HÍREK
A Rovatból

Sikoltozva ébredtek fel, nem tudták, hová viszik őket – egy kiszabadított ukrán nő mesélt az orosz hadifogság borzalmairól

A 25 éves határőr a mariupoli acélgyárból került Ukrajna legrosszabb börtönébe, ahol nyáron 53 fogoly meghalt egy támadásban. Alina Panina elmondta, milyen volt ott raboskodni, és felidézte a pillanatot, amikor öt hónap fogság után végre kiszabadult 107 társával együtt.


Múlt hét elején 108 ukrán nő szabadult ki az orosz fogságból egy újabb fogolycsere során. Ez volt az első alkalom, hogy kizárólag nőket mentettek ki az orosz börtönökből. Az ukrán elnöki iroda vezetője azt mondta, anyák és lányok raboskodtak a megszállóknál, akik most hosszú idő után végre hazamehettek a családjukhoz.

A most kiszabadított nők közül 37-en azután lettek hadifoglyok, hogy az oroszok hosszú ostromlás után elfoglalták a mariupoli Azovsztal acélművet. Köztük volt Alina Panina is, aki a Guardian brit lapnak adott először interjút a kiszabadulása után.

A 25 éves határőr öt hónapig raboskodott Ukrajna leghírhedtebb börtönében, a donyecki Olenivkában. Egy négyszemélyes cellában számolta az órákat és a végtelennek tűnő napokat 28 másik nővel együtt.

Mielőtt odakerült, Mariupol kikötőjében szolgált határőrként. A háború kirobbanásakor éppen két keresőkutyával ellenőrizte az akkor beérkező rakományt. Miután azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a támadást Ukrajna ellen, parancsot kapott, hogy csatlakozzon a védelmi erőkhöz, akik az Azovsztalnál kisebb, Azovmash nevű acélgyárban gyülekeztek. Aztán ott is ragadt, amikor az oroszok bevonultak a városba. Az üzemet folyamatosan támadták, két kutyája pedig már a robbanások előtt nyüszíteni kezdett, jelezve, hogy baj közeleg.

Míg Alina a társaival az acélműben volt, körülöttük a város összeomlott a bombázásoktól. Hat héttel a háború kezdete után látott először orosz katonákat, alig 20 méterre voltak tőle. Nem sokkal ezután kapták meg a parancsot arra, hogy vonuljanak át a kikötő mellett lévő Azovsztalhoz, ahol az ukrán erők egy utolsó kísérletet tettek Mariupol megvédésére. Az acélgyár bunkere lett a fiatal nő új otthona 70 határőrrel, köztük két másik nővel.

„Nagyon ijesztő volt. A bunker alig 100 méterre volt a tengertől egy nyílt terepen, ahol nem védték fémszerkezetek”

- mesélte.

Az oroszok április 12-én fordították a figyelmüket az Azovmashról az Azovsztalra. Nehéztüzérséggel, rakétákkal és hadihajókkal is támadták az acélművet, a bunker pedig beleremegett minden egyes csapásba.

Alina csak azért merészkedett ki néhányszor, hogy a kutyái friss levegőt szívhassanak. Azok, akik harcolni mentek ki, nem is tértek már vissza. A nő szerint a 70 emberből legalább tízen meghaltak az ostromban.

Akik életben maradtak, húskonzerven, makarónin és főtt gabonán éltek, amíg el nem fogytak a készletek. Május elejére az oroszok megállapodtak az ukránokkal abban, hogy a civileket evakuálhatják Mariupolból. Május 16-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a város védelmezői is felmentést kapnak, ez azonban nem jutott el Alinához és csapatához. A parancsnokuk azt mondta nekik, hogy a megadás az egyetlen lehetőség arra, hogy életben maradhassanak. Először a sérültek hagyták el az acélművet, majd a többiek.

„Félelmetes volt, mert fegyverek és védőmellény nélkül sétáltunk ki. Velem voltak a kutyák is. Öt kilométert gyalogoltunk a bunkertől az orosz katonákig. Körülöttünk már minden megsemmisült, a földből fel nem robbant rakéták álltak ki. Mintha kiásták volna a földet”

- emlékezett vissza.

Elmondása szerint az orosz katonák gondoskodtak arról, hogy a média is lássa, mi történik: videózták őket, amikor átnézték a felszerelésüket és kikérdezték őket. Alinától elvették a kutyákat, másoktól pedig a maguknál tartott ételt. A hadifoglyoknak fogalmuk sem volt, mi lesz velük ezután. Ötórás autóút következett, Alina pedig még akkor sem tudta, mi vár rá, amikor megjelent előttük Olenivka várostáblája. Ő ugyanis nem tudta, hogy ez Ukrajna legkegyetleneb börtöne, amely a bántalmazásokról és a rossz körülményekről ismert.

Amikor megérkeztek, a férfiakat és a nőket elválasztották egymástól, mindenkit átkutattak és levetkőztettek. Mindenüket elvették, még az órájukat és a gyűrűjüket is.

Alina hat másik nővel egy 6x4 méteres cellába került, ahol csak négy faágy volt ágynemű nélkül. Két nap múlva még két nő csatlakozott hozzájuk, egy hét múlva pedig már 28 nő tömörült a kis cellában. Pár nappal később ugyan kaptak néhány matracot, de nem volt elég alapterület ahhoz, hogy mindet kényelmesen lefektessék. A vécét egy földben lévő lyuk jelentette, zuhanyozni hetente egyszer volt lehetőségük.

Ruhát sem adtak nekik, abban voltak végig, amiben az Azovsztalból kijöttek. Ételt napi kétszer kaptak: reggel csirkehússal, este hallal kevert főtt gabonadarát. Naponta csak egyszer szabadulhattak ki a cellából, amikor 15 percet sétálhattak az udvaron. A férfiakat ugyan láthatták, de nem kommunikálhattak velük.

„A blokkban, ahol voltunk, 10 cella volt egy emeleten, ezek nőkkel voltak tele. A felső emeleten férfiak voltak. Nem szabadott beszélnünk velük, de láttuk, hogy fogynak, egyre vékonyabbak lettek.”

Alina cellájában két nőnek is súlyos sérülései voltak: az egyiknek eltört a karja, a másiknak a fején repeszsebek voltak. Az oroszokat azonban ez nem igazán zavarta: adtak néhány orvosi eszközt a nők között lévő két orvosnak, és rájuk bízták a sebek ellátását.

Az éjszakák is nagyon nehezek voltak számukra, hiszen rettegtek, hogy mit hoz a holnap.

„Sikoltozva ébredtek fel az emberek. Elaludni is nehéz volt, mert a legkisebb zajra is felriadtunk. De ez összehozott minket, olyanok lettünk, mint a testvérek. Receptekről beszélgettünk, befontuk egymás haját... Én sokat olvastam is. Az oroszok adtak nekünk pár könyvet, ami a történelmükről szól. Például Nyikolaj Osztrovszkij Az acélt megedzik című művét az orosz polgárháborúról.”

Július 29-én este 10-kor az őrök a szokásos esti számlálásukat tartották, amikor hatalmas robbanás rázta meg a börtönt, majd sikolyokat lehetett hallani. Ekkor 53 ukrán hadifogoly halt meg, 75 megsérült, főleg az Azov-ezredből. Ukrán tisztviselők szerint az oroszok semmisítették meg a börtön egy részét, hogy elfedjék az ott fogva tartottak kínzását. A megszállók viszont azt állították, hogy ukrán sztrájk történt, amit persze a hadifoglyok nem hittek el.

Alináék raboskodása az olenivkai börtönben két héttel ezelőtt ért véget. Azon a napon délelőtt 10 órakor kirendelték a nőket és 28 férfit a cellájukból és buszokra ültették őket. Három órát utaztak egy orosz kikötővárosig, Taganrogig, ahonnan katonai járművekkel átszállították őket Rosztov-na-Donuba, majd onnan katonai repülővel Voronyezsbe. Két hétig a város börtönében voltak, aztán visszavitték őket Taganrogba, majd a Krím-félszigetre repültek. Onnan buszokkal szállították el őket Herszon megyén át Zaporizzsja megyébe.

A foglyok egész idő alatt nem tudták, hogy miért viszik őket ide-oda, és egyáltalán hová fognak kerülni, ugyanis az oroszok semmit nem mondtak nekik. Akkor értették csak meg, hogy mi történik, amikor Herszonból elindultak Zaporizzsja megye felé, majd a senkiföldjére.

Amikor leszállították őket, kéz a kézben sétáltak át a hídon, amely az ukrán és az orosz haderő bázisa közötti senkiföldjén emelkedik egy folyó fölé. Még ekkor sem voltak biztosak abban, hogy biztonságos helyre mennek, hiszen az őket szállító buszok motorja még mindig járt. Ez olyan érzetet keltett bennük, mintha bármelyik pillanatban visszavihetnék őket.

„A legjobban arra emlékszem, amikor ott álltunk és megláttuk, hogy mi vár ránk: ukránok és az ukrán föld. Amikor megláttuk a katonáinkat, többen nem tudták visszafogni az érzelmeiket. Néhányan elkezdték énekelni az ukrán himnuszt, mások azt kiabálták, hogy »Dicsőséget Ukrajnának!« Sokan térdre rogyva sírtak, mert nem tudták visszatartani a könnyeiket, amikor végre a saját nyelvünket hallottuk.”

Eközben az orosz hadifoglyok arra vártak, hogy az ukránok átadják őket az oroszoknak. Alina rájuk nézett, ők azonban nem néztek a szemébe, a földet bámulták.

A fiatal határőr társaival együtt egy katonai kórházba került, most ott lábadoznak. Már a szülei is meglátogatták, így lelkileg is egyre jobban érzi magát.

„Jól vagyok. Azoknak a srácoknak, akik még mindig orosz fogságban vannak, azt kívánom, hogy ők is átélhessék a fogolycsere utáni boldog pillanatokat. Nagyon várjuk őket!”

- mondta.

Címképünkön: Az ukrán hadsereg tagjait viszik busszal az Azovsztal feladása után Olenivkába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt a kétéves kisfiú halála után: Megváltoztatjuk az örökölt, titkolózó rendszert
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a tatabányai kórházban meghalt kisfiú ügye után ígérte meg az átláthatatlan rendszer felszámolását. A tárcavezető a hibák nyílt beismerésére épülő angol modellt nevezte meg követendő példaként.


„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezekből az esetekből ne tanuljunk” – reagált Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a tatabányai kórházban meghalt kétéves kisfiú ügyére, egyúttal rendszerszintű változást ígért a hallgatás kultúrája helyett.

Egy oxigénhiánnyal született kisfiú meghalt a tatabányai kórházban, miután a szülők állítása szerint 41 fokos láza ellenére sem tették lélegeztetőgépre, nem kapott infúziót, és az intenzív osztályra sem vitték át. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Hegedűs Zsolt a halálesettel kapcsolatban közölte, hogy a felelősség megállapítása az igazságszolgáltatás és a szakmai vizsgálat dolga, de a rendszernek mindenképpen tanulnia kell a történtekből.

„Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megváltozzon az a rendszer, amit örököltünk, ami sajnos már nagyon mélyen konzerválta az átláthatatlanságot és a hibák eltitkolásának gyakorlatát” – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető egy angliai mintát, a duty of candour intézményét hozta fel követendő példaként, ami az őszinte, kötelező tájékoztatás és a hibák nyílt feltárásának kultúráját jelenti. A brit gyakorlat a betegbiztonsági incidensek utáni nyílt kommunikációt, bocsánatkérést és a tanulságok levonását írja elő.

Hegedűs felidézte, hogy egy általa 2024-ben társszerzőként jegyzett írásban már foglalkozott a témával, de akkor még csak kívülről tudott nyomást gyakorolni a kormányzatra.

Mostani szerepéről azt mondta: „Hatalmas felelősség, hogy mindaz, amit akkor képviseltem — az őszinteség, a hibák feltárása, a tanuló egészségügy, a betegbiztonság elsődlegessége — ne csak cikkekben, Facebook-posztokban és konferenciákon létezzen, hanem a magyar gyakorlat része legyen.”

A kormány a közelmúltban döntött arról, hogy szeptembertől nyilvánossá teszik a kórházi fertőzések adatait. Emellett több kulcsfontosságú intézményben is vezetőváltás történt: új irányítás került a Szent Imre Kórház és a Dél-pesti Centrumkórház élére, az Országos Mentőszolgálatnál pedig a miniszter új, átlátható kommunikációt sürgetett.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Alig tíz nap után leváltották a frissen kinevezett megyei rendőrfőkapitányt
Pósfai Gábor belügyminiszter visszavonta Tóth Tamás altábornagy megbízását a Bács-Kiskun vármegyei rendőr-főkapitányság élén. A döntés hátterében a szakszervezetek és az állomány ellenállása állhat.


Bő egy héttel a kinevezése után a belügyminiszter visszavonta Tóth Tamás rendőr altábornagy megbízatását, akit múlt szerdán neveztek ki a Bács-Kiskun vármegyei rendőr-főkapitányság élére – értesült pénteken a 24.hu.

A Belügyminisztérium érdemben nem indokolta a gyors cserét, a sajtómegkeresésre mindössze annyit közöltek, hogy amennyiben mondandójuk lesz, arról „közlemények útján tájékoztatják a lakosságot”.

A 24.hu információi szerint Tóth Tamást sok bírálat érte tekintélyelvű vezetési stílusa miatt, és az állományon belüli negatív megítélése egy komolyabb leszerelési hullám kockázatát is magában hordozta.

Ezek a kritikák eljutottak Pósfai Gábor belügyminiszterhez is. A Közszolgálati Rendőrszakszervezet alelnöke, Tóth Zoltán megerősítette, hogy ők határozottan ellenezték a kinevezést, és aggályaikat jelezték is a tárcavezető felé. A leváltás tényét a szakszervezeti vezető sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta.

Lapértesülések szerint Tóth Tamás leváltása után Szabó Vendel ezredes lehet Bács-Kiskun rendőrfőkapitánya.

A mostani eset illeszkedik abba a vezetőcseresorozatba, amely Pósfai Gábor miniszteri kinevezése óta zajlik a rendvédelmi szerveknél. A tárca június elején menesztette a katasztrófavédelem és a Büntetés-végrehajtás országos vezetőit, majd a budapesti és az országos rendőrfőkapitányt is.

Az új országos rendőrfőkapitány-jelölt, Mecser Tamás a parlamenti meghallgatásán a szervezet belső működését bírálta.

Szerinte „az ORFK egy távoli, titokzatos galaxis, aminek az intézkedéseit senki sem érti, mert nem látja, hol hasznosul.”

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrség élére azután kellett új vezetőt kinevezni, hogy az előző főkapitány, Gulyás Zsolt május 12-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az így megüresedett posztra került a korábban Budapest rendőrfőkapitányaként, majd a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának vezetőjeként is dolgozó Tóth Tamás, akinek édesanyja, Tóth Józsefné egy 2010-es sajtóhír szerint a kilencvenes évektől a Fidesz gazdasági igazgatója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Készen állsz?” - kérdezi Dominic Toretto, de Magyar Péter nem találja a sebváltót
A miniszterelnök a Halálos iramban egyik jelenetében bukkan fel új videójában. Ezzel népszerűsíti a Múzeumok éjszakáját.


Magyar Péter miniszterelnök szombat este egy összevágott videóval hívja fel a figyelmet arra, hogy ma van a Múzeumok éjszakája. A kormányfőtől Dominic Toretto kérdezi, hogy készen áll-e gyorsulásra, ő azonban a Közlekedési Múzeum egyik régi kocsijában nem nagyon találja a sebváltót.

„Készen állsz? Irány a Múzeumok éjszakája!” - írja Magyar a mémvideóhoz.

Magyar ma közös sajtótájékoztatót tartott a múzeumban Vitézy Dáviddal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Irán bejelentette, megint lezárja a Hormuzi-szorost, de Amerika szerint Teherán már nem képes erre
Irán legfelsőbb katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újbóli lezárását a libanoni tűzszünet összeomlása miatt. J.D. Vance amerikai alelnök, és az amerikai hadsereg szerint azonban a forgalom zavartalan, tegnap 16 millió hordó olaj haladt át rajta.


Irán ismét lezártnak nyilvánítja a világ legfontosabb olajútvonalát, miközben Washington szerint a Hormuzi-szoros „teljesen nyitva van” – és már vasárnap amerikai–iráni egyeztetések kezdődhetnek Svájcban.

Ez a látszólag paradox helyzet azzal kezdődött, hogy

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását, a döntést az Egyesült Államok és Izrael által elkövetett tűzszünetsértésekkel indokolva, amelyeket a „kötelezettségvállalások egyértelmű megszegésének” nevezett

– írta a Telex.

Az amerikai alelnök, J.D. Vance azonban tagadta, hogy a hír igaz lenne, és arról beszélt, hogy semmi sem utal a blokádra. Vance szerint a forgalom zavartalan. „Tegnap 16 millió hordó olaj haladt át a Hormuzi-szoroson. Tehát azt látjuk, hogy ezek a hajók közlekednek.”

„Nem látunk semmilyen bizonyítékot arra, hogy az irániak továbbra is zárva tartanák a Hormuzi-szorost” – mondta Vance.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda haditengerészete szigorú figyelmeztetést adott ki minden hajó számára, azt tanácsolva nekik, hogy „ne közelítsék meg a Hormuzi-szorost, ellenkező esetben veszélybe kerül a biztonságuk”.

Ezzel szemben a tengeri hírszerzéssel foglalkozó AXSMarine adatai szerint csütörtökön összesen 25 kereskedelmi hajó haladt át a szoroson, ami a legtöbb április óta.

Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága oszlatta el ezt a különös ellentmondást. A szoros nincs lezárva, mert azt már katonailag nem Irán ellenőrzi, így lezárni sem tudja azt - állítja az amerikai hadügyminisztérium egyik csúcsszervezete.

Vance azt is jelezte, hogy Svájcba utazik, ahol Iránnal folytat majd tárgyalásokat. Pakisztán külügyminisztériuma szerint a megbeszéléseket vasárnap tartják Bürgenstockban, ezeken amerikai és iráni képviselők vesznek részt. A folyamatban közvetítőként Pakisztán és Katar delegáltjai is jelen lesznek.

A CNN szerint a mai napon halálos áldozatokkal járó izraeli légicsapások történtek Dél-Libanonban. Izrael közlése szerint a támadások a Hezbollah akcióira adott válaszlépések voltak, ám a libanoni tűzszünet betartása kulcsfeltétele volt a korábbi, Hormuzról szóló egyezménynek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk