10 ezer férfi gyűlt össze a „meztelen fesztiválra” Japánban
Nagyjából 10.000 férfi gyűlt össze a japán Honshu szigeten, hogy megünnepeljék „meztelen fesztivált”, amelyet minden évben megrendeznek – írja a CNN.
A „Hadaka Matsuri” névre keresztelt fesztivált minden év februárjának harmadik szombatján tartják a Saidaiji Kannon-templomban, körülbelül fél órára Okayama városától.
A több ezer résztvevő nem teljesen meztelenül vesz részt az eseményen, általában egy tradicionális japán ágyékkötőt, „fundoshi”-t viselnek, illetve fehér zoknit húznak a lábfejükre.
A fesztivál a bőséges termést, aratást és termékenységet ünnepli, és délutántól egészen késő estig tart. Az este folyamán a férfiak egy-két órát a templom körül foglalatoskodnak az előkészületekkel, megtisztítják magukat jéghideg vízzel, majd bezsúfolódnak a templom épületébe.
Este 10 órakor kialszanak a fények, ekkor egy pap 100 csomag rőzsét, és két „shingi”-nek nevezett, 20 centi hosszú pálcát dob a tömeg közé. A férfiak ekkor birkózni kezdenek egymással, hogy megtalálják a két pálcát az ágak között, a legenda szerint ugyanis az, aki megtalálja valamelyiket, egész évben szerencsére és bőségre számíthat.
Ez a rész körülbelül fél órán keresztül tart, és általában a résztvevők enyhébb sérülésekkel, vágásokkal, foltokkal és kificamított végtagokkal kerülnek ki az összecsapásból.
A fesztiválra Japán egész területéről érkeznek résztvevők, de akad, aki külföldről utazik az országba, hogy részt vehessen rajta. Néhányan egyedül indulnak, de sokan csapatokba rendeződnek, és különböző vállalatok képviseletében neveznek.