HÍREK
A Rovatból

Kezdődik: fóliával vonta be a Libri az azonos neműek szerelmét bemutató könyveket

Erre azért volt szükség, mert elkezdték betartani a gyermekvédelminek nevezett homofób törvényeket. Nagyon sok mű eshet áldozatul, akár Harry Potter-kötetek is.


Ahogy Rácz-Stefán Tibor író a Facebookon megjegyezte: „Míg Angliában a Waterstones könyvesbolt lmbtq könyv kiemeléseket csinál a Pride örömére, addig a Libri fóliába csomagolja ezeket a könyveket”. Posztjához videót is mellékelt, amin azt látni, hogy – ahogy arra előzetesen számítani lehetett – a Libri könyvesboltjaiban már fóliával vonják be azokat a könyveket, amikben két azonos nemű ember szerelme kerül bemutatásra.

Korábban mi is írtunk róla, hogy úgy tűnik, a törvény elfogadása után két évvel valóban elkezdték komolyan venni, hogy büntetés járhat azért, ha az LMBTQ-szálat tartalmazó könyvek jelölés nélkül kerülnek a polcokra. Minderre a kormány által gyermekvédelminek nevezett, valójában homofób és melegellenes törvény miatt van szükség.

A Telex megkereste a nemrég a kormányközeli Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) kerülő Librit, hogy megkérdezzék: a fóliázás a melegellenes törvény miatt történt-e, ők pedig elismerték ezt.

A lap szerint van olyan könyvesbolt, ahol még nem kezdték el a fóliázást, de az Allee-ban például már fóliázva sorakoznak bizonyos kiadványok. Az ugyanakkor megtévesztő, hogy sokszor a nagy értékű könyveket ugyanilyen fóliával vonják be, hogy ne lehessen belelapozni. Így nem tudni, hogy egyes művek az LMBTQ-szál vagy a nagy értékük miatt vannak-e csomagolva.

Nemrégiben nemcsak a Librit bírságolták, hanem a Líra könyvesboltot is. Az ok ugyanaz volt, "rossz" helyre tettek meleg szerelmet megjelenítő könyveket. A cég ellen egy olyan könyv miatt is indult fogyasztóvédelmi vizsgálat, amit néhány nappal a fogyasztóvédelem akciója után Rétvári Bence államtitkár ostorozott nyilvános posztban.

(Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek” - így búcsúzott Kaszás Nikolettől az eltűntkereső
Nagy László a közösségi oldalon búcsúzott, üzenetében az összefogást és a kitartást emelte ki. A 27 éves túrázó holttestét vasárnap találták meg a Pilisben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Vasárnap több százan indultak a Pilisbe, hogy segítsenek megtalálni Kaszás Nikolettet, aki szeptember 7-én, egy túra után tűnt el. A 27 éves fiatal nőt még délelőtt egy kutyás csapat találta meg.

A hír mélyen megrázta a családot, a barátokat és az ismerősöket. Nagy László eltűntkereső is mindent megtett a felkutatásért, és gondolatait a közösségi médiában osztotta meg, vette észre a Ripost.

„Egy eltűnt lány, akinek a mosolya örökre belém égett, egy eltűnt lány, akiért a legjobb tudásomat beleadva küzdöttem, hogy megtaláljuk. És végül megtaláltunk Niki, megtaláltunk, mert nem adtuk föl, megtaláltunk, mert összefogtunk érted” – írta az Eltűnt Személyek Keresése Facebook-csoportban.

„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek, hogy együtt kezdtük ezt el, és együtt csináljuk ezt végig.”

„Te már fentről vigyázol a szeretteidre, mi itt lentről segítünk neked ebben. A mosolyodat megőrizve most elengedlek utadon. Hangos volt a keresésed legyen csendes a pihenésed. Ezt a virágot a megtalálásod előtti percekben fotóztam le a kutatási szektoromban. Én ezzel a virággal búcsúzom tőled, Niki. Nyugodj békében, szeretteidnek pedig őszinte részvétem!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Még nekünk kellene rosszul érezni magunkat, hogy túléltük” - Orosz Bernadett szerint mélyen sértő, hogy Szabó Tímeát megbüntették, amiért felmutatta a fotóját
A KDNP-s elnök házszabálysértésre hivatkozott; a testület 7 igen, 1 nem, 0 tartózkodással támogatta a szankciót, amelyről Kövér László döntött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Szabó Tímea országgyűlési képviselő 3,4 millió forintos büntetést kapott, miután az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén felmutatott egy papírlapot. A vita az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról szólt, a képviselő ezzel a nők elleni erőszak problémájára akarta felhívni a figyelmet.

A lapon Orosz Bernadett fotói szerepeltek: egy kép a bántalmazás előtt, egy pedig utána. Orosz 2019-ben fordult a nyilvánossághoz, miután volt párja többször is brutálisan megverte.

A bizottság KDNP-s elnöke szerint a papírlap felmutatása sértette a házszabályt, tiltott szemléltetésnek minősült. Előbb figyelmeztette a képviselőt, majd közölte, hogy korábbi jelzése ellenére továbbra is fennáll a szabályszegés.

A képviselő javaslatát nem szavazták meg, a szankcióról szóló indítványt viszont elfogadták 7 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett. Vejkey Imre úgy fogalmazott, a felmutatáshoz előzetes engedélyt kellett volna kérni. Kövér László házelnök döntése alapján egyhavi fizetését vonják le.

Orosz Bernadett azt mondta az RTL Híradónak:

„Ez mélyen sért minket az emberi méltóságunkban.”

Úgy fogalmazott, nemcsak a képviselőt, hanem minden, családon belüli erőszakot elszenvedett áldozatot érint a döntés. Hozzátette, a törvények nem nyújtanak elég védelmet: példaként említette, hogy bántalmazója büntetését a bíróság fél évvel enyhítette, így 1 év 4 hónap börtön után jövő tavasszal szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A fideszes többségű győri közgyűlés elítélte a Tisza-adót, hiába jelezte az ellenzéki polgármester, hogy az önkormányzatnak semmi köze az szja-hoz
Pintér Bence meghívta a téma illetékeseit és Győr országgyűlési képviselőit, hogy beszéljenek az aktuális adóügyekről, de senki nem ment el az egyeztetésre.


A győri közgyűlés fideszes többsége kedden megszavazott egy állásfoglalást, amelyben elhatárolódik a Tisza Párt állítólagos adóemelési szándékától. Az ülésen Pintér Bence ellenzéki polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a személyi jövedelemadó szabályozása nem önkormányzati hatáskör, tudósított a Telex.

Pintér Bence és frakciója nem vett részt a szavazásban, mivel szerintük a városi közgyűlésnek nincs beleszólása az szja ügyébe.

Ennek ellenére a kormánypárti képviselők elfogadták az állásfoglalást, kihasználva többségüket a 22 tagú testületben.

A szeptember 25-i ülésen a Fidesz két képviselője szóbeli előterjesztéseket nyújtott be, amelyekben politikai állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Emiatt a polgármester akkor elnapolta az ülést, de ez csak időhúzásra volt elég.

A Fidesz-frakció felszólította a győri városvezetést, hogy „határolódjanak el a Tisza Párt adóemelési szándékától”.

A kormánypárt hetek óta azt állítja, hogy a Tisza adóemelésre készül, ha kormányra kerülne, ezt azonban a párt vezetése többször is cáfolta. A témában nemzeti konzultáció is indul.

„Hogy hergelés helyett ténylegesen lehessen adóügyekről beszélni, hiszen azok tényleg fontosak, elhívtuk a téma illetékeseit már az elnapolt közgyűlés másnapján: Győr országgyűlési képviselőit – Simon Róbert Balázs és Kara Ákos urakat; a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőit és a Költségvetési Tanács tagjainak képviselőit: a Jegybankot, az Állami Számvevőszéket és a tanács elnökét. A meghívottak közül senki nem jött el, maga helyett képviselőt nem küldött. Úgy látszik, hogy a parlamenti képviselőket, gazdaságpolitikusokot sem érdekelték nem létező adójavaslatok. A győri Fidesz-frakció is jobban tette volna, ha a saját dolgával foglalkozik, lenne tennivalójuk bőven” – írta a történtekről Pintér Bence a Facebook-oldalán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk