Kik azok a milimárik? Vannak még tejivók?

A tejivás csecsemőkorunk óta fontos kelléke volt testi fejlődésünknek. Ezt felismerve a tej termelése és kereskedelme önálló iparággá cseperedett az 1800-as évek végére, és a szövetkezeti mozgalomnak is példa értékű területévé vált. A több százezres számú budapesti család mellett az óvodák, bölcsődék, kórházak ellátása, a napi sokezer liter tej (és a tejtermékek mázsái) gyors eljuttatása a fogyasztókhoz komoly és felkészült apparátust igényelt.

Kezdetben természetesen jelentős munkát végeztek a tejeskofák. A piacokról szóló cikkekben már kifejtettük a "kofa" szó jelentését és a mesterség rövid történetét. Az idők folyamán a hátukon-karjukon nagy kosarakat és kannákat cipelő tejes asszonyságok "gépesítették" az iparágat – azaz kocsira szálltak, így a 30-50 literes kannákat is könnyebben hordták körbe a városban.

A hazai kocsis "Milimárik" eredete a francia-holland vidékről származik, ahol ezt a nemes feladatot az ottani tejeskofák kutyafogatok segítségével látták el. Hollandiában ma már idegenforgalmi látványosság egy-egy kutyák által húzott kordé, de még az 1950-es években is mindennapos látvány volt a kisebb körzeteket ellátó tejesasszony. Budapesten is kísérleteztek kutyafogattal, de a legközelebbi "tejes" település, Soroksár is olyan messze volt a belvárostól, hogy a kutyák belefáradtak a vontatásba. (Soroksár még 8-10 éve is komoly „tejforrás” volt nagy tehenészetével. Magam is sokat vásároltam az igazi – tehénből származó és nem összepancsolt – soroksári tejekből.)

A "Milimári" bevonul az irodalomba

A népszínművek keletkezésekor az általános szórakoztatás volt a fő cél, a színházakban olyan darabokat akartak játszani, amelyek sok embert vonzanak a nézőtérre. E műfajban tehát az emberek sokaságát érdeklő, azaz minél ismertebb és több embert közvetlenül is érintő témaköröket dolgoztak fel. A milimári feltétlenül ilyennek minősült, hiszen szinte minden fővárosi polgárcsalád ismert egy-kettőt a szakma művelői közül.

A korábban keletkezett paraszti témák feltámasztására Szigligeti Ede az 1860-as 70-es években még kísérletet tett, de a népszínmű a 19 század utolsó harmadára visszavonhatatlanul városi szórakoztató műfajjá vált. Sőt a népszerű stílus Budapesten saját kőszínházat is kapott a Népszínház 1875-ös megnyitásával. Ezt a remek és építészetileg szenzációs színházat mi már Nemzetiként sirattuk meg a lebontásakor. (Csak érdekességképpen: a körút alatti széles alagúton szállították oda-vissza a díszleteket a Csokonai utcai raktárakba és műhelybe, ahol a szenzációs kilátást biztosító színházi víztorony a mai napig működik tárgyalóként és az egész Pestet bemutató kilátóként!)

A korszak kedvelt színmű írói közé tartozott (Abonyi Lajos, Tóth Ede, Margitay Dezső, Mátrai Béla, Csepreghy Ferenc, Lukácsy Sándor stb. mellett) Balogh Tihamér is, A Milimári szerzője, kinek darabját 1880-ban mutatták be. Az ugyanakkor megjelent kotta címlapján Blaha Lujza látható a Milimári szerepében (egyébként ő játszotta a szerző másik, Cigány Panna c. darabjának főszerepét is). A címlapon a városon kordéjával átszáguldó Milimári mögött a Népszínház akkor még fiatal épülete is látszik.

Megszületik a "Főváros dajkája"

A milimári intézménye tehát sokáig hozzá tartozott Budapest hétköznapi életéhez, még az "utcaképéhez" is. A termelt és a Fővárosba szállított tejmennyiséget azonban a század végére már 20-30 ezer asszonyság sem tudta volna kezelni. Egy érdekes adat az 1889 évi városi statisztikákból: naponta vasúton és közúton (azaz szekereken) kb 75.000 liter tej érkezett Budapestre!! Ehhez járult még a helybéli termelés – kb. 47.000 liter -, mely az akkor még egzisztáló istállókból származott. Számomra érdekes (sőt megdöbbentő) információ volt, hogy a milleneumi ünnepségek idején még 1005 istállóban tartottak tejelő teheneket a különböző belső és külső kerületekben. Az V. kerületben is neveltek 29 tehenet, de a legnagyobb ellátók a VIII. és a IX kerület gazdái voltak, külön-külön csaknem 2000 tehenükkel.

A kormány először 1886-ban foglalkozott a tejkereskedelem rendezésének szükségességével. Akkor is azért, mert a járványügyi bizottság az elhanyagolt fővárosi istállókat a kolera és/vagy tífusz fertőzés elsőrendű gócának vélte, és kb. ezer majoros kitelepítését ajánlotta a tanácsnak. Ez persze kemény dió volt, mivel a napi tejmennyiség több, mint harmadát (38%) ezek az istállók adták. A kolera/tífusz veszélyt hamarosan megoldották, de a tejkereskedelem rendezése sem várathatott tovább magára.

A Nagycsarnokban lévő egyik tejkereskedő korabeli reklámja

Néhány lelkes és kezdeményező gazda ösztönzésére 1883-ban megalakult a Központi Tejcsarnok Szövetkezet. A születésénél 41 pestkörnyéki birtok (Vecsés, Cinkota, Hatvan, Aszód, Süly, Üllő, Gyömrő, Monor) tulajdonosa mellett ott volt az Országos Tejgazdasági Felügyelőség (OTF) is Egan Ede vezetésével - a földmívelési kormányzat nevében. Ő lett a továbbiakban a tejmozgalom lelkes szervezője és a szövetkezet irányítója is. A szövetkezés létrejöttének szükségességét elsősorban az indokolta, hogy halaszthatatlanná vált Budapest tejellátásának mennyiségi és minőségi javítása. Az egyre növekvő lakosságot a piacra vitt tejjel nem lehetett kielégítően ellátni, az árusított tej több mint 50%-a hamisított és emellett egészségügyi szempontból is súlyosan kifogásolható volt. A fővárosban uralkodó rossz tejellátás miatt 1883-ban szövetkezeti tejüzemet létesítettek. Az üzem a korabeli viszonyokat tekintve igen korszerű volt.

Itt kell említeni a leendő felszerelések között a világ akkori legkorszerűbb szeparáló gépezetét is, mert ezekkel szerelték fel az első nagy tejüzemeket is. Az Alfa-Laval berendezések már az 1900-as években olyan komoly technológiával készültek, hatalmas szervízhálózattal rendelkeztek, hogy az ipari méretű tejfeldolgozásnál jelentős előnyt képviseltek a Szövetkezet számára is. A szeparátor azt jelentette, hogy például a régi kézi "köpülés" helyett ezzel a géppel tudták szétválasztani a tej alkotórészeit (az ivótejet elválasztva a vaj és a sajtok alapanyagától). A következő leírásból pontosan látható a berendezések előnye és működése:

Egy tejcsarnok felállítás azonban kifejezetten drága mulatság, mert nagyon sok, korszerű – ezáltal elég drága – berendezésre volt hozzá szükség. Az Alfa-Szeparátorok mellett kellett ugyanis egy telek, fedett helységek, irodák, istállók, kamrák, gőzgép kazán, tejfölöző gépek, vajköpülő, vajgyúró, „felhúzógép” a tej emelésére, hűtők a teljes tejnek, tejszínnek és lefölözött tejnek, sajtüstök, tejszállító kupák, edények a fióküzletekbe, tejszállító kocsik, lovak, lószerszámok, egyenruhák a kocsisoknak, munkaruha a munkásoknak, stb. ez összesen kb. 220 ezer akkori forint. Kellett hozzá még a tehéntartó gazdák azonos érdekein alapuló összefogása, amelyben kötelezettségeket vállaltak saját állat állományuk és részvényeik arányában a társaság hozamot hozó hasznos működése érdekében. Miután a szövetkezet tagjait – „eléggé el nem ítélhető módon” - nem csak a humanitárius célok vezették, az alapszabály szigorúan meghatározta a tagok jogait és kötelezettségeit, az üzletrészek megosztást, azok értékét, az üzletrészenként tartandó tehenek számát és a kötelező tejbeszállítás mértékét is.

Az 5-7 tagú igazgatóságot a közgyűlés választja meg, amelyben minden tag annyi szavazattal bír, amennyire üzletrészeinek száma jogosítja. Az igazgatóság joga a társaság elnökének megválasztása. Ezen választás az első alkalommal a Csíkszentkirályi, és Krasznahorkai gróf Andrássy Aladárra, az ARANYGYAPJAS REND lovagjára esett, (akinek egyébként elévülhetetlen érdemei voltak a 48-49-es szabadságharcban, többek között Görgey Artúr tábornok főparancsnok segédtisztje, majd később Bem József tábornok őrnagya volt).

Andrássy gróf megválasztásánál jelentős szempont volt az, hogy ő a Magyar Általános Hitelbank egyik alapítója és 28 évig elnöke, ami garanciát jelentett arra, hogy a szövetkezeti társaság indítása az anyagi háttér szempontjából is zökkenőmentes legyen. Mindenki felismerte a szövetkezet megalapításában és az indulás kockázatos buktatói kivédésében a stabil anyagi támogatás jelentősségét. Mivel gróf Andrássy Aladár a díszelnökségért nem kért anyagi támogatást, a Szövetkezet hálás közgyűlése, érdemei elismeréséül pénzt szavazott meg portréjának olajfestményként történő elkészíttetésére.

A "Főváros Dajkája" – ahogy egy korabeli újságíró, Ágai Adolf az üzemi látogatása után elnevezte a Tejszövetkezetet – rendezetté tette a város minőségi tejellátását és hamarosan igen látványos elemekkel bővítette a városképet is.

Árusító helyek és tejivó csarnokok

A Tejszövetkezeti mozgalom rendkívül gyorsan fejlődött és hamarosan átvette a fővárosi tejellátás vezérlő szerepét (bár a milimári-probléma még 40 évig aktuális gondot jelentett). 1896-ban már az évi 3.676.422 liter tej 50%-át házakhoz szállítva, 35%-át saját fióküzletekben és 15%-át szerződött kereskedőkön keresztül juttatták el a sokezer vásárlóhoz.

Voltak persze gondok is, mert a tehenek nem üzletszerűen termelnek, az ütemezéshez semmi érzékük nincs, úgyhogy a legtöbb tej júniusban, júliusban, augusztusban került az üzemekbe, amikor a fogyasztás a legalacsonyabb. Az igazgatóság tejpoharazók felállításával igyekezett áthidalni a problémát. A fővárosi tanáccsal való rövidebb-hosszabb csatározások után sátrakat telepítettek a Városligetbe, a Margitszigetre és az állatkertbe. A minőséget itt is állandóan és szigorúan ellenőrizték. A német mintára megszervezett tejivó hálózat a Millenniumi Kiállítás tejcsarnok pavilonjával indult és az 1910-es évekre városi hálózattá bővült.

Városligeti Tejivó pavilon, ill. kertvendéglő

Tejivó az Állatkertben

Az Erzsébet téri tejivó csarnok és a Zenepavilonja, mely a nagyérdemű szórakoztatására rendszeresen fogadott katonazenekarokat

A margitszigeti első tejivó, illetve az átépítés utáni változata - mely a Víztorony tövében a Margitszigeti Színpad első épülete lett

A tejivó sátrakból a népszerűségük miatt nagyon gyorsan kisebb épületek, majd a komolyabb kertvendéglőkkel is vetekedő tejivó csarnokok, éttermek, sőt kultuszhelyek lettek. A város kiránduló pontjain a 20. század elejére sorra kiépültek az "egészséges táplálkozás" bázisai és az 1910-es évekre már nagyon komoly forgalmat bonyolítottak le. Az első világháború után hamar feltámadt ez a vendéglátási ág – hiszen tudjuk, a teheneket nem a gazdaság, hanem a természet vezérli...

A tej bolti értékesítése is nagy léptekkel növekedett és szinte minden belvárosi utcában találhattunk Tejszövetkezeti üzletet, vagy elsősorban tejet és termékeket árusító kisboltokat ("szaladj le a tejcsarnokba" – mondta Édesanyám gyerekkoromban). Mindezekből bemutatunk régi képeslapokat, melyek jól illusztrálják a tejivás népszerűségét, hiszen az esetenként hatalmas épületeket másként nem is tudták volna fenntartani.

Tejpropaganda

A Központi Tejszövetkezet Rt (mert a növekedésben a századfordulóra részvénytársasággá alakult) folyamatosan számos konkurenssel küzdött a sikerért és főként a minőségért. Ehhez már a húszas években kialakították a kereskedelmi propaganda csoportot (ma marketing osztály lenne), ahol szakemberek tervezték meg a reklámokat és információs, népszerűsítő nyomtatványokat. Az egyik ilyen négyoldalas füzet nagyon figyelemre méltó máig érvényes érvelésével és főként színvonalas grafikai tervezésével – ami Vogel Eric grafikus munkája!

A füzet fontos figyelmeztetéseket tartalmaz, például: "A Központi Tejcsarnok palackozott termékei kizárólag BORDÁS PALACKOKBAN kerülnek forgalomba" - ez a csalóktól való megkülönböztetés miatt volt fontos! Vagy: "1935 október 15-től kezdve törvényerejű rendelet tiltja nyers, pasztőrözetlen (milimári-) tej forgalomba hozatalát Budapesten". A legizgalmasabb azonban a 12 pontba szerkesztett érvelés a tej és tejtermék fogyasztása mellett, ami azon okok összessége, amiért "200.000 család választja a Központi Tejcsarnok termékeit". (Sajnos nincs helyünk itt teljes felsorolásukra bármennyire is hasznos lehetne.)

Végül a tejkérdés fontosságának bizonyítékaként idézzük egy 1940. júniusi filmhíradó szövegét. Az ezredik hazai tejszövetkezet alakuló közgyűlésén vitéz Teleki Mihály gróf, földművelésügyi miniszter mondott beszédet, ahol kifejtette:

"Arra kérem önöket, legyenek mindenkor hűséges katonái az agrárszövetkezeti mozgalomnak és megalakított szövetkezetük az egész Magyarországnak példaadó hatalmas gazdasági alakulata legyen. Ebben a törekvésben mindenkor számíthatnak megértő támogatásomra."

Vajon ma mi a (tej)helyzet?...

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal!