Ördögi dátumnak gondolták az évet, amikor porig égett London
A nagy londoni tűzvész nem csupán egy súlyos tragédia volt, hanem számos új fejlesztés kezdete is.
Ha önmagában nem lenne elég vérfagyasztó az a tény, hogy majdnem egy egész város leég négy nap alatt, akkor az ördögi évszám még rátesz egy lapáttal. Ugyanis 1666-ot írtak azon a szeptember másodikai napon Londonban, amikor egy királyi pék, Thomas Farrinor nem oltotta el a parazsat a kemencében. A kenyeret sütő férfi figyelmetlensége úgy tudott borzalmas tragédiába torkollni, hogy az események láncolatában minden tényező a tűz továbbterjedésére játszott.
A metropoliszban az épületek zöme tölgyfából készült, a szigetelést legtöbbször kátránnyal oldották meg, az utcák szűkösek voltak, a házak pedig túl közel épültek egymáshoz. Ha ez még nem lenne elég, a Pudding Lane-i üzemben fellángoló szikrák egy közeli kikötő raktárépületeit is felrobbantottak, amelyek telis-tele voltak gyúlékony holmival. Továbbá — a megszokott nedves és hűvös helyett — éppen száraz és meleg idő volt, megspékelve némi erős széllel. Az Oxford Egyetemen doktorált David Garrioch professzor új kutatása szerint a kereskedelmi fellendülés nagyban hozzájárult a tűzesethez, mivel az új iparágakkal egyre több gyúlékony anyag is járt.
A pusztító tűz fénye London tíz mérföldes körzetéig elért, és négy nap alatt odaveszett London négyötöde. Beleértve több tízezer házat, majdnem kilencven templomot – a Szent Pál-katedrálissal az élen – és az összes fontos intézményt, a város három nyugati kapujával egyetemben. John Evelyn ismert naplóíró így emlékezett vissza erre: „Pál kövei gránátként repültek szét, az olvadt ólom patakokban folyt az utcákra, amik kockakövei tűzvörösen izzottak, hogy se ló, se ember nem volt képes rálépni”. II. Károly westminsteri udvara komoly veszélybe került, illetve a London Bridge is ledőlt, de nem a tűz, hanem a terhelés miatt: menekülés közben mindenki egyszerre próbált átrohanni rajta. Ironikus módon a városfalakon kívül felépült nyomortanya maradt egyedül épségben.
A problémát tetézte a főpolgármester, Sir Thomas Bloodworth tehetetlensége és határozatlansága. Mindenki a parancsára várt, de túl sokáig teketóriázott, miközben kijelentette, hogy „ugyan, egy nő is el tudná oltani”, majd inkább menekülőre fogta. Ráadásul a rémült lakosság körében különféle szóbeszédek terjedtek el, ugyanis senki nem hitte el, hogy mindez a véletlen műve. Mindenki más vallást és népet sejtett a feltételezett gyújtogatás mögött.
Végül a katonaságnak volt köszönhető a lángok megfékezése és eloltása, a Tower helyőrsége pedig puskapor segítségével tűzgátakat hozott létre. A lángok mértékéhez és méretéhez képest a feljegyzések meglepően kevés halálos áldozatról szólnak, egyes beszámolók mindössze hat áldozatot említenek. A történészek szerint a valóságos szám ennek sokszorosa lehet, de a szegényeket nem tartotta számon senki, nem beszélve a felismerhetetlenségig elszenesedett emberekről.
A tragédia mindig tragédia marad, de ebben az esetben legalább a következményei pozitívak. A tűzvész egyik legfontosabb hozománya, hogy a – hosszútávon még rettegettebb és jóval több halálos áldozatot követelő – pestisjárványt is eltörölte. Az egyik utolsó nagy nyugat-európai pestisjárvány addigra már két évepusztított, és százezer angol áldozatot követelt. A tűz nem csupán a fertőzést, hanem a terjesztésért felelős patkányokat és bolhákat is kiirtotta.
A rombolást építés követte, és mivel gyakorlatilag a nulláról kellett újraálmodni a fővárost, vissza nem térő lehetőség volt átgondolni az egész szerkezetet, struktúrát és szabályozást. II. Károly megbízta az akkori sztárépítészt, Sir Christopher Wrent, hogy rajzolja újra Londont. A megoldatlan tulajdonviszonyok és a munkaerőhiány azonban csak részben tette lehetővé a megvalósítást. Számos csodaszép templomot köszönhetünk Wrennek, nem beszélve a 61 méter magas emlékműről, amelyet Robert Hooke-kal közösen tervezett a Pudding Lane közelébe.London lassan főnixként éledt újjá hamvaiból, csak immár kőből és téglából, széles utcákkal, megteremtve a modern városrendezés fogalmát. Újjáépültek a templomok, középületek és házak, továbbá elnyerte mai kinézetét a Szent Pál-katedrális. A Temzét is kiszélesítették, valamint felszabadították a rakpartokra vezető utat.
A higiéniai és tűzvédelmi fejlesztéseket követően felmerült egy professzionális tűzoltóság felállításának ötlete is. Az első tűzoltóállomást IV. Edvárd király kérésére 1833-ban nyitották meg, ragadós példát mutatva ezzel a világ minden városának. Olyan törvényeket hoztak, amelyekkel szabályozták a tűz- és tűzveszélyes anyagok használatának feltételeit.Az egyik legtöbbet vitatott probléma az volt, hogy mi legyen a teendő akkor, ha egy emeletes ház földszintjén üt ki a tűz, és fentről kell megkezdeni a mentést. Végül a kampós létra jelentette a megoldást, amelyet emeletenként lehet rögzíteni a párkányokra.
