SZEMPONT
A Rovatból

Óriási port kavart egy lista a szülők feladatairól - de vajon igaza van?

Egyre több olyan írás jelenik meg, ahol pontokba szedve taglalják, mi a szülők feladata, mit kell megtanítaniuk a gyerekeiknek. Csak a szülőknek. Mintha a gyereknevelés valami magányos bozótharc lenne.
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon, Fotók: Pexels - szmo.hu
2018. február 21.



A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Egyre több olyan írás jelenik meg, ahol pontokba szedve taglalják, mi a szülők feladata, mit kell megtanítaniuk a gyerekeiknek. Csak a szülőknek. Mintha a gyereknevelés valami magányos bozótharc lenne.

Pedig nem. Nem magányos bozótharc a gyereknevelés. Jó-jó, ennek a tévhitnek a terjedésében én is hibás vagyok mint szülő, mert néha még a legártatlanabb tanácsot, javaslatot is képes vagyok támadásként megélni. Mondjuk ennek is megvan a maga oka. De aztán persze megvilágosodtam, meg hát különben is nem hiába a mondás: "Egységben az erő". És ez a gyereknevelésre is igaz. Én már tudom.

Honnan jutott eszembe ez a téma? Az interneten a szemem elé került egy "felhívás". A mondanivalója ismerős volt már korábbról, de ennek a szövegezése már túlment azon a bizonyos határon. Olvasása közben megint eszembe jutott: nagyon nem mindegy mit és hogyan fogalmazunk meg, a szavaknak mágikus ereje van. Tartsuk tiszteletben!

Mi a szülő feladata?

Kezdjük a történetet az elején. Kiindulási pontnak tekintsük azokat, az interneten terjedő képeket, amelyek a kérem-köszönöm-bocsánat szavak hármasságának fontosságára hívták fel a figyelmet a társadalmi viszonyrendszerben. Amikor először láttam őket, bőszen bólogattam. Mert igen, szerintem is nagyon fontos, hogy megtanuljuk, értsük és használjuk ezeket a szavakat a megfelelő helyen, a megfelelő időben, mert egyszerűen könnyebbé teszik az együttélést. Valamint az is nagyon fontos, hogy továbbadjuk, átörökítsük őket. Patetikusan hangzik vagy sem, elcsépelt vagy sem, így van és kész.

Aztán idővel ez a hármas lista további szavakkal bővült és konkrét célközönség is társult hozzá. A kis- és nagyobb gyereket nevelő szülők. A kiírásokat egyre inkább a szülőkre szabva fogalmazták meg. Jöttek az óvodai, iskolai átfogalmazások arra utalva, mintha a mai gyerekek egyáltalán nem ismernék, nem használnák ezeket a szavakat és a többit sem, amelyeket időközben a listához csaptak a szerzők, a szülők pedig mintha teljesen elvesztették volna a kontrollt a csemetéik felett.

gyerekneveles2

A neten viharos gyorsasággal terjedő és nagy vitát kavaró lista

Még ekkor sem gondoltam, hogy túltolták volna a dolgot, mert biztos, ami biztos alapon érdemes néha figyelmeztetni erre önmagunkat (az már megint más, hogy mennyi haszna van és nem árt-e többet, mint használ, meg, hogy tényleg megtalálja-e azokat, akiknek szól..., de ebbe most ne menjünk bele). Nem éreztem tehát túlzásnak egészen addig, amíg bele nem futottam a legújabb változatba, amely kifejezetten iskolás szülőknek szólt és egy A4-es oldal terjedelemben taglalta, hogy mi mindent kellene megtanítani a szülőknek a gyerekeiknek, mire eljutnak az iskoláig (a korábban már említetteken túl: őszinteség, kulturált viselkedés, tisztelet, mások munkájába való bele nem szólás – hogy a legirritálóbbat is említsem), majd az írás végén jött a kegyelemdöfés: az iskola feladata az oktatás, a tárgyi tudás átadása. Pont. Illetve még odabiggyesztve, hogy az otthonról hozott alapértékek erősítése is. De csak az erősítése, a hiány felismerése és pótlása, na az tutira nem. Elvégre az iskola az oktatásról szól, a neveléshez meg semmi köze. Azt otthon kell elvégezni.

Álljunk meg egy pillanatra! Ugye, nincs ember a földön, aki ezt a fogalmazványt komolyan gondolja? Mert nem, ezt nem lehet komolyan gondolni. Se szülőknek, se tanároknak, senkinek.

És ugye kizárt az is, hogy ezt egy elhivatott tanár fogalmazta meg? Mert kizárt. Én reménykedem – mert ugye a remény hal meg utoljára -, hogy ez az írás csak egy internetes oldal elérésnek felturbózására szolgált megosztó tartalmával. Mert megosztónak megosztó. A forrás ismeretlen, a szerző ismeretlen, így nagyon is lehetséges, hogy erről van szó. De közben a megosztásoknak hála terjed, bekúszik a bőrünk alá, a gondolatainkba. És közben vannak, akik szerint minden szava igaz.

De tévednek. És hogy mennyire tévednek?

gyerekneveles1

Szó sincs arról, hogy minden rendben lenne a közoktatásban, de egy roskadozó épületben nincs szükség további lövészárkokra. Inkább összefogásra, hogy menteni lehessen a menthetőt, amíg nem jön valami jobb.

Lám-lám, mire képes egyetlen rosszul (hang)súlyozott, rosszul fogalmazott írás. Ha valaki, valahol átesik a ló túloldalára. Tökéletes leképeződése a mondásnak, miszerint "A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.". Ha a jószándék egyáltalán felmerülhetne itt. De itt arról szó sincs. A folyamat viszont nagyon veszélyes. Összeugrasztja azokat, akiknek pont egy oldalon kéne állniuk. A gyerekek oldalán.

Egy ilyen írást nem lehet másként tekinteni, mint puszta provokáció, demagógia, már-már klasszikus példája az árokásásnak. És ezt nagyon fontos tudatosítani magunkban. A gyerekeinknek pont nem erre van szüksége.

Hanem közös gondolkodásra, együttműködésre, együttes cselekvésre egy támogató közegben, hogy ha valahol hiányzik valami, azt pótolni lehessen akár a család vagy az iskola felett átnyúlva, ha úgy hozza az élet és olyanok a körülmények; hogy a bizonyos helyzetekben segítségnek szánt mondatokat mindenki a helyén tudja kezelni és elfogadni, valamint a gyerekek körül/érdekében tevékenykedő személyek (szülők, tanárok, oktatók, edzők, pedagógusok, szakemberek stb.) még véletlenül se ellenségként tekintsenek egymásra. Nem akarhatjuk az ellenkezőjét. A gyerekeink miatt sem. Legfőképp miattuk.

Mégis kinek a felelőssége?

Bár tökéletesen egyetértek azzal, hogy a mi – értsd: szülők – felelősségünk megtanítani a gyerekeinket bizonyos alapvető viselkedési formákra, de hogy a nevelés csak és kizárólag a mi felelősségük lenne, azzal már közel sem értek egyet.

A gyereknevelés kollektív munka. Igen. (És én ezt kimondtam. Szülőként.)

Persze nem úgy, ahogy azt sokan gondolják, hogy úton-útfélen beszólogatunk, mert idegesít egy gyerek viselkedése vagy épp nem tartjuk megfelelőnek azt az adott szituációban, vagy hovatovább inkompetensnek érezzük a szülőt a helyzet megoldására. De majd mi megmondjuk a tutit! Nem, ez egyáltalán nem működő stratégia. Ahogy az sem, hogy szülőként elutasítunk minden javaslatot, amely másoktól érkezik, mert mi vagyunk a szülők. És úgy neveljük a gyerekünket, ahogy akarjuk. És teszünk a társadalmi, közösségi elvárásokra. Vannak olyanok, amelyekre tehetünk, pl. azokra, amelyek a tökéletes szülőség hamis képzetét sugallják, de azokra nem, amelyek a működőképes társadalmi együttélésért vannak.

Az otthonról hozott alapértékek közösségben való működésének megtanításához a szülők nem elegendők. Egyrészt, mert az iskolában mi, szülők nem vagyunk jelen, a gyerekeink alkalmasint több időt töltenek a tanárokkal, mint velünk, másrészt, mert amit ésszel tudunk, nem biztos, hogy azonnal tudjuk is alkalmazni éles helyzetben. És az iskola éles helyzet. A védelmező családi burokhoz képest biztosan, de még az óvodához képest is. És itt jön képbe a közoktatás és annak szereplői, valamint maga a társadalom. A közösség oktat, a szocializációt tanulni kell. Lehet, hogy úgy tűnik: otthon semmiféle nevelést nem végeztek a szülők, de az is lehet, hogy csak elő kéne csalogatni a meglévő tudást az új környezetben. És tudomásul venni, hogy a gyereknevelés nem statikus közeg, hanem folyamatosan változik: a gyerekek nőnek, idővel olyan viselkedésformák is megjelennek, amelyek szülőknek, tanároknak egyaránt kihívást jelentenek. Ezekben az időkben különösen fontos a párbeszéd az egymásra mutogatás helyett.

gyerekneveles4

Persze én is tudom, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha a gyerekek szobanövények lennének. Néha én is ezt kívánom. De hát a kívánságműsor a rádióban szól, ez pedig a való világ. Ahol a gyerekeink jövője azon múlik – és persze a mienk is -, hogy a gyereknevelésben oszlopos szerepet játszó felnőttek tudnak-e együttműködni, képesek-e ellensúlyozni az itt-ott, ilyen-olyan okból előforduló hiányosságokat, erősíteni a jó tendenciákat, a rosszakat pedig tompítani.

Visszautalva a Facebookon több helyen is szemem elé került szövegre, mondhatnám azt, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, de itt sokkal többről van szó.

Egy veszélyes tendenciáról. Család és iskola szembeállításáról. Ami még akkor is veszélyes, ha egy forrás nélküli felhívásban jelenik meg.

A szavaknak ereje van: akár írjuk, akár mondjuk, akár olvassuk őket. Főleg, ha utána úgy döntünk, hogy rányomunk a megosztás gombra.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban
A humorista legújabb videójában Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról, Szijjártó Péter részvételéről, Lázár János megszólalásairól, Tarr Zoltán szavairól és a kötcsei eseményekről is beszélt.


Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.

„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint

„ez a pszichotrió egyértelmű üzenet a nyugati világnak: Végetek kutyák! És üzenet Trumpnak: köszönünk mindent elnök úr, további sok sikert a békéhez. A vonulós maffiastiló sem véletlen. Illiberális védjegy. Amit a lemenő nap fényéből nem pótol vissza a viagra, azt gangsztázással oldják meg”.

A humorista Szijjártó Péterre is kitért.

„Az Orbán-család külügyminisztere nem csak együtt vonult a Trump ellen szerveződő koalícióval, hanem alázatosan elfoglalta a helyét az illiberális tornasorban, precízen szemléltetve, hogy mit is jelent utolsó csatlósnak lenni. Mondjuk nem lennék boldogabb attól sem, hogyha az első sorban menetelne, csak legalább azt látnám, hogy a személyes ambíciója túlmutat azon, hogy Lavrov hónaljszőre legyen, és a 14 éves gyerekét is magánrepülőgéppel utaztassa”

– fogalmazott Pottyondy.

A humorista aztán megemlítette a Tisza Párt adóprogramját, Tarr Zoltán szavait és az arra érkező kormányzati reakciót is.

„Van a hatvanpusztai kastélykomplexus ismeretlen célú alagsoránál is van lidércesebb: a Tisza-adó, az új halálkampány, az új nemzetpusztulás, az új démon, a többkulcsos adórendszer. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is. És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is.

És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Meg persze azt, hogy adót akarnak emelni. És hiába cáfolják Magyar Péterék, hiába mondják el minden alkalommal, hogy nincs ilyen terv, sőt éppen hogy adót akarnak csökkenteni.

A Fidesz már ott tart, hogyha lúd, legyen kövér, elégetnek pár tízmilliárdot nemzeti konzultációra a nem létező Tiszasarcról. Kevésbé zavartatják magukat az igazságtól, mint Győzike a Kodály-módszertől. Annyira köti őket a valóság, mint a Toy Story íróit. Mondjuk nagyban megkönnyítette az állampárt helyzetét, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy fórumon elkezdett a politika helyett sunnyogás kell, különben a Fidesz kiforgatja a mondandót kommentbölcsességgel arcoskodni”

– fogalmazott a humorista, aki szerint „ezúttal nem egy ellenzéki Facebook profil, hanem egy kormányzásra készülő párt második embere adta elő a marketing Machiavellit”.

„Értem, hogy Tarr Zoltán azt hiszi, hogy a kiábrándult fideszes visszaábrándul, hogyha nem hall nemzeti lózungot és arrogáns hazudozást. De azért az művészet, hogy egyetlen mondattal sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy az ezer módon adóztató, katát eltörlő, különadókat kivető, világrekord áfát bevezető kormányzat, ami a 15%-os egykulcsos adóra rádobott 10-20-30% inflációt most azzal ijesztgethet, hogy jajaj, mire készül a Tisza” – jegyzi meg.

Pottyondy szerint

„legalább ennyire bizarr, hogy Orbán Viktor azzal akarja visszacsábítani a szavazóit, hogy Tarr Zoltán úgy csavarta a szót, mint digitális harcos a csípőjét egy Rakonczai Imre koncerten, a Főni felháborodik, ha a fideszes know-how-t egy tiszás adja elő, de ha Tarr Zoltán cinizmusa vállalhatatlan, akkor Lázár János ámokfutása hogy nem zavarja őket?”.

A humorista ezután bevágta Lázár János az ATV-ben arról beszélt, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának, illetve azt is, amikor a Tranziton azt mondta: „Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit, ez is egy képesség, és a Lázár-infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességemet még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam”.

„Be van kólázva, vagy speed, vagy mi a fasz? Ez már lassan a csurran-cseppen klip, csak nem az öreg diktátor, hanem a sunyi segédje kapta az igazságszérumot”

- fogalmaz Pottyondy, majd később hozzátette:

„Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban. Ez a fickó egy sima modorú, gátlástalan hazudozó volt. Most meg Kunhalmi Ágnes rossz képességű protekciós unokaöccse”.

A videóban végül a kötcsei események is szóba kerültek. Pottyondy szerint a Magyar-Orbán csatában nehéz eredményt hirdetni.

„A Tisza bemutatta a gazdasági tótumfaktumát, aki egy ex-fideszes államtitkár, az új alelnökét, aki egy nagyon szimpatikus asszony, és Magyar Péter ellopta a show jelentős részét azzal, hogy kordonok és rendőrsorfal mögé szorította a fideszes elitet. Ami eddig exkluzivitásnak és hatalomnak látszott, az most vergődésnek és gyávaságnak, hiába lett 24 év után most nyilvános a kötcsei Orbán-beszéd. A nemzetvezető sem volt különösebben izgi, viszont az nem látszott, hogy zavartatná magát a családja száz és ezermilliárdjaitól, vagy az állandósult gazdasági válságtól, vagy a közszolgáltatások leépülésétől. Pont olyan magabiztos volt most is, mint 5 éve, meg 10 éve, meg 15 éve. Vagy az van, hogy ez a faszi tökéletes színész, vagy egész egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy milyen a közhangulat. Vagy éppen annyira érdekli az ország állapota, mint a finn női biatlonbajnokság” – mondta Pottyondy, aki szerint Orbán Viktor beszédének végén „jött a szokásos keresztapa pillanat”.

„Megint elkattant az öreg, és fenyegetőzött egy sort”

– fogalmaz a humorista.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szakértők a Tisza adóterveiről: a jelenlegi helyzetben erről nem lehet értelmes párbeszédet folytatni
Vadász Iván, Angyal József és Ruzsin Zsolt elemzi a Tisza személyi jövedelemadóval, vagyonadóval és áfá-val kapcsolatos terveit. Abban mindannyian egyetértenek, hogy egy alapos vitához számok is kellenének, de azokat a Pénzügyminisztérium nem adja ki.


Nemzeti konzultációt indít a Fidesz a Tisza „brutális adóemelési terveivel” kapcsolatban, jelentette be Orbán Viktor. Mindezt egy Index cikkre alapozzák, ami egy „megszerzett feljegyzésre” hivatkozva azt állította, hogy az ellenzéki oárt progresszívvé tenné és megemelné az szja-t. A kormpánypárti portál cikke szerint csak 5 millió Ft éves jövedelem alatt maradna a 15%, 5–15 millió Ft között azonban 22%-ra, 15 millió felett pedig 33%-ra emelnék az adó. Csakhogy az állítólagos „feljegyzésen” semmilyen aláírás nincs, és a gazdaságfejlesztési munkacsoport neve sem stimmel rajta.

Magyar Péter úgy reagált, „természetesen ebből egy szó sem igaz”. Kötcsei beszédekor egyetlen szót írtak a pulpitusra: adócsökkentés. A pártelnök korábban azt ígérte, hogy megtartják az egykulcsos szja-t, sőt, annak mértékét 15%-ról 9%-ra csökkentik. Erről meg is szavaztatták a követőiket. Azonban a pártnak nem jött jól, hogy nem sokkal később egy netre felkerült videó szerint Tarr Zoltán alelnök arról beszélt egy belső fórumon, hogy az egykulcsos adó nem igazságos, de erről még nem lehet értelmesen beszélgetni, mert a Fidesz meggyőzte az embereket, hogy az. Szerinte „számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni”, csak a választások megnyerése után. Hozzátette, amit mond, „össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson”. A Fidesz össze is rakta, és azóta is sok pénzzel hirdetik az ebből készült montázst, azt állítva, hogy a Tisza titokban a „Tisza-adó” bevezetésére készül.

A kialakult helyzetre reagálva Magyar Péter részleteket közölt adócsökkentési terveikről.

Eszerint a mediánbér felett (amelynél ugyanannyian keresnek kevesebbet, mint amennyien többet) maradna a 15 százalékos személyi jövedelemadó, alatta pedig adójóváírás csökkentené az effektív kulcsot. A minimálbérig ez 20 ezer forint pluszpénzt jelentene havonta; havi 420 ezer forintos bruttó keresetig 15 ezer forintot; 420–500 ezer Ft között 10 ezer forintot; 500 és 625 ezer Ft között pedig 5 ezer forintot. 625 ezer forint felett maradna a 15 százalékos kulcs.

Mindezt az ötmilliárd forintnál nagyobb vagyonokra kivetett 1 százalékos vagyonadóból fedeznék. A vagyonba beleszámítanák az ingatlanok mellett a nagyértékű ingóságokat, például jachtokat, magánrepülőket, festményeket, sportkocsikat, valamint a a céges vagyonokat és a külföldön található vagyontárgyakat is.

Eközben csökkentenék az Európa-rekorder ÁFÁ-t is, az egészséges élelmiszerek és a tüzifa esetén 5%-ra, a gyógyszereknél pedig 0-ra,

Arra voltunk kíváncsiak, mennyire reálisak a Tisza nyilvánosságra hozott tervei. Három ismert adószakértővel: Ruszin Zsolttal, Vadász Ivánnal és Angyal Józseffel beszélgettünk.

Szja: több sáv helyett adójóváírás

Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke az adójóváírást bevett megoldásnak tartja: „Nekem semmi bajom vele, és a Fidesz is alkalmaz adójóváírást, tehát a 25 év alattiak SZJA az egy tipikus adójóváírás... Ezek mind-mind nagyon jóváírások.” Arra a felvetésre, hogy mennyire egykulcsos vagy „progresszív” ez a konstrukció, úgy reagált, hogy

a jelenlegi helyzetben erről nem lehet értelmes párbeszédet folytatni, pedig „tiszta, egyenes, őszinte beszédre lenne szükség.”

Angyal József okleveles adószakértő nem ért egyet az adójóváírással, szerinte a jelenlegi rendszerből ugyanis logikusan nem vezethető le. „Számomra ez egy eszetlen, régi DK-s ötlet, amelyet hiba volt a Tisza Párt környékére engedni” - fogalmaz.

A probléma szerinte az, hogy „ma több 0%-os sáv van (egy- és háromgyerekesek stb), és a 0%-os sávon belül 9%-os sávot létrehozni értelmetlen.” Egy háromgyermekes nőre például már nem hatna az új jóváírás, mert a jelenlegi 0%-os kedvezménye nagyobb. Ugyanígy a 25 év alattiakra sem vonatkozna. Angyal József emiatt úgy látja, „ezek politikai, nem szakmai javaslatok.”

Vadász Iván okleveles adószakértő, az Adótanácsadók Egyesületének alelnöke szerint fontos látni, hogy a magyar adórendszer a forgalmi adókra, a közvetett adókra épül. Ebből folyik be a legnagyobb összeg, idén például 8 ezer milliárd forint áfabevételt terveztek. A forgalmi adók közé tartozik az összes különadó is, például a tranzakciós illeték, a közművezetékek adója. Ehhez képest a személyi jövedelemadó bevételek aránya viszonylag kicsi. Ráadául ez az arány tovább csökken, hiszen a kormány nemrég újabb adókedvezményeket vezetett be.

„Ugye most jön az anyák kedvezménye, néhány nap múlva már a gyakorlatban is megjelenik, és ez tovább csökkenti a költségvetés bevételét, lyukat ütve benne.”

A Tisza víziójában a vagyonadó ellensúlyozná a munkát terhelő adók csökkentését.

Vadász megalapozatlannak látja, hogy a vagyonadó a további szja-csökkentést valóban fedezné.

„Jó lenne, ha lehetne vitatkozni, szakmai konzultációt folytatni erről az országban, de most nem lehet, mert mindenből politikai kérdés lesz. Azt a kérdést, hogy az állam működésének költségvetési fedezetét hogyan képzeljük el, nem szabadna ennyire átitatni politikával.”

Vagyonadó, de hogyan?

Angyal József okleveles adószakértő felveti a kérdést, hogy a külföldön tartott vagyon (például máltai bejegyzésű jacht, offshore tulajdon) esetén hogyan történne a felmérés és az adóztatás? „Ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen”.

Vadász szintén úgy látja, a vagyonadó „egy nagyon problémás adónem. Nem is elterjedt a világban.”

„Én nem is hiszem, hogy a költségvetés nagy eredményekre számíthatna ebből, de jól hangzik, és a választók szeretik ezt hallani. De ha pénzügyminiszter lennék, elég szkeptikus lennék.”

Emlékeztet rá, hogy a Bajnai-kormány idején volt már egy ilyen próbálkozás, de azt 2010-ben az Alkotmánybíróság elkaszálta.

„A vagyonadóhoz kell társítani egy másik törvényt is, amit úgy hívnak, hogy vagyonértékelési törvény, mert enélkül nem megy” - mondja. Ugyanis a fő nehézség az értékelés, hogy mi mennyi ér. „Örök kérdés, hogy a sivatagban mi ér többet: egy pohár víz vagy egy aranytömb?”

Az értékelési vitákat a házastársi vagyonmegosztási perekkel illusztrálja. Ha van egy cég, és válás esetén az értékének 50%-át ki kell fizetni a feleségnek, akkor szerinte mindenki össze-vissza beszél. „Tudniillik nagyon sok módon lehet értékelni, tehát a vállalatértékelésre, az üzletértékelésre vonatkozóan vannak szakkönyvek, de ezek arról szólnak, hogy egyik módszernek ez az előnye, a másik módszer ebből a szempontból hatékonyabb, de ebből végtelen számú jogvita lehet.”

Vadász Iván szerint a műtárgyakra értékbecslése is problémás: „van egy Van Gogh festmény, akkor az most éppen mennyit ér?”

Magyarországon erre nincs gyakorlat. Bár az önkormányzatoknál létezik vagyonadó, a telekadó és építményadó, de azt nem a forgalmi értékhez, hanem a területarányhoz igazítják.

A végrehajtás egyik buktatója szerinte az is, hogy még az adóhatóságnak sincsen jogosítványa arra, hogy egy magáningatlanba csak úgy bemenjen, és megnézze, hogy milyen. Ráadásul „egy vagyont könnyű láthatatlanná tenni. Például úgy, hogy külföldre kerül, és külföldön már elég nehéz nyomon követni.” Szerinte nagyon végig kell gondolni, hogy mennyi energiát ölünk ebbe, és szélmalomhacra kényszerítjük-e az adóhatóságot. Vadász összegzése: „az önadózás rendszerében nagyon nehézkesen működik a vagyonadó”.

Ruszin azonban más oldalról közelít: a behajtás kulcsa szerinte a vélelmezési és ellenbizonyítási rend rendezése. „Az ellenbizonyítási jogok szoktak dominálni”. A hatóság vélelmezhet egy vagyonösszeget, de ha ezt vitatná az adóalany, akkor „egyszerű ellenbizonyítást kell letennie. Ilyenkor megfordul újra a bizonyítási teher.” Példaként megemlítette, hogy ez így szokott működni például Dániában.

„A Fidesz mindig attól tartott, hogy a vagyonadó kifejezés az egy politikai öngól, de most nagyon úgy néz ki, hogy társadalmi akarat van ennek a megalkotására” - fogalmaz.

Ruszin szerint később akár lejjebb is lehet hozni a vagyoni küszöböt, és ezáltal megfoghatnák azt a vagyongyarapodást is, amikor valaki semmiből hirtelen milliárdos lesz. Úgy gondolja, az 1%-os mérték sem sok. „Ha éppen 5 milliárdon áll ez a vagyon, akkor az egy 50 milliós összeg évente.” Ennek kifizetése szerinte nem lehet probléma.

Példák a gyakorlatból: repülőgép, cégautó, céges vagyon

Mi a helyzet akkor, ha például a repülőgépet nem közvetlenül a magánszemély, hanem egy cég birtokolja? Vadász gyakorlati példát is hoz egy magánhasználatú, de cégen keresztül kiadott repülőgépre. „Minden attól függ, hogy mit nevezünk vagyonnak”, de ha „a cég az enyém, aminek ugye a repülőgépe van, akkor a cég általam birtokolt részesedése az én vagyonom.” Ha a magánhasználat kedvezményes vagy ingyenes, „az az SZJA törvény szabályai szerint adóköteles jövedelemnek minősül”. Szerencsére „egy repülőgép használatot lehet ellenőrizni, mert ott nem lehet csak úgy röpködni”.

Ruszin szerint a vagyonok valamilyen formában történő megadóztatása egyáltalán nem ritka.

„Mindenhol van szinte a bolygón ingatlanok utáni adó, illetve van illeték, méghozzá örökösödési illeték.”

A fejlett ázsiai országokban ráadásul „elég magasak az örökösödési illetékek”. Dél-Koreában 60%-os örökösödési illeték terheli például a nagyvállalati öröklést; ilyenkor „nem készpénzt kell odaadni”, hanem „különböző technikái” vannak a teljesítésnek, például részvények átadása.

Angyal József szerint egyszerűbb megoldás lenne az osztalékadó emelése. „Miért adózik az osztalék 15%-kal? Meg lehetne emelni 30%-ra az 50 millió forint feletti osztalékoknál”.

Áfa: rossz tapasztalatok

A Tisza több termékkörben áfacsökkentést is emleget. Vadász szerint a korábbi hazai példák óvatosságra intenek: „attól, hogy csökkentjük az áfakulcsot, a fogyasztói árak nem csökkennek”, mert

„a piaci szereplők lenyelik az áfát”,

miközben a költségvetés bevétele csökken. Konkrétumot is mondott: „27 százalékról 5 százalékra vitte le az országgyűlés a lakások áfáját. Azóta is a lakások ára féktelenül emelkedik.” Felidézte a Medgyessy-kormány alatti áfacsökkentést is, amikor az öt százalékos csökkentés ellenére nem változott az ára több terméknek, mert „nem olyan erős a piaci verseny”. Tehát attól, hogy csökkentjük az áfakulcsot, a fogyasztói árak szerinte nem csökkennek, a politikai célt nem érik el, viszont a költségvetés bevétele csökken.

Nem árulják el a számokat

Senki nem vállalkozott arra, hogy megbecsülje, milyen további hiányt okozna a költségvetésnek az adójóváírások rendszere és az áfacsökkentések. Egybehangzóan azt mondták erre, hogy nincsenek nyilvános, értékelhető adatok. Vadász Iván szerint a számokat az ellenzéki pártok sem ismerhetik, mert ahhoz bent kellene ülniük a Pénzügyminisztériumban.

„A jelenlegi kormány minden adatot titkol, még azt is, ami nem képez államtitkot. Én, mint adószakértő sem tudom megnézni például, hogy a több mint 65 féle adóval kapcsolatban milyenek a részadatok. Az adózással kapcsolatos adatállomány is titkos. A Pénzügyminisztériumban elindult néhány évvel ezelőtt egy külön kutatási csoport, de azt is leálltották.”

Ruszin ugyanezt az akadályt emelte ki: „az NGM nem teszi hozzáférhetővé” a részletes adatokat; „csak nagy, nagyon általános költségvetési számokat látunk, a részleteket nem.”

Angyal éppen ezért korainak tartja, hogy a Tisza kijött az adóterveivel, szerinte

„egy ellenzéki adójavaslatnak december 31-ig nincs igazán tere”,

hiszen addig a Fidesz-kormány hozhat új intézkedéseket (most vezették be a háromgyerekes anyák kedvezményét, januártól jön a kétgyerekes anyáké), tehát a helyzet nem végleges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk