MÚLT

Miért volt jobb a hot-dog 1980-ban, mint ma?

Ne szépítsük: gyermekkorunk kedvenc KGST-streetfoodjának mai változata inkább csak desszertnek felel meg. Leleplezzük az okokat!
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Budapest V. Múzeum körút, az Astoria szálló bejárata előtt. 1979. Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2022. október 17.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Először is egy tény: hot-dog függő vagyok. Jobban mondva voltam korábban. Mivel gyakran jártam a Blaha Lujza téren, így a nyolcvanas években standard programnak számított a kerülő a sarkon álló EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) épület irányába. Ugyanis itt, egy üveportálba vágott kör alakú kajütablakon át adták a kedvenc forrókutyámat (angolul hot-dog). Máig érzem a számban az ízét, lett légyen mustáros vagy „kecsapos” (bár akkoriban sokan hívták kecsupnak) verzió. Azután teltek az évek és lassan múlt a virslivel dúsított kifli iránti vonzalom, ugyanis – mint rádöbbentem – a mai, amerikai stílusú, inkább desszertnek tűnő akárminek köze sincs a hot-doghoz. Utána néztem hát, hogy tévesztett annyira irányt a keleti-blokk gasztronómiája, mintha Farkas Bertalan a föld helyett a Marson landolt volna. A cikkben található adatok a korabeli ipari szabványokból és a laboratóriumi vizsgálatok pontos eredményeiből származnak.

Az óriáskifli

Kezdjük is rögtön az alapoknál, vagyis annál a

ropogós, fényes fél óriáskiflinél, amit karóba húztak azért, hogy a virslinek helye, a proletár gyermekének pedig finom uzsonnája legyen.

Aki emlékszik rá, az pontosan tudja, hogy a ma kapható, oldalról kettévágott, inkább kalácsszerű alkalmatosság eleve lehetetlenné teszi a régire hajazó ízek reprodukálását. A mai hot-dog kifli(?) egyszerűen (nekem) túl édes és foszlós. Nos az összetevők egybevetése leleplezi a turpisságot. Gyermekkorunkban a kifliben gyakran volt több só, mint az előírt (1,8 g/100 g) hiszen laboratóriumban többnyire 3,4-3,6 grammot mértek. A szénhidrát tartalom 57 % (57/100 g) volt és a hot-dog alagút vaj és tej felhasználásával lett olyan, amilyen. Ha megnézzük a mai, egyenutánfutónál kapható amerikai hot-dog kiflit, akkor azt látjuk, hogy kevesebb a só (1,3 g) és a szénhidrát is, ami 50 g. Hát ez nem indokolja azt, hogy ma inkább nevezném desszertnek ezt a terméket, mint kiflinek. Igen ám, csakhogy a régi péksütemény szénhidrátjából 2,7 volt cukor, míg ma 7,5-nél tartunk, ami majd háromszoros érték. Ráadásul a mai hot-dog alap vízből, étolajból és lisztekből áll. Semmilyen tejtermék nincs benne. De nem ez az egyetlen oka a mai csapnivaló hot-dogoknak.

1979. Fortepan/Bauer Sándor

Nézzük a virslit!

A magyar nyelvben rengeteg vicc létezik a virslik összetételét illetően, bár éppen a közelmúltban hoztak új szabályokat a rudacska alapanyagait illetően. Ezek után

különösen furcsa, hogy a nyolcvanas évek virslije mennyivel jobban emlékeztetett húsárúra, mint manapság!

Itt elegendőnek érzem két adat kiemelését a kijelentés alátámasztására: az 1980-ban forgalomban lévő virsli (akkoriban nem volt túl sok féle) 100 grammonként 20,9 g fehérjét és 13,2 g zsírt tartalmazott, ami megközelítette a sertéskaraj összetételét (20,8 és 8,3 g). A mai széles kínálatból kettőt kiválasztva (az egyik újra az utánfutós a másik egy magasan jegyzett márka) a fehérje- 11 g mindkét terméknél, míg a zsírtartalom 20, illetve 24 g. Ez szinte pontosan fordítottja gyermekkorom hot-dog virslijének. Ezt pedig a ketchup sem tudja elfedni.

Apropó ketchup... és mustár

Ma egy átlagos paradicsom alapú finomító 63 százalékban készül paradicsomsűrítményből, és a kész termék 100 grammja 21 g cukor mellett 1,8 g sót tartalmaz. Gyermekkoromban az 1967-óta gyártott ketchup volt kapható, melynek idevágó értékei 37 g cukor és 3,8 gramm só, ami tetemes különbség, bár mindkét összetevőben szinte egyforma méretű a növekmény, ám nem ez az egyetlen különbség. Akkoriban a készítmény alapja a jól ismert sűrített paradicsom volt, melynek sótartalma 4,5% volt szemben mai paradicsom sűrítmény 0,09 százalékával ez bizony 450-szeres eltérés. Ráadásul akkoriban 12 féle fűszert használtak az ízesítéshez szemben a mai kettővel (babérlevél, szegfűszeg) szemben. Persze nem mindenki szerette a pirosat, így nézzük meg a mustárt is!

Nos ezen a téren nem lehet a só és cukortartalom mentén feltárni az ízbéli eltérés gyökerét. Ebben az esetben sokkalta prózaibb az ok: az akkori mustár faék egyszerűségű volt a mai szósz mellett. Ma ugyanis így fest az összetétel: víz, ecet, mustármag (18%), cukor, só, fűszerek (kurkuma, koriandermag, szerecsendió, szegfűbors, szegfűszeg, fahéj, fekete bors, kömény), karamellizált cukorszirup, aromák, zöldfűszerek (majoránna, babérlevél). Ebből 1980-ban többnyire csak a víz, az ecet a só és a cukor volt meg, na meg a mustármag, amiben szintén ordító eltérés mutatkozott.

Akkoriban ugyanis a tradicionális erdélyi Magyar Mustár nyomán feketemustár-magot használtak. Ne tessenek meglepődni a helyesíráson, ugyanis a fekete jelenesetben nem a mag, hanem a belőle készült mustár színére utal (ahogyan a ma használt fehérmustár-mag is). Ha valaki csak hasonló ízélményre vágyik annak a Dijoni mustárok polcán érdemes turkálni, lévén ezek ma is ilyen magra épülnek.

Ezek hát a számok nyomán feltárható különbségek, ám ehhez még vegyük hozzá, hogy a nyolcvanas évek magyar gyártási minősége mellett simán előfordulhatott, hogy a szerdai szállítmány nyomokban sem emlékeztetett a hétfőire és virsli, kifli vagy szósz összetétele úgy aránylott egymáshoz, mint a legfinomabb francia habzóbor az ősrettenetfalvi asztali koccintós szikvízzel pimpelt vegyülékéhez. Ráadásul lenne itt még egy dolog. Lehet, hogy akik a nyolcvanas években hot-dogot ettek, azok mára eljutottak a „régen minden jobb volt” időzónájába...?

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

Ha szívesen olvasnál további meglepő tényeket, izgalmas, rejtélyes sztorikat a Balatonról, nézd meg a Tó-retró blog szerzőjének új könyvét! További részletek és megrendelés itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Kiderült, miért lehettek ilyen kegyetlenek a hunok
A szakértőket a tölgyfák és a csontvázak vizsgálata is segítette a rejtély megoldásában.

Link másolása

Attila hun királyt gyakran emlegetik a történelem legveszedelmesebb hadvezérei között. Kr. u. 434-ben bekövetkezett hatalomra lépését követően a hunok ugyanis egyre jelentősebb fosztogatásokat végeztek a Római Birodalom keleti szárnyán, és nagyrészt nekik tulajdonítják Róma bukásának felgyorsítását is.

Egy új kutatás szerint azonban a támadásokat nem csupán a terület-, és pénzszerzés motiválta, hanem a változó klíma is – írja IFLScience alapján a 24.hu.

Dr. Susanne Hakenbeck szerint a források alapján az látszik, hogy kezdetben a római és a hun diplomácia jól működött, több kölcsönösen előnyös megállapodást kötöttek. De a kapcsolat a 440-es évekre megromlott, és végül támadásohoz vezetett.

Ám a gondokat más is tetézhette. A tanulány szerzői úgy vélik, hogy

az időjárás is befolyásolta a kapcsolatokat. A tölgyfák évgyűrűit vizsgálva derült ki, hogy igen száraz időszak köszöntött be a közép-európai térségbe. Ekkor voltak a legpusztítóbb hun portyák

(a 447-es, 451-es és 452-es támadások).

Ezért a kutatók úgy vélik, hogy az erőszakos támadások oka a szélsőséges időjárás lehetett. A csontvázak vizsgálatából is az derült ki, hogy megváltozott az étkezési szokásuk. Ezért azt feltételezik, hogy a csoport egyes portyázásait az élelem és az állatállomány biztosítása érdekében indították. De ezek bizonyítása még hátra van.

A portál megjegyzi, hogy Attila a portyázások után jelentős földterületeket is követelt a rómaiaktól a Duna mellett. A szakértők szerint azért, hogy ezzel is növelje a földterületet, ahol élelmiszert termelhetnek.

A szárazság hatott a társadalomra is, mert a pásztorok ezt követően hagyták el a nyájakat és csatlakoztak a harcosokhoz.

Nyitókép: A hunok megszállják Rómát, a Nyugatrómai Birodalom fővárosát – Ulpiano Checa festményén


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
Mi a különbség a Bálint nap és Valentin nap között?
A Valentin nap ősénél a papok még szíjakkal ostorozták a nőket. Mára már sokat változott a szerelemesek napja, de mit is ünneplünk február 14-én?

Link másolása

Február 14.

A szerelem ünnepe, amit sokan úgy tartotok számon, mint Valentin napot, holott a mi naptárunk szerint ez valójában Szent Bálint napja. Mit ünnepeljünk tehát, Bálint vagy Valentin napot? Utánajártunk, mi a különbség a két elnevezés között. Megtudhatjátok, honnan erednek ezek az ünnepek, illetve milyen legendák és babonák kapcsolódnak hozzájuk.A Bálint nap és a Valentin nap ugyanaz az ünnep

Bálint vagy Valentin?

Először is eláruljuk, hogy abszolút felesleges azon vitatkozni, melyiket ünnepeljük, hiszen a két ünnep ugyanaz: Bálint ugyanis a Valentin név magyar megfelelője.

Csupán arról van szó, hogy nyugati hatásra a Valentin nap elnevezés vált divatosabbá. Az ünnepek azonban ugyanazon szent nevéhez kötődnek, és ugyanarra az ókori ünnepre vezethetők vissza.

Az ünnep eredete

Az ókori Rómában a február 14. körüli napokban tartották Lupercalia (vagy Februa) elnevezésű vallási ünnepet. A tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból álló ünnep célja az volt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. Ennek érdekében

a papok szíjakkal ostorozták a fiatalokat (főleg a nőket), hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

A szerelem ünnepét ábrázoló Ókori festmény

A Lupercalia ünnepet ábrázoló festmény

Voltak azonban kellemesebb részei is a termékenység ünnepének. A fiatal leányok Júnó, a házasság istennőnek templomába mentek, hogy szerelmi jóslatot kapjanak jövendőbelijük kiválasztásához. A férjek virágot ajándékoztak a feleségeknek. Az egyszerű nép ifjú férfiai pedig tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egy ideig egymással jártak, és előfordult, hogy valóban egymásba szerettek.Február 14. a szerelmesek ünnepe

Szent Valentin legendái

A szerelem ünnepének mai elnevezése egy római pap, Szent Valentin (magyarul Szent Bálint) nevéhez fűződik. Szent Valentin állítólag Időszámításunk szerint 269. vagy 270. február 14.-én halt mártírhalált, pont azon a napon, amikor a pogány szerelmi sorsjátékokat is tartották.

Az egyik legenda szerint Szent Valentinnak azért kellett meghalnia, mert a vallásüldözés idején nem adta fel a kereszténységet. A börtönben töltött idő alatt pedig üzenetet küldött barátainak, hogy szereti őket, és ne felejtsék el őt.

A történet egy másik változata alapján, Szent Valentint Claudius császár börtönöztette be. A császár megtiltotta, hogy a fiatal férfiak házasodjanak, úgy gondolta ugyanis, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak. A császári tiltás ellenére azonban Valentin keresztény szokás szerint összeadta a fiatalokat.

A legenda egy kiegészítése szerint Szent Valentin rabsága alatt összebarátkozott a börtönőr vak lányával, akinek csodás módon visszaadta látását. Kivégzése napján, február 14-én búcsúlevelet hagyott a lánynak, amelyet így írt alá:

"A te Valentinodtól"

Ez a Valentin napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Bár a mártírhalált halt papot hivatalosan nem avatták szentté, a pápa 496-ban elrendelte, hogy az addigi pogány Luperkalia ünnep helyett február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek. Azóta ez az ünnep fokozatosan a szerelmes üzenetek napjává vált, és Szent Valentin lett a szerelmesek védőszentje.

Szent Valentin ábrázolása egy középkori kéziratban

Terni Szent Bálint és tanítványai egy 14. századi kéziratban

Bálint napi babonák

Magyarországon számos babona, hiedelem és néphagyomány kapcsolódik Bálint naphoz. Ezen szokások nagy része fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy megtalálják, meghódítsák vagy megtartsák szerelmüket.

  • A babona szerint Bálint nap reggelén egy szerelmes csók szerencsét hoz.
  • A hiedelem szerint, ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket.
  • A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az a célja, hogy a lányok álmukban megtudják, ki lesz a jövendőbeli párjuk.
  • Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon lehet megtudni. Egy félbevágott alma magjait megszámolva megjósolható, hogy hány gyermeke lesz a fiatal feleségnek.
  • Bálint-napon a madarak is nagy szerephez jutnak a hagyomány szerint. A hiedelem úgy tartja, hogy ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni de boldog lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, akkor gazdag férfi felesége lesz.

Bálint napi szerelmi ajándék, Kalotaszegi vetélő

Kalotaszegi vetélő 1883-ból, amely szerelmi ajándéknak készült Bálint napra. A fából készült vetélő vésetének szövege: „1883-Ba Február 14 Kén”

Ezeket a hagyományokat és babonákat ma már nem sokan tartjátok. Helyüket a rendszerváltás óta fokozatosan átvette az úgynevezett “kereskedelmi Valentin nap”. A szerelem ünnepe azóta leginkább a drága virágárusok és szívecskés lufibódék előtt kanyargó sorokról szól.

Forrás: Wikipédia, Suliháló, Csaladivilag.hu

Képek: Wikipédia, Pixabay, PhotoMIX-Company, Karosieben, Safaa1974

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Felnyitották a Notre-Dame alatt talált rejtélyes szarkofágokat
Egyelőre azonban csak az egyik tetemet tudták beazonosítani.

Link másolása

Miután a 2019-ben a párizsi Notre-Dame jelentős része leégett, több érdekes dolgot is találtak a romok között. A legkülönlegesebbek közé tartozik két ólomszarkofág, amelyeket valószínűleg évszázadokkal ezelőtt temettek el. Az IFL Science szerint a Toulouse-i egyetem munkatársai biztonságos védőöltözékben végre kinyitották a koporsókat.

Az egyiken szerencsére sírfelirat is volt, így be lehetett azonosítani, hogy egy bizonyos Antoine de la Porte maradványait rejtette, aki 1710-ben halt meg, 83 éves korában.

Jómódú ember lehetett, mivel az ólomból készült koporsókat csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak. A csontjai alapján ülő életmódot folytatott, és köszvényre utaló jeleket is találtak a maradványain.

Életében gazdag és befolyásos ember volt, az általa rendelt festmények egy része a Louvre-ban vannak, valamint a katedrális felújítási munkálatait is finanszírozta.

A másik szarkofágon nem volt felirat, így továbbra sem tudni, ki nyugszik benne.

A maradványok alapján egy 25-40 év közötti férfi volt, aki már kiskorától kezdve sokat lovagolt, és valamilyen csontbetegségben szenvedhetett. Valamilyen módon viszont nagy szerepet játszott az egyház életében, de egyelőre azt sem tudták biztosan megállapítani, hogy melyik évszázadban élt. Ha kiderül, hogy a XVI. század második felében vagy a XVII. század elején született, akkor a szakértők össze tudják vetni a birtokukban lévő halotti anyakönyvekkel.

A koponyáját levágták a halála után, a felnyitott mellkasát pedig bebalzsamozták, ami a nemes emberek holttesténél volt szokás a XVI. században.

Addig is a "Le Cavalier", azaz a lovag néven emlegetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
„Adjatok nekem öt évet, és nem fogtok Németországra ráismerni” – 90 éve jutott hatalomra Adolf Hitler
A háborús trauma, a gyenge demokrácia és a gazdasági válság is a kezére játszott.

Link másolása

1933. január 30. tragikus nap Európa és az egész világ történetében. Ekkor kapta meg Németországban kancellári kinevezését Adolf Hitler, a nemzetiszocialista (náci) párt vezére.

A két világháború közti európai diktatúrák létrejöttét többnyire puccs előzte meg. Így volt ez Olaszországban 1922-ben Benito Mussolini Marcia su Romája után, 1923-ban Spanyolországban Miguel Primo de Rivera, vagy Lengyelországban 1925-ben Josef Pilsudski tábornok esetében, de ide sorolhatjuk Horthy Miklós 1919-es hatalomátvételét is.

A legsúlyosabb következményei azonban annak az Adolf Hitlernek voltak, aki egy megroggyant demokratikus rendszerben megtartott választások után tudta kikényszeríteni korlátlan hatalmát.

Ma már politikai fogalomként ismerjük a „weimarosodást”, amely a szélsőségek erősödését jelenti egy gyenge demokráciában. A Weimari Köztársaság, amely az I. világháború után a Német Császárság romjain jött létre, éppen ilyen volt. Kormányai, pártjai, intézményrendszerei nem voltak képesek kezelni a háború okozta sokkot, a tartós gazdasági válságot, amit a vesztesekre kirótt jóvátételek is súlyosbították, a nemzeti önbecsülésen esett sérelmeket. Egész történetét átszőtték az erőszakos cselekmények, 1922-ben egy szélsőjobboldali szervezet megölte Walther Rathenau külügyminisztert, aki Szovjet-Oroszországgal kötött egyezményt a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról. Még ugyanabban az évben két kisebb puccskísérletet is felszámoltak, amelyben volt császári tisztek is részt vettek.

Már 1919-ben termékeny táptalajra talált Paul von Hindenburg marsall, a későbbi államfő nyomán a „hátbadöfés-elmélet”, mely szerint Németország háborús vereségét nem az antant hatalmak fölénye, hanem a baloldali erők, és nem utolsósorban a zsidók aknamunkája okozta.

A revansista hangulat is segítette a kiváló szónoki képességekkel rendelkező névtelen frontharcos Hitler felemelkedését, aki hamar megtalálta a zsigeri gyűlöletbeszéd hallgatóságát. Már 1920-ban megalakította a Nemzeti-szocialista Német Munkáspártot (NSDAP) és rövid idő alatt maga köré gyűjtötte azokat, akiknek segítségével kidolgozhatta ideológiáját, (Rudolf Hess, Alfred Rosenberg, Joseph Goebbels) valamint azokat, akik megszervezték a párt fegyveres egységeit (Ernst Röhm lett az SA vezetője).

A hatalom megszállottja lett, Mussolini római bevonulása lebegett előtte. Bár a levitézlett tisztikar néhány tagjával, köztük Erich Luddendorffal 1923. november 8-án elindított dilettáns „müncheni sörpuccsot” még leverték, a kilenc hónapra bebörtönzött Hitler ebből is megerősödve került ki. Fogsága idején megszületett a nácizmus kézikönyve, a Mein Kampf (Harcom), amelyben meghirdette a vezérelvű államot, a fajok közötti harcot, az „élettér-elméletet”.

Emellett a tömegek manipulációjának módszerét olyan tűpontosan határozta meg, hogy követőit még a digitális korszakban is tetten érhetjük: a propaganda a legalacsonyabb szellemi színvonalúakhoz igazodjon, kevés pontra korlátozódjon, és a nép figyelme mindig egyetlen ellenségre összpontosuljon.

Pártja megerősödéséhez pedig Hitlernek sikerült megtalálni azokat a német nagyvállalkozókat, köztük a bánya- és acéliparmágnás Fritz Thyssent, vagy a fegyvergyáros Krupp-családot, akik benne látták Németország felemelkedését, a kapitalizmus védelmezőjét a kommunizmus terjeszkedésével szemben. De számos mai német és nem utolsósorban amerikai világcég múltjában is ott van a nácizmussal való lepaktálás sötét foltja az SS-egyenruhákat tervező Hugo Bosstól a Fordig.

Mindezek ellenére a náci párt az 1928-as választásokon még csak 810 ezer szavazatot kapott, 12 képviselőt küldhetett a parlamentbe. Két évvel később azonban, amikor már Németországot is elérte a 3 millió német munkanélkülit hozó világválság, amelynek rémével Hitler már évekkel korábban fenyegetőzött, egyre többen tekintették őt „látnoknak”. Ekkor Alfred Hugenberg sajtómágnással összefogva, szinte korlátlan anyagi és médiaháttérrel, az időközben 100 ezer fősre nőtt SA-rohamosztagok utcai, megfélemlítő akciói hatására már 6,4 millióan szavaztak a NSDAP-ra, amely 107 mandátumával a Reichstag második legnagyobb pártja lett.

És nem volt megállás. Bár az 1932-es államfő-választáson még alulmaradt Hindenburg marsallal szemben, aki kezdetben mélységesen megvetette őt. A köztársasági elnök a közrend helyreállítása érdekében betiltotta az SA-t és a Hitler személyes testőrségeként indult SS-t – ezt gyakorlatilag semmibe vették - de az egyre súlyosbodó helyzet miatt állandósuló kormányválság oda vezetett, hogy abban az évben kétszer is parlamenti választásokat tartottak. 1932 novemberében, miközben Németország a polgárháború szélére sodródott, Hindenburg bizalmasa, a volt katonatiszt Franz von Papen kapott kancellári megbízást, az egyre agresszívebbé váló Hitler azonban úgy érezte: ha megelégszik az alkancellársággal, az politikai karrierjének végét jelentené.

Papen ekkor azt javasolta a marsallnak, hogy nevezze ki kormányfőnek Hitlert, ő majd alkancellárként „féken tartja”. Alighanem ez volt a 20. század legszörnyűbb politikai tévedése.

Az 1933. január 30-i hatalomátvétel után Hitler nem vesztegette az idejét. Már másnap kijelentette, hogy semmisnek tekintendő az I. világháborút lezáró versailles-i békerendszert, vissza kell állítani az általános hadkötelezettséget, és modern hadsereget kell létrehozni, hogy új „életteret” hódítsanak meg Keleten. Új választásokat tervezett március 5-re, de közben február 27-én felgyújtották a Reichstagot.

Ennek körülményei máig tisztázatlanok, a terrorcselekmény (vagy náci provokáció) nyomán másnap szükségállapotot hirdettek ki, felfüggesztették a polgári szabadságjogokat, hajsza indult a kommunisták és a szociáldemokraták ellen. Az ilyen körülmények között tartott „választásokon” a náci párt csupán 43,9%-ot kapott, de ezt „forradalmi győzelemként” hirdették. Öt nappal a választások után feloszlatták a tartományi parlamenteket és kormányokat, és helyükre birodalmi biztosokat neveztek ki.

A Reichstag első ülésén pedig Hitler keresztülvitte a „felhatalmazási törvényt”, amely bevezette a rendeleti kormányzást. Ez négy évre szólt, szabad kezet adott a kormánynak az alkotmánymódosításra, nemzetközi szerződések megkötésére és felmondására, de lejárta után meghosszabbították.

Hitler egyeduralma jogilag akkor vált teljessé, amikor 1934. augusztusában, Hindenburg halála után törvényben rögzítették „vezéri és nemzeti kancellári” címét, és az ő személyére kellett a hadsereg minden tagjának és valamennyi állami alkalmazottnak felesküdnie. De már 1933-ban megkezdődött a leszámolás valamennyi „ellenséggel”: a baloldaliakkal, a szakszervezetekkel, és mindenkivel, aki nem értett egyet Hitlerrel. Márciusban megnyílt Dachauban az első kényszermunka-tábor.

Dühöngött  a zsidók elleni kampány, amely előbb az 1935-ös nürnbergi faji törvényekhez, majd három évvel később a „kristályéjszakához”, végül a „végső megoldáshoz”, a haláltáborokhoz, a gázkamrákhoz vezetett. És megkezdődött a mindent felülíró háborús készülődés

.

„Adjatok nekem öt évet és nem fogtok Németországra ráismerni” – ez a kancellári beiktatásakor tett hitleri kijelentés akkor járta be a világot, amikor az angolszász szövetségesek egy táblát helyeztek el ezzel a szöveggel és fotóztak le 1945 februárjában Aachen felszabadításakor a rommá lőtt városban…

Link másolása
KÖVESS MINKET: