Vámház körút 5.
Pár hete a Vámház körúton volt dolgom. Már majdnem a Pipa utca sarkánál jártam, amikor nem tudtam ellenállni a mellettem hirtelen kinyíló kapunak. A kíváncsiság valahogy behúzott a sötét előtérbe. Bár nem volt épp a legalkalmasabb pillanat, a táskám is nehéz volt, fény is alig volt bent, estefelé jártunk. Olyan ház volt, amiről az utcán nem gondolná az ember, hogy ennyire magával ragadó a lépcsőháza.
A házról első körben annyit sikerült kideríteni, hogy 1840-ben Kasselik Ferenc építőmester Sigm. (nyilván Sigmund) Kovách megrendelésére tervezett egy kétszintes lakóházat az akkor még Pfeiffengasse 50. címre. A mostani ház lehetne a régi épületnek egy szinttel megfejelt és eklektikussá "fejlesztett" verziója a tizenkilencedik század végéről.
Régi képeket kerestem, hátha a környező prominens épületek miatt ezt is megörökítették, s akkor botlottam a lenti képbe. Rajta az Ybl Miklós féle Vámház valamikor az 1870-es években. Mellette az útfeltöltés alá süllyedt földszintes ház foglalta el akkor még a Vásárcsarnok helyét. A mi házunk a földbe süllyedt után jött volna, de egyrészt még nem létezett, másrészt, ami helyette volt, azt is eltakarta a baloldalon kiszögellő, fehér épület, az akkor még Nádor-szálló (9 óránál, ebben van ma a Burger King a Brauch féle hentesüzlet csempéivel a falán).
Aztán találtam egyet a Vásárcsarnokról, itt egyértelműen állt már a ház, bár nem sok látszik belőle, de a saroképítmény pont kikandikál.
1869-ben, az első szabályozási tervben Reitter Ferenc az "első pesti félkör sétányút" (a mai Vámház-Múzeum körút-Bajcsy Zs. út-Szent István krt.) szélességét 18 ölre javasolta, ebből "2-2 öl járda, 3-3 öl lóvonatú vasút, és lovasok útja, 8 öl a fasorok közé vett kocsiút."
A Kiskörutat 1872-ben kezdték burkolni. Szabályozási problémák pont itt, az akkor még Mészáros utcának keresztelt szakaszon keletkeztek. A 18 öles szélesség eléréséhez meg kellett hagyni az északi oldal épületeit, míg a déli oldalon, ahol a mi házunk is állt, az 1874-re felépülő Vámház épülethomlokzati vonalát vették figyelembe. Végül a beköszöntő válság miatt a Kiskörút csak 1880-ra lett kész.
A tervtári anyag szerint bizonyos Ulrich készített terveket 1889-ben egy háromemeletes házra, rajtuk a Fővárosi Közmunkák Tanácsa műszaki osztályának szignója. Ezeken, a földszinten a bejárattól jobbra és balra is, valamint a Pipa utcai fronton is üzletek voltak. A Pipa utcáról hajtottak be a kocsik is.
1914-ben özv. Mechwart Andrásné kért átalakítási terveket a Pesti Nagykereskedelmi bank részére, ezeken a bejárattól balra volt a bankfiók. 1930-ban Kossuch János családi társaság üveggyári lerakatát helyezték el az épületben, és a fedett udvari helyiséget üvegcsiszoló műhellyé alakították.
1955-ből fennmaradt a postahivatal átalakítási terve, létezését ez a fotó is bizonyítja, a Fortepan gyűjteményéből, 1965 körül.
A lépcsőházról a Múzeum körút 10. alatti duplaudvaros ház jutott eszembe, csak ez annál jó tíz-tizenöt évvel később épült és sokkal több a díszítőelem:
A tervezője pedig kizárásos alapon nem lehet más, mint Ulrich Keresztély (akinek a nevét alig tudtam kisilabizálni a 124 éves terveken, mivel csak az Ulrich-ot írta rá), magyar származású, de Bécsben született építész. Műegyetemre is oda járt, majd egy rövidebb Karlsruhe-i kitérő után visszatért Bécsbe és a Képzőművészeti Akadémia építészeti szakosztályán dolgozott.
1881-ben került Budapestre, hogy az első gabona-elevátor tervét megvalósítsa, ez volt az Elevátor-ház a Petőfi híd mellett, amit később lebontottak. Aztán következett a Vámház mögötti Sóház, további paloták a Nagykörúton, valamint kisebb gabona-elevátorok vidéken. 1885-ben lett magyar állampolgár és 1892-ben települt vissza Bécsbe.
Kifele jövet a földszinten, a belépőt köszöntő SALVE feliratot csak vakuval tudtam megörökíteni. Először megpróbáltam elhúzni a zöld lábtörlő-szőnyeget az útból, remélve, hogy hiánya a kép előnyére válik, de vastagon állt alatta a por, gyorsan visszarendeztem inkább. Szerencsére nem jött egy lakó sem, nehéz lett volna megmagyarázni, mit művelek a félhomályban.
Ez a spontán városjárás azért fura, mert a képek láttán mindig beugrik, honnan hova rohantam, vagy mivel voltam éppen elfoglalva, amikor 10 percre besurrantam lépcsőházat felfedezni. Az én napomat ez a tíz perc akkor bearanyozta. Tíz év múlva valószínűleg csak erre fogok emlékezni a képeken keresztül, a többi lényegtelen hétköznapi bosszúság eltűnik a feledés homályában, szerencsére.
Forrás: Fővárosi Levéltár- Tervtár
Preisich Gábor: Budapest Városépítésének története
A régi képeket "A régi pesti városfal mentén" és a
"Hogyan épült Budapest 1870-1930" könyvekből vettem kölcsön.
Köszönöm Sz. Ildikó segítségét.
Hasonló cikkekért katt a Kép-tér blogra
