hirdetés

PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

A fotószseni és képei Magyarországon

Erwin Olaf lenyűgöző kiállításán maga a művész vezetett végig minket Debrecenben. Mutatunk egy kis ízelítőt!

Link másolása

hirdetés

Szombaton a debreceni MODEM-ben nyílt meg a világhírű holland fotós, Erwin Olaf első kelet-európai önálló kiállítása. Mi pedig ott lehettünk a megnyitó előtt, ahol maga a művész vezetett körbe minket, és mesélt a műveiről.

Erwin Olaf

erwin_olaf_RPF0003

A világhírű fotós 1959-ben született Hilversumban, jelenleg is Hollandiában él, Amszterdamban. Karrierje elején Robert Mapplethorpe, Helmut Newton és Joel-Peter Witkin pártfogását élvezhette.

A stúdiófotózást vegyítve a fotóriporterkedéssel 1988-ban lépett a nemzetközi művészeti színtérre, ekkor nyerte meg Sakkbábuk (Chessmen) című sorozatával a Fiatal Európai Fotográfusok versenyét. Az ezt követő évben a kölni Ludwig Múzeum rendezett kiállítást képeiből. Olaf már 1987-ben elkezdett filmezéssel is foglalkozni, mely azóta ugyancsak meghatározó médiuma művészetének. Filmjei és fotói gyakran párhuzamos történeteket mesélnek el; sorozatait a kiállításokon a hozzájuk készült kisfilmekkel egészíti ki, hogy erőteljesebb hatást érjen el.

hirdetés

Az elmúlt években Olaf mozgóképei bejárták a világ vezető múzeumait és filmfesztiváljait egyaránt. Számos nemzetközi művészeti díjjal tüntették ki, többek között 2006-ban a Nemzetközi Colour Díjjal az Év fotográfusa kategóriában. 2008-ban az USA Lucie Díját, 2011-ben pedig Hollandia legnagyobb művészeti elismerését nyerte el, a százezer euróval járó Johannes Vermeer Awardot. Munkái számos jelentős múzeumban megtalálhatóak, a magángyűjtők pedig egy-egy fotójáért sokszor tízezer dollárnál is többet adnak. Hollandia legismertebb fotográfusaként ő készítette az ünnepi portrékat Máxima hercegnőről, a trónörökös negyvenedik születésnapján.

Erwin Olaf kifinomult és provokatív stílusa meghódította a reklámvilágot is, a kilencvenes évek óta a legnépszerűbb reklámfotósok között tartják számon. Nevével fémjelezve a Diesel Jeans és a Heineken világméretű kampányokat indított. A Louis Vuitton divatcég egy portrésorozatot rendelt tőle az amszterdami Rijksmuseum közreműködésével, valamint a luxusdivatcég, a Bottega Veneta is az ő műveit használta fel reklámanyagaiban 2012-ben.

Szerintem egy kiállításhoz rengeteget ad hozzá, ha ismerjük a képek mögött rejlő történeteket, főként ha ezt maga a művész meséli el. Szeretnénk most ebből átadni nektek is egy kis darabot. Induljunk hát!

A MODEM földszinti kiállítóterében először Olaf "önarcképe" fogad minket, amely a legújabb Berlin sorozatának készítése közben készült.

_RPF4084

A kép melletti két folyosón láthatjuk a jelenleg legfrissebb sorozatának, a Berlin sorozatnak a képeit. Erwin Olafra jellemző, hogy képei általában grandiózus műtermében készülnek, de ezúttal külső helyszínt választott. Méghozzá Berlin különböző pontjait, például az első képen látható uszodát vagy az önarcképen is látható, Olimpia Stadion Westendet.

A Weimari Köztársaság Berlinjébe visszarepítő képekről sem hiányozhat azonban a precízen kidolgozott, már-már filmdíszletszerű háttér, vagy a külön erre az alkalomra készített ruhák. Olaf a sorozatban főként gyerekeket fotózott, szereti őket szerepelteti művein, mert úgy gondolja, hogy sokkal nagyobb erőt képviselnek.

_RPF4006

_RPF4030

_RPF4013

A kiállítás névadója, a Berlin sorozathoz készült Körhinta. Olaf úgy gondolta, hogy az elkészült ruhák olyan mesterművek lettek, hogy kár lenne csak úgy hagyni őket. Ezért készült el a képeket kiegészítő installáció, amelynek közepén a bekötött szemű bohóc van, körben pedig fej nélküli próbababák.

A mű így még nem is lenne olyan elborzasztó, de az i-re a pontot a hangszórókból hallható gyermekdal teszi fel, amely állítólag igaz történeten alapul, és a gyerekek arról énekelnek benne, hogy egy hentes húsz kisgyereket öl meg, és dolgozza őket fasírttá.

_RPF4151

Ha még több kulisszatitokra vagytok kíváncsaik, nézzétek meg ezt a beszélgetést a sorozatról:

Továbbhaladva a Dusk és Dawn (Alkonyat és Pirkadat) sorozatokat látjuk egy térben. Erwin mesélt arról, hogy az Alkonyat sorozatot egy amerikai fotográfusnő afro-amerikaikról készített képei inspirálták. Az Alkonyat sorozatban egy amerikai család, míg a Pirkadatban egy orosz család gondosan megrendezett életébe nyerhetünk bepillantást.

Olaf a fotózás mellett kísérleti filmesként is ismert. A fotói mellé azért készít rövidfilmeket is, hogy még jobban bevonja a nézőt a saját világába. A kritikusok sokszor említik, hogy műveiben a forma sokszor nagyobb hangsúlyt kap, mint a tartalom. A kisfilmek poénját nem akarom lelőni, de erre a kritikára ad benne választ, és teszi fel a kérdést, hogy létezhet-e a tartalom forma nélkül.

"
Én azt gondolom, hogy a tartalom és a forma a képeimen kéz a kézben járnak.

A két sorozat a jobb és a bal, a világos és a sötét játéka. A madárszobrokról először viccesen azt mondta, hogy csak azért kerültek oda, mert szépek. Valójában a funkciójuk, hogy a néző még inkább a képek részeseivé váljon a kiállításon.

_RPF3902

_RPF3943

_RPF3941

_RPF3947

_RPF4007

_RPF4246

Továbbhaladva a Keyhole (Kulcslyuk) sorozat képei következnek. Engem ezek a képek fogtak meg a legjobban.

"
Négy fal között élünk és nem ismerjük a körülöttünk élőket. Képzeljük el, hogy a szomszédban valaki épp tréfálkozik, felettünk szeretkeznek, balra tőlünk sírnak, kinn kiabálnak az utcán. Hétmilliárdan vagyunk ezen a bolygón, de nem tudunk egymásról semmit, mert falak választanak el minket. Ezzel akartam foglalkozni.

A történeteket nem ismerjük, Olaf pedig azt szeretné, ha mi találnák ki a saját történeteinket a képekhez.

_RPF3982

_RPF4044

_RPF4045

_RPF4051

A sorozathoz egy különleges installáció is tartozik. Két ajtó, mellette egy-egy fülhallgató. Ha belesünk a kulcslyukon, egy család életében nyerünk pillantást. Hogy milyen érzéseket váltanak ki belőlünk a videók? Ez csakis tőlünk függ.

Hogy mit láthatunk pontosan, ezt nem árulom el, kukucskáljatok majd be ti is!

kulcslyuk_RPF0004

Végül, de nem utolsó sorban a Bánat portrék és a Bánat sorozat következnek. A kiállított sorozatok közül a legrégebben, 2007-ben készült. Amikor ideérünk, Erwin megjegyzi, hogy nagyon meg van hatódva, mert évek óta nem látta kiállítási falon ezeket a képeket.

A képeken az első könnycsepp kigördülését, a fájdalommal való szembesülés pillanatát, valamint a bánat miatt felvett test pozíciókat és reakciókat akarta megjeleníteni. Sikerült!

"
Itt olyan szituációkat akartam megjeleníteni, amikor például valakit felhív a szerelme, és kimondja, hogy vége. Ekkor pedig megjelenek én, és elkapom ezt a pillanatot.

- meséli nevetve.

_RPF3972

_RPF4132

_RPF4206

A kiállításon, ha nem is kapunk teljes képet Erwin Olaf munkásságából - a korai képei közül egy sem látható -, de mindenképpen megtapasztalhatjuk az ő világát, az ő saját valóságát.

Aki teheti mindenképpen látogasson el Debrecenbe, mert ezért megéri!

A kiállítás 2015. február 1-jéig látható a MODEMben.

Sajnos a hihetetlenül közvetlen és kedves alkotóval már nem lesz alkalmatok találkozni, de a művei biztosan tartós vizuális élményekkel tesznek mindenkit gazdagabbá!

Erwin Olaf: Körhinta

MODEM - Modern és Kortárs Művészeti Központ

Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

2014. október 26. – 2015. február 1.

Jegyinformációkért KATT IDE.

Ha te is megnéznéd a kiállítást, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Evezz a nyárba - próbáld ki a nyár legmenőbb vízijárgányát, a SUP-ot és a kajakozást

Ezen a nyáron a Decathlon Roadshow-ján, továbbá ingyenesen tesztelheted milyen egy supjóga óra, illetve kipróbálhatsz számos strandjátékot is.

Link másolása

hirdetés

Az elmúlt egy-két évben megszaporodtak a tópartokon a SUP-osok, akik egy szörfdeszka szerű eszközön evezve egyensúlyoznak a vízen. A SUP töretlenül népszerű, hiszen viszonylag könnyen megtanulható a használata, cserébe szuperül fejleszti az állóképességet és remek érzés a deszkán a vízen lebegni. Pláne, ha mindezt megfejeljük egy jógaórával, netán egy naplementés evezéssel. Arról nem is beszélve, hogy ezek a vízi sportok tökéletes kiegészítői a nyaralásnak.

Ezen a nyáron a Decathlon felpakolja a SUP-jait és a kajakjait, hogy bárki könnyedén megismerkedhessen ezekkel a vízisportokkal. Az egész nyáron át tartó Roadshow az ország vízparti városaiba viszi el sporteszközeit Fonyódtól Tiszafüredig és lehetőséget biztosítanak arra, hogy szakértő segítségével próbáld ki őket.

A rendezvénysorozat során így ahol kikötnek, minden nap 10-től 18 óráig, óránként indulnak a SUP és kajak túrák, amelyeken a sportáruház szakértői segítenek, így akkor is bátran benevezhetsz egy ilyen kalandra, ha egyébként teljesen kezdő vagy.

A vezetett túrák ára 1000 Ft, de ha már rutinos evezős vagy, önállóan is bérelhetsz SUP-ot és kajakot, szintén kedvező, 1500 Ft / óra áron.

Sőt, a testi-lelki egyensúlyt keresőknek ajánljuk az ingyenes SUP jógát is, amely csupán csak regisztrációhoz kötött. A vízparti naplementés jóga garantáltan a nyarad egyik legklasszabb emléke lesz.

hirdetés

Azok sem maradnak program nélkül, akik inkább a víz partján maradnának, ugyanis lesz lehetőség izgalmas ping-pong, tollas és röplabda meccsekre, de rollerezni és görkorizni is lehet majd a Decathlon Roadshown. Ezek kipróbálása ingyenes.

Ha nem szeretnél lemaradni a Roadshowról kövesd be az esemény Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a vízi kalandokról.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Visszatért az élet a Parkba - meghosszabbított jubileumi szezonnal és színes programokkal varázsol fesztiválhangulatot a helyszín

Mutatjuk, milyen fergeteges koncertekkel várnak még a nyáron!

Link másolása

hirdetés

A Budapest Park jubileumi 10. születésnapja már magában ünneplésre méltó, azonban az elmúlt időszak mindannyiunkat érintő nehézségeinek múlása még több okot ad arra, hogy fergeteges hangulat költözzön a Soroksári útra. A hazai és külföldi előadók koncertjei mellett a Park bulisorozatai 4 tánctéren, változatos zenei felhozatallal biztosítják a hajnalig tartó önfeledt szórakozást.

A nyárból már el is telt egy hónap, és a fesztiválhangulat visszatért, a zenekarok, a vendégek szívébe és persze a stábtagok szívébe. Akárcsak a poharak a pultoknál, ugyanúgy telt meg a nagy tánctér lelkes látogatókkal, akik újra a szabad ég alatt ünnepelhették kedvenc előadóik visszatérését. Összesen 614 napot kellett erre várni, de újult erővel tért vissza a Park, és elindította jubileumi tizedik szezonját - a java viszont még hátra van!

Fotó: Bódis Krisztián

Mutatjuk, milyen fergeteges koncertekkel várnak még a nyáron!

A hét lendületét csütörtökön a Brains XXL bulija fogja megadni, ahol egy megashow keretein belül lesznek hallhatók a régi klasszikus Brains számok vegyítve a zenekar mai hangzásvilágával. A pénteki nap folyamán 6 év után ismét színpadra áll a Heaven Street Seven egy 25. születésnapi koncerttel, ami egyben az egyetlen budapesti fellépése a legendás csapatnak. A hétvége egy igazi rock/metál fesztivált is tartogat, hiszen a Subscribe vendégeként további három zenekar fog zúzni: színpadra lép a The Idoru, a Trillion valamint a Tiansen együttese. A július ezzel még nem ér véget, hiszen a Budapest Parkba látogat július 22-én a Magna Cum Laude, július 23-án pedig a Park életében először Ákost köszöntheti a nagyszínpadon. “Nagykorúvá válását” ünnepli születésnapi koncertjén a Punnany Massif 24-én, majd július 29-én Ganxsta Zolee és a Kartel szókimondó szövegeitől lesz hangos a Park nagy tánctere. Hazánk legnépszerűbb rockzenekara, a 30 éves Tankcsapda ebben az évben három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. Az első évtized teltházas koncertje után július 30-án a második évtized slágereire tombolhat a közönség, majd az éjszakai hangulatért a Necc Party lesz a felelős.

Fotó: Bódis Krisztián

hirdetés

Egy dolog biztos! Az élőzene szerelmesei augusztus hónapban sem fognak unatkozni, hiszen egy fergeteges Majka és Curtis #TRIPLAKONCERT fog löketet adni a nyár utolsó hónapjának 5-én, 6-án, valamint 7-én. 12-én ismét színpadra áll és bemutatja legújabb dalát a hiperkarma, 13-án Rúzsa Magdi fogja elvarázsolni a Parkba látogatókat, majd a Bagossy Brothers Company dalait énekelheti egyként a közönség 14-én. Az augusztus második fele is fergeteges fesztiválhangulatot ígér, hiszen egy nemzetközileg ismert zenekarral, a Dubioza Kolektivvel készül közös koncertre a Bohemian Betyars, majd ByeAlex és a Slepp lép a Budapest Park színpadára legnépszerűbb dalaival. A tőle megszokott őrületes hangulatot hozza Krúbi és bemutatja az Ösztönshowt, valamint különleges felállásban színpadra áll a Random Trip egy all-star esemény keretein belül, augusztus 27-én pedig pályafutása során először fogja megénekeltetni a Park közönségét Dzsúdló.

És ez még mindig messze nem minden, hiszen október 16-ig számos hazai és külföldi előadó visz életet a nagyszínpadra. A Park “újra a miénk!”, hiszen az élőzene rajongók, illetve az éjszakai bulizni vágyók újra a csillagos ég alatt élvezhetik a koncerteket a tágas tánctéren, továbbá a fő fellépők után pedig 4 helyszínen folytathatják az önfeledt szórakozást.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Beatrice- és Edda-koncert is lesz a május elsejéről mára elhalasztott Tabán Fesztiválon

Bár a belépés idén is ingyenes, a jelenlegi járványügyi szabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajta.

Link másolása

hirdetés

A Tabán, vagyis a Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület nagy történelmi múlttal dicsekedhet. A nagy tágas park az 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne is lett. A minden évben megtartott Május 1-i koncertek hagyománnyá váltak, az évek folyamán fellépett itt a „nagy generáció” összes képviselője. Sajnálatos, hogy a Fesztivált a 80-as évek végén, 90-es évek elején szüneteltették. A hagyományt a Rózsa Records 1997-ben újította fel. A folyamatosság megőrzése mellett, azóta is minden évben megrendezi a Május 1-i Tabán Fesztivált.

Idén azonban a koronavírus-járvány miatt nem tudták az eredeti időpontban megtartani a rendezvényt, amit végül július 18-ra halasztottak.

Bár a fesztiválra való belépés idén is ingyenes, a jelenlegi járványügyi szabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajta. A Tabánt ezért körbekordonozzák, és csak a belépési pontokon lehet majd bejutni a fesztivál területére.

Ott a biztonsági személyzet részére be kell mutatni a védettségi igazolványt vagy az applikáción bemutatott igazolást és személyazonosító okmányt.

A szervezők külön közölték, hogy nemcsak a magyar védettségi igazolványt fogadják el, hanem a július 1-től bevezetett EU-s igazolványt, valamint azon országok védettségi igazolványát is, akikkel Magyarország kölcsönös megállapodást kötött az elmúlt hetekben.

Akinek nincs védettségi igazolványa, vagy nem tud bemutatni mobilapplikációs igazolást, vagy az azonosítás nem igazolható nála, az nem léphet be a rendezvény területére.

A részletes program:

hirdetés

15:10 - MattSet

16:15 - Abaházi RT

17:20 - Dinamit

18:25 - Beatrice

19:35 - DJ Dominique

20:00 - Edda

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Szombaton rendezik a Strandok éjszakáját

Koncertek, tűzzsonglőrök, táncprogramok és szaunaszeánszok is várják a látogatókat az ország számos fürdőjében július utolsó napján. A programhoz eddig 40 fürdő csatlakozott, és az ország minden régiójában lesz résztvevő helyszín.

Link másolása

hirdetés

Koncertek, tűzzsonglőrök, táncprogramok és szaunaszeánszok is várják a látogatókat az ország számos fürdőjében július utolsó napján, szombaton, az immár 12. alkalommal meghirdetett Strandok éjszakáján - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.

Eddig 40 fürdő csatlakozott, és az ország minden régiójában lesz résztvevő helyszín, így mindenki lakóhelyéhez vagy nyaralási helyszínéhez közel is talál programokat.

A Strandok éjszakáján vízi mozi, stand-up comedy, táncos show, sportprogramok, tűzzsonglőrök, szaunaprogramok és természetesen éjszakai fürdőpartik várják a közönséget. Több fürdő kedvezményes belépővel és hosszított nyitva tartással készül szombatra.

A vonatkozó szabályozások szerint a Strandok éjszakája védettségi igazolvány nélkül is látogatható, azonban a Magyar Fürdőszövetség kiemelten kéri a vendégeket, hogy csak egészségesen és fokozott odafigyeléssel vegyenek részt az országos programsorozat rendezvényein.

Az ország legfőbb turisztikai attrakciói a gyógy- és termálfürdők, az élményfürdők és a strandok. A hazai fürdők kipróbálására, megismerésére remek alkalmat jelent a szombat esti Strandok éjszakája, ahol a részt vevő fürdők akár hajnalig is várják a látogatókat - hangsúlyozzák a közleményben.

A csatlakozó fürdőkről és a programokról a szövetség weboldalán és hivatalos közösségi oldalán, a Csobbanj velünk Facebook-oldalon találtok bővebb felvilágosítást az érdeklődők.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: