MÚLT

A CIA vagy a KGB irányította Mehmet Ali Agca kezét? – 40 éve kíséreltek meg merényletet II. János Pál ellen

A 20. század egyik legrejtélyesebb politikai bűncselekménye volt a pápa elleni támadás. Idézzük fel legfontosabb részleteit az évforduló alkalmából!

Göbölyös N. László - szmo.hu
2021. május 12.

1981. május 13, szerda. Délután 17 óra 17 perc. II. János Pál pápa általános audenciát tart a római Szent Péter bazilika előtt. A szentatya a ceremónia végezetével nyitott kocsiján végighajtat a tér kijelölt útján, amelynek két oldaláról hívők tízezrei üdvözlik. A tömegből egyszer csak valaki négy lövést ad le rá. A 61 éves lengyel pápa összeesik a kocsiban, súlyos alhasi sebeket kap, rengeteg vért veszít. A téren kis híján tömeghisztéria tör ki, mégis sikerül elkapni és lefegyverezni a támadót, egy Mehmet Ali Agca nevű török fiatalembert. II. János Pál túléli a merényletet, megbocsát támadójának, aki életfogytiglani börtönbüntetést kap, de 2000-ben amnesztiával szabadul.

Ezek a száraz tények. Az okokat, az indítékokat azonban máig titok lengi be.

II. János Pál (1920 – 2005) minden tekintetben egyedülálló volt a római katolikus egyház történetében. Első lengyelként választották meg 1978-ban Szent Péter trónjára. A mélységesen katolikus lakosságú Lengyelország azonban akkor a kommunista blokkhoz tartozott, a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés tagállama volt! Miért éppen őt választották meg?

1978 a három pápa éve volt. Augusztus 6-án meghalt VI. Pál (Giambattista Montini, 1897-1978) aki 15 éven át volt a római katolikus egyház feje. VI. Pál nagy reformerként vonult be a történelembe, mint az előde, XIII. János pápa (Angelo Roncalli, 1881-1963) által összehívott II. Vatikáni Zsinat (1962-65) elnöke. E nagy jelentőségű tanácskozás hirdette meg az ökumenikus párbeszéd mellett a más vallásúakkal, valamint a nem hívőkkel való dialógust. VI. Pál volt az első, aki pápaként kimozdult a Vatikánból, felszólalt az ENSZ közgyűlésén is. Nem véletlen, hogy utóda, Albino Luciani (1912-1978) velencei bíboros, két előde iránti tiszteletből választotta az I. János Pál nevet, és vélhetően tovább is akarta vinni az egyházi reformokat, de mindössze 33 napig lehetett pápa. Szeptember 28-án váratlanul szívroham végzett vele.

A vatikáni tradícióknak megfelelően boncolást nem végeztek, és hivatalosan nem vizsgálták meg halálának körülményeit sem, annak ellenére, hogy felmerült a gyanú: a „mosolygó pápa” nem véletlenül halt meg. Rögtön megszülettek az összeesküvés-elméletek, amelyeknek egyik alapját a szentatya kezében vagy ágya mellett talált iratokról szóló híresztelések szolgáltatták. Ezek között voltak olyanok, melyek szerint várhatóan nagy ellenállást kiváltó teológiai újításokra készült, de leginkább azok a teóriák tartják magukat a mai napig, amelyek a zavaros vatikáni bankügyletekkel kapcsolatosak és I. János Pálnak azért kellett meghalnia, mert rendet akart tenni ezekben.

Alig 16 nappal I. János Pál halála után ismét összeült a Vatikánban a pápaválasztó konklávé, amely három nap alatt a nyolcadik szavazással trónra emelte Karol Wojtyla krakkói érseket – állítólag azért őt, mert nem tudtak választani a két olasz jelölt, Giuseppe Siri és genovai és Giovanni Benelli firenzei bíboros között. Olasz sajtóértesülések szerint a konklávé 111 résztvevője közül 99-en adták rá a voksukat! Vajon mi állt e „kompromisszumkészség” mögött? Tisztelgés egy olyan ország előtt, amely a kommunizmus harminc éve alatt sem tagadta meg katolikus hitét, sőt, a vallás az ellenállás legerősebb formája volt? Vannak olyan nézetek, hogy a CIA befurakodott a konklávéba is, és a Cég győzte meg a bíborosokat, hogy szükség van egy olyan pápára, aki „feltűnés nélkül” bomlaszthatja a kommunista rendszert a lengyel ellenzék támogatásával? Az amerikai George Weigel, aki 1999-ben nagysikerű életrajzot írt Wojtyłáról, meg is nevezte a konklávé washingtoni „karmesterét”, Zbigniew Brzezinskit, Jimmy Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadóját, aki történetesen egy lengyel nemesi család sarja volt…

De nehéz szabadulni attól a gondolattól is, hogy azért esett rá a választás, mert úgy gondolták a főpapok: jobb egy idegen, aki ráadásul egy tartós válság sújtotta országból jött, mert talán kevésbé lesz kíváncsi a Szentszék nagyon is világi üzelmeire…

A fiatal korában amatőr színész, sportoló, a drámaírást is kipróbáló Wojtyła tökéletesen ráérzett a „globális színházra” és kezdettől fogva nagyszerűen kihasználta nemcsak személye „kuriózumát” és az iránta megnyilvánult különleges érdeklődést (négy és fél évszázada az első külföldi és 58 évével a 20. században trónra lépett pápák közül a legfiatalabb). Aktivitásával, rokonszenves egyéniségével azonnal meghódította a médiát, amelyre elődei kevés gondot fordítottak. A világot behálózó utazásainak hírei, a róla szóló tévés beszámolók túlnőttek a hagyományos diplomáciai és egyházi híreken (Két alkalommal, 1991-ben és 1996-ban, az államalapítás 1100. évfordulójára Magyarországra is ellátogatott). Hatalmas szabadtéri miséi – Medjugorjétól Pannonhalmáig, Lyontól Rio de Janeiróig – valóságos happeningekké váltak, amelyekre a fiatalok úgy tódultak, mint hajdan a hippik a pop-fesztiválokra. Az 1984-ben életre hívott Katolikus Ifjúsági Világtalálkozókat egyenesen „katolikus Woodstock-okként” emlegették. Lemezek, videók egész sora jelent meg a pápa miséivel, az általa előadott szenténekekkel.

És az 1981. május 13-i merénylet is a televízió kamerái előtt játszódott le, ami sokszorossá fokozta a világ megdöbbenését és aggodalmát. Felgyógyulását pedig egyfajta csodaként élték meg a hívek, és mindez csak növelte az amúgy is „szupersztár” pápa iránti rajongást és az sem volt illúzióromboló, hogy a merényletet követően már golyóálló üvegkalitkával védett „pápamobillal” közlekedett.

Mehmet Ali Agca is hálás lehet II. János Pál pápának: egy névtelen kis szélsőjobboldali terroristából a 20. század leghíresebb sikertelen merénylője lett, aki időnként el tudta hitetni a világgal, hogy ő a kulcsfigura egy nagy összeesküvésben.

Agcáról 40 év alatt senki sem tudta egyértelműen megállapítani, hogy csupán notórius hazudozó, aki folyton reflektorfényben akar maradni, vagy valóban ügyes manipulátor, aki szándékosan zavarta össze többször is megváltoztatott vallomásaival a merénylet körüli nyomozásokat. Erre a kor légköre, a körülmények is alkalmasak voltak: annyi gyanús ügy lógott a levegőben Olaszországban, a Vatikánban és feszült volt a nemzetközi helyzet is (Afganisztán szovjet megszállása, lengyel válság, szuperhatalmi fegyverkezési hajsza), hogy Agca merénylői „magányossága” komolyan fel sem merült. A kérdés csupán az, hogy kik mozgatták, és kiknek volt érdeke, hogy az ügy szálait ne lehessen kibogozni.

Az 1958. január 9-én született fiatalember már kamaszkorában kisstílű bűnöző volt, utcai bandák tagja, majd a Bulgária és Törökország közötti csempészutak jelentették újabb „iskoláját”. A később sokat emlegetett „bolgár szál” itt került be az életrajzába és fölöttébb képlékeny vallomásaiba. Később azt állította, hogy Szíriában kapott terrorista-kiképzést a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet keretében, amelyről úgy hírlett, hogy Szófiából pénzeltek. Alig húszévesen kapcsolatba került a Szürke Farkasok török szélsőjobboldali fegyveres csoporttal, amely a 70-es évek végén terrorakcióival destabilizálta a török belpolitikai helyzetet és ez vezetett 1980-ban a Kenan Evren tábornok katonai puccsához. Agcát 1979 februárjában életfogytiglani börtönre ítélték egy neves újságíró és emberi jogi harcos, Abdi Ipekci meggyilkolásáért, de fél év után sikerült megszöknie. 1980 augusztusától Agca hol itt, hol ott bukkant fel a Földközi-tenger országaiban különböző hamis útlevelekkel, végül 1981. május 10-én érkezett meg Rómába. Három nappal később már az egész világ ismerte a nevét.

És itt kezd a történet igazán zavaros lenni.

Amikor Agcát elfogták, kijelentette, hogy egyedül cselekedett, és tettét az motiválta, hogy „számára a pápa a kapitalizmust testesítette meg.” Aztán hamarosan előjött a bolgár szál.

A merénylő azt vallotta, hogy az akciót a bolgár titkos szolgálattal és egy honfitársával közösen készítette el. E verzió szerint Agcát egy Bulgáriában üzletelő török maffiózó ajánlotta a bolgár szerveknek, akik három millió nyugatnémet márkát ajánlottak fel neki a pápa meggyilkolásáért, az irányítók pedig Zilo Vaszilev római bolgár katonai attasé és Todor Ajvazov, a nagykövetség könyvelője voltak. Azt tervezték, hogy a pápa lelövése után egy kisebb robbantást is végrehajtanak a tömegben, majd a pánikot kihasználva a bolgár követségre menekülnek. Vaszilev és Ajvazov azonban elhagyták Olaszországot, még mielőtt kiadták volna ellenük a letartóztatási parancsot. Bulgária az elmélet szerint természetesen csak „közbülső” felelős volt, a szálak Moszkváig vezettek.

Agca később megnevezett egy harmadik bolgárt, Szergej Antonovot, a bolgár Balkan Airlines római képviseletének vezetőjét is, akit 1982-ben tartóztattak le Olaszországban összeesküvés vádjával, de végül 1986-ban szabadon bocsátották, mert az ügyészség nem tudta bizonyítani a „bolgár kapcsolatot”. Maga a pápa 2002-ben látogatott el Bulgáriába, és akkor nyilvánosan kijelentette: soha nem hitt a „bolgár szálban”.

Egy 2007-ben megjelent könyben (Kill the Pope: The Truth about Assassination Attempt on Pope John Paul II), amelynek szerzői Marco Insaldo, a Le Repubblica újságírója és török kolléganője, Yasemin Taskin, 20 év oknyomozás után jutottak arra a következtetésre, hogy a „bolgár kapcsolat” a CIA által kitalált elmélet volt, és arra alapozták, hogy Agca többször is járt Bulgáriában.” Insaldo azt is állítja, hogy amerikai sugallatra az olasz titkos szolgálat emberei kényszerítették Agcát a „bolgár kapcsolat” bevallására. Az ügy vizsgálóbírója, Fernando Imposimato azonban tagadta a könyv állításait és a lengyel Rzeczpospolitának adott interjúban fenntartotta, hogy a kommunista blokk állt a merénylet mögött, mert megrémítette őket, hogy II.János Pál miként képes feltüzelni a kommunista-ellenes ellenzéket hazájában és attól tartottak, hogy a lengyel példa ragadós lesz az egész „táborban”, ha nem hallgattatják el.

A szovjet vezetésnek egyébként minden oka megvolt arra, hogy ne szeresse a hazájában különösen népszerű lengyel pápát.

David Remnick amerikai újságíró, a Washington Post egykori moszkvai tudósítója 2004-ben a New Yorkerben közzétett egy titkos memorandumot, amelyet Jurij Andropov akkori KGB-főnök, későbbi szovjet pártfőtitkár II. János Pál varsói zarándokútja előtt írt. Ebben Andropov olyan „ellenségnek” nevezte a katolikus egyházfőt, aki „karizmájával, humorával, közvetlenségével mindenkit elbűvöl, az újságírókat is beleértve”, és a tömeggel való kapcsolatát a kampányoló amerikai elnökökéhez hasonlította. Ennek ellenére aligha valószínű, hogy abban a kényes nemzetközi helyzetben a KGB komolyan kockáztatott volna egy pápagyilkosságot.

Lengyelországban még a 2000-es években terjedt az a nézet, hogy a merényletet Moszkvából irányították. 2006-ban a Wprost című katolikus lap a szovjet, a keletnémet és a lengyel titkosszolgálat összehangolt akciójáról írt, amelynek célja volt II. János Pál „antikommunista keresztes hadjáratának” megállítása. A lap tudni vélt egy bizonyos, szupertitkos „Triangolo akciótervről”, amelynek dokumentumait 1989. április 1-én, tehát alig két hónappal a lengyel rendszerváltást hozó parlamenti választások előtt KGB-ügynökök segítségével eltüntették a varsói belügyminisztérium archívumából, és azokat Moszkvában őrzik.

A Wprost szerint nem is az 1981-es gyilkossági kísérlet volt az első: 1979. júniusában a pápa czestochówai zarándoklata idején pokolgép robbant, miközben a Jasna Góra-i kegyhelyre ment misét pontifikálni.

A keleti blokk és Lengyelország félelmeit erősítette meg Achille Silvestrini bíboros a La Stampának 2010-ben adott interjújában. A vatikáni diplomácia egyik kiemelkedő személyisége elmondta, hogy a pápát hazájában és Moszkvában egyaránt a Lech Walesa vezette Szolidaritás spirituális atyjának tekintették, és az ő halála végzetes csapást jelentett volna a mozgalomra. Ráadásul alig két héttel a merénylet után meghalt a kommunista rendszerrel következetesen szembenálló Stefan Wyszynski bíboros, Lengyelország prímás-érseke, így a Szolidaritás két legfőbb támogatóját vesztette volna el. Ugyanakkor a bíboros szerint a pápának meggyőződése lett a merénylet után, hogy a felbújtókat Keleten kell keresni és a Vatikánban úgy vélték: Agca csupán egy sokkal szélesebb játszma szereplője, amelynek szálai számára is ismeretlenek.

És ahogyan az már az ilyen rejtélyes ügyeknél lenni szokott, megszülettek a legképtelenebb összeesküvés-elméletek. 2013. márciusában, néhány nappal II. János Pál utóda, XVI. Benedek lemondása után egy amerikai közösségi portálon, a Letsrollforum-on megjelent egy írás, mely szerint az 1981. május 13-i merénylet csupán egy megrendezett jelenet volt, a pápát ért haslövések, a súlyos vérveszteségről szóló hírek pedig mind hamisak, akárcsak a hivatalosan közzétett fotók, valójában a pápa csupán bal kezének mutatóujján sérült meg. Az ok: így akarták beteljesíteni a „harmadik Fátimai Jóslatot”, amely szerint meg akarják ölni a pápát és egyben a mítoszát erősíteni a csodás gyógyulással. A merénylet ugyanis napra pontosan 64 évvel azután történt, hogy a Szűzanya először megjelent a portugáliai falu három pásztorgyermekének.

1983. december 27-én II. János Pál, aki közben túlélte az 1982. május 12-i fatimai merénylet-kísérletet is, ahol késsel támadtak rá, a római Rebibbia börtönben személyesen látogatta meg támadóját, aki kezet csókolt neki. A 20 perces találkozó végén a pápa megajándékozta egy ezüst rózsafüzérrel.

A továbbiakról a szentatya ennyit mondott: „Amiről beszéltünk, titok marad közöttünk. Én úgy beszéltem hozzá, mint egy testvérhez, akinek megbocsátottam, és aki teljes bizalmamat élvezi.”

Vajon e szavak csupán a karácsony szellemének megfelelő keresztényi megbocsátást jelentették, vagy esetleg mást is? II. János Pál mindenesetre aligha gondolta, hogy e látványos gesztusának milyen következményei lesznek Agca életében.

A merénylő 2000-ben kegyelmet kapott Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnöktől, Törökországba való hazatoloncolása után azonban ismét bebörtönözték, Ipekci meggyilkolásáért kiszabott büntetését kellett letöltenie. Agca azonban még mindig nem lőtte el összes puskaporát. 2009-ben újabb verzióval állt elő: ezek szerint Ruhollah Khomeini ajatollától, néhai iráni vallási vezetőjétől kapta a parancsot a „hitetlen” pápa meggyilkolására. Khomeini ajatollah e „reveláció” idején már éppen 20 éve halott volt! 2013-ban Agca mindezt egy önéletrajzi könyvben is megírta, amely a Paradicsomot ígérték nekem (They Promised Me the Paradise) címet viselte. Közben 2010. januárjában, amikor végleg kiszabadult, egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben magát az „Örökkévaló Krisztusnak” nevezte és bejelentette, hogy közel a végítélet, és ebben az évszázadban minden ember el fog pusztulni. Közölte továbbá, hogy a Biblia tele van tévedésekkel, és az ő messiási küldetése megírni a tökéletes Szentírást.

Az önéletrajzban Agca azt állította, hogy Khomeini parancsát korábban csak magának II. János Pálnak árulta el azon a bizonyos 1983-as találkozón, miután „megvitatták a harmadik Fatimai Titkot”, amelyet csak 2000-ben hozott nyilvánosságra a Vatikán és amelyet sokan azóta a végítélet megjövendöléseként értelmeznek. Stanislaw Dziwisz bíboros, II. János Pál legfőbb bizalmasa, aki jelen volt a pápa és Agca találkozóján, cáfolta, hogy a beszélgetés során elhangzott volna Khomeini neve, miként azt is, hogy a szentatya „megtérésre” szólította volna fel támadóját.

Ugyanezekben az évben keltett Agca szenzációt azzal, hogy önkéntesként akart jelentkezni Oszama bin Ladennek, az Al-Kaida vezérének elfogására. Közreműködést ajánlott Dan Brownnak is, hogy együtt írják meg a Vatikán-kód című könyvet a Szentszék sötét üzelmeiről.

Mehmet Ali Agca pisztolya ma már „műtárgy”: a római kriminológiai múzeumban őrzik. A fegyvert 2014 tavaszán kölcsönadták a II. János Pál wadowicei szülőházában berendezett kiállítás számára.

2014. december 27-én az egykori merénylő, akit örökre kitiltottak Olaszországból, illegális módon mégis bejutott az országba és ellátogatott a Vatikánba. Szeretett volna Ferenc pápával találkozni, de ez a terve nem sikerült, egy virágcsokrot azonban elhelyezhetett néhai kiszemelt áldozata sírján. Másnap kitoloncolták. Ez az esemény azonban ismét ráirányította a média figyelmét.

Azóta is akadt jó néhány váratlan megszólalása: 2016-ban az olasz Canale 5 tv-nek adott interjúban kijelentette, hogy kész katolikus pappá válni, ha a pápa hajlandó lenne fogadni őt…. 2020 februárjában a Mirror készített vele interjút isztambuli otthonában. Ebből kiderült, hogy elsősorban önéletrajzának jogdíjaiból él, kóbor kutyákról és macskákról gondoskodik, és nagy álma, hogy megfilmesítik élete történetét.

Lehet, hogy Mehmet Ali Agca még mindig nem mondta ki az utolsó szót. Mindegy, hogy elhiszi-e a világ, amit mond, vagy sem, beszélnek róla…

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

KULT

Évekkel a halála előtt megjósolta Bajor Imre, hogy fogytán az ideje: „Reálisan gondolkodom, tudom, hogy csak pár évem van”

A nemzet komikusa már 48 évesen érezte, hogy az őrült tempó végzetes lehet. A folyamatos munka és stressz végül felőrölte az egészségét.

KÉK HÍREK

Terrortámadásra gyanakszanak az oslói amerikai nagykövetségnél történt robbanás után

A norvég rendőrség nyomozást indított az Egyesült Államok oslói nagykövetségének konzuli bejáratánál történt éjszakai robbanás ügyében. Az incidensben senki sem sérült meg, de a hatóságok nagy erőkkel vizsgálódnak.

KÉK HÍREK

Leállították az MH370-es kutatását, a 239 áldozat családja 12 év után is válaszokat követel

A maláj kormány bejelentette, hogy az Ocean Infinity kutatása eredménytelenül zárult. A több mint 7500 km²-es terület átvizsgálása után a gép sorsa továbbra is rejtély.

Címlapról ajánljuk

MÚLT

„Anyám minden nap hazavárta”: 26 halott a császárfürdői HÉV-katasztrófában, a váltókezelőt 34 órával később már ki is végezték

A statáriális eljárásban elítélt Molnár Imre holttestét a család soha nem kapta meg, és évtizedekig a szégyen bélyegét viselték. A jogi rehabilitációra és az igazságtételre 43 évet kellett várniuk.

Hegedűs Noémi, Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr - szmo.hu
2026. február 27.

1952. december 26-án, hajnali 6 óra 39 perckor a budai Császárfürdőnél a fagyos sötétségbe és a sűrű ködbe fülsiketítő csattanás hasított. A Szentendre felől érkező HÉV-szerelvény nem a neki szánt fővágányon haladt át, hanem egy hibásan álló váltó a mellékvágányra terelte, egyenesen az ott várakozó esztergomi személyvonat gőzmozdonyába. A frontális ütközés ereje szétzúzta a HÉV első, favázas kocsiját, a roncsokba szorult utasok sikolyai keveredtek a fém csikorgásával.

A helyszínre érkező Cservenkai János, a HÉV akkori forgalmi osztályvezető-helyettese később csak ennyit tudott mondani: „Szörnyű látvány fogadott.”

A tragédiában huszonhatan vesztették életüket és ötvenheten sérültek meg, de a politikai dráma csak ekkor kezdődött: egyetlen nap alatt kellett találni egy bűnbakot, akit a rendszer példás gyorsasággal küldhet a halálba.

A katasztrófa gyökerei évekkel korábbra nyúltak vissza. Az 1945-ben felrobbantott újpesti vasúti hidat még nem építették újjá, ezért az Esztergom felől érkező MÁV-szerelvények nem a Nyugati pályaudvarra, hanem a szentendrei HÉV budai végállomására, a Császárfürdőhöz futottak be.

Ez a kényszermegoldás azt jelentette, hogy a két, teljesen eltérő rendszerű vasút egy szűk, ideiglenes csomóponton osztozott,

ami folyamatos manőverezést és rendkívüli figyelmet követelt. A forgalmi iroda és a váróterem egy közeli sarokház földszintjén kapott helyet, a vágányokat az utasok az Árpád fejedelem útján átsétálva érték el. Ezen a szűk keresztmetszeten kellett a reggeli csúcsforgalmat lebonyolítani.

Azon a végzetes reggelen az esztergomi vonat 6:27-kor érkezett. A menetrend szerint tizenhárom perc volt arra, hogy a gőzmozdonyt „körbejárassák”, vagyis a szerelvény másik végére helyezzék, és a poggyászkocsit is a helyére tolják, mielőtt 6:40-kor befut a szentendrei HÉV. A feladat a váltókezelőre, Molnár Imrére hárult. A bejárati jelzést az állomáson egy egyszerű villanykapcsolóval adták, a váltó helyes állását pedig egy petróleumlámpának kellett volna jeleznie, ami azonban kiégett, nem világított. Ráadásul

a szabályzat szerint két váltóőrnek kellett volna szolgálatban lennie, de csak Molnár Imre volt egyedül a fagyos, ködös reggelen. A rohanásban a váltót rossz állásban hagyta, és a HÉV-nek szabad utat jelzett.

A mentés és a helyszínelés még javában tartott, amikor a rendőrség és a MÁV szakemberei mellett megjelentek az Államvédelmi Hatóság nyomozói. Az ügyet azonnal elvették a vasúti szervektől, és a politikai rendőrség Fő utcai központjába szállították Molnár Imrét.

A Rákosi-rendszernek, amely alig egy héttel korábban törölte el karácsony másnapját mint munkaszüneti napot, kapóra jött egy szabotázsügy, amivel példát statuálhatott a „munkafegyelem” megerősítésére.

A kihallgatás során a váltókezelő először még tagadott. „A szerencsétlenséget nem szándékosan idéztem elő” – rögzítették első vallomását a Magyar Narancs által később feltárt jegyzőkönyvekben. Tíz órával később, a kimerítő és vélhetően erőszakos kihallgatás után azonban megtört. Egy újabb jegyzőkönyvbe már azt diktálták bele: „Beismerem… mert a népi demokratikus rendszer ellensége vagyok.”

Másnap délelőtt a Budapesti Katonai Törvényszék statáriális tárgyalásra tűzte ki az ügyet. A közveszélyokozás vádját szándékos rongálásra, szabotázsra minősítették át. Az ügyész halálbüntetést kért, a kirendelt védő mindössze annyit tudott felhozni, hogy a bíróság „megfelelő büntetést” szabjon ki.

A bíróság halálra ítélte Molnár Imrét. Kegyelmi kérvényét délután 16:15-kor elutasították, és 17:10-kor, alig 34 órával a baleset után, a Kozma utcai börtön udvarán kivégezték.

A sajtó napokig hallgatott. A Szabad Nép csak december 30-án közölt egy szűkszavú hírt a „szabotőr” kivégzéséről, a vasúti katasztrófa részleteiről egyetlen szót sem írtak.

A tragédia áldozatainak családjai és a sérültek magukra maradtak. A kártérítés esetleges és megalázó volt. Egy dunabogdányi özvegy visszaemlékezése szerint 1500 forint egyszeri segélyt kapott, másoknak a kabátjukon esett lyuk befoltozására adtak 20-30 forintot. Molnár Imre családja soha nem kapta meg a holttestet, és évtizedekig a szégyen bélyegét viselték.

„Anyám… nem hitte el, hogy apukát kivégezték, mindennap hazavárta”

– mondta el évekkel később a Magyar Narancsnak Molnár lánya, Petrás Ernőné. A baleset után felgyorsították a HÉV-kocsik favázas szerkezetének acélvázasra cserélését, és létrehoztak egy önálló Forgalombiztonságot Ellenőrző Osztályt.

Sem a családtagok, sem a vasúttársaság nem kapott hivatalos értesítést arról, mi történt Molnár Imrével. Ezzel párhuzamosan azonban a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala végrehajtási eljárást kezdeményezett vele szemben.

Mivel nem találtak lefoglalható vagyont – az ítéletben szereplő vagyonelkobzás tehát nem volt végrehajtható –, az ügy súlypontja 419 forintnyi „bűnügyi költség” beszedésére helyeződött át.

A tétel pontos összetétele nehezen rekonstruálható. Az 1952. december 27-i, az ítélet végrehajtását követő elszámolás még 74,80 forint „orvosi”, 178,20 forint „ítélet-végrehajtói” és 60 forint „egyéb” költséget rögzített.

1955. december 9-én a hivatal – „Varga” aláírással – szigorúan bizalmas levelet küldött a Fővárosi Bíróságnak. A levélben ez szerepelt:

„Értesítem a Bíróságot, hogy a nevezett a fenti számú ügyben jogerős ítélet marasztaló részének felhívás ellenére sem tett eleget, (...) ezért szíveskedjék a 419 Ft bűnügyi költség behajtása végett végrehajtási lapot kiállítani, s azt hivatalom fenti számának feltüntetésével a nevezett ingó és ingatlan vagyonára és keresetére leendő foganatosítás végett a bírósági végrehajtónak kiadni.”

A dokumentumban említett „nevezett” ekkor már közel három éve halott volt. Valószínűsíthető, hogy a levelet az 1952-ben bejelentett budapesti címére, a XVI. kerületbe küldték, de az irat a hozzátartozókhoz nem jutott el.

Nem sokkal később egy Komjáti nevű végrehajtó kereste fel Molnár korábbi szállásadóját, Singhoffer Endrét. Őt 1952. december 29-én az ÁVH – feltehetően rutinszerűen – már őrizetbe vette,

miután a Molnárral kapcsolatos házkutatás során két „indexes könyvet” és egy Független Kisgazda Párt-tagsági igazolványt találtak nála.

A helyszíni intézkedés nem hozott eredményt. A végrehajtó jelentésében úgy fogalmazott: „Molnár állítólag elköltözött (!!!) Békésszentandrásra”.

Komjáti csak egy 1956. január 27-én kelt levélből értesült arról, hogy a 419 forint Molnár Imrétől nem hajtható be. Február 17-én ezért azt kérte a bíróságtól, közöljék vele az örökösök elérhetőségét.

Néhány héttel később utasítást kapott, hogy keresse fel az özvegyet, amire április 8-án azzal reagált: „a végrehajtó örökösök után nem nyomozhat”.

Az igazságtételre negyvenhárom évet kellett várni. A rendszerváltás után, a levéltárak megnyitásával lehetővé vált a perújrafelvétel. A Fővárosi Bíróság 1995. június 26-án, a bizonyítékok és szakértői vélemények alapján jogerősen felmentette Molnár Imrét a szándékos rongálás vádja alól. Az ítélet kimondta, hogy a statáriális bíróság által megállapított tényállás nem felelt meg a valóságnak, és a baleset szándékossága semmilyen módon nem volt bizonyítható.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Tíz hónap után Kápolnásnyéken ért véget a top 50-es listás bűnöző bujkálása

A Fejér vármegyei nyomozók egy 48 éves, szexuális bűncselekményért elítélt férfit fogtak el. A férfi már megkezdte a rá kiszabott börtönbüntetés letöltését.

KÉK HÍREK

Ráléptek a gázra a Baranya megyei faluban: elképesztő összegbe került az eszeveszett száguldás

Egy autós a megengedett 50 km/h helyett száguldott a Baranya vármegyei településen. A pénzbírság mellett 8 közlekedési előéleti pontot is kiszabtak rá.

KÉK HÍREK

Eljárás az erkélyről kizuhant soproni kisfiú ügyében – A szülők akár öt év börtönt is kaphatnak

A hároméves gyermek egy társasház első emeletéről zuhant ki Sopronban, mentőhelikopter vitte kórházba. A rendőrség kiskorú gondatlan veszélyeztetése miatt indított hivatalból eljárást az ügyben.

MÚLT

A magyar börtöntörténet legsötétebb napja: Richter Richárd percek alatt végzett három őrrel a szegedi Csillagban

Richter Richárd 1984-ben három embert ölt meg a szegedi börtönben, a tárgyaláson végig tagadta bűnösségét. Az 1985-ös kivégzése lezárta a magyar kriminalisztika egyik legbrutálisabb ügyét.

DM Petra, kép: HírTV/YouTube - szmo.hu
2026. február 26.

1984. október 19-én a szegedi Csillagbörtön Alföldi Bútorgyárában a nap úgy indult, mint bármelyik másik. A gépek zaja, a fa illata és a fegyelmezett munka ritmusa töltötte be a teret.

Percekkel később azonban a rendet sikolyok és a halálfélelem kaotikus zaja váltotta fel. Richter Richárd, a börtön egyik legnehezebben kezelhető, „különösen veszélyesnek” minősített elítéltje egy vita után elrejtett késeivel támadt a felügyelőkre.

Az ámokfutás végére három ember haldoklott, többek súlyosan megsebesültek, a magyar börtöntörténet pedig egyik legsötétebb napját élte át. A történet 1985. február 26-án, egy hideg hajnalon, az akasztófa alatt ért véget, de a miértekre adott válaszok nélkül.

A Büntetés-végrehajtás hivatalos közlése szerint a támadásban hét munkáltatási felügyelőt és művezetőt ért támadás. Frank Tibor a helyszínen életét vesztette, Nagy Ferenc október 25-én, Tóth András pedig hetekkel később, november 24-én halt bele sérüléseibe a kórházban. Többen életveszélyes sebekkel élték túl a vérfürdőt.

Az út, amely Richter Richárdot a Csillagbörtön bitófájáig vezette, Budapesten, Angyalföldön kezdődött. 1956 decemberében született egy tízgyermekes, hírhedt család legfiatalabb fiaként.

A család a korabeli Kék fény című bűnügyi műsorban a „Béke tér rémei” néven vált ismertté. A fiú hamar állami gondozásba került, ahonnan rendszeresen visszaszökött.

Bűnözői pályafutása korán indult; 23 éves korára már nyolc évet töltött rács mögött különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt. A sorsdöntő fordulat 1979-ben következett be, amikor egy utcai verekedés során hasba szúrt egy férfit. Emberölési kísérletért hét év fegyházra ítélték, büntetését 1980-tól a szegedi Csillagban kezdte meg.

A börtönben sem talált megnyugvást: magatartása kiszámíthatatlan volt, többször került összetűzésbe a felügyelettel, amiért sorozatosan fenyítették. 1983 januárjában kapta meg a „különösen veszélyes” minősítést. Paranoiás félelmek gyötörték, étkezési szokásai rögeszméssé váltak, csak bizonyos ételeket volt hajlandó megenni, mert attól tartott, megmérgezik.

1984 márciusában került a fegyház bútorgyárába, ahol fizikai erejét és kézügyességét kamatoztathatta. Itt, a csomagolóanyagok között rejtette el azokat a saját maga által készített késeket, amelyekkel később a támadást elkövette.

A végzetes napot megelőzően a feszültség már tapintható volt. Október 18-án elvettek tőle egy kést, ami heves vitát szült. Másnap, október 19-én a főművezető irodájában az asztalon meglátott egy gumibotot, amit fenyegetésnek vélt. Pánikba esett, kirohant az irodából, és a műhelyben elrejtett fegyvereiért nyúlt.

Richter villámgyorsan mozgott, több műhelyen és irodán rohant keresztül, és válogatás nélkül szúrta meg az útjába kerülő művezetőket és felügyelőket. Végül a mosdóba szorították, ahol ellenállás nélkül letette a késeket.

Elfogása után elkülönítőbe zárták. Itt is folytatta a dühöngést: a cella kárpitjából puszta kézzel tépte ki a szögeket, melyek egy részét lenyelte, egy másikat a saját hasába szúrta. Hetekig kezelték kórházban, mielőtt az igazságügyi elmeorvosi szakértők megvizsgálták és beszámíthatónak nyilvánították.

„Soha nem adott magyarázatot arra a Richárd, hogy mi történt és miért ölt meg három embert és sebesített meg további hármat” – emlékezett vissza egykori védője, dr. Pálinkó Ilona.

A vádirat 1984 novemberének végén készült el, a nagy sajtóérdeklődés mellett zajló tárgyalás pedig 1985. január 2-án kezdődött a Csongrád Megyei Bíróságon. Richter a bíróság előtt végig tagadott, nem érezte magát bűnösnek. Az ítéletet január 8-án hirdették ki: hivatalos személy ellen, több emberen, visszaesőként elkövetett emberölés miatt halálra ítélték.

A Legfelsőbb Bíróság februárban helybenhagyta a döntést. „Richter Richárdot agresszívnek és elvetemültnek tekintették, pedig ismertem nála sokkal elvetemültebb bűnözőket is. Az ügyvédi beszélőkön is bilinccsel a kezén ült” – mondta a Blikknek dr. Pálinkó Ilona.

A kivégzést 1985. február 26-án, hajnali fél ötkor hajtották végre a Csillagbörtön akasztóudvarán. A 28 éves férfi a beszámolók szerint szótlanul, ellenkezés nélkül ment a bitófa alá.

„Egyébként a halálbüntetés végrehajtása során semmilyen rendellenesség, illetve rendkívüli esemény nem történt” – állt a 24.hu-n egy, a kivégzésen jelen lévő börtöntiszt visszaemlékezésében.

Richter Richárd kivégzése az utolsók között volt Magyarországon. Az utolsó halálos ítéletet 1988. július 14-én hajtották végre Vadász Ernőn. Két évvel később, 1990. október 31-én az Alkotmánybíróság egy történelmi jelentőségű határozatában kimondta, hogy a halálbüntetés sérti az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, ezért megsemmisítette azt.

Az áldozatok emlékét a Szegedi Fegyház és Börtön falán márványtábla őrzi, sírjukat pedig az intézmény és a hozzátartozók minden évben megkoszorúzzák.

Via Délmagyar

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Büntetőeljárást indított a rendőrség, miután rálőttek egy fideszes aktivistára Szentendrén

Egy fideszes aktivistára lőttek rá gázpisztollyal Szentendrén, miközben a közelgő választásra gyűjtött aláírásokat. A rendőrség fegyveresen elkövetett garázdaság miatt büntetőeljárást indított.

KÉK HÍREK

Nyomozni kezdett a rendőrség Vitályos Eszter bejelentése után, miszerint gázpisztollyal lőhettek rá egy fideszes aktivistára

A kormányszóvivő szombaton adott hírt a történtekről. Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást fegyveresen elkövetett garázdaság gyanúja miatt.

KULT

„Biztos voltam benne, hogy ki fognak rúgni” – 50 évesen vallott a siker sötét oldaláról a 90-es évek egyik legnagyobb sztárja

Freddie Prinze Jr. a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásának kezdeti nehézségeiről beszélt. A színész tavaly visszatért a szerephez, így a kerek évforduló apropóján értékelte át karrierjét.

MÚLT

A 72-es szoba titka: Deák Ferenc húsz éven át élt feleség és saját otthon nélkül egy pesti hotelszobában

A haza bölcse élete utolsó évtizedeiben az Angol Királynő szállóban élt. Ez az életforma tudatos döntés volt, de nem két fillérbe került.

Fehér Adél, Fotó: Wikiforrás - szmo.hu
2026. március 02.

Képzeljünk el egy szobát a pesti belváros szívében. Nem egy palotát, nem is egy miniszteri dolgozót, hanem egy egybenyitott, kéthelyiséges szállodai szobát. Az egyik sarokban egy gyalupad áll, a levegőben „cabanos” szivar sűrű füstje terjeng. A falon költők arcképei lógnak, az asztalon pedig nem államiratok, hanem egy tölgyfa doboz. A díványon egy idősödő, köpcös úr ül, akihez reggeltől estig zarándokol a nemzet színe-java: arisztokraták, politikusok, újságírók. Ez a 72-es szoba az Angol Királynő szállóban, a lakója pedig Deák Ferenc, a haza bölcse. Itt, a forgács és a szivarfüst között születtek meg azok a gondolatok, amelyek elvezettek a kiegyezéshez és egy új korszakhoz.

Az ország legbefolyásosabb embere egy hotelszobából irányította a nemzet sorsát, miközben nem volt sem felesége, sem saját háztartása.

Deák Ferenc 1854. november 11-én, Szent Márton napján költözött végleg Pestre, hátat fordítva a zalai gazdálkodásnak. Pár nap után az Angol Királynőben telepedett le, amely a mai V. kerületben, a korabeli politikai és társasági élet epicentrumában állt, közel a mai Vigadóhoz. A döntés mögött egy tudatos stratégia húzódott: Deák felismerte, hogy a valódi befolyást csak a központból, a sűrűjéből lehet gyakorolni.

„Pest maga országunk fővárosa, s a míveltségnek, kereskedésnek és tudományoknak fészke…”

– írta már évekkel korábban. A hotel nem csupán lakhely volt, hanem egy nyitott ajtajú, informális politikai szalon, ahol a délelőtti órákban bárki felkereshette, aki az ország sorsát a szívén viselte. Amikor 1854-ben Pestre érkezett,

a Pesti Napló diadalmasan közölte: „Deák Ferencz megérkezett s ezentúl állandóul Pesten fog lakni.”

A kortársak szerint Deákot a „szinte megdöbbentő józansága” tartotta távol a házasságtól. Nem volt aszkéta, kedvelte a nők társaságát, de hiányzott belőle az a szenvedély, ami egy ilyen kötelékhez kell. Ezt a távolságtartást ő maga is finom öniróniával kezelte. Egy baráti beszélgetés során, amikor a nősülés került szóba, mosolyogva zárta le a témát. „No lásd, ha megházasodtam volna, most vén asszony várna rám a szobában s talán a nyoszolyában is” – rögzítette a pillanatot Eötvös Károly a Deák Ferencz és családja című művében.

A szállodai élet praktikus előnyökkel is járt: mentesítette a saját háztartás fenntartásának gondjaitól, így minden idejét és energiáját a közéletnek szentelhette.

A 72-es szoba világa a puritán egyszerűség és a szellemi pezsgés különös egyvelege volt. Nevelt gyámleánya, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona visszaemlékezései szerint a nappali központi eleme az íróasztal volt, amely felett Vörösmarty, Kisfaludy, Kölcsey és Berzsenyi arcképe függött.

A másik meghatározó bútor a dívány volt, amelyen üldögélve fogadta vendégeit. A lakosztály hamarosan fogalommá vált. „Pesten, Deák Ferenc szobája az »Angol Királynő« szálló hetvenkettedik száma alatt, volt az a hely, hova az ország előkelői, a nemzet művelt köre elzarándokolt…” A napirend egyszerű volt: a délelőtt a nyitott fogadóóráké, a délután pedig a bizalmas megbeszéléseké, amikor például gróf Andrássy Gyula érkezett egyeztetni.

Ha Deák magányra vágyott, a jelzés egyértelmű volt: a folyosó felől a zárban hagyott kulcsot egyszerűen bevette a szobába.

Amikor nem dolgozott, a gyalupad mellett talált kikapcsolódást, fafaragással, pipafejek és sétapálcák készítésével foglalatoskodott.

Egy ilyen életforma fenntartása komoly anyagi hátteret igényelt. Deák pénzügyi modellje éppolyan letisztult és racionális volt, mint a politikai stratégiája. Amikor 1854-ben eladta Kehida körüli, ezer holdas birtokát gróf Széchenyi István feleségének 55 000 forintért, az ügylet nem egyszerű adásvétel volt. A vételár egy részéből rendezte adósságait, a fennmaradó tőkéből pedig

a Széchenyi család évi 600 körmöci arany, azaz körülbelül 2912 forint életjáradékot biztosított számára.

Ehhez jött még hozzá az országgyűlési tevékenysége idején kapott évi 2100–2200 forintos képviselői tiszteletdíj.

A korabeli összegek mai értékének meghatározása két eltérő módszerrel lehetséges. Ha a forint vásárlóerejét vesszük alapul, egy 1867-es forint ma körülbelül 4758 forintnak felel meg. Ezzel számolva Deák teljes éves jövedelme mai áron 24–32 millió forint között mozgott, a kétszobás szállodai lakrész becsült éves díja pedig 2–5 millió forint körül lehetett. Egy másik megközelítés az aranyfedezet:

a 600 aranydukát körülbelül 2,09 kilogramm színaranyat jelent, amelynek piaci értéke a mai árfolyamokon meghaladná a 110 millió forintot.

A 72-es szoba azonban több volt, mint egy kényelmes lakhely; a modern magyar politika egyik legfontosabb műhelyévé vált. Itt formálódtak az 1861-es felirati javaslat kulcsmondatai, itt született meg a híres „Húsvéti cikk” koncepciója 1865-ben, és itt zajlottak a kiegyezéshez vezető legfontosabb háttéregyeztetések. Deák a puritán környezetben, a ceremóniákat mellőzve teremtett olyan légkört, ahol a lényegről lehetett beszélni. Jellemző, hogy 1867-ben Ferenc József koronázásának pompáját betegségre hivatkozva kihagyta, és a szobájában maradt.

Élete utolsó szakaszában egészsége megromlott. 1875 közepén elhagyta az Angol Királynőt, és nevelt gyámleánya otthonába költözött. A 72-es szoba csendes lett, a politikai zarándokhely bezárta kapuit. Deák Ferenc 1876. január 28-án hunyt el.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Szörnyethalt a 20 éves jégkorongozó az M3-ason, apját súlyos sérülésekkel mentették ki a roncsból

Az M3-as autópálya zuglói szakaszán csapódott a zajvédő falnak egy személyautó péntek éjjel. A járművet vezető fiatal a helyszínen meghalt, utasát a mentők súlyos állapotban szállították kórházba.

KÉK HÍREK

A bolti eladóknak lett gyanús: így csaltak ki 3 millió forintot egy szigetszentmiklósi férfitól

A csalók gyanús pénzmozgásokra hivatkozva kérték el a sértett adatait, majd azokkal vásároltak és pénzt vettek fel. Az elfogott tettestől a rendőrök több mint másfél millió forintot és két telefont foglaltak le.

KÉK HÍREK

Hét év után hozták helyre Orosz Bernadett összetört orrát – Bántalmazója szerint ez csak egy „szépészeti” műtét volt

A hatgyermekes édesanyán funkcionális műtétet hajtottak végre, amely során az orrsövényét is korrigálták. A nő a verés óta súlyos betegségekkel küzd.

MÚLT

17 évesen ment férjhez és 27 évesen lett özvegy Zrínyi Ilona, akitől az osztrákok bíborosa elvette a gyermekeit

A Habsburg király megbízottja hazugsággal szakította el tőle Ferencet és Juliannát, akiket soha többé nem láthatott.

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2026. március 01.

Pontosan 360 éve, március 1-jén fejedelmi esküvő pecsételte meg nemcsak két fiatal, hanem az egész ország sorsát.

A 21 éves I. Rákóczi Ferenc Zborón vette feleségül a mindössze 17 esztendős Zrínyi Ilonát.

Ezzel a korszak két legbefolyásosabb családja, az erdélyi Rákócziak és a horvát Zrínyiek kötöttek szövetséget.

A menyegzőt országos jelentőségű eseményként szervezték meg, mely a kereskedelem és a politika közös érdekei mellett az országegyesítés terveit is szolgálta - írja a Rubicon Online. A vőlegény anyja, Báthory Zsófia uralkodói családból származó feleségről álmodozott fia számára, a menyasszony pedig apjával, Zrínyi Péter horvát bánnal és Aurorika húgával érkezett a Sáros vármegyei esküvőre.

A házasságból három gyermek született. Elsőszülött fiuk, György 1667-ben jött világra, de kisgyermekként meghalt.

1672-ben született lányuk, Julianna Borbála, majd 1676. március 27-én a borsodi Borsi kastélyában a várva várt fiú örökös, a későbbi szabadságharcvezető, II. Rákóczi Ferenc. A családi boldogság azonban nem tartott sokáig.

A legkisebb fiú születése után alig több mint három hónappal, 1676. július 8-án I. Rákóczi Ferenc elhunyt. Az ekkor csupán 27 éves Zrínyi Ilona özvegyen maradt gyermekeivel.

A tragédia után az özvegy elérte, hogy a gyermekei gyámja maradhasson. 1682-ben feleségül ment Thököly Imréhez.

Második férje elfogása után egyedül védte Munkács várát a császári seregek ellen. Ám 1688-ban kénytelen volt feladni Munkácsot.

A Rákóczi-gyerekek az uralkodó gyámsága alá adattak, azon kikötéssel, hogy a fejedelemasszony velük együtt rangjához illő kísérettel Bécsben fog lakni.

I. Lipót a gyermekek neveltetésének felügyelőjévé Kollonics Lipót akkori németújhelyi püspököt jelölte ki.

Miután a család 1688. március 27-én Bécsbe érkezett, Zrínyi Ilona gyermekeit elszakította az anyjuktól. A 16 éves Juliannát személyesen vitte magával az orsolyák klastromába, Ferencet pedig jószágigazgatója lakására.

Négy nap múlva az ifjú II. Rákóczi Ferencnek búcsút kellett vennie édesanyjától, és elvitték a a csehországi Neuhausba, hogy a jezsuiták ottani kolostorában neveltessék.

Zrínyi Ilona soha többé nem látta a gyermekeit.

II. Rákóczi Ferenc Emlékirataiban így emlékezett vissza az utolsó találkozásra: „bárcsak Uram elibéd vittem volna könnyeimet, melyek anyám utolsó ölelésekor szemeimből ömlöttek. Utolsót mondok, mert többet nem engedték, hogy lássam őt… mert igen nagy volt köztem és néném közt a gyengéd érzelem, amely mindkettőnk részéről anyánkban egyesült, ő pedig viszonozta azt.”

Zrínyi Ilonát Bécsben tartották túszként. 1692-ben Thököly Imrének sikerült egy fogolycserével kiváltania, ekkor hagyta el végleg az országot.

Férjével az Oszmán Birodalomba, Nikomédiába (a mai İzmitbe) költözött, és 1703-ban bekövetkezett haláláig soha többé nem látta sem hazáját, sem a gyermekeit. Hamvait fiával együtt 1906-ban szállították Magyarországra, és a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

Via Rubicon, Szinnyei József