prcikk: A Zeneakadémia 10 meglepő titka | szmo.hu
KULT
A Rovatból

A Zeneakadémia 10 meglepő titka

Megtudhatjátok, milyen babona kötődik a Zsolnay díszekhez, és azt is, melyik sorból hallani a legjobban az előadást.


Nem túlzás, ha azt állítjuk, a Zeneakadémia épülete az egyik legszebb felsőoktatási intézményünk Budapesten. Az impozáns palota méreteiben és látványában is lenyűgöző. Ráadásul több érdekességet és titkot rejt, mint gondolnátok.

A Liszt Ferenc téri Zeneakadémia épületét 2013-ban teljes mértékben felújították úgy, hogy az eredeti, 1907-es állapotok visszaállítását tűzték ki célul. A Zeneakadémia épületbejárásán a Barangoló Baráti Kör túravezetője mesélt nekünk az épület falai közt rejtőző különlegességekről. Íme 10 érdekesség a Zeneakadémiáról, amit nem biztos, hogy tudtatok.

IMG_3614

1. Meglepő épületszerkezet

Már az előcsarnokban biztosak voltunk abban, hogy a magyar szecesszió remekművébe léptünk be. A falakon, padlón és oszlopokon is a stílusra jellemző természeti motívumok köszönnek vissza. Számos Zsolnay kerámia díszíti a beltereket. A freskókat és színes üvegablakokat pedig a kor olyan híres művészeinek köszönhetjük, mint Kőrösfői-Kriesch Aladár és Róth Miksa.

DSC02350

DSC02366

A gyönyörű homlokzatot és díszes enteriőrt elnézve azonban meglepve tudtuk meg, hogy maga az épülete vasbetonból készült. Sőt ez volt az ország legelső vasbeton szerkezetű épülete.

2. Mit szimbolizálnak a díszítő elemek?

A Zeneakadémia díszítőelemeinek szimbolikája összetettebb és összefüggőbb, mint elsőre gondoltuk volna. Amikor alaposabban körbenéztünk, láthattuk, hogy az egész épületben dominálnak az Apollónhoz és Dionüszoszhoz köthető motívumok. A görög mitológia szerint ugyanis e két isten felelős a művészetek, így a zene fejlődéséért is. Dionüszosz fúvós hangszereivel és Apollón lantjával sok helyszínen találkoztunk. Ez utóbbi díszíti a Zeneakadémia előtti tér burkolatát is.

DSC02344

Rendkívül sok az épületben a víz motívum. Az előcsarnok színeiben és szimbólumaiban is szándékosan a mocsarak világára emlékeztet. A víz fodrozódását és cseppköveket utánzó díszítő elemek a Najádok kútjára utalnak. A mondák szerint ezekhez a kutakhoz jártak a nimfák, akik Apollón kísérői voltak.

DSC02339

Ezek után nem meglepő, hogy a Zeneakadémia Nagytermét Apollón szigetének is hívják. Ebben a teremben több helyen is felfigyelhettünk Apollón madarára, a hattyúra, amely a halálakor elhangzó csodálatos hattyúdalról ismert.

IMG_3675

Szintén lenyűgöző díszítőelemek a mennyezeten megfigyelhető babérlevél motívumok. Ezek Apollón elátkozott szerelmére, a babérfává változtatott Dafnéra utalnak.

IMG_3671

3. 100 éves függönyök

A Nagyterem galériára nézve Róth Miksa üvegablakai előtt az eredeti 1907-es függönyöket láthattuk. Érdekesség, hogy a felújításkor pont az az olasz cég vállalta el a restaurálásukat, amely annak idején a függönyök elkészítésének megbízását is kapta. Túravezetőnk arra biztatott minket, nyugodtan simogassuk meg a függönyök anyagát. Mint kiderült, ezt kényelmesen megtehettük magunk mögé nyúlva, az ülések kárpitja ugyanis ugyanabból az anyagból készült.

IMG_3643

4. Miért vannak alacsonyan az ülések karfái?

A díszterem székeibe ülve feltűnt, hogy karfájuk sokkal alacsonyabban van, mint azt egy átlagos széken megszoktuk. Kiderült, hogy ennek is jó oka van. A Zeneakadémia tervezői ugyanis megfigyelték, hogy zenehallgatás közben az emberek mindinkább belesüppednek a székekbe, így az alacsony karfa kényelmesebb ehhez az időtöltéshez.

A földszinti sorokkal ellentétben a karzaton csak a Zeneakadémia növendékei ülhetnek, míg a baloldali páholyban az intézmény tanárai foglalhatnak helyet. A jobboldali páholy pedig csakis a Zeneakadémia igazgatójának van fenntartva.

DSC02392

5. A legjobb és egyben legrosszabb ülőhelyek

Megtudtuk, hogy a legtökéletesebb hangzást az ötödik sorban ülve tapasztalhatjuk. Viszont ez a legrosszabb hely is, olyan szemponból, ha valaki a koncert alatt zacskót csörget, vagy köhög, mert ezeket a hangokat is itt halljuk a legtisztábban.

6. Miért meztelen a zene múzsája?

DSC02377

Az első emeleti csarnokban szintén Kőrösfői-Kriesch Aladár freskójával találkozhattunk. A festmény a zene múzsáját, Euterpét ábrázolja, ráadásul a kor szelleméhez képest meglehetősen kendőzetlenül. Mint megtudtuk bármilyen arcpirító is a kép, a meztelenség nem véletlen. Azt szimbolizálja ugyanis, hogy minden műalkotást, szobrot, festményt el lehet takarni, de a zenét nem.

7. Miért nem szeretik a diákok a Kamaratermet?

Az épületbejárás során tantermekbe is bepillanthattunk, sőt a Kamarateremben is elidőzhettünk, ami Solti György világhírű karmester, zongoraművész és zeneigazgatóról kapta a nevét. Megtudtuk, hogy a felújítás előtt ezt a termet nem szerették sem tanárok, sem a közönség, sem a diákok. Az épület régebbi átalakításai során ugyanis igen rossz akusztikája lett.

A 2013-as felújítás után a kamaraterem visszanyerte jó hangzását legalább a tanárok és a hallgatóság örömére. A diákoknak azonban továbbra sem ez lesz a kedvenc terme, ugyanis a vizsga fellépéseket a mai napig itt tartják.

DSC02379

8. Szerencsehozó gömbök

A babona szerint van az épületben valami, ami segíti a vizsgázókat. Ezekből a Zsolnay eozin gömbökből összesen huszonkettő található az épületben. Állítólag, ha a babonás vizsgázók vizsga előtt az összeset megsimogatják, az szerencsét hoz a megmérettetésen.

IMG_3644

9. Hány kiló aranyat használtak a díszítéshez?

A Zeneakadémia pazar díszítéseit csodálva, magától adódott a kérdés: Vajon hány kiló aranyat használtak a díszítőelemek aranyozásához. A meglepő válasz az volt, hogy semennyit. Az épületet ugyanis eredetileg nagyon kis költségvetésből kellett megcsinálniuk. Aranyozás helyett rezet használtak, amit speciális lakk véd a korróziótól.

DSC02341

10. Hány négyzetméter márvány borítja a belső tereket?

Az alacsony költségvetés miatt a márványborítás mennyisége hasonló, mint az aranyozás esetében. Ebből az anyagból csupán csak egy négyzetmétert használtak fel a bejárati csarnok emléktáblájához.

IMG_3623

Ha még több érdekességet szeretnétek megtudni a Zeneakadémiáról, vagy saját szemetekkel szeretnétek megnézni, hol lakik a zene szelleme, jelentkezzetek ti is a vezetett sétára. További infók a Barangoló Baráti Kör Facebook oldalán.

Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ingyen lehet megnézni húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet
Az alkotók egy társadalmi igényre hivatkozva döntöttek a film ingyenes közzététele mellett. Céljuk, hogy az üzenet eljusson oda is, ahol a mozik az ország felében nem adtak vetítési lehetőséget a filmnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 03.



A Tavaszi szél – Az ébredés című film alkotói egy videóüzenetben jelentették be, hogy az elmúlt hetek eseményeire és a nézői visszajelzésekre reagálva egy szokatlan döntést hoztak a film forgalmazásával kapcsolatban. Elmondásuk szerint úgy érzik, hogy a bevett, üzletileg logikus stratégiát felülírja egy társadalmi igény, nevezetesen az, hogy a film az ország minden pontjára eljusson.

Premier a kapcsolódó cikkünkben!

A filmesek szerint a „rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat szül”. Kijelentették, hogy a saját szakmai szempontjaiknál fontosabbnak tartják a közös jövő formálásához való hozzájárulást. Mint mondták, ezzel a lépéssel lemondanak olyan további szakmai és anyagi előnyökről, lehetőségekről és elismerésekről, amelyeket egy hagyományos forgalmazási út mellett elérhetne a film.

„Például, hogy eléri a 200 ezer nézőt moziban, ami a vágyunk volt, és amihez elég jó úton haladtunk a jelenlegi 130 ezer nézővel” – tették hozzá.

Az alkotók hangsúlyozták, a Tavaszi szél mozivászonra készült, és állításuk szerint „a kormányzati és propagandatámadások ellenére is kimagaslóan teljesít a mozikban”. Beszéltek a pozitív nézői visszajelzésekről is, mondván, a közönség együtt nevet és érzékenyül el a vetítéseken, a végén pedig tapsolnak és énekelnek. „Őszintén nem is mertünk arra gondolni, hogy ilyen fogadtatása lesz majd a filmünknek” – vallották be.

A döntésük hátterében az is áll, hogy szerintük a film nem juthatott el mindenkihez.

„A Tavaszi szél az ország mozijainak felében nem kapott lehetőséget” – állították.

Ezért merült fel bennük a kérdés, hogy „hogyan juthat el akkor mindenkihez a remény és a bátorság üzenete”. Úgy látják, a film a nézői visszajelzések alapján is a bátorságról, a reményről és a hitről szól. Szerintük arról, hogy „mi, magyarok képesek vagyunk felelősséget vállalni a tetteinkért, képesek vagyunk felismerni egy történelmi pillanatban, hogy az történelmi, és ezekben a pillanatokban képesek vagyunk összezárni, és a közös cél érdekében az egyéni érdekeinket háttérbe helyezni”.

Ennek értelmében bejelentették:

„a csapatunkkal közösen azt a döntést hoztuk, hogy a húsvéti hétvége apropóján ma este 19 órától vasárnap éjfélig ingyenesen elérhetővé tesszük a filmet az eletedmozia.hu platformunkon”.

Ugyanakkor felhívták a figyelmet a döntés súlyos szakmai következményeire is. Elmondásuk szerint „a szakmában szokásos gyakorlatok és szerződéses feltételek alapján ez a döntés normál esetben ellehetetleníti a film további hasznosítását, a mozis forgalmazását, a streamerekkel való együttműködést, a televíziós forgalmazást és a nemzetközi fesztiváloztatást is”. Hozzátették, hogy ezekben a megállapodásokban „mind kizáró tényező az ingyenes online megjelenés”.

Az alkotók továbbra is a mozis élményt helyezik előtérbe. „Ha van film, amire különösen érvényes, hogy közösségi élményként működik leginkább, az a Tavaszi szél” – vélekedtek. Arra kérték a közönséget, hogy aki teheti, továbbra is moziban nézze meg a filmet.

Kitértek a döntés anyagi vonzataira is, megemlítve, hogy „a nettó gyártói bevételek 11%-a gyermekvédelemre megy, így ez a lépésünk ezt is befolyásolja”.

Arra buzdították a nézőket, hogy ha tehetik, vegyenek mozijegyet akkor is, ha online nézik meg a filmet, vagy támogassák a megjelenést a videó alatt „szuperlájkkal”.

A lényeg számukra, hogy a hétvégén minél többen lássák a filmet, és beszélgessenek arról, „milyen bátor, szolidáris és érzelmileg intelligens nép vagyunk”.

Üzenetük szerint, bár sok mindenben nem értünk egyet, „mégis több bennünk a közös, mint ami szétválaszt, és a nap végén mindannyian hazaszerető, kedves, és nem utolsósorban rendkívül jófej emberek vagyunk”. A bejelentést azzal zárták, hogy a film péntek este 19 órától vasárnap éjfélig lesz ingyenesen elérhető az eletedmozia.hu oldalon, és kérték a videó megosztását, hogy minél több emberhez eljusson a hír.

A filmet itt lehet majd megnézni pénteken este hét órától:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Madarász Katalin, a magyarnóta királynője
A halálhírt a Dankó Rádió jelentette be, amely 2024-ben életműdíjjal tüntette ki a művésznőt. A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.


A Dankó Rádió Facebook-oldalán közölte a hírt hétfőn délután: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyarnóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója.

A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.

„Rádióhallgatók generációinak alapvető élménye és első találkozása ezekkel a műfajokkal Madarász Katalin hangjához kötődik.”

A poszt felidézi, hogy az énekesnő első rádiófelvételei 1953-ban készültek, és szinte azonnal a magyarnóta és a cigánydal egyik legismertebb előadója lett, majd legendás színpadi párost alkotott Gaál Gabriellával.

Munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismerték, a Dankó Rádió pedig 2024-ben életműdíjjal tüntette ki.

A rádió a következő szavakkal búcsúzott tőle:

„Családjának, barátainak őszinte részvétünk!Emlékét, kedves mosolyát, humorát soha nem feledjük, zenei örökségét megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk. Nyugodjon békében!”

Azt egyelőre nem tudni, hol és mikor helyezik örök nyugalomra az énekesnőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Nem Fenyő Miklós ellen, hanem Fenyő Miklósért csináljuk” – Áll a bál a Fenyő-emlékkoncertek körül
A legendás énekes gyermekei közleményben jelezték, hogy nem támogatják a december 14-re tervezett „Micsoda Buli” rendezvényt. A koncert zenei vezetője, Zsoldos Dedy szerint azonban nincs akadálya annak, hogy Fenyő Miklós dalait játsszák az eseményen.
Sz.E. - szmo.hu
2026. április 01.



Pattanásig feszült a hangulat a Fenyő Miklós emlékére rendezett koncertek körül. Ahogy megírtuk, a legendás énekes gyermekei nyíltan elhatárolódtak attól az arénakoncerttől, amit apjuk nevével hirdetnek decemberre, miközben ők maguk is nagyszabású megemlékezésre készülnek 2027 márciusára. Dió és Dáci közleményben tudatták, hogy azt a koncertet nem ők szervezik, és ahhoz sem a Fenyőgyöngye zenekarnak, sem a Fenyő Miklós Produkció stábjának nincs köze.

A család egyértelművé tette álláspontját a rajongók felé.

„Korábban ígéretet tettünk arra, hogy jelezni fogjuk Nektek, mely, Apukánkkal kapcsolatos események támogatottak részünkről. Ez nem az! Ettől az eseménytől mi elhatárolódunk!”

– szögezték le, egyúttal bejelentve a saját rendezvényüket: „a hivatalos Fenyő Miklós emlékkoncert dátuma 2027. március 12.”. A fellépők listáját és a további részleteket később ismertetik.

A decemberi „Micsoda Buli” koncert szervező szintén közleményben reagáltak.

„Sajnálattal és értetlenül állunk Fenyő Diána és Fenyő Dávid nyilatkozata előtt a december 14-ei Micsoda Buli koncert kapcsán”

– írták, hozzátéve, hogy telefonon és üzenetben is egyeztettek Fenyő Diánával, sőt, meg is hívták őket a rendezvényre, ahol állításuk szerint a család részéről semmilyen negatív érzés nem hangzott el.

A vita egyik kulcseleme a „Micsoda Buli” elnevezés lehet, amely az elmúlt években a Hungária nevével fémjelzett, hatalmas tömegeket vonzó arénakoncertekhez kötődött.

A történtkről az RTL Fókusz című műsora is beszámolt a minap. Fenyő Diána és Fenyő Dávid nem akartak nyilatkozni, megszólalt viszont Zsoldos Dedy, aki 1982-ben csatlakozott a Hungáriához, majd Fenyő Miklós kísérőzenekarának volt a tagja, és most a decemberi koncert zenei vezetője. Azt mondta, az elmúlt 16 évben minden koncerten ott álltak Fenyő Miklós háta mögött, ezért úgy érzi, nincsen olyan akadály, ami miatt ne játszhatnák el azokat a dalokat, amelyeket az elmúlt 16 évben oly sokszor előadtak.

„Mi nem Fenyő Miklós ellen csináljuk ezt az egészet, hanem Fenyő Miklósért, meg a közönségért. Nem akarjuk a 2027-es Fenyő-emlékkoncertnek a fényét homályosítani”

– tisztázta, kiemelve, hogy a koncert tisztelgés lesz a legendás dalszerző és énekes életműve előtt.

Azt is hozzátette: a jogszabályok szerint bárki játszhatja Fenyő Miklós dalait, ha tisztességesen befizette utánuk a jogdíjat. Ezt egyébként Tóth Péter Benjamin, az Artisjus szakértője is megerősítette.

Amire viszont érdemes figyelni szerinte, az, hogy a kegyeleti jogok nem sérülnek-e.

Bár mindkét tábor Fenyő Miklós életműve előtti tisztelgést hangsúlyozza, a hivatalosság és a szervezés körüli perpatvar megosztja a rajongókat.

A teljes adást itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Pjotr és én barátok vagyunk” – dalt írt a Carson Coma Szijjártóról és Lavrovról
A Carson Coma a Peti és én című slágerét dolgozta át a magyar és orosz külügyminiszter kapcsolatáról. A Pjotr és én című új verzióban a kémkedési ügyben emlegetett Gundalf is felbukkan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 01.



„Pjotr és én barátok vagyunk, esténként hosszasan telózgatunk”

– ezzel a sorral indít a Carson Coma legújabb dala, amely a zenekar énekesének, Fekete Giorgiónak és dobosának, Héra Barnabásnak a közös munkája. A zenekar a Peti és én című slágerét írta át, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov kapcsolatára reagáljon – vette észre a Telex.

A számot annak a kiszivárgott telefonbeszélgetésnek a részletével indítják, amelyben Szijjártó Péter megígéri, hogy „mindent megteszünk annak érdekében, hogy lekerüljön” egy orosz oligarcha lánya a szankciós listáról.

A kedd este megjelent dalba olyan új sorok is bekerültek, mint

a „Peti és én ha rosszalkodunk, egymás fülébe halkan titkokat súgunk”, valamint a „Ha Gundalfról mesél, mindig szomorú, csak miattam tanul Peti oroszul”.

Az utóbbi utalás a Tisza Párt utáni kémkedési ügy egyik főszereplőjére, a Gundalfként ismertté vált informatikusra. A dal utolsó sora megegyezik az eredeti slágerével, de oroszul hangzik el.

A szám a napokban kirobbant botrányra reagál, miután a VSquare oknyomozó portál több más szerkesztőséggel együtt hangfelvételeket és leiratokat közölt, amelyek szerint a magyar külügyminiszter éveken át egyeztetett orosz kollégájával szankciós ügyekről.

Szijjártó Péter a kiszivárgott felvételekre úgy reagált, hogy azok egy „gátlástalan külföldi titkosszolgálati beavatkozás” részei a választások előtt. A miniszter szerint a beszélgetésekben semmi olyan nem hangzik el, amit ne mondtak volna el nyilvánosan, és más, nem uniós külügyminiszterekkel is rendszeresen egyeztet. Ezzel szemben a felvételeket publikáló portálok arról írnak, hogy a Szijjártó–Lavrov-kapcsolat egy külön csatornát biztosított az orosz érdekek érvényesítésére, beleértve a szankciók enyhítésére tett kísérleteket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: