MÚLT
A Rovatból

10 kegyetlen sorozatgyilkos a történelemből

Hasfelmetsző Jack, H. H. Holmes vagy Báthory Erzsébet nevét talán mind ismerjük, de sok hátborzongató tettesről alig tudnak néhányan.


Ha elképesztő kegyetlenséggel elkövetett, brutális gyilkosságokra kerül a szó, nem csak a filmekből is jól ismert klasszikusokat sorolhatjuk. Vannak ugyanis, akik sajnos ugyanolyan ismertek lehetnének, mint ők, csak valamiért kevésbé kapta fel történetüket a média vagy a művészet.

Ilyen példákkal is szolgál a listverse.com cikke, mely alapján mi is bemutatunk tíz hidegrázós gyilkossági történetet.

10. Ókori római méregkeverők

Miután egyre több vezető tisztségviselő halt meg rejtélyes betegségben az ókori Rómában Kr. e. 300 körül, egy rabszolga bevallotta, hogy cselédek mérgezik a gazdáikat. A nyomozás során kiderült, hogy húszan vettek részt a méreg előállításában. A cselédek megesküdtek rá, hogy a mérget gyógyszernek szánták. Hogy bebizonyítsák, maguk is ittak belőle – de nem a saját álláspontjukat sikerült alátámasztaniuk, ugyanis mind meghaltak tőle.

A későbbi nyomozások során további 170 cselédet találtak bűnösnek, de nekik már nem kellett az életükkel fizetniük.

10

9. Liu Peng-li, Kr.e. 144-116

Liu Peng-li kínai herceg Csing-ti császár uralma alatt volt hivatalban. Rabszolgái segítségével rablótámadásokat és több gyilkosságot hajtott végre.

Állítólag nem a javakra volt szüksége, pusztán élvezetből gyilkolt. Ámokfutásai közel 30 évig tartottak: annyira féltek tőle a környékbeli városlakók, hogy éjszaka nem merték elhagyni otthonaikat.

Végül az egyik áldozat fia gyanúsította meg a gyilkosságokkal. Több mint 100 ember haláláért találták felelősnek. A bírák halálra ítélték volna, de mivel unokaöccséről volt szó, ezt a császár nem hagyta.

Minden hatalmától, rangjától és tulajdonától megfosztották, élete hátralevő részét közemberként élte le.

9

8. Peter Stumpp, 1564-1589

A francia férfi bevallottan 12 éves kora óta foglalkozott fekete mágiával, megölt 14 gyereket (beleértve a saját fiát is) és két terhes nőt. Szavai megkérdőjelezhetők, ugyanis a boszorkányüldözések korában vagyunk – még azt is állította, hogy volt egy öve, ami farkassá változtatta.

Hiányzott a bal keze, amit akkoriban különleges jelként értelmeztek. Egész családját azzal gyanúsították, hogy kapcsolatban álltak a sátánnal.

Kivégzése brutálisan zajlott: tíz darabban húzták szét a testét, fejszével törték el a lábait, levágták a fejét, majd elégették a testét.

Mindent elkövettek azért, hogy elrettentsék a polgárokat a Stumppéhoz hasonló bűnöktől: lányát ugyanabban a tűzben égették el, megnyúzva.

8_lucas_mayer

7. Darya Nikolayevna Saltykova, 1762

Báthory Erzsébethez hasonlóan brutális nő volt. Annyiban talán még félelmetesebb is, hogy állítólag gyakran voltak dühkitörései. Haragja onnan eredhetett, hogy a szeretőjének egy fiatal lánnyal nyílt viszonya.

Összesen 139 ember halálra kínzását kötik hozzá, köztük gyerekeket, terhes nőket és fiatal lányokat is, akikre riválisként tekintett.

Eltörte a csontjaikat, meztelenül dobta ki őket a fagyos orosz mezőkre, de forró vizes égetéssel is kínozta áldozatait. Férfiakat sosem ölt, de a feljegyzések szerint örömmel nézte, ahogy áldozatainak férfi hozzátartozói gyászolják a nőket és lányokat. Miután letartóztatták, nyilvánosan megverték és élete végéig egy monostor cellájába zárták.

7_russiapedia_rt_com

6. Gesche Gottfried, 1813-1827

A német Gottfried 15 év alatt 15 embert mérgezett meg. Indítékai évszázadok után is kérdésesek maradtak. Mentális betegsége volt, a legvalószínűbb magyarázat szerint azzal legitimálta magának a kegyetlenségeit, hogy „ápolta” áldozatait azután, hogy mérget juttatott a szervezetükbe.

Önzetlen és törődő emberként ismerték, még a brémai angyal becenevet is ráaggatták. 43. születésnapján tartóztatták le, ő volt az utolsó ember Brémában, akit nyilvánosan végeztek ki.

6_ndr_de

5. John Lynch, 1835-1841

Lynch szerencsés bűnöző és gyilkos volt – egy ideig. New South Walesből Sydney-be küldték a büntetésére, miután rábizonyítottak egy gyilkosságot. Mielőtt útnak indult, ellopott egy ökörhordát otthonában, New South Walesben. Úton Sydney felé találkozott más farmerekkel, akiktől szintén lopott és meg is ölte őket. Ugyanezen az úton el is adta az áldozataitól lopott javakat. Ezek után megölt egy családot, akiknek tartozott pénzzel, és beköltözött a birtokukra.

Akkor bukott le véglegesen, amikor egy férfi megtalálta az egyik holttestet a birtokon. Dunleavy álnéven élt ekkoriban, és csak azután vallotta be a bűnét, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokat mutattak be ellene. Több mint tíz embert ölhetett meg összesen, de csak egy gyilkosságot tudtak rábizonyítani.

5

4. Manuel Blanco Romasanta, 1844-1852

Több pszichiáter szerint Romasanta esete egy elmulasztott lehetőség volt arra, hogy legitim alapokat fektessenek le a pszichiátria tudományának Spanyolországban. Manuel Portugáliából érkezett ide, idegenvezetőként dolgozott. Több ügyfele családtagjainak írt levelet arról: a rokonaiknak annyira megtetszett a kirándulás, hogy letelepedtek és boldogan élnek új otthonukban.

Akkor kezdtek el először gyanakodni rá, amikor – ahogy később kiderült – áldozatai ruháit kezdte árulni, valamint vélhetően emberi zsírból készített házi szappanokat.

Amikor letartóztatták, azt állította, hogy likantrópiában (egy mentális diszfunkció, mely során a beteg farkasnak vagy más állatnak képzeli magát) szenved. Az orvosok a korabeli technikákkal (és a gyógyítási paradigmának köszönhetően) megállapították, hogy beszámítható volt a gyilkosságok idején, nincs mentális betegsége.

Több modern pszichiáter állítja azonban, hogy Romasanta antiszociális személyiségzavarban szenvedett, és a korabeli orvosok hibáztak azzal, hogy nem voltak hajlandók elfogadni, hogy mentálisan nem ép. 14 gyilkosságot vallott be, de csak kilenc esetben találták bűnösnek.

4_alchetron

3. Catherine Wilson, 1855-1861

Wilson haszonszerzésből gyilkolt: közel férkőzött áldozataihoz, és beleíratta magát a végrendeleteikbe. Ápolónőként dolgozott, több mint 30 betegét ölhette meg, de közülük csak egy miatt ítélték el, valamint férje meggyilkolásáért. Volt, hogy 50 halálos adagnak megfelelő kénsavval akart végezni egy áldozatával.

Jó ideig nem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat, és amikor sikerült, akkor is csak egyet. Ő volt az utolsó nő, akit nyilvánosan akasztottak fel Londonban.

3

2. Juan Diaz de Garayo, 1870-1879

De Garayo öt nőt és egy 13 éves lányt fojtott halálra, emellett négy másik nőt is súlyosan bántalmazott. Áldozatai javarészt prostituáltak voltak, akik visszautasították, mivel nem volt elég pénze. Ezt megelégelve döntött úgy, hogy megöli őket és a holttestükkel közösül.

Egy időre leállt a gyilkolással, de közben folytak a nyomozások, ezért amikor visszatért szülővárosába, letartóztatták és be is bizonyították a bűnösségét. 1881-ben nyilvánosan végezték ki, tíz óráig közszemlén tartották a holttestét, majd egy jelzés nélküli sírba temették el.

2_wikimedia

1. A bochumi szexgyilkosok, 1878-1882

Nyolc nőt erőszakoltak és öltek meg a németországi Bochumban 1878 és 1882 között. Mezők mellett találták meg a holttesteiket a városon kívül. Egy férfit végeztek ki az eset kapcsán, de az erőszakolásos gyilkosságok ezután négy hónapig folytatódtak.

Ez az ügy számos változást hozott a német igazságszolgáltatásban.

Eltörlése után 15 évvel újra bevezették a büntetést, hogy Bochum lakói biztonságban érezhessék magukat. Új fényt vetett az eset a gyilkosságok osztályozására is: ekkor vezették be a Lustmord (élvezetből való gyilkolás) fogalmát.

1_erenow_com

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Egy ellopott akkumulátor miatt halt meg 11 gyerek: a pörbölyi tragédia, ami egy egész generációt törölt ki a faluból
1993. február 12-én a vonat 80-nal rohant a pörbölyi iskolabuszba – a mozdonyvezető pontosan tudta, hogy a fénysorompó hetek óta rossz.


„Igazgató bácsi, én most meg fogok halni?” – kérdezte egy alsó tagozatos kisfiú a pörbölyi iskola vezetőjétől a fémroncsok, a szirénák és a kiáltások közepette. A kérdés, amely a Tolnai Népújság tudósítása szerint a tragédia helyszínén hangzott el, egyetlen mondatba sűrítette a felfoghatatlant.

1993. február 12-én, egy fagyos, ködös péntek reggelen Pörböly határában egy pillanat alatt kialudt tizenegy gyermek élete, amikor az őket szállító iskolabusz egy vonattal ütközött. A balesetben a busz sofőrje is életét vesztette, a tragédia tizenkét áldozatot követelt.

Aznap reggel sűrű, párás köd ült a tájra, drámaian lecsökkentve a látótávolságot a nyékipusztai bekötőút vasúti átjárójában. A mentéshez riasztott pécsi helikopter sem tudott leszállni a sűrű pára miatt. A helyszínre érkezőket apokaliptikus kép fogadta: a Gemenc Volán Ikarus busza kettészakadt, hátsó része az árokba csapódott, míg az elejét a Kiskunhalas felől Bátaszék irányába tartó személyvonat mintegy százötven méteren tolta maga előtt a síneken. Az influenzajárvány miatt a buszon a szokásos hatvan helyett aznap csak huszonkilenc gyermek utazott.

A vasúti átjáró fénysorompója a baleset napján nem működött, mert hetekkel korábban, január végén valaki ellopta a berendezés akkumulátorát. A tolvajt sosem találták meg.

A MÁV a vasúti személyzetet írásban figyelmeztette a veszélyre, és a mozdonyvezetők számára kötelezően előírta, hogy a fedezetlen átjáró előtt 15 kilométer/órára csökkentsék a sebességet. A közúton közlekedők számára azonban a sötét jelzőlámpa semmilyen veszélyt nem jelzett a sűrű ködben.

A 7817-es számú személyvonat mozdonyvezetője a kötelező érvényű írásbeli rendelkezés ellenére nem lassított. A vizsgálat később megállapította, hogy a szerelvény közel 80 kilométer/órás sebességgel érkezett az átjáróhoz. A mozdonyvezető ugyan adott hangjelzést, de a fékezésre már nem maradt ideje. Egyik túlélő gyermek visszaemlékezése szerint az utolsó pillanatokban valaki felkiáltott a buszon: „Mi lesz most?! Itt a vonat!”

A tizennyolc sérült gyermeket több környező kórházba szállították, de a helyszínen nem állt rendelkezésre pontos utaslista, ami jelentősen megnehezítette a gyerekek azonosítását és a szülők értesítését. A helyszínen kilenc, a kórházba szállítás után pedig további két gyermek halt bele sérüléseibe. A buszt vezető férfi szintén a kórházban hunyt el.

A tragédiát követő nyomozás a buszvezető és a mozdonyvezető felelősségét is megállapította. Mivel a busz sofőrje elhunyt, csak a mozdonyvezető ellen indult eljárás.

A bíróság első fokon két évre, a Legfelsőbb Bíróság pedig jogerősen három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A hazai vasúttörténetben ez volt az egyik első olyan eset, amikor vasúti átjáróban történt halálos baleset miatt egy mozdonyvezetőnek börtönbe kellett vonulnia.

A pörbölyi tragédia az egész országot megrendítette. „Kimondhatatlan fájdalom ért minket. Ezt a tragédiát ez a kis falu talán soha sem fogja kiheverni” – nyilatkozta Gayer János, a falu akkori polgármestere. Közadakozásból 18 millió forint gyűlt össze a gyászoló családok megsegítésére és az áldozatok temetésére. A sportvilág is megmozdult: egy székesfehérvári felkészülési torna győztese, a BVSC-Dreher a százezer forintos fődíjat, a döntős Videoton pedig a rendezvény teljes bevételét ajánlotta fel az érintetteknek. Az elhunyt gyermekeknek egységes síremléket állítottak, a baleset helyszínén pedig emlékmű őrzi az emléküket. A tragédia feldolgozására mentálhigiénés csoport is indult, de a közösségben a történtek sokáig tabutémának számítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
55 éve halt meg, mégis üresen áll Rákosi Mátyás sírhelye Farkasréten – rejtély, hová tűnt a diktátor urnája
Pontosan 55 éve halt meg Rákosi Mátyás. Különös élet várt rá a Szovjetunióban a bukása után.


Egy túlméretes orosz urna, amelyet egy bőrből készült aktatáskában, szinte kézipoggyászként csempésztek át a határon. Egy titkos temetés, amelyről alig néhányan tudtak, és egy szűkszavú, mínuszos hír a Népszabadságban. Így ért véget 1971. február 16-án a Farkasréti temetőben annak az embernek a története, akit a magyar állam tizenöt éven át igyekezett kitörölni a köztudatból, miközben a háttérben gondosan menedzselte száműzetésének kényes ügyeit.

Pontosan 55 éve, ezen a februári napon halt meg a Szovjetunióbeli Gorkijban Rákosi Mátyás, Magyarország egykori teljhatalmú ura.

De milyen életet élt a bukása után, ki fizette a mindennapjait, és hová tűntek a hamvai, amelyeknek sorsát ma is rejtély övezi?

A végjáték 1956 júliusában kezdődött, amikor Rákosit a hivatalos pártzsargon szerint „gyógykezelésre” küldték a Szovjetunióba. A valóságban ez politikai száműzetést jelentett, amelynek első állomása a Moszkva melletti Barvihában, a pártelit szanatóriumában volt.

A szovjet vezetés hamar megelégelte, hogy a leváltott főtitkár a fővárosból próbál intrikálni, ezért 1957-ben a Fekete-tenger melléki Krasznodarba költöztették.

Itt kezdődött a száműzetés „aranykora”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága gondoskodott róla, hogy Rákosi és felesége ne szenvedjen hiányt semmiben: egy ötszobás, minden kényelemmel felszerelt lakást kaptak, házvezetőnőt – aki egyben a KGB megbízottja is volt –, ingyenes étkezést, saját autót és havi 2000 rubel költőpénzt. Mindezt természetesen a magyar állam fizette. Nyaranta a gelendzsiki pártüdülőben pihenhettek. A kényelem azonban nem jelentett szabadságot.

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem” – panaszolta egy 1960-as találkozón,

jelezve, hogy a luxuskörülmények ellenére is fogolynak érezte magát.

A hatvanas évek elejére a szovjetek türelme végleg elfogyott. A kényelmes krasznodari életet 1962-ben a kirgizisztáni Tokmok zord valósága váltotta fel.

A birodalom peremén egy kétszobás, komfort nélküli lakás várta őket. A vizet a kútból kellett hordaniuk, az udvaron volt a vécé, és a kemény, mínusz 20-30 fokos teleken fával fűtöttek.

Az egykori diktátor számára ez a környezet jelentette a valódi bukást. A következő években egyre távolabb került a hatalom központjától: 1966-ban Arzamaszba, majd 1967 őszén a külföldiek elől elzárt Gorkij városába költöztették. Itt érte a vég, miután egészsége megromlott. Több szívroham után, 78 éves korában hunyt el.

Rákosi a száműzetés évei alatt egyetlen dologról nem mondott le: a hazatérés reményéről.

Levelek tucatjaival bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Hruscsovtól Brezsnyevig, Andropovtól Kádár Jánosig.

A Budapest Főváros Levéltára által közzétett dokumentumokból egy makacs, a valósággal szembenézni képtelen ember portréja rajzolódik ki. Követelte a hazatérését, érvelt az egészségi állapotával, és intézte a magyarországi nyugdíját, amelyhez a hatvanas évek végén már ügyvédet is fogadott. Egyik, Kádár Jánosnak címzett levelében így fogalmazott:

„…Ez év márciusában és júniusában közöltem a kormánnyal, hogy vissza kívánok térni Magyarországra. Választ nem kaptam. Ezért újra közlöm, hogy vissza kívánok térni.”

A kérések süket fülekre találtak. A Kádár-rendszer számára Rákosi élő kísértet volt, akinek hazatérése megzavarta volna a nehezen felépített politikai konszolidációt.

Halála után a magyar állam diszkréten, de hatékonyan lépett. Nem úgy, ahogy egy állam hazahozza a „nagy halottat”, hanem úgy, ahogy egy állam hazahozza a problémát: diszkréten, minimalizálva a nyomot, menedzselve a kellemetlenséget.

A források szerint az urnát menetrend szerinti járattal hozták haza. Úgy utazott, mint bármelyik csomag, amihez senki nem kér extra figyelmet.

A hamvakat 1971. február 16-án, egy szűk körű ceremónián helyezték el a Farkasréti temető egyik urnafülkéjében. A korabeli sajtó mindössze egy rövid MTI-hírt közölt, amely szerint Rákosi Mátyás, „aki gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, elhunyt. Az urna sorsa azonban a temetés után sem hagyta nyugodni a kedélyeket.

A sírhelyet a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen megrongálták, ezért a nevét tartalmazó táblát eltávolították, és egy ideig csak az „R. M.” monogram utalt rá, ki nyugszik a fülkében.

A történet legújabb, bizarr fordulata 2015-ben következett be. Június 24-én két, magát leszármazottnak mondó személy jelent meg a Budapesti Temetkezési Intézetnél, és hivatalosan kikérte az urnát. A Farkasréti temetőben azóta üres a fülke. Hogy Rákosi Mátyás hamvai ma hol vannak, arról nincs nyilvános információ. Az egykori teljhatalmú vezetőnek, akinek képe mindenhol ott függött, ma már sírhelye sincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A fiatalon elhunyt Kesjár Csaba megérezte a versenypályán a közelgő tragédiát
64 éve született a magyar autóversenyző. Párja a tragédia után azt nyilatkozta, hogy a többi résztvevő Csaba halála után nem akart versenyezni, mindenki a szerette. A futamot le is fújták.


Annak idején, az 1980-as években egy egész korszak ígéretét hordozta Kesjár Csaba a magyar autósportban.

Tehetséges volt, ambíciózus, és oda kellett rá figyelni.

1962. február 9-én született, és csak huszonhat év adatott neki – mégis megmaradt több generáció emlékezetében.

A nyolcvanas években sokan nevezték őt „a reménység hercegének”. Nem véletlenül: egy évvel az első magyarországi Forma–1-es futam, az 1986-os Hungaroring-debütálás után már valós forgatókönyv volt, hogy magyar versenyző állhat rajthoz a királykategóriában. És abban az időben ez nem csupán álom volt, mert az ajtó már kinyílt.

A versenysport családi örökség volt

Kevesen tudják, hogy Kesjár Csaba szenvedélye a családi hagyományokból táplálkozott. Édesapja és nagyapja is versenyzett, vagyis a mozgás, a gépek világa, a pályák ritmusa ott volt a levegőben. Ő viszont nem csak vezetni tudott, hanem értette is, mitől él egy technika.

Talán ezért is beszéltek róla úgy a kortársak, mint aki nem pusztán gyors, hanem rendszerszinten gondolkodik, ami az autósportban aranyat ér.

Mérnöki fej, versenyzői szív

A történet gokarttal indult: 1977 és 1981 között gokartozott, és már itt kiderült, hogy tehetséges. A nemzetközi licencű kategóriában 1980-ban és 1981-ben magyar bajnoki címet szerzett – kétszer egymás után, ami a legjobb bizonyíték arra, hogy nem egyszeri, véletlen sikerről volt szó.

1982-ben már autóversenyzői igazolvánnyal folytatta, és onnantól az események szinte sűrűsödnek. Közben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett.

Formula Easter: 1982, 1983, 1984, 1985 – négyszeres magyar bajnok. 1985: abszolút magyar bajnok. 1986: hegyi bajnok.

Formula Ford: 1986-ban osztrák bajnok, ami különösen fontos állomás volt. Ebből már lehetett sejteni, hogy a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét a magyar versenyző.

1987-től 1988-ig a német Forma–3 bajnokságban versenyzett. 1987-ben a 9. helyen végzett, ami ebben a mezőnyben komoly teljesítmény, főleg úgy, hogy ő volt az, aki nem „készen” érkezett.

Kesjár Csaba lett volna az első magyar versenyző, aki Forma–1-ben szerepelhet

Az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén tesztelhette a Zakspeed csapat autóját, így ő lett az első magyar, aki F1-es autót vezetett. Egyetlen teszt is elég ahhoz, hogy egy ország sporttörténeti pillanatként emlékezzen rá.

Majd 1988. június 24-én a nürnbergi Norisringen történt meg az, amit egyetlen versenyző családja sem akar átélni: Kesjár Csaba az edzésen halálos balesetet szenvedett.

A magyar versenyző mintha megérezte volna végzetet

- erről Harle Tamás írt a Kesjár Csaba 60 – A teljes történet című könyvében. A kötetben a szerző felidézi, hogy

24 órával a tragédia előtt Kesjár Csaba a csapattársával bejárta a pályát, és a hírhedt kanyarban meg is állt.

A beszélgetés lényege – röviden – az volt, hogy ha hibázik, nagy baj lehet.

"A halálkanyarban - amelynél később az életét veszítette - megállította a tűzpiros Hondát és azt mondta társának, hogy ha eltéveszti a kanyart, akkor beleszáll a tóba"

-írja Harle Tamás.

"Csapattársa azt felelte, ha elvéti a kanyart, akkor ott a szalagkorlát, ami megfogja. Döbbenet, de 24 órával később éppen ez a korlát okozta Csaba halálát."

Azon a bizonyos napon a fiatal autóversenyző a piros–fehér–zöld festésű Dallarával féknyomok nélkül, nagy sebességgel csapódott a gumifalnak, majd az autó át is szakította a szalagkorlátot, és csak a fák alatt állt meg.

Nem tudott fékezni.

A korabeli beszámolók szerint édesapja épp a helyszínre tartott, de késett. Az edzésre már nem ért oda, a futamot akarta látni. A hírt – hogy a fia meghalt – a csapat magyar szerelője, Nagy Péter közölte vele.

Harle Tamás a Forbes-nak 2022-ben azt mondta, hogy alapvetően a Norisring pár évvel korábbi átépítése és az akkoriban lazább biztonsági szabályok miatt nem élte túl Kesjár az ütközést.

A lazán összerakott gumifal azonnal szétrebbent, és Kesjár autója lyukat fúrt a szalagkorlát két íve közé, amelynek felső része halálos ütést mért a fejére.

A mai előírások mellett, a pilóták fejét védő úgynevezett „glória” miatt nagy valószínűséggel túlélne egy ilyen balesetet.

Werner Imola, Kesjár Csaba párja a tragédia után azt nyilatkozta, hogy a többi versenyző Csaba halála után nem akart versenyezni, mindenki a szerette. A versenyt le is fújták.

Kesjár Csaba neve az 1980-as években azt jelentette, hogy Magyarországnak lehet saját F1-es versenyzője. Sajnos nem így lett.

De amit elért, az örökre beírta őt a magyar autósport történetébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Tömegsír igazolta a világ első feljegyzett tömegjárványát, amit sokan kamunak tartottak
A holttestek fogaiból kinyert DNS bizonyította, hogy a gyilkos kór a pestis volt, ami a kora középkor elején söpört végig a Bizánci Birodalomból indulva.


Egy római kori versenypálya mellett feltárt tömegsír tárja fel a világ legelső, feljegyzett világjárványának borzalmait.

A mai Jordánia területén talált, több mint 200 holttestet rejtő sír kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat arra,

hogyan tarolta le a Justinianus-kori vagy Iusztinianoszi pestisjárvány a mediterrán városokat, és hogyan kényszerített egy mozgásban lévő, sokszínű népességet egyetlen, tragikus temetkezésbe.

Az amerikai vezetésű kutatócsoport eredményei szerint a sír egyetlen, katasztrofális esemény nyomait őrzi, nem pedig olyan temetőét, ami lassan, évtizedek alatt telt meg – írta a The Guardian.

A 6. és 8. század között tomboló pestisjárvány milliókat ölt meg a Bizánci Birodalomban.

A most vizsgált Dzserasz városa a járvány egyik epicentruma volt, egy nyüzsgő kereskedelmi központ, ahová a birodalom minden szegletéből érkeztek emberek.

A kutatók a holttestek fogaiból nyerték ki a DNS-t, amivel egyértelműen azonosították a gyilkos kórokozót, a Yersinia pestist.

„A korábbi beszámolók magát a kórokozót azonosították. A dzseraszi lelőhely ezt a genetikai jelzést emberi történetté formálja arról, kik haltak meg, és a város miként élte meg a válságot” – mondta Rays Jiang, a tanulmány vezető szerzője, a Dél-Floridai Egyetem docense.

A kutató szerint a lelet megmutatja, hogy a járványok nemcsak biológiai események, hanem társadalmi traumák is.

„Ez segít megérteni a pandémiákat a történelemben megélt egészségügyi eseményeket, amelyek így csak szövegekben feljegyzett járványkitörések.”

A tömegsírban férfiak, nők, idősek és fiatalok maradványait is megtalálták.

Az áldozatok sokfélesége azt mutatja, hogy a város lakossága rendkívül mobilis volt: rabszolgák, zsoldosok, kereskedők éltek és haltak meg itt egymás mellett. A járvány azonban csapdába ejtette őket, hasonlóan ahhoz, ahogy a Covid-19 idején leállt a világ. „Az emberek mozognak. Utaznak, sebezhetők, és normál esetben szétszóródnak, felbolydulnak. Itt a válság terelte őket össze” – tette hozzá Jiang.

A felfedezés egy régi tudományos vitára is pontot tehet.

„Egy egész filozófiai irányzat épült arra, amely szerint az első pandémia nem is történt meg”

– magyarázta a kutató.

A tagadók azzal érveltek, hogy sem a népszámlálási, sem a gazdasági adatok nem mutatnak összeomlást, és eddig nem került elő egyetlen tömegsír sem.

„Csakhogy az első pestisjárvány valójában könnyen kibogozható. Megvan a Yersinia pestis mint kórokozó; van egy tömegsír és vannak testek – bizonyítékaink vannak rá, hogy megtörtént”

– szögezte le Jiang.

Szerinte a történelem nem mindig látványos összeomlásokból áll. „Hogy a társadalom vagy az intézmények összeomlottak-e, az külön kérdés. Lehet, hogy egy betegség végigsöpör, anélkül hogy forradalomra, lázadásra vagy rezsimváltásra lenne szükség annak bizonyításához, hogy valóban végigsöpört.”

A Iusztinianoszi pestis (i. sz. 541–750) az első a három nagy, történetileg feljegyzett pestisjárvány közül, amelyet a Yersinia pestis baktérium okozott. A második a 14. századi Fekete Halál, a harmadik pedig a 19. század végén, 20. század elején Kínából kiinduló pandémia volt.

A Iusztinianosz-kori járvány a Bizánci Birodalom központjából, Konstantinápolyból terjedt el a birodalom kereskedelmi útvonalain keresztül, és a becslések szerint a Földközi-tenger térségének lakosságát akár 25–50%-kal is megtizedelhette.

A járvány nevét I. Iusztinianosz bizánci császárról kapta, aki maga is elkapta a betegséget, de túlélte.

A dzseraszi (Jerash) lelet azért is kiemelkedő, mert a mediterrán régióban eddig kevés közvetlen régészeti bizonyítékot találtak a járvány pusztítására. Míg Észak-Európában, például Angliában és Németországban már tártak fel a korszakhoz köthető pestises tömegsírokat, a birodalom központi területeiről hiányoztak a hasonló, egyértelmű leletek. A dzseraszi sír genetikai bizonyítékai megerősítik a korabeli írásos forrásokat, például Procopius történetíró leírásait, aki a járvány borzalmairól és a temetetlen holttestekről számolt be Konstantinápolyban. A felfedezés így segít összekapcsolni a történelmi szövegeket a kézzelfogható régészeti és biológiai valósággal.

Via The Guardian

https://www.theguardian.com/world/2024/feb/05/mass-grave-jordan-justinian-plague-pandemic


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk