztán szép lassan elfogadtuk a helyzetet, hogy ha Daniék így gondolják, akkor nem lehet erőltetni. Onnantól az lett a célunk, hogy írjunk még egy lemezt és élvezzük ki a lehető legjobban a hátralévő időszakot.

Miért érzitek azt, hogy folytatás esetén meg kellene felelnetek bármiféle elvárásnak, amikor eddig se érdekelt benneteket az ilyesmi egyáltalán?

Dani: Mi akkor éreztük magunkat a legkomfortosabban ebben a zenekarban, amikor még kis helyeken léptünk fel és azt csinálhattuk a színpadon, amit akartunk. Persze az utóbbi most is így van, de azért ha egy koncertre eljön 2-3000 ember, ők nem biztos, hogy ilyen jegyárak mellett azt szeretnék látni, ahogy mi végig azt se tudjuk, mi történik, és röhögcsélve félbe hagyunk dalokat koncert közben.

A Ricsárdgír tulajdonképpen egy kísérlet volt arról, tud-e egy teljesen alulról, önerőből építkező, túlnyomórészt nem profi zenészekből álló csapat sikereket elérni. Az első kérdés az volt, tudunk-e mondjuk 100 embert behozni az A38-ra, aztán az, meg tudunk-e kapni jó idősávokat fesztiválokon. Ez mind megtörtént, sőt még jóval több is, szóval bőven sikerült kimaxolni az előzetes terveket.

Innentől két lehetőségünk van: írhatnánk olyan számokat, mint eddig, vagy ha növelni szeretnénk a táborunkat, akkor populárisabbakat. De az utóbbival is csak annyit érnénk el, hogy mondjuk dupla teltházat csinálunk az Akváriumban, ez viszont egyáltalán nem motivál bennünket.

Olyan forgatókönyv nem merült fel, hogy évi 1-2 koncertet továbbra is adtok?

Andris: Én felvetettem pont egy ilyen ötletet, de a többiek megvétózták, főleg Dani szerette volna, hogy konkrét lezárást kapjon a projekt.

Dani: Annyira bele vagyok szerelmesedve ebbe az egészbe, hogy ha nem mondjuk ki egyértelműen, hogy vége van, biztos nem értem volna be évi 1-2 alkalommal. Nyilván jött volna egy csomó felkérés, és nehéz lenne szelektálni, mire mondunk igent ezek közül. Egyébként tetszett volna Andris ötlete, de emiatt nem volt járható.

Anyagilag mekkora kiesést jelent nektek, hogy nem lesz többé zenekar?

Dani: Az idei volt a legsikeresebb évünk anyagi szempontból, 12 hónapra leosztva nagyjából egy erős mellékállásnak felelt meg, csak a nyári hónapokat nézve viszont akár egy főállásnak is. Szóval nagy kiesés, de nézhetjük úgy is, hogy a felszabaduló időben dolgozhatunk mást, a rohadt életbe.

Azzal egyébként összefüggésben volt a feloszlás, hogy Dani például eleve rengeteget dolgozik vágóként?

Dani: Nem, mert én már hat éve úgy csinálom a Ricsárdgírt, hogy nagyon sok munkám van mellette, ráadásul gyerekem is született közben. Ez nem gátolt meg abban, hogy működjön és előre haladjon a zenekar, sőt valójában pont így tudtam kiszakadni a hétköznapokból. Emiatt biztosan sokáig kell majd emésztenem magamban a dolgot május után.

Mondtam is a többieknek, hogy amint vége a búcsúkoncertnek, megyek pszichiáterhez, mert be fogok kattanni… Részemről amúgy még láttam volna benne legalább egy évet, Laci viszont már hamarabb is abbahagyta volna, így végül az érdekeket összehangolva döntöttünk a májusi dátum mellett.

Andris: Egyre nehezebb volt összeegyeztetni, hogy a zenekar alapvetően hobbi, ugyanakkor mellékállás is, nyáron pedig előlép főállássá. De ugye az év többi része miatt szükséged van egy másik főállásra, és akkor oldd meg valahogy, hogy nyaranta hétköznap is le tudjál lépni, ha koncert van. Nekem nagyon sok szabadságom ment el erre, idén nyaralni se voltunk Flórával, mert az már nem fért bele.

Mit kell tudni a búcsúlemezről?

Dani: Eddig két szám jelent meg róla, a Zanox című film betétdalaként bemutatott Hülye vagy, illetve a Szóljon a szar, amit nemrég tettünk közzé. Ezeken kívül még kilenc másik dal került rá, amelyeket nem játszottunk eddig. Mivel már azután kezdtek el formálódni a dalok, hogy eldöntöttük a feloszlást, kicsit talán borúsabbak az eddigieknél, sok szól az elmúlásról. Minden albumunknál arra törekedtünk, hogy másmilyen legyen, mint az előző. Ha a Rise of the Koala a buli lemez volt, ez abszolút megfelel most egy búcsúlemeznek a hangulat és a szövegek miatt. A műfajuk pedig a musicalhez áll a legközelebb, legalábbis ezt fejtegettük Weil Andrással, akinél a lemezt készítjük, de lehet, hogy mégsem az. A dalok teljesen beleillenek abba a forgatókönyvbe, amit öt éve írtunk még a Ricsárdgír nagyjátékfilmnek. Olyan, mintha ezek a számok eleve ahhoz születtek volna, emiatt most azon gondolkodunk, hogy a borítón egy QR kód segítségével elérhetővé tesszük a forgatókönyvet, de még ez sem biztos.

A film akkor már biztosan nem fog elkészülni?

Dani: Ahhoz kellene 350 millió forint.

Laci: Én megcsinálom neked 1 millióból!

Dani: Köszi, haver! Nem, szerintem a búcsú után már nincs szükség filmre. De gondolkodunk a hangoskönyvön, a soundtrack pedig lehet maga a lemez lesz.

Hol lehet majd találkozni a tagokkal ezután? Vannak vagy lesznek-e más zenekaraitok?

Laci: Mondjam, hol szoktam leggyakrabban kajálni? Amúgy Surányban leszek egész nyáron, nézem a paradicsomokat.

Andris: Velem a szentendrei 1-es számú postán hétfőtől péntekig minden délután.

Dani: Szerintem mindenkit érdekelni fog továbbra is a zene, de nem tudom, ki mit tervez pontosan. Biztos én is fogok zenélgetni, Dóri és Ákos pedig eleve zenészek, ott van nekik a Nunki Bay Starship. Andrisnak és Flórának meg a Blue Tips. Éva pedig színpadra született, szóval biztos vele is találkozni lehet majd.

Andris: Az most nem annyira aktív, néha próbálunk és írunk számokat, koncertek viszont nincsenek. Lehet, hogy ha több időnk lesz, újra életre keltjük, de egy új projekt sincs kizárva. Májusig viszont még szeretném a Ricsárdgírt kiélvezni, utána pedig azt, hogy végre lesz egy szabad nyaram.

Dani: Végre fizethetsz a jegyért, ha el akarsz menni egy fesztiválra!

Mekkora esélyt adtok arra, hogy mondjuk öt éven belül mégiscsak összeálltok?

Dani: Semmit. Biztos rettentően hiányozni fog, ahogy telik az idő, én szerintem minimum havonta egyszer meg fogok őrülni emiatt.

Nagyon szerettem ezzel foglalkozni, biztosan óriási ürességet érzek majd utána, de nem szabad megerőszakolni ezt a projektet. A zenekartagoknak mondtam, hogy aki szenved amiatt, hogy nincs a Gír, valahogy kösse le magát máshogy, mert ebbe biztos, hogy kicsit bele lehet őrülni.

A kapcsolat persze ezután is meg fog maradni köztünk, talán zenélni is összejárunk majd, de Ricsárdgír dalokat már nem játszunk. Arra ott volt az elmúlt 12 év, amit maximálisan ki is használtunk.

Andris: Az mondjuk felmerült, hogy Dani helyére keresünk valaki mást. Szabó Benedek, Henri Gonzo és Czeglédi Szasza jött eddig szóba, mert ők tudnak gitározni és énekelni is.

Laci: Illetve a Bon Bon énekese, de neki sajnos nem tudjuk a nevét. Hozzászólásokban jöhetnek még ötletek!

Dani, elmennél egy Ricsárdgír koncertre, ahol nem te énekelsz?

Dani: Mivel azt gyanítom, abban a Gírben csak Andris lenne benne, és egyedül játszana, akkor mindenképpen megnézném. Arra még jegyet is vennék, sőt, mivel szeretem Andrist, megvenném az összes jegyet, hogy senki más ne lássa.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
11 évesen ivott, 12 évesen drogfüggő volt, 14 évesen otthagyta a szüleit – Drew Barrymore 49 éves
A gyermeksztárság egyik legelrettentőbb példája a 49, évét betöltő Drew Barrymore-é, akit szinte teljesen bedarált a korán jött siker és a szülők felelőtlensége. Nem hitte, hogy megéri a 25. szülinapját, mégis sikerült kimásznia a gödörből. Megírtuk, hogyan!

Link másolása

Egy színészdinasztiába született kislányt 11 hónapos korában már egy kutyaeledel-reklámban dolgoztatnak. Hétévesen már filmsztár, aki Baileyst önt a fagylaltjára, 11 évesen már alkoholproblémái vannak, 12 évesen már drogfüggő, 13 évesen felvágja az ereit, és kórházba kerül, 14 évesen pedig jogilag elválik a szüleitől. Hihetetlen, nem igaz? Pedig dióhéjban ez Drew Barrymore gyerekkorának története. És ez még nem minden…

Ötévesen debütált Ken Russell 1980-as Változó állapotok című sci-fi-horrorjában, de a két évvel későbbi E.T.: A földönkívüli (ami akkor minden idők legsikeresebb filmje lett) tette őt világszerte híressé. A cukiságok (a kisfiú Elliot vagy maga E.T.) közt a forgatás idején hatéves Barrymore copfos, mindenre rácsodálkozó Gertie-je vitte a pálmát.

Az E.T.-t követő években kezdett bajba kerülni. Van egy híres videó, melyben Johnny Carson interjút készít vele. Drew pedig hétévesen műfogakat visel, hogy elfedje az éppen elvesztett tejfogait. Láthatóan eléggé koraérett, vicces, és felháborítóan kacérkodik a középkorú műsorvezetővel.

Azt akkor még nem lehetett tudni, hogy apja, a színész John Drew Barrymore egy erőszakos alkoholista volt, de édesanyjának és menedzserének, Jaid Ildiko Barrymore-nak (aki egyébként második világháborús magyar menekültek gyermekeként született egy németországi táborban) sem volt sok fogalma a szülői felelősségről.

Drew csupán kilencéves volt, amikor John és Jaid elváltak, az anyja pedig elvitte a kislányt a Studio 54-be, ahol megismertette a drogokkal, és arra bátorította, hogy híres fiatalemberekkel táncoljon.

A gödör alján

Nyolcéves korától kezdve Drew már "party girl"-nek nevezte magát, és hetente akár ötször is elment bulizni az anyjával és annak barátaival. Persze ilyen fiatalon nem tudott megbirkózni ezzel az életmóddal. 12 éves korában már elvonón volt, 13 évesen pedig részt vett egy 18 hónapos kórházi kezelésen, ahol alkohol- és drogfüggőségével kezelték. „Tényleg attól féltem, hogy 25 évesen meg fogok halni. De bármennyire is sötét volt minden, valahogy mindig éreztem, hogy kell lennie valami jónak is. Végül soha nem mentem bele a teljes sötétségbe. Annyi mindent megtehettem volna, ami a szakadék szélére sodor, én azonban tudtam, hogy nem akarok odamenni. Talán 13 évesen voltam a mélyponton. Valószínűleg a gondolat miatt, hogy tényleg egyedül vagyok. És ez szörnyű érzés. Minden porcikámmal lázadtam. Elszöktem, és nagyon, nagyon dühös voltam. Aztán anyám bezárt egy intézetbe. Ez az időszak pedig elképesztő fegyelemre tanított. Olyan volt, mint egy kiképzőtábor, és nagyon hosszú ideig tartott, másfél évig, de szükségem volt rá. Szükségem volt erre az őrült fegyelemre. Az életem nem volt normális” – emlékezett vissza Drew egy interjúban.

Gyerekként egyedül a világban

Végül az intézetben javasolták Barrymore-nak, hogy 14 évesen jogilag váljon el az anyjától (az apja már régen nem foglalkozott velük), és nyilvánítsák felnőttnek (ez azért is érdekes, mert 1984-es filmje, a Kibékíthetetlen ellentétek pontosan erről szól, a szerepe szerint kislányként függetleníti magát a szüleitől). Az ottani szakértők úgy vélték, ha visszamegy a kinti világba, jobb lesz neki egyedül. Ma már nem bánja az ott töltött időt. „Nagyon fontos élmény volt számomra. Megalázó volt, de egyben megnyugtató is. Egy sokkal tiszteletteljesebb emberként jöttem ki onnan. A szüleim nem tanítottak erre, és az élet sem. Szóval egészen másképp jöttem ki, de azért még mindig én voltam."

Az újonnan függetlenné vált 14 éves gyerek hollywoodi páriának számított. Eljárt meghallgatásokra, de általában már csak azért kinevetették a casting directorok, hogy egyáltalán megjelent.

„Amikor elköltöztem anyámtól, rettegtem. Fogalmam sem volt, hogyan kell 14 évesen háztartást vezetni. Mindenhol gomba és penész, katasztrófa volt. Veszélyes környéken éltem, és féltem elaludni is. Rácsok voltak az ablakon, a sikátorbeli macskák pedig tőlem néhány méterre acsarkodtak egymással. Annyira meg voltam rémülve!” – emlékezett vissza a színésznő. A szerepek azonban csak nem akartak jönni, körülbelül 2-3 évig számított persona non gratának.

1992-ben tért vissza a vásznakra a Poison Ivy: Szex, hazugság, bosszú című thrillerrel, amiben egy gonosz, tinédzser csábítót alakított. 19 évesen meztelenül pózolt a Playboynak, erre a keresztapja, Steven Spielberg (az E.T. forgatásán kérte fel a rendezőt erre a posztra) küldött neki egy nagy paplant, amihez egy cetlit mellékelt, amin ez állt: „Fedd el magad!” Ekkor ment először férjhez is: a nála 12 évvel idősebb brit bártulajdonos Jeremy Thomashoz, a házasságuk azonban csupán 19 napig tartott.

Drew a következő hat évben még 16 filmet leforgatott, ekkoriban bármit elvállalt, épp ezért nem túl emlékezetes filmek kötődnek a nevéhez. Néhány kivétel azért akadt, hiszen köztük volt a Rosszlányok (1994), a Mindörökké Batman (1995), Woody Allentől A varázsige: I Love You (1996), a Sikoly (1996) vagy az Adam Sandlerrel közösen forgatott Nászok ásza (1998), ami annyira kedves élmény a számára, hogy gyakran megemlékezik róla, illetve két további filmet is forgatott Sandlerrel: Az 50 első randit (2004) és a Kavarást (2014).

A Nászok ásza idején történt a nagy változás is, egyrészt rákapott a vígjátékokra, másrészt Nancy Juvonennel közösen megalapították a Flower Filmst. Így A bambanőnek (1999) már producere és főszereplője is lett.

Ez a film, amellett, hogy nagy siker lett, a tinilányok egy generációjának modern tündérmeséjévé vált. Drew elmondása szerint eddigre belefáradt a rosszlányos szerepekbe, hiszen sosem tekintette magát annak. A saját filmgyártó cége azonban lehetőséget adott rá, hogy maga válassza meg a szerepeit, legyen szó a romkomok meg nem értett Hamupipőkéjéről (A bambanő) a Charlie angyalainak (2000) menő hősnőjéről, vagy olyan filmekről, mint a Donnie Darko (2001), a Charlie angyalai: Teljes gázzal (2003), a Jószomszédi iszony (2003), a Szívem csücskei (2005) vagy a Nem kellesz eléggé (2009).

Komolyan is lehet

A húszas éveit felszabadítónak találta: keményen dolgozott, sokat bulizott, élvezte a hatalmas sikereket és a megkésett kamaszkorát. Ez idő alatt egy rövid időre másodszor is férjhez ment, a komikus Tom Greenhez, és több kapcsolata is volt, köztük egy hosszabb távú a Strokes dobosával, Fabrizio Morettivel (2003-2007), valamint a színész Justin Longgal (2007-2010).

2009-ben rendezte első egész estés játékfilmjét, a Hajrá Blisst, egy tipikus Barrymore-romkomot egy tinédzserről (Elliot Page alakításában), aki egy görkoris derbicsapatban találja meg önmagát. A film főként pozitív kritikákat kapott, de nem volt kasszasiker.

Saját bevallása szerint színészként eddig csak egyszer tette oda magát igazán, egy 2009-es HBO-drámában, a Két nő – egy házban, amelyben Edith Bouvier Beale-t, Jackie Kennedy visszahúzódó unokatestvérét alakította. „A Két nő – egy ház nagy próbatétel volt számomra. Utána egy ideig pihennem kellett, annyira kimerített lelkileg és fizikailag is a szerep. Napi négy órát vett igénybe, hogy úgy nézzek ki, mint ez a nő. Négy hónapig nem beszéltem senkivel. Erre most már nem lennék képes. Amúgy is mit mondanék a gyerekeimnek? Sajnálom, négy hónapig nem tudok veletek beszélni, mert Edie Beale-nek kell lennem?” – magyarázta Drew, hozzátéve, hogy ez egy rendkívül fontos állomás volt a számára, mert be akarta bizonyítani magának és a filmiparnak, hogy komoly színészként is megállja a helyét. „A rendező (Michael Sucsy – a szerk.) nem is akart engem abba a filmbe. Azt mondta: »Jaj, ne őt, ne a romantikus lányt!« Én meg azt mondtam: »Meg tudom csinálni! Meg tudom csinálni.«”

A szülők hibái

Barrymore azt mondja, hogy amióta gyerekei vannak, megváltoztak a prioritásai. „Korábban úgy éreztem, hogy minden, amit a filmekben csinálok, számít. Ez volt az egész világom. Most azonban már a gyerekek, a barátok, és az egészség a fontos. Nem akarom, hogy a lányaim úgy nőjenek fel, hogy azt mondják rólam: »Igen, tényleg keményen dolgozott, de szinte sosem láttam«. Azt akarom, hogy azt mondják: »Nem tudom, hogy a fenébe tudott ott lenni velünk mindezek mellett.«”

A kislányai, a most 11 éves Olive és a 9 esztendős Frankie egyébként a harmadik házasságából (az eddigi leghosszabból) születtek, a művészeti tanácsadó Will Kopelmantől, akivel 2011-ben szerettek egymásba, a következő évben összeházasodtak, majd négy évvel és két gyerekkel később, 2016-ban szakítottak, és el is váltak.

Drew ekkoriban jelentette be, hogy jegeli a filmes karrierjét, és inkább otthon marad a gyerekeivel, minthogy filmforgatásokon dolgozzon (most inkább a sikeres szépségápolási termékeket forgalmazó bizniszére és a beszélgetős show-műsorára koncentrál).

Az utóbbi nyolc évben mindössze a Dél-kaliforniai diéta (2017-2019) című kannibálos komédiasorozat 30 epizódját, illetve egy darab, nem túl jól sikerült vígjátékot (A másik én - 2020) forgatott le.

Más szerepben próbálta ki magát ugyanis: 2020-ban elindította saját talkshow-ját, a hétköznap esténként jelentkező The Drew Barrymore Show-t, amely jelenleg a negyedik évadánál és már kb. 540 adásba került epizódnál tart. Vagyis az utóbbi években ez a műsor jelentette számára a munkát, amely mellett elegendő ideje jut a gyermekeire is. Emellett a rendezői karrierjét is folytatja, két filmet is készít, egy világvége-sztorit (The End) és egy drámát (Surrender Dorothy).

Abban pedig biztos, hogy a saját neveltetésének (vagy annak hiányának) elrettentő példája nem lesz hatással a csemetéire. „Tudtam, hogy nem fogom megismételni a szüleim hibáit. Tudtam, hogy soha nem tennék ilyet egy gyerekkel, nem kényszeríteném őket felnőtt életkörülmények közé. Soha nem vállaltam volna gyereket, ha nem lennék hihetetlenül stabil, és nem tudnám őket az első helyre tenni. Az anyaság? Tényleg ez a legokosabb, legképzettebb, legtürelmesebb, legszeretőbb, legkreatívabb, legmozgékonyabb dolog, amit valaha is tenni fogsz, amíg élsz. Elképesztő! Szóval én csak jelen akartam lenni ebben. Tudtam, hogy addig nem teszem meg, amíg nem állok rá készen.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ennyire buta sorozatbefejezést régen láttunk! Pedig milyen jól indult A True Detective negyedik szezonja
Amilyen hangulatos, olyan katasztrofálisan ért véget A törvény nevében negyedik évadja. A Night Countrynak nevezett szezon befejezése sok kívánnivalót hagy maga után. Pedig nagy potenciál volt benne…

Link másolása

Az új söprű jól seper? Mondhattuk volna az első rész után, ugyanis új showrunner vette át a stafétabotot a sorozat élén. A showrunner a fő döntéshozó, jelen esetben ő az író és a rendező is, tehát egyértelműen az ő „gyermeke” a sorozat.

Az első három évadot vezető Nic Pizzolatto-t Issa López váltotta, Pizzolatto maradt produceri szerepkörben.

Ez valószínűleg rosszul eshetett neki, a negyedik évad befejezése kapcsán ő indított el egy gyűlöletcunamit López irányában a Twitteren (nevezze X-nek mindenki, aki akarja, de nekem ez mindig Twitter marad). Nem tudni mekkora volt a feszültség a korábbi alkotó és az új között, de valószínűleg nem lettek barátok.

Márpedig a legnagyobb problémája a Night Country-nak a forgatókönyvvel van, ami Issa López tollából ered. A misztikus hangnemmel megpróbáltak az első évadhoz visszanyúlni. A sárga király és Carcossa kapcsán egyértelműen H.P. Lovecraft kozmikus horrorjainak a hangulata köszönt vissza, színesítve egy lápvidékkel és Louisiana söpredékével.

A legújabb szezon pedig az alaszkai helyszínnel kicsit az Őrület hegyei H.P. Lovecraft történethez és a John Carperter-féle A dologhoz próbál hasonlítani.

Márpedig ami legjobban működik itt, az a hangulat. Az atmoszféra egyértelműen a legerősebb eleme a fagyos és sötét északnak. Pont decemberben járunk, amikor a fiktív alaszkai kisváros, Ennis hosszabb ideig napfény nélkül marad, tehát még az állandó sötétség is főszereplővé válik a történetben.

A probléma, mint már említettem, egyértelműen a szövegkönyvben keresendő – mire is gondolok? Feldob rengeteg érdekes kérdést, behoz sok misztikus elemet, és nem kezd velük semmit. A spiritualitás irányába valamennyire elmegy, de igazából az egészet egy huszárvágással megoldja, mint Nagy Sándor a Gordiuszi csomót.

Ezzel csak annyi a baj, hogy a megoldásnak köszönhetően még több kérdésünk támad, mint amire választ ad a végecsavar.

Akkor miért volt ennyi „misztikus” elem és miért hallotta több karakter is azt a bizonyos hangot? Miért láttunk több esetben is a jövőbe? Még folytathatnám napestig a meg nem válaszolt kérdéseket.

Rossz volt a negyedik évad? Nem feltétlenül. Issa López eljátszotta egy szezonon belül, amit egy több évados sorozat éveken keresztül csinál. Az első fele nagyon jó és hangulatos volt, alig vártam, hogy válaszokat kapjak, amik szépen lassan meg is érkeztek. De úgy éreztem már a második-harmadik rész felé, hogy túl komótosan halad minden.

A negyedik-ötödik rész már erősen izzadságszagúra sikerült, és végül a befejezés teljes kudarc.

Ez megfigyelhető egy Trónok harca esetében nyolc év alatt, vagy egy Prison Break esetében négy alatt. Issa Lópeznek ezt sikerült 6 részen belül megvalósítania, ami elismerésre méltó.

Mi a helyzet a pozitívumokkal? Jodie Foster. Ő akkor is maradandót alkot, ha gyenge forgatókönyvet kap. Itt is hozta a minimumot, ami az ő esetében azért egy emlékezetes karakter. Rajta kívül Kali Reis is szerethető a maga módján, néha picit túltolta a Rhode Island-i színésznő a kívülről kemény, ámde lelkileg meggyötört archetípust. John Hawkes formálta a tőle elvárt, nyálkás szerepet, akiről nem tudja eldönteni a néző, hogy pozitív, vagy negatív karakter lesz-e.

Rajtuk kívül még epizódszerepben láthattuk Finn Bennettet, Fiona Shaw-t és Christopher Ecclestone-t is.

De lényegében ez Reis és Foster főszerepe. A szereplőkön kívül, amiben még kiemelkedő a sorozat, az a már említett nagybetűs hangulat. Közel első évados színvonallal találkozhatott a néző atmoszféra terén. Néha túl sok a CGI, de ma már nagyon bonyolult igazi állatokkal forgatni, így mindenki inkább a számítógéphez nyúl, mert könnyebb, olcsóbb és gyorsabb, még ha néha bénán néz is ki.

Egy dolog miatt tartom rosszabbnak a negyedik évadot az amúgy érdektelen, de jól felépített másodiknál és a rettenetesen unalmas harmadiknál: mert itt sokkal nagyobb volt a lehetőség az alkotók kezében. A horroros hangulat, a környezet, a groteszk gyilkosság és az egész indítás olyan reményeket ébresztett, hogy visszatérünk az első évad szintjére,

de ehelyett csak egy buta krimibe oltott, béna nyomozás szemtanúi lehetünk.

Nagyon szomorú. Mindenesetre a folytatást már most berendelték, biztosan lesz ötödik évad. Lehet, hogy még egy esélyt megérdemel a showrunner – de ahogy olvastam az interneten, ezzel a véleményemmel eléggé egyedül vagyok.

A törvény nevében teljes negyedik szezonja megtekinthető az HBO Max streamingszolgáltató műsorán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Új klip: Lotfi Begi, Gáspár Laci és Curtis egy Edda-klasszikust dolgozott fel
Az „Éjjel érkezem” nem egy klasszikus értelemben vett feldolgozás lett végül, mert az eredeti szerzeményből a refrént és egy verzét hagyott meg a trió, ezenfelül hallható egy teljesen új rész is Curtistől.

Link másolása

Gáspár Laci megálmodta, Lotfi Begi új köntösbe öltöztette, Curtis plusz tartalmat adott neki, Pataky Attila pedig őszintén gratulált. Ez az újra gondolt „Éjjel érkezem”, 2024 reményeivel és 1986 ikonikus, szerelmi pillanatával, amelynek köszönhetjük az Edda valaha volt egyik legnagyobb zenei kincsét.

„Még 2020-ban, a „Hurrikán” című dalunk utolsó énekfelvételénél Gáspár Laci mesélte, hogy van egy ötlete, amit ott helyben elő is adott basszusgitáron. Már akkor tetszett a gondolat, de egy időre a fiókban maradt. Három évre rá elkészült az „Álmodtam egy világot” című feldolgozásom Pataky Attilával, akivel nemcsak munkakapcsolat, hanem barátság is kialakult. Ekkor adta magát, hogy Laci ötletét újra elővegyük. Zenéről nehéz beszélgetni, ezért csak azután kerestem fel az eredeti szerzőket, amint már megvolt a kész demó változat” – mesélte a platinalemezes dj-producer, Lotfi Begi, aki rövidesen meg is kapta az Edda-tagok válaszát a küldött anyagra:

„Számomra kétfajta dal létezik – függetlenül attól, hogy elektronikus zene vagy sem – tetszik vagy nem tetszik. Lotfi Beginek is ezt mondtam: készülj arra, hogyha nem tetszik, akkor azt megmondom kerek-perec, de amit csináltak a srácok, valamiért megfogott. Ennyi.

Tetszik az igényessége, tetszik az is, ahogy a mai zenei elvárásoknak mesterien megfelel; gondos odafigyeléssel, átéléssel, alázattal nyúltak a dalhoz. Gáspár Laci éneke szintén megfogott, mert megvolt benne az az empátia a dalhoz, amit elvártunk Gömével együtt. Ez a közös munka a legek találkozása volt” – árulta el a debütáló felvétel új videóklipjében cameo szerepet is vállaló Pataky Attila, aki nem mellesleg a forgatáson is maradandó élményt okozott Gáspár Lacinak:

„Örök élmény, hogy Pataky Attila eljött a forgatásra. Odajött hozzám és azt mondta, „Gratulálok, hogy így tudtál hozzányúlni a dalhoz, nem lett kiforgatva, de a te személyedhez lett alakítva.

Támogatni akartalak, tudtam, hogy jól fog esni, ezért jöttem el” – emlékezett vissza Gáspár Laci.

Az „Éjjel érkezem” nem egy klasszikus értelemben vett feldolgozás lett végül, mert az eredeti szerzeményből a refrént és egy verzét hagyott meg a trió, ezenfelül hallható egy teljesen új rész is Curtistől.

„Begivel már évek óta barátok vagyunk, készült már több közösünk is. Amikor megkeresett és elmondta az ötletét, azonnal igent mondtam. Nagy tisztelője vagyok Pataky Attila munkásságának, imádom a slágereit és remek embernek ismerhettem meg. Emellett Gáspár Lacival is jóban vagyok, akit nagyra tartok énekesként. Boldog vagyok, hogy szövegíróként és előadóként is részt vehettem ebben a projektben” – mondta el Curtis, aki a „Gyémánt” és a „Casanova” kapcsán is szívesen dolgozott együtt Begivel.

Sokan nem tudják egyébként azt, hogy az Edda-dalok többségét megélt élmény ihlette, az alkalomból Pataky Attila most azt is elmesélte, pontosan hogyan is csókolta meg a múzsa annak idején:

„Szerelmes voltam egy lányba, akivel egy hétvégén valamin összekaptunk, feldúltan otthagytam őt és mentem fellépni. Az esti koncert után késő éjszaka értem haza. Emlékszem nyár volt, fülledt meleg és a tetőtéri szobában ott feküdt az ágyon egy szál lepedővel betakarva békésen aludt és én olyan szerelmes voltam, hogy abban a pillanatban minden haragom elillant és fáradtan, kiégett aggyal, csak mellé akartam bújni és békésen átölelni a forró testét. Ebből a varázslatos pillanatból született másnap a dal.”

VIDEÓ: Lotfi Begi x Gáspár Laci feat. Curtis - Éjjel érkezem


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Alföldi Róbert: „Az a gondolkodás, amit én képviselek, annak itt nincs létjogosultsága”
A színész-rendező egyre ritkábban szólal meg közéleti kérdésekben, nem szeretne „több energiát, érzelmet, idegrendszert beletenni”.

Link másolása

Hosszú interjút adott a Népszavának Alföldi Róbert, aki Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját rendezi a Centrál Színházban, amelynek szombat este lesz a premierje.

A színész-rendező gyakran szólalt meg az elmúlt években közéleti témákban, most már azonban egyre ritkábban teszi ezt.

„Ha az ember azt érzi, hogy semmi értelme nincs annak amit csinál, akkor elmegy a kedve. A választások után azt éreztem, hogy semmi értelme nem volt annak, amit én előtte nyomtam.

Teljes mellszélességgel. El kell fogadni, hogy amit én gondolok arról, hogy milyen egy demokratikus ország, hogy az miként tudna működni, az egy kisebbségi gondolat. Én mindent megtettem azért, hogy ez ne maradjon kisebbségben. Nem sikerült, nagyon nem” - mondta Alföldi Róbert.

Azonban azt is hozzátette: nem feladásról van szó, de ő már nem szeretne „több energiát, érzelmet, idegrendszert beletenni”.

„Bebizonyosodott, hogy az a gondolkodás, amit én képviselek és a világról gondolok, annak itt nincs létjogosultsága. Mindenki a saját szövegét löki, miközben semmiféle átjárás nincs az eltérő álláspontok között”

- fejtette ki Alföldi.

A Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán azt mondta, pletykákból nem tudja és nem is akarja összerakni, hogy Vidnyánszky hibázott-e és ha igen miben. Az azonban nem túl szimpatikus neki, hogy a balesetben hónapokkal ezelőtt megsérült két színész nem kapott semmilyen anyagi segítséget, hogy erről nem beszéltek.

„Én máshogy gondolom a vezetői emberséget” - tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET: