MÚLT
A Rovatból

Ilyen volt egy hagyományos disznóvágás a régi időkben



Ebéd után folytatódott a disznó feldolgozása. Kiszedték az üstből, kicsontozták, szétválogatták a megfőtt húsféléket. A fejről leválasztották a tokaszalonnát, sózták, még melegen bedörzsölték aprított fokhagymával, paprikával, később majd jól kifagyasztva fogyasztották. A szalonnát formázást követően sózták, majd egy részét füstölték. A szalonna többi részét feldarabolták zsírnakvalónak. A zsírt a nap végén vagy már csak másnap olvasztották ki. A zsírt hatalmas bödönökben tárolták és egész évben használták főzéshez, sütéshez. A töpörtyű a következő hetekben elfogyott reggelire, vacsorára.

A combból és lapockából sonkát készítettek, vagy kicsontozás után a kolbászhús alapanyagaként használták fel. A sonkát a csülök levágása után formázták, hetekig sós pácban érlelték, utána végül füstölték. A csülök friss fogyasztásra vagy tartósítva ételek alapanyaga és ízesítője volt. Olykor a körmöt, lábat is felfüstölték, de leginkább frissen fogyasztották kocsonyának.

A disznóvágás egyik legfontosabb, nagyra becsült terméke a kolbász volt, melyek Magyarországon meglehetősen hasonló ízűek.

A kolbász fűszerei: só, paprika, esetleg némi erős paprika, fokhagyma, bors, köménymag. Eredetileg apróra vagdalták a húst és a szalonnát, a darálók megjelenése óta finomra darálják. A ledarált, fűszerezett húst teknőben alaposan összegyúrják, majd a sertés megtisztított, kimosott vékonybeleibe töltik. A kolbász füstöléssel és szárítással nagyon jól tartósítható, így a kolbászkészítés a hús konzerválásának egyik ideális módszere.

Fotó: Facebook/Népi Iparművészeti Gyűjtemény, Kecskemét

A sertés kövérjéből, belsőségeiből a hurkák készülnek. A hurkafajták nagyon változatos összetételűek és tájanként különbözőek voltak, de a legelterjedtebb a véres és a májas hurka készítése. Az abálást követően a fejhúst, a főtt belsőségeket, bőrkét ledarálják, fűszerezik, összekeverik abalében főtt rizzsel vagy más kásafélével (köles, kukorica, hántolt búza), és a sertés megtisztított, kimosott beleibe töltik. Ehhez a vastagbelet használták, a végeit vékony pálcikával szúrták össze, amit ma is hurkapálcának hívunk. Manapság már vásárolt vékonybélbe töltik a hurkát is. A kész hurkát rövid időre forró vízbe mártják, azaz megabálják. A hurkák fűszerei: vöröshagyma, só, bors, paprika, majoránna, szegfűbors. A véres hurkához a sertés leszúrásakor felfogott vért azonnal keverni kezdik és sózzák, hogy ne alvadjon meg. Ehhez kását vagy pirított zsemlekockákat és ledarált húsdarabokat adnak. Ahol a vért megsütik reggelire, ott nincs vagy kevés véres hurka készül. A hurka a kétszeri főzés ellenére is nagyon romlékony étel, ezért néhány napon belül el kell fogyasztani.

Ahol nem szerették a májas hurkát, a májból kenőmájast, májpástétomot, savanyú májat készítettek. A kenőmájasba apróra darálták a megfőtt májat, összedolgozták azonos mennyiségű zsiradékkal, pirított hagymával, majoránnával, szintén a füstre került. A májpástétom a begyúrt kolbászhúsból és nyers máj keverékéből készült, fátyolhájba tekerve rudakat sütöttek belőle. Békésben cigánykának hívják. Volt, ahol csak kolbászhúst töltöttek a fátyolhájba, fasírtnak nevezték. Jó pirosra kellett sütni, hogy a háj ereiben lévő zsír is kisüljön. A savanyú májhoz a porcos húsdarabokból, nyesedékekből pörköltet főznek, ebbe főzik bele a felcsíkozott májat, cukros-ecetes vízben főtt hagymakarikákkal ették.

A sertés szívét, fejének húsát, a fülekkel együtt megfőzik, vékony csíkokra vágják vagy csak durván feldarabolják, sóval, borssal, fokhagymával, majoránnával fűszerezve összekeverik és a disznó megtisztított gyomrába töltik. Ez a disznósajt. A kész sajtot szintén megabálják, majd lepréselik, sajtolás közben többször megszúrják, hogy a zsír kifolyhasson, végül füstöléssel tartósítják.

A kolbászt, a szalonnát, a disznósajtot már másnap megfüstölték, majd a pácolás után a sonkát is, így egész évben elálltak a kamrában vagy a padláson. A disznó minden részét felhasználták, nem dobtak el semmit, az emberi fogyasztásra nem alkalmas zsiradékot eltették a szappanfőzéshez.

A munkák végeztével jött az igazi disznótor, bőséges vacsora zárta a napot, éjszakába nyúló borozgatással, beszélgetéssel. Az Alföldön a fogások általában: orjaleves, toroskáposzta vagy töltött káposzta, sült hurka és kolbász.

Hagyományosan a disznót vágó család kóstolót küldött a segítőknek, a rokonoknak, szomszédoknak. Látszólag szétosztogatták a sok finomságot, de szinte minden héten volt valahol disznóölés, így ők is kaptak, tulajdonképpen ezzel biztosították, hogy hetekig friss húshoz, hurkához, kolbászhoz jussanak. A disznóvágás, a disznótor általában a rokonság ünnepe volt, beosztották, hogy kinél, mikor legyen, így a munka és a vigalom is megfelelő rendben zajlott.

Fotó: Facebook/Népi Iparművészeti Gyűjtemény, Kecskemét


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
300 év után fejtették meg a rejtélyt, hogyan kerültek a kitömött állatok a szűk nyakú üvegekbe
Egy 18. századi francia szerzetes preparátumai évszázadokig tartották lázban a világot. Modern képalkotó módszerekkel jöttek rá a trükkre.


Évszázadokon át izgatta az emberek fantáziáját, hogyan kerültek kitömött állatok szúk nyakú üvegekbe az olaszországi Pármában.

A rejtély főszereplője egy 18. századi francia szerzetes, Jean-Baptiste Fourcault volt.

A minimita rendi szerzetes annak idején a pármai hercegi udvar ornitológusaként dolgozott. Egyébként munkássága a Pármai Egyetem természetrajzi gyűjteményének alapjait is segített lerakni.

A szerzetes különféle állatpreparátumokat helyezett el üvegekben, ám módszerét titokként őrizte.

A gyűjteményt kezelő múzeum pedig egészen a legutóbbi időkig úgy hivatkozott a technikára, mint „megfejthetetlen” rejtélyre.

A Parmai Egyetem kutatói most megfejtették a „szűk nyakú üvegbe zárt kitömött állatok” rejtélyét.

A megoldás nem varázslat, hanem egy rendkívül kifinomult optikai és preparátori trükk, amelyet modern képalkotó eljárások fedtek fel.

A kutatók kiderítették, hogy az üvegek száján eredetileg a bejárat nem akkora volt, mint amekkora most.

A szemlélőt először is az utólag ráillesztett üveg szűkítőgyűrű, egyfajta gallér (olaszul colletto) tévesztette meg, ami optikailag beleolvadt az üveg nyakába.

Ez keltette azt az illúziót, hogy az üvegnek csupán egy rendkívül kicsi nyílása van. A valóságban a nyílás nagyjából háromszor szélesebb volt, így a preparátumok keményebb része, például az állatok koponyája is átfért rajta.

De Jean-Baptiste Fourcault más módszert is alkalmazott a "kompozíciók" elkészítéséhez.

A másik trükkje az volt, hogy az állatok testét úgy preparálta, hogy a behelyezés során összenyomhatók legyen, majd az üveg belsejében visszanyerjék eredeti formájukat.

A kompozíciókban szereplő fa díszletelemeket pedig darabokra szedve juttatta be, és az üveg belsejében állította össze őket.

Az illúzió tökéletességéhez az aprólékos álcázás is hozzájárult.

A gallér és az üveg találkozási vonalát körbetekert zsinórokkal rejtette el, a faelemek illesztéseit pedig ragasztott papírcsíkokkal fedte le, hogy a szemlélő ne jöjjön rá a turpisságra.

Jean-Baptiste Fourcault annyira büszke volt a munkájára, hogy egy 1774-es cédulán egy madár nevében maga üzente meg a kétkedőknek, hogy valóban „az ampulla nyílásán” keresztül került a helyére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
60 éve történt a világ egyik legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlensége, a gleccserek olvadása miatt a mai napig kerülnek elő maradványok
Az Air India 101-es járata 1966-ban navigációs hiba miatt csapódott hegynek Genf közelében.


Pontosan 60 éve, 1966 január 24-én történt az egyik legsúlyosabb légikatasztrófa.

A Mont Blanc oldalának csapódott az Air India 101-es, Bombayból Genf felé tartó járata.

A fedélzeten lévő 117 ember – 106 utas és 11 fős személyzet – közül senki sem élte túl a katasztrófát.

Az áldozatok közt volt Homi J. Bhabha, az indiai atomprogram atyja is.

A hegy és az olvadó Bossons-gleccser azóta is folyamatosan felszínre hozza a tragédia nyomait: leveleket, újságokat, ékszereket és emberi maradványokat.

A Boeing 707-es, „Kanchenjunga” névre keresztelt gép Bombayból indult, majd Újdelhi és Bejrút érintésével közeledett Genf felé, ahol üzemanyagot kellett volna felvennie.

A genfi irányítótoronnyal folytatott utolsó beszélgetés során a pilóta azt hitte, már elrepült a Mont Blanc felett, ezért süllyedést kért és kezdett meg.

Az irányítás jelezte, hogy a gép még a hegygerinc felett van, de a kommunikáció félreérthető volt, és a gép egyik navigációs berendezése már Bejrút óta hibásan működött.

A francia balesetvizsgáló hivatal, a BEA hivatalos jelentése szerint a szerencsétlenséget kontrollált repülés közbeni földnek ütközés okozta, vagyis a működőképes repülőgép a pilóta téves helyzetértékelése miatt csapódott a hegynek. A becsapódás közép-európai idő szerint reggel 8 óra 2 perckor történt a Rocher de la Tournette gerinc közelében, mintegy 4750 méteres magasságban.

Az áldozatok között volt Homi Jehangir Bhabha, az Indiai Atomenergia-bizottság elnöke, akinek halála nemzeti gyászt okozott. Indira Gandhi, India akkori miniszterelnöke így emlékezett meg róla: „Dr. Homi Bhabha elvesztése… súlyos csapás a nemzet számára.”

Kísérteties módon már korábban is ezen a helyszínen történt végzetes repülőgép baleset.

1950. november 3-án szinte ugyanott zuhant le a „Malabar Princess” nevű Lockheed L-749-es gép, 48 ember halálát okozva.

A két roncs közelsége miatt a gleccserből előkerülő leletekről néha nehéz megállapítani, melyik tragédiából származnak.

Az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás miatt gyorsuló olvadás egyre több tárgyat és emberi maradványt hozott a felszínre. 2012-ben egy indiai diplomáciai postazsák került elő, amelyet visszajuttattak az indiai hatóságoknak.

2013-ban egy francia hegymászó smaragdokkal, zafírokkal és rubinokkal teli fémdobozt talált.

Mivel az áldozatok örököseit nem sikerült felkutatni, a francia törvények értelmében 2021-ben a mintegy 150 ezer euró (mai árfolyamon körülbelül 57,8 millió forint) értékű kincset elosztották a megtaláló és Chamonix önkormányzata között.

2017-ben egy francia kutató, Daniel Roche emberi maradványokra, egy kézre és egy lábszárra bukkant. „Sohasem találtam még ekkora emberi maradványokat” – mondta a BFMTV-nek. Stéphane Bozon, a chamonix-i hegyi csendőrség parancsnoka hozzátette: „Ezek a maradványok nagy valószínűséggel nem ugyanahhoz a testhez tartoznak.”

2020-ban egy közeli hegyi kávézó üzemeltetője, Timothée Mottin 1966-ból származó, jó állapotú indiai újságokat talált a jégben. „Most száradnak, de nagyon jó állapotban vannak… olvashatók” – mondta a The Guardiannek.

A szerencsétlenség utáni napokban a szétszóródott levelek és könnyű tárgyak miatt felmerült a fedélzeti robbanás gyanúja, de a hivatalos vizsgálat ezt egyértelműen kizárta. A francia hatóságok végleges következtetése szerint a gépet nem szabotázs, hanem a pilóta hibája, a meghibásodott műszer és a félreértett kommunikáció együttesen vezette a hegynek.

Via: The Guardian, Hindustan Times


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Kőbányáról indult, szexszimbólumot vett feleségül, és Hollywood fénykorában tört a csúcsra Mickey Hargitay
A Magyarországról indult fiú kemény munkával érte el, hogy 1955-ben megkapja a Mr. Universe címet. Sikerei másokat is inspiráltak.


Saját kezűleg épített szív alakú, rózsaszín medencét Hollywood egyik legfényűzőbb villájához, miközben a teste volt a fő tőkéje.

A kőbányai fiú, Hargitay Miklós a semmiből lett Mr. Universe.

Feleségül vette kora egyik sztárját és szexszimbólumát, Jayne Mansfieldet, majd neje halála után három gyermekét egyedül nevelő apa lett.

Hargitay Miklós, vagy ahogy a világ megismerte, Mickey Hargitay idén lenne száz éves.

Története 1926-ban kezdődött Budapesten.

Akrobata volt az apja, ezért a mozgás és a színpad közelsége természetes közeg volt Hargitay Miklós számára.

Mielőtt a testépítés felé fordult volna, gyorskorcsolyában ért el sikereket, 1946-ban közép-európai bajnoki címeket is szerzett.

Magyarországról 1947-ben, huszonegy évesen emigrált az Egyesült Államokba, ahol előbb vízvezeték-szerelőként és ácsként kereste a kenyerét.

A legenda szerint egy edzőterembe betérve, puszta kíváncsiságból, elsőre 215 fontot, vagyis közel 98 kilogrammot nyomott a feje fölé.

Ez a nyers erő és a tudatos edzés 1955-ben hozta meg a gyümölcsét, amikor Londonban elnyerte a Mr. Universe címet. „Amit Eisenhower elnök a golfért tett, azt Mickey Hargitay tette a testépítésért: előtérbe hozta” – értékelte a sportágra gyakorolt hatását Gene Mozee testépítéstörténész a Los Angeles Timesnak.

Diadala inspirációt adott a vasfüggönyön túlról érkező fiataloknak is. Arnold Schwarzenegger, Kalifornia későbbi kormányzója szerint Hargitay reményt adott neki és a hozzá hasonló közép-európaiaknak. „Azt tanácsolta, hogy ne azért menjek, hogy kérjek, hanem azt mondta, kemény munkával elérhetek dolgokat” – idézte fel Schwarzenegger.

A sportvilágból egyenes út vezetett a csillogásba, amikor Mae West, a kor ünnepelt dívája egy magazin címlapján kiszúrta Mickey Hargitayt, és leszerződtette izomemberekkel teletűzdelt revüjébe.

Itt, a New York-i Latin Quarterben látta meg őt 1956-ban Jayne Mansfield, a kor platina szőke szexszimbóluma. A híres történet szerint, amikor a pincér megkérdezte, mit kér vacsorára, a színésznő csak ennyit felelt: „Egy steaket kérek és azt a bal oldali férfit!”

1958-ban házasodtak össze. Közös otthonuk, a Holmby Hills-i Rózsaszín Palota a hollywoodi giccs és a féktelen életöröm szimbólumává vált. A birtokot 76 ezer dollárért vették meg, ami mai árfolyamon körülbelül 25,2 millió forintnak felel meg. A villa ékköve a negyven láb széles, szív alakú medence volt, amelyet a kétkezi munkától sosem idegenkedő Hargitay maga épített. A pár a magánélet mellett a filmvásznon is elválaszthatatlan volt, olyan filmekben szerepeltek együtt, mint a Will Success Spoil Rock Hunter?, a The Loves of Hercules vagy a Promises! Promises!.

1964-ben elváltak, három évvel később pedig Jayne Mansfield egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. Gyermekeiket, Mickey Jr.-t, Zoltánt és Mariskát Hargitay és második felesége, Ellen Siano nevelte fel.

Lánya, a Különleges ügyosztály című sorozat sztárja, Mariska Hargitay sosem mulasztotta el hangsúlyozni apja rendkívüli hatását az életére. Amikor 2005-ben átvette a Golden Globe-díjat, könnyek között fordult apjához: „Te vagy a hősöm. Nemcsak a szavaiddal, hanem a példáddal is tanítottál, Apu, és szeretlek” – mondta a CBS News tudósítása szerint. Mickey Hargitay 2006. szeptember 14-én, nyolcvanévesen hunyt el többszörös mielóma következtében.

Tavaly a történet váratlan fordulatot vett, amikor Mariska Hargitay a My Mom Jayne című dokumentumfilmjében a világ elé tárta, hogy egy DNS-tesztből kiderült, biológiai apja valójában nem Mickey, hanem édesanyja egykori partnere, Nelson Sardelli. A felfedezés ellenére Mariska egyértelművé tette, kit tekint apjának. „Mickey Hargitay lánya vagyok – ez nem hazugság” – nyilatkozta a Vanity Fairnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Ígéretes araként ünnepelték Gizellát, az első keresztény magyar királynét, de István halála után mostohasors várt rá
A bajor hercegnő házassága a magyar állam sorsára volt hatással, királynéként az országot szolgálta. Az utókor hálával emlékszik vissza rá.


Jelentős, a magyarok európai pozícióját befolyásoló fiatal lányként érkezett.

Ám magányosan, egy kolostorban halt meg az a bajor hercegnő, akinek a házassága alapjaiban határozta meg a magyar állam sorsát.

Gizella élete a hatalom csúcsáról a politikai száműzetésbe vezetett.

Ráadásul története tele van bizonytalansággal, mert nem sok feljegyzés született róla, közben ránk hagyott a tárgyi öröksége ma is a magyar államiság egyik legfontosabb jelképe.

Gizella a bajor hercegi udvarból származott, apja a „Civakodó” melléknevű II. Henrik herceg, anyja Burgundi Gizella volt. Családja a Német–római Birodalom legfelsőbb köreihez tartozott, bátyja a későbbi császár, II. Henrik lett.

A hagyomány szerint az 980-as évek közepén, január 22-én született Regensburg környékén,

de a pontos adatok elvesztek a történelem homályában.

Házassága Istvánnal kőkemény politikai alku volt. A magyaroknak a nyugati beilleszkedést, a keresztény állam nemzetközi elismerését és egyházi hátteret jelentette, a bajoroknak az erős keleti-európai szövetséget.

Az esküvőt a legtöbben 996-ra teszik, de a helyszínre vonatkozó későbbi közlések ellentmondásosak, felbukkan Köln és a bajorországi Scheyern is.

Királynéként (1000/1001 és 1038 között) kulcsszerepet játszott a nyugati kultúra meghonosításában, udvari és egyházi kapcsolatai révén papok, lovagok és új trendek jelentek meg az országban.

A későbbi magyar hagyomány következetesen az egyházat bőkezűen támogató, templomokat és kolostorokat alapító királynéként emlékszik rá.

Ennek legfényesebb bizonyítéka a ma is létező koronázási palást, amelyet eredetileg miseruhának készítettek.

A felirata szerint István király és Gizella királyné 1031-ben adományozta a székesfehérvári bazilikának.

Az egyedülálló tárgyon Gizella alakja is látható, és a palást később a magyar királykoronázások elengedhetetlen kellékévé vált.

Gizellát házastársként a gyengéd megértés és az imádságos szentségi élet jellemezte. A krónikások kiemelik vallásosságát, szelídségét, bőkezűségét, jótékonyságát és vendégszeretetét.

Gizella magánélete nem volt könnyű.

Istvánnal közös gyermekei meghaltak. Imre herceg hiába érte meg a felnőttkort, 1031-ben, fiatalon elhunyt.

István 1038-as halála után Gizella élete még nehezebbé vált.

Az országban kitörő trónviszályok és hatalmi harcok közepette, Orseolo Péter és Aba Sámuel garázdálkodása alatt teljesen kiszorították átvitt és fizikai értelemben is a közéletből.

Fogságba vetették, a vagyonát pedig elvették tőle arra hivatkozva, hogy "beszámíthatatlan".

Végül a bajor lovagok kíséretében elhagyta Magyarországot, és a passaui Niedernburg kolostorába vonult vissza, ahol a helyi hagyomány szerint apátnőként tevékenykedett.

A legtöbb forrás 1065. május 7-re teszi halálának napját, bár a pontos évszám körül van némi bizonytalanság. Sírja a passaui Heiligkreuz-templomban ma is ismert zarándokhely, amelyet különösen sok magyar keres fel.

Gizella emlékezete két dologban testesül még ma is. Az egyik a koronázási palást, amely a magyar államiság egyik legfontosabb szimbóluma lett, és amely a nemzeti emlékezetben „alapító királyi párként” rögzítette István és Gizella képét. A másik alakjának tisztelete az utókor által.

A Szentszék 1975-ben engedélyezte a régóta élő helyi kultuszát és saját könyörgés használatát Gizella emléknapján. A házasságkötés ezredik évfordulóján, 1996-ban pedig Passauból Veszprémbe hozták Gizella jobb karcsontjának ereklyéjét, amelyet Szent István Szent Jobbjával együtt mutattak be ünnepélyes keretek között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk