MÚLT
A Rovatból

Tedd láthatóvá azt, ami nélküled minden bizonnyal nem lenne látható!

A Budapest Gyűjtemény munkatársai ez alkalommal olyan képeket válogattak, amelyek az alkotás folyamatát örökítették meg.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2020. június 21.



Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

A címben szereplő Robert Bresson-idézet a fotós jelenlétének, és munkájának fontosságára is utal, amikor egy felvétel olyan (visszahozhatatlan) mozzanatot, helyzetet örökít meg, amely máskülönben számunkra láthatatlan maradna. Ez az, ami valószínűleg mindenkit magával ragad fényképek nézegetése közben.

Alkotókról és főként alkotásairól külön-külön számtalan képet láthatunk, - vagy készíthetünk akár magunk is -, de műtermek meghitt vagy épp feszültséggel teljes kezdeti, alkotás közbeni, vagy épp befejezési fázisokat bemutató pillanatait testközelből látni, azok részesévé válni, csak keveseknek adatik meg.

1915. június közepétől Sidló Ferenc műtermében (Százados úti művésztelepen) a művész mintája alapján Schmidt Miklós díszítőszobrász 14 fafaragóval és 6 asztalossal minden nap reggel 7 órától késő estig dolgozott. A szobor anyagául a tölgyet választották. A monumentális szobrot részletekben faragták ki. Először a ló feje készült el, azután a hátsó lábai, a nyaka, a szügye, az első lábai, a ló testét takaró lepel, legvégül a vitéz alakja. Ezután a szobor tulajdonképpeni favázát kezdték el ácsolni, amelyre csapokkal, csavarokkal erősítették a szobor kifaragott részeit. Két és fél ezernél több kisebb-nagyobb (van köztük 3 méteres is) csavar tartotta össze a 4 méter 18 cm magas, 4000 kg-os grandiózus alkotást. A szobor további 3 m magas posztamensét Sidló Ferenc tervei szerint Thék Endre udvari tanácsos gyára készítette, és az egész szobor faanyagát díjmentesen ajánlotta fel a jótékonysági akció javára. Müllner János felvétele. 1915.

Sidló 10 éves koráig a magyar hősiesség legendás jeleneteit festette, rögzítette krétával a török-magyar lovas párviadalokat Zrinyivel és Kinizsivel. Ellenállhatatlanul vonzotta az erő, melynek kifejezésében mesterré érett a Nyugat szobor megformálásáig.

A pillanat, amelyet Müllner rögzített nemcsak azért különleges, mert a szoborcsoportból, az elszakított nyugati vármegyéket jelképező „Ifjú” alakjának modelljét még beállítva láthatjuk, hanem mert a fotó jobb felső sarkában a szobrászművész egyik pályaösszegző csúcspontja, a Rabmagyar c. munkája is feltűnik. Ez a műve is erősíti azt a megállapítást, hogy a monumentalitásra törekvés Sidló Ferenc ösztönös tulajdonsága volt. Utóbbi műve az „Ifjú” fölé magasodó Hadúr torzójának is tekinthető. A Védő Ligák Szövetségének megbízásából készült, elszakított országrészeket jelképező szoborcsoportot 1921. január 16-án avatták fel a Szabadság tér északi, félköríves részének járdaszigetein, bár 1920. november 1-én már leleplezték azokat. A készülő Nyugat szobor Sidló Ferenc szobrász műtermében. Müllner János felvétele. 1920 ősze

Hihetetlen, hogy ezek a 3 méter körüli hatalmas szobrok mindössze 5 hét alatt készültek el, ami csak azért lehetett ilyen „kevés” idő, mert kőfaragás és bronzöntés helyett műkőből készültek. Szentgyörgyi műtermében (Százados úti művésztelepen), így is éjjel –nappal folyt a munka. A képen a szobrászművész „az utolsó simításokat” végzi a másfeles életnagyságú férfialak kardján.

Szentgyörgyi István (1881-1938) a szegedi fa és fémipari szakiskola elvégzése után Zürichben dolgozott kőfaragóként, majd a budapesti Iparművészeti Iskolában Mátray Lajostól tanulta a szobrászatot. 1905 és 1910 között a brüsszeli akadémián van der Stappennél képezte magát, majd ezután hazatért. 1925-től a Képzőművészeti Főiskola tanára lett.

Egy magyar férfi karddal és címeres pajzzsal védelmezi a Délvidéket jelképező lányt. A lábuknál levő búzakévék Bácskát és a Bánságot jelképezik, amely a Nagy-Magyarország éléstára volt.

Szentgyörgyi István szobrász műtermében a Dél című szoborral. Ismeretlen felvétele, 1920 ősze

Miután Sidló Ferenc (1882-1954) családjában mindenki katona volt, számára is ez az út kínálkozott. 5 évet el is töltött a kismartoni katonai nevelőintézetben, ahonnan végül altisztekről és tiszttanárokról készített karikatúrái miatt elbocsátották, így civilben folytatta középiskolát. Hosszas könyörgés után beíratták az Iparművészeti Iskolába, ahol Mátray Lajostól, és Strobl Alajostól tanulhatott. Ezután a bécsi Szépművészeti Akadémián Hans Bitterlichnél pallérozta tovább tudását, majd a müncheni akadémiát látogatta. Sikerrel nyert el ezután egy három éves római ösztöndíjat, ahonnan 1908-ban hazatérve először Gödöllőn telepedett le. A gödöllői művésztelepen mennyasszonyáról, a szintén itt dolgozó Undi Carla iparművészről mintázott Ébredés (1911) c. mellszobra is látható ezen a fotón, amely 1912 után készült. Ekkor már visszaköltözött Budapestre, mivel a Százados úti művésztelepen műteremhez és családi otthonhoz juthatott. A mellette lévő állványon a kisfiáról, Bandikáról mintázott bronz Dávid kisplasztikát láthatjuk, amit 1921-ben a Céhbeliek kiállításán mutatott be a nagyközönségnek.

Sidló Ferenc szobrász műtermében. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek

A Munkácsy céh ez évi művészjóléti célokat szolgáló sorsolásán Botfai Hűvös László szobrászművész díjtalanul felajánlotta, hogy megmintázza annak portréját, ki a főnyereményt megüti. A sors különös szeszélye, hogy az idén az ifjúsági irodalom klasszikus mesterének és nesztorának, Gaál Mózesnek sorsjegyét húzták ki elsőnek. Az illusztris író portréja időközben elkészült és mint mondják, kitűnően sikerült”.(Forrás: Oszág-Világ, 1934. július 2.,6.o.)

Botfai Hűvös László szobrászművész Gaál Mózest mintázza műtermében. Ismeretlen felvétele, 1934. június

Pásztor János (1881-1945) még „apró igazításokat” végez az öntödében, a monumentális neoklasszicista stílusú, barokkos lendületű lovas szobor fején. II. Rákóczi Ferenc arca amellett, hogy felidézi a róla fennmaradt ábrázolásokat, rendkívül karakteres, fegyelmezett, és büszke. Pásztor az erdélyi fejedelem alakját, Váli Sándor, nehézsúlyú ökölvívóról mintázta, aki először aktban állt modellt, aztán szerzett a Nemzeti Színháztól kosztümöket, Rákóczi korabeli ruhákat, azokat vette magára.

Mátray Lajos növendékeként végzett szobrászati tanulmányokat Pásztor János is az Iparművészeti Iskolában. Majd 1903-tól 1905-ig állami ösztöndíjjal a párizsi Julian Akadémia hallgatója volt. 1910-től élt és dolgozott Budapesten.

Készül II. Rákóczi Ferenc hatalmas lovasszobra. Világ Miklós felvétele,1937

A római klasszicizáló stílusban készült szoborcsoport mellékalakjai már készen állnak, az ülő női akt a művészetet, az ülő férfi akt pedig a tudományt jelképezi. A miniszter alakjának modellje pedig még éppen készül.

A szoborcsoportot 1939. május 14-én avatták fel az Eskü (ma Március 15-e ) téren. Az emlékmű főalakja a II. világháborúban megsérült, így elbontották, a mellékalakokat pedig Adyligeten helyezték el, amelynek közelében egykor Klebelsberg lakott (Pesthidegkúton). 2001. szeptember 21-én a szoborcsoport újra megelevenedett a Villányi úton álló budai ciszterci Szent Imre templom mellett, Tóth Kálmán áldásos szoborrestaurátori munkájának is köszönhetően.

Gartner a válogatásban szereplő szobrászművészekhez hasonlóan Mátray Lajos tanítványaként az Iparművészeti Főiskolán kezdte 1922-ben. Tanulmányait időközben Simai Imrénél folytatta, majd 1928-ban a Képzőművészeti Főiskolán Szentgyörgyi Istvánnál folytatta. 1933 és 1935 között Rómában volt ösztöndíjas.

Abonyi Grantner Jenő Klebelsberg Kuno, vallás és közoktatási miniszter emlékművén dolgozik.

Ismeretlen felvétele, 1938-1939 körül

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
35 éve hiába várják haza Farkas Helgát – még ma is az eltűntek listáján szerepel
A magyar kriminalisztika egyik legismertebb ügyében az orosházi lány 1991. június 27-én tűnt el. Holtteste soha nem került elő, és bár az ügyben született ítélet, a rendőrség továbbra is eltűntként kezeli.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 27.



Éppen harmincöt éve egy dél-alföldi országúton nyoma veszett egy 17 éves lánynak, és a magyar kriminalisztika azóta sem tudja megmondani, mi történt vele. A zsarolók 500 ezer márkát követeltek, a hívások egyszer csak elnémultak, a holttest soha nem került elő. 2026. június 27-én a rendőrség honlapján még mindig eltűnt személyként szerepel Farkas Helga.

Az eltűnés 35. évfordulóján az ügy továbbra is lezáratlan, a lányt a hatóságok jelenleg is eltűntként tartják nyilván. A nyomozás egyik legvalószínűbb verziója szerint Helgát elrabolták, majd megölték, holttestét pedig az Orosháza–Gádoros–Szentes térségében gázolajjal leöntve elégették – írja a beol.hu. Ezt a feltételezést egykori koronatanúi vallomások is erősítették a hatóságok előtt.

A rejtély 1991. június 27-én, egy csütörtöki napon kezdődött, amikor az érettségi ajándékként kapott tűzpiros sportkocsijával Orosházáról Szegedre tartó Farkas Helga sosem ért haza.

Még aznap éjjel csörgött a család telefonja: egy suttogó férfi 500 ezer nyugatnémet márka váltságdíjat követelt, ami akkoriban hatalmas összegnek, nagyjából 22 millió forintnak felelt meg.

A zsaroló három nap alatt 14 alkalommal hívta a szülőket, de június 30-án a kapcsolat megszakadt, a pénz átadására pedig sosem került sor. A lány autóját később az algyői Tisza-hídnál találták meg a rendőrök.

Évekkel később a nyomozók látóterébe került két férfi, Cs. József és J. Benedek. A gyanú szerint ők rabolhatták el a lányt, és a zsaroló telefonok is azért hallgattak el, mert a két férfi tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség figyeli őket. Az ügy végül a bíróságon folytatódott, ahol 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság közvetett bizonyítékok alapján ítélte el Cs. Józsefet.

A bíróság bűnösnek találta részben Farkas Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért”, amiért jogerősen tíz év szabadságvesztést kapott.

Azt a vádat, hogy a férfi 1995-ben végzett volna társával, J. Benedekkel, nem sikerült bizonyítani. Cs. József az eljárás során mindent tagadott, végül 2006-ban, jó magaviselete miatt szabadult a börtönből. A hírek szerint azóta külföldön kezdett új életet.

Az apa, Farkas Imre, aki 2022-ben elhunyt, a lánya eltűnése után mindent megmozgatott, hogy megtalálja. Magánnyomozókat fogadott, újság- és tévéhirdetésekben üzent az elrablóknak, sőt, a kor egyik legismertebb parafenoménjét, Uri Gellert is felkérte a segítségre.

A magyar emberrablások történetének egyik legrejtélyesebb esetét a sajtó időről időre feleleveníti. A 30. évforduló környékén megjelent cikkek a két gyanúsítottra és a holttest-megsemmisítési verzióra fókuszáltak. Később, 2022-ben egy volt nyomozó interjúban beszélt egy lehetséges olasz maffia-szálról, de ez az elmélet sem hozott áttörést. A legtöbb összefoglaló arra jutott, hogy bár az ügy egyes vádpontokban jogilag lezárult, a legnagyobb kérdés továbbra is megválaszolatlan, miközben a hatóságok nem találták meg Farkas Helga feltételezett gyilkosát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Kőpaloták dőltek romba, a vályogkunyhók állva maradtak – egy ősi trükk mentett életeket a legnagyobb magyar földrengésnél Komáromban
A magyar történelem legpusztítóbb, 6,3-as erősségűre becsült földrengése során a paraszti építészet meglepően hatékonynak bizonyult. A rugalmas szerkezetű házak megvédték lakóikat, így a halálos áldozatok száma a pusztítás méretéhez képest alacsony maradt.


Egyetlen reggel elég volt ahhoz, hogy Komárom épületeinek harmada romhalmazzá váljon, a zsámbéki bazilika összeomoljon – és hogy kiderüljön: a szegények vályogházai jobban állták a rengést, mint a polgárok kőpalotái. Magyarország írott történetének legpusztítóbb földrengése 1763. június 28-án rázta meg a Dunántúl északi részét.

A tudósok utólag 6,3-as erősségűre becsülték a földmozgást, amely Komáromban 63 ember halálát okozta és 120-at megsebesített.

A hagyományos leírások szerint az epicentrum Győrtől északkeletre, Komáromtól északnyugatra lehetett, bár újabb kutatások ezt a helyszínt pontosították, és Megyercs térségébe teszik. A rengést annyira kiterjedt területen érezték, hogy még Drezdából és Lipcséből is jelentették.

A katasztrófa sokkal több áldozatot is követelhetett volna, ha a térségben élő parasztok nem egy ősi építészeti technika szerint építkeznek.

Lakóházaik alapanyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók – és azok kéményei – pedig az alap felé fokozatosan szélesedtek. Emiatt a szegényebb rétegek épületei sokkal jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták.

A Mária Terézia által elrendelt kárfelmérésből nemcsak a pusztítás mértéke, hanem a korabeli társadalom vagyoni viszonyai is kirajzolódnak. A jelentésekből kiderül, hogy

a nagyobb anyagi károk a tehetősebbeket sújtották, hiszen az ő kőépületeikben keletkezett a legtöbb kár.

Ezek a korabeli beszámolók és Karl Friedel festő ábrázolásai segítettek a kutatóknak utólag megbecsülni a rengés erejét.

A komáromi természeti katasztrófa nem egyedi esemény volt a térségben. 1783-ban egy újabb erős rengés mintegy 500 házat döntött romba, majd

a környéken átlagosan húszévente tapasztaltak erősebb földmozgásokat egészen 1850-ig, amikor a föld elcsendesedett.

A földrengés egyik máig látható nyoma a zsámbéki romtemploma, amelynek épülete ekkor omlott össze végleg. A 20. században Kecskeméten, Egerben, Dunaharasztiban és Berhidán is voltak jelentősebb rengések, de a technikai fejlődésnek köszönhetően ezek már kevesebb emberéletet követeltek.

via Rubicon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Lomtalanításból a turisták zsebébe: új életre kelnek a Kádár-korszak kitüntetései a Gozsdu udvarban
Kik és miért vásárolnak kommunista relikviákat 2026-ban? Két ezzel foglalkozó árus mesélt nekünk a Gozsdu Weekend Marketen.
Láng Dávid - szmo.hu
2026. július 19.



A Gozsdu udvar hétvégi piaca tipikus turistamágnes: az éttermek és bárok bejárata mellett felállított asztalokon egymás mellett sorakoznak az egyedi tervezésű vintage ruhák, táskák, ásvány- és csipkeékszerek, és még sok hasonló, magyar pénztárcával mérve erősen túlárazott termék.

Van azonban két stand, ami eltér a többitől: vörös csillagok, hajdani „Kiváló dolgozó” kitüntetések, cirill betűs katonai jelvények sorakoznak rajtuk.

De vajon kik, milyen motivációval vesznek meg egy darabka diktatúrát 2026-ban, és egyáltalán mekkora piaca van ennek? Ezt próbáltuk meg kideríteni a standok tulajdonosaival beszélgetve.

Nyugati poén és olasz „újkommunisták”

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a kommunista érából megmaradt kitüntetések ritka, féltve őrzött kincsek. Stiaszni Attila, az egyik árus gyorsan eloszlatja ezt az illúziót:

„Aki anno nem kapott valamilyen kitüntetést, például Kiváló Dolgozó elismerést, azzal komoly gondok voltak” – meséli nevetve.

Stiaszni Attila

Ezek a kitüntetések nem a dicsőség szimbólumai voltak, sokkal inkább a mai értelemben vett év végi bónuszok korabeli, kézzelfogható megfelelői. Évente több tízezer darabot adtak ki belőlük, ha valaki egyszerűen csak bejárt a munkahelyére és nem volt közveszélyes munkakerülő, szinte borítékolható volt, hogy az év végén a kezébe nyomtak egy oklevelet és egy jelvényt.

Ma, évtizedekkel a rendszer bukása után ezek nagy mennyiségben keringenek a használtcikk-piacokon, miután a hagyatékok felszámolása során a fiatalabb generációk gyakran egyben adnak túl rajtuk – vagy ami még rosszabb, egyszerűen a lomtalanítások alkalmával a szemétbe hajítják őket.

Az igazi kérdés persze az, kik alkotják a vevőkört 2026-ban. Az árusok tapasztalatai szerint a hazai és a külföldi vásárlók motivációi radikálisan eltérnek. Míg a magyarok elsősorban nosztalgiából vásárolnak – felidézve az apa, nagyapa régi történeteit, és célzottan keresve a „Kiváló bányász” vagy „Kiváló sofőr” feliratokat –, addig a külföldiek számára ez tiszta egzotikum és szuvenír.

Stiaszni Attila elsőre meglepő politikai és társadalmi trendekről is beszámol. Tapasztalatai szerint Nyugat-Európa több országában is fura ideológiai reneszánszát éli a korszak.

„Az olaszok mostanában újra kommunisták. De a spanyolok is borzalmasak ilyen szempontból, náluk konkrétan sarló-kalapácsos pártok vannak.”

Szerinte ez annak tudható be, hogy ezek a fiatalok soha nem éltek a diktatúrában, így nem ismerik a valóságot a szimbólumok mögött. Számukra a vörös csillag és a sarló-kalapács egy lázadó, idealizált esztétika része.

Az amerikai és más tengerentúli turistáknak viszont, akik soha életükben nem láttak hasonlót, a vörös csillag egyszerűen csak egy izgalmas, furcsa szimbólum Kelet-Európából, amit poénból vagy meghökkentő ajándékként visznek haza.

Gagarin, Misa mackó és a csernobili Poljot-láz

Nem minden nosztalgia kapcsolódik azonban közvetlenül a pártpolitikához. Szemen, a Gozsdu udvarban lévő másik stand tulajdonosa szerint a legnépszerűbb termékek a popkulturális és tudományos mérföldkövekhez kötődnek.

„A legjobban szeretett dolgok 90%-a a moszkvai olimpia és Gagarin köré csoportosul” – magyarázza. Az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája, a legendás Misa mackó bögrén, csészén és jelvényen is azonnali kasszasiker: nincs olyan harminc év feletti külföldi, aki ne ismerné fel azonnal.

Ugyanez igaz Jurij Gagarinra is. Az 1961. április 12-i első űrutazás emlékét őrző kitűzőket és jelvényeket imádják a vevők, mert egy olyan korszakra emlékeztetnek, amely a technológiai diadalról és az emberiség határfeszegetéséről szólt, a mindennapi elnyomás közvetlen politikai élétől mentesen.

Szemen fő szakterülete egyébként nem a jelvények világa, ő elsősorban régi, vintage mechanikus órákkal foglalkozik. Ez a piac 2026-ban elképesztő reneszánszát éli, különösen a fiatalok körében. Ennek oka egyrészt a családi kötődés („apámnak, nagyapámnak ilyen volt”), másrészt a megbízhatóságuk és a popkultúra hatása.

Az HBO-féle Csernobil-sorozat bemutatása után Szemen szerint valóságos láz tört ki a filmben látható jellegzetes, „kocka” fazonú Poljot órákért. A mechanikus óra ráadásul napi használati tárgy, aminek stílusa van – ellentétben az eldobható okosórákkal vagy az olcsó kvarcórákkal.

„A vintage órákat azok veszik, akiknek van valami kötődésük, vagy látták filmben, mint a Csernobilban a kocka Poljotot. Az árak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, újakat már nem gyártanak belőlük.”

Meddig tarthat még a biznisz?

Bár a kereslet stabil, sőt az árak folyamatosan emelkednek, mindkét árus egyetért abban, hogy ez a piac véges. Az utánpótlást szinte kizárólag a piacok, a kapcsolatok és a hagyatékfelvásárlók jelentik. Szemen elmondása szerint a beszerzés legfontosabb forrásai azok, akik lomtalanításokból, lakásürítésekből jutnak hozzá a komplett hagyatékokhoz.

„Kapcsolatok nélkül ma már semmit nem lehet venni az utcán. Azokat az órákat, amiket öt-nyolc évvel ezelőtt eladtam, ma a vevők háromszor-négyszer annyiért tudnák értékesíteni. Az árak csak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, lassan egyáltalán nem lesz több belőlük.”

A helyzetet nehezíti, hogy a tárgyak egy része menthetetlenül elvész, mivel sokan nem ismerik fel a régi papírpénzek, kitüntetések értékét. Egy-egy régi pengő vagy korabeli szovjet papírpénz piaci értéke mindössze néhány száz forint, lomtalanításkor ezért inkább bezsákolják és kidobják őket a szemétbe, mintsem felkínálják eladásra. Így a fizikai valóságban létező darabszám napról napra csökken.

Arra a kérdésre, hány év lehet még ebben az üzletben, egyik árus sem tudott pontos választ adni. Szemen maga is gyűjtő: kárpátaljai származásúként az Osztrák–Magyar Monarchia és a csehszlovák éra képeslapjait, valamint ritka gyermekórákat ment meg a jövőnek.

Mint mondja, ez ma már inkább szenvedélyes hobbi, mintsem betonbiztos megélhetés: „A 90-es, 2000-es években még igazi ritkaságokat, például Lenin-rendet is lehetett találni. Ma már ilyesmi szinte nem is létezik Európában.”

A kevésbé ritka darabokból azonban még bőven van készleten, szóval aki egy letűnt, ellentmondásos korszak materiális emlékeire vágyik – akár poénból, akár nosztalgiából vagy épp tiszta történelemszeretetből –, a Gozsduban bármelyik hétvégén megteheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
36 éve szavazhattak a magyarok arról, legyen-e közvetlen államfőválasztás, óriási kudarcba fulladt
Az 1990. július 29-i népszavazás a rendkívül alacsony, 14,01 százalékos részvétel miatt érvénytelen lett. A résztvevők 85,9 százaléka pedig támogatta a közvetlen elnökválasztás bevezetését.


85,9 százaléknyi igen szavazat mellett is elsöprő kudarccal végződött 36 évvel ezelőtt, 1990. július 29-én az a népszavazás, amely a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szólt.

A részvétel mindössze 14,01 százalékos volt, ami a mai napig a legalacsonyabb választói aktivitás egy országos szavazáson.

A kérdés, hogy a parlament vagy a nép válassza-e az államfőt, azóta is a magyar politika visszatérő vitatémája, pláne most, amikor a Tisza-kormány egy alkotmánymódosítással elérte a hivatalban lévő köztársasági elnök leváltását.

A rendszerváltás utáni első nyáron tartott referendumot Király Zoltán független képviselő kezdeményezte, a szervezés oroszlánrészét pedig a parlamenti választáson vereséget szenvedett, politikailag elszigetelt MSZP vállalta. Az aláírásgyűjtő íveken nem kevesebb, mint nyolc különböző módon feltett kérdés szerepelt, végül 160 ezer hitelesített aláírás után az Országgyűlés 1990. július 8-án döntött a népszavazás kiírásáról.

A július 29-i időpont a nyár közepén, a szabadságolások és a mezőgazdasági munkák csúcsán komoly nehézségek elé állította a szervezőket, akiknek hatalmas erőfeszítésébe került 50 ezer embert mozgósítani a szavazatszedő bizottságokba

A kampány a korabeli beszámolók szerint visszafogott maradt, a kormánypártok nem vettek részt benne, Torgyán József, a Kisgazdapárt politikusa pedig egyenesen a szavazástól való távolmaradásra buzdított.

Fotó: Beroesz/Wikipédia

A 7,8 millió választásra jogosult polgár alig több mint 14 százaléka ment el szavazni.

A népszavazás előtt az 1989-es négyigenes referendum megakadályozta, hogy a még MSZP-s többségű parlament a szabad választások előtt államfővé válassza Pozsgay Imrét. Az 1990-es választások után az MDF és az SZDSZ paktumot kötött a stabil kormányzás érdekében, amelynek része volt az elnök parlamenti megválasztása is. Ezt a megállapodást próbálta felülírni az MSZP a népszavazással.

A referendum érvénytelensége után napokkal, 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés Göncz Árpádot választotta köztársasági elnökké.

A kérdés évtizedekkel később, a 2024-es kegyelmi botrány után vált újra forró témává. Egy akkori felmérés szerint a magyarok kétharmada közvetlen köztársasági elnök-választást szeretett volna, a kormány azonban mereven elzárkózott a felvetéstől. Gulyás Gergely volt miniszter azt mondta: „Biztos, hogy nem lesz közvetlen államfőválasztás”.

A szakértők és az ellenzéki politikusok véleménye is megoszlik erről a kérdésről. Török Gábor politológus szerint éppen az áprilisi választás után kialakult helyzet mutatta meg a legélesebben, hogy hogy mennyire jó ötlet a közvetlen elnökválasztás. Szerinte ugyanis csak ez adna az államfőnek valódi tekintélyt. Márki-Zay Péter korábbi miniszterelnök-jelölt is az államfő közvetlen megválasztását szorgalmazza, sőt azt is jelezte, hogy ő is szívesen elindulna jelöltként.

Az államfői feladatokat egyelőre Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el ideiglenesen, miután Magyar Péter azon szándéka, hogy Polgár Judit sakknagymestert kérné fel köztársasági elnöknek, kudarcba fulladt. A Tisza egyelőre keresi a megfelelő jelöltet, ám a miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy egy átmeneti időszakra javasolnák az Országgyűlésnek a jelölt megválasztását.

via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk