SZEMPONT
A Rovatból

II. Erzsébet egy gyorsan változó világban is megmaradt kikezdhetetlen ikonnak

A királynőt uralkodása alatt nem kímélték sem a világtörténelem, sem a királyi család viharai.


Csütörtökön délután, 96 éves korában meghalt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője. A Buckingham-palota már napközben kiadott egy közleményt arról, hogy a brit uralkodó állapotáért aggódnak az orvosai, ezért megfigyelés alá került. Sajnos mint kiderült, jogos volt az aggodalom: a királynő szervezete délután feladta a küzdelmet.

Bár a brit trón birtokosa immár közel 350 éve csak „uralkodik, de nem kormányoz”, a szigetország imázsa, tekintélye a mai napig elválaszthatatlan a korona viselőjétől. És ha a 19. századot nevezhették „viktoriánus kornak”, akkor az elmúlt 70 év brit történelme is megérdemelné, hogy „II. Erzsébet-kornak” nevezzük, hiszen legalább annyira sorsfordítók voltak ezek az évtizedek Nagy-Britannia számára, mint Viktória, vagy akár a 16. században I. Erzsébet uralkodása.

Pedig II. Erzsébet nem arra született, hogy királynő legyen, hiszen ő csupán a trónörökös Edward öccsének az elsőszülött lánya volt.

Amikor azonban VIII. Edward az elvált amerikai asszony Wallis Simpson kedvéért lemondott a trónról és fivére, VI. György lépett a helyére, a tízéves hercegnőnek már számolnia kellett uralkodói jövőjével. Azt azonban aligha gondolta, hogy ez még 26. születésnapja előtt bekövetkezik, miként azt sem, hogy megéri uralkodásának 70. évfordulóját, és ezzel a minden idők leghosszabb ideig trónon lévő királyai rangsorában a negyedik, a britek közül pedig az első helyen áll. (A nagy előd Viktóriának „csak” 63 év és 215 nap jutott). Persze mondhatjuk, hogy jó géneket örökölt édesanyjától, Erzsébettől, a legendás „Queen Momtól”, aki 102 éves korában hunyt el, és még utolsó éveiben is nagy aktivitás, életvidámság jellemezte.

Erzsébet 1926. április 21-én a londoni Mayfair kerület királyi házában jött a világra császármetszéssel. Még gyerekkorában ragadt rá a „Lillibeth” becenév, állítólag így mondta ki először saját nevét, ezt vette át a család, később férje, Fülöp herceg is, most pedig már dédunokája, Harry herceg kislánya is ezt a nevet viseli. Húgával, Margittal kezdetben egyaránt házi tanítóktól tanultak, életrajzírói feljegyezték, hogy Erzsébet már gyerekként is szerette a rendet, határozott volt, és mint későbbi miniszterelnöke, Winston Churchill írta róla, korát meghazudtolóan felelősen gondolkodott. Később a leendő alkotmányjogot és francia nyelvet tanult, és hogy megismerje kortársnőit, egy lánycserkészcsapat tagja lett.

A II. világháború kitörésekor a brit királyi család személyes példát mutatva Nagy-Britanniában maradt, Erzsébet pedig idő előtt felnőtté vált: önkéntes lett a brit kisegítő egységeknél – ekkor tanult meg autót vezetni, ami egész életében szenvedélye maradt – és 18 évesen tagja lett királyi államtanácsnak, hogy szükség esetén apját helyettesíthesse.

Erzsébet már gyerekkorában többször találkozott leendő férjével, a korfui születésű Fülöp herceggel, 1939-ben szerettek egymásba, de a háború évekre elválasztotta őket. Végül 1947. november 20-án a Westminsteri apátságban keltek egybe, Fülöp akkor kapta meg az edinburgh-i herceg címet.

Róluk elmondható, hogy 74 éven át, Fülöp 2021. április 9-én, 99 éves korában bekövetkezett haláláig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Négy gyermekük született: Károly, Anna, András és Eduárd.

VI. György halála után II. Erzsébetként lépett trónra 1952. február 6-án, a koronázási szertartásra azonban csak 1953. június 2-án került sor. A fiatal királynő nem a semmiből csöppent bele az államügyekbe, a diplomáciába, mert az előző években többször vállalt közszerepléseket, sőt, 1951-ben ő látogatott el Kanadába és az Egyesült Államokba. Uralkodásának első éveit meghatározta a brit gyarmatbirodalom felbomlása, illetve annak átalakulása Brit Nemzetközösséggé. 1957-ben az ENSZ-közgyűlésen hitet tett e békés átalakulás mellett, és számos felszabadult gyarmatot személyesen keresett fel. 1956-ban nézeteltérése támadt Anthony Eden miniszterelnökkel, mert ellenezte a szuezi-válság idején a csatorna-övezet brit-francia megszállását. Már ő nevezte ki a kudarcba fúlt akció után lemondott Eden utódát, Harold MacMillant, aki szerint a királynő nemcsak hogy komolyan vette államfői tisztségét, „hanem bátorsága, kitartása, higgadtsága egy férfiéval vetekedett”.

A világpolitikai és hazai események később is sokszor próbára tették II. Erzsébetet.

Évtizedeken keresztül az egyik legrázósabb kérdés volt Nagy-Britannia és az európai közösség kapcsolata. Közel másfél évtizedes próbálkozás után, 1973-ban lett a szigetország tagja a Közös Piacnak, de egészen a Brexitig ez a viszony bizonytalan maradt, mert London mindig igyekezett megőrizni függetlenségét a szorosabb integrációval szemben. Az 1960-as évek két legkellemetlenebb ügye a Profumo-botrány és Rhodesia volt. Profumo, a MacMillan-kormány hadügyminisztere ugyanis intim viszonyba került egy call-girllel, akinek másik állandó vendége a szovjet katonai attasé volt. Miután 1963-ban az ügy kitudódott, a kabinet is belebukott. A dél-afrikai Rhodesiában, a mai Zimbabwéban a fehér telepes kisebbség 1965-ben egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, és fajüldöző rendszert vezetett be. Bár II. Erzsébet hivatalosan elutasította Ian Smith rezsimét, a brit kormány közel egy évtizedig még titokban támogatta azt. Voltak persze örömteli pillanatok is, hiszen ez az évtized volt a Beatles felemelkedésének időszaka, és a királynő nem kis felzúdulást okozott konzervatív körökben, amikor 1965-ben kitüntette őket a Brit Birodalom Tagja (MBE) érdemrenddel. Néhány évvel később Paul McCartney a Beatles Abbey Road albumának végén egy kedvesen tiszteletlen dalt énekelt, mely szerint „Őfelsége aranyos, szép kislány”. 1966-ban pedig a londoni Wembley-ben a futball-világbajnokság döntőjében a királynő adhatta át a Rimet kupát Bobby Moore-nak, az angol csapat kapitányának. A 70-es éveket elsősorban a véres észak-ír válság árnyékolta be számára, amelynek egyik következménye volt sógora, és Károly herceg mentora, Lord Mountbatten ellen 1979. augusztusában elkövetett halálos merénylet.

Két évvel később kétszer is támadás érte magát a királynőt, először júniusban, Londonban a Trooping the Colour katonai parádén lőttek rá a lovagló Erzsébetre – utólag kiderült, hogy csak vaktöltény volt – októberben pedig Új-Zélandon, szintén egy díszszemle közben, de ezúttal is sértetlen maradt.

A királynőt azonban, mint a korabeli sajtójelentésekből kiderül, nem sikerült kizökkenteni méltóságából és higgadtságából.

Akárcsak 1982. júliusában, amikor arra ébredt a Buckingham palotában, hogy idegen áll az ágya mellett. Miután a biztonsági riasztásra a rendőrség először nem reagált, mert viccnek hitték, Erzsébet és látogatója, Michael Fagan kedélyesen elbeszélgettek, majd a királynő szólította a személyzetet, hogy kísérjék ki az urat. Fagan megúszta három hónapi pszichiátriai kezeléssel.

Ekkorra már II. Erzsébetnek két komoly riválisa is lett: az egyik Diana Spencer walesi hercegné, aki 1981. július 29-én az „évszázad esküvőjén” kelt egybe Károllyal, a másik pedig a miniszterelnök Margaret Thatcher. Diana nemcsak 21 éves fiatalságával, hanem közvetlenségével, divatot teremtő öltözködésével, médiaszerepléseivel, később humanitárius tevékenységével is rendkívüli népszerűségre tett szert, már-már elhomályosítva felséges anyósát.

Margaret Thatcher nemcsak eleganciájával jelentett kihívást a királynő számára, akin gyakran ironizáltak elmaradhatatlan kis fekete táskája és kalapjai miatt, hanem a politikában is, és erről az alattvalók is értesülhettek a királyi házat egyre kevésbé kímélő brit sajtó révén. Kiderült például, hogy II. Erzsébet nem értett egyet Thatcher megszorító, munkanélküliséget gerjesztő, társadalmi feszültséget okozó gazdaságpolitikájával, és azzal sem, hogy kormánya szinte a végsőkig támogatta a dél-afrikai apartheid rendszert. Szerencsés kimenetelű viszont az Argentína ellen vívott háború a Falkland-szigetekért, amelyben András herceg a család büszkeségére katonaként vett részt.

1992 ünnepi évnek indult, hiszen ekkor volt Erzsébet uralkodásának 40. évfordulója, később maga a királynő nevezte el a „legrettenetesebb évének”. Ekkor kaptak először nagy nyilvánosságot azok a hangok, mely szerint a királyság kolonc az ország nyakán, elsősorban a királyi család vagyona és a nekik járó juttatások miatt. Ennek következménye volt, hogy 1993-tól már a palota lakói is jövedelemadót tartoztak fizetni a kincstárnak. Emellett valóságos válási hullám indult el Erzsébet gyermekei körében: márciusban András, áprilisban Anna vált el, decemberben pedig vége lett Károly és Diana együttélésének is. A bulvárpletykák miatt helyzetük tarthatatlanná vált, végül a királynő 1995 decemberében felszólította őket, hogy váljanak el. Diana 1997. augusztus 31-i halálos végű, máig tisztázatlan autóbalesete után a Buckingham-palota napokig hallgatott, és a népharag csak azután enyhült meg, hogy Erzsébet szeptember 5-én, a temetés előtti napon tv-beszédben méltatta elhunyt menyét. Némi gyógyír lehetett, hogy a Tony Blair vezette kormánynak sikerült megkötnie 1998-ban az észak-írországi húsvéti békemegállapodást.

A 2002-es Arany Jubileum három napos londoni népünnepélye viszont újra azt mutatta, hogy a királynő népszerűsége töretlen. A politikában azonban ekkor sem a nyugalom évei következtek, nem utolsósorban a brit haderők iraki és afganisztáni bevetése miatt. Tíz évvel később ő nyitotta meg a londoni olimpiát, és ez alkalomból önmagát alakítva szerepelt egy rövidfilmben a James Bondot játszó Daniel Craig-gel. 2017 novemberében lett a világ legidősebb aktív államfője a zimbabwei Robert Mugabe visszavonulása után, és ugyanebben az évben az első brit uralkodó, aki megérte platina-lakodalmát. II. Erzsébetnek és Fülöp hercegnek még további három és fél év együttlét adatott meg.

Férje halála mélységes űrt hagyott az immár Windsorban élő királynőben,

és bár 2021 májusában még megjelent a brit parlament nyitóülésén, hivatalos teendőit egyre inkább Károly herceg és fia, Vilmos vették át. Trónra lépésének 70. évfordulóján közzétett üzenetében megerősítette: élete végéig szolgálni kívánja országát, ahogyan azt annak idején megígérte. Éveken át számos spekuláció kapott szárnyra a lemondásáról, szó volt arról például, hogy haláláig Károly régens lesz, utána pedig Vilmos lép a trónra. Talán ez a kitartás, ami mindig is jellemző volt rá, segített elviselni neki a királyi ház körül nem szűnő botrányokat András herceg szex-afférjaitól a Harry-Meghan páros kivonulásáig Nagy-Britanniából és a királyi család teendőiből….

II. Erzsébet és Fülöp herceg 1993 májusában látogattak el Magyarországra Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására. Ebből az alkalomból az Országos Széchenyi Könyvtárban külön kiállítást rendeztek számukra, amelyben megemlékeztek a királynő magyar szépanyjáról, Rhédey Klaudiáról. Az ősi erdélyi nemesi család lányának unokája ugyanis a későbbi V.György királyhoz, vagyis Erzsébet nagyapjához ment férjhez. Budapesti programjuk mellett jártak Kecskeméten, Bugacon és a Hortobágyon, mint a lovak nagy szerelmesei. II.Erzsébet előbb a parlamenti díszvacsorán idézte fel, hogy nagyanyja mennyit mesélt neki gyerekkorában a család magyar kapcsolatairól, majd másnap az országgyűlés előtt mondott beszédében, méltatva a magyar nép tehetségét a tudomány és a művészetek terén elért nagyszerű eredményeit, kijelentette: „Önöknek joguk van ahhoz, hogy ismét elfoglalják helyüket az európai történelem és kultúra fő áramlatában”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: