A Tatabánya közelében lévő, DHDSCS (Déli Hadseregcsoport) 36. Légi Hds. tartalék irányító bázisának bunkereit vesszük közelebbről szemügyre, amelyek híradó főközpontként funkcionáltak. Mint ahogy a legtöbb egykori szovjet bázisról, úgy ezekről is nagyon kevés adat maradt fent, de annyi biztos, hogy valamikor a '60-es években kezdték kiépíteni, de még a '80-as években is nagy fejlesztések folytak a területen.
Egyes források szerint már a II. világháború idején is valamiféle katonai rádióközpont volt itt, mivel nagyon jó volt a helynek az adottsága e szempontból. Mára már az objektumokat szinte teljesen benőtte a természet, így nekünk is csak nagy erőfeszítések árán sikerült megtalálnunk őket.
A bunkerrendszer két nagyobb, és egy kisebb földalatti létesítményből áll. Társamnak, Benedek Leventének egy itt szolgált szovjet katonával is sikerült felvennie a kapcsolatot, így néhány adatot első kézből tudhattuk meg, hogy melyik terem milyen funkciót töltött be.
A videóban továbbá látható egy olyan vascső is, amire az 1984-es évszám van ráírva. Feltehetőleg a bunkert a '80-as években még tovább bővítették, fejlesztették.
Az egykori bázist a rendszerváltás után a kivonuló szovjet csapatok elhagyták, ezután pedig szabad préda volt a fosztogatók számára, így mára már szinte mindenhol csak a csupasz falak maradtak meg...
A Tatabánya közelében lévő, DHDSCS (Déli Hadseregcsoport) 36. Légi Hds. tartalék irányító bázisának bunkereit vesszük közelebbről szemügyre, amelyek híradó főközpontként funkcionáltak. Mint ahogy a legtöbb egykori szovjet bázisról, úgy ezekről is nagyon kevés adat maradt fent, de annyi biztos, hogy valamikor a '60-es években kezdték kiépíteni, de még a '80-as években is nagy fejlesztések folytak a területen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.
Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.
A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.
Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.
Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.
Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.
Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.
Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.
Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.
„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.
"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”
A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.
A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.
Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.
Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.
Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.
Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.
Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.
Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.
Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.
A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.
Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
583 áldozat a kifutón: 49 éve történt a tragikus baleset, amely örökre megváltoztatta a repülést
Két Boeing 747, - a KLM 4805 és a Pan Am 1736 - a tenerifei Los Rodeos futópályáján ütközött 1977. március 27-én. A Las Palmas-i bombariadó, a köd és a kommunikációs hibák együtt vezettek a katasztrófához.
Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:
1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.
A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.
Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.
A másodpilóta ekkor közbeszólt: „Pillanat, még nincs felszállási engedélyünk!” Erre a kapitány visszahúzta a gázkarokat, majd azt mondta: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!”
A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”
Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.
Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.
A Pan Am kapitánya a gázt tövig nyomva próbált balra, a fűre letérni a pályáról, a KLM pilótája pedig olyan erővel húzta fel a gépet, hogy annak farokrésze száz méteren keresztül szántotta a betont. A holland gép elemelkedett, de már nem tudta átugrani a Pan Am törzsét.
A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.
A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.
Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:
1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.
A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Így lett legenda Puskás Ferenc: mindenki tudta, mit fog csinálni, mégsem tudták megállítani
99 éve született Puskás Ferenc, aki arról lett híres, hogy a védők a befelé húzós csele ellenére sem tudták megállítani a bal lábát. Ennek legismertebb példája az 1953-as, Anglia elleni 6:3-as mérkőzésen lőtt ikonikus gólja.
Mindenki tudta, merre húz és melyik lábbal lő – mégsem tudták megállítani.
Puskás Ferenc, aki 99 éve, 1927. április 1-jén született Budapesten, áttörte kora korlátait.
Az egész világon népszerűvé vált, és máig ő az egyik legismertebb magyar híresség.
Gyerekkorában orvos szeretett volna lenni, de a futballpálya lett az otthona. A család 1937-ben magyarosította a nevét, de a legenda mégsem Puskás néven indult.
11 évesen a kispesti kölyökcsapatban még „Kovács Miklós” néven játszott.
A kivételes tehetség hamar utat tört magának.
Mindössze tizenhat és fél éves volt, amikor 1943. december 5-én bemutatkozott az NB I-ben, egy héttel később pedig már az első „felnőtt” gólját is belőtte.
Első szezonjában 18 meccsen hétszer talált be, utána pedig szinte minden második mérkőzésen lőtt egy gólt.
A klubszintű áttörést gyorsan követte a címeres mez. 1945. augusztus 20-án, az Ausztria ellen 5:2-re megnyert meccsen debütált a válogatottban, és rögtön az első gólt ő szerezte. Ekkor kezdett kiépülni a mítosz a nem tipikus atlétaalkatú zseniről, akit az ellenfelek hajlamosak voltak alábecsülni, amíg a bal lába el nem döntötte a meccset.
Ennek karriernek a csúcspontja az 1953-as, Anglia elleni 6:3-as diadal egyik gólja, amikor egy zseniális visszahúzással küldte el az angol védőt, majd a kapuba bombázott.
A történelem azonban közbeszólt. Az 1956-os forradalom után Puskás a Honvéd több játékosával együtt külföldön maradt.
A bizonytalanság és a FIFA-eltiltás időszaka után, 31 évesen, sokak meglepetésére a Real Madrid szerződtette. A legtöbben már leírták, ő azonban 18 kilót fogyott, és újra a világ elitjébe küzdötte magát.
Madridban rácáfolt a kétkedőkre: 262 tétmeccsen 242 gólt szerzett, és több Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) nyert. Az 1960-as BEK-döntőben az Eintracht Frankfurt ellen négy gólt lőtt, az 1962-es fináléban pedig mesterhármast szerzett. Spanyolországban négyszer lett gólkirály.
Döntéseiben végig mellette állt a családja: 1950-ben vette feleségül a 18 éves Hunyadvári Erzsébetet, lányuk, Anikó 1952-ben született, és 1956-ban ők is elhagyták az országot.
Játékos-pályafutása után „Panchóként” járta a világot edzőként. Legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, amellyel 1971-ben bejutott a BEK-döntőbe, ahol csak a korszakos Ajax tudta megállítani őket.
A rendszerváltás után hazatért Magyarországra. Négy mérkőzés erejéig szövetségi kapitány is volt, és képviselte az országot az MLSZ és a kormány delegációiban.
Egészsége azonban megromlott, az Alzheimer-kór egy speciális fajtája támadta meg, és 2000-től folyamatos kórházi kezelésre szorult. A Real Madrid egy budapesti gálameccsel tisztelgett előtte.
Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el. Örökségét ma a Puskás Aréna és a legszebb gólért járó, róla elnevezett FIFA Puskás-díj is őrzi, ahogy 85 válogatott meccsen lőtt 84 gólja is a magyar futballtörténelem csúcsa marad.
A „Puskás-legenda” azért működött, mert mindenki ismerte a fegyverét, de a technikai tudás, a játékintelligencia és a merészség olyan elegyet alkotott, ami ellen nem tudott védekezni az ellenfél.
Mindenki tudta, merre húz és melyik lábbal lő – mégsem tudták megállítani.
Puskás Ferenc, aki 99 éve, 1927. április 1-jén született Budapesten, áttörte kora korlátait.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.
Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.
A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.
Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.
A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.
A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.
A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.
A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.
A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.
Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.
2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.
A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.
A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.
A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.
A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.
Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.
Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.
Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.
A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.
A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.
Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.
Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.
A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
