News here
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre - 75 éve hangzott el Winston Churchill fultoni beszéde

A volt brit miniszterelnök 1946. március 5-én a Missouri állambeli Fulton egyetemi kollégiumában mondott egy beszédet, amellyel ismét beírta magát a történelembe: megadta a hangot a hidegháború nyitányához.
Szöveg: Göbölyös N. László - fotó: Flickr - Levan Ramishvili - szmo.hu
2021. március 05.


Link másolása

hirdetés

Vasfüggöny, sőt, időnként csak „a Függöny”: ezt a kifejezés használták a nyugati politikai szónoklatokban és médiában több mint 40 éven keresztül a II.világháború után a szovjet érdekszférába került országokra. Mindenki tudta a „szabad világban”, melyek a „függönyön túli” államok, de még az 1980-as években is előfordult, hogy amikor már néhány világhírű rock-sztár – John Mayalltól az Iron Maidenig – eljutott Magyarországra, Csehszlovákiába, vagy Lengyelországba, az itt készült felvételeket rendszerint „Behind the Iron Curtain” címmel adták ki. Lehet, hogy már e koncertek fiatal nézői sem tudták, hogy a kifejezés atyja a 20. század egyik legnagyobb formátumú politikusa, Sir Winston Churchill volt.

Nagy-Britannia legendás miniszterelnöke, akit 1953-ban memoárjaiért irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki, már 1940-ben, amikor a Hitlerrel kötött szégyenletes müncheni alku kovácsát, Neville Chamberlaint felváltotta a londoni Downing street 10-ben, adott egy híres mondatot az utókornak: a nácik elleni háborúban nem kínált mást Őfelsége VI.György alattvalóinak, mint „vért, szenvedést, verítéket és könnyeket”. („blood, toil, sweat and tears”). Köztudott volt Churchillről, hogy meggyőződéses antikommunista, aki 1919-ben hadügyminiszterként, bár nem támogatta brit katonák bevetését a Szovjet-Oroszország elleni intervencióban, a polgárháború befejezésekor „egészségügyi kordont” javasolt a bolsevik állam ellen.

A II.világháború kezdetekor azonban Churchill felmérte, hogy a nácizmusnál nincsen nagyobb ellensége a világnak, és már 1940-ben figyelmeztette Joszif Sztálint egy készülő német támadásra, a generalisszimusz azonban, ahogyan senkinek, neki sem hitt.

A Szovjetunió elleni invázió napján, 1941. június 22-én aztán a brit miniszterelnök felajánlotta Nagy-Britannia segítségét. „Ez nem osztályháború, nem olyan háború, amelyben az egész Brit Birodalom és a Nemzetközösség elkötelezett faji, vallási és pártkülönbségre való tekintet nélkül” – írta Churchill Sztálinnak. 

Innen vezetett az út a tényleges katonai szövetséghez, az angolszász csapatok 1943-as szicíliai, majd 1944-es normandiai partraszállásához, miközben a három nagy diplomáciai csúcstalálkozón, Teheránban (1943. november), Jaltában (1945. február) Churchill, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Sztálin a háború utáni világ jövőjéről és nem utolsósorban geopolitikai felosztásáról tárgyaltak. Az utolsó hármas csúcson, Potsdamban (1945. július) az elhunyt Roosevelt helyett már Harry S. Truman képviselte az Egyesült Államokat, míg Churchillt, aki a konferencia idején elvesztette az otthoni választásokat, Clement Attlee váltotta fel. Készült még olyan fotó, amelyen Sztálin, Truman és Churchill vidáman szorongatják egymás kezét, a szövetségesi barátság azonban már csak a látszat volt.

Churchill már 1945 májusában, az éppen beiktatott Truman elnöknek aggodalmának adott hangot Sztálinnal kapcsolatban. Úgy vélte, hogy a szovjet diktátor kettős játékot játszik. Akkor azonban még a Távol-Keleten dúlt a háború, megállapodás volt a Szovjetunió hadba lépéséről Japán ellen, ez azonban végül csak a hadüzenetig jutott el augusztus 8-án, két nappal Hirosima után, egy nappal Nagaszaki előtt. A mai napig folyik a vita a világ történészei között, hogy a két atomtámadás stratégiailag jelentéktelen városokra szükséges volt-e a háború befejezése, Japán kapitulációja szempontjából, vagy csupán a még szövetséges, de potenciális ellenség Szovjetuniónak szóló erőfitogtató figyelmeztetés. Mindenesetre sem Washington, sem London nem vállalta akkor még a konkrét szembenállást.

hirdetés
Közben azonban Churchillt „hálátlan” honfitársai megbuktatták, és így immár csak „Őfelsége ellenzéke vezetőjeként” utazhatott Truman meghívására 1946 tavaszán. Március 5-én a Missouri állambeli Fulton egyetemi kollégiumában mondott egy beszédet, amellyel ismét beírta magát a történelembe: megadta a hangot a hidegháború nyitányához.

A veterán politikus ugyan közölte, hogy „magánemberként” beszél, de hogy ez mennyire nem így volt, jelzi, hogy a beszéd szövegét előzőleg eljuttatta Truman elnökhöz.

Churchill először a tartós brit-amerikai katonai szövetség jövőképét lebegtette meg.

„Nem lesz lehetséges megakadályozni a háborút és biztosítani a világ működésének folyamatos sikerét, ha az angol nyelvű népek nem alakítanak egy testvéri szövetséget” – mondta a volt brit kormányfő, kifejtve, hogy ezen nem csupán a két azonos társadalmi rendű ország együttműködését érti, hanem a két hadseregét is a közös katonai stratégiától a fegyverzeteken át a kiképzésekig. Sőt, azt is javasolta, hogy a két ország kölcsönösen használhassa egymás katonai repülőtereit és hadi kikötőit a világ bármely pontján. Hamarosan rátért arra is, hogy miért tartja ennyire fontosnak e közös biztonsági rendszert.

„Árnyak vetülnek a szövetséges győzelem által nemrég még fénylő térre. Senki nem tudja, hogy Szovjet-Oroszország és nemzetközi kommunista szervezete mit szándékozik tenni a közeljövőben, hol lesznek a határai – ha lesznek egyáltalán – a terjeszkedésre, a hittérítésre való hajlamaiknak” – mondta Churchill, aki hangsúlyozta: nagy csodálója a hős szovjet népnek és harcostársának, "Sztálin marsallnak” és azt is megérti, hogy Oroszország védeni akarja nyugati határait egy újabb német agresszióval szemben, és örömmel adnak neki helyet a világ nagyhatalmai között.

„De fel kell fednem bizonyos tényeket önök előtt. Szczecintől Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre: Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia – és más híres városok a szovjet érdekszféra lakói, és így vagy úgy, nemcsak a szovjet befolyásnak vannak alávetve, hanem szigorú és egyre erősebb Moszkva által diktált ellenőrzésnek is”

- tette hozzá, „rendőrkormányoknak” nevezve az érintett államokat, amelyek közül egyikben sem uralkodik valódi demokrácia. „Ezek súlyos dolgok, és rosszul tesszük, ha nem vesszük őket figyelembe, amíg még nem késő” – figyelmeztetett Winston Churchill.

A volt kormányfő elutasította azt a nézetet, mely szerint elkerülhetetlen egy újabb háború – holott egészen az 1960-as évek elejéig ez volt a hidegháború egyik fő propagandaérve – meggyőződése volt, hogy a Szovjetunió nem akar háborút, csupán a háborús győzelmének gyümölcseit akarja learatni „hatalmának és doktrináinak végtelen kiterjesztésével.”

„A háború alatt látottak meggyőztek arról, hogy orosz barátaink semmit sem csodálnak jobban, mint az erőt és semmit sem vetnek meg jobban, mint a katonai gyengeséget” – tette hozzá Churchill. Éppen ezért kell a nyugati demokráciáknak egységesnek maradniuk, a megosztottság katasztrófához vezet. Egyúttal azt javasolta, hogy még abban az évben minden kérdésben állapodjanak meg a Szovjetunióval az ENSZ keretein belül.

A beszédet kezdetben komoly fenntartásokkal fogadta az amerikai kongresszusi képviselők többsége, mert úgy vélték: a brit-amerikai katonai szövetség gyanakvást váltana ki a Szovjetunióból, és túlságosan szorosan kapcsolná az Egyesült Államokat London külpolitikájához. Ne feledjük, hogy Washington az első, majd a II. világháború idején is a végsőkig húzta a „be nem avatkozás” politikáját, az első esetben 1917-ben a német tengeralattjáró-háború, a másodikban Pearl Harbor kellett a belépéshez. És azt se, hogy a beszéd elhangzása idején még szinte érintetlenül állt a hatalmas brit gyarmatbirodalom, amely csak egy évvel később, India és Pakisztán függetlenné válásával indult el az összeomlás felé. Az amerikai sajtó viszont általában „hasznos figyelmeztetésnek” nevezte Churchill szavait. A brit lapok, bár leközölték a beszédet teljes terjedelmében, óvakodtak a kommentároktól. Csupán a konzervatív Daily Telegraph emlékeztetett vezércikkében, hogy „Churchill mindig is híve volt az Egyesült Államokkal való szoros szövetségnek, és mindig ellene volt a kommunizmusnak.”

Nem sokat késett Sztálin válasza, aki a moszkvai rádiónak adott interjúban kijelentette: a beszéd veszélyes, mert képes ellentéteket szítani a szövetséges hatalmak között. Churchillt pedig egy angolszász rasszizmus apostolának nevezte, „aki, mivel meg van győződve az angol nyelvű nemzetek felsőbbrendűségéről, rájuk bízza a világuralom küldetését.”

Churchill csupán annyit reagált néhány nappal később a New York-i Waldorf Astoriában rendezett banketten, hogy beszédén egy szót sem kíván megváltoztatni.

Persze nem Sir Winston volt az, aki elindította a szovjet és a nyugati érdekszférák megmerevedését. Miközben az Elbától keletre valóban Moszkva diktált, és a polgári erőket legkésőbb 1947-48-ig mindenütt kiszorították a közéletből, nem történt ez másképp számos nyugat-európai országban, csak éppen ott az antifasiszta ellenállásban kiemelkedő szerepet vivő kommunisták jártak ugyanígy. Franciaországban, Olaszországban békés úton távolították el őket, Görögországban viszont 1947-ben éppen a Truman-doktrina alapján avatkozott be az Egyesült Államok a jobboldali erők oldalán a polgárháborúba. A doktrina ugyanis kimondta: az Egyesült Államok nem tűri el a második világháború után kialakult status quo erőszakos megváltoztatását, és gazdasági, illetve katonai segítségnyújtással beavatkozik azon országokban, ahol a kommunizmus térhódítása fenyeget.

Arra azonban a felek minden hisztériakeltés és egyre fokozódó fegyverkezési hajsza mellett több mint négy évtizeden át gondosan vigyáztak, hogy soha ne kerüljenek egymással közvetlen konfliktusba.

Három évvel a fultoni beszéd után megvalósult Churchill álma: 1949. április 4-én megalakult az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete, a NATO. Egy hónappal később Németország nyugati megszállási zónáiból létrejött a Német Szövetségi Köztársaság, majd október 7-én a szovjet zónában hozták létre a Német Demokratikus Köztársaságot, egyoldalúan fővárosának kikiáltva Berlin keleti övezetét. Ezt a folyamatot tetőzte be 1961 augusztusában a Berlini Fal felhúzása.

A hidegháborúnak voltak olyan pillanatai, amikor a világ valóban „a háborús szakadék szélén táncolt”, például a kubai rakétaválság (1962) vagy a Szovjetunió felett lelőtt dél-koreai utasszállító és az amerikai csillagháborús tervek (1983) miatt. Máskor enyhült a légkör, főleg az 1970-es években a szovjet-amerikai hadászati rakéta-megállapodásokkal és az 1975. augusztus 1-én Helsinkiben megkötött Európai Biztonsági és Együttműködési Egyezménnyel, amelynek az Egyesült Államok és Kanada is aláírója volt. A két világrendszer szembenállásának azonban végérvényesen a Berlini Fal 1989-es leomlása és a Szovjetunió két évvel későbbi felbomlása vetett véget.

Sir Winston Churchill még egyszer visszatért a miniszterelnöki bársonyszékbe: 1951-től 1955-ig állt újra brit kormány élén. 1955-ben, 81 évesen vonult vissza a politikától, de egészen 1964-ig a parlament tagja maradt. 1965. január 24-én halt meg, 91 éves korában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Szenzáció: 250 szarkofágot találtak, és mindegyikben van múmia is Egyiptomban
Eddig még soha nem találtak ennyi koporsót és bronzszobrot a híres Dzsószer-piramis közelében.

Link másolása

hirdetés

A 250 darab szarkofágot és a 150, isteneket és istennőket ábrázoló bronzszobrocskát, valamint egyéb más leleteket hétfőn mutatták be a régészek Szakkarában - írja a The National News. Mostafa Waziri az egyiptomi régészeti főtanács főtitkára azt mondta, hogy

a mintegy 2500 éves szarkofágok jó állapotban vannak, és mindegyikben van múmia is.

Eddig még soha nem találtak ennyi koporsót és bronzszobrot a híres Dzsószer-piramis közelében.

Waziri arról is beszámolt, hogy a most bemutatott leletek között van egy mintegy kilenc méter hosszú papirusztekercs is, amely a Halottak könyvének a része a lehet. A bronzszobrok isteneket, például Íziszt, Oziriszt és Bastetet ábrázolják. Ezenkívül

megformálták Imhotepet is, akiről azt gyanítják a régészek, hogy a világ legrégebbi, nagyméretű kőépítményének, a Dzsószer-piramisnak az építésze lehetett.

Ezen kívül a leletek között voltak körülbelül 3200 éves, az Újbirodalom idejéből származó egyszerű használati tárgyak, karkötők, fésűk, nyakláncok, kis edények és tükrök is.

A szakkarai nekropoliszban 2018 óta dolgoznak az egyiptomi régészek, akkor egy pap sírját tárták fel, amely már 4400 éve érintetlen volt. Azóta már a negyedik feltárást fejezték be, szeptemberben pedig az ötödiket fogják megkezdeni a területen.

hirdetés

Waziri azt mondta, hogy sok meglepetés várható még, és remélte, hogy megtalálhatják Imhotep sírját is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Mátyás király átka és több kísértethistória is fűződik Árva várához
Vérfagyasztó legendák övezik a káprázatos felvidéki várkastélyt, itt forgatták 100 éve a Nosferatu című horrort is.

Link másolása

hirdetés

Itt van a szomszédos Szlovákiában, mégis kevesen ismerik Felvidék legszebb várát, a történelmi Magyarország északi határán épült sasfészket. Árva várát az 1241. évi tatárjárást követően kezdték építeni egy 112 méter magas, meredek sziklára, majd kezdetét vette a háromrészes erődítmény hányattatott sorsa. Előreugorva az idővonalon, kétszáz évvel később az akkori tulajdonos – egy lengyel rablólovag, Komorowski Péter – negyed évszázadon át fosztogatta gazdátlan zsoldosaival az arra vetődő utazókat és kereskedőket.

Mátyás király büntetése

Ennek a méltatlan korszaknak végül Mátyás király vetett véget, aki elűzte onnan a rablólovagot vezéreivel együtt, bár azért adott neki 8000 aranyforintot is a vár elfoglalásáért cserébe, hogy váltságdíjnak álcázza a kifüstölést. Érdekesség, hogy az ottani védők váltak Mátyás király későbbi, elhíresült fekete seregének keménymagjává, miután a harcedzett várőrséget a király zsoldjába fogadta. Úgy tűnik, jó szeme volt a megfelelő katonák toborzásához.

Mátyás királyhoz fűződik egy helyi legenda is: eszerint az uralkodó 1484-ben az ellene összeesküvő Váradi Péter kancellárt és kalocsai érseket a következő ítélettel záratta be a várba: „Árva voltál, Péter, árva leszel és Árvában fogsz meghalni.”

A história úgy szól, hogy a pap majdnem egy évtizedet töltött itt befalazva, rangjától megfosztva, és csak egy nyíláson át érintkezhetett a külvilággal. Váradi Péter azonban mindeközben megtanította írni és olvasni az akkori várnagy, Meskó Mihály lányát, Katinkát. A lány ezért hálából megszöktette a papot, aki egy galíciai kolostorból újból felajánlotta szolgálatait Mátyás királynak, akinek a fenyegető jóslata így nem teljesült. Az uralkodó éktelen haragra gerjedt, de a bátor Katinka felvállalta előtte a szöktetést, az igazságos uralkodó pedig megenyhült az érveléstől. Sőt, olyannyira szimpatikus volt neki a leány hozzáállása, hogy még gazdag férjet is kerített neki Thurzó István személyében. Innentől számítják a Thurzókat a vár történelmében, de csak hét évtizeddel később lett a család Árva várának birtokosa. Az odáig vezető tulajdonosi lista a következőképp alakult: Mátyás király a fiának, Corvin Jánosnak, Liptó hercegének ajándékozta a fellegvárat, akitől később Szapolyai István főúr orozta el. Majd ezt követően lett a már említett Thurzó családé, akik ismét felvirágoztatták a patinás épületegyüttest, és teljesen át is alakították, elnyerve mai külsejét. A legnagyobb katasztrófa 1800-ban érte a várat, amikor tűzvész pusztította el, és csak a 2. világháború után építették újra.

Horrorfilm és szellemek

Nem meglepő, hogy a gótikusan komor hangulatú, festői helyen magasló épület megmozgatta a filmesek fantáziáját is az elmúlt évszázadban. Pontosan 100 éve, 1922-ben itt forgatták a Nosferatu című legendás horrort, amelyet Bram Stoker regénye, a Drakula ihletett (erről ma egy poszter is megemlékezik a bejárat előtt). De ezen a helyszínen forgatták többek között a Rigócsőr királyt, A hercegnő és a koldust és a Solymász Tamást is.

hirdetés

A horror-tematikához egyébként nem kellett filmes stáb sem, mivel a vár története eleve bővelkedik paranormális fejezetekben. Vegyük például rögtön az építtetés körülményeit, amelyhez nem mást, mint magát az ördögöt társítják. A mendemonda szerint egy helyi tehetős ember azzal bízta meg a sátánt, hogy építsen egy várat. Azt ígérte neki, hogy ha egy éjszaka alatt sikerül megépítenie, cserébe megkaphatja a lelkét. Amikor azonban a gazdag ember rájött, hogy a lelke mégiscsak értékesebb az anyagi javaknál, imádkozni kezdett Istenhez, imája pedig meghallgatásra talált. Szerencséjére az ördög a kakas harmadszori kukorékolására valóban nem készült el a várral, a befejezéséhez ugyanis még három óriási kőtömb hiányzott.

Két szellemhistória is kering továbbá a várról. Az egyik szerint Thurzó György nádor második felesége, Czobor Erzsébet szelleme kísért az ódon falak közt, aki állítólag éjszakánként körbejár ellenőrizni, rendben mennek-e a dolgok a hőn szeretett otthonában. A másik az úgynevezett fehér asszonyról szóló monda, aki Dancs mesternek, a XIV. század egyik leghatalmasabb főurának felesége volt.

A történet szerint a főúr egyik éjszaka erősen ittas állapotban tért haza, felszínre törő indulatait pedig egy szolgálólányon akarta kitölteni. Mivel a felesége megakadályozta ebben, Dancs kardja lesújtott rá, és egy suhintással levágta a kezét. Az asszony nem sokra rá belehalt a sérülésébe.

A tragédia óta azt beszélik, hogy a pórul járt feleség a mai napig évente kétszer végigsétál a várban, tetőtől-talpig fehér ruhába öltözve, csak a keze vérzik azon a helyen, ahol Dancs kardja érte. A várat övező babona olyannyira tartja magát, hogy jónéhány éve ismert amerikai szellemvadászok egy csoportja is ellátogatott Árva várába, hogy forgassanak a helyszínen.

Források: Drive, slovakia.travel, Forum Hungaricum


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Rengeteg szempontból hiteltelen A Besúgó – Így működött valójában az Állambiztonság és az ellenzéki ellenállás
Rainer M. Jánost és Ungváry Krisztiánt kérdeztük arról, hogy zajlottak a sorozatban ábrázolt helyzetek a valóságban.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 25.


Link másolása

hirdetés

Nemrég ért véget a HBO Max magyar gyártású sorozata, A Besúgó, amely óriási közönségsikert ért el, ugyanakkor éles vitákat is kiváltott. A korszakot kutatók, illetve személyesen átélők szerint ugyanis egyáltalán nem ábrázolja hitelesen az egykori Állambiztonság, illetve az ellenzéki mozgalom működését.

Hogy pontosan miről van szó, arról Rainer M. János és Ungváry Krisztián történészeket kérdeztük. Előbbi az összes részt látta, utóbbi viszont csak egyet nézett meg – elmondása szerint ezt annyira botrányosan hamisnak tartja, hogy elment a kedve a továbbiaktól.

„Súlyos véteknek nem nevezném, hiszen alapvetően szórakoztatóipari termékről van szó, amiről a fogyasztók döntenek. A körükben pedig egyértelműen pozitív volt a fogadtatása” – mondja Rainer, aki megengedőbb álláspontot képvisel.

Ugyanakkor mégis fontosnak tartja, hogy beszélgetés folyjon erről, mert a sorozat hangsúlyosan utal arra, hogy egy adott kort szeretne megidézni – erre utal például az évszámok rendszeres feltüntetése, a rendkívül gondosan használt korfestő elemek az épületektől a járműveken át a ruhákig vagy akár hajviseletekig. Ebben az esetben viszont probléma, ha a történet más elemei erősen különböznek a valóságtól.

Ungváry is azt emeli ki, hogy hiába nevezik fikciósnak a történetet, ha a kosztümök, a kulisszák és a társadalmi helyzetek, amelyeket a film használ, egy konkrét korhoz kötődnek, a tájékozatlan néző így óhatatlanul reálisnak értékeli az irreális képet.

„Különösen súlyos problémának tartom ezt azért, mert az ismert történelmi tények is tökéletesen alkalmasak arra, hogy a besúgás tematikában egy remek film készülhessen. Teljességgel érthetetlen számomra, miért kellett olcsó és hazug jelenetekkel tönkretenni ezt, amikor a valós tények hatalmas tárházából is lehetett volna válogatni” – fogalmaz.

hirdetés

Szerinte a sorozat nem más, mint „kiváló színészek megalázása, felmosórongynak használása olcsó hatásvadászatért”, ugyanis nem a színész tehet arról, ha egy történetileg teljesen hazug forgatókönyvet játszik el.

Hogyan történtek valójában a beszervezések?

A sorozatban ábrázolt jelenetet, tehát azt, hogy a főszereplő mellé a vonaton odaül egy állambiztonsági tiszt, majd átkíséri az étkezőkocsiba a leendő tartótisztjéhez, mindkét forrásunk rendkívül valószínűtlennek tartja.

„A beszervezéseknek több módozata volt, de ami közös, hogy a beszervező beszélgetések helyszínéül általában valamilyen állami hivatal szolgált, már csak azért is, mert egy vendéglőben vagy vonaton nem lehetett volna észrevétlenül aláíratni az együttműködési nyilatkozatot, a beszervezendő személyt pedig nem lehetett volna tökéletes kontroll alatt tartani” – mondja Ungváry, hangsúlyozva: nyilvános helyen soha nem lehetett lefolytatni beszervezési beszélgetést. Ráadásul ennek során beszervezők részéről mindig egyszerre legalább két személynek kellett nyíltan jelen lennie, ezt a munkát tilos volt egyedül végezni.

Rainer M. János szerint zsarolás ugyan előfordult, de szorosan a beszervezendő személy saját tevékenységével függött össze: vétségek, esetleg bűncselekmény. Olyan, hogy valakitől gyógyszert tagadjanak meg, egyáltalán nem volt jellemző. Gyakoribb volt szerinte, hogy különféle előnyöket, például apróbb ajándéktárgyakat, vagy némi pénzt (nem túl sokat) kínáltak cserébe. Az óriási többség ugyanakkor önkéntesen, ahogyan a belső iratokban fogalmaztak, „hazafias alapon” vállalta, hogy jelentéseket ír. Vállalták, mert meggyőzték őket.

„A beszervezéskor első körben kifejezetten kerülték a nyílt zsarolást, ugyanis előírás is volt, hogy az önkéntességre kell törekedni és ezen felül pszichológiailag sem lett volna helyes nyíltan zsarolni. Az esetleges terhelő adatokat csak akkor szedték elő, ha másképp nem ment a dolog” – teszi hozzá Ungváry Krisztián.

Nemet mondani is határozottan lehetett, Rainer M. János szerint az esetek 90 százalékában ez semmilyen következménnyel nem járt, különösen a rendszer késői szakaszában.

Ungváry hasonlóan látja: mint mondja, átlagban minden második beszervezés meghiúsult, mert azok, akik a beszélgetés során először igent mondtak (és adott esetben alá is írtak), később már nem mentek el a második találkozóra. A beszervezési kísérletek kb. 30%-a pedig már a beszélgetés alatt úgy alakult, hogy az érintett beszervezésétől el kellett állni, mert ellenállást tanúsított.

„1962 után egyetlen esetet sem ismerek, amikor emiatt valakit súlyos retorziók értek volna. Minden statisztikai adat arról tanúskodik, hogy a beszervezettek között is hatalmas volt a fluktuáció” – fogalmaz.

Tényleg előfordult, hogy visszanyalt a fagyi?

A sorozatban a beszervezett fiú idővel egyre inkább vérszemet kap és ő maga is átver, kicselez, zsarolni kezd, többek között a beszervezőit is.

Rainer M. János szerint konkrét zsarolásra nem, arra viszont minden további nélkül lehetett példa, hogy valaki túljárt a tartótisztje eszén. A hálózati személy és a beszervezők között gyakran folytak játszmák, például a kapott információk manipulálása, torzítása által.

Emiatt alkalmazták az ellenőrzés intézményét, vagyis azt, hogy a különösen fontos személyeket soha nem egyetlen ember figyelte meg, mindig volt egy vagy akár több biztosíték a rendszerben. A későbbi miniszterelnökre, Antall Józsefre például 1956 után nemcsak az egyik kollégáját, de egy diákját is ráállították a budai Toldy gimnáziumban, ahol tanított. Ők ketten egymást is ellenőrizték – anélkül persze, hogy tudtak volna egymás tevékenységéről.

„Még vártam is, hogy a történet egy pontján majd fény derül egy hasonló fordulatra, tehát arra, hogy a főszereplőt is ellenőrizték ily módon. Ez eddig nem történt meg, pedig nagyon is életszerű lenne, hiszen az ellenzéki vezérnek, Száva Zsoltnak szemlátomást óriási jelentőséget tulajdonítanak” – mondja Rainer.

Ungváry szerint csak rövidebb távon fordulhatott elő, hogy egy ügynök dezinformált, ezek azonban előbb-utóbb kiderültek, a visszazsarolást pedig teljesen elképzelhetetlennek tartja. Külföldi viszonylatban gyakrabban előfordult, hogy a beszervezett félre tudta vezetni tartótisztjét, kifejezett zsarolásra viszont itt sem ismer példát.

A főszereplő viszont idővel a környezetét is zsarolni kezdi: miután lebukik a megfigyelt kör egyik tagja előtt, gyorsan kér róla valami kompromittáló infót a tartótisztjétől, hogy onnantól ezzel tartsa sakkban.

„Ez teljesen elképzelhetetlen, irreális, a korabeli szabályzatoknak is ellentmondó, valamint általános szakmai okokból is teljesen abszurd fordulat” – mondja Ungváry, aki szerint a sorozat teljes hamissága már az első részben kiderül, amikor a főszereplő saját szakállára autós üldözést kezdeményez, majd elkezdi átkutatni a célszemélyek csomagjait.

Ilyesmi szerinte soha nem volt egy ügynök feladata, nem beszélve arról, hogy pszichológiailag is teljesen abszurd lett volna, ha valaki így viselkedik frissen egy beszervezés után. Ez a magatartás még később is elképzelhetetlen volt, valamint a szabályzatokkal is teljesen szembe ment.

„Egy ügynök csak azt volt jogosult megtenni, amire a tartótiszttől kifejezett utasítást kapott, de a tartótiszt nem tehette meg, hogy olyan munkákat bíz rá, ami a hivatásos állomány feladata. Itt egy hierarchikusan épülő, folyamatos ellenőrzésen alapuló rendszerről beszélünk, amelyben ilyen szabályellenes húzások teljesen elképzelhetetlenek. Ezzel szemben az, hogy egy ügynök dekonspirálódott, azaz lebukott, nem volt ritka jelenség” – tette hozzá Ungváry Krisztián.

Rainer M. János szerint ugyanakkor akinél akár csak felmerült a lebukás veszélye, azt vagy „pihentették” egy ideig, vagy ha a környezetében már konkrét beszédtéma volt, hogy valami nem stimmel vele, inkább gyorsan kizárták a hálózatból és más személy után néztek. Nyílt lebukásig tehát nem igazán fajulhatott a helyzet.

Bulizó fiatalok szervezték az ellenállást, élükön egyetlen vezetővel?

A sorozat a fenti képet sugallja, de Ungváry szerint ennek köze sincsen a valósághoz: az ellenállást, ami alatt itt az ellenzéki tevékenységet értjük, alapvetően értelmiségi jellegű találkozásokon szervezték.

Rainer szerint is főként szakmai tevékenységek köré csoportosult az ellenzék, az ELTE bölcsészkarán például már a hetvenes években vitaesteket rendezett egy csoport a magyar oktatási rendszer problémáiról, de máshol is volt példa hasonlókra.

„Természetesen a bulizás fontos szerepet töltött be ebben a korosztályban, és az egyetemi klubokban volt is rá lehetőség. Ugyanakkor nagyon komoly szakmai munka is folyt, tudatosan reflektáltak a közélet történéseire. Ez fontosabb volt, mint a szórakozás” – hangsúlyozza.

A sorozatban a nagy ellenzéki találkozót végül egy KISZ-rendezvény keretei közé rejtve tartják meg. Ungváry Krisztián ezzel kapcsolatban azt mondja, ilyenre (tehát az ellenzéki szervezkedők és a KISZ együttműködésére) elvileg lehetett példa.

Rainer M. János szkeptikusabb: szerinte a KISZ befolyása a ‘80-as évek közepére már erősen visszaszorult, a mozgalom enyhén szólva az apály állapotába került, az egyetemeken eljelentéktelenedett. Ott is voltak ugyan értelmes emberek, akik kereshettek kapcsolatokat, de partnerként biztosan nem kerültek szóba az ellenzék köreiben.

Azt is fontos kiemelni, hogy nem volt egyetlen központi alakja az ellenzéknek: az egyetemi hallgatói mozgalmakat ad hoc csoportok, baráti körök alkották, nem emelkedett ki senki közülük.

„Persze dramaturgiailag jó döntés az egész mozgalmat egy arccal ellátni, de a valósághoz ennek nem sok köze van” – fogalmaz Rainer, aki szerint a ‘80-as években már rajtaütésekre, tömeges letartóztatásokra sem igen volt példa. Így a sorozatnak azok a jelenetei se mondhatók hitelesnek, amikor több tucat rendőr szállja meg a kollégiumot, miután „izgató jellegű röpiratokról” kapnak bejelentést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
Engedély kellett a rádióvásárláshoz, tilos volt csoportosan hallgatni és börtön járt a külföldi adók hallgatásáért
Zentai Mihály rádió- és tévégyűjteménye az országban egyedülálló. Az édesapja által elásott, aztán a háború után kiásott gramofonos Orion a tárlat legbecsesebb darabja.

Link másolása

hirdetés

Ritkán adatik meg az embernek, hogy a szenvedélyének élhessen, de Zentai Mihály, a nyíregyházi Antenna Hungária adótornyának utolsó állomásvezetője élő példa rá. Nyugdíjazása óta az adótorony tövében működteti különleges magángyűjteményét és kiállítását, amely a korabeli adóberendezésen felül egy tekintélyes rádió- és tévékollekciót foglal magában, sok egyéb retró érdekesség mellett.

A kellemes orgánumú, kedélyes öregúr 1967-től 2007-ig dolgozott a Nyíregyháza Rádióállomásnál, amelynek ráadásul idén volt az üzembe helyezésének 70. évfordulója. A rádió Mihály számára a nagybetűs szerelem, és mindig boldog, ha valaki őszintén érdeklődik a – nagyrészt adományokból gyarapított – körülbelül 400 darabos gyűjteménye iránt, amelynek a fele ki van állítva. Szerencsére mindig akad is látogatója, és meglepő módon többen jönnek látogatni az ország távoli pontjairól, mint a környékről, nem beszélve a svájci és német turistákról. De azért a helyiek is elismerik a munkásságát, amire a legékesebb bizonyíték, hogy idén a tárlata hivatalosan is bekerült Nyíregyháza városi értékei közé. Nem csoda, hiszen a kiállítás felvonultat közel 400 darab rádiókészülékeket az 1920-as évektől az 1960-as évekig, illetve nagyjából 180 darab televíziókészüléket, de akad ott tölcséres és táskás gramofon is vagy rádióújság 1951-ből.

– A háború előtt az olyan gyártók, mint a Philips, Siemens, Telefunken, Standard és a magyar EKA Magyarországon működtek, de az államosítás után csak az Orion maradt meg – idézte fel Zentai Mihály. – Utána jött a Videoton, amelynek kezdeti haditechnikai termékei Vadásztöltény néven futottak, ezt nevezték át.

A ’30-as években még Horthy néprádiót kellett hallgatni mindenkinek, van nekem is egy magyar címeres példányom belőle, a II. világháború után pedig elindultak a Kossuth és Petőfi rádióadók.

Ami a tévéket illeti, eleinte egycsatornás készülékek készültek (mint a Tavasz vagy a Benczúr), ami azt jelentette, hogy ha valaki mondjuk Sopronban lakott és elköltözött Nyíregyházára, akkor addig nem tudott tévézni a készülékén, amíg a bemenő körben egy speciális betétet nem cseréltek, mert ott már más frekvencián működött. Később megjelentek az említett, korszerűbb Videoton és Orion gyártotta tévék, hordozható és beépített rádiós változatokban egyaránt – foglalta össze a műgyűjtő, hozzátéve, hogy ezeken a készülékeken már megpróbálták állítgatni az akkortájt tiltott Szabad Európa rádiót.

A szocialista néprádión nem véletlenül voltak csak helyi adók, de az ügyesebb rádiós emberek átalakították rövidhullámmal és akkor tudták fogni a külföldi adókat is, viszont ha egy rosszindulatú szomszéd meghallotta és feljelentette az illetőt, akkor börtön járt érte.

A gyűjtemény tulajdonosa arról is mesélt, hogy manapság már nehéz belegondolni, hogy régen csak engedéllyel lehetett készülékeket vásárolni és birtokolni. – Nekem van is ilyen engedélyem a ’40-es évek második feléből, a Magyar Postától kellett beszerezni. A hátsó oldalán fel vannak tüntetve a feltételek, hogy milyen körülmények közt lehetett hallgatni, például csoportosan nem volt szabad, a régi többlámpás készülékek ugyanis külföldi adókat is tudtak fogni. Ennek a havidíja 10 forint volt, minden hónapban hozta a csekket a postás, emellett lehetett üzemeltetni a készüléket. A tévézésnek havi 50 forint volt az ára a ’70-es években, és ugyanúgy a postán lehetett beszerezni a nyomtatványt hozzá – idézte fel Mihály a részleteket, és azt a tényt is, hogy hazánkban a TV-sugárzás 1957. május 1-től indult. Már a kezdetektől kellett fizetni rá havidíjat, amit később összevontak a rádióengedéllyel, de ma már nincs ilyen. Valamikor a tévé- és rádiósugárzás tehát a posta hatáskörébe esett, a műsorkészítés pedig a Magyar Rádió és Magyar Televízió feladata volt.

hirdetés

Amikor Mihályt a legkedvesebb relikviájáról kérdeztem, azt feltételeztem, hogy a félezer darab közül nehezen választ majd, de rögtön rávágta, hogy „a kedvenc rádiókészülékem egy Orion 255G gramofonnal együtt”. Kiderült, hogy a (képen látható) szerkentyűt 1942-ben vette az édesapja, és annyira félt, hogy a háborúban baja esik, hogy inkább becsomagolta és elásta, mielőtt a frontra ment. – Amikor vége lett a csatáknak és hazajött, kiásta az Orionját és gyerekként ezen hallgattam a műsorokat – érzékenyül el az öregúr hangja.

– Apám szerette hallgatni titokban a Szabad Európát, és persze én is csavargattam, amikor nem látta. De rajta nem fogtam ki, este megkérdezte, hogy ki nyúlt hozzá, hiszen el voltunk tiltva a készülékétől, az az ő privilégiuma volt. Én bátran bevallottam, hogy én voltam, de érdekelt, hogy honnan tudta. Kiderült, hogy nem ott volt a mutató, ahol ő hagyta...be volt állítva a rovátkák városonként a skálaüvegen, egyébként Nyíregyháza is köztük volt, akkoriban a zölden világító hangolásjelzőket macskaszemnek hívták. Jópofa belegondolni, hogy ma már mi kérjük meg az unokákat, hogy állítsák be a rádiót.

Ha szeretnétek ti is elmerülni Zentai Mihály véget nem érő tudásában és történeteiben, akkor a legközelebbi országjáró körutatok során látogassatok el a nyíregyházi Rádió-TV múzeumba.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: