KULT
A Rovatból

„Amint vége a búcsúkoncertnek, megyek pszichiáterhez” – Interjú a Rícsárdgírrel a feloszlás okairól

Jövő májusban lép fel utoljára az egyik legviccesebb magyar zenekar, pedig az ideinél sikeresebb szezonjuk még soha nem volt. A tagok arról is meséltek, miért musical stílusban született az utolsó lemezük, és hol lehet majd találkozni velük ezután.


„Goodbye Koala” mottóval a Budapest Parkban tartja utolsó koncertjét a Ricsárdgír május 18-án. Ezzel egy több mint 12 éves történet végére kerül pont, aminek az utolsó pár évében már mindenhol nagyszínpadon, tömegek előtt léptek fel.

Azonban ez nem volt elég motiváció a folytatáshoz: elmondásuk szerint mindent elértek, amit csak lehetett ebben a műfajban, így inkább befejezik.

A zenekar frontemberével, Márton Danival, basszusgitárosával, Zsirai Andrissal, illetve Paál Lászlóval, azaz Szintis Lacival beszélgettünk.

Hányan kérdezték meg tőletek, amióta bejelentettétek a feloszlást, hogy ez tényleg komoly-e?

Andris: Inkább úgy kéne feltenni a kérdést, hogy ki volt az, aki tényleg elhitte, mert szerintem ebből volt kevesebb.

Dani: Valóban kevesen hitték el, sőt szerintem még most is akadnak, akik fenntartásokkal kezelik, mondván, úgyis összeállunk majd és ez csak egy marketingfogás. Pedig nem az. Oké, tényleg volt már korábban két alkalom, amit búcsúkoncertként hirdettünk meg, akkor viszont csak az volt a célunk, hogy több jegyet adjunk el. Sikerült is telt házat csinálni ezzel a kamu információval a szentendrei Barlangban és az A38-on is. Most viszont ez a feloszlás tényleg halálosan komoly.

Mekkora vita volt a zenekaron belül erről a kérdésről?

Laci: Először Daninak mondtam el még tavasszal, hogy már nem nagyon látom a Ricsárdgír jövőjét. Az merült fel bennem, mit tudnánk még elérni, amit eddig nem sikerült. Már mindenféle zenét és egyéb hülyeséget csináltunk, mindenféle helyen játszottunk, szóval nem igazán tudtam, merre lehetne továbblépni.

Dani: Az volt az érdekes, hogy nagyjából ezzel párhuzamosan én is összeírtam magamnak egy tervet arról, hogy ha feloszlatnánk a Ricsárdgírt, annak pontosan mi lenne a menetrendje, mennyi kifutási időt hagynék neki és milyen terveket valósítanék még meg addig.

Azt éreztem, hogy ez a projekt eljutott egy olyan szintre, amit álmunkban sem jósoltunk volna neki, de ha tovább folytatnánk, bekerülnénk egy olyan spirálba, ami valószínűleg jóval kevésbé lenne őszinte és hiteles. Egyre több elvárásnak kellene megfelelnünk, amire egyszerűen nem vagyunk alkalmasak.

Miután kiderült, hogy Laci is hasonlóan gondolja, Andrissal is leültünk megbeszélni.

Andris: Én szívesen folytattam volna a zenekart, illetve a többiek is elég szomorúak voltak, de aztán szép lassan elfogadtuk a helyzetet, hogy ha Daniék így gondolják, akkor nem lehet erőltetni. Onnantól az lett a célunk, hogy írjunk még egy lemezt és élvezzük ki a lehető legjobban a hátralévő időszakot.

Miért érzitek azt, hogy folytatás esetén meg kellene felelnetek bármiféle elvárásnak, amikor eddig se érdekelt benneteket az ilyesmi egyáltalán?

Dani: Mi akkor éreztük magunkat a legkomfortosabban ebben a zenekarban, amikor még kis helyeken léptünk fel és azt csinálhattuk a színpadon, amit akartunk. Persze az utóbbi most is így van, de azért ha egy koncertre eljön 2-3000 ember, ők nem biztos, hogy ilyen jegyárak mellett azt szeretnék látni, ahogy mi végig azt se tudjuk, mi történik, és röhögcsélve félbe hagyunk dalokat koncert közben.

A Ricsárdgír tulajdonképpen egy kísérlet volt arról, tud-e egy teljesen alulról, önerőből építkező, túlnyomórészt nem profi zenészekből álló csapat sikereket elérni. Az első kérdés az volt, tudunk-e mondjuk 100 embert behozni az A38-ra, aztán az, meg tudunk-e kapni jó idősávokat fesztiválokon. Ez mind megtörtént, sőt még jóval több is, szóval bőven sikerült kimaxolni az előzetes terveket.

Innentől két lehetőségünk van: írhatnánk olyan számokat, mint eddig, vagy ha növelni szeretnénk a táborunkat, akkor populárisabbakat. De az utóbbival is csak annyit érnénk el, hogy mondjuk dupla teltházat csinálunk az Akváriumban, ez viszont egyáltalán nem motivál bennünket.

Olyan forgatókönyv nem merült fel, hogy évi 1-2 koncertet továbbra is adtok?

Andris: Én felvetettem pont egy ilyen ötletet, de a többiek megvétózták, főleg Dani szerette volna, hogy konkrét lezárást kapjon a projekt.

Dani: Annyira bele vagyok szerelmesedve ebbe az egészbe, hogy ha nem mondjuk ki egyértelműen, hogy vége van, biztos nem értem volna be évi 1-2 alkalommal. Nyilván jött volna egy csomó felkérés, és nehéz lenne szelektálni, mire mondunk igent ezek közül. Egyébként tetszett volna Andris ötlete, de emiatt nem volt járható.

Anyagilag mekkora kiesést jelent nektek, hogy nem lesz többé zenekar?

Dani: Az idei volt a legsikeresebb évünk anyagi szempontból, 12 hónapra leosztva nagyjából egy erős mellékállásnak felelt meg, csak a nyári hónapokat nézve viszont akár egy főállásnak is. Szóval nagy kiesés, de nézhetjük úgy is, hogy a felszabaduló időben dolgozhatunk mást, a rohadt életbe.

Azzal egyébként összefüggésben volt a feloszlás, hogy Dani például eleve rengeteget dolgozik vágóként?

Dani: Nem, mert én már hat éve úgy csinálom a Ricsárdgírt, hogy nagyon sok munkám van mellette, ráadásul gyerekem is született közben. Ez nem gátolt meg abban, hogy működjön és előre haladjon a zenekar, sőt valójában pont így tudtam kiszakadni a hétköznapokból. Emiatt biztosan sokáig kell majd emésztenem magamban a dolgot május után.

Mondtam is a többieknek, hogy amint vége a búcsúkoncertnek, megyek pszichiáterhez, mert be fogok kattanni… Részemről amúgy még láttam volna benne legalább egy évet, Laci viszont már hamarabb is abbahagyta volna, így végül az érdekeket összehangolva döntöttünk a májusi dátum mellett.

Andris: Egyre nehezebb volt összeegyeztetni, hogy a zenekar alapvetően hobbi, ugyanakkor mellékállás is, nyáron pedig előlép főállássá. De ugye az év többi része miatt szükséged van egy másik főállásra, és akkor oldd meg valahogy, hogy nyaranta hétköznap is le tudjál lépni, ha koncert van. Nekem nagyon sok szabadságom ment el erre, idén nyaralni se voltunk Flórával, mert az már nem fért bele.

Mit kell tudni a búcsúlemezről?

Dani: Eddig két szám jelent meg róla, a Zanox című film betétdalaként bemutatott Hülye vagy, illetve a Szóljon a szar, amit nemrég tettünk közzé. Ezeken kívül még kilenc másik dal került rá, amelyeket nem játszottunk eddig. Mivel már azután kezdtek el formálódni a dalok, hogy eldöntöttük a feloszlást, kicsit talán borúsabbak az eddigieknél, sok szól az elmúlásról. Minden albumunknál arra törekedtünk, hogy másmilyen legyen, mint az előző. Ha a Rise of the Koala a buli lemez volt, ez abszolút megfelel most egy búcsúlemeznek a hangulat és a szövegek miatt. A műfajuk pedig a musicalhez áll a legközelebb, legalábbis ezt fejtegettük Weil Andrással, akinél a lemezt készítjük, de lehet, hogy mégsem az. A dalok teljesen beleillenek abba a forgatókönyvbe, amit öt éve írtunk még a Ricsárdgír nagyjátékfilmnek. Olyan, mintha ezek a számok eleve ahhoz születtek volna, emiatt most azon gondolkodunk, hogy a borítón egy QR kód segítségével elérhetővé tesszük a forgatókönyvet, de még ez sem biztos.

A film akkor már biztosan nem fog elkészülni?

Dani: Ahhoz kellene 350 millió forint.

Laci: Én megcsinálom neked 1 millióból!

Dani: Köszi, haver! Nem, szerintem a búcsú után már nincs szükség filmre. De gondolkodunk a hangoskönyvön, a soundtrack pedig lehet maga a lemez lesz.

Hol lehet majd találkozni a tagokkal ezután? Vannak vagy lesznek-e más zenekaraitok?

Laci: Mondjam, hol szoktam leggyakrabban kajálni? Amúgy Surányban leszek egész nyáron, nézem a paradicsomokat.

Andris: Velem a szentendrei 1-es számú postán hétfőtől péntekig minden délután.

Dani: Szerintem mindenkit érdekelni fog továbbra is a zene, de nem tudom, ki mit tervez pontosan. Biztos én is fogok zenélgetni, Dóri és Ákos pedig eleve zenészek, ott van nekik a Nunki Bay Starship. Andrisnak és Flórának meg a Blue Tips. Éva pedig színpadra született, szóval biztos vele is találkozni lehet majd.

Andris: Az most nem annyira aktív, néha próbálunk és írunk számokat, koncertek viszont nincsenek. Lehet, hogy ha több időnk lesz, újra életre keltjük, de egy új projekt sincs kizárva. Májusig viszont még szeretném a Ricsárdgírt kiélvezni, utána pedig azt, hogy végre lesz egy szabad nyaram.

Dani: Végre fizethetsz a jegyért, ha el akarsz menni egy fesztiválra!

Mekkora esélyt adtok arra, hogy mondjuk öt éven belül mégiscsak összeálltok?

Dani: Semmit. Biztos rettentően hiányozni fog, ahogy telik az idő, én szerintem minimum havonta egyszer meg fogok őrülni emiatt.

Nagyon szerettem ezzel foglalkozni, biztosan óriási ürességet érzek majd utána, de nem szabad megerőszakolni ezt a projektet. A zenekartagoknak mondtam, hogy aki szenved amiatt, hogy nincs a Gír, valahogy kösse le magát máshogy, mert ebbe biztos, hogy kicsit bele lehet őrülni.

A kapcsolat persze ezután is meg fog maradni köztünk, talán zenélni is összejárunk majd, de Ricsárdgír dalokat már nem játszunk. Arra ott volt az elmúlt 12 év, amit maximálisan ki is használtunk.

Andris: Az mondjuk felmerült, hogy Dani helyére keresünk valaki mást. Szabó Benedek, Henri Gonzo és Czeglédi Szasza jött eddig szóba, mert ők tudnak gitározni és énekelni is.

Laci: Illetve a Bon Bon énekese, de neki sajnos nem tudjuk a nevét. Hozzászólásokban jöhetnek még ötletek!

Dani, elmennél egy Ricsárdgír koncertre, ahol nem te énekelsz?

Dani: Mivel azt gyanítom, abban a Gírben csak Andris lenne benne, és egyedül játszana, akkor mindenképpen megnézném. Arra még jegyet is vennék, sőt, mivel szeretem Andrist, megvenném az összes jegyet, hogy senki más ne lássa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Erőtlen lázadás – ilyen volt Beton.Hofi koncertje a Budapest Parkban
Bár a közönség hibátlan, sőt, a Budapest Parkban hivatalos teltház nem volt, így a hátsó sorokban egészen kényelmesen lehetett bulizni, egy dolog hiányzott: az előadás.
Varga Vencel - szmo.hu
2025. június 13.



Nem gondolnám, hogy túlzás kijelenteni, Beton.Hofi az elmúlt 5 év leginkább meghatározó karaktere a popkultúrában. Egy olyan előadóról beszélünk, aki képes egyesíteni a vidéket a belpesti wannabe értelmiséggel, a popzenét az undergrounddal, és aki a magyar irodalomra sokszor négy sorban is képes köröket verni. Talán a legkisebb királyfiként is tekinthetjük, aki valóban „későn” futott be egy átlagos előadót tekintve. Míg egy Pogány Induló esetében 16-17 éves kortól indul a karrier, Beton.Hofi 29 környékén hozza ki az első dalokat és vesz valódi repülőrajtot.

Mert a valóság az az, hogy mindegyik túlzó mondat helyes, és azoknak, akiknek dupla Budapest Parkos koncertjük van, igazából nem tisztük magyarázkodni a saját sikerükről. Beton.Hofi sikere viszont önmaga kardjába dőlést is jelent.

Este 20 óra múlt pár perccel. Fűzy Gábor, bárzongorista éppen megtalálta a hangot a közönség és önmaga között, majd ugyanilyen lendülettel távozott is a színpadról. Kicsit olyan érzésünk volt, mintha nem egy koncerten lettünk volna, hanem egy hangulatnak az alap-irányadó aktualizált intrikáján, amit követni kötelező, kimaradni meg majdhogynem senki nem marad ki, akinek internethozzáférese van.

Be vagyok zárva Magyarországra - jön a tételmondat az első számban - és valóban, szinte mindenki, akinek „menő” lett megszólalni politikai ügyekben, ki is veszi a részét. Egyébként magán a koncerten nem volt semmilyen politikai kitekintés, ettől függetlenül több dal között felcsendült a „mocskos Fidesz” a végtelenül hálás közönségtől.

Most jutunk el a legnagyobb „DE” szócskáig, ugyanis

bár a közönség hibátlan, sőt, a Budapest Parkban a tegnap hivatalos teltház nem volt, így a hátsó sorokban egészen kényelmesen lehetett bulizni, egy dolog hiányzott: az előadás.

A helyzet az, hogy Beton.Hofit amennyire nagy géniusznak tartják szövegalkotásban, ugyanennyire rossz élő rapperként. Egy ideig még az sem frusztrált, hogy egyébként mindent tompán hallottunk. A dob (Pándi Balázsnak viszont óriási tisztelet, aki tűpontosan végigpüfölt 80 percet) nagyjából a harmadik dalnál érkezett meg. Azok a számok pedig tényleg nem ütöttek, amiknek igazán kellettek volna. Ez a közönséget egyáltalán nem frusztrálta persze, rég láttam a hátsó sorokban is ennyire aktív, már-már őrült arcokat, akik a dress code-ot is szigorúan követték. Vendégekből sem volt hiány, Pogány Indulótól Fekete Giorgion át jelen volt mindenki, aki számít. A legnagyobb meglepetést viszont az okozta számomra, hogy VZS mennyivel erősebb élő előadó a színpadon bárkinél, főleg a főhősnél, ünnepeltnél, Ádinál.

Ez egyébként előadói népbetegség is a 2015 utáni években, amikor túl gyorsan üt be a siker, és nincs valódi idő végigmászni azt, amivel valódi előadói gyakorlatra lehet szert tenni. Sajnos ebben félig a „covid utáni közönségnek” is szerepe van, akikben viszont nem fogalmazódik meg az igény mondjuk egy rap produkció esetében valódi, jól, élőben előadott rappelésre. Noha Beton.Hofi freestyle képességei is kiemelkedőek itthon, de ez röpke 10 ezer ember előtt nem kamatozik.

Mellettem valaki kimondta, hogy Beton.Hofit el kell helyezni a Bëlga és a Radiohead közti skálán, ahol pontosan tudjuk, hogy az élő produktum teljesen másodlagos. A lényeg a hála, a közös dolgok tudata, az „ugyanabban levés”, na meg mindaz az érzet, ami igazából minden előadó álma, hogy

a színpad hiába van magasabban, valójában mindenkivel egy lelki szinten helyezkedik el a főhős. Ezt pedig itthon, ennyire nagy léptékben egyedül Beton.Hofi tudja összehozni.

Már az Afteren csípem el az „én imádom, szeretem őt, csak élőben lenne egy picit jobb” mondatot, amit körül is írhatnék ötezer nagy körmondatban, de a lényeg pontosan ez marad. Egy óriási szövegíró, óriási rapper, még ennél is ijesztőbb közönséggel, amelyik csak azért nem robban, mert nincs meg az a valódi tűz a live-actben, ami egyébként mindenkin érződött a Budapest Parkban.

Dupla koncert miatt ma teltházzal történik meg ugyanez, tervek szerint kicsit más is lesz. Végül, egyedül az biztos, hogy Beton.Hofi bár maga által megénekelten Magyarországra van bezárva, felszabadító élmény lehet ennyire vele együtt lélegző tömegeket mozgatni, még akkor is, ha a hiányt maga a közönség fogalmazza meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Punkból ment át szépségkirálynőbe, a szexbotrány ellenére Hugh Granttel maradt, és zabigyereket szült egy milliárdosnak – Elizabeth Hurley 60 éves
Bár mindig is az volt a vágya, hogy táncosnő, színésznő és modell legyen, mégis inkább a magánéleti botrányaival vált a bulvárlapok sztárjává.


Elizabeth Jane Hurley 1965. június 10-én született az angliai Hampshire-ben található Basingstoke-ban Angela Mary Titt és Roy Leonard Hurley kisebbik lányaként. Van egy Kate nevű nővére és egy Michael nevű öccse. Apja a Királyi Hadsereg Oktatási Testületének őrnagya volt, míg anyja a Kempshott Junior School nevű iskola tanárnőjeként dolgozott, vagyis a kis Liz nem született bele a showbizniszbe.

A húga, Kate (akivel a mai napig szoros kapcsolatban áll) szerint Liz gyerekkora óta eltökélten próbálta elérni, hogy mindig ő legyen a figyelem középpontjában, és képes volt kemény hisztiket rendezni, ha ezt nem kapta meg. Szerinte tehát már eleve bele volt kódolva a hírnév.

Míg a testvérei viszonylag távol tartják magukat a nyilvánosságtól, Hurley már 12 éves korában eldöntötte, hogy táncosnő akar lenni, és a reflektorfényben szeretne élni.

Egy balettre szakosodott magán bentlakásos iskolába járt, majd ösztöndíjat kapott a tánctanulmányaihoz, nem sokkal később azonban egy New Age Travellers nevű brit hippi csoportban találta meg a helyét.

Tinédzserként megismerkedett a punk szcénával, amelynek hatására rózsaszínűre festette a haját, és orrpiercinget viselt. „Amikor 16 éves voltam – ez 1981-’82 körül volt –, a punk volt a divat Basingstoke-ban, a városban, ahol felnőttem” – emlékezett vissza ő maga.

1983-ban érettségizett angolból, szociológiából és pszichológiából, majd táncot és színházat tanult a London Studio Centre-ben. Az alternatív szcénában töltött időt ekkor hirtelen felváltotta a klasszikus szépségkirálynős életmód, miután megnyerte egy helyi újság „Az év arca” versenyét. Ennek eredményeként 12 hónapos szerződést kapott egy neves londoni modellügynökségnél.

Jöhetnek a kamerák!

Első nagy áttörése a színészi karrierjében 1987-ben következett be, amikor szerepet kapott az Ária című szkeccsfilmben, amelyben olyan neves rendezők készítették az egyes szegmenseket, mint Robert Altman, Jean-Luc Godard, Bruce Beresford, Derek Jarman, Nicolas Roeg vagy Ken Russell (Hurley Beresford kisfilmjében szerepelt). A film még abban az évben bemutatásra került a cannes-i filmfesztiválon.

Egy évvel később Liz már főszerepet játszott a Christabel című brit sorozatban, 1988 és 1995 között pedig számos kisebb szerepet kapott olyan filmekben, mint a Szél hátán, a Halálos hajóút, A hosszú tél, Az 57-es utas vagy a Veszett kutyák és angolok.
Híres volt már ekkor, de nem igazán a színészi karrierje miatt, sokkal inkább ismerték arról, hogy ő volt Hugh Grant barátnője (1987-ben jöttek össze). A világ akkor figyelt fel rá igazán, amikor 1994-ben Grant mellett jelent meg a Négy esküvő és egy temetés című film londoni premierjén egy mélyen dekoltált, arany biztonsági tűkkel összetartott fekete Versace-ruhában. Utólag visszagondolva Hurley egyáltalán nem számított rá, hogy ez az összeállítás ikonikussá válik. „Teljesen felkészületlen voltam arra, ami aznap este történt. Sürgősen kellett találnom egy ruhát Hugh premierjére, és akkoriban fogalmam sem volt a divatról. Emlékszem, hogy bementem egy irodába, ahol szó szerint egy fehér műanyag zacskóból halásztak elő nekem egy darabot. Hazavittem, s megcsináltam a saját hajamat és sminkemet, miközben Hugh-val veszekedtem a tükörért, ami még csak nem is volt teljes testhosszúságú, a kis egy hálószobás lakásunkban.”

Liz a premier utáni egy éven belül már az Estee Lauder arca lett, ezt a szerepet pedig egészen 2001-ig töltötte be, miközben közeli kapcsolatot alakított ki a Versace családdal. „Gianni azt a ruhát egy magabiztos nőnek készítette, aki nem fél megszegni a szabályokat. Liz pedig mindezt rendkívüli módon megtestesítette” – nyilatkozta később Donatella Versace.

Rövid idő a csúcson

A színészi karrierje a ’90-es évek második felében pörgött fel és tetőzött. A csúcsidőszak egyértelműen azután kezdődött, hogy megkapta a női főszerepet az 1997-es Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynökében, ami után olyan, nagyobb szabású mozifilmekben játszott, mint a Kedvenc marslakóm (1999), az Ed TV (1999), a Kicsikém – Sir Austin Powers 2 (1999), az Örvénylő vizeken (2000) vagy talán legkultikusabb vígjátéka, A bájkeverő (2000). Hogy a karrierje ezután teljesen más irányba indult, jól példázza, hogy az utolsó filmje, ami a magyar mozik vásznaira is felkerült, az bizony a 25 évvel ezelőtti A bájkeverő volt…

Amikor Hugh Grant 1994-ben megalapította a Simian Films stúdiót, Hurley a cég két Grant-filmjének, a Halálos terápiának (1996) és A keresztapusnak (1999) is a producere lett.

2000-ben aztán nyilvánosan bírálták őt azért, mert megszakította az öt hónapos színészsztrájkot, hogy forgathasson egy Estée Lauder-reklámot, amiért a Színészek Szakszervezete 100 000 dolláros pénzbírságot szabott ki rá.

Hurley legnagyobb projektje az utóbbi 25 évben a Királyság! című brit-amerikai sorozat volt, amely 2015 és 2018 között négy évadot élt meg, s amelynek mind a 40 epizódjában játszotta a fikciós királyi család matriarcháját, Helenát. Illetve feltűnt 8 epizód erejéig a Marvel Runaways című sorozatában is 2019-ben. 2020 óta egyébként újra aktívabb színészként, bár kizárólag kevéssé ismert és többségükben igen gyenge filmekben (pl. Akkor jöttél te, Télapó visszatért, Paradicsomi karácsony) tűnik fel. Utoljára 2024-ben játszott, és producerként is közreműködött a Strictly Confidential című erotikus krimi-drámában, amelyet most 23 éves fia, Damian Hurley írt és rendezett, sok köszönet azonban a kritkusok szerint nem volt benne.

Grant és a prosti

A modell- és a színészi karrierje helyett Hurley magánélete sokkal inkább állt a közönség érdeklődésének középpontjában. 1987-ben a Szél hátán című spanyol film forgatásán találkozott Hugh Granttel, akivel nem sokkal később összejöttek. Miután pedig ikonikus Versace-ruhájával 1994-ben a címlapokra került, ők ketten az Egyesült Királyság egyik legbefolyásosabb házaspárjává váltak.

S bár látszólag tökéletes pár alkottak, a kapcsolatuk eléggé megrendült, amikor Grantet 1995-ben letartóztatták erkölcstelen magatartásért, miután állítólag felcsípett egy prostituáltat a Sunset Stripen, Los Angelesben.

A színész éppen Hollywoodban volt, hogy promózza új filmjét, az Áldatlan állapotbant, így ez lett élete leghírhedtebb utazása, miután rácsok mögé került, és egy őt még ma is kísértő rendőrségi fotó készült róla. A botrány ellenére Hurley nem szakított Granttel, mellette maradt még pár évig. Végül 2000-ben döntöttek a szakítás mellett, s mivel sosem házasodtak össze, nem várt rájuk a válási procedúra sem. A kapcsolatuk befejezésében mindenesetre ismerőseik szerint nagy szerepet játszott az 1995-ös szexbotrány is. Enne ellenére azonban a mai napig közel állnak egymáshoz. „A szex kifulladt, de most ő a legjobb barátom. Az első ember, akit hívok, ha bajban vagyok” – nyilatkozta Grant még 2015-ben. Hurley pedig arra a kérdésre, hogy valaha is összejönne-e újra Granttel, így válaszolt: „Nincs romantikus szikra, de nagyon szeretjük egymást. Szenvedélyesen szeretem őt, de úgy, ahogy a fiamat és a testvéremet, és ahogy régen az apámat.”

Apasági teszt és örökösödési balhé

Liz a 2000-es években többször is randizott a milliárdos Steve Binggel. 18 hónap után hivatalosan is szakítottak, de nem sokkal később Hurley rájött, hogy terhes tőle a fiával, Damiannel, akit egyedül nevelt, miután 2002 áprilisában megszületett. Bing sokáig tagadta, hogy övé lenne a gyermek, de egy apasági teszt 2017-ben megerősítette, hogy bizony ő az apa. Az üzletember nem sokkal később, 2020 júniusában hunyt el, miután állítólag öngyilkos lett. S így az is érthető, hogy Damian miért az anyja vezetéknevét kapta. Annak ellenére pedig, hogy kiderült, Bing volt Damian biológiai apja, mégis kizárták őt az elhunyt milliárdos végrendeletéből, mivel „házasságon kívül” született. Becslések szerint 330 millió dollárt kapott volna az apja vagyonából, ha Bing saját apja (vagyis Damian nagyapja) nem fellebbezett volna a bírósági döntés ellen.

Hurley ezután az indiai textilipari örökös és üzletember Arun Nayarral kezdett el járni, akihez 2007 márciusában hozzá is ment (ez volt az első és eddigi utolsó házassága is). Két esküvőt is tartottak: egy pompás hindu szertartást Indiában, amit egy keresztény szertartás követett az angliai Sudeley kastélyban. A frigy mindenesetre nem tartott sokáig, három év házasság után, 2010-ben váltak el.

Ezután következett a hírhedt ausztrál kaland, amikor Hurley a legendás ausztrál krikettjátékossal, Shane Warne-nal járt. 2011 októberében jegyezték el egymást, mindössze négy hónappal azután, hogy véglegesítették a válását Nayarral. Ők ketten azonban soha nem álltak az oltár elé, mivel 2013-ban szétmentek.

Állítólag Warne, bár szerette Lizt, nem tudta elviselni a kapcsolatukkal együtt járó médiafigyelmet, mivel folyamatosan újságírók és megszállott rajongók követték őket és a családját, akárhová mentek.

S bár Hurley-nek az élete során állítólag olyan hírességekkel is volt kapcsolata, mint pl. a színész Tom Sizemore (1992-ben) és Denis Leary (2000-ben), a kosaras Steve Nash (2001), vagy a szintén színész Justin Theroux (2019-ben), az utóbbi 5-6 évben nem lehetett hallani a pasiügyeiről. Egészen mostanáig, hiszen viszonylag friss hír, hogy Liz összejött Miley Cyrus édesapjával, a countryzenész Billy Ray Cyrusszal: állítólag április óta randiznak, és hatalmas a szerelem köztük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a visszatérő Azahriah koncertjére, pedig az igazi értékesítés még el sem kezdődött
Volt egy elővételi lehetőség, amire a szemfüles és jólértesült rajongók azonnal lecsaptak. Az énekes-dalszerző-gitáros így duplázik, október 18-án is színpadra áll az MVM Dome-ban.


Azahriah október 17-én tér vissza a színpadra, miután 2024-ben határozatlan idejű pihenőt jelentett be. Ahogy a hónap elején kiderült, a szünet egy évig tart, a koncert helyszíne pedig az MVM Dome lesz.

A jegyértékesítést eredetileg június 12-én, délután 2 órakor indították volna, de azok, akik megőrizték a tavalyi koncerteken kapható repoharakat, már június 11-én, kedden megvásárolhatták a belépőiket a poharakon található QR-kód segítségével. Az elővásárlási lehetőségnek köszönhetően a jegyek pillanatok alatt elfogytak.

Nem sokkal szerda este 9 óra előtt jelentették be, hogy a koncert teltházas lett. „Elképesztőek vagytok, köszönjük!” – írta Azahriah menedzsmentje az Instagramon.

A bejegyzésben azt is közölték, hogy a pénteki fellépés után Azahriah másnap, október 18-án is színpadra áll az MVM Dome-ban. A szombati koncertre június 13-án, délután 1 órától lehet jegyet váltani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A női John Wick-filmben épp John Wicket nem kellett volna táncba hívni – A Balerina kemény, osztályon felüli akciófilm
Bár túl sok emlékezetes jelenet sokáig nem akad, de az utolsó félóra mindenért kárpótol: az atombarna Ana de Armas Charlize Theron babérjaira tör.


A John Wick-univerzum már annyira kinőtte magát, hogy megérkezett az első mellékvágány, vagy nevezhetjük spin-offnak is, noha a Balerina főszereplőjéről, ha valaki épp pislogott, könnyen lemaradhatott a 2019-es harmadik részben, amikor Wick (Keanu Reeves) meglátogatja a Rendezőt (Anjelica Huston), avagy a balerinákból álló orgyilkosbandát, a Ruska Romát. Ott már feltűnt Eve Macarro karaktere, csak még Unity Phelan alakításában. A Balerinában azonban már az Oscar-jelölt Ana de Armas (Tőrbe ejtve, Nincs idő meghalni, Szöszi) alakítja, akinek megismerjük a gyerekkorát, a Ruska Romába való bekerülését, és a róla szóló film alapjául szolgáló bosszúhadjárata mögött rejlő motivációkat.

A Balerina elkészítése azonban nem volt épp egy könnyű menet.

A forgatókönyv már kb. 8 éve készen van, és bár korábban Lady Gaga vagy Chloë Grace Moretz is esélyesek voltak Eve Macarro szerepére, az végül Ana de Armasnál landolt, akivel 2022 őszén el is kezdték a forgatást.

Rendezőnek pedig Chad Stahelskiék (a John Wick-filmek rendezője) felkérték Len Wisemant (Underworld 1-2, Die Hard 4.0: Legdrágább az életed), aki utoljára 13 éve készített filmet, Az emlékmás 2012-es remake-jét Colin Farrell-lel.

2024 nyarára tervezték eredetileg a mozipremiert, ám Stahelski és a tesztközönség is annyira elégedetlenek voltak Wiseman első vágásával (egy gyengén megrendezett hatalmas katyvasznak tartották), hogy a három hónapos pótforgatásokat tartottak Budapesten (hajrá, Művészetek Palotája és csepeli HÉV) és Prágában 2024-ben, sőt, inkább nevezhetjük ezeket újraforgatásoknak, mivel Stahelski a film nagy részét kukázta, és új akciójeleneteket forgatott a filmhez, sőt, új karaktereke és színészeket is tett bele. Ezt a három hónapot pedig már ő maga vezényelte el, állítólag Wiseman egyáltalán nem volt jelen ezeken a forgatásokon. Mégis az ő neve maradt a rendezői kredit alatt/mellett, ám fontos, hogy a fentiek tükrében tartsuk (vagy ne tartsuk) a Balerinát az ő filmjének…

A Stahelski-féle új verzióra már sokkal jobban reagált a tesztközönség, így az egy évvel az eredetileg kitűzött bemutató után, azaz idén júniusban pattanhatott fel a vásznakra.

A Balerina sztorija időrendben a John Wick harmadik és negyedik epizódja között játszódik, és megismerjük benne Eve Macarrót, akinek édesapja egy szakadár orgyilkosszekta vezetőjével, a Kancellárral (Gabriel Byrne) és az emberei kerül összetűzésbe, a harc során pedig életét veszti. Winston (Ian McShane) talál rá az árván maradt kislányra, és ismerve a háttérsztoriját, elviszi őt a Rendezőnek, hogy neveljen belőle is balerina-orgyilkost. Felnőve Eve a szervezet egyik leghalálosabb tagjává válik, majd, amikor nyomot talál apja gyilkosaihoz, úgy dönt, a saját szakállára dolgozva előkeríti a Kancellárt, és bosszút áll.

Ennyi a sztori, amelyben itt-ott felbukkan maga John Wick is, bár teljesen feleslegesen. Elég lett volna neki egy cameo, hogy az alkotók aláhúzzák, a Balerina az ő világában játszódik, ám úgy tűnik, nem bíztak eléggé Ana de Armasban, és Keanu Reeves, valamint Wick karakterének star powerjével akarták felturbózni az anyagot, egyben egy kicsit csillapítani Wick-éhségünket, amíg megérkezik az ötödik rész.

A Balerina egyébként végső soron egy míves akciófilm lett, amely le sem tagadhatná, hogy Wickverzum része. Szinte nonstop pörögnek az akciók: bunyók, lövöldözések, üldözések, vagyis egy egyszemélyes hadsereg egy (vagy több) hadsereg ellen.

S bár Ana de Armas külsőre nem egy Gina Carano vagy Ronda Rousey, a koreográfiáknak és elhivatottságának köszönhetően hihetővé válik, hogy egy ilyen termetű nő is képes elbánni a jóval nagyobb férfiakkal a gyorsaságának és a harvművészeti tudásának hála.

A film közben mindenesetre gyakran eszébe juthat a nézőknek, hogy a bunyók újra és újra ugyanazokat a köröket futják: Eve megint valami belső helyen veri vagy lövi szét az ellent, s hiányoznak az olyan kreatív és emlékezetes akciójelenetek, mint pl. a John Wick 4-ből a párizsi lépcsős búnyó, vagy a felülnézetes lövöldözés a házban, a John Wick 3-ból a kutyás harci jelenet Halle Berryvel, vagy a John Wick 2-ben a metrós csata Commonnal.

S mikor már majdnem teljesen letennénk arról, hogy ebben a filmben is látunk ilyesmit, jön a leszámolás a téli, havas kisvárosban, amely csodás és nagyszabású finálét kanyarít a Balerinának.

Főként természetesen a lángszórós harc emelkedik ki a többi közül, amely amellett, hogy durván látványos, egyben elég menő is lett (igaz, a tömlő beemelése már azért a sci-fi kategóriát súrolja, bármennyire szimbolikus is).

Összességében tehát a Balerina nem ér fel a John Wick-filmekhez, de nem is piszkít bele a franchise-ba: egy szórakoztató, látványos, véres, szépen felvett és ütős koreográfiákkal tarkított, bár kissé repetitív és kevésbé emlékezetes akciószösszenet, semmi több. Azért viszont továbbra is óriási piros pont jár, hogy rendesen látni a dinamikus jeleneteket, nincsenek széjjelvagdosva, a színészek láthatóan rendesen betanulták a harci koreókat, Stahelski (és Wiseman) pedig nem voltak restek ezeket rendesen meg is mutatni nekünk. Egy John Wick-filmtől ezt el is várjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: