Nem is japán a Japán nő, és a Libanoni emír sem libanoni
Mindig izgalmas, amikor egy kiállításra a hivatalos nyitvatartási idő után jutunk be. Pláne, ha az esti program kiegészül egy jó kis borkóstolással. A Magyar Nemzeti Galéria Borszerdáján kalandor festők nyomába szegődtünk, hogy megismerhessük legegzotikusabb és legkülönösebb festményeiket.
Borszerda
A Magyar Nemzeti Galéria szeptemberben 5 héten át megrendezi Borszerda elnevezésű programját, ahol esti borkóstolás, élőzene, és gyönyörű panoráma mellett ismerkedhetünk meg művészettörténeti érdekességekkel.
Mikor megérkeztünk már javában zenélt a Gyárfás Family Trió, a lépcső tetején álló szobrok mozdulatait pedig igazi táncosok keltették életre. A programokra délután öt órától lehetett regisztrálni, melyek ezúttal a Delacroix-tól Vasarely-ig. Válogatás a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményéből című kiállításhoz kapcsolódtak.
A korán érkezők több előadás és tárlatvezetés közül is válogathattak. Mi a 8 órakor kezdődő “Az egzotikustól a különösig: kalandor festők nyomában a 19. századi magyar és nemzetközi gyűjteményben” című tárlatvezetésen vettünk részt, ahol Krasznai Réka művészettörténész sok érdekességet mesélt nekünk.
A 19. század végére az egzotikum kultusza egész Európában divattá vált. Az élet minden területén igen élénk érdeklődés fordult kelet felé nem csak a mindennapokban, hanem az ipar- és képzőművészetekben is. Ilyen egzotikumnak számított a japán kultúra, a keletiesség, de az idilli aranykort idéző antikvitás is.
Molnár József 1879-es Idill Pompeiben című festménye igazán aktuális egzotikumnak számított a maga idejében. A régészek ekkoriban tárták fel a hamu által konzervált Pompei városát. A festményen jól láthatók a Pompeire jellemző vörös falak.
Érdekesség, hogy a híres “pompei vörösről” csak később derült ki, hogy eredetileg sárga színű volt.
A Pompei épületeit díszítő festéket a vulkánkitörés kémiai folyamatai változtattak vörös árnyalatúvá.
Miután ezeréves elszigeteltséget követően 1854-ben megnyitotta határait a világ előtt, Japán iránt is megnőtt az érdeklődés. Divatos volt japán tárgyakat, porcelánokat, legyezőket, dobozokat gyűjteni. Népszerűvé váltak a bambusszal díszített bútorok és a paravánok. A kimonó pedig nem hiányozhatott egyetlen úri hölgy ruhatárából sem, amit háziköntösként viseltek.
A Japán nő Székely Bertalan egyetlen japán témájú festménye. Valószínűleg Xantus János keleti gyűjteménye ihlette, amit a Nemzeti Múzeumban láthatott. A festményen szereplő tükörtartó állvány például bizonyíthatóan szerepelt e kiállításon. A festményen számos további japán stílusú részletet fedezhettünk fel. Ahogy azonban tárlatvezetőnk felhívta rá a figyelmet, a Japán nő című festményen egy dolog nem japán:
