News here
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Hajmeresztő selejtek a Kádár-korból

Szintező félméteres hibával, motorblokkok az almaraktárból és öntvény 16. próbára. A hazai gyáripar sötét középkora.
Forrás: Tó-retró blog Címkép: Székesfehérvár VIDEOTON, VT TH 672-OC SZTÁR típusú televíziókészülékek végellenőrzése. 1966. Fortepan/Szilágyi Pál - szmo.hu
2021. január 14.


Link másolása

hirdetés
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

— Tudod, mi bizonyítja, hogy a szocializmus magasabb rendű társadalmi forma, mint a kapitalizmus?

— Hát az, hogy mindent kibír: lustálkodást, pazarlást, felelőtlenséget. A kapitalizmus ebbe már régen belepusztult volna ...

Egy kis pesti humor a hetvenes évekből, a selejtgyártás legendás évtizedeinek közepéről. Ahhoz, hogy megértsük a vicc lényegét, el kell merülnünk egy kicsit a szocialista ipar minőségi előírásokat kreatívan értelmező világába. Nézzünk is néhány hajmeresztő példát!

Állami építkezés 1960-ban.

A munkálatok még éppen csak megindultak, amikor kétségbeesetten hívták a tervezőt. Az általa készített anyagokon jelölt talajszintek ugyanis semmiképpen sem jöttek ki a helyszíni méréseknél. A tervező a helyszínre sietett, és a munkások szeme láttára mért mindent újra. Nem találják ki: a szintezés tökéletesre sikerült! Mint ahogyan a kivitelező új mérése is. A hosszas fejvakargatás nyomán a kivitelező által használt szintezőre terelődött a gyanú, és a vizsgálat be is bizonyította a sejtéseket. A szintező skáláján volt egy fél méteres kihagyás (a 25-ös beosztás után a 30-as következett), ráadásul több helyen felcserélték a bevésések sorrendjét is. Egy olcsó eszköz selejtes kivitelezése hosszú időre leállította az építkezést, és ki tudja hány illesztési hibát és egyebet hozott még „tető alá” azelőtt.

A székesfehérvéri Könnyűfém kutató részlege komoly megbízást kapott.

Minden mást eldobva kísérletezzenek ki egy ötvözetet, mely alkalmas dobozossör gyártására. Ők szót is fogadtak, és teljes kapacitással a munkába vetették magukat. Bár az országban minden más fejlesztési folyamat azonnal megakadt, ez a projekt alig egy év alatt sikert hozott. Minden megvolt: elismerés, anyagilag és szellemileg, gyári ünneplés, stb., majd jött a kijózanodás. Végül közölték a lelkes fejlesztőcsapattal, hogy Magyarországon nincsen sörösdoboz-gyártó gépsor, és annak beszerzését nem is tervezi senki még vagy tíz évig.

hirdetés

A két példa jól mutatja, hogy

a nagy közösbe lapátolt munka esetében a nemtörődömség hogyan termelt selejtet vagy éppen felesleges erőfeszítést, és miként csökkentette a (valóban produktív) termelékenységet minimálisra.

Ha pedig azt gondolnánk, hogy elszigetelt esetekről van szó, akkor nézzünk pár számot arról, hogy mennyire is volt jellemző a selejttermelés a hatvanas-nyolcvanas évek magyar iparában!

A Pamutkolor Művek 1970-es éve nem minősült kiugrónak ebben a tekintetben, bár a kifogástalan minőségű áruk részaránya némileg csökkent az előző évihez képest.

Míg akkor 85, 1970-ben már csak 83 százaléknyi eladható terméket sikerült legyártani. Ugyanakkor ez csupán az átlag volt. Az egyik termékcsoportban a három hét alatt legyártott 20 ezer méter anyagból 15 599 méternyit küldött vissza a kereskedelem, mert jóval keskenyebbre sikerült az előírtnál. Ehhez képest

a debreceni Gördülőcsapágy-gyár

selejtaránya nem is tűnik olyan rossznak (persze akkori viszonyok között). Ők 1,2 millió darab elkészült furatot ellenőriztek a gyárban egy hónap alatt, melyből 40 ezer lett selejt, mintegy 600 ezer forintnyi kárt okozva.

1973. Fortepan/Fekete Bálint

Az okozott kár nagyságáról egyébként a Kohó- és Gépipari Minisztérium adatai beszélnek a legegyértelműbben. Ők az 1961-es évben egy utazókiállítást szerveztek az alájuk tartozó üzemek azévi selejtjeiből, és ennek keretében ismertették az adatokat. Számításuk szerint a teljes selejtkár abban az évben megközelítette az 1 milliárd(!) forintot.

Azt is kiszámították, hogy egy kis odafigyeléssel, ha legalább 5 százalékkal csökkentették volna ennek mértékét, akkor a különbözetből 333 kétszobás lakást lehetett volna felépíteni.

Persze könnyű erre azt mondani, hogy a közösnek soha nincsen gazdája - elég ma csak a céges autókat vagy a hányatott sorsú tömegközlekedési eszközöket megvizsgálni - azonban néhány példa rámutat, hogy itt bizony a teljes rendszer a hibázásra épült.

Hajdúsági gépgyár: 207 mosógépből 142 selejt.

Az ellenőrzés kimutatta, hogy egy hibás öntvény miatt sikerült ezt a döbbenetes adatot produkálni. Az öntödében viszont a Hajdúságira mutogattak, hiszen év közben döntöttek többször a szóban forgó öntvény átvételének leállításáról, majd újraindításáról. Az öntöde szerint ilyenkor a munkásoknak minden alkalommal újra be kellett tanulniuk a műveletet, mintha megint szakmunkástanulókká változtak volna. Az eredmény: a roncsolással ellenőrzött öntvények közül 16-ot kellett összetörni, mire az első hibátlant megtalálta a MEO. Persze volt más, hasonló példa is.

A Csepel Művek motorblokkokat gyártott a Rába számára,

ám időközben befutott egy külföldi (tőkés) megrendelés. A magyarok számára végzett munka rögtön a kevésbé fontos tennivalók közé került, és külső megoldást kezdtek keresni. Találtak is! A Nagyszentjánosi Állami Gazdaság almaraktárában (!) találtak pár ráérő köszörűst, akik rögtön neki is álltak a Rába motorblokkoknak. A közel 40 százalékos selejttermelés ebben az esetben már szinte hízelgőnek tűnik...

Persze sokáig lehetne sorolni a példákat, ám könnyű belátni, hogy egy rendszerben, ahol a lényeg a teljes foglalkoztatás, és kizárólag a gyártási darabszám túlteljesítése ér jutalmat, ott kódolva van a nemtörődömség, a hozzá nem értés. A terveket pedig többnyire politikailag megbízható emberek készítették szakértők helyett, és hasonló emberek ellenőrizték annak betartatását is. Igaza volt a viccnek, a piacgazdaság valóban nem bírta volna ezt ki...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Szenzáció: 250 szarkofágot találtak, és mindegyikben van múmia is Egyiptomban
Eddig még soha nem találtak ennyi koporsót és bronzszobrot a híres Dzsószer-piramis közelében.

Link másolása

hirdetés

A 250 darab szarkofágot és a 150, isteneket és istennőket ábrázoló bronzszobrocskát, valamint egyéb más leleteket hétfőn mutatták be a régészek Szakkarában - írja a The National News. Mostafa Waziri az egyiptomi régészeti főtanács főtitkára azt mondta, hogy

a mintegy 2500 éves szarkofágok jó állapotban vannak, és mindegyikben van múmia is.

Eddig még soha nem találtak ennyi koporsót és bronzszobrot a híres Dzsószer-piramis közelében.

Waziri arról is beszámolt, hogy a most bemutatott leletek között van egy mintegy kilenc méter hosszú papirusztekercs is, amely a Halottak könyvének a része a lehet. A bronzszobrok isteneket, például Íziszt, Oziriszt és Bastetet ábrázolják. Ezenkívül

megformálták Imhotepet is, akiről azt gyanítják a régészek, hogy a világ legrégebbi, nagyméretű kőépítményének, a Dzsószer-piramisnak az építésze lehetett.

Ezen kívül a leletek között voltak körülbelül 3200 éves, az Újbirodalom idejéből származó egyszerű használati tárgyak, karkötők, fésűk, nyakláncok, kis edények és tükrök is.

A szakkarai nekropoliszban 2018 óta dolgoznak az egyiptomi régészek, akkor egy pap sírját tárták fel, amely már 4400 éve érintetlen volt. Azóta már a negyedik feltárást fejezték be, szeptemberben pedig az ötödiket fogják megkezdeni a területen.

hirdetés

Waziri azt mondta, hogy sok meglepetés várható még, és remélte, hogy megtalálhatják Imhotep sírját is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Rengeteg szempontból hiteltelen A Besúgó – Így működött valójában az Állambiztonság és az ellenzéki ellenállás
Rainer M. Jánost és Ungváry Krisztiánt kérdeztük arról, hogy zajlottak a sorozatban ábrázolt helyzetek a valóságban.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 25.


Link másolása

hirdetés

Nemrég ért véget a HBO Max magyar gyártású sorozata, A Besúgó, amely óriási közönségsikert ért el, ugyanakkor éles vitákat is kiváltott. A korszakot kutatók, illetve személyesen átélők szerint ugyanis egyáltalán nem ábrázolja hitelesen az egykori Állambiztonság, illetve az ellenzéki mozgalom működését.

Hogy pontosan miről van szó, arról Rainer M. János és Ungváry Krisztián történészeket kérdeztük. Előbbi az összes részt látta, utóbbi viszont csak egyet nézett meg – elmondása szerint ezt annyira botrányosan hamisnak tartja, hogy elment a kedve a továbbiaktól.

„Súlyos véteknek nem nevezném, hiszen alapvetően szórakoztatóipari termékről van szó, amiről a fogyasztók döntenek. A körükben pedig egyértelműen pozitív volt a fogadtatása” – mondja Rainer, aki megengedőbb álláspontot képvisel.

Ugyanakkor mégis fontosnak tartja, hogy beszélgetés folyjon erről, mert a sorozat hangsúlyosan utal arra, hogy egy adott kort szeretne megidézni – erre utal például az évszámok rendszeres feltüntetése, a rendkívül gondosan használt korfestő elemek az épületektől a járműveken át a ruhákig vagy akár hajviseletekig. Ebben az esetben viszont probléma, ha a történet más elemei erősen különböznek a valóságtól.

Ungváry is azt emeli ki, hogy hiába nevezik fikciósnak a történetet, ha a kosztümök, a kulisszák és a társadalmi helyzetek, amelyeket a film használ, egy konkrét korhoz kötődnek, a tájékozatlan néző így óhatatlanul reálisnak értékeli az irreális képet.

„Különösen súlyos problémának tartom ezt azért, mert az ismert történelmi tények is tökéletesen alkalmasak arra, hogy a besúgás tematikában egy remek film készülhessen. Teljességgel érthetetlen számomra, miért kellett olcsó és hazug jelenetekkel tönkretenni ezt, amikor a valós tények hatalmas tárházából is lehetett volna válogatni” – fogalmaz.

hirdetés

Szerinte a sorozat nem más, mint „kiváló színészek megalázása, felmosórongynak használása olcsó hatásvadászatért”, ugyanis nem a színész tehet arról, ha egy történetileg teljesen hazug forgatókönyvet játszik el.

Hogyan történtek valójában a beszervezések?

A sorozatban ábrázolt jelenetet, tehát azt, hogy a főszereplő mellé a vonaton odaül egy állambiztonsági tiszt, majd átkíséri az étkezőkocsiba a leendő tartótisztjéhez, mindkét forrásunk rendkívül valószínűtlennek tartja.

„A beszervezéseknek több módozata volt, de ami közös, hogy a beszervező beszélgetések helyszínéül általában valamilyen állami hivatal szolgált, már csak azért is, mert egy vendéglőben vagy vonaton nem lehetett volna észrevétlenül aláíratni az együttműködési nyilatkozatot, a beszervezendő személyt pedig nem lehetett volna tökéletes kontroll alatt tartani” – mondja Ungváry, hangsúlyozva: nyilvános helyen soha nem lehetett lefolytatni beszervezési beszélgetést. Ráadásul ennek során beszervezők részéről mindig egyszerre legalább két személynek kellett nyíltan jelen lennie, ezt a munkát tilos volt egyedül végezni.

Rainer M. János szerint zsarolás ugyan előfordult, de szorosan a beszervezendő személy saját tevékenységével függött össze: vétségek, esetleg bűncselekmény. Olyan, hogy valakitől gyógyszert tagadjanak meg, egyáltalán nem volt jellemző. Gyakoribb volt szerinte, hogy különféle előnyöket, például apróbb ajándéktárgyakat, vagy némi pénzt (nem túl sokat) kínáltak cserébe. Az óriási többség ugyanakkor önkéntesen, ahogyan a belső iratokban fogalmaztak, „hazafias alapon” vállalta, hogy jelentéseket ír. Vállalták, mert meggyőzték őket.

„A beszervezéskor első körben kifejezetten kerülték a nyílt zsarolást, ugyanis előírás is volt, hogy az önkéntességre kell törekedni és ezen felül pszichológiailag sem lett volna helyes nyíltan zsarolni. Az esetleges terhelő adatokat csak akkor szedték elő, ha másképp nem ment a dolog” – teszi hozzá Ungváry Krisztián.

Nemet mondani is határozottan lehetett, Rainer M. János szerint az esetek 90 százalékában ez semmilyen következménnyel nem járt, különösen a rendszer késői szakaszában.

Ungváry hasonlóan látja: mint mondja, átlagban minden második beszervezés meghiúsult, mert azok, akik a beszélgetés során először igent mondtak (és adott esetben alá is írtak), később már nem mentek el a második találkozóra. A beszervezési kísérletek kb. 30%-a pedig már a beszélgetés alatt úgy alakult, hogy az érintett beszervezésétől el kellett állni, mert ellenállást tanúsított.

„1962 után egyetlen esetet sem ismerek, amikor emiatt valakit súlyos retorziók értek volna. Minden statisztikai adat arról tanúskodik, hogy a beszervezettek között is hatalmas volt a fluktuáció” – fogalmaz.

Tényleg előfordult, hogy visszanyalt a fagyi?

A sorozatban a beszervezett fiú idővel egyre inkább vérszemet kap és ő maga is átver, kicselez, zsarolni kezd, többek között a beszervezőit is.

Rainer M. János szerint konkrét zsarolásra nem, arra viszont minden további nélkül lehetett példa, hogy valaki túljárt a tartótisztje eszén. A hálózati személy és a beszervezők között gyakran folytak játszmák, például a kapott információk manipulálása, torzítása által.

Emiatt alkalmazták az ellenőrzés intézményét, vagyis azt, hogy a különösen fontos személyeket soha nem egyetlen ember figyelte meg, mindig volt egy vagy akár több biztosíték a rendszerben. A későbbi miniszterelnökre, Antall Józsefre például 1956 után nemcsak az egyik kollégáját, de egy diákját is ráállították a budai Toldy gimnáziumban, ahol tanított. Ők ketten egymást is ellenőrizték – anélkül persze, hogy tudtak volna egymás tevékenységéről.

„Még vártam is, hogy a történet egy pontján majd fény derül egy hasonló fordulatra, tehát arra, hogy a főszereplőt is ellenőrizték ily módon. Ez eddig nem történt meg, pedig nagyon is életszerű lenne, hiszen az ellenzéki vezérnek, Száva Zsoltnak szemlátomást óriási jelentőséget tulajdonítanak” – mondja Rainer.

Ungváry szerint csak rövidebb távon fordulhatott elő, hogy egy ügynök dezinformált, ezek azonban előbb-utóbb kiderültek, a visszazsarolást pedig teljesen elképzelhetetlennek tartja. Külföldi viszonylatban gyakrabban előfordult, hogy a beszervezett félre tudta vezetni tartótisztjét, kifejezett zsarolásra viszont itt sem ismer példát.

A főszereplő viszont idővel a környezetét is zsarolni kezdi: miután lebukik a megfigyelt kör egyik tagja előtt, gyorsan kér róla valami kompromittáló infót a tartótisztjétől, hogy onnantól ezzel tartsa sakkban.

„Ez teljesen elképzelhetetlen, irreális, a korabeli szabályzatoknak is ellentmondó, valamint általános szakmai okokból is teljesen abszurd fordulat” – mondja Ungváry, aki szerint a sorozat teljes hamissága már az első részben kiderül, amikor a főszereplő saját szakállára autós üldözést kezdeményez, majd elkezdi átkutatni a célszemélyek csomagjait.

Ilyesmi szerinte soha nem volt egy ügynök feladata, nem beszélve arról, hogy pszichológiailag is teljesen abszurd lett volna, ha valaki így viselkedik frissen egy beszervezés után. Ez a magatartás még később is elképzelhetetlen volt, valamint a szabályzatokkal is teljesen szembe ment.

„Egy ügynök csak azt volt jogosult megtenni, amire a tartótiszttől kifejezett utasítást kapott, de a tartótiszt nem tehette meg, hogy olyan munkákat bíz rá, ami a hivatásos állomány feladata. Itt egy hierarchikusan épülő, folyamatos ellenőrzésen alapuló rendszerről beszélünk, amelyben ilyen szabályellenes húzások teljesen elképzelhetetlenek. Ezzel szemben az, hogy egy ügynök dekonspirálódott, azaz lebukott, nem volt ritka jelenség” – tette hozzá Ungváry Krisztián.

Rainer M. János szerint ugyanakkor akinél akár csak felmerült a lebukás veszélye, azt vagy „pihentették” egy ideig, vagy ha a környezetében már konkrét beszédtéma volt, hogy valami nem stimmel vele, inkább gyorsan kizárták a hálózatból és más személy után néztek. Nyílt lebukásig tehát nem igazán fajulhatott a helyzet.

Bulizó fiatalok szervezték az ellenállást, élükön egyetlen vezetővel?

A sorozat a fenti képet sugallja, de Ungváry szerint ennek köze sincsen a valósághoz: az ellenállást, ami alatt itt az ellenzéki tevékenységet értjük, alapvetően értelmiségi jellegű találkozásokon szervezték.

Rainer szerint is főként szakmai tevékenységek köré csoportosult az ellenzék, az ELTE bölcsészkarán például már a hetvenes években vitaesteket rendezett egy csoport a magyar oktatási rendszer problémáiról, de máshol is volt példa hasonlókra.

„Természetesen a bulizás fontos szerepet töltött be ebben a korosztályban, és az egyetemi klubokban volt is rá lehetőség. Ugyanakkor nagyon komoly szakmai munka is folyt, tudatosan reflektáltak a közélet történéseire. Ez fontosabb volt, mint a szórakozás” – hangsúlyozza.

A sorozatban a nagy ellenzéki találkozót végül egy KISZ-rendezvény keretei közé rejtve tartják meg. Ungváry Krisztián ezzel kapcsolatban azt mondja, ilyenre (tehát az ellenzéki szervezkedők és a KISZ együttműködésére) elvileg lehetett példa.

Rainer M. János szkeptikusabb: szerinte a KISZ befolyása a ‘80-as évek közepére már erősen visszaszorult, a mozgalom enyhén szólva az apály állapotába került, az egyetemeken eljelentéktelenedett. Ott is voltak ugyan értelmes emberek, akik kereshettek kapcsolatokat, de partnerként biztosan nem kerültek szóba az ellenzék köreiben.

Azt is fontos kiemelni, hogy nem volt egyetlen központi alakja az ellenzéknek: az egyetemi hallgatói mozgalmakat ad hoc csoportok, baráti körök alkották, nem emelkedett ki senki közülük.

„Persze dramaturgiailag jó döntés az egész mozgalmat egy arccal ellátni, de a valósághoz ennek nem sok köze van” – fogalmaz Rainer, aki szerint a ‘80-as években már rajtaütésekre, tömeges letartóztatásokra sem igen volt példa. Így a sorozatnak azok a jelenetei se mondhatók hitelesnek, amikor több tucat rendőr szállja meg a kollégiumot, miután „izgató jellegű röpiratokról” kapnak bejelentést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Mátyás király átka és több kísértethistória is fűződik Árva várához
Vérfagyasztó legendák övezik a káprázatos felvidéki várkastélyt, itt forgatták 100 éve a Nosferatu című horrort is.

Link másolása

hirdetés

Itt van a szomszédos Szlovákiában, mégis kevesen ismerik Felvidék legszebb várát, a történelmi Magyarország északi határán épült sasfészket. Árva várát az 1241. évi tatárjárást követően kezdték építeni egy 112 méter magas, meredek sziklára, majd kezdetét vette a háromrészes erődítmény hányattatott sorsa. Előreugorva az idővonalon, kétszáz évvel később az akkori tulajdonos – egy lengyel rablólovag, Komorowski Péter – negyed évszázadon át fosztogatta gazdátlan zsoldosaival az arra vetődő utazókat és kereskedőket.

Mátyás király büntetése

Ennek a méltatlan korszaknak végül Mátyás király vetett véget, aki elűzte onnan a rablólovagot vezéreivel együtt, bár azért adott neki 8000 aranyforintot is a vár elfoglalásáért cserébe, hogy váltságdíjnak álcázza a kifüstölést. Érdekesség, hogy az ottani védők váltak Mátyás király későbbi, elhíresült fekete seregének keménymagjává, miután a harcedzett várőrséget a király zsoldjába fogadta. Úgy tűnik, jó szeme volt a megfelelő katonák toborzásához.

Mátyás királyhoz fűződik egy helyi legenda is: eszerint az uralkodó 1484-ben az ellene összeesküvő Váradi Péter kancellárt és kalocsai érseket a következő ítélettel záratta be a várba: „Árva voltál, Péter, árva leszel és Árvában fogsz meghalni.”

A história úgy szól, hogy a pap majdnem egy évtizedet töltött itt befalazva, rangjától megfosztva, és csak egy nyíláson át érintkezhetett a külvilággal. Váradi Péter azonban mindeközben megtanította írni és olvasni az akkori várnagy, Meskó Mihály lányát, Katinkát. A lány ezért hálából megszöktette a papot, aki egy galíciai kolostorból újból felajánlotta szolgálatait Mátyás királynak, akinek a fenyegető jóslata így nem teljesült. Az uralkodó éktelen haragra gerjedt, de a bátor Katinka felvállalta előtte a szöktetést, az igazságos uralkodó pedig megenyhült az érveléstől. Sőt, olyannyira szimpatikus volt neki a leány hozzáállása, hogy még gazdag férjet is kerített neki Thurzó István személyében. Innentől számítják a Thurzókat a vár történelmében, de csak hét évtizeddel később lett a család Árva várának birtokosa. Az odáig vezető tulajdonosi lista a következőképp alakult: Mátyás király a fiának, Corvin Jánosnak, Liptó hercegének ajándékozta a fellegvárat, akitől később Szapolyai István főúr orozta el. Majd ezt követően lett a már említett Thurzó családé, akik ismét felvirágoztatták a patinás épületegyüttest, és teljesen át is alakították, elnyerve mai külsejét. A legnagyobb katasztrófa 1800-ban érte a várat, amikor tűzvész pusztította el, és csak a 2. világháború után építették újra.

Horrorfilm és szellemek

Nem meglepő, hogy a gótikusan komor hangulatú, festői helyen magasló épület megmozgatta a filmesek fantáziáját is az elmúlt évszázadban. Pontosan 100 éve, 1922-ben itt forgatták a Nosferatu című legendás horrort, amelyet Bram Stoker regénye, a Drakula ihletett (erről ma egy poszter is megemlékezik a bejárat előtt). De ezen a helyszínen forgatták többek között a Rigócsőr királyt, A hercegnő és a koldust és a Solymász Tamást is.

hirdetés

A horror-tematikához egyébként nem kellett filmes stáb sem, mivel a vár története eleve bővelkedik paranormális fejezetekben. Vegyük például rögtön az építtetés körülményeit, amelyhez nem mást, mint magát az ördögöt társítják. A mendemonda szerint egy helyi tehetős ember azzal bízta meg a sátánt, hogy építsen egy várat. Azt ígérte neki, hogy ha egy éjszaka alatt sikerül megépítenie, cserébe megkaphatja a lelkét. Amikor azonban a gazdag ember rájött, hogy a lelke mégiscsak értékesebb az anyagi javaknál, imádkozni kezdett Istenhez, imája pedig meghallgatásra talált. Szerencséjére az ördög a kakas harmadszori kukorékolására valóban nem készült el a várral, a befejezéséhez ugyanis még három óriási kőtömb hiányzott.

Két szellemhistória is kering továbbá a várról. Az egyik szerint Thurzó György nádor második felesége, Czobor Erzsébet szelleme kísért az ódon falak közt, aki állítólag éjszakánként körbejár ellenőrizni, rendben mennek-e a dolgok a hőn szeretett otthonában. A másik az úgynevezett fehér asszonyról szóló monda, aki Dancs mesternek, a XIV. század egyik leghatalmasabb főurának felesége volt.

A történet szerint a főúr egyik éjszaka erősen ittas állapotban tért haza, felszínre törő indulatait pedig egy szolgálólányon akarta kitölteni. Mivel a felesége megakadályozta ebben, Dancs kardja lesújtott rá, és egy suhintással levágta a kezét. Az asszony nem sokra rá belehalt a sérülésébe.

A tragédia óta azt beszélik, hogy a pórul járt feleség a mai napig évente kétszer végigsétál a várban, tetőtől-talpig fehér ruhába öltözve, csak a keze vérzik azon a helyen, ahol Dancs kardja érte. A várat övező babona olyannyira tartja magát, hogy jónéhány éve ismert amerikai szellemvadászok egy csoportja is ellátogatott Árva várába, hogy forgassanak a helyszínen.

Források: Drive, slovakia.travel, Forum Hungaricum


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
Engedély kellett a rádióvásárláshoz, tilos volt csoportosan hallgatni és börtön járt a külföldi adók hallgatásáért
Zentai Mihály rádió- és tévégyűjteménye az országban egyedülálló. Az édesapja által elásott, aztán a háború után kiásott gramofonos Orion a tárlat legbecsesebb darabja.

Link másolása

hirdetés

Ritkán adatik meg az embernek, hogy a szenvedélyének élhessen, de Zentai Mihály, a nyíregyházi Antenna Hungária adótornyának utolsó állomásvezetője élő példa rá. Nyugdíjazása óta az adótorony tövében működteti különleges magángyűjteményét és kiállítását, amely a korabeli adóberendezésen felül egy tekintélyes rádió- és tévékollekciót foglal magában, sok egyéb retró érdekesség mellett.

A kellemes orgánumú, kedélyes öregúr 1967-től 2007-ig dolgozott a Nyíregyháza Rádióállomásnál, amelynek ráadásul idén volt az üzembe helyezésének 70. évfordulója. A rádió Mihály számára a nagybetűs szerelem, és mindig boldog, ha valaki őszintén érdeklődik a – nagyrészt adományokból gyarapított – körülbelül 400 darabos gyűjteménye iránt, amelynek a fele ki van állítva. Szerencsére mindig akad is látogatója, és meglepő módon többen jönnek látogatni az ország távoli pontjairól, mint a környékről, nem beszélve a svájci és német turistákról. De azért a helyiek is elismerik a munkásságát, amire a legékesebb bizonyíték, hogy idén a tárlata hivatalosan is bekerült Nyíregyháza városi értékei közé. Nem csoda, hiszen a kiállítás felvonultat közel 400 darab rádiókészülékeket az 1920-as évektől az 1960-as évekig, illetve nagyjából 180 darab televíziókészüléket, de akad ott tölcséres és táskás gramofon is vagy rádióújság 1951-ből.

– A háború előtt az olyan gyártók, mint a Philips, Siemens, Telefunken, Standard és a magyar EKA Magyarországon működtek, de az államosítás után csak az Orion maradt meg – idézte fel Zentai Mihály. – Utána jött a Videoton, amelynek kezdeti haditechnikai termékei Vadásztöltény néven futottak, ezt nevezték át.

A ’30-as években még Horthy néprádiót kellett hallgatni mindenkinek, van nekem is egy magyar címeres példányom belőle, a II. világháború után pedig elindultak a Kossuth és Petőfi rádióadók.

Ami a tévéket illeti, eleinte egycsatornás készülékek készültek (mint a Tavasz vagy a Benczúr), ami azt jelentette, hogy ha valaki mondjuk Sopronban lakott és elköltözött Nyíregyházára, akkor addig nem tudott tévézni a készülékén, amíg a bemenő körben egy speciális betétet nem cseréltek, mert ott már más frekvencián működött. Később megjelentek az említett, korszerűbb Videoton és Orion gyártotta tévék, hordozható és beépített rádiós változatokban egyaránt – foglalta össze a műgyűjtő, hozzátéve, hogy ezeken a készülékeken már megpróbálták állítgatni az akkortájt tiltott Szabad Európa rádiót.

A szocialista néprádión nem véletlenül voltak csak helyi adók, de az ügyesebb rádiós emberek átalakították rövidhullámmal és akkor tudták fogni a külföldi adókat is, viszont ha egy rosszindulatú szomszéd meghallotta és feljelentette az illetőt, akkor börtön járt érte.

A gyűjtemény tulajdonosa arról is mesélt, hogy manapság már nehéz belegondolni, hogy régen csak engedéllyel lehetett készülékeket vásárolni és birtokolni. – Nekem van is ilyen engedélyem a ’40-es évek második feléből, a Magyar Postától kellett beszerezni. A hátsó oldalán fel vannak tüntetve a feltételek, hogy milyen körülmények közt lehetett hallgatni, például csoportosan nem volt szabad, a régi többlámpás készülékek ugyanis külföldi adókat is tudtak fogni. Ennek a havidíja 10 forint volt, minden hónapban hozta a csekket a postás, emellett lehetett üzemeltetni a készüléket. A tévézésnek havi 50 forint volt az ára a ’70-es években, és ugyanúgy a postán lehetett beszerezni a nyomtatványt hozzá – idézte fel Mihály a részleteket, és azt a tényt is, hogy hazánkban a TV-sugárzás 1957. május 1-től indult. Már a kezdetektől kellett fizetni rá havidíjat, amit később összevontak a rádióengedéllyel, de ma már nincs ilyen. Valamikor a tévé- és rádiósugárzás tehát a posta hatáskörébe esett, a műsorkészítés pedig a Magyar Rádió és Magyar Televízió feladata volt.

hirdetés

Amikor Mihályt a legkedvesebb relikviájáról kérdeztem, azt feltételeztem, hogy a félezer darab közül nehezen választ majd, de rögtön rávágta, hogy „a kedvenc rádiókészülékem egy Orion 255G gramofonnal együtt”. Kiderült, hogy a (képen látható) szerkentyűt 1942-ben vette az édesapja, és annyira félt, hogy a háborúban baja esik, hogy inkább becsomagolta és elásta, mielőtt a frontra ment. – Amikor vége lett a csatáknak és hazajött, kiásta az Orionját és gyerekként ezen hallgattam a műsorokat – érzékenyül el az öregúr hangja.

– Apám szerette hallgatni titokban a Szabad Európát, és persze én is csavargattam, amikor nem látta. De rajta nem fogtam ki, este megkérdezte, hogy ki nyúlt hozzá, hiszen el voltunk tiltva a készülékétől, az az ő privilégiuma volt. Én bátran bevallottam, hogy én voltam, de érdekelt, hogy honnan tudta. Kiderült, hogy nem ott volt a mutató, ahol ő hagyta...be volt állítva a rovátkák városonként a skálaüvegen, egyébként Nyíregyháza is köztük volt, akkoriban a zölden világító hangolásjelzőket macskaszemnek hívták. Jópofa belegondolni, hogy ma már mi kérjük meg az unokákat, hogy állítsák be a rádiót.

Ha szeretnétek ti is elmerülni Zentai Mihály véget nem érő tudásában és történeteiben, akkor a legközelebbi országjáró körutatok során látogassatok el a nyíregyházi Rádió-TV múzeumba.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: