Így indultak világot látni a magyarok
A vasút elterjedése előtt az emberek túlnyomó többsége egész életében nem járt szülőhelyétől néhány tíz kilométernyi távolságnál messzebb. Az utazás a rossz útviszonyok és a közlekedési eszközök fejletlensége miatt sem volt vonzó kaland, de a helyhez kötöttség szoros kölcsönhatásban állt a hagyományos társadalom mentalitásával is.
A létező világok legjobbikába zárva
A megélhetés alapjai helyhez kötötték a népesség túlnyomó részét: a parasztot a gazdálkodás folyamatossága, a nemest a birtoka, de a kézműves vagy kereskedő polgár is csak saját városának kiváltságokkal őrzött piacán érezte magát teljes biztonságban.
A szűk helyi világ kötöttségéből csak kevesen tudtak és akartak kiszabadulni. A 19. század első harmadában ritkaság volt a Pest-Budánál, esetleg Pozsonynál messzebbre utazó. Aki már Bécsig eljutott, például a nemesi testőrség tagjaként, élete végéig mesélte élményeit.
A balatonfüredi Nagyvendéglő és a Horváth-ház. Rudolf Alt és Libay Károly litográfiája. Füred a reformkorban nyaranta a dunántúli nemesség társaséletének központja volt.
Az ismeretlen távoli tájak és azok lakói összemosódtak a népmesék Óperenciás tengeren túli világával. Az elzártság, az érintkezés ritkasága miatt pedig igen erősek voltak a helyi jellegzetességek: nyelvjárás, ruházat, táplálkozás, lakás és szokások terén egyaránt.
Az utazások ellen szólt az is, hogy a fejletlen piaci viszonyok között még az otthonában jómódúnak számító birtokos nemesnek sem igen volt pénze. (Leszámítva a napóleoni háborúk korának viszonylagos pénzbőségét.) Amíg otthon, a nagyrészt önellátó birtokán tartózkodott, a pénzszűkét alig élte meg korlátként.
Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá Fónagy Zoltán segítségével.
Időről időre portálunkon is találkozhattok a fenti kérdésekre talált válaszokkal.
Idegenben is otthonosan
Nemes egyedül, inasa nélkül nem kelt útra sehová: rangja is megkívánta meg a szokott kényelme is. Az utazás a korabeli útviszonyok között ugyanis nem számított sem könnyű, sem veszélytelen vállalkozásnak. Egyes időszakokban némely vidéken az útonálló betyárok rablótámadásai jelentettek különös kockázatot.
Ennek veszélyét gyakran el is túlozták az útleírások, különösen a Magyarországra vetődött külföldi utazóké. Az útmenti fogadók, csárdák fontos vendégkörét és a rablótámadások fő célcsoportját a vásárra járó kereskedők és iparosok alkották.
Vándorló mesterlegény
A nemzeti erényként dicsért vendégszeretet hátterében prózai magyarázatokat is meg kell említeni. Egy olyan korban, amikor az információk és hírek leginkább a személyes találkozások során terjedtek, a vidéki elzártságban az utazóra értékes és érdekes hírforrásként tekintettek, akinek a megjelenése megtöri a hétköznapok monotonságát.
A kereskedelem és a közlekedés fejletlensége az élelmiszerek olcsóságát, mondhatjuk, értéktelenségét eredményezte, a jólétet pedig elsősorban az élelmiszerek bősége testesítette meg. A vendéglátást tehát nem érezték terhesnek, hiszen az evés-ivás amúgy is sokszor a pazarlásig ment. A hagyományos vendégszeretet azonban néha otromba vendégmarasztalássá, a bőség pedig hivalkodó pazarlássá torzult.
1848-ban a Bécsben tárgyaló magyar miniszterek általában a Hofburghoz közeli, Frankfurt városához címzett hotelben szálltak meg
Franz Weiss: A Vadászkürt vendégfogadó. Az épületet Pollack Mihály tervezte
Az 1830-as, 40-es években már szaporodtak az utazások. A jómódú birtokosok sűrűbben megfordultak Pesten, néha Bécsben. A közlekedési nehézségek ellenére megindult az ország “felfedezése" is.
Egyes fiatal értelmiségiek gyalogszerrel ismerkedtek a hazai valósággal, mint például Petőfi Sándor. Vállalkozásuk annyira újszerű volt, hogy az Erdélyt begyalogló fiatal tanárnak, Szentiváni Mihálynak lépten-nyomon bizonygatnia kellett honfitársainak, hogy ő nem orosz kém, nem betyár és nem az álruhás császár. A kedvtelésből való utazgatás az egyszerű ember előtt teljesen ismeretlen, így felfoghatatlan jelenség volt.
Úttalan utak
Az úthálózat gerincét a postautak adták, amelyek azonban még a század közepén is csak minden tizedik települést érintettek. Az esőben, ősszel-tavasszal sáros, nyáron poros utak rendszeres karbantartást igényeltek volna. Ezt a vármegyék a jobbágyok ingyenes közmunkájával végeztették, többnyire rendszer és tervszerűség nélkül.
Utazás fuvarossal, Hazánk s a Külföld, 1872
Tartósabb, terméskő alapra épült "makadám" utakat csak hegyvidéken lehetett találni. A nyomvonalukat gyakran változtató földutak ősszel általában járhatatlanná váltak a téli fagy beálltáig, az alföldi települések azonban az év más részeiben is gyakran megközelíthetetlenek voltak.
Postakocsik és gyorsparasztok
Akinek nem állt módjában saját fogattal utazni, az állami kézben lévő kocsipostát vehette igénybe. A postaállomások, ahol a lovakat váltották, átadták a leveleket, fel- illetve leszálltak az utasok, átlagosan két magyar mérföldenként (kb. 15 km) sorakoztak.
Ezt az utat a postakocsi mintegy két és fél óra alatt tette meg. Az állomásokon lehetett étkezni és szállást kapni éjszakára, mivel a normál járatok sötétedés után nem mentek tovább. Postakocsival Szegedtől Bécsig tíz napig tartott az utazás.
Utazás a szolnoki töltésen, 1853
Elvben csak a hivatalos célból utazóknak járt a jobbágyok által ingyen biztosítandó előfogat, a forspont. A gyakorlatban azonban a vármegyei tisztek sokszor nagyvonalúan osztogatták az úri utazóknak az erre jogosító igazolást, aminek felmutatása után a falusi bírónak kellett gondoskodnia lovakról a következő néhány falunyi úthoz.
Mi számított külföldnek a 19. század első harmadában?
Kik jutottak el külföldre és mi jellemezte a világot nem látott nemeseket?
Mit gondolt minderről Széchenyi?
Milyen viszonyban volt a pénz az utazással? Miért nem indultak útnak a nemesek?
Mit pletykáltak a zsibói fogadósról?
Mi volt az első közlekedési eszköz, amivel megindult az utazás?
Mekkora volt az úthálózat Magyarországon és milyen utak voltak?
Hova vezettek a kővel kirakott utak leginkább?
Hogyan gyorsult fel a közlekedés és mi volt az a gyorsparaszt?
Merre és hogyan utazott Petőfi Sándor és a kor másik utazója Újfelvi Sándor?
Ha bármelyik válaszra kíváncsi vagy, KATTINTS IDE!
Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!