MÚLT
A Rovatból

Kik azok a milimárik? Vannak még tejivók?

A Mélyenszántó blog szerzője mesél a tejeskofákról, a tejivókról és tejcsarnokokról, 100 éves fotókkal illusztrálva a tejivás történetét.


A Mélyenszántó blog gasztronómiáról, vendéglátó helyekről, Budapestről és mindezek történetéről, érdekes epizódjairól szól. A gasztronómia nem csupán egy remek étel élvezetes készítése-fogyasztása, hanem egy életstílus, az élvezetek és örömök maximális kihasználása, illetve más oldalról a társasági együttlétek kellemessé tétele.

A másik két fő témakör is e célokat szolgálja háttérinformációkkal, a múlt és jelen figyelemre méltó embereinek, helyeinek és történéseinek bemutatására, az emlékek megőrzésére.

A tejivás csecsemőkorunk óta fontos kelléke volt testi fejlődésünknek. Ezt felismerve a tej termelése és kereskedelme önálló iparággá cseperedett az 1800-as évek végére, és a szövetkezeti mozgalomnak is példa értékű területévé vált. A több százezres számú budapesti család mellett az óvodák, bölcsődék, kórházak ellátása, a napi sokezer liter tej (és a tejtermékek mázsái) gyors eljuttatása a fogyasztókhoz komoly és felkészült apparátust igényelt.

Kezdetben természetesen jelentős munkát végeztek a tejeskofák. A piacokról szóló cikkekben már kifejtettük a "kofa" szó jelentését és a mesterség rövid történetét. Az idők folyamán a hátukon-karjukon nagy kosarakat és kannákat cipelő tejes asszonyságok "gépesítették" az iparágat – azaz kocsira szálltak, így a 30-50 literes kannákat is könnyebben hordták körbe a városban.

milimari4

milimari5

A hazai kocsis "Milimárik" eredete a francia-holland vidékről származik, ahol ezt a nemes feladatot az ottani tejeskofák kutyafogatok segítségével látták el. Hollandiában ma már idegenforgalmi látványosság egy-egy kutyák által húzott kordé, de még az 1950-es években is mindennapos látvány volt a kisebb körzeteket ellátó tejesasszony. Budapesten is kísérleteztek kutyafogattal, de a legközelebbi "tejes" település, Soroksár is olyan messze volt a belvárostól, hogy a kutyák belefáradtak a vontatásba. (Soroksár még 8-10 éve is komoly „tejforrás” volt nagy tehenészetével. Magam is sokat vásároltam az igazi – tehénből származó és nem összepancsolt – soroksári tejekből.)

A "Milimári" bevonul az irodalomba

A népszínművek keletkezésekor az általános szórakoztatás volt a fő cél, a színházakban olyan darabokat akartak játszani, amelyek sok embert vonzanak a nézőtérre. E műfajban tehát az emberek sokaságát érdeklő, azaz minél ismertebb és több embert közvetlenül is érintő témaköröket dolgoztak fel. A milimári feltétlenül ilyennek minősült, hiszen szinte minden fővárosi polgárcsalád ismert egy-kettőt a szakma művelői közül.

A korábban keletkezett paraszti témák feltámasztására Szigligeti Ede az 1860-as 70-es években még kísérletet tett, de a népszínmű a 19 század utolsó harmadára visszavonhatatlanul városi szórakoztató műfajjá vált. Sőt a népszerű stílus Budapesten saját kőszínházat is kapott a Népszínház 1875-ös megnyitásával. Ezt a remek és építészetileg szenzációs színházat mi már Nemzetiként sirattuk meg a lebontásakor. (Csak érdekességképpen: a körút alatti széles alagúton szállították oda-vissza a díszleteket a Csokonai utcai raktárakba és műhelybe, ahol a szenzációs kilátást biztosító színházi víztorony a mai napig működik tárgyalóként és az egész Pestet bemutató kilátóként!)

A korszak kedvelt színmű írói közé tartozott (Abonyi Lajos, Tóth Ede, Margitay Dezső, Mátrai Béla, Csepreghy Ferenc, Lukácsy Sándor stb. mellett) Balogh Tihamér is, A Milimári szerzője, kinek darabját 1880-ban mutatták be. Az ugyanakkor megjelent kotta címlapján Blaha Lujza látható a Milimári szerepében (egyébként ő játszotta a szerző másik, Cigány Panna c. darabjának főszerepét is). A címlapon a városon kordéjával átszáguldó Milimári mögött a Népszínház akkor még fiatal épülete is látszik.

milimari2
A kor és a "milimáriság" érzékeltetésére felidézem a színdarab címadó dalának szövegét:

Be a városba rádlizik a Milimári reggel

Sok házba Kuncsafthoz benyit Kannával és köcsöggel

Mi mindent lát a rendőrség - már mint a Soroksári

Az sem vesz annyit észre, mint a Mili Milimári

Az sem vesz annyit észre, mint a Mili Mili mári.

A "nagysága" bosszús nagyon, A sok kávét kiadta

És még is mint a szilvalé, oly híg az Isten adta!

Az ám! - szakácsné, szobalány, a Klári meg a Mári

Az első aufguszt (felhörpentést mutat) tudja azt

A Mili... Milimári!

Az első aufguszt - tudja azt A Mili... Milimári!

A korzón este kényesen sleppez sok úri dáma,

A férfi nép sóhajtva néz, és majd megvész utána!

Pedig haj! Arcszín, gyöngyfogak, mind svindli, lári fári:

Beh másnak látja reggel ezt a Mili Milimári!

Beh másnak látja reggel ezt a Mili Milimári!

És mégis, furcsa sorja ez a mai rossz világnak,

Irigye is van, annyi hogy! A milimárisságnak!

Irigyli a miniszter is, például gróf Szapáry

Hogy pénzt teremt meg vízbül is sok Mili Milimári!

Hogy pénzt teremt meg vízbül is sok Mili Milimári!

A tejesasszony motívuma még sok helyen megjelenik a dalokban, mint például Fényes Szabolcs nagysikerű operettjében, a Véndiófában is. A "Jaj a Sári" című betétdal refrénje:

Jaj a Sári, Jaj a Sári

Soroksári milimári...

Megszületik a "Főváros dajkája"

A milimári intézménye tehát sokáig hozzá tartozott Budapest hétköznapi életéhez, még az "utcaképéhez" is. A termelt és a Fővárosba szállított tejmennyiséget azonban a század végére már 20-30 ezer asszonyság sem tudta volna kezelni. Egy érdekes adat az 1889 évi városi statisztikákból: naponta vasúton és közúton (azaz szekereken) kb 75.000 liter tej érkezett Budapestre!! Ehhez járult még a helybéli termelés – kb. 47.000 liter -, mely az akkor még egzisztáló istállókból származott. Számomra érdekes (sőt megdöbbentő) információ volt, hogy a milleneumi ünnepségek idején még 1005 istállóban tartottak tejelő teheneket a különböző belső és külső kerületekben. Az V. kerületben is neveltek 29 tehenet, de a legnagyobb ellátók a VIII. és a IX kerület gazdái voltak, külön-külön csaknem 2000 tehenükkel.

A kormány először 1886-ban foglalkozott a tejkereskedelem rendezésének szükségességével. Akkor is azért, mert a járványügyi bizottság az elhanyagolt fővárosi istállókat a kolera és/vagy tífusz fertőzés elsőrendű gócának vélte, és kb. ezer majoros kitelepítését ajánlotta a tanácsnak. Ez persze kemény dió volt, mivel a napi tejmennyiség több, mint harmadát (38%) ezek az istállók adták. A kolera/tífusz veszélyt hamarosan megoldották, de a tejkereskedelem rendezése sem várathatott tovább magára.

tejivo1tej_reklam1

A Nagycsarnokban lévő egyik tejkereskedő korabeli reklámja

Néhány lelkes és kezdeményező gazda ösztönzésére 1883-ban megalakult a Központi Tejcsarnok Szövetkezet. A születésénél 41 pestkörnyéki birtok (Vecsés, Cinkota, Hatvan, Aszód, Süly, Üllő, Gyömrő, Monor) tulajdonosa mellett ott volt az Országos Tejgazdasági Felügyelőség (OTF) is Egan Ede vezetésével - a földmívelési kormányzat nevében. Ő lett a továbbiakban a tejmozgalom lelkes szervezője és a szövetkezet irányítója is. A szövetkezés létrejöttének szükségességét elsősorban az indokolta, hogy halaszthatatlanná vált Budapest tejellátásának mennyiségi és minőségi javítása. Az egyre növekvő lakosságot a piacra vitt tejjel nem lehetett kielégítően ellátni, az árusított tej több mint 50%-a hamisított és emellett egészségügyi szempontból is súlyosan kifogásolható volt. A fővárosban uralkodó rossz tejellátás miatt 1883-ban szövetkezeti tejüzemet létesítettek. Az üzem a korabeli viszonyokat tekintve igen korszerű volt.

Itt kell említeni a leendő felszerelések között a világ akkori legkorszerűbb szeparáló gépezetét is, mert ezekkel szerelték fel az első nagy tejüzemeket is. Az Alfa-Laval berendezések már az 1900-as években olyan komoly technológiával készültek, hatalmas szervízhálózattal rendelkeztek, hogy az ipari méretű tejfeldolgozásnál jelentős előnyt képviseltek a Szövetkezet számára is. A szeparátor azt jelentette, hogy például a régi kézi "köpülés" helyett ezzel a géppel tudták szétválasztani a tej alkotórészeit (az ivótejet elválasztva a vaj és a sajtok alapanyagától). A következő leírásból pontosan látható a berendezések előnye és működése:

milimari1tejszovetkezet_gep

Egy tejcsarnok felállítás azonban kifejezetten drága mulatság, mert nagyon sok, korszerű – ezáltal elég drága – berendezésre volt hozzá szükség. Az Alfa-Szeparátorok mellett kellett ugyanis egy telek, fedett helységek, irodák, istállók, kamrák, gőzgép kazán, tejfölöző gépek, vajköpülő, vajgyúró, „felhúzógép” a tej emelésére, hűtők a teljes tejnek, tejszínnek és lefölözött tejnek, sajtüstök, tejszállító kupák, edények a fióküzletekbe, tejszállító kocsik, lovak, lószerszámok, egyenruhák a kocsisoknak, munkaruha a munkásoknak, stb. ez összesen kb. 220 ezer akkori forint. Kellett hozzá még a tehéntartó gazdák azonos érdekein alapuló összefogása, amelyben kötelezettségeket vállaltak saját állat állományuk és részvényeik arányában a társaság hozamot hozó hasznos működése érdekében. Miután a szövetkezet tagjait – „eléggé el nem ítélhető módon” - nem csak a humanitárius célok vezették, az alapszabály szigorúan meghatározta a tagok jogait és kötelezettségeit, az üzletrészek megosztást, azok értékét, az üzletrészenként tartandó tehenek számát és a kötelező tejbeszállítás mértékét is.

Az 5-7 tagú igazgatóságot a közgyűlés választja meg, amelyben minden tag annyi szavazattal bír, amennyire üzletrészeinek száma jogosítja. Az igazgatóság joga a társaság elnökének megválasztása. Ezen választás az első alkalommal a Csíkszentkirályi, és Krasznahorkai gróf Andrássy Aladárra, az ARANYGYAPJAS REND lovagjára esett, (akinek egyébként elévülhetetlen érdemei voltak a 48-49-es szabadságharcban, többek között Görgey Artúr tábornok főparancsnok segédtisztje, majd később Bem József tábornok őrnagya volt).

tejszovetkezet1

Andrássy gróf megválasztásánál jelentős szempont volt az, hogy ő a Magyar Általános Hitelbank egyik alapítója és 28 évig elnöke, ami garanciát jelentett arra, hogy a szövetkezeti társaság indítása az anyagi háttér szempontjából is zökkenőmentes legyen. Mindenki felismerte a szövetkezet megalapításában és az indulás kockázatos buktatói kivédésében a stabil anyagi támogatás jelentősségét. Mivel gróf Andrássy Aladár a díszelnökségért nem kért anyagi támogatást, a Szövetkezet hálás közgyűlése, érdemei elismeréséül pénzt szavazott meg portréjának olajfestményként történő elkészíttetésére.

A "Főváros Dajkája" – ahogy egy korabeli újságíró, Ágai Adolf az üzemi látogatása után elnevezte a Tejszövetkezetet – rendezetté tette a város minőségi tejellátását és hamarosan igen látványos elemekkel bővítette a városképet is.

Árusító helyek és tejivó csarnokok

A Tejszövetkezeti mozgalom rendkívül gyorsan fejlődött és hamarosan átvette a fővárosi tejellátás vezérlő szerepét (bár a milimári-probléma még 40 évig aktuális gondot jelentett). 1896-ban már az évi 3.676.422 liter tej 50%-át házakhoz szállítva, 35%-át saját fióküzletekben és 15%-át szerződött kereskedőkön keresztül juttatták el a sokezer vásárlóhoz.

Voltak persze gondok is, mert a tehenek nem üzletszerűen termelnek, az ütemezéshez semmi érzékük nincs, úgyhogy a legtöbb tej júniusban, júliusban, augusztusban került az üzemekbe, amikor a fogyasztás a legalacsonyabb. Az igazgatóság tejpoharazók felállításával igyekezett áthidalni a problémát. A fővárosi tanáccsal való rövidebb-hosszabb csatározások után sátrakat telepítettek a Városligetbe, a Margitszigetre és az állatkertbe. A minőséget itt is állandóan és szigorúan ellenőrizték. A német mintára megszervezett tejivó hálózat a Millenniumi Kiállítás tejcsarnok pavilonjával indult és az 1910-es évekre városi hálózattá bővült.

tejivo2tejivo3

Városligeti Tejivó pavilon, ill. kertvendéglő

tejivo4

Tejivó az Állatkertben

tejivo5

Az Erzsébet téri tejivó csarnok és a Zenepavilonja, mely a nagyérdemű szórakoztatására rendszeresen fogadott katonazenekarokat

tejivo6tejivo7tejivo8

A margitszigeti első tejivó, illetve az átépítés utáni változata - mely a Víztorony tövében a Margitszigeti Színpad első épülete lett

A tejivó sátrakból a népszerűségük miatt nagyon gyorsan kisebb épületek, majd a komolyabb kertvendéglőkkel is vetekedő tejivó csarnokok, éttermek, sőt kultuszhelyek lettek. A város kiránduló pontjain a 20. század elejére sorra kiépültek az "egészséges táplálkozás" bázisai és az 1910-es évekre már nagyon komoly forgalmat bonyolítottak le. Az első világháború után hamar feltámadt ez a vendéglátási ág – hiszen tudjuk, a teheneket nem a gazdaság, hanem a természet vezérli...

A tej bolti értékesítése is nagy léptekkel növekedett és szinte minden belvárosi utcában találhattunk Tejszövetkezeti üzletet, vagy elsősorban tejet és termékeket árusító kisboltokat ("szaladj le a tejcsarnokba" – mondta Édesanyám gyerekkoromban). Mindezekből bemutatunk régi képeslapokat, melyek jól illusztrálják a tejivás népszerűségét, hiszen az esetenként hatalmas épületeket másként nem is tudták volna fenntartani.

Tejpropaganda

A Központi Tejszövetkezet Rt (mert a növekedésben a századfordulóra részvénytársasággá alakult) folyamatosan számos konkurenssel küzdött a sikerért és főként a minőségért. Ehhez már a húszas években kialakították a kereskedelmi propaganda csoportot (ma marketing osztály lenne), ahol szakemberek tervezték meg a reklámokat és információs, népszerűsítő nyomtatványokat. Az egyik ilyen négyoldalas füzet nagyon figyelemre méltó máig érvényes érvelésével és főként színvonalas grafikai tervezésével – ami Vogel Eric grafikus munkája!

tej_reklam2

A füzet fontos figyelmeztetéseket tartalmaz, például: "A Központi Tejcsarnok palackozott termékei kizárólag BORDÁS PALACKOKBAN kerülnek forgalomba" - ez a csalóktól való megkülönböztetés miatt volt fontos! Vagy: "1935 október 15-től kezdve törvényerejű rendelet tiltja nyers, pasztőrözetlen (milimári-) tej forgalomba hozatalát Budapesten". A legizgalmasabb azonban a 12 pontba szerkesztett érvelés a tej és tejtermék fogyasztása mellett, ami azon okok összessége, amiért "200.000 család választja a Központi Tejcsarnok termékeit". (Sajnos nincs helyünk itt teljes felsorolásukra bármennyire is hasznos lehetne.)

tej_reklam3tej_reklam4

Végül a tejkérdés fontosságának bizonyítékaként idézzük egy 1940. júniusi filmhíradó szövegét. Az ezredik hazai tejszövetkezet alakuló közgyűlésén vitéz Teleki Mihály gróf, földművelésügyi miniszter mondott beszédet, ahol kifejtette:

"Arra kérem önöket, legyenek mindenkor hűséges katonái az agrárszövetkezeti mozgalomnak és megalakított szövetkezetük az egész Magyarországnak példaadó hatalmas gazdasági alakulata legyen. Ebben a törekvésben mindenkor számíthatnak megértő támogatásomra."

Vajon ma mi a (tej)helyzet?...

Budapestről és a magyar gasztronómiáról rengeteg hasonló cikket olvashatsz a MÉLYENSZÁNTÓ blogon!

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk