A tüneményes boszorka
Három nappal azelőtt még játszott, aztán 1998. október 27-ére virradó éjjel örökre elaludt. Ilyen kegyben ment el Tolnay Klári, a nagy színész generáció: Sulyok Mária, Dajka Margit, Bulla Elma, Lázár Mária s a náluk nemzedéknyivel fiatalabb Ruttkai Éva után utolsóként.
Egyszerre volt drámai, szende, primadonna, hősnő, tragika, nagyasszony és fergeteges komika. Afféle valódi bohóc-királynő, ki csak az örök pillanattal, a játék örömével törődött, s nem az idő múlásával, ráncokkal és frizurával, mégis mindenben önmaga maradt. Persze egy élet munkája volt ebben az öregkori virulásban, egy közönség és nézők előtt lepergett, eseménydús élet.
Mert hosszú volt az út az apácának készülő, tájszólással beszélő vidéki kislánytól az idealizált amerikai nőtípuson át megteremtett szoborszerűen fenséges nagyasszonyig, ki aztán ezt félredobva lett a közönség igazán szeretett, kedvenc színésznője.
Mindenki ismeri az életét. Mindenki tudja, hogy eredetileg Rózsinak keresztelték, Mohoráról jött olyan rettenetes tájszólással, hogy úgy tanítottak meg „rendesen” beszélni. Mindenki tudja szerelmét Darvas Ivánnal, akiért lányát is eltolta magától. Mindenki látja maga előtt időskori, minden csínyben tettestársával, Mensáros Lászlóval, mindenki fel tudja idézni hangját Katyiként, A nagymama Szerémi grófnéjaként, vagy legalábbis Kalán néniként.
S tudjuk filmjeit is: Lila akác (1934), Az én lányom nem olyan (1937), A kölcsönkért kastély (1937), A hölgy egy kissé bogaras (1938), Egy csók és más semmi (1940), Katyi, Déryné, hogy a teljesség igénye nélkül csak párat említsünk.
1914. július 17-én született, családja a Nógrád megyei Mohorán nyolcszobás kúriában lakott, apja négyszáz holdon gazdálkodott. Ő otthon sokat olvasott, édesanyjától zenét tanult, bátyjával és szüleivel kamaramuzsikált és énekelt. Polgáriba Balassagyarmatra járt, majd a nyíregyházi Angolkisasszonyoknál tanult két esztendeig, végül a debreceni felsőkereskedelmiben érettségizett.
A mélyen vallásos falusi kislány apácának készült, s hogy ettől a szándékától eltérítsék, a pesti rokon, Bókay János színműíró családjához küldték bálozásra. A kis Rózsiban hamar tudatosult, hogy színésznő akar lenni, így Bókay tudta nélkül ment el először Hevesi Sándorhoz, aki - minthogy nem tudott semmit, egyetlen verset sem - feladta neki a Szép Ilonkát azzal, hogy egy hónap múlva jelentkezzék nála, addig éjjel-nappal ezt tanulja.
De ő hosszúnak találta ezt az időt, így Heltai Jenőnél is kopogtatott, akivel szintén nem tudott zöldágra vergődni. Harmadjára jutott el a Vígszínház akkori főrendezőjéhez, Jób Dánielhez, akinek megtetszett a kislány, és szerződtette ösztöndíjas "kvázitagnak" (így nevezte), havi 60 pengő fizetésért. Arra azonban kötelezte, hogy mindennap délelőtt tízkor üljön be a nézőtérre, figyelje a próbákat, lesse el a Vígben akkor játszó nagyok - Somlay, Csortos, Góth, Góthné s a többiek - titkait.
Kis szerepekkel kezdte, kiugrása négy évvel később, 1938 októberében következett be, Deval vígjátékának, a Francia szobalánynak címszerepében. Óriási teljesítmény volt, mindenki őrá figyelt, őt ünnepelte. És ezután sorra következtek az egyre nagyobb és egyre jobb szerepek.
Igazán ismert a Meseautó filmszerepétől lett, s új keresztnevét is a film forgatása során kapta Gál Béla filmrendezőtől 1934-ben, akinek egyszerűen nem tetszett a Rózsi.
1936-ban férjhez ment Ráthonyi Ákos ismert filmrendezőhöz, Zsuzsanna lányuk 1940-ben született. Férje külföldre távozott, így Tolnay Klári a háború utáni esztendőkben magára maradt. Mészöly Dezső 1993-as tévéműsorában vallott a művésznő először Márai Sándorhoz fűződő titkos viszonyáról. 1945-ben mutatta be a Vígszínház Márai: Varázs című darabját, amelynek kapcsán megismerkedett személyesen is az íróval. Kettejük kapcsolatáról Márai Sándorról szóló cikkünkben olvashattok részletesen.
Várkonyi Zoltán Művész Színházában ismerte meg Darvas Ivánt, kihez feleségül is ment. Házasságuk 1958-ig tartott, de lánya már 1956-ban vonatra szállt, hogy Londonban megkeresse édesapját. Ráthonyi Zsuzsanna később Bécsbe ment férjhez, s nyugdíjazásáig a bécsi közszolgálati televízió könnyűzenei szerkesztője volt.
Révai József miniszter 1948-ban Jób Dániel helyére a háromtagú igazgatói tanácsot nevezett ki Vígszínház élére: Somló Istvánt, Benkő Gyulát és Tolnay Klárit. E művész-hármasnak köszönhető, hogy a Vígszínház visszatalált egykori önmagához.
1950-ben a Madách Színházhoz szerződött, s ott dolgozott halála napjáig. Olyan nagy szerepekben volt látható, mint Júlia, Nóra, Irina a Három nővérben, Blanche A vágy villamosában, játszott Molnár Ferenc és Thornton Wilder darabban, valamint rengeteg klasszikus és modern női szerepet a magyar és világirodalomból. A legjobb partnereket kapta, a legjobb rendezők instrukcióit követte. Kossut-díjas lett, és elsők között vált érdemes művésszé, de a kiváló művész címet is elnyerte. 1997-ben Budapest díszpolgárává avatták.
Színészi másodvirágzását 1990 és 1998 között élte volt olyan év, amikor egyszerre öt színmű főszerepét játszotta, s a színház igazi varázslójává vált, hivatásos örömhozó lett.
Ha kellett, tüneményes kis boszorka volt, kinek a szurkálás volt a fegyvere, ha feldühítették, cifra káromkodást szórt környezetére, mindeközben pedig úgy bagózott, ahogy még Gobbi Hilda sem. Minden színházi estén be tudta bizonyítani a lehetetlent, hogy tud szép lenni az öregség, s hogy öregen is lehet értelmesen, derűvel élni.
1998 őszén Szabó Magda Régimódi történetében egy szeretetre méltó apácafőnök szerepét szánták neki a Nemzeti Színházban, de azt már nem volt alkalma eljátszani. Mi azonban megőrizzük emlékezetünkben idősen, szépen, derűsen, fiatalon egyaránt.
Ha szereted Tolnay Klári filmjeit, nyomj egy lájkot!
