Fabulon: Mindenki a topmodellt nézte, de most megszólal, aki a legnépszerűbb magyar kozmetikum dizájnját tervezte
Céljuk, hogy összegyűjtsék és bemutassák azokat az egyedi történeteket, karaktereket, különleges tárgyakat és tájakat, amelyek a világ ezen részét alakítják.
Csatlakozz hozzájuk, legyél te is részese a közös jövők alakításának!
A Fabulon kapcsán az első nő, akinek a neve rögtön eszünkbe jut: Pataki Ági. A késő szocializmus topmodellje igéző tekintettel figyelte a Kálvin teret 1982 és 2000 között egy tűzfalról, mozaik formájában, de megjelent reklám- és kártyanaptárakon, plakátokon, újsághirdetésekben is (naptejjel, arclemosóval, vagy anélkül). Nem csoda hát, hogy egy fél ország emlékszik rá.
Nagy Alexandra szerszám- és gépipari formatervező ugyan nem került címlapra, de ha ő nincs, aligha lett volna mit reklámoznia Pataki Áginak azokban az időkben. Ő volt az, aki 1971 és 1990 között a Fabulon termékek-, köztünk a babakozmetikum csomagolását is tervezte.
Fabulon mozaikkép, Kálvin tér, 1985. Fotó: VÁTI, Fortepan
A Fabulon babakozmetikum a múzeumban[2]
A Fabulon babakozmetikum kapcsán az első és legfurcsább információ, hogy az Iparművészeti Múzeum Bútorgyűjteményében szerepel.
Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a nehezen kategorizálható műtárgyakat korábban egy „vegyes”, az ún. Modern Gyűjteményben őrizték, majd miután azt 1995-ben megszüntették, a gyűjteményben szereplő tárgyak zömét a múzeum meglévő gyűjteményi osztályai között osztották szét. A babakozmetikum adatlapjából megtudhatjuk, hogy a tárgy műanyagból készült 1972-ben, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban, de csak jó tíz évvel később, 1983-ban került a múzeum gyűjteményébe.
A lenti fotón piros, kék és sárga flakonokat látunk, amelyek sajnos kitakarják egymást, így egyedül a „Fabulon” és egy részlegesen olvasható „sampon” feliratban lehetünk csak biztosak. A három különféle színű tégely három különféle kozmetikumot tartalmazhat. Van azonban egy negyedik, zöld színű darab is (mint azt más forrásokból tudni lehet), amely azonban a felvételen nem szerepel.
Hogy pontosan mi is került ezekbe a flakonokba, hol működött a Kőbányai Gyógyszerárugyár, és miért pont ilyen színű és formájú terméket tervezett Nagy Alexandra, arról (és még sok minden másról) ő maga mesélt nekünk.
– Huszonkét évesen, 1966-ban került az akkori Magyar Iparművészeti Főiskolára. Ha jól sejtem, ez nem rögtön az érettségi után történt…
Valóban nem. Abban az időben nagyjából 200-300 fő felvételizett a Főiskolára, és csupán 35-40 diákot vettek fel, az összes szakra együttvéve. 1962-ben érettségiztem, többször próbálkoztam, mire sikerült bejutnom. Eredetileg keramikus akartam lenni, elmentem ipari tanulónak és elvégeztem a porcelán és kerámia szakot. Sajnos, nem folytathattam, mert kiderült, hogy az akkor „divatos” ólom tartalmú festékekre allergiás vagyok. Ezért is tartott tovább a bejutás. Úgyhogy kutattam tovább: sem a textil, sem az ötvösség nem érdekelt. És akkor valahogy rátaláltam az ipari formatervezésre.
Fotó: Födémesi Csaba
– Bizonyára ez nem a véletlen műve volt. A családon belül volt esetleg valaki, akinek hasonló ambíciói voltak?
– Nem a közvetlen felmenőimtől jött az inspiráció: apám orvos volt, anyám nyelvész. A nagyanyám a ’20-as, ’30-as években sokat festett és rajzolt.
A dédnagyapám az akkumulátor egyik feltalálója volt, Edisonnal is dolgozott együtt, sokat járt Amerikában.
Tehát, igen, volt a családban egyfajta műszaki és művészeti „keveredés”.
Itt láttam azt, hogy végül is a technikának és a művészetnek az összeölelkezése gyakorlatilag nem más, mint az ipari formatervezés. A motivációm az volt, hogy jó lenne olyan tárgyakat tervezni, amelyek az embernek örömet okoznak, de ugyanakkor gazdaságosan gyárthatók.
Szövetkezeti Áruház, Gödöllő, 1974. Fotó: Bauer Sándor, Fortepan
– Dózsa Farkas András és Németh Aladár voltak az Ön mesterei. Milyen volt az oktatás? Hogyan kell elképzelnünk, mi zajlott akkor a Főiskolán?
– A műszaki része az oktatásnak erőteljes volt. Eleve felvételt sem lehetett nyerni, ha nem volt ipari gyakorlata az embernek. Mindannyiunknak kellett, hogy valamilyen fajta előképzettsége legyen. Ugyanakkor a humán vonal sem hiányozhatott: Dózsa Farkas András tanárunk ebben komoly muníciót adott nekünk. Őt bízták meg azzal, hogy az ipari formatervezés oktatást a Főiskolán elindítsa. Eredetileg szobrász volt, de motorbiciklit és egyéb műszaki tárgyakat is tervezett.
A szerszám- és gépipari formatervező szak hallgatóinak meg kellett tanulni a saját szerszámaikat kovácsolni: izzó tűzbe tenni a vasat, azt addig kalapálni, formálni, reszelni, amíg a saját mintázó eszközeinket létre nem hoztuk.
Nekünk kellett megtanulni az öntőformát is elkészíteni. Itt ugye keramikusként megvolt a helyzeti előnyöm…
1988, Budapest, Margitsziget, háttérben a pesti Duna-part, a Révész utcai fűtőmű kettős kéménye. Fotó: Sándor Dávid, Fortepan
– Ennek a szaknak Ön volt az egyetlen női hallgatója?
– Abban az évfolyamban igen.
Volt is – egy kicsit indokolatlan – előítélet a lányokkal szemben, hogy egy ilyen szakon velük nem lehet sokra menni.
(nevet) A fölöttem lévő évfolyamok lány tanulói ugyan megszerezték a diplomát, de legjobb tudomásom szerint nem dolgoztak tovább a szakmában.
– Ezzel szemben Ön rögtön a diploma megszerzése után az Egyesült Izzóktól kapta első megbízását. Egy sorozathúzó prést kellett terveznie. Ez tulajdonképpen micsoda?
– A prést Zsoffay Róberttel közösen terveztük. Ez egy pneumatikus egységekből álló gép, ami az izzók foglalatát préseli. Ezek a pneumatikus egységek a gép hátoldalán voltak, s azt láttuk, hogy a dolgozók állandóan hátra szaladgálnak. Úgyhogy ezeket az egységeket előre hoztuk, hogy könnyebb legyen a gép használata és falhoz is lehessen telepíteni. A pocsék zöld szín helyett is inkább egy acélos kéket használtunk.
Sorozathúzó prés az Egyesült Izzók számára, tervezők: Nagy Alexandra, Zsoffay Róbert
– 1972-ben a Kőbányai Gyógyszerárugyárnak kezdett dolgozni mint külsős tervező. Ez a gyár tulajdonképpen a Richter Gedeon Rt. kihelyezett üzeme volt, Dorogon (a fejlesztés Kőbányán zajlott). A ’70-es évek elején a gyár vezetése úgy határozott, hogy a gyógyszerkészítés mellett kozmetikumok gyártásába is belevág. 1971-ben a gyáregységben önálló Kozmetikai Kutatólabor jött létre, Hangay György vezetésével. Itt kezdődött a Fabulon története. Hogyan került kapcsolatba a Kőbányai Gyógyszerárugyárral?
– Közvetlen előtte a Mátraplastnak dolgoztam, reklámtáskát és –poharat, cipőtisztító flakont, és a logójukat is én terveztem. Ők ajánlottak a Gyógyszerárugyárnak. Őrületes szerencsém volt, mert olyan felkészült, világlátott emberekkel dolgozhattam együtt évtizedeken át, akik felismerték az ipari formatervezés, a tervező személyének fontosságát.[3]
Akkoriban nem nagyon volt magyar kozmetikum a piacon, legfeljebb a WU2 és a Caola (import termékek pedig egyáltalán nem voltak). A gyár gyógyszer minőségű kozmetikai szereket szeretett volna piacra dobni, ehhez pedig feltűnő csomagolásra volt szükség.
A külső formát, vagyis a műanyag palackok mintadarabjait odahaza készítettem el (általában gipszből), s ezek alapján gyártotta le a Mátraplast a kész műanyag flakonokat, amibe a kozmetikumok kerültek.
Dorog, 1984, balra a Kőbányai Gyógyszerárugyár Dorogi Gyáregysége, jobbra a hőerőmű. Fotó: Fortepan
– Mik voltak a legfőbb szempontok a különféle kozmetikumok tervezéskor?
– Az vezérelt, hogy geometrikus, tiszta formákból építkezzek, a terméket láttassam: a férfi termékek kicsit szögletesebbek voltak és sötét színűek, a nőknek szóló arclemosók, krémek, tonikok kerekebb flakonokba kerültek, csillogó feliratot és kupakot kaptak. Annyira szegényes volt akkor a választék, hogy kifejezett örömforrás volt egy ilyen kozmetikum.
Fotó: Beroesz/Wikipédia
