Ilyen volt a Budapest100
Hogy melyik ház ünnepli idén a 100. születésnapját, azt ezen az áprilisi hétvégén nem nehéz felismerni: egyrészt a kapukban egy méretes „Budapest100” molinó és színes lufik hívják fel a járókelők figyelmét, másrészt a jubiláló házak környékén a megszokottnál jóval nagyobb a forgalom, egymás kezébe adják a kilincset a főváros rejtett kincsei iránt érdeklődők.
Mert a „Budapest100” kezdeményezés egyik célja pont ez, hogy a város apró részletei előtérbe kerüljenek, hogy a műemlékek mellett a szürkének hitt lakóházak is színes tablóvá alakuljanak. Az akciónak van emellett egy további nagyon fontos hozadéka – el is áruljuk, mi az, de előbb lessünk be egy-két ünneplő házba.
Idén harmadik alkalommal ünnepelhettük a 100 éves budapesti házakat
Ez a harmadik év, amikor a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) egy tavaszi hétvégére kulturális, művészeti és civil közösségi program-kavalkádot szervez, amelynek középpontjában az adott évben 100 esztendős épületek állnak.
Nemcsak lakóházak, akár közintézményeknek, üzemeknek helyet adó épületek is szóba jöhetnek – ilyen volt idén például az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság főépülete a Fiumei úton vagy a Főtaxi garázsa a Kerepesi úton.
2013-ban 150 jubiláló házat kerestek meg a szervezők, amelyek közül végül közel 100 helyen vállalta a lakóközösség vagy az épület fenntartója, hogy a KÉK önkénteseinek segítségével programokat szerveznek április első hétvégéjére.
Mi lehet a program egy 100 éves lakóházban, ahol azért mégsem feltétlen muzeológusok vagy kulturális menedzserek élnek? A paletta meglehetősen színes, a házban tett, vezetéssel egybekötött sétáktól kezdve, a fotókiállításokon át, a házhoz kötődő művészek alkalmi produkciójáig.
A pincétől a padlásig bejárható volt a Belgrád rakpart egyik lakóháza
A Balassi Bálint utca 25. számú házban például fotókiállítás és a ház történetéről szóló tabló fogadta a látogatókat, akik bejárhatták a zeg-zugos lépcsőházat, szombaton pedig egy gitárkoncertet hallgathattak meg az udvarban.
A kiállítást a ház számára kijelölt önkéntesek – nem mellesleg lelkes bloggerek – állították össze, akik készséggel kiegészítik a látnivalókat. Hiába mentünk el már számtalanszor a Balassi utcai épület előtt, sosem gondoltuk volna, hogy a lépcsőház üvegajtói ilyen különlegesek.
De az is új információ, hogy az utcát csak 1954-ben nevezték el a reneszánsz kori költőről, előtte Személynök utcaként volt ismert. Száz évvel ezelőtt igazi luxuslakóháznak számított, 35 lakással, amelyek egyenként kb. 200 négyzetméteresek voltak, meleg vízzel, központi fűtéssel.
Két felvonó is volt a házban: egy párnás ülőkével felszerelt a lakóknak, és egy jóval egyszerűbb a személyzetnek. A ház kapuját este 10 és reggel 6 között zárva tartották; aki netán kapuzárás után érkezett haza, 20 fillér kapupénzt fizethetett. Kezdjük érteni a „kapuzárási pánik” fogalom eredetét…
Néhány utcával odébb Újlipótvárosban, a Hegedűs Gyula utca 43-ban a ház híres lakóira koncentrálva készítettek kiállítást. Lakott itt szobrász-keramikus és úszóbajnok, és még ma is a ház lakója egy televíziós műsorszerkesztő és egy olimpikon.
A 90 éves Csöpi néni felidézte a Nyáry Pál utcában töltött 75 évének emlékeit
A Belgrád rakpart 13-15.-tel kapcsolatosan azt ígéri a programfüzet, hogy a pincétől a padlásig megtekinthető – irány hát a legfelső szint, a mai kor modern, de egyhangú liftjeihez szokott látogatók számára máris rendkívülinek ható felvonóval.
Már az is élményt jelent, hogy a főgerendákon átlépdelve bejárhatjuk a padlásteret, de van még út tovább: a helyiek még egy kicsit magasabban rendezték be a ház múltjáról informáló kiállítást, de itt készíthető óriáskifestő, és akár a vendégkönyvbe is írhatunk. Persze csak miután odafértünk az ablakhoz, hogy megnézzük a dunai panorámát. Megértjük, hogy annak idején Bajor Gizi is ezt a házat választotta lakóhelyéül.
Híres lakója a Nyáry Pál utcában található Crouy-Chanel-Semsey-bérháznak is akadt. Az ünnepelt díva, Karády Katalin lakott az első emelet 2-es számú lakásában – bár mint ahogy a 90 éves Csöpi néni beszámolójából kiderült, a ház lakói jó ideig nem is tudtak róla, hogy milyen illusztris szomszédjuk van.
Csöpi néni két délután is mesélt korabeli emlékeiről, például arról, hogy 75 évvel ezelőtt az ő családja még lovas kocsival költözött a házba. Karády Katalint most nem csupán a bejárat mellett díszelgő emléktábla idézte fel, hanem a postaládákra applikált színes képek is.
A szürke hétköznapokon elmegyünk a rejtett kincsek mellett
Petrók György, a lakóközösség egyik tagja elmondja, hogy saját ötletük volt a dekoráció, mint ahogyan az udvarban megvalósított fotó- és gyerekrajz-tárlat is. Megtudjuk tőle, hogy Karády némileg összehozta a lakóközösséget, mert a színésznő születésének 100. évfordulóján, 2010-ben szerveztek először saját megemlékezést, azóta pedig már több önkéntes akciójuk akadt – erről tanúskodnak a lépcsőházban kiragasztott képek is.
Itt aztán egész hétvégén élettel telt meg a belső udvar: Zsigmond Róbert hegedűművész, a ház lakója adott koncertet, Karády koráról és művészetéről beszélgethettek a vendégek Sándor Pál filmrendezővel, de indult innen helytörténeti séta is. A legnagyobb sikere mégis talán a szombati babgulyás főzésnek volt. 60 adag készült, fél óra múlva el is fogyott. Vasárnap a zsíros kenyér lilahagymával volt a sláger.
Volt, hogy kétszázan is hallgatták a belső udvarban a hegedűszólót
Belevágna-e újra? – kérdezzük Petrók Györgyöt a tapasztalatokról. Rettentő fáradtnak érzi magát, a hétvége alatt alig aludt, óriási volt a forgalom, volt, hogy kétszázan is hallgatták a hegedűszólót vagy Csöpi nénit az udvarban.
De azért az élményért, hogy szombaton, míg a gulyást főzte, egy Reáltanoda utcai, addig ismeretlen szomszéd becsatlakozott hozzájuk, borral, kenyérrel, kolbásszal kínálta a lakókat és az érkező vendégeket egyaránt, háromszor hozva utánpótlást, azért megérte.
A titok ugyanis ez volna: a közösség ereje. Hogy együtt észrevesszük a környezetünk rejtett kincseit, de egymást is. És ha úgy is tűnik néha, hogy a budapestiek nem elég nyitottak és barátságosak, mindenki a saját problémájával van elfoglalva, a „Budapest100” programjai segítenek rácáfolni erre. Reméljük, jövőre is.
Ha érdekes volt az írás, nyomj egy lájkot!