MÚLT
A Rovatból

Már nem létező budapesti mozik

Több mint száz mozi üzemelt Budapesten a 20. század elején. Ma 31 működik...


A Fortepan képei között válogatva Az Ilyen is volt Budapest blog összegyűjtötte majdnem az összes mozit és történetüket, amik egykor Budapesten működtek. Egy korábbi cikkben már mi is bemutattunk jónéhányat, sőt egy korabeli mozibérletet is láthattatok.

Várjuk a ti visszaemlékezéseiteket is: melyik moziban, melyik filmet láttátok? Meséljétek el, milyen élmények fűznek a filmszínházakról, mit történt az egykori mozi-épületekkel, mi található bennük vagy a helyükön manapság?

1915-1923. Rákóczi út. (1918-tól Blaha Lujza tér.)

A mai Corvin áruház helyén 1912-től előbb mozi, később, 1915-től, mint kabaré működött. 1918-tól Apolló színpad volt a neve 1923-ig. Azután a Corvin áruház építése miatt átköltözött a későbbi Royal szállóba. Mindez az 1874 óta Akácfa utcából fényképezve!

apollo

Az útburkolat természetesen kockakő, a közvilágítás természetesen gázlámpa, a háttérben természetesen a Rókus kórház. A kandeláberek természetesen ekkor is szépek, a fákat már ekkor is (természetesen) próbálták védeni. Az öltözködés pedig "már ekkor is korabeli".

1950-es évek. A Baross téren a Verseny utca és a Keleti pályaudvar között állt a Capitol mozi

Itt van ma (2013) a Baross szobor...de talán már nem sokáig. Úgy hírlik, hogy visszakerül az eredeti helyére. Mindenképpen érdemes figyelni az emberek öltözködését és a hajviseletét is!

capitol

Egy kis személyes a végére. Gyökhegyi Bánk észrevétele:

A Capitol moziban a "Nagy Család" című film volt az utolsó, amit 1950. március 22-én vetítettek, és másnap a mozit végleg bezárták. Ezután a MÁV használta tehergépjármű telepként, amíg az épületet (jelenleg) nem ismert időpontban lebontották. A képen látható, hogy az épületen semmilyen nyoma nincs a mozi működésének (filmcím, plakát), ezért biztosra vehető, hogy a kép 1950 tavasza és 1955 között készült, amikor a Mávag N26 'Harcsa' buszokat kivonták a forgalomból. Az öltözetek és a rossz állapotú CA230 rendszámú Steyr 55 alapján inkább az ötéves periódus korábbi részét pártolnám.

Névjegy: Ilyen is volt Budapest blog

A szerkesztő, Popovics András 14 éves kora óta járja Budapest utcáit. Akkor, 1970-ben kapott szüleitől egy Verhovina motort, amit régesrég autó váltott fel, hiszen András taxisként dolgozik. Ő a City Taxi 424-es munkatársa és tulajdonostársa, aki Budapestet örökre a szívébe zárta.

Eleinte csak gyűjtötte a fotókat, majd szenvedélyévé vált, hogy minden képről, minél több információt szerezzen. Innen pedig már csak egy ugrás volt, hogy gyűjteményét nagyon sok Budapest rajongóval megossza, és ezekkel a szavakkal ajánl a figyelmetekbe:

"az oldalamat nem csak a nosztalgiázni vágyóknak ajánlom, hanem azoknak is akik szeretnék tudni, szeretnék látni, hogy milyen is volt Budapest egyik-másik pontja, tere, útja, utcája, kereszteződése, háza, hídja, épülete, egyéb nevezetessége, stb. 20,30,50,70,100, vagy akár 130 évvel ezelőtt!"

Ebből a fantasztikus és kiapadhatatlan gyűjteményből válogatunk mi is és portálunkon időről időre találkozhattok majd a különböző válogatásokkal.

1957. A Népszínház utca még kockaköves

A Bérkocsis utca sarkán maga a Nap mozi. Az egyik film: az Árnyék, a másik pedig az: Aranyalmafácska.

nap

A kép baloldalán látható a kör alakú járdasziget a terület közepén. És ez a kör nagy dolog sok embernek a gyermekkoromból. Akinek beugrik, az kérem, hogy jelentkezzen!

Jobboldalt egy középperonos, osztott ablakos "bukfenc" villamos, ami ekkoriban a 37-es számot viselte.

1957. A Lenin körút még kockaköves

A Zrínyi mozi. (Ma Hunnia, ha még megvan egyáltalán...) Nekem úgy tűnik, mint ha még a Nap is másképp sütött volna akkor!

zrinyi

Az aktuális filmek : Oké Néró, A flotta hőse és töltőtoll javítás garanciával!

1958. Lenin körút

szikra

Szemben a Nyugati pályaudvarral a Szikra mozi és mellette a Tavasz bár. Az út kockakő, de az autókat nem ismerem fel.

1958. A Népszínház utca és a Csokonai mozi

Az egyik járókelő kezében ott látható a kor egyik ikonja a : "cekker"! Jellegzetesség még a falon látható lyukak, amik az 1956-os forradalom nyomai.

csokonai

1970-es évek. Kun Béla tér az Alfa mozival

A film a tüzes íjász Giuliano Gemma-val. Politika nélkül mondom, hogy ezek nagyszerű idők voltak!

alfa

Alfa mozi

alkotmány

Alkotmány mozi

1970-es évek, Újpest, Árpád út

10-es járatszámú Bengálik haladnak a Váci út felé is és Rákospalota felé is. A háttérben még áll az Alkotmány mozi! Jobb oldalon a Lada egy taxi és még nincs rajta szabadjelző!

1970-es évek, Zrínyi utca (Pesterzsébet), a Bocskai Mozi

Első ízben az 1921 után PÓSA néven találunk róla említést. 1926-ban az új neve CORVIN lett, az ekkori adat szerint 600 fő volt a befogadóképessége. 1959. április 2-án HATÁR MOZI néven nyílt meg újra.

bocskai

Ez a név mindössze fél évig létezett, mert 1959. október 8-tól már BOCSKAI MOZI volt a neve.

1980-ban nyári szünetre zárt csak be, ami a mai napig tart...

Az 1980. június 9-én bemutatott film, a "Kínai negyed" volt a mozi búcsúelőadása. Nem egy MULTI PLAZA, de nekünk akkoriban nagyon is megfelelt. Az édesapám képes volt ide citálni a családot, hogy megnézhessük a "Sellő a pecsétgyűrűn" című filmet.

1975. A Rákóczi úton az Otthon áruház és Tisza mozi

Előtte az, azóta már beépített foghíjtelek. Tisza Mozi. A mozi az ötvenes években a büszke Rákóczi nevet viselte!

Ikarus, Mercedes, Zsigulik, Trabant. És itt már van BUSZ-sáv. A háttérben a Keleti pályaudvar. Fellelhető még az ostorlámpa és a fém szemétgyűjtő.

tisza

A villamos és a vágányok már sehol... Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ennek már majdnem 40 éve!

1982, Pestújhely, Gőgös Ignác utca, 1., a Széchenyi mozi

Pestújhely községben a Széchenyi színház 1911 május 25-től kezdett működni. Alapvetően színházként, de alkalomszerűen filmvetítés is történt.

Az 1921 óta csak moziként használták. A neve rövid ideig ERZSÉBET mozi lett, de ez a név igen rövid életű lehetett, ugyanis a minden év végefelé kiadott évkönyvekben ez a név sosem szerepelt. 1922 végén is, 1923 végén is, és később is, mindig Széchenyi a név, ebből következtetni lehet, hogy az új elnevezés nem érte meg az év végét sem. A Széchenyit inkább a polgári közönség kedvelte.

szechenyi

A mozi 1949-ben megszűnt. Zöldségraktár lett, 1956-ig. 1957-ben újra mozi lett belőle. Aztán zárva volt, felújítás miatt, 1961. október 12-től 1962. április 15-ig. A továbbiakban is Széchenyi néven működött. Utolsó napja 1989. szeptember 12. volt, a Beverly Hills-i zsaru című filmmel zárt.

Ha pedig ellátogattok az Ilyen is volt Budapest oldalra, a fotókat kinagyítva, minden apró részletet szemügyre vehettek.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk