Rejtő, az őrült zseni
Dömötör Niki írása
Piszkos Fred, Fülig Jimmy vagy Tuskó Hopkins megalkotója a klasszikus, „kávéházas” korban élt. Ma már furcsa elgondolni, hogy volt idő, amikor az író munkájának, alkotóerejének még megvolt a maga romantikus bája, amihez a kirendelt feketék, rongyoskiflik és a misztikusan gomolygó cigarettafüst nagyban hozzájárultak – egyszóval az a kávéházi miliő, amit manapság már csak egy letűnt kor legendájaként emlegetünk.
Valamennyi írónak-költőnek, szerkesztőnek megvolt a saját törzshelye, ahol a főúr már előre biccentett nekik és a nevükön szólította őket. Nos, Rejtő kávéháza a Japán volt, ami annak idején az Andrássy úton állt (ahol ma az Írók Boltja található). Rengeteget ült itt, nyáron a teraszon, télen a tágas, jól fűtött helyiségben.
Elterjedt róla az az anekdota, mely szerint az írásaival rendezte a számláit, legyen szó akár presszókávéról, akár új öltönyről, akár sertéslapockáról (merthogy, miután befutott író lett, soronként fizettek neki, mégpedig nem is keveset). Ennek valótlanságát az irodalomtörténet azonban már bebizonyította – milyen kár, pedig kétségkívül fantasztikusan hangzik… De Rejtő eme allűrök nélkül is korának – sőt, a magyar irodalomtörténetnek – izgalmas egyénisége lehetett, már csak az írásaiban felsziporkázó humorból kiindulva is.
A legtöbb zseni kicsit őrült, állítja a közhely. Nos, ezt akár Rejtőre is alkalmazhatnánk, hiszen (bár ez nem annyira köztudomású) kint lakott Lipótmezőn. Azért kellett beköltöznie az egykori országos luxustébolydába, mert idegbetegségre való hajlama (főképp) élete utolsó éveiben elhatalmasodott rajta. Nem volt közveszélyes és magában sem tett kárt, mégis egészen addig itt élt, míg be nem rendelték munkaszolgálatra.
Rejtő még a tulajdon betegségét és a lipótmezei létet is képes volt görbe tükrön át szemlélni. A következő, tipikusan Rejtő-regénybe illő jelenet, ami fennmaradt az utókor számára is, pontosan ezt támasztja alá (és miért is ne eshetett volna meg?): az író egy este későn, már kapuzárás után érkezett „haza”, a második kerületi elmegyógyintézetbe. Mérgében rugdosni kezdte a kaput, mire a portás kinézett fülkéjéből és megkérdezte, mit keres. A hálószobámat, kiáltott oda neki Rejtő. Megőrült?! – ordított rá a portás. Igen, azért van itt a hálószobám! – jött a szellemes válasz.
És hogy milyen forrásból táplálkozott az a rengeteg légiós, tengeri és csavargótörténet? Rejtő tulajdonképpen maga élte meg a később átdolgozott és a fantáziájával feldúsított sztorikat, ugyanis ő maga is nagy kalandor volt (bohém természetének egyik első megnyilatkozása az volt, amikor ifjú fejjel a színi pályáért égett lázban).
Bejárta a fél világot, nagyrészt gyalogszerrel, sőt az is előfordult párszor, hogy bekasztlizták – az itt megismert „nehézfiúkból” lettek a regényeiben megelevenedő alvilág karakterei. Máig nem tisztázott teljesen, hogy maga is volt-e legionárius egy ideig, az mindenesetre biztos, hogy a potyautas-létet sokszor kipróbálta.
Rengeteget írt, lázasan és sokszor kapkodva dolgozott, a kritikát nehezen bírta. Amikor a kiadója „szekírozta”, mindig szangvinikusan reagált. Egy felháborodott levélben így dühöngött a rajta esett sérelmeken: „Ez a Howard kibírta azt is, hogy az Előretolt helyőrség legjobb részeiből 42 oldalt húzzon, mert ezeknek az olvasóknak nem kell a humor, csak épp egy kicsi. Ez kibírta A fehér folt 3×25 oldalas húzását … és a Szőke ciklon-ra erőszakolt afrikai véget. Ez íróölés. Ajánlom magamat uram!” – és, mintegy végszóként, kettétépte a kéziratot. Se meghúzni, se átdolgozni nem volt hajlandó, akkor inkább vesszen az egész.
A Rejtő-regényeket sokan még ma is, némi lenézéssel, a ponyva kategóriába sorolják, ugyanakkor népszerűsége Jókaiéval vetekszik. Könyvei hosszú időkig elérhetetlenek voltak a boltok polcain – éppen azért, mert ponyvának bélyegezték –, ennek köszönhetően a feketepiacon vagyonokat ért egy-egy kötete. 1956 nyarán, amikor újra kiadták a Láthatatlan légiót, a zugárusok halálosan megfenyegették a vállalat igazgatóját, hogy lelövik, ha további részek is megjelennek. Rejtő ezen biztosan jót mosolyogna, és talán kerekítene egy „tipikusan péhóvárdos” történetet egy zseniális író abszurd életéről.
Ha te is szereted Rejtő könyveit, nyomj egy lájkot!
