BALATON
A Rovatból

Így bringázd körbe a Balatont!

Pár hét múlva indulhatnak a bringások, akár a Balaton körül is. Mi pedig egy olyan útikönyvet mutatunk, ami ehhez nélkülözhetetlen.
Mórocz Anikó írása Az élet íze blogon - szmo.hu
2016. március 08.



Miről szól Az élet íze blog?

Mórocz Anikó a lányának, Annának a születését várva kezdte el írni a blogot, neki is ajánlja első bejegyzésében. Ahogy ígéri: izgalmas utazást kezd Nusival, és csalódik, aki egy pelenkaszagú "baba-blog"-ra készül, mert azt a terepet meghagyja arra jóval érdemesebbeknek. Ők ketten inkább kóstolgatják az élet ízét, és az élményekből Nusi is ki fogja venni a maga részét.

Kettecskén folytatják a Balaton környékének felfedezését: benéznek kis falvak girbe-gurba utcáiba, beleszagolnak a vasárnapi délutánok békésen hullámzó levegőjébe, betérnek a település végén lévő, vendégfogadásra is alkalmas pajtagalérákba, ahol külön helye van a házigazdának, és a családtagnak számító házi kedvenceknek. Tartson velük, akinek úri kedve ezt diktálja!

Az egész úgy kezdődött, hogy a veszprémi Zsiga Henrik 2011-ben autóba tette az akkor két éves ikerlányait: Sárát és Flórát, valamint a lányok anyukáját, és déli irányba tekerték a kormányt. A család nyár kezdetén megszállta Toszkánát, és két hónapra tábort vert. Nem titkolt szándékuk volt, hogy a véletlennek is teret engedő terv mentén bebarangolják a vidéket keresztül és kasul. Az útjukat kísérő blog pusztán előszoba volt egy útikönyvhöz, amibe már rendezettebben vésődtek az élmények és tapasztalatok. A Toszkána – Utazik a család című könyv témája vegyes volt: elmesélte a látottakat, az átélteket, és kis mankót adott a családosoknak, ha Toszkánába készülnek. Sem a blog, sem a könyv nem vette fel az útikönyvek szigorú követelményeit, hátsó ülésre kergették az objektivitást, és nem féltek megosztani a kellemes és kevésbé üdítő perceket sem. A könyv bombaként robbant be az útikönyv-piacra, és rövid időn belül piacvezető lett. Azóta is szépen gyűlnek azok a fotók, amiken lelkes olvasók pózolnak Toszkána különböző pontjain, kezükben a könyvvel, hogy aztán a képeket továbbíthassák a szerzőnek.

A sikeren felbuzdulva egy közelebbi úti cél került a figyelem középpontjába. Veszprémből mi sem látszott jobban a szerző térképén, mint a Balaton. A bevetés előtt valószínűleg nem kellett túl nagy piackutatásba fognia a kiadónak, mert bár bámulatosabbnál csudálatosabb fotóalbumok készültek a tó csodáiról, útikönyvet valahogy senki nem akart írni az elmúlt évtizedekben. Maroknyi csapattal a háta mögött, és időközben négy évessé cseperedett ikerlányokkal a hóna alatt Zsiga Henrik újabb utazásba fogott, aminek a vége egy Balaton útikönyv lett.

balatonbringa22

balatonbringa1

Barangolásai során lépten-nyomon bringásokba ütközhetett, akik szintén a Balaton környékén keresték a helyüket, és segítségért kiáltottak. Szerintem ennek köszönhető, hogy nemrég megjelent a Balaton bringával – Új utak, friss élmények című útikönyv. Persze ez így most jól hangzik, talán még irigylésre is okot adó, de nyugodtan utána lehet csinálni azt a munkát, amiről a könyv árulkodik. Mögötte lehet megannyi adatgyűjtés, időjárás miatt százszor újratervezett menetrend, és cifrábbnál kacifántosabb utómunka, aminek a végeredménye egy újabb, nagyon jól használható, méltán népszerű útikönyv lett.

A színes-szagos-szélesvásznú kötet azon kívül, hogy azonnali nyeregbe pattanásra ösztönöz, feltárja és népszerűsíti a Balaton és a Bakony térségét. 25 nagyobb lélegzetvételű túrát dolgoz fel – nem spóroltak a kilométerekkel -, balatoni és Balaton-környéki településeket, valamint természeti látnivalókat fűzve túraútvonalakká. Az utak mellett reflektorfényt kapnak erdők, barlangok, várromok, templomromok, néhány múzeum, és persze pincészetek, éttermek, hotelek. A túraleírások mellett tájékoztató oldalak segítik a kerékpárosokat, és nem kis munka lehetett a 25 térkép összeállítása sem.

balatonbringa2

Nem utolsó szempont, hogy a könyv friss adatokat dolgoz fel. Zsiga Henrik ezúttal is minden esetben helyszíni szemlét végzett, saját fotókat készített – és fogadja, hogy ezek hitelességét évente ellenőrzi. A titok – csakúgy, mint a Toszkán és az első Balaton útikönyv esetében – a személyes hangvételben és a nem kevés humorban lakozik, ettől szórakoztató és olvasmányos a bringás könyv is. Aki adatok tömkelegére számít az csalódni fog, ugyanis ez a könyv hangulatában és stílusában is eltér az átlagos turisztikai kiadványoktól. A szakmaiság mellett azonos súlyt kap benne a kerékpározás és a Balaton népszerűsítése.

Az olvasó a könyvvel a tágabb régiót fedezheti fel. A szerző nem a Balatont megkerülő kerékpárútra koncentrál: az ismert kerékpáros útvonalak mellett bemutatásra kerül Hévíz környéke, a Balaton-felvidék, a tó keleti partjánál fekvő apró falvak, a Somogy dombjai, illetve a Kis-Balaton. Kismillió olyan ismeretlen település is bekerült a kiadványba, mint Lulla, Öcs, Somogyzsitfa, vagy éppen Küngös. A települések mellett szerepet kaptak a környező erdők, mezők, tavak – és persze az emberalkotta látnivalók: Zichy kastélyától a Kunffy Emlékházig, a Szent Kinga-templomtól a Krisna-völgyig.

balatonbringa3

balatonbringa4

balatonbringa6

balatonbringa7

balatonbringa10

balatonbringa12

balatonbringa14

Az útikönyv számos, kerérpárosokat is szívesen fogadó vendéglátóegységet mutat be: hoteleket, éttermeket, cukrászdákat, pincészeteket. A túrák leírását tematikus oldalak lazítják – néhány bekezdésnyi praktika az utakról, a szállásokról, a kerékpárokról. Az útikönyben minden túrát külön térkép kísér, és helyet kapott egy áttekintő térkép is. A kiadó arra is ügyelt, hogy a kerékpárosok előzetes információt nyerjenek az egyes túrákról: akad-e útközben heves emelkedő, netán megtekintésre érdemes látnivaló, gyerekkel is megtehető-e a túra, vagy éppen földúton áthalad-e. E kérdésekre minden túra esetén piktogramok válaszolnak. Az útikönyvet csodás, a szerző által készített fotók teszik színessé.

A könyvből az is kiderül, hogy óriási összefogással jött létre. A munkálatokba bekapcsolódott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, a környező turisztikai egyesületek jelentős része, valamint számos kerékpáros és turisztikai szolgáltató. Ritkán látni ilyen összefogást a Balaton környékén, példamutató lehet – ebben is - a könyv.

A kiadó azt ígéri, hogy a Balaton bringával - hasonlóan többi kiadványához - évről évre újabb bővítést, módosítást, aktualizálást kap. Remélhetőleg külön figyelnek majd a sajtóhibákra, de ezek mennyisége kezelhető korlátok között maradt. Az útikönyv a nagyobb könyvesboltokban, a balatoni Tourinform-irodákban, a Nemzeti Park balatoni látogatói helyszínein és az online könyváruházakban is megvásárolható.

balatonbringa13

balatonbringa15

balatonbringa16

balatonbringa17

balatonbringa20

balatonbringa23

Zsiga Henrik még egy dobásra készül a tóval: Balaton100 címmel jövőre várhatjuk következő, egyben utolsó balatoni útikönyvét. Azzal fenyeget most bennünket, hogy a korábbi kiadványoktól eltérően egyenként és részletesen mutat be száz fontos balatoni úticélt. Lesz köztük étterem, pincészet, múzeumok és fesztiválok. A munkálatok már el is kezdődtek, és ha nem vigyázunk, akkor azon kapjuk magunkat 2016 tavaszán, hogy újabb Zsiga Henrik útikönyv került a polcunkra. Valahogy csak kibírjuk.

Oszd meg a cikket, hogy mások is megismerhessék a balatoni bringás útikönyvet!

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
Cápa a Balatonban? Egy méretes hal okozott pánikot Tihanynál, a „szörnyet” videóra is vették
Egy szakember elmondta, hogy milyen halat láthattak a magyar tengerben. Ez a halfajta nem először okozott riadalmat, és az is kiderült, miért láthatók a vízfelszínen.


Tihanynál ismét felbukkant a jól ismert balatoni „cápa”, de most sem egy tengeri ragadozóról van szó, hanem egy hatalmas busáról. A különös jelenetet július 8-án rögzítették videón, a felvételt a Pecaverzum osztotta meg.

A busa hátúszója messziről könnyen összetéveszthető egy cápáéval, különösen azok számára, akik láttak már cápás filmeket.

A mostani eset sokakat emlékeztethet a tavalyi esetre, amikor egy hasonló felvétel komoly riadalmat keltett. Akkor volt olyan is, aki a látottak miatt lemondta a balatoni nyaralását.

A balatoni „cápaészlelések” kapcsán Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója már tavaly is megnyugtatott mindenkit. Elmondta: „Annak a cápának nagyon nehéz dolga van, amelyik el akar jutni sósvízi élőhelyéről a Balatonra.” Hozzátette: „Nemcsak egy vállalhatatlanul hosszú utat kellene megtennie, de az édesvíz sem tenne túl jót az »egészségének«. Röviden: a cápa nem él meg az édesvízben, azaz teljesen kizárt, hogy a cápáknak bármelyik fajtája megjelenjen a Balatonban.”

Szerinte a cápaészlelések évről évre visszatérnek. A videón látható állat valószínűleg egy hibrid busa, amely akár 40-50 kilogrammosra is megnőhet, testhossza elérheti a másfél métert, életkora pedig megközelítheti a 30 évet.

A hibrid busát még a hatvanas években telepítették a Balatonba. A szakemberek szerint ezek a halak nem szaporodnak a tóban, ezért az állományuk fokozatosan csökken. A halgazdálkodásban arra számítanak, hogy az állatok természetes öregedéssel idővel eltűnnek a tóból.

Azt is elmondták, hogy ezek a nagytestű halak akkor úsznak fel a vízfelszínre, ha már nagyon öregek vagy egészségi problémájuk van. Ilyenkor emelkedik ki a hátúszójuk, ami távolról nézve megtévesztő lehet, de méretre jóval kisebb, mint egy valódi cápauszony.

A Balatonnál egyébként 2024-ben kevesebb busát és törpeharcsát fogtak ki, mint az előző évben.

VIDEÓ: A Balatonban úszó "cápáról"

Forrás: Pecaverzum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BALATON
A Rovatból
Brutális drágulás a balatoni strandokon: van, ahol közel 50 százalékkal kerül többe a belépő
Idén is jelentősen drágult a balatoni strandolás. A legdrágább helyen 2600 forintot kérnek a felnőttjegyért, a gyerekeknél 1900 forint is lehet a belépő ára.


Jelentősen emelkedtek idén a balatoni strandbelépők árai, derül ki a balatontipp.hu összeállításából. A felnőttjegyek átlagosan 13, a gyermekjegyek pedig 16 százalékkal drágultak a tavalyi évhez képest.

A legdrágább felnőtt belépőt a csopaki strandon kell kifizetni: 2600 forintba kerül egy nap a vízparton.

Nem sokkal marad el ettől a siófoki Nagystrand és a balatonfüredi Esterházy strand 2500 forintos belépője, illetve az alsóörsi strand 2300 és a balatonalmádi strandok 2200 forintos ára. Jó hír viszont, hogy a legolcsóbb strandokon már 1000 forintért is csobbanhatunk: ilyen például Szepezden a Viriusi és a szepezdfürdői strand, a keszthelyi Helikon strand és a tihanyi Sajkodi strand.

A gyermekbelépők terén is Csopak vezet: 1900 forintba kerül a jegy. Füreden az Esterházy strandon 1600, Balatonalmádiban pedig 1500 forintot kérnek. A legolcsóbb lehetőséget Szigliget, a tihanyi Sajkodi strand és a balatonudvari strandok kínálják, 500 forintos jegyárral.

A legnagyobb áremelés Fonyódon történt: itt a felnőtt belépő ára 47 százalékkal nőtt, így most 1400 forint.

Balatonfűzfőn és Balatonszárszón 31 százalékkal emelték a díjakat, ezekben a városokban 1700 forintba kerül a strandbelépő. Vonyarcvashegyen 27 százalékos áremelés után 1900 forintot kell fizetni.

Nem emelték a felnőttek belépőjét több népszerű helyszínen, például Földváron (1750 Ft), a badacsonyi strandokon (1400 Ft), a keszthelyi Városi strandon (1700 Ft), a siófoki Nagystrandon (2500 Ft), a Sóstói strandon (1500 Ft) és a szigligeti strandon (1500 Ft).

A gyermekbelépők esetében is Fonyód áll az élen a drágulásban: 46 százalékos emeléssel most 700 forint a belépő. Szepezden is 700 forintra nőtt az ár, Vonyarcvashegyen pedig 1400, míg Révfülöpön 800 forint lett a gyermekjegy. Ugyanakkor több helyszínen nem emeltek az árakon: Földváron (900 Ft), Balatonedericsen (800 Ft), a siófoki Nagystrandon (1000 Ft) és Szigligeten (500 Ft). Balatonudvariban a gyermekjegy ára egy új kategóriának köszönhetően 500 forintra csökkent.

A felnőtt belépők középára idén 1800 forint, a gyermekjegyeké pedig 1200 forint.

A vizsgált 47 strandból 15 tartozik a középáras vagy annál drágább kategóriába, a többi olcsóbb ennél. Gyermekjegyeknél 13 strand kéri a középárat vagy annál magasabb összeget.

A strandok pénztárait több helyen már május végén megnyitották, de a legtöbb településen csak június elejétől vagy közepétől kell belépődíjat fizetni. A balatontipp.hu frissítette az idei szezonra a fizetős strandok listáját és aktuális árait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
Csökken a Balaton vízszintje: most 20 centiméterrel alacsonyabb, mint tavaly
A déli parton több helyen hosszú sétát kell tenni, mire úszásra alkalmas mélységbe érünk. Forró napokon a vízszint akár naponta egy centit is csökkenhet.


A Balaton átlagos vízszintje jelenleg 81 centiméter, ami a megszokottnál jóval alacsonyabb, írja az Időkép. Az Országos Vízügyi Igazgatóság mérései szerint az elmúlt két hétben 5 centiméterrel csökkent a magyar tenger vízszintje.

Tavaly ilyenkor 20 centiméterrel magasabb volt, és már csak kevéssel marad el a 2022-es, rendkívül aszályos év 78 centiméteres értékétől.

A déli part több pontján most olyan sekély a víz, hogy hosszabb sétára van szükség ahhoz, hogy úszni lehessen. Forró nyári napokon, amikor erős a párolgás és a szél is fúj, a vízszint akár naponta egy centiméterrel is csökkenhet. Szélcsendes időben viszont vékony párapaplan képződik a tó felett, ami mérsékli a párolgást, így az elmúlt napokban stagnált a vízszint.

A vízügyi szakemberek a Siófoki zsilip segítségével igyekeznek 110 centiméter körüli szinten tartani a Balaton vízállását, azonban jelenleg ettől jelentős eltérés tapasztalható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
Úszol vagy szurkolsz? Mindegy! A Lidl Balaton-átúszás most is élmény lesz
Akár a hullámok között tempózol, akár a parton szurkolsz, a jó hangulat idén is garantált: játékos programokkal, egészséges falatokkal és igazi nyári életérzéssel várnak.


Ha nyár, akkor Balaton. Ha balatoni sport, akkor Balaton-átúszás. És ha egészségtudatosság? Akkor Lidl. A nyári Lidl Balaton-átúszás mára nemcsak egy kihívás, hanem egy igazi nyári fesztivál lett – vízen és parton. És hogy miért éri meg idén is ott lenni akkor is, ha nem leszel az úszók között? Mutatjuk!

43. alkalommal csobbanunk együtt – és most is rekordokat döntünk

Idén már 43. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást, amit 2017 óta a Lidl támogat névadó szponzorként. Azóta a Lidl arra törekszik, hogy ne csak sportesemény, hanem igazi élmény legyen a nyár egyik legnagyobb hazai sportrendezvénye.

Új időpontot jelöltek ki a Balaton-átúszáshoz: augusztus 9-én lesz az esemény"A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével – úgy döntöttünk, hogy a 43. Lidl Balaton-átúszást 2025. augusztus 2-3-i hétvégén NEM tartjuk meg. Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9." - olvasható a verseny hivatalos oldalán.

Hogy ez hogyan sikerült? A számok magukért beszélnek: 2017 óta közel 67 ezren úszták át a tavat – ha mind egyszerre indultak volna, legalább 25 focipályányi vízfelület kellett volna nekik. És hogy mennyit úsztak együtt? Több mint 347 ezer kilométert. Ez nagyjából annyi, mintha valaki 1692-szer körbetekerné a Balatont. Biciklivel.

És hogy mennyire megterhelő a teljes táv teljesítése? Egy úszó ilyenkor kb. 3 sajtos-tejfölös lángosnak megfelelő mennyiségű kalóriát éget el.

Idén minden eddiginél gyorsabban beteltek a helyek: a klasszikus 5,2 km-es táv, amit Révfülöp és Balatonboglár között teljesítenek a versenyzők, a 2,6 km-es féltáv és a SUP-os kihívás is telt házas. Több mint 12 ezren vetik majd bele magukat a habokba – köztük közel 1000 SUP-os is. A legidősebb induló 84 éves (!), de 10-12 éves gyerekek is ott lesznek, természetesen szülői felügyelettel.

Tippek Szabó Adritól, a Lidl dietetikusától a Balatont átúszóknak

A versenyt nemcsak fejben, hanem táplálkozásban is érdemes komolyan venni – Szabó Adri, a Lidl dietetikusa szerint a tudatos felkészülés már az úszás előtti héten elkezdődik.

1. Lépésenként csökkentsd az edzést!

Így az izmok pihenhetnek, közben fokozatosan növeld a szénhidrátbevitelt, hogy feltöltsd az energiaraktárakat. Teljes kiőrlésű pékáru reggelire, szénhidrátdús köretek ebédre (mint például főtt burgonya spenót mellé), és egy könnyű, de laktató uzsonna – például rizskoch – segítenek a megfelelő energiaszint elérésében.

2. A hidratálást se az utolsó napra bízd!

Már a verseny hetében érdemes tudatosan inni: csökkentsd a koffein- és alkoholfogyasztást, és pótold az extra folyadékot vízzel vagy hígított 100%-os gyümölcslével. Egy tipp: a dinnye szinte természetes izotóniás ital, és tele van antioxidánssal.

3. A stresszt is segít kezelni a jó kaja.

Egy kis pohár natúr joghurt vagy kefir naponta támogatja a bélflóra egyensúlyát, ezáltal hozzájárul a jobb stressztűréshez és az erősebb immunrendszerhez is – ami a célba éréshez is jól jön.

A Lidl a parton is hozza a formáját

A Lidl nem csak a névét adja az eseményhez – hanem egy egész napos, családbarát, szórakoztató élményt is. Az egészséges életmód népszerűsítését komolyan gondolják, és idén is elhozzák a Lidl Dómot, ahol minden korosztály talál magának programot – akár úszik, akár a parton szurkol.

Játssz, tanulj, nevess, és vidd haza a Lidl-ajándékod!

Akik részt vesznek a különböző aktivitásokban, nemcsak jól érezhetik magukat, hanem matricákat is gyűjthetnek, amelyeket 500 Ft-os Lidl vásárlási utalványra és meglepetés ajándékra válthatnak be.

És hogy mikkel vár a Lidl Dóm?

  • Lidl Kvíz: Tudod, hány Lidl van a Balaton körül? És mi kerül egy egészséges reggelibe? Teszteld a tudásod, és versenyezz másokkal!
  • Reflexteszt: Leesik egy pálca – te pedig kapd el! Itt a gyorsaságodé a főszerep.
  • CélBalaton: Dobj célba egy labdával, és találd el a Lidl boltokat – de ne a vízbe essen!
  • Smoothie-pont: Turmixolj egészségeset! Húzz kártyát, válogass hozzávalót, és készítsd el a saját italodat Szabó Adrienn dietetikus tippjei alapján. Spoiler: nem minden smoothie egyenlő egy banánturmixszal.
  • HR Fotópont: Kattanj rá az emlékekre! Profi képek, vicces GIF-ek – posztolásra készen.
  • Kódfejtő játék: 3 szám, 1 kód, 1 trezor. Ha jól tippelsz, tied a nyeremény!

Nem csak úszás – életérzés

A Lidl Balaton-átúszás mára nemcsak a sportteljesítményről szól, hanem arról is, hogy együtt mozogjunk, együnk egészségesen, és közben jól érezzük magunkat. A Lidl célja évek óta változatlan: megmutatni, hogy az egészségtudatosság nem unalmas, hanem izgalmas, játékos és közösségi élmény is lehet.

Szóval, ha a Balatonnál jársz, nézz be a boglári parton a Lidl Dómba – ha épp nem úszol, akkor is bőven találsz ott neked való programot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: