hirdetés

OLIMPIA

Csapattársai fúrhatják meg a hetedik olimpiájára készülő Mohamed Aida indulását

A 45 éves vívónő ellen az a kifogás, hogy a sikertelen világbajnokság után nem tartott a női tőrválogatottal.

Link másolása

hirdetés

A magyar női tőrválogatott négy tagja nyílt levélben tiltakozik az ellen, hogy a 45 éves Mohamed Aida a magyar szövetség (MVSZ) döntése értelmében bekerült az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő csapatba.

A Kreiss Fanni közösségi oldalán nyilvánosságra hozott levélben Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra és Kreiss felidézte, hogy Feczer Viktor vezetőedző 2019-ben kijelentette: csak Mohamed és Kreiss helye biztos a csapatban, a többieket váltogatta a nemzetközi versenyeken. Mivel a jó eredmények elmaradtak, a válogatott a hatszoros olimpikon Mohamed nélkül szerepelt a 2019-es Európa-bajnokságon, amelyen ötödik lett.

Ezt követően a budapesti világbajnokságra Mohamed visszakerült, de a csapatnak nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie. A folytatásban, a világranglista 11. helyéről indulva a tőrözők - Mohamed nélkül - olimpiai kvótát szereztek, mert minden hátralévő világkupa-állomáson a nyolc közé jutottak.

Mindeközben Aida a csapatmunkában nem vett részt, a közös pszichológiai foglalkozásokat, erőnléti edzéseket nem látogatta a sikertelen világbajnokság után. Amikor először kijutó helyen álltunk, újra elkezdett részt venni a közös felkészülésben

- olvasható a nyílt levélben.

Az aláírók hangsúlyozzák, hogy tavaly nemzetközi versenyek hiányában csak hazai viadalokon tudtak szerepelni, de ezeken egyéniben rendre jobbnak bizonyultak a tapasztalt vívónál.

hirdetés
A fent említettek fényében kérjük Lupkovics Dóra és Mohamed Aida olimpiai csapatban betöltött pozíciójának újratárgyalását

- zárul a levél.

A tokiói olimpiára utazó magyar vívó-válogatott összeállítása az éjszakába nyúló keddi elnökségi ülésen vált véglegessé. Az MVSZ beszámolója szerint a válogatási elvek alapján a ranglisták első helyezettje automatikus indulónak számított, a többiek részvételéről a szakági vezetőedzők és a szövetségi kapitány javaslata, valamint a szakmai bizottság véleményezése alapján zárt ülésen határozott az elnökség.

A női tőrválogatottat Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (egyéni és csapat), illetve Mohamed Aida (csapat) alkotja, Lupkovics Dóra tartalékként szerepel a névsorban.

Amennyiben pástra lép Tokióban, az olimpiai szerepléseket tekintve csúcstartó lesz Mohamed Aida. A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok tőröző eddig hat ötkarikás játékokon (1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016) vett részt, így Tokió lehet a hetedik olimpiája.

Az olimpiai vívóversenyeket július 24. és augusztus 1. között rendezik Tokióban.

Korábban a magyar sportlövők csapatában tört ki botrány, amikor kiderült, hogy Sidi Péter sokszoros világ- és Európa-bajnok versenyző- és vetélytársa, Péni István szállodai szobájában járt annak tudta és engedélye nélkül, nem sokkal azelőtt, hogy Péni pozitív doppingmintát produkált.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
OLIMPIA

„Ez az, amiről az olimpia szól” - Kozák Luca sportszerű gesztusáról az olimpia Twitter-oldalán is megemlékeznek

A gátfutó ugyan verseny közben hibázott és elesett, de azonnal odasietett, mikor látta, hogy a jamaicai versenyző is bukott és nem tud felkelni.

Link másolása

hirdetés

Kozák Luca az elődöntőben nem ért célba, így nem jutott be a fináléba 100 m gáton vasárnap a tokiói olimpián. Ám szereplése mégis felkerült az Olimpia Twitter-oldalára.

A magyar sportoló ugyanis a hetedik gát után elbukott és így nem tudta már folytatni a versenyt. Hasonlóan szerencsétlenül járt a jamaicai Yanique Thompson is. Mindketten igen csalódottak voltak, ám a jamaicai lány olyan szerencsétlenül eshetett, hogy fájdalmai voltak - írja az Origo.hu.

Ekkor Kozák - aki közben könnyeit törölgette - odament a sporttársához és felsegítette.

A szép gesztust kiszúrta a Twitter-oldal szerkesztője is, és megosztotta a fotót, hozzátéve:

"Ez. Ez az, amiről az olimpia szól".

Kozák Luca, a 25 éves futó a szombati előfutamból helyezéssel, 12.97 mp-cel a harmadik helyen célba érve jutott tovább. Az elődöntő első futamában - ahogy jósolta - a nyolcas pályára került, amiről korábban azt mondta, szeret ott futni. A három elődöntős futamból az első két helyezettek mellett a további két legjobb időt elérő került a fináléba - írja az MTI.

Ám az elődöntőben nem jól rajtolt, de kezdett felzárkózni, ám féltávnál elvesztette az egyensúlyát, és a hetedik gátnak nekiszaladva elesett.

"A harmadik-negyedik gátnak aláfutottam, aztán a hetediket letalpaltam és ennyi volt. Ez van, amikor nem magamra figyelek, csak megyek előre" - nyilatkozott Kozák Luca. - "Most rengeteg érzelem van bennem, nem így jöttem ki, hogy ez lesz a vége. De lesz még olimpiám."

Hozzátette, vannak visszatérő hibák, melyeket ki kell javítania.

"Bíztam benne, hogy 12.80-on belüli időt tudok futni" - mondta.

"Megyünk tovább, jövőre sok nagy verseny lesz, remélem, előbb-utóbb odakerülök a legjobbak közé."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
OLIMPIA

A lelátón kötögetett a brit olimpiai bajnok, miközben a női műugrás eseményeit követte

Tom Daley különleges hobbit választott magának, a képei alapján pedig elég ügyesen bánik a kötőtűvel.

Link másolása

hirdetés

A nézőtérről követte a női műugrás eseményeit a brit Tom Daley. Pár napja nyerte meg olimpiai aranyérmét Matthew Lee-vel közösen férfi szinkrontoronyugrásban, és a jelek szerint most éppen lazított.

Ám közben a sport mellett egy másik szenvedélyének is hódolt: kötögetett.

A sporteredménye is megihlette, mert előzőleg egy brit és japán zászlóval díszített érmetartót készített.

A közösségi oldalát átnézve az is kiderült róla, hogy ügyesen bánik a kötőtűvel, hiszen a babaruhától a sapkáig, a pulcsitól a fotelhuzatig számtalan dolgot készített már.

hirdetés

A sportoló 2013-ban beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy homoszexuális.

"Amikor fiatalabb voltam, mindig úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, más vagyok, nem passzolok a többiek közé. Hogy van bennem valami, ami soha nem lesz annyira jó, mint ahogy a társadalom elvárná. Remélem, hogy minden olyan LMBT-fiatal, aki most egyedül érzi magát, láthatja, hogy nem számít, mert nem vagy egyedül. És bármit elérhetsz"

– mondta el Daley, akinek ez már egyébként a negyedik olimpiája, korábban két olimpián összesen két bronzérmet szerzett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
OLIMPIA
A Rovatból
hirdetés

Óriási balhét csapott, majd ülősztrájkkal tiltakozott kizárása ellen a francia bokszoló az olimpián

Az ökölvívót azért zárták ki, mert szándékosan lefejelte ellenfelét. Ezután sokáig nem tudott beletörődni a verségbe. Igaz, az ülősztrájkot egyszer megszakította, mert ki kellett mennie a mosdóba.
Fotó: Eurosport - szmo.hu
2021. augusztus 01.


Link másolása

hirdetés

A tokió olimpia - mint általában az ötkarikás játékok - számos szép győzelmet, megható emberi pillanatokat, drámákat vagy épp hatalmas pecheket hozott. Azonban még egy ilyen nagy világversenyen is előfordul, hogy valaki egyszerűen nem tud beletörődni abba, hogy négy (esetünkben öt) év felkészülése semmissé válik a bírók döntése után, és meglehetősen hevesen reagál az eseményekre.

Így tett a francia színekben induló ökölvívó, Mourad Aliev is, akit a bíró szándékos fejelés miatt kizárt a brit Frazer Clarke elleni szupernehézsúlyú meccsen.

A mérkőzésen dominánsan bokszoló Aliev nem volt hajlandó beletörődni a vereségbe és a kizárásba, hangosan szitkozódott, a fogvédőjét rugdosta, káromkodott majd egy kamerát is megütött.

A lelátó felé azt kiabálta, hogy „Mindenki látta, hogy én nyertem!” - annak ellenére, hogy a koronavírus miatt köztudottan üres sportlétesítményekben rendezik az idei olimpiát. Aliev egy kis ideig vetélytársával is kakaskodott, de a bíró végül közbelépett.

A francia azonban nem tudott megnyugodni, és úgy döntött: ülősztrájkkal tesz igazságot az ügyében.

Mintegy 20 percig ült a ring mellett, de ekkor - újságírói értesülések szerint - vécére kellett mennie, így felfüggesztette a tiltakozást.

A sztrájkot folytatta, de a bírókat nem hatotta meg, így a meccset Clarke nyerte. A brit a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy már ötödször bunyózott Aliev ellen, és eddig öt hasonló sérülést szedett össze, egyiket sem ütés miatt. Hozzátette, nem így akart győzni, de a bíró is csak a munkáját végezte.

Mourad Aliev botrányos viselkedése a kizárása után

(Europsort)

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
OLIMPIA

A tokiói lengyel nagykövetségre menekült a fehérorosz atléta, akit akarata ellenére akartak hazaküldeni

Kriszcina Cimanouszkaja hamarosan Varsóba repülhet, így már nem kell tartania az állami megtorlástól.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy akarata ellenére vittek volna haza egy fehérorosz atlétát. A futónő korábban az Instagramon bírálta csapata vezetőit.

Kriszcina Cimanouszkaja most a tokiói lengyel nagykövetségen jelentkezett, lengyel humanitárius vízumot kap, és a legközelebbi napokban Varsóba utazik

- közölte hétfőn Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes.

Az atléta a tokiói lengyel nagykövetségen jelentkezett, ott a lengyel diplomáciai és konzuli szolgálat gondozásban részesítette - mondta el Szynkowski vel Sek.

hirdetés

A fehérorosz sprinter úgy döntött, hogy úgynevezett humanitárius vízum kiadását kéri Lengyelországtól, és ezt még hétfőn kiállítják számára. A vízum alapján a legközelebbi napokban Varsóba repülhet - számolt be a diplomata, és kiemelte: Cimanouszkaja biztonságban van.

Hétfői sajtóértesülések szerint Cimanouszkaját az edzői a Fehérorosz Olimpiai Bizottság utasítására arra próbálták rákényszeríteni, hogy visszatérjen Minszkbe. Az atléta néhány nappal ezelőtt azért bírálta az edzőket, mert három fehérorosz futó téves nevezés miatt nem indulhatott a tokiói olimpián. Magát Cimanouszkaját pedig a 4x400 méteres váltóra is benevezték, miközben csak 200 méteren szokott indulni.

Cimanouszkaja Tokióba nem győzni ment, hanem hogy önös érdekeit kövesse

– mondta el a Belta fehérorosz állami hírügynökségnek a nemzetgyűlés egy tagja. Alekszandr Maszejkov szerint, aki 1992-ben maga is olimpiai aranyat szerzett kenusként, bizonyíthatóan előre eltervezett akcióról van szó, hiszen a sportolónő családja már külföldön van.

A YouTube-ra felkerült egy hangfelvétel is, ami már angol felirattal is elérhető, és amiben a fehérorosz bizottság képviselői erőszakkal győzködik Cimanouszkaját, hogy térjen haza. Ebben a beszélgetésben többek között azt mondják neki, hogy ha hazamegy, megbocsátanak neki, ugyanakkor arra is kérik, gondolja át, mit mond a csapata tagjairól, és ne hagyja, hogy a büszkesége győzzön a józan ész felett.

A beszélgetés egyik pontján pedig arra is utalnak, hogy a sportolónő a rossz döntés miatt, "az ördög sugallatára" akár öngyilkosságot is elkövethet.

Kriszcina Cimanouszkaja és a fehérorosz olimpiai bizottság egyik tagja

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: