MÚLT
A Rovatból

Gorbacsov „repülőgép-anyahajóval próbált egy motorcsónak sebességével fordulni” – így szűnt meg a Szovjetunió

1991 karácsonyán levonták a sarló-kalapácsos lobogót a Kreml tornyáról, és Mihail Gorbacsov, aki hat éven át pártfőtitkárként, három éve pedig államfőként próbálta megmenteni a kommunista világbirodalmat, lemondott valamennyi tisztségéről.

Link másolása

Lassan már csak a mai negyvenen túliaknak lehetnek személyes emlékeik arról, hogy május 1-jén vagy a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusán a „megbonthatatlan magyar-szovjet barátságot” emlegették. Vannak, akik arra is emlékeznek, hogy az 1975. augusztus 1-jén aláírt Helsinki Záróokmányban 35 ország állam- és kormányfői leszögezték, hogy „az európai határok sérthetetlenek”. Két nemzedéknek is kötelező volt a „Szojuz nyerusimij” kezdetű himnusz („Szövetségbe forrt szabad köztársaságok”), amely baráti körünk számára örökre összefonódott a moszkvai Izvesztyija Kupa nemzetközi jégkorong-torna fantasztikus küzdelmeivel. És bár a világ már túl volt Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár két csúcstalálkozóján,

1987. november 7-én még a korabeli magyar sajtó kötelező formulája szerint „erőt sugárzó díszszemlét” tartottak Moszkvában a Vörös téren a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulóján, amelyen a Kádár János vezette magyar küldöttség is részt vett. Kevesen gondolták volna akkor, hogy a Téli Palota ostromának háromnegyed évszázados jubileumán a Szovjetunió, mint államalakulat és vele együtt a kommunista világrendszer, már nem fog létezni.

Az első hivatalos bejelentés 1991. december 8-án a szovjet állami televízió este 21 órás híradójában, a Vremjában hangzott el, majd két héttel később, december 25-én levonták a sarló-kalapácsos lobogót a Kreml tornyáról, és Mihail Gorbacsov, aki hat éven át pártfőtitkárként, három éve pedig államfőként is próbálta megmenteni a 22 millió négyzetkilométeres, 294 millió lakosú világbirodalmat, lemondott valamennyi tisztségéről. Akkorra már végbementek a kelet-európai, Jalta óta a szovjet érdekszférába tartozó országokban a rendszerváltások, megvalósult a német újraegyesítés, június végén megszűnt a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), a szövetségi rendszer katonai és gazdasági szervezetei. És nem utolsósorban megindult a tagköztársaságok elszakadása. 1991. augusztusára már a három balti állam, Litvánia, Lettország és Észtország, valamint Ukrajna, Grúzia és Örményország is függetlenné vált.

A Szovjetunió alig 74 éves történelme is igazolta azt a történelmi tételt, hogy a nagy birodalmak kora lejárt. Az egyiptomi fáraók még több ezer évig uralkodtak, a római Imperium már csak 1200 évig állt fenn, a későbbieknek, még a legnagyobbaknak is, mint az oszmán vagy a Habsburg, legfeljebb 5-600 év jutott. A 20. század második felére felbomlott a 300 éves brit, és a 200 éves francia gyarmatbirodalom, a 400 éves spanyol már az 1800-as években széthullott. Az októberi forradalom, a nemes elvek egy jobb világot sejtettek, de a történelem – a külső intervenciótól a II. világháborúig – a geostratégiai viszonyok, a kétpólusú világrendszer más irányba vitték fejlődését, miközben az ország belső viszonyaira végzetesen rányomta bélyegét a sztálini hatalmi struktúra, amelyet soha nem tudott levetkőzni. A kegyelemdöfést éppen az adta meg a Szovjetuniónak, hogy Gorbacsov ezen akart túllépni. Csakhogy, ahogyan akkoriban a „kremlinológusok” mondták, egy repülőgép-anyahajóval próbált egy motorcsónak sebességével fordulni.

Amikor a szovjet hagyományokhoz képest szinte pimaszul fiatal, alig 54 éves Gorbacsovot 1985. márciusában megválasztották a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának, egy nemcsak biológiai értelemben, hanem gondolkodásmódjában is elöregedett párt- és állami vezetéssel, és súlyos társadalmi-gazdasági válsággal kellett szembenéznie.

A bajokat tetézte az értelmetlen, óriási pénzeket felemésztő, egyre több emberáldozattal járó afganisztáni háború, a 80-as évek elején új lendületet kapó hidegháború és fegyverkezési hajsza, a szovjet-amerikai kapcsolatok mélypontja. A legtöbbet éppen a Nyugathoz való viszony terén tehette, amelyet még az 1986. áprilisi csernobili nukleáris katasztrófa kezdeti kezelése is terhelt. Az „átláthatóság” (glasznoszty) és az „átalakítás” (peresztrojka) meghirdetése, Gorbacsov egyénisége, oldalán az igazi „First Lady-ként” mutatkozó feleségével, Rajszával, hamar népszerűvé tette az új szovjet vezetőt országa határain túl. Jó kapcsolatot épített ki Margaret Thatcher brit kormányfővel és Helmut Kohllal, és az első ciklusában „cowboy-tempót” diktáló Ronald Reagannel is sikerült szót értenie. Ennek eredménye volt az 1986. októberi reykjavíki csúcstalálkozó, majd az egy évvel később megkötött középhatótávolságú nukleáris egyezmény Moszkva és Washington között.

1988 döntő fordulatot hozott a Szovjetunió és a világ számára: februárban Gorbacsov bejelentette a szovjet haderők hazahívását Afganisztánból, és még ugyanebben az évben érvénytelenítette az 1968 óta élő „Brezsnyev-doktrinát”, amelyet a Varsói Szerződés csehszlovákiai intervenciója után hirdettek meg a tagállamok „korlátozott szuverenitásáról”, ezzel lemondva a belügyeikbe való szovjet beavatkozás jogáról.

Ez erősítette fel a régió kommunista rendszereinek reformmozgalmait, amelyek a következő két évben eljutottak a demokratikus rendszerváltásokig. Mindezekért érdemelte ki Mihail Gorbacsov 1990-ben a Nobel-békedíjat.

Hazájában viszont egyre szorultabb helyzetbe került: gazdasági-politikai reformjait (magánvállalkozások támogatása, a pártirányítás csökkentése a közéletben, szabadabb, kritikusabb sajtó, ellenzékiek amnesztiája) a konzervatív erők sokallták, a modernek viszont kevesellték. A pártfőtitkárnak, akit 1990. március 15-én megválasztottak a Szovjetunió elnökének, folyamatos küzdelmet kellett vívnia a pártállami apparátussal, amely egyfajta „állam volt az államban”, az óriási befolyással rendelkező hadsereggel, majd az egyre erősödő nacionalista törekvésekkel is. A nyitottság nyomán egyre többen döbbentek rá az ország valóságos helyzetére, sztrájkok kezdődtek a gyárakban, és emberek tízezrei vonultak az utcára Moszkvában és más városokban is. Balul sültek el az alkoholfogyasztás csökkentését célzó áremelések, tilalmak és korlátozások is: akárcsak annak idején Amerikában, itt is a fekete piac, a szervezett alvilág jött ki jól belőle, miközben az iszákosság mértéke nem csökkent.

De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tőkés világ vezetői, akik az 1991. júliusi londoni G7-csúcson tapsoltak Gorbacsov törekvéseinek, nem siettek túlságosan, hogy a remélt demokratizálási folyamat gazdasági alapjait segítsenek megerősíteni.

Gorbacsov 1990. novemberében nyilvánosságra hozta tervezetét a Szuverén Szovjet Köztársaságok Szövetségéről, amely új alapokra helyezte volna a Szovjetuniót, az 1991 márciusában rendezett népszavazáson azonban a 15-ből csak 9 tagköztársaság vett részt, a baltiak, Örményország, Grúzia és Moldova nem. Mivel a referendum közel 80%-os támogatottságot hozott, új államszerződés megkötését tervezték. Ezt akadályozta meg az augusztus 19-21-én zajlott moszkvai puccskísérlet, amelyet az SZKP és a hadsereg keményvonalas vezetői irányítottak. Gorbacsov három napra házi őrizetbe került a Krím-félszigeti nyaralójában, a hatalomátvételi kísérletet végül leverték a nyáron az Orosz Föderáció elnökének megválasztott Borisz Jelcin kemény fellépésének köszönhetően, akinek azonban már saját hatalma volt a legfontosabb. A puccskísérlet vezetői között ott volt Valentyin Pavlov kormányfő, Vlagyimir Krjucskov, a KGB vezetője, Dmitrij Jazov honvédelmi miniszter, Szergej Ahromejev marsall, vezérkari főnök, az afganisztáni beavatkozás tervezője, Boris Pugo belügyminiszter. Ahromejev és Pugo öngyilkosok lettek, a többieket hazaárulás címén emeltek vádat, de 1994-ben valamennyien kegyelmet kaptak az immár Oroszország elnökévé avanzsált Jelcintől.

Az események innentől kezdve végleg felgyorsultak. A tagállamok egymás után jelentették be kilépésüket a Szovjetunióból, Gorbacsov augusztus 24-én lemondott az SZKP főtitkára címéről, a pártot pedig törvényen kívül helyezték. December 8-án az elnököt már kész tények elé állította az orosz, az ukrán és a belarusz elnök, amikor Bresztben bejelentették a 11 tagköztársaságot tömörítő Független Államok Közösségét, egyben a Szovjetunió megszűnését. Gorbacsov december 17-én állapodott meg Jelcinnel, majd december 25-én a Szovjetunió utolsó államfője leköszönt tisztségéről, és a kommunista szuperhatalom jogilag is megszűnt létezni. Vele megszűnt a kétpólusú világ, megszűnt a 2. világháború óta fennálló, igaz, harcállásban lévő atomfegyverek által fenntartott geopolitikai egyensúly. Földünk azóta még békétlenebb lett, Oroszország nemzetközi szereplése nem kevés aggodalomra ad okot, miközben koránt sincsen olyan súlya, mint a Szovjetuniónak. De ez már egy másik történet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: