Szexualitás és prüdéria a boldog békeidőkben
"A nemi ösztön sohasem teljesen szabad, de sohasem lehet teljesen a társadalmi szabályok bilincseibe verni." Bronislaw Malinowski, lengyel származású antropológus szavai különösen jellemzőek arra a korra, amelyben Féja Géza anekdotájának főhőse a felvidéki város, Léva piarista gimnáziumának szerzetes tanára volt a 20. század elején. A történet, mint cseppben a tenger, sűríti magába a viktoriánusként is emlegetett kort, amelyben a "tiszteletre méltó" látszat különösen messzire távolodott a hús-vér emberi valóságtól.
Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá Fónagy Zoltán segítségével.
Időről időre portálunkon is találkozhattok a fenti kérdésekre talált válaszokkal.
Pellengér helyett belső kényszer
A szexualitással kapcsolatos normákat, azaz a nemi erkölcsöt Európában a korai középkor óta a kereszténység tanai határozták meg. Magyarországon II. József rendeleteivel kezdődött a szabályok lazítása, és az 1850-es években, a Bach rendszer idején szűnt meg végleg a házasságtörők és paráznák hatósági felelősségre vonása: megvesszőzése, pellengérre állítása, a településről való elűzése.
A 19. század második felében az egyházak is elveszítették a formális ítélkezés és megtorlás jogát, amely addig elsősorban a nyilvános megszégyenítésben öltött testet:szégyenpadra vagy szégyenkőre ültetés, eklézsiakövetés.
A polgári társadalom tehát lemondott a jogi eszközökről, helyettük az erkölcs és az illem szigorú íratlan szabályrendszerével igyekezett megregulázni a szexuális ösztönöket, amelyekben a társadalom racionális rendjét fenyegető veszélyforrást látott.
A test félelmetes ördöge
A szigorúan korlátozó, részben még az ember biológiai meghatározottságait is semmibe vevő normarendszer a protestantizmus puritán irányzatában gyökerezett, s a 19. század második felében élte fénykorát. A viktoriánus kor az 1837-1901 között uralkodott Viktória angol királynőről kapta közkeletű elnevezését. A viktoriánus jelző a következő generáció szóhasználatában súlyosan megbélyegző tartalmat kapott: a szűk látókör, a begyöpösödöttség, a kétely nélküli morális ítélkezés, a mesterkélt finomkodás, a humorérzék hiánya, illetve a képmutatás és a prüdéria szinonimájává vált.
Franz Xaver Winterhalter: Viktória királynő és családja
Jules Arsène Garnier: A házasságtörők kínjai, 1876
Az anyatermészet elűzi gonosz gyermekeit, az alkoholt, a kapzsiságot, a pszichiátriai betegségeket és a perverziót. Angol karikatúra 1871-ből
A kor nyilvánosan hirdetett normája a nemi életet csak a gyermeknemzés érdekében tartotta elfogadhatónak, de gyakoriságát és formáit még a házasságon belül is korlátozni kívánta. A puritán polgári morál a szexualitást elvben elutasította mint örömforrást, de eltérő módon viszonyult a két nem szexualitásához. A test ördöge ugyanis nemcsak az egyén boldogulását, hanem a társadalmi stabilitást, sőt a gazdaság teljesítményét is veszélyeztetheti.
A viktoriánus kor nőideálja a szinte anyagtalan, szemérmes "szalonvirág" lett, aki deréktól lefelé egyáltalán nem létezett, legalábbis a harangszoknya igyekezett elrejteni minden erre utaló jelet. A felső testét ezzel szemben szoros fűző deformálta el: az "illetlen" kifejezések mellett valószínűleg ennek is fontos szerepe lehetett a korszak regényei szerint oly gyakori ájulásokban. Az abroncsszoknyás ruhaköltemények lényegében minden természetes tevékenység és mozgásforma lehetőségétől megfosztották, de legalábbis súlyosan korlátozták viselőiket.
Az "elájuló hölgy" irodalmi divatja az illemszabályok elvárásai és a fűző által gátolt légzés mellett a gázzal világított szobák rossz levegőjével is összefügghetett
Önmaguk börtönőrei: az erényeket őrző nők
Noha ez a normarendszer a nőkkel szemben sokkal szigorúbb volt, számukra jóval szűkebbre szabta a megengedett, az "illendő" viselkedés határait, mint a férfiak esetében, a társadalom mégis rájuk osztotta a főszerepet ennek a rendnek az uralomra juttatásában és fenntartásában. Az egyik eszköz ehhez a gyermekek, különösen a lányok nevelése volt: ezt a feladatot a polgári családideál csaknem kizárólagosan a nőkre bízta.
A polgári társadalom "hivatalos" erkölcsi rendjének fenntartásában a másik hatékony eszköz a jó társaság - elsősorban a nők által alakított és működtetett - ítélkező közvéleménye volt. A középosztályhoz (a jó társasághoz, a művelt osztályhoz, az úri rendhez - azaz azok közé, "akik számítanak") való tartozás kézzelfogható, a hétköznapokat meghatározó élmény, érzés volt. Az intenzíven gyakorolt társasági rítusok, a vizitek, vendégségek, közös szórakozások a szó szoros értelmében láthatóvá és átélhetővé tették az összetartozást.
Teázó angol hölgyek egy 1854-es divatképen
Teázó angol hölgyek a századvégen
"A titkok nehezen maradtak titkok, az idősebb, magukra hagyott hölgyek félelmetes hírszolgálatot szerveztek, naphosszat a félig csukott zsaluk vagy a fedező függönyök mögött leselkedtek, hacsak nem a városban köröztek. Az amazon termetű Juhász Margit például a dédszülőkig visszafelé mindenkiről mindent tudott, őt tekintették a város lexikonának. A kávédélutánokon az üzemen kívül helyezett asszonyok kicserélték egymás értesüléseit, és szétosztották a további megfigyelés nagy feladatát." (Féja Géza: Bölcsődal. Budapest, 1958.)
A tabuvá vált szavak
A szigorúan korlátozó szemlélet egyik szembetűnő következménye volt a nemiségről szóló beszéd tabuja. A mélységes elhallgatás következtében a gyermekek túlnyomó része felkészítés nélkül ért el a nemi érettséghez. Andrássy Katinka grófnő (Károlyi Mihályné) emlékirata szerint az arisztokrata család leányai elől a férjhez menésig szinte hermetikusan elzártak minden, a szexualitással akár csak áttételesen kapcsolatos információt. Hiába zajlott otthon a szülés, azt nagy titkolózás övezte: a kistestvérek érkezésekor a kislányokat elküldték hazulról, „mert akkoriban az volt a felfogás, helytelen a gyerekeket ilyenkor otthon tartani, hiszen még észrevehetnek valamit”.
A pesti középpolgári családból származó Vidor Teklát (a fizikus Szilárd Leó anyját) ugyanolyan felkészületlenül érte – s ezért nagy ijedtséget okozott neki – az első menstruáció, mint ahogy a néprajzi gyűjtésekben megnyilatkozó parasztasszonyokat.
A testiségről való beszéd tabuja a viktoriánus prüdéria éltanulóinál akár bizonyos, mai normáink szerint "ártatlan" testrészek (például a láb és részei) megnevezésének kerüléséig terjedt. Különösen finomkodó körökben ezt a tartózkodást még a bútorok lábára is kiterjesztették, sőt fel is "öltöztették" azokat: a zongora lábára fodros kis zoknit húztak.
Az angol tengerparti strandokon a "fürdőgépeket" (bathing machine), a kerekre szerelt kabinokat bevontatták a vízbe, hogy a teljesen eltakart testű nők a férfiszemektől biztonságos távolságban mártózhassanak meg
Fürdőruhadivat, Anglia, 1883
A folyamat groteszk csúcspontját a saját test megpillantásának a tilalma jelentette. Andrássy Katinka emlékirata szerint a középosztály lányainak szánt, apácák vezette leányiskola internátusában például a heti egyszeri fürdés alkalmával a serdülőknek hosszú lenvászon ingbe kellett bújniuk az egyszemélyes kabinban is:
"Egyszer egy héten engedélyeztek számunkra meleg fürdőt. Az ajtót azonban tilos volt bezárnunk, s fel kellett öltenünk a fürdőkád felett egy fogason függő, undorító lenvászon inget, hogy testünket, az erkölcsi tisztátalanság edényét, lepel borítsa fürdés közben is. A köntöst egymás után használták a leányok valamennyien, nem csoda hát, hogy gyanúsan szürke színe volt. Én megtagadtam a parancsot, nem voltam hajlandó hozzányúlni. Be is árult szemérmetlenségemért egyik osztálytársam, aki valószínűleg a kulcslyukon keresztül kandikált be. Azt hiszem, ez keltette fel ismét azt a gyanút, hogy nyilván jó barátságban vagyok a Sátánnal, hiszen, mint Berta nővér kifejtette, az ingnek éppen az volt a hivatása, hogy távol tartsa tőlünk a Sátánt. Védekezésem az volt, hogy az ing mocskos, és ez legalább azzal az örvendetes eredménnyel járt, hogy tisztát kaptunk helyette. Mindez mit sem változtatott elhatározásomon: ezen túl sem voltam hajlandó felölteni, s abban az állapotban léptem be a fürdőbe, ahogyan Isten megteremtett."
Lotz Károly: Mosó asszonyok és fürdőző gyerekek
Keresztes hadjárat az "önfertőzés" ellen
A nemiségről való beszéd tabuját illetően egyetlen kivételről beszélhetünk: szülők, nevelők, orvosok és egyháziak a 18. század közepétől a 20. század közepéig Európa-szerte valóságos hadjáratot folytattak az önkielégítés ellen. A serdülők és fiatalok „önfertőzését” nemcsak bűnös, hanem rendkívül veszélyes cselekedetként ítélték el és üldözték, amely gerincsorvadáshoz, elmebajhoz, sőt halálhoz vezethet.
A maszturbációt állandó felügyelettel, diétákkal, hideg vizes fürdőkkel vagy zuhannyal, sőt mechanikus eszközökkel igyekeztek megakadályozni, illetve megelőzni. A magyar nyelvű "szakirodalom" klasszikusát Tóth Tihamér pap-tanár, később veszprémi püspök jelentette meg 1919-ben.
Elrettentést szolgáló illusztráció egy 18. század végi, az "önfertőzés" ellen írt német könyvből
A fiúkat a legszörnyűbb következményekkel fenyegető könyv a következő két évtizedben legalább húsz kiadást ért meg: "Aki bűnös élvezeti cikké alacsonyítja le Isten terveit, szörnyű árat fizet érte. Semmi annyira nem készíti elő a testi szervezetet a sorvadásra, mint ez a bűn. Mint telhetetlen pióca, szívja el tőle a testi erőket; megemészti velőjét csontjaiban, letörli arcáról az ifjúság rózsáit, kioltja szeméből a lángoló tüzet."
Az erényesség látszata
A 19. századi polgári társadalomban mind az egyén, mind a különböző csoportok (család, egyesület, tisztikar, foglalkozási alapon szerveződött testület stb.) esetében a társadalmi presztízs nélkülözhetetlen kelléke volt az erkölcsi feddhetetlenség. A közép- vagy felső osztályhoz való tartozás összemosódott a "tiszteletre méltóság" (respectabelity, Ehrwürdigkeit) fogalmával: tiszteletre méltó pedig csak az lehetett, aki hiánytalanul betartotta a szexualitást szigorúan korlátozó normákat is.
A tényleges társadalmi gyakorlat ugyanakkor sok vonatkozásban ellentmondott az életidegen szabályrendszernek. A nyilvánosságnak mutatott látszat és a magánélet titkolt valósága között súlyos, olykor tragikus következményekkel járó feszültség uralkodott. Ennek a feszültségnek a mentális következményei fontos és közvetlen tapasztalati előzményét jelentették Sigmund Freud elfojtás-elméletének.
A "viktoriánus erkölcs" fogalmához a mai tudatban már többnyire elválaszthatatlanul hozzátartozik a "képmutatás" és a "kettős mérce" tartalom is. Ez mindenek előtt a két nem szexualitásának eltérő megítélésében ragadható meg. Miközben a nőktől azt várták el, hogy még a házasságban is aszexuálisak legyenek, a férfiak esetében majdnem korlátlanul megengedő volt a közvélemény. A férfi hűtlenségét könnyebben megbocsátotta a társadalom, ha családját nem hanyagolta el, hanem csupán frissítő kalandnak tekintette a kilengést, ilyenkor heves, de gyorsan múló családi vihar után rendeződött a válság.
A kettős morál következménye az az ellentmondás is, hogy miközben abszurdba hajló szigorral igyekeztek megrendszabályozni a nemi ösztönöket, a prostitúció – Magyarországon és Európa-szerte egyaránt – virágkorát élte. Londonban 1887-ben 80 000-re becsülték a prostituáltak számát; ez a lakosság három százalékát tette ki!
A „kéjnők” hozzátartoztak a városok egyes utcáinak, vendéglátó- és szórakozóhelyeinek képéhez, a bordélyházak látogatása pedig a közép- és felsőosztálybeli férfiak elfogadott „szabadidős tevékenysége” volt. A prostitúciót nemcsak nőtlen férfiak vették igénybe: a gazdasági racionalitás alapján kötött házasságok ridegsége, valamint az uralkodó prüdéria, amely a nőket lényegében aszexuálissá nevelte, gyakran eredményezett kielégítetlenséget a házasságban élőknél is.
Vajon mi történt Féja Géza anekdotájában a fiatal, piarista tanárral?
A viktoriánus korban mit volt szabad a férfinak, és mit a nőnek?
Mit gondoltak a viktoriánusok a házasságon kívüli nemi életről?
Hogyan flörtölt Márai Sándor nagynénje Párizsban?
Mi történt azokkal, akik fittyet hánytak az erkölcsi normákra?
Milyen volt a meztelenséghez való viszonya a parasztságnak és a munkásságnak?
Mik voltak a maszturbálás legborzalmasabb következményei az oktatókönyv szerint, és milyen eszközökkel próbálták megakadályozni ezt a "szörnyű cselekedetet"?
Mi történt a Bovarynékkel és a cselédlányokkal, akik nem tudtak ellenállni a szerelemnek?
Ha szeretnétek választ kapni a fenti kérdésekre, olvassátok el a teljes cikket!
