Ilyen volt az ideális háziasszony – sütés-főzés a 30-as években a városi középosztály konyháiban

El lehet képzelni, hogy mennyire volt döbbenetes az a gyilkosságsorozat, amelynek a helyszínlelésekor alapvető hibákat követtek el a hatóságok, és a sokktól a legalapvetőbb vizsgálatokról is megfeledkeztek. 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt kiskorú leány tűnt el a törökszentmiklósi Vöröshadsereg útja 171. szám alatt található házban. Nem sokkal később le is tartóztattak egy mindössze húsz éves lányt, Jancsó Ladányi Piroskát, akit halálra is ítéltek, mivel bevallotta, hogy ő ölte meg az összeset, a telken található, használaton kívüli kútba lökve – édesanyja, Borbála segítségével – a testeket. A vallomást az előzte meg, hogy egy lány bejelentette a rendőrségen, Piroska ellopta a ruháit és arra eszmélt, hogy fojtogatja őt.

Az alacsony, törékeny termetű lányt a közeli nagyvárosba, Szolnokra szállították kihallgatásra, de az teljes káoszba torkollott, mivel minden szakmaiságot nélkülözve kérdezgette az egész nyomozói állomány, még a gépírónő is. Nem csoda, hogy először a mindössze öt elemit végzett Piroska teljesen zavaros történetet mesélt el, két olyan bűnsegédet is megemlítve, akiknek alibijük volt. Orosz katonákat okolt a tragédiákért, főként Nyikolaj Bogacsovot, aki azzal hitegette Piroskát, hogy magával vinné a Szovjetúnióba második gyermeke apjához, azzal a tinilánnyal együtt, aki tetszik neki, csak segítsen becserkészni őt. De a katona a kiszemeltjét szép szó helyett megerőszakolta, amíg Piroska italért ment, mire az áldozat fenyegetőzni kezdett, ekkor döntött Piroska a gyilkosság mellett – és megfojtotta szegény leányt egy villanydróttal, utána (!) pedig az arcára ült. Állítólag a többi gyilkosságot is katonák erőszakoskodása előzte meg, Piroskát pedig arra használták, hogy odacsalja a házba a gyanútlan, fiatal és szűz áldozatokat – bár a lány a vallomásában hangsúlyozta, hogy az utolsó esetet leszámítva a gyilkosságokat saját elhatározásából, egyedül követte el.

Másnapra már egy teljesen új verzióval állt elő a rendőrségen, abban már nem szerepeltek orosz katonák, hanem csak ő maga és a saját leszbikus vágyai. A jegyzőkönyv szerint ilyen mondatok hagyták el a száját:

A lányt egyáltalán nem zavarta a rezzenéstelenül elmondott, részletes vallomása során, hogy áldozatai szülei is jelen voltak.

Az elsőfokú ítélet után Piroska az utolsó szó jogán ezt mondta: "Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. Szeretném a kisfiamat magam nevelni, nem csinálok többet ilyent." Majd az ítélethirdetés előtt hirtelen megváltoztatta az addigi vallomását, és közölte, hogy „anyám is tudott a tetteimről. A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. … Akármennyit kerestem, anyám mindent eltékozolt. Férfiakba, cukrászdába, italba ölte a pénzemet. Én teljesen meztelen maradtam, így gondoltam ruhát szerezni magamnak. Anyám folyton pénzért hajtott, és üldözött engem."

Már gyerekként is voltak intő jelek

Az anyja-lánya párost prostituáltként tartották számon a környéken – Piroska a szovjet katonákra, Borbála pedig a helyiekre szakosodott aprópénzért –, a házuk pedig olyannyira rendezetlen, koszos, bolhás, egeres és ürülékes volt, hogy az ritkaságszámba ment. Ahogyan sanyarú sorsuk is, amelynek fényében mindez már nem olyan meglepő. Borbála 8 éves volt, amikor meghalt az apja, tizenöt testvéréből tizenkettő ekkor már nem élt. Iskolába sohasem járt, írni-olvasni nem tudott. Terhességei rendszerint csecsemőhalállal végződtek, aki pedig életben maradt, sokszor végignézte anyja alkalmi légyottjait. Borbála mégis neheztelt már a kezdetektől Piroska lányára, aki szerinte a többi gyerekkel kéjörömmel ok nélkül gonoszkodott, és vele is agresszív volt, illetve a nemtetszése ellenére szovjet katonáknak kínálta magát, emiatt született pár törvénytelen gyereke, de azokat sem nevelte.

Borbála vallomásából kiderült, hogy bár eleinte azt hitte, hogy Piroska legalább az állatokat szereti, azért fogadja be őket, végül mindegyik elpusztult – egyértelműen a lánya keze által.

Amikor erre leszidták, majdnem belehalt egy öngyilkossági kísérletbe, annyi gyógyszert vett be. Amikor kihallgatták az ízig-vérig aberrált Piroskát, az állatkínzásokat és öccse megrontását rezzenéstelenül bevallotta („a testvéremmel történt fajtalankodás során igen kellemes érzést éreztem”), azonban nem tartotta magát prostituáltnak, mivel ingyen, kedvtelésből közösült a szovjet katonákkal.

A feltáratlan ügy

Mivel a holttestek megtalálása napján Jancsó Piroska beismerős vallomást tett, őt nyilvánosan kivégezték, anyja – aki azonban tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról – pedig életfogytiglant kapott. Rubin Szilárd író megpróbálta kibogozni a szálakat, de neki sem sikerült, pedig négy évtizeden át írta a törökszentmiklósi gyilkosságokról szóló, Aprószentek című (tény)regényét, de a végére csak még több kérdés merült fel. Az író Jancsó Piroskával már nem tudott beszélni, mert mire megismerte a históriát, addigra felakasztották, Borbálával viszont a zalaegerszegi börtönkórházban beszélgetett. Megkereste továbbá az érintett ügyészt, bírót, nyomozókat, az áldozatok hozzátartozóit és a szomszédokat is. Az általa összegyűjtött információk csak arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy Piroska nem egyedül követte el az öt gyilkosságot, de az igazságra nem sikerült fény derítenie. Ráadásul az aktát államtitokká minősítették, és arra sincsen vonatkozó adat, hogy miféle kommunikációt folytattak a nyomozás során a magyar hatóságok a szovjetekkel, ha egyáltalán történt ilyen. Rubin a rendszerváltás után is próbálkozott, de azt a választ kapta, hogy a kért dokumentumot egyszerűen nem találják. Úgyhogy a rejtély megoldatlan maradt, a történelemben pedig először fordult elő, hogy nő ölt meg nőt szexuális indíttatásból.

Források: 1,2,3,4,5

A Szeretlek Magyarország podcastja, az Emlékszem, amikor... utolsó két adásában mi is igyekeztünk bemutatni, hogy milyen volt az 1990-es évek Magyarországának vérzivataros alvilága.

Ennek egyik szegmense mindenképpen a nemrég kivonuló szovjet katonák után itt maradó vagy éppen akkor Magyarországra jövő orosz maffiózókhoz köthető. Ők először csak itt élő honfitársaiktól szedtek be védelmi pénzeket, de „munkájukat” hamar kiterjesztették.

– mesélte el a Blikk Nyomon vagyunk című sorozatának Orosz István nyugalmazott rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni egységének egykori parancsnoka.

Az oroszok egy gigantikus akciót szerveztek az akkori vezető pénzszállító vállalat bázisa ellen is: be akartak hatolni az értéktárba, majd az oda befutó összes páncélautót ki akarták üríteni. Mindehhez páncéltörő gránátokat és gépfegyvereket használtak, és rendőröknek álcázták magukat.

A rendőrök csak egy véletlen folytán szereztek tudomást a támadásról, és így sikerült még akkor lecsapni a bandára, amikor azok éppen felvették a golyóálló mellényeiket, betárazták a fegyvereiket egy parkolóban, a mai Teve utcai rendőrpalota közelében. Így sikerült megelőzniük egy nagyobb vérontást.

Teplán Tibor egykori nyomozó, az egység oroszul beszélő tagja titkos nyilvántartást is vezetett az oroszajkú maffiózókról, tudását, ismeretanyagát még külföldön is elismerték.

– mesélte elképesztő sztoriját Teplán.

A 20. század eleji lapok csak bűnös utcának hívták a város legrövidebb nevű utcáját, az Ó utcát. Amit először Neu Gasse-nak hívtak, de amikor megépült a mai Zichy Jenő utca 1786-ban, akkor már átnevezték Alt Gasse-nak, és az 1800-as évek névmagyarosítási hulláma alatt lett Ó utca. Az sem mentette meg a hírnevétől, hogy a 3. szám alatt lakott Zwack József likőrmágnás, kicsit odébb pedig három szerkesztőségben is serényen folyt az értelmiségi munka (a 12. szám alatt az Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., a 16-ban Barta Mór és Guth Jenő nyomdájában készültek a könyvek, a 17. szám alatt pedig a Magyar Estilap írói és szerkesztői dolgoztak).

A madame-ról Krúdy Gyula több művében is megemlékezett Johanna, Steinné és Jánoska néven is, az Ady Endre éjszakái című dokumentumregényében viszont a valódi nevén említi: ,,A legszenvedélyesebb hitvitázók is csak akkor nyitották ki a házában a szájukat, ha erre Jolántól engedelmet kaptak. Jolán még abban a világban tanulta megbecsülni a sajtót, amikor a hírlapíró urak (különösen azok, akik a rendőrségi hírek után jártak) a policájjal mindenféle intimebb dolgokat is elintéztek. (…) Hősünknek szabad bejárása volt a ház összes szobáiba, mert udvarias, finomkodó szóval kedvében tudott járni Jolán asszonynak, aki semmit sem becsült olyan nagyra egy férfiben, mint a jó modort. (»Pénze, egy hordárnak is lehet – ha nyer a lóversenyen –, de jó nevelése csak az íróembernek van« – mondogatta a különös asszonyság.)”

Igen ám, de honnan ismerte ilyen jól Krúdy ezt a hölgyet, akit beszédesen, utalva a törzsgárdára, a sajtó öreganyjának is neveztek? Természetesen onnan, hogy törzsvendég volt nála, ahogyan sok szakmabeli kollégája is, például Ady Endre és Révész Béla.

Valóban a remek konyhájáról is ismert volt a Kakasos, nem csak az örömlányairól. Éjjel-nappal főttek a finom étkek a tűzön.

Krúdy amúgy a mai Zichy Jenő utcában vette ki első pesti lakását, de egy ideig lakott a Kakasos házban is, és jó barátságot ápolt Jolánnal (a leírások szerint azért némi „extrával”), nem beszélve arról, hogy mennyi ihletet gyűjtött a regényeihez az ott zajló események hatására. Sajnos azonban Jolán többet érzett barátságnál, sőt, őrülten belehabarodott az íróba, és amikor az nem viszonozta szerelmét, kiugrott az emeleti gangról, de szerencsére túlélte. Krúdy ugyanis köztudottan egy másik luxusbordély tulajdonosnőjéhez, a szemtelenül fiatal Pilisy Rózához vonzódott.

Akkortájt, 1867-től egészen 1926-ig egyébként legálisan, intézményesített keretek között működhettek Budapesten a bordélyházak – akadt is belőlük bőséggel. Az 1867-es rendelet olyan szigorú előírásokat tartalmazott a bordélyok működéséről, mint például, hogy a tulajdonosnő nem lehet 30, a kéjnő pedig 17 év alatti, és utóbbiaktól megkövetelték az egészségügyi tanúsítványt, négynaponkénti vizsgálattal. Ez a megengedő törvénykezés azért szűnt meg, mert a prostitúciót nem sikerült bordélyházi keretek közé terelni. A prostitúciót 1926-ban országos hatállyal kezdték szabályozni, amelynek egyik következménye a bordélyházak felszámolása lett. De az Ó utcai falak ma is őrzik a pajzán históriáikat, amelyeket az irodalom sem hagy feledésbe merülni.

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Szalaváry Miklós restaurátor vezetésével ízelítőt kaptunk a papíröntés és a könyvfűzés technikájából, megismerkedtünk a könyvfertőtlenítés folyamatával és a régi könyvkötészeti eljárásokkal. Ráadásul azt is megnézhettük, milyen szörnyűségekre és milyen kincsekre bukkant egy-egy könyvrestaurálás során. Mutatjuk az izgalmas részleteket!

A műhelylátogatás elején Szalaváry Miklós a restaurálás alapszabályairól beszélt. Mint elmondta, restauráláskor mindig törekedni kell arra, hogy a könyvet csak annyira bontsák meg, amennyire elengedhetetlen a felújításhoz. Hiszen maga a könyv kötése is művészettörténeti értéket képvisel.

Másik fontos alapelv, hogy a folyamat visszafordítható legyen. Természetes eljárásokkal kell helyreállítani a könyvet, hogy az eredeti állapot bármikor visszaállítható legyen. Illetve nagyon fontos az is, hogy mindig készüljön a restaurálásról dokumentáció.

A károsodások lehetnek fizikai és kémiai eredetűek. Fontos alapszabály azonban az is, hogy a legsúlyosabb állapotú könyveket kell előre venni a restaurálásban.

A műhelyben Szalaváry Miklós megmutatta az egyik penésszel fertőződött ősnyomtatványt, amin éppen dolgozik. Ezen a szinte megsemmisült könyvön keresztül mi is megismerhettük a restaurálás folyamatát.

Az ilyen rossz állapotban lévő könyveknél elkerülhetetlen, hogy a könyvet lapjaira szedje a restaurátor. Ezt követően az oldalakat különböző vegyszerek segítségével kádakban fertőtlenítik, majd tisztítják és savtalanítják.

Ezek után kezdődhet el a papír helyreállítása. Alapvetően kétfajta módszert alkalmaznak: a papíröntéses módszert és az úgynevezett kasírozást. Szalaváry Miklós mindkettőt bemutatta az épp restaurálás alatt álló ősnyomtatványon.

A papíröntéshez papírpépet készítenek, amivel tulajdonképpen befoltozzák a sérült könyvet egy speciális áteresztő asztalon. A pépet keverésekor mindig a papír eredeti színéhez próbálják megfesteni. A szín azonban csak hasonló lehet, fontos alapszabály ugyanis a restaurálásban, hogy megkülönböztethetőnek kell lennie az eredeti és a helyreállított részeknek.

A helyreállítás másik módszere a kasírozás, melynek során egész vékony fátyolpapírt ragasztanak a lapra, amitől az szinte teljesen átlátszó marad. Ezt főként akkor használják, ha egy könyv el van repedve. A fátyol- vagy más néven japán papír ugyanis összetartja a lapot anélkül, hogy a szöveg olvashatatlanná válna.

A helyreállítás után állványokon száradnak a papírok. Ez után következik a nedves préselés filcek között, hogy megmaradjon a papír eredeti textúrája, majd a lefűzés és a könyvkötés.

Szalaváry Miklós megmutatta azt is, hogy a múlt században készült “helyreállítások” milyen károkat okoztak könyvekben.

Rávilágított arra is, miért nagyon fontos, hogy mindig legyen dokumentáció. Elmesélte, hogy találkozott olyan 1958-ban restaurált herbáriummal, ami elkezdett “hajszálgyökereket eregetni”. Dokumentáció híján pedig ő sem tudott rájönni, milyen kezelőanyagot használt az előző restaurátor, akinek kontár munkája hatására kezdtek szálasodni a lapok.

Mindig izgalmas, ha különböző tulajdonosi bejegyzések, aláírások szerepelnek egy könyvben. A herbáriumban például a tulajdonos annak idején magyarul is odaírta a növények nevét, és azt is, mire használhatók.

Szalaváry Miklós megmutatta az egyik legmeghökkentőbb bejegyzést, ami a súlyosan mérgező hatású mandragóránál szerepel:

Megtudtuk, hogy vannak olyan könyvek, amelyek kötése értékesebb, mint ami a két tábla között van. A könyvekből ugyanis a restaurálás során sokszor előkerülnek kézirat-maradványok. Ezek lehetnek pergamencsíkok, amiket a gerincre ragasztottak megerősítésként, de a könyvtábla is készülhetett összeragasztott selejtnek ítélt nyomtatványokból.

Ezeket további kutatás céljából a restaurátornak mindig mellékelni kell az elkészült könyvhöz.

A restaurátor-műhelyben további érdekességeket is megnézhettünk. Láthattunk hatalmas, súlyos kódexet, amit lánccal erősítettek a könyvtár polcaihoz

Megcsodálhattunk egy restaurálás alatt álló különleges háromdimenziós térképet is. A zászlókkal kiegészített magyar történelmi térképet Bertalan Gyula erdélyi történelemtanár szabadalmaztatta 1902-ben, és használta oktatási segédanyagként.

Ha te is ellátogatnál a restaurátor-műhely bemutatójára, akkor a Múzeumok Őszi Fesztiválja idején több időpont közül is választhatsz november 10-ig. A program ingyenes, részletek az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, illetve a Múzeumok Őszi Fesztiválja honlapján.