SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Óriási koncerttel ünnepelték II. Erzsébet platinajubileumát Londonban

Fellépett többek között Alicia Keys, Rod Stewart, Adrea Bocelli és Elton John is.


A 96 esztendős II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit a jobb időjárás reményében júniusban tartják. Így volt ez az 1977-es ezüstjubileumon, a 2002-ben tartott aranyjubileumon és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi ünnepségeken is.

Az angol-brit monarchia évezredes történetében példátlan uralkodási évfordulót a négynaposra bővített mostani hétvégén nagyszabású rendezvénysorozattal ünneplik szerte az Egyesült Királyságban.

Az ünnepségsorozat legnagyobb rendezvénye a Buckingham-palota előtt tartott, vasárnap hajnalba nyúló két és fél órás koncert volt, ahova 22 ezer fizető vendég volt hivatalos.

Ők közvetlen közelről, lelátókról nézhették a három színpadon zajló, rendkívül nagyszabású műsort, de a Buckingham-palota és az Admiralitás között húzódó híres, egy mérföld (1,6 kilométer) hosszú Mall sugárúton többszázezres tömeg gyűlt össze a rendezvényre, akik kivetítőkön nézhették a koncertet.

Paddingtonnal teázott a királynő

Az uralkodó, aki az udvar tájékoztatása szerint visszatérő mozgásproblémákkal küszködik, nem volt jelen személyesen a koncerten, de színészi szerepet vállalt a rendezvényt felvezető, hatalmas üdvrivalgással fogadott rövid videóban. A néhány hete felvett tréfás kisfilmben II. Erzsébet királynő saját magát alakítva a brit gyermekirodalom egyik leghíresebb és legnépszerűbb hősével, a Michael Bond író által kitalált Paddington medvével teázott a palotában.

Paddington meglehetősen esetlenül viselkedik, a kannából issza ki a teát, alig néhány cseppet hagyva az uralkodónak, majd beletenyerel a felszolgált tejszínhabos süteménybe, végül közli, hogy szerencsére mindig van nála lekváros szendvics, és ezt kárpótlásként felajánlja a királynőnek.

Az uralkodó elnéző mosollyal válaszolja, hogy nála is mindig van ilyesmi, és elő is húz egyet retiküljéből.

Ez tréfás utalás volt arra a Nagy-Britanniában évtizedek óta folyó össznépi találgatásra, hogy a királynő mit is tarthat a minden nyilvános megjelenésén nála lévő kézitáskájában.

A jelenet végén az uralkodó és Paddington teáskanalaikat csészéikhez ütögetve

együtt adták meg a koncertet indító Queen együttes híres, We Will Rock You című számának kezdő ritmusát, amelyet a palota előtt az együttes gitárosa, Brian May, Adam Lambert énekes és a királyi tengerészgyalogság zenekara folytatott.

Károly érzelmes beszédet mondott

A Buckingham-palota előtti szombat esti koncerten sok más világsztár mellett

fellépett George Ezra, Craig David, a Duran Duran, Alicia Keys, Sir Rod Stewart, Andrea Bocelli, és videófelvételen Sir Elton John is eljátszotta az erre az alkalomra írt dalát.

Jelen volt Andrew Lloyd Webber, a világhírű musicalszerző, a londoni West End színházi negyedének legnagyobb mecénása, akinek több musicaljéből felhangzottak részletek.

A helyszínről vagy videófelvételről üdvözölte platinajubileuma alkalmából az uralkodót Sir David Attenborough, Sir Paul McCartney, Emma Raducanu, David Beckham, Ellie Simmonds, Stephen Fry, Julie Andrews, Judy Dench és Michelle Obama.

A koncert közben a Buckingham-palota falát rendkívül látványos fényjátékok színesítették.

Érzelmektől fűtött beszédet mondott Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 73 esztendős elsőszülött fia, aki először felségnek, majd "maminak" szólította édesanyját. Arra kérte a tömeget, hogy üdvrivalgással köszöntse a királynőt, aki - Károly szavai szerint - a 30 kilométerre fekvő windsori kastélyban tartózkodik, és "ha elég hangosak vagyunk, talán még meg is hall bennünket".

A hatalmas rendezvényt - amely minden idők egyik legnagyobb zenei és kulturális eseménye volt az Egyesült Királyságban - Diana Ross rövid fellépése zárta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi egy időre elcsendesedik: Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér
Tóth Gabi egy Instagram-videóban közölte, hogy a jövőben kevesebbet fog szerepelni a nyilvánosság előtt. Az énekesnő a döntését azzal indokolta, hogy a választások óta tartó támadások lelkileg megviselték.


„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.

Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.

A videóban kitért a testvérével, Tóth Verával kialakult helyzetre is, akit „most már kormánypárti aktivistaként” említett. A két testvér közötti politikai nézeteltérés a választási kampányban vált nyilvánossá, miután Tóth Vera jelezte szimpátiáját a Tisza Párt felé.

„Továbbra is ebben hiszek és ebben is fogok, és nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Tóth Gabi a videóban arról beszélt, olyan érzése van, „mintha az ország összes hibáját én követtem volna el”, noha ő csupán egy énekesnő, aki „18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője” volt.

A nővérére utalva pedig feltette a kérdést: „Miért kell engem ebbe belekeverni, és a hátamon magából hőst csinálni?”

Az énekesnőt ért támadások azután erősödtek fel, hogy a Partizán birtokába került dokumentumok alapján kiderült, az énekesnő havi bruttó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak személyi titkárként. A szerződésről szóló hírt a frakció sem cáfolta.

Tóth Gabi a választási kampány alatt, nagypénteki posztjában már panaszkodott a személyét érő lejárató kampányra, de akkor még azt írta, „kemény fából faragtak”.

A Tisza Párt április 12-i választási győzelme után az énekesnő még békülékenyebb hangot ütött meg, gratulált a győztesnek, és azt írta követőinek: „nem kell aggódni értem, nem fogok eltűnni”.

A 24.hu múlt szerdán írta meg, hogy a korábban említett frakciós megbízása a parlamenti ciklus végével lejár.

Tóth Gabi a videójában kitért azokra a felajánlásokra is, amelyeket a választás óta kapott, például hogy menjen a Lidlbe dolgozni vagy takarítónak. Erre úgy reagált, nem bántja meg ezzel senki, és ha úgy alakulna az élete, „akkor ez nekem nem lenne büdös”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miller Dávid és Pápai Joci otthagyják az X-Faktort
Miller Dávid négy évad után, Pápai Joci pedig egy szezon után távozik az X-Faktor műsorvezetői posztjáról. Az új házigazdák kilétét csütörtökön, az RTL Fókusz című műsorában fedik fel.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 27.



Négy évad után távozik az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, de vele együtt társa, Pápai Joci is elköszön a tehetségkutatótól. A színész-énekes a Fókuszban jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy a feladatban már kiteljesedett.

„Öt év alatt négy évadot vezettem le az X-Faktorból, ami, ha jól számolom, a legtöbb, amit műsorvezető levezetett a magyar X-Faktorból. Szóval egyszerűen azt éreztem, egy kicsit körbeértem magam” – mondta Miller.

Hozzátette, hogy az elmúlt évben rendkívül sok tévés feladatot kapott. Tavaly ősszel párhuzamosan három műsorban is szerepelt: az X-Faktor mellett a LEGO Masters második évadát vezette, és a Sztárboxban versenyzőként indult. A leterheltség is hozzájárult a döntéséhez.

„Kemény év volt, és biztos, hogy ez is mögötte van a döntésnek, hogy azért nagyon-nagyon fáradt voltam mentálisan, fizikálisan. Ez nem egy impulzív döntés volt, én a főnökeimnek már egy ideje említettem, hogy szeretnék más lehetőségeket” – fogalmazott Miller Dávid, aki idén már nem lesz látható műsorvezetőként az RTL-en, mert más területekre szeretne koncentrálni.

Kollégája távozása Pápai Jocit is komoly döntés elé állította, aki szintén a távozás mellett döntött. Elmondása szerint Miller barátsága az egyik legnagyobb ajándék számára, amióta az RTL-nél dolgozik, és nélküle nem tudná folytatni a munkát.

„Az élő műsorokra soha nem lehet felkészülni. Arra nincs recept, hiába csináltok előzőleg kamerapróbákat, de utána elkezdődik az élő adás, és ott minden megváltozik. Valaki erre alkalmas, valaki nem. Én a Dávid nélkül ezt semmilyen szinten nem tudtam volna csinálni” – árulta el Pápai Joci.

A műsorvezető-páros távozása mellett a mentorcsapat is átalakul. Múlt héten derült ki, hogy Tóth Andi és Valkusz Milán sem folytatja a zsűrizést.

A mentorok között marad Majka és Gáspár Laci, hozzájuk csatlakozik visszatérőként ByeAlex és új arcként Solére énekesnő.

Az X-Faktor új műsorvezetőinek kilétét a csütörtöki Fókuszban jelentik majd be.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Tóth Gabi, miután kiderült, nem lesz zsűritag a Megasztárban
Az énekesnő az Instagramon reagált a távozásáról szóló hírekre. Hangsúlyozta, hogy a TV2-vel közösen döntöttek arról még év elején, hogy sem ő, sem Curtis nem szerepel már az új évadban.
F. O. - Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. április 28.



„Nem »lecseréltek« minket” – reagált Instagram-történetében Tóth Gabi arra, hogy a TV2 teljesen átalakítja a Megasztár zsűrijét.

Az énekesnő és Curtis sem tér vissza a 2026 őszén induló új évadba, helyükre Puskás-Dallos Bogi és T. Danny érkezik, míg a tavalyi csapatból Marics Peti és Herceg Erika maradnak.

Tóth Gabi hangsúlyozta, hogy a váltásról már jóval korábban, közösen határoztak a csatornával.

„Nem »lecseréltek« minket, hanem már év elején meg volt beszélve a TV2-ben, hogy mi idén nem leszünk a zsűriben... Lesz majd más...”

– írta. Hasonlóan nyilatkozott a távozásról Curtis is, aki szerint nem egy hirtelen döntésről van szó.

A csatorna múlt héten, napokra elosztva jelentette be az új zsűritagokat. Először Puskás-Dallos Bogi érkezését erősítették meg, aki elmondta, más hangnemet képvisel, mint a korábbi ítészek. Vasárnap este derült ki, hogy a negyedik zsűritag T. Danny lesz, aki először próbálja ki magát tehetségkutató mentoraként.

„Hálás vagyok, hogy a TV2-höz tartozhatok, és büszke vagyok arra is, amit tavaly elértünk a Megasztárral.”

A Megasztár megújítása már márciusban elkezdődött, amikor kiderült, hogy a 2026-os évadot Ördög Nóra mellett Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, leváltva Szépréthy Rolandot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Láttunk programigazgatót ordítani a tényekesekkel” – Hajós András és Majka is elmondta, milyen durva viták zajlottak a TV2-nél
A Heti Hetes legutóbbi adásában a TV2 belső konfliktusai is szóba kerültek. Hajós egy folyosói ordibálást, Majka pedig egy korábbi, személyes vitáját idézte fel.


A TV2 egyik programigazgatója ordított a Tények munkatársaival a folyosón – erről Hajós András beszélt a Heti Hetes vasárnapi adásában, miután egy nézői komment a csatorna színvonalához hasonlította az RTL műsorát. A 444.hu szemléje szerint beszélgetésben Majoros Péter, vagyis Majka is felidézett egy korábbi, heves vitát, amit a csatorna egyik nemrég távozott vezetőjével folytatott.

A vita azzal indult, hogy Majka „aljasnak” nevezte a TV2-höz hasonlító kommentet, mire Nagy Ádám műsorvezető visszakérdezett: „Te mondod, aki TV2-es volt?” Erre reagálva Hajós András különbséget tett a csatorna szórakoztató és hírműsorokat készítő részlegei között.

„Ne mossuk össze! A szórakoztatórészleget ne. Majd egyszer a Petivel mesélünk történeteket, láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel, szóval nem olyan fekete-fehér ez az egész.”

A felvetésre csatlakozott Majka is, aki egy személyes történetet osztott meg. Elmondása szerint a Tényekbe hívták (azt nem nevezte meg, hogy pontosan ki, de feltehetően Szalai Vivienre, a nemrég kirúgott hírigazgatóra gondolt), de ő nem akart menni, a telefonos győzködésből pedig vita lett.

„Rettentő módon összevesztünk. [...] ilyen ordibálásig fajult a telefonba, de nem történt egyikünkkel se semmi”

– mondta Majka.

Vadon János ezután azt kérdezte tőle: „De miért haragudott rád? Nem akartad megadni a Lölő telefonszámát?”. Majka annyit felelt: „Szerintem azt tudta”, majd hozzátette, egyszerűen nem akart a Tényekben szerepelni.

Ahogy arról beszámoltunk, a TV2-nél az áprilisi választás után komoly változások történtek. Április 16-án mentették fel Szalai Vivient, és a hírigazgatói posztot meg is szüntették. A csatorna hivatalos közleménye szerint szervezeti átalakítás történt, melynek értelmében a hírműsorok főszerkesztői ezentúl közvetlenül a vezérigazgatónak jelentenek. Ezután kiderült, hogy Marsi Anikót és Gönczi Gábor sem lesz egy ideig látható a Tényekben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk