OLIMPIA

Videón Szilágyi Áron harmadik olimpiai bajnokságot érő győztes asszója

Aki nem látta, most megnézheti, milyen ellentmondást nem tűrő magabiztossággal vívott Szilágyi az olimpiai döntőben.


Kiváló vívással, magabiztosan nyerte sorban a meccseit Szilágyi a harmadik olimpiáján is, és nem volt ez alól kivétel a döntő sem. Az olasz ellenfele nem tudta megszorítani sem, mi pedig most az Eurosport kommentálásával megmutatjuk a győztes asszót:

Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron elárulta: szombati, tokiói győzelme pillanatában azért rázta a fejét, mert az első gondolata az volt, hogy ezt nem hiszi el, ez biztosan csak egy álom.

"Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy milyen különbségeket vagy hasonlóságokat lát a három olimpiai bajnoki címe között, Szilágyi azt válaszolta, hogy az első óta idősebb lett kilenc évvel.

"Londonban még nagyon fiatal és ambiciózus voltam, éhes a sikerre. Rióban és Tokióban már segített a tapasztalatom. Én voltam az a mezőnyben, aki már tudta, milyen egy olimpiai elődöntőben, döntőben vívni és ebből előnyt tudtam kovácsolni. Ilyen értelemben a második és a harmadik könnyebb volt, mint az első"

- fogalmazott.

"Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3-4 napban ezért fogunk dolgozni" - mondta Szilágyi Áron.

A Vasas 31 éves vívója úgy fogalmazott: az elmúlt bő egy évben, amely mindenki számára kihívásokkal járt, egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy mi is a célja, még akkor sem, amikor a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták abban, hogy a csapattársasival tréningezzen.

"Otthon edzettem, elmentem futni, és motivált tudtam maradni ebben az időszakban is. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy ma sikerrel jártam"

- nyilatkozta.

Az olasz Luigi Samele, aki 15-7-re maradt alul Szilágyival szemben a döntőben, azt mondta, hogy nagyon örül az eredményének, szerinte remekül vívott a nap során.

"Bekerültem a döntőbe, de úgy tűnik, az utóbbi tíz évben van valaki, aki verhetetlen. Gratulálok Áronnak, de úgy gondolom, hogy az ezüstéremmel magamnak is remek születésnapi ajándékot adtam" - mondta a vasárnap 34. születésnapját ünneplő vívó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OLIMPIA
A Rovatból
Egy hónapot sem bírt ki Muhari Eszter bronzérme – a NOB kicseréli az elkopott medált
Az arany és ezüstérmek állítólag nem kopnak. Muhari ezért legközelebb ezekre gyúr.


Muhari Eszter alig egy hónapja szerezte meg a magyar csapat első érmét a párizsi játékokon, de a bronzérme máris elkopott. A tatabányai párbajtőröző a harmadik helyen végzett, azonban a hazai vívószövetség beszámolója szerint a medál váratlanul elkezdett kopni. Az oldal értesülései szerint Muhari nincs egyedül ezzel a problémával, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Gyurta Dániel közvetítésével jelezte, hogy kicserélik a hibás érmet.

Muhari Eszter humorosan reagált a helyzetre:

„Állítólag az arany- és az ezüstérmeknek semmi baja, legközelebb mindenképpen olyat kell nyernem”

– idézi a hunfencing.hu a sportolót.

A pihenésnek azonban vége, Muhari Eszter visszatér az Egyesült Államokba, ahol egyetemi tanulmányait folytatja. A tervei szerint azonban az első világkupa-versenyen egyéniben és csapatban is indul majd, így a kopott bronzérme csak egy kis kitérő a sportkarrierjében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
OLIMPIA
A Rovatból
Fotók: így érkeztek meg a magyar olimpikonok – aranygép hozta haza őket a Liszt Ferenc Repülőtérre
A sportolók már itthon vannak, de a Wizz Air különleges festése továbbra is megmarad.


Hétfő délután, nem sokkal 16 óra előtt landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a párizsi olimpiáról hazatérő aranygép, a magyar olimpiai küldöttség tagjaival a fedélzetén.

A 180 fős csapatot a Wizz Air egyik legújabb, a sportolók tiszteletére készült egyedi aranyfestéssel díszített repülőgépe hozta haza Párizsból. Rögtön a leszállás után már a magyar zászló is lobogott a pilótafülkéből – írta közleményében a légitársaság.

Az olimpikonokat szállító aranygéppel a Wizz Air utasai is találkozhattak már, hiszen a különleges festésű gép május óta repül Európában és azon túl a légitársaság számos útvonalán. Az olimpia ideje alatt pedig folyamatosan, menetrend szerinti járatokon utazhattak a szurkolók Budapest és Párizs között.

Az arany festés továbbra is marad, hiszen a Wizz Air a Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos partnereként augusztus végétől a magyar paralimpiai csapatot repíti a XVII. Paralimpiai játékokra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
A Rovatból
Az Aranygép leszállt, Milák Kristóf fellépett a pódiumra, de csak pár mondatot mondott
A titokzatos úszó most sem vitte túlzásba. Mindenkinek köszönetet mondott, aki feltétlenül bízott benne.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 13.



Hétfő délután megérkezett az Aranygép, amely a párizsi olimpia lezárultával szállította haza a magyar sportolókat és sportvezetőket. A küldöttség tagjait a Puskás Aréna szoborkertjében rajongók tömegei várták.

A Nemzeti Sport online bemutatta azt a pillanatot, amikor

a szurkolók legnagyobb örömére Milák Kristóf is fellépett a pódiumra,

aki Párizsból két éremmel – egy arany- és egy ezüstéremmel – tért haza. Az olimpiai bajnok hosszú hallgatás után szólalt meg, pár mondatban összefoglalta gondolatait a pódiumon.

A pódiumról lelépő Milákot nem lehetett külön kérdezni, így be kell érnünk azzal a néhány mondattal, amit a szurkolók előtt mondott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
Fotók: így köszöntötték a hazatérő olimpikonokat – a Puskás Stadionnál fogadták Párizs hőseit
Több mint ezren várták a hazatérő olimpikonokat, köztük az aranyérmet szerző bajnokokat is.


Augusztus 11-én, vasárnap véget ért a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizsban. Nekünk, magyaroknak az utolsó nap is volt miért örülnünk: Gulyás Michelle öttusázó világrekorddal nyert aranyérmet.

A magyarok 19 éremmel tértek haza: ebből 6 arany, 7 ezüst és 6 bronz volt. Nem csoda, hogy rengetegen várták a hazatérő sportolókat.

Az MTI tudósítása szerint több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel hazaérkező versenyzőket.

A gép késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító buszok háromnegyed 5-kor gördültek be a Puskás Aréna parkjába. A toronyépület árnyékában megtartott ünnepi köszöntésen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a színpadra szólította a párizsi ötkarikás játékokon részt vett olimpikonokat, köztük az aranygéppel hazatérteket. A szurkolók hatalmas tapssal köszöntötték a sportolókat.

„A nemes harcolt megvívtuk, megküzdöttünk minden másodpercért, minden találatért, néha túlerővel szemben is, és elértünk egy olyan eredményt, amelyre méltán lehetünk büszkék” – mondta beszédében Gyulay, majd a MOB elnökeként hivatalosan is bejelentette, hogy a magyar csapat 206 ország közül az éremtáblázaton a 14. helyen végzett. Emlékeztetett rá, hogy a magyar olimpiai csapat az elmúlt 128 évben mindig hozott haza aranyérmet és mindig sikeres volt. Végül köszönetet mondott a teljesítményért annak a 180 versenyzőnek, aki kivívta a részvételt, az őket felkészítő szakembereknek, a sportolók hozzátartozóinak, végül pedig a kormányzatnak azért, hogy támogatja az élsportot és továbbra is stratégiai ágazatként kezeli.

A műsorvezetők néhány sikeres sportolót is megszólítottak pár mondat erejéig. A nyilvánosságtól az elmúlt időszakban elzárkózó Milák Kristóf is mikrofont ragadott és elmondta: rengeteg támogató üzenetet és biztatást kapott, az immár kétszeres olimpiai bajnok úszó megköszönte a támogatást mindazoknak, akik az elmúlt két év során feltétlenül bíztak benne, hogy sikerrel jár.

Kós Hubert azt mondta, mindössze egy hetet pihenhet, utána utazik vissza az Egyesült Államokba, hogy elkezdje a felkészült a decemberi, budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságra.

A folytatásban Gyulay Zsolt a magyar olimpiai mozgalom történetében először felhívta a színpadra a sportolókat felkészítő szakembereket, akik így képletesen az MBH Bank Elismerés Dobogójára léphettek fel, majd közös felvételek is készültek velük.

A program végén a szurkolóknak volt lehetőségük személyesen testközelből találkozni, közös fotókat készíteni, illetve aláírást gyűjteni a magyar olimpikonokkal.

Link másolása
KÖVESS MINKET: