hirdetés
george-floyd-tuntetes-new-york-mti.jpg

New York kormányzója a rendőrséget okolja, amiért nem vetettek véget az erőszaknak a tüntetéseken

MTI, fotó: MTI/EPA/Justin Lane - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Wiliam Barr igazságügyi miniszter közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: "jelentős előrehaladás történt a szövetségi főváros rendjének helyreállításában". A tárcavezető azt ígérte, hogy még több erőforrást biztosítanak a rendfenntartó erők számára az erőszak elleni küzdelemhez mind Washingtonban, mind a környékén.

"A kormányzat legalapvetőbb feladata, hogy biztonságot teremtsen az embereknek az életükhöz és jogaik gyakorlásához, s mi ennek a felelősségünknek a nemzet fővárosában eleget is fogunk tenni" - olvasható a közleményben.

Joseph Lengyel, a Nemzeti Gárda országos vezetője keddi sajtótájékoztatóján közölte:

29 tagállamban és a szövetségi fővárosban, Washingtonban a gárda összesen 18 ezer tagját mozgósították, s várhatóan még többeket irányítanak majd az erőszakos tüntetők megfékezésére.

Lengyel hozzáfűzte, hogy a gárda több mint 42 ezer tagja a koronavírus-járvány elleni küzdelemben segédkezik.

Közben több hollywoodi színész és énekes is tiltakozott részben a rendőri erőszak, részben a tüntetéseken megnyilvánuló erőszak, részben pedig Donald Trump amerikai elnök politikája ellen.

A rendőri erőszak ellen tiltakozók között van például Jamie Foxx, Arnold Schwarzenegger, John Cusack vagy Jennifer Lopez. Katherine Heigl színésznő arról írt az egyik közösségi portálon, hogy reményei szerint az örökbe fogadott kislánya, aki afroamerikai, már egy fajgyűlölettől mentes világban él majd. Taylor Swift és George Clooney Donald Trumpot bírálta.

Az Egyesült Államokban amiatt zajlanak országos megmozdulások a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen, hogy a múlt héten egy durva rendőri intézkedés során életét vesztette egy afroamerikai férfi. A tüntetések azonban több helyütt - köztük New Yorkban - erőszakba és fosztogatásokba torkolltak.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rtl-gardony.jpg

Kiakadtak a gárdonyiak, mert lekordonozták a szabadstrandot – a fideszes képviselő se érti

A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Háborognak a Gárdonyban élők, mert az önkormányzat váratlanul körbekordonozta a város kedvelt szabadstrandját. A Velencei tónál nemrég újították fel a partfalat, a munkával végeztek és a szabadstrandot ezután zárták le. A helyiek attól tartanak, hogy a fideszes polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők - hangzott el az RTL híradójában. A kordonozás a Gárdonyban élő fideszes képviselő szerint is érthetetlen.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mti-tállai.jpg

Tállai: senki nem eshet ki a tb-rendszerből azért, mert nincs belföldi lakcíme

Most már 6 hónapjuk lesz a késve fizetőknek a hiányzó összegek rendezésére, a szociálisan rászorulóknak, a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak pedig az új a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást.
MTI/Bruzák Noémi - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek nyilatkozott, és azt mondta, hogy az adóügyi változtatások "a vállalkozások és a magánszemélyek meglehetősen nagy csoportját érintik, és egyszerre szolgálják a versenyképességet, a gazdaság újraindítását és a visszaélések visszaszorítását".

A parlament enyhítéseket fogadott el a tb-szabályok ügyében. Szerdától hatályos az új társadalombiztosítási törvény, amely a módosítás után már nem 3, hanem 6 hónapot követően megtagadja mindazok egészségügyi ellátását, akik nem fizetnek tb-járulékot - a sürgősségi ellátás kivételével.

A Pénzügyminisztérium azzal indokolta a lépést, amely számítások szerint több mint félmillió magyar ember ellátását sodorta veszélybe, hogy ki akarja szűrni a „potyautasokat”. Azoknak is bizonytalanná vált a helyzetük, akik egyéni szerződéssel fizetnek járulékot, illetve azoké is, akiknek nincs állandó lakcímük.

Az Európai Unióban a magyar társadalombiztosítás rendszerén belül kell a legkevesebbet fizetni azért, hogy a polgárok hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez. Azt viszont a kormány nem találta fairnek, hogy a fizető tagok finanszírozzák a nem fizetők ellátásait is.

hirdetés

Ezek a mostani szabályok igazságosabbak – állította most Tállai András, hozzátéve: a parlament "elvégezte e szabályrendszer finomhangolását". Most már 6 hónapjuk lesz a későknek a hiányzó összegek rendezésére, senki nem eshet ki a rendszerből pusztán azért, mert nincs belföldi lakcíme.

Az állam ezentúl adómentességgel támogatja, ha más (akár az előző munkáltató vagy az önkormányzat) megfizeti a biztosított helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot.

Tállai szerint a szociálisan rászorulóknak, a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
medicine-5103043_1920-1000x667.jpg

Megdőlt a napi fertőzési világrekord: 212 ezren kapták el a koronavírust

Sosem fertőződtek még meg ilyen sokan 24 órán belül.
Fotó: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. július 05.


hirdetés

A járvány kezdete óta nem betegedtek meg 24 óra leforgása alatt annyian, mint most szombaton - írja az Index. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint

július 4-én 212 ezer embernél mutatták ki a fertőzést, ebből 130 ezret Amerikában - főleg az Egyesült Államokban és Brazíliában.

Világszinten jelenleg 11,2 millióan estek túl a betegségen, és 530 ezer fölött jár a halálos áldozatok száma, ugyanakkor több mint hatmillióan gyógyultak ki a betegségből bizonyítottan.

Bár számos európai országban egyre inkább enyhítenek a járványügyi szigorításokon, a vírus továbbra is szedi áldozatait. Az általa leginkább sújtotta területek az Egyesült Államok (2,8 millió fertőzött), Brazília (1,5 millió), Oroszország (673 ezer), India (648 ezer) és az Egyesült Királyság (286 ezer).

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
snapshot-3.jpg

Az orosz titkosszolgálat pénzéből gyilkolhatnak amerikaiakat Afganisztánban

Afganisztán évtizedek óta a szuperhatalmi szembenállás jól bejáratott terepe. Ma sincs ez másként a békétlen közép-keleti országban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Ennek legújabb példáját szolgáltatta egy helyi üzletember rejtélyes meggazdagodása, amelynek amerikai titkosszolgálati jelentések nyomán a New York Times járt utána.

A 40-es éveiben járó Rahmatulla Azizi kisstílű drogkereskedőként kezdte pályafutását, elvégre hazája máig az ópiumszármazékok egyik legfőbb forrásának számít világszerte. A heroin úgy a táliboknál, mint a hivatalos kabuli kormánykörökben régóta jelentős fizetőeszköz a fegyvervásárlásban, de a virágzó állami korrupcióban is jelentős szerepet játszik. Emberünk azonban – állítják rokonai, ismerősei – egy idő után a legális üzleti világban próbált szerencsét, és támogatáshoz jutott az Egyesült Államok vezette koalíció építési projektjeire szánt pénzből. A feltűnő vagyonosodás útján azonban az elmúlt években indult el miután Oroszországban telepedett le, és amikor rendszeresen hazalátogatott Észak-Afganisztánba, mindig a legújabb luxusautókon érkezett testőrök gyűrűjében, házát pedig négy emeletes villává alakította át.

Az amerikai titkosszolgálatoknak végül sikerült kideríteniük, hogy Azizi éveken át a közvetítő szerepét töltötte be az orosz katonai hírszerzés és a tálib harcosok között, akiket Moszkva pénzel az Afganisztánban állomásozó amerikai katonák ellen. Ő adta át az orosz vérdíjat az elkövetett gyilkosságokért – fejenként 100 ezer dollár volt a tarifa -  és vélhetően bőségesen csurrant-cseppent a pénzből neki is.

Miután az amerikai és afgán biztonsági szervek összerakták a pénzmozgások sötét foltjait, egyre közelebb kerültek Azizihoz. Hat hónappal ezelőtt nagyszabású razziákat hajtottak végre Kabulban és az északi Kundut városában, amelyek során több tucat rokonát és üzlettársát tartóztatták le, de maga a közvetítő kicsúszott a kezeik közül. Minden bizonnyal visszaszökött Oroszországba. Ugyanakkor egyik kabuli házában közel fél millió dollárt találtak készpénzben.

Egyelőre nem világos, hogy miként juttatták el a pénzt az egyes harcos csoportokhoz, és milyen szintű volt a koordináció. A hálózat azonban az illetékesek szerint egyre nőtt, és kapcsolatban volt a tálibok magasabb rangú katonai vezetőivel, akikkel egyeztették a kiszemelt célpontokat.

hirdetés

Már évek óta feltételezték washingtoni és kabuli illetékesek, hogy Oroszország titkos akciókat folytat az afganisztáni amerikai misszió aláásására és támogatja a tálibokat. De csak közelmúltban jutottak el arra a következtetésre, hogy egy orosz kémügynökség premizálja azokat, akik megölnek koalíciós katonákat. Ezt a Kreml és a tálibok mindeddig tagadták.

Az amerikaiak szerint a programot  az orosz katonai hírszerzés (GRU)  „29155. számú egysége” irányítja, amely más országokban is, főleg a Balkánon hajtott végre gyilkosságokat és szabotázsakciókat. Valószínűleg köze volt a 2017. februárjában Montenegróban elvetélt puccskísérlethez is.  

Azizi, mint pénzfutár, azért tűnhetett megfelelő választásnak, mert benne volt az amerikai újjáépítési erőfeszítésekben, ugyanakkor drogdíler korából otthonosan mozgott a helyi alvilágban, de annyira nem volt ismert, hogy magára vonja a külvilág figyelmét. Mindez arra utal, hogy az orosz szervek mélyrehatóan tájékozottak az egyre bonyolultabb afganisztáni harci helyzetről, és úgy voltak képesek kihasználni bűnöző és terrorista kapcsolataikat, hogy éveken át nem lehetett akciókat bizonyítani.

E következtetés június végi nyilvánosságra kerülése újabb politikai vihart kavart az amúgy is zaklatott Washingtonban. A fehér házi tisztviselők először azt állították, hogy Donald Trumpot egyáltalán nem tájékoztatták az ügyről, de aztán kiderült, hogy az elnök már február végén írásos titkos szolgálati jelentést kapott, de még az is lehet, hogy már korábban.

Miután demokrata és republikánus képviselők egyaránt számon kérték a kormány tétovázását, azt a választ kapták, hogy a jelentés bizonytalan információkra épít. Holott Azizi szerepét megerősítették azoknak a jelentései, akik részt vettek a razziákban. valamint a gyanúsítottak, a szomszédok és barátok vallomásai. Az ügy aktái várhatóan a jövő héten a Kongresszus elé kerül.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!