HÍREK
A Rovatból

Szájer József: Nem volt eresz azon a házon

A Telex arról is kérdezte a visszatérő expolitikust, mit gondol arról, hogy „az anya nő, az apa férfi”. Szájer válasza: Hogy én ezzel a mondattal egyetértek-e vagy sem, azt nem kívánom elmondani.


Szájer József nagyinterjúval tért vissza a nyilvánosságba, négy évvel azután, hogy a brüsszeli melegorgia botránya miatt viharos körülmények között távozott a politikából. A Telexnek adott interjúban kiderült, hogy a történtek máig nem hagyják nyugodni:

most megjelent politikai memoárkötetének mottójául azt az Orbán Viktor-idézetet választotta, amely lényegében a Fideszből való kizárásához vezetett.

Szájer azt mondja, hogy a kormányfő akkori mondanivalójának a kötetre rákerült mondatrész, vagyis a „Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni” a lényege. Csakhogy az a mondat a valóságban úgy folytatódott, hogy „de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető.” és az előzte meg, hogy „Amit (…) tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele.”

Amikor arról kérdezték, hogy nem érzi-e felelősnek magát a Fidesz homofób politikájáért, és nem lett volna-e jobb egy elfogadóbb rendszert építeni, Szájer úgy válaszolt, hogy ő „szabadságharcosnak” tartja magát, aki már 1990-ben is azért küzdött, hogy Magyarországon mindenki szabadon élhesse a magánéletét. Az expolitikus szerint nem ő a képmutató, hanem az az „elképesztően zajos műfelháborodás”, amit a botránya során tapasztalt.

Szájer úgy érzi, hogy olyan mém készült róla, ami szerint

„gyűlöletkeltő politikus vagyok, és azt próbálom másnál megakadályozni, amit én magam a magánéletemben csinálok.”

De szerinte

„Nem tudnak bizonyítékot mutatni arra, hogy az én magatartásom gyűlöletkeltő lett volna.”

Az expolitikus szerint Magyarországon nincs homofób rendszer, itt „mindenki szabadon élhet, és mindenkinek a magánéletét tiszteletben tartják. Kivéve talán az enyémet.”

A beszélgetés során Szájer József több alkalommal is úgy fogalmazott, hogy „nem kívánja elmondani” az igazi véleményét bizonyos kérdésekről. Így például arról sem mondott konkrét véleményt, hogy mit gondol az alkotmánykiegészítésről, amely kimondja, hogy „az anya nő, az apa férfi.”

Szájer visszaemlékezése szerint 2020-ban nem értesítették előre a Fideszből arról, hogy a választási kampány egyik fő csapásiránya a homofóbia lesz. Elmondása alapján nem jelezte aggályait a kampánnyal kapcsolatban, mert „azt gondoltam, hogy nem az én dolgom.”

2020 óta szerinte nem tapasztalt olyat, hogy valakit akadályoztak volna Magyarországon abban, hogy szabadon élje az életét. Úgy véli, hogy a magyar állam nem sérti meg a tinédzserek magánszféráját azzal, hogy megtiltotta a szexuális felvilágosításukat.

Helyesnek tartja a homoszexualitást megemlítő könyvek befóliázását, amit a tévés korhatárkarikákhoz hasonlított: „ez olyan, mint a tévés korhatárkarikák.”

Szájer József szerint 2020 decemberében csak „a megengedhetetlen gyalázkodáson kívül” tapasztalt beavatkozást a magánszférájába, amit állítása szerint a független sajtó követett el vele szemben.

A politikai botrányokat illetően először azt mondta, hogy „jó néhány” olyan eset volt a magyar politikában, mint az övé. Amikor azonban a lap újságírója visszakérdezett, elismerte, hogy ez nem így van, de hozzátette:

„De a valóságban azért nézzenek körül, vannak botrányok, mindenfélék.”

A brüsszeli melegbuliról szóló tudósításokat hazugságokkal telinek nevezte, azt állította, hogy „eresz sem volt azon a házon,” amelyről a rendőrök elől menekült. Szerinte az ereszről szóló állítás „nem is hazugság, csak technikai tájékozatlanság volt”. Ennek ellenére sem mondta el, miben hazudott róla szerinte a sajtó.

Az interjú egy pontján a homoszexualitás és a képmutatás témája helyett a Fidesz működéséről esett szó. Szájer szerint „ennek a rendszernek a demokratikussága, a szabadsága, adott esetben fideszessége” nem azon múlik, hogy volt besúgókat és III/III-as tiszteket is kineveztek fontos beosztásokba. Amikor arra kérdezték, hogy az 1990-es Szájer mit szólt volna ahhoz, hogy a 2010-es Szájer a kommunista Pozsgay Imrével közösen ír alkotmányt, így válaszolt:

„Hogyha nem változtunk volna, az olyan lett volna, mintha egy kisgyerek ruháját hordanánk 30 évesen.”

Amikor szóba került, hogy Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben összemosta a homoszexualitást és a pedofíliát, Szájer így reagált:

„Védjék meg a jogaikat! Védje meg mindenki a saját jogait, és akkor ebből egy jobb ország lesz. Mindenki pereskedjen, ha valakinek a magánszféráját megsértik.”

Szájer József visszatéréséhez – állítása szerint – nem kellett Orbán Viktor engedélye, mivel most nem politikusként lépett a nyilvánosság elé. Arról sem vitázott senkivel, hogy újbóli megjelenése terhes lehet-e a Fidesz számára.

Amikor a miniszterelnök milliárdokból felújított Habsburg majorságban való lakhatásáról kérdezték, Szájer csak annyit mondott: „Hol van itt a törvénysértés?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást
Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb reform szükségességével válaszolt. Hegedűs szerint a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie, és nem a választott orvos, hanem a garantált minőség a valódi cél.


Kapitány István bejelentése után Hegedűs Zsolt óvatosabb, szakmai egyeztetést sürgető álláspontot tett közzé pénteken a szülészorvos-választásról.

Mint írtuk, Kapitány István, a Tisza Párt leendő gazdasági és energetikai minisztere azt ígérte, visszaállítanák a szülészorvos-választást, amire órákon belül reagált Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyminiszter-jelöltje.

Hegedűs jelezte, a kérdés jóval összetettebb annál, mint hogy egy egyszerű ígérettel elintézzék, és a valódi cél egy átlátható, biztonságos és hálapénzmentes állami szülészeti rendszer kiépítése.

Szerinte a valódi fejlődés nem a választott orvos rendszerének puszta visszaállítása lenne. Véleménye szerint inkább azt kell elérni, hogy „minden nő pénztől, kapcsolattól és lakóhelytől függetlenül biztonságos, emberséges és kiszámítható szülészeti ellátást kapjon”. Szerinte a szülés minősége nem függhet attól, hogy a kismama kihez járt magánrendelésre vagy mennyi pénzt tud fizetni. Kiemeli, hogy a rendszer megújításához „nyilvános adatokra, egységes protokollokra, erős szülésznői–orvosi csapatokra és tiszta állami–magán határokra van szükség.”

Azt is hangsúlyozta,

a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie az önálló egészségügyi minisztériumban.

„Olyan állami szülészetre van szükségünk, ahol a bizalom magából a rendszerből fakad” – fogalmazott.

E tekintetben fontosnak tartja, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek az intézményi adatok, például a császármetszési arány, a gátmetszések száma, a szülésindítások gyakorisága, az epidurális érzéstelenítéshez való hozzáférés vagy a panaszok kezelésének módja. Hegedűs Zsolt egy olyan állami szülészetet tartana ideálisnak, „ahol a bizalom magából a rendszerből fakad.”

Úgy látja, a valódi előrelépés az lenne, ha az állami ellátásban minden nő előre tudná, milyen eljárásrend szerint látják el, milyen jogai vannak, és hová fordulhat, ha ezeket megsértik. A fejlett egészségügyi rendszerek szerinte nem a fogadott orvosra épülő modellt, hanem a kiszámítható és biztonságos állami ellátást erősítik.

Ennek lényege, „hogy minden nőnek legyen felelős ellátója, ismert csapata, átlátható betegútja és garantált joga a méltó bánásmódhoz — függetlenül attól, hogy tud-e magánrendelésre járni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok
A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai hűbérrendszer eszközévé züllött. A politikus azt mondta, hogy garantálja az NKA-hálózat teljes átvilágítását és a gyanús pénzek útjának feltárását, valamint a függetlenség visszaállítását.


Tarr Zoltán szerint a leköszönő kulturális vezetés és Hankó Balázs tevékenységéről a közelmúltban megjelent információk csak rontanak az amúgy is borús helyzeten. A napokban robbant egy súlyos botrány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül, ugyanis kormánypárti előadók kaptak többmilliós támogatást. A botrány hatására Bús Balázs NKA-alelnök lemondott pozíciójáról.

A TISZA Párt alelnöke úgy látja, „itt már régen nem csupán arról van szó, hogy a miniszter az – egyébként jórészt a Fidesz-KDNP képére átalakított – NKA szakmai kuratóriumait megkerülve, a saját asztalánál, egyszemélyben osztogatott százmilliókat az állampárt kiszolgálóinak és a kiválasztottaknak”.

Tarr állítja, egyre biztosabbak abban, hogy a támogatási rendszer a politikai vazallusok jutalmazására és rejtett kampányköltésekre szolgált, főleg a választások előtt.

Majd hozzátette: „Közpénzből vásároltak politikai lojalitást.”

„A következő időszak feladata lesz, hogy ezt a romlott rendszert gyökerestől megváltoztassuk” – írta, majd konkrét terveket sorolt fel. Elsőként az NKA teljes hálózatának átvilágítását ígéri.

Kijelentette: „Azonnali és átfogó vizsgálatot indítok az elmúlt időszak összes gyanús, szakmai kontroll nélkül kiosztott támogatásának ügyében.” Céljuk, hogy kiderítsék, hová kerültek a pénzek és milyen politikai vagy kampányérdekeket szolgáltak.

Az átvilágítást szerinte elszámoltatásnak kell követnie. „A felelősségre vonás elkerülhetetlen” – szögezte le.

Úgy véli, felelniük kell azoknak, akik a kulturális pénzeket saját vagy pártjuk politikai hasznára fordították, és amennyiben a vizsgálatok bűncselekményt tárnak fel, a jogi lépések sem maradnak el.

Majd hangsúlyozta: „Vége a következmények nélküli Magyarországnak.”

Tarr Zoltán szerint a TISZA-kormány kerülve szétválasztja a pártot és az államot a kulturális szférában. „Ennek a gátlástalan összefonódásnak a TISZA-kormány felállásával véget vetünk.”

„A magyar kultúra autonóm, a művészet pedig nem a mindenkori hatalom PR-osztálya.”

Ígérete szerint visszaadnák a szakmai szervezetek, köztük az NKA önállóságát és döntési jogát. Posztját azzal zárta: „Elég volt abból, hogy a minisztériumok pártkasszaként és kifizetőhelyként működjenek. Rendet teszünk, a kultúrát pedig visszaadjuk azoknak, akiket illet: az alkotóknak és a magyar embereknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Népszava: Nem is szavaztak Orbán Viktor lemondásáról a Fideszben
A lap forrásai szerint a Fidesz választmányi ülésén nem került sor szavazásra Orbán Viktor pártelnöki lemondásáról. A nyilvános kommunikáció ezzel szemben arról szólt, hogy a testület nem fogadta el a felajánlást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Miközben kedden azt közölték, hogy Orbán Viktor felajánlotta a pártelnöki lemondását, amit a választmány nem fogadott el, a Népszava belső forrásokra hivatkozva azt írta, a pártelnök távozásáról valójában semmilyen formában nem szavaztak. Az értesülés szerint a „lemondás elutasítása” alatt leginkább azt kell érteni, hogy

a Fidesz elnöksége nem szeretné Orbán távozását, de a végső döntést a június 13-i tisztújító kongresszusra tolták.

A bizonytalanság közepette a párton belülről is érkeznek kritikus hangok. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, akinek neve fideszes körökben a párt lehetséges megújítójaként forgott, a lapnak megerősítette, hogy nem pályázik a pártelnöki székre. A városvezető szerint a választási kudarc okai mélyebben keresendők, mint azt egy rossz kampány indokolná. „Szerintem nem csupán a stílusában és tartalmi értelemben is rossz kampány eredményezte a választási kudarcot, meggyőződésem, hogy ennek mélyebb okai vannak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a meglátásait személyesen is elmondta Orbán Viktornak egy négyszemközti beszélgetésen.

Nem Cser-Palkovics az egyetlen, aki szerint érdemi változásokra van szükség. Ferencz Orsolya, a Fidesz választmányának tagja és űrkutatásért felelős miniszteri biztos is elégedetlenségének adott hangot. „Egyelőre egyáltalán nem tartom ezt érdeminek és teljesnek. A jelenleginél sokkal őszintébb szembenézésre, és változtatásokra lesz szükség. További lépéseket várnék, remélem ezek minél hamarabb meg fognak születni” – közölte.

Szerinte a pártvezetésből nem mindenki értette meg a kialakult politikai helyzet súlyát, pedig a Fidesz-közösség elvárja a megtisztulást.

A most vitatott keddi választmányi ülést követően a Fidesz hivatalosan azt kommunikálta, hogy Orbán Viktor felajánlotta lemondását, de a testület ezt elutasította. Akkor több fideszes politikus, köztük Deutsch Tamás és Fónagy János is arról beszélt, hogy a pártelnök maradására van szükség.

A megújulás módjáról azonban eltérő vélemények látszanak körvonalazódni. Cser-Palkovics András szerint a pártot alulról kell megújítani. „Ha ehhez hozzá tudok tenni a városvezetői, önkormányzati látásmódommal, akkor ahhoz hozzá is fogok tenni. De ahogy elnök úr mondta: a jövő a megújuláson, és kevésbé a megújításon múlik. Remélem, lesz kellő bátorság és bölcsesség ehhez a munkához” – írta. Ferencz Orsolya az új parlamenti frakció tagjairól is kritikusan nyilatkozott. „Nem irigylem őket. Vannak köztük kitűnő emberek, de olyanok is, akiknek volt részük a választási kudarcban. Bízom benne, hogy ennek a felismerése bennük meg fog még érni és a polgári-konzervatív oldal érdekeit helyezik majd előtérbe.” Hangsúlyozta, a megújulás nemcsak személyi, hanem stratégiai kérdés is, amelynek célja, hogy a Fidesz azokat is meg tudja szólítani, akik a Tisza Párthoz pártoltak át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
VSquare: 11 milliárd forintos NER-vagyont fagyasztottak be az egyik magyar bankban
Panyi Szabolcs értesülései szerint egy külföldi tulajdonú magyarországi pénzintézet mintegy 30 millió eurót zárolt egy, az Orbán-rendszer médiaműveleteiben érintett cég számláin.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Miközben a választás utáni hatalomátmenet heteiben egyre több pletyka kering a NER-hez köthető vagyonok külföldre mozgatásáról, most először érkezett konkrét, több forrás által megerősített állítás a folyamatról. A VSquare oknyomozó portál szerint egy külföldi tulajdonú magyar bank mintegy 11 milliárd forintot (30 millió eurót) fagyasztott be egy olyan ismert magyar cég számláin, amely az Orbán-rendszer médiaműveleteinek finanszírozásában vesz részt.

Panyi Szabolcs értesülése szerint más pénzintézetek is sorra állítják le a nagy összegű, jellemzően a Közel-Keletre és más offshore-gyanús pénzügyi központokba irányuló utalásokat. A kép azonban nem teljesen pozitív: a blokkolt összegek csak töredékei lehetnek a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

A mostani banki lépések előzménye, hogy Magyar Péter az elmúlt hetekben folyamatosan nyomást gyakorolt a hatóságokra. A Tisza Párt vezetője nyilvánosan felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy tegyen rendőrségi feljelentést Rogán Antal köre ellen pénzmosás gyanújával, mert szerinte csak így lehet elég hosszú időre zárolni az érintett milliárdokat. A NAV erre szűkszavúan reagált, a szigorú titokvédelmi szabályokra hivatkozva nem kommentált konkrét ügyeket, de ismertette a pénzmosásgyanús tranzakciók felfüggesztésének általános rendjét.

A G7 gyűjtése szerint a vagyonmenekítési híreknek komoly pénzügyi alapja lehet, a portál szerint ugyanis 29 kormányközeli cégnél 2024-ben több mint ezermilliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon volt.

A VSquare szerint a külföldi tulajdonú bankok mostani lépései ebbe a folyamatba illeszkednek. A 11 milliárd forintos befagyasztás mellett egy másik, szintén külföldi tulajdonban lévő magyar bank minden, bizonyos értékhatár fölötti utalást leállított, melyek Szingapúrba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Ománba, Bahreinbe, Szaúd-Arábiába, Uruguayba, Nicaraguába, Svájcba, illetve egy bécsi privátbankhoz mentek volna.

Egyes utalássorozatok 10–20 millió dollár közötti összegűek voltak. A portál forrásai szerint a pénzt mozgatni próbálók között volt az Orbán-rendszer egyik legismertebb strómanja és egy jelentős ingatlanérdekeltségekkel rendelkező oligarchakör is. Ugyanakkor a lap szerint a „nagy pénz” nem feltétlenül ezeken a csatornákon áramlik.

Egyik forrásuk szerint „nem ezeken a külföldi tulajdonú bankokon keresztül menekítik ki a pénzt, hanem az Orbán-rendszerhez kötődő magyar bankokon, svájci, osztrák és emirátusi bankokon, valamint a pénzváltókon keresztül.”

Az ügyben a hatóságok és a pénzintézetek jellemzően szűkszavúan nyilatkoznak. A bankok általában a compliance-folyamataikra és a banktitokra hivatkoznak, míg a rendőrség megerősítette, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk