A Rovatból

Erotikus szalonok, luxusbordélyok – hogyan éltek Európa leghíresebb kurtizánjai?

Minden ismert, nagy kurtizán szalont vitt, ahol vérpezsdítően erotikus volt a légkör. Ezek a nők elképesztő gazdagságra tettek szert.


A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

Egy király szexuális élete ritkán korlátozódott a feleségével való lepedőakrobatikára. Mivel a dinasztikus házasságokat politikai megfontolásokból kötötték, a dinasztia tagjai időről időre eleget tettek kötelességüknek, ám a férfiak nem igazán itt keresték az örömüket. Vagy állandó szeretőt tartottak, vagy pénzen vették a szerelmet a kurtizánoktól.

Párizs, a kurtizánok fellegvára

A forradalom előtti Versailles-ban a királyok hivatalos szeretői, a metreszek valóságos politikai tényezővé nőtték ki magukat: ők voltak a király ágyasai, legfőbb bizalmasai, tanácsadói. A metresz előtt még a legmagasabb tisztségviselők is térdet hajtottak. Rá volt utalva mindenki, aki címet, hivatalt akart a királytól. Sokszor beleszóltak a politikába is, mint például Madame Pompadour. A klasszikus metresz az előkelő udvari társaság tagja volt, többnyire főnemesi családból származott. Ám ahogy leáldozott az abszolút monarchiák kora, a metreszek sorsa is megpecsételődött.

Madame Pompadour

A kurtizánok ezzel szemben politikailag teljesen veszélytelenek voltak. Nem hatalomra és befolyásra vágytak, hanem pénzre és ékszerekre. A kurtizán immár nem az uralkodó hivatalos szeretője, inkább alkalmi játszópartnere, akit busásan meg kellett fizetni. Ugyanakkor egy kurtizán messze a közönséges utcalány fölött állt, bár a kurtizánt kizárólag támogatóinak magas rangja különböztette meg a hétköznapi prostituálttól. Minél magasabb rangú ügyfelei voltak, annál vonzóbbá vált a felsőbb osztályok férfiai számára. A gazdagabb, előkelőbb urak az ő társaságában akartak mutatkozni, hogy jelezzék, megengedhetik maguknak ezt a luxust.

Minden ismert, nagy kurtizán szalont vitt, ahol vérpezsdítően erotikus volt a légkör. Ide meghívást kizárólag az kapott, akinek volt pénze, vagy legalább szórakoztató volt. A szalonban nagy tétekben játszottak, abszintot ittak, féktelenül mulattak a gazdagok és híresek egymás között. A szabados mulatozás, a gyönyörű nők ellenállhatatlanul vonzották az uralkodókat is, akiknek az élete a protokoll, az etikett és a viktoriánus erkölcsök között zajlott. Mivel a kurtizánok fellegvára Párizs volt, így Európa királyai, hercegei seregestül tódultak a francia fővárosba, hogy belevessék magukat a fülledt erotikába.

Amélie Diéterle

A kurtizán a XIX. század celebje

A leghíresebb kurtizánok egészen elbűvölték a XIX. század emberét. Még komoly, konzervatív lapok is írtak a hódításaikról, drámai szerelmi életükről. A kurtizánok egyben koruk szépségideáljai is voltak: a divat hozzájuk alkalmazkodott, a róluk készült fényképek postai levelezőlapokként terjedtek. Még a finom, arisztokrata hölgyeket is izgalomba hozta, ha megleshettek egy ilyen nőt, amikor hintón megérkezett például egy lóversenyre. Próbálták ellesni a trükkjeiket, amivel ekkora hatást érnek el a férfiaknál. Nos, sok hasznát nem vették, ugyanis a kurtizánok bevethették a kor összes rendelkezésre álló szépítő trükkjét: sminkeltek, púdereztek, ami egy előkelő asszony számára tilos volt, mert az úri társaságban ez közönségesnek számított. Aki mégis festette magát, az bukott, félvilági nőnek számított. A kurtizánok viszont vagyonokat költöttek szépítőszerekre, és olyan sugárzóan széppé, vonzóvá varázsolták magukat, hogy hozzájuk képest a legcsinosabb hercegnő is sápadt kórónak tűnt.

Ráadásul ezek a nők – mivel a gazdag kitartóknak köszönhetően – anyagilag függetlenek voltak, szakíthattak a kor társadalmi konvencióival. Rebellis természetük tette őket olyan kívánatossá: harsányok, öntudatosak voltak, és nem féltek bevetni szexuális vonzerejüket. Ezek a gyönyörű nők kényük-kedvük szerint dönthették el, hogy kinek adják oda magukat. Ez a fajta viselkedés teljesen ismeretlen volt a dinasztiák és az arisztokrácia körében. A hajbókoláshoz szokott urak számára elképesztően vonzó volt a kurtizánok makrancoskodása.

Ezek a nők pályájuk során elképesztő gazdagságra tettek szert. Milliókat kaptak előkelő szeretőiktől. Caroline Otéro, a kor ünnepelt kurtizánja például begyűjtött egy párizsi palotát, volt egy villája a Côte d’Azurön és egy jachtja. Hódolói a legdrágább ajándékokkal versengtek a kegyeiért, és szinte könyörögtek, hogy bejussanak az ágyába. Ő viszont soha nem szeretett bele egyetlen rajongójába sem, de azt a tiszteletet sem adta meg nekik, amihez a magas rangú urak szokva voltak. Caroline bájos, temperamentumos és megközelíthetetlen volt, és éppen ettől lett ellenállhatatlanná királyi szeretői számára.

Caroline Otero

A híres luxusbordély: Le Chabanais

Párizsban, a nagy kurtizánok szalonjai mellett volt még egy hely, ahol egymásnak adták a kilincset a királyi házak tagjai: ez volt a Le Chabanais, a hírhedt luxusbordély, ami a legdrágább és legelőkelőbb efféle intézmény volt Európában. Ha egy királyi sarj vagy pénzmágnás Párizsba érkezett, egy látogatás Madame Kelly birodalmába, kihagyhatatlan program volt. Itt mindig legalább harminc hölgy állt a vendégek szolgálatára: rövid fűzőben, fedetlen keblekkel, kibontott hajjal. A bordély minden szobáját fényűző luxussal rendezték be – minden helyiséget más stílusban. Volt mór stílusú szoba, a másik az ókori Pompejit idézte, a harmadik XV. Lajos hálószobájának hű mása volt. A hindu szoba a brit trónörökös, a nőügyeiről hírhedt Bertie kedvence volt. Neki törzsvendégként saját sárgaréz fürdőkádja volt, amit pezsgővel töltöttek tele, és gyöngyöző fürdőhöz rendszerint két hölgyet is igénybe vett. Itt használta a híres – saját tervezésű – szerelemszékét is, ami leginkább egy nőgyógyász vizsgálószékéhez hasonlított számtalan szíjjal és kapaszkodóval.

Bécs diszkrét bájai

A konzervatív Bécsben sokkal tapintatosabban és diszkrétebben gondoskodtak a magas rangú urak szórakoztatásáról. Egy Johanna Wolf nevű madam előkelő örömlányhálózata szolgálta ki a Hofburg igényeit. Hivatalosan a madam egy fehérnemű-varrodát üzemeltetett. A lányai egytől egyig kivételes szépségek voltak. Frau Wolf kuncsaftjai közé tartozott az osztrák trónörökös, Rudolf, továbbá főhercegek, főnemesek, diplomaták és bankárok. A madam általában a bécsi belváros fényűző szállodáinak egyik szeparéjába szervezte a találkákat, ahol a kuncsaft és a lány megvacsorázott, majd felmentek a hotelszobába. II. Vilmos német császár szintén állandó kuncsaftja volt Frau Wolfnak, bár a hivatalos verzió szerint vadászni járt Ausztriába. Fizetni végül a madamnál kellett. Mellesleg az üzletasszony besúgóként a bécsi titkosrendőrségtől is rendszeresen szép summát kapott azért, mert továbbadta mindazt, amit a lányaitól a kuncsaftokról megtudott. Rendszeresen jelentett például Rudolf trónörökösről is.

Szentpétervár és az orosz balett

A cári család tagjai a balettben és a balettos lányokban lelték élvezetüket. A Romanov-ház legtöbb hercegének volt szeretője a balettben, az udvar pedig kifejezetten támogatta ezeket a viszonyokat, hiszen a lányok egészségesek voltak, és szigorúan ellenőrizték őket. A balettiskola záróvizsgája olyan volt mint egy lányvásár. Mielőtt a frissen végzett táncosnőket felvették volna a cári baletthez, be kellett mutatniuk a tudásukat a cári család előtt. Az előadás után a cári család vacsorát adott, amelyen a teljes társulat részt vett – csupa 17 éves lány. A nagyhercegek körbe jártak az asztalnál, hogy minél több ismeretséget kössenek. Amikor egy lány szeretője lett a család valamelyik tagjának, ettől kezdve biztosítva volt a karrierje, hiszen a protekciónak köszönhetően jobb szerepeket és különleges gázsit kapott.

Ahogy az első világháború elsöpörte, meggyengítette a dinasztiákat, úgy a kurtizánoknak, kokottoknak is is leáldozott. A régi idők fénykorával együtt ők is eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Az Emelt töri érettségi blogon nem csak az írásbeli, hanem a szóbeli érettségihez is találsz segítséget

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
35 éve hiába várják haza Farkas Helgát – még ma is az eltűntek listáján szerepel
A magyar kriminalisztika egyik legismertebb ügyében az orosházi lány 1991. június 27-én tűnt el. Holtteste soha nem került elő, és bár az ügyben született ítélet, a rendőrség továbbra is eltűntként kezeli.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 27.



Éppen harmincöt éve egy dél-alföldi országúton nyoma veszett egy 17 éves lánynak, és a magyar kriminalisztika azóta sem tudja megmondani, mi történt vele. A zsarolók 500 ezer márkát követeltek, a hívások egyszer csak elnémultak, a holttest soha nem került elő. 2026. június 27-én a rendőrség honlapján még mindig eltűnt személyként szerepel Farkas Helga.

Az eltűnés 35. évfordulóján az ügy továbbra is lezáratlan, a lányt a hatóságok jelenleg is eltűntként tartják nyilván. A nyomozás egyik legvalószínűbb verziója szerint Helgát elrabolták, majd megölték, holttestét pedig az Orosháza–Gádoros–Szentes térségében gázolajjal leöntve elégették – írja a beol.hu. Ezt a feltételezést egykori koronatanúi vallomások is erősítették a hatóságok előtt.

A rejtély 1991. június 27-én, egy csütörtöki napon kezdődött, amikor az érettségi ajándékként kapott tűzpiros sportkocsijával Orosházáról Szegedre tartó Farkas Helga sosem ért haza.

Még aznap éjjel csörgött a család telefonja: egy suttogó férfi 500 ezer nyugatnémet márka váltságdíjat követelt, ami akkoriban hatalmas összegnek, nagyjából 22 millió forintnak felelt meg.

A zsaroló három nap alatt 14 alkalommal hívta a szülőket, de június 30-án a kapcsolat megszakadt, a pénz átadására pedig sosem került sor. A lány autóját később az algyői Tisza-hídnál találták meg a rendőrök.

Évekkel később a nyomozók látóterébe került két férfi, Cs. József és J. Benedek. A gyanú szerint ők rabolhatták el a lányt, és a zsaroló telefonok is azért hallgattak el, mert a két férfi tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség figyeli őket. Az ügy végül a bíróságon folytatódott, ahol 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság közvetett bizonyítékok alapján ítélte el Cs. Józsefet.

A bíróság bűnösnek találta részben Farkas Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért”, amiért jogerősen tíz év szabadságvesztést kapott.

Azt a vádat, hogy a férfi 1995-ben végzett volna társával, J. Benedekkel, nem sikerült bizonyítani. Cs. József az eljárás során mindent tagadott, végül 2006-ban, jó magaviselete miatt szabadult a börtönből. A hírek szerint azóta külföldön kezdett új életet.

Az apa, Farkas Imre, aki 2022-ben elhunyt, a lánya eltűnése után mindent megmozgatott, hogy megtalálja. Magánnyomozókat fogadott, újság- és tévéhirdetésekben üzent az elrablóknak, sőt, a kor egyik legismertebb parafenoménjét, Uri Gellert is felkérte a segítségre.

A magyar emberrablások történetének egyik legrejtélyesebb esetét a sajtó időről időre feleleveníti. A 30. évforduló környékén megjelent cikkek a két gyanúsítottra és a holttest-megsemmisítési verzióra fókuszáltak. Később, 2022-ben egy volt nyomozó interjúban beszélt egy lehetséges olasz maffia-szálról, de ez az elmélet sem hozott áttörést. A legtöbb összefoglaló arra jutott, hogy bár az ügy egyes vádpontokban jogilag lezárult, a legnagyobb kérdés továbbra is megválaszolatlan, miközben a hatóságok nem találták meg Farkas Helga feltételezett gyilkosát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Kőpaloták dőltek romba, a vályogkunyhók állva maradtak – egy ősi trükk mentett életeket a legnagyobb magyar földrengésnél Komáromban
A magyar történelem legpusztítóbb, 6,3-as erősségűre becsült földrengése során a paraszti építészet meglepően hatékonynak bizonyult. A rugalmas szerkezetű házak megvédték lakóikat, így a halálos áldozatok száma a pusztítás méretéhez képest alacsony maradt.


Egyetlen reggel elég volt ahhoz, hogy Komárom épületeinek harmada romhalmazzá váljon, a zsámbéki bazilika összeomoljon – és hogy kiderüljön: a szegények vályogházai jobban állták a rengést, mint a polgárok kőpalotái. Magyarország írott történetének legpusztítóbb földrengése 1763. június 28-án rázta meg a Dunántúl északi részét.

A tudósok utólag 6,3-as erősségűre becsülték a földmozgást, amely Komáromban 63 ember halálát okozta és 120-at megsebesített.

A hagyományos leírások szerint az epicentrum Győrtől északkeletre, Komáromtól északnyugatra lehetett, bár újabb kutatások ezt a helyszínt pontosították, és Megyercs térségébe teszik. A rengést annyira kiterjedt területen érezték, hogy még Drezdából és Lipcséből is jelentették.

A katasztrófa sokkal több áldozatot is követelhetett volna, ha a térségben élő parasztok nem egy ősi építészeti technika szerint építkeznek.

Lakóházaik alapanyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók – és azok kéményei – pedig az alap felé fokozatosan szélesedtek. Emiatt a szegényebb rétegek épületei sokkal jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták.

A Mária Terézia által elrendelt kárfelmérésből nemcsak a pusztítás mértéke, hanem a korabeli társadalom vagyoni viszonyai is kirajzolódnak. A jelentésekből kiderül, hogy

a nagyobb anyagi károk a tehetősebbeket sújtották, hiszen az ő kőépületeikben keletkezett a legtöbb kár.

Ezek a korabeli beszámolók és Karl Friedel festő ábrázolásai segítettek a kutatóknak utólag megbecsülni a rengés erejét.

A komáromi természeti katasztrófa nem egyedi esemény volt a térségben. 1783-ban egy újabb erős rengés mintegy 500 házat döntött romba, majd

a környéken átlagosan húszévente tapasztaltak erősebb földmozgásokat egészen 1850-ig, amikor a föld elcsendesedett.

A földrengés egyik máig látható nyoma a zsámbéki romtemploma, amelynek épülete ekkor omlott össze végleg. A 20. században Kecskeméten, Egerben, Dunaharasztiban és Berhidán is voltak jelentősebb rengések, de a technikai fejlődésnek köszönhetően ezek már kevesebb emberéletet követeltek.

via Rubicon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Lomtalanításból a turisták zsebébe: új életre kelnek a Kádár-korszak kitüntetései a Gozsdu udvarban
Kik és miért vásárolnak kommunista relikviákat 2026-ban? Két ezzel foglalkozó árus mesélt nekünk a Gozsdu Weekend Marketen.
Láng Dávid - szmo.hu
2026. július 19.



A Gozsdu udvar hétvégi piaca tipikus turistamágnes: az éttermek és bárok bejárata mellett felállított asztalokon egymás mellett sorakoznak az egyedi tervezésű vintage ruhák, táskák, ásvány- és csipkeékszerek, és még sok hasonló, magyar pénztárcával mérve erősen túlárazott termék.

Van azonban két stand, ami eltér a többitől: vörös csillagok, hajdani „Kiváló dolgozó” kitüntetések, cirill betűs katonai jelvények sorakoznak rajtuk.

De vajon kik, milyen motivációval vesznek meg egy darabka diktatúrát 2026-ban, és egyáltalán mekkora piaca van ennek? Ezt próbáltuk meg kideríteni a standok tulajdonosaival beszélgetve.

Nyugati poén és olasz „újkommunisták”

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a kommunista érából megmaradt kitüntetések ritka, féltve őrzött kincsek. Stiaszni Attila, az egyik árus gyorsan eloszlatja ezt az illúziót:

„Aki anno nem kapott valamilyen kitüntetést, például Kiváló Dolgozó elismerést, azzal komoly gondok voltak” – meséli nevetve.

Stiaszni Attila

Ezek a kitüntetések nem a dicsőség szimbólumai voltak, sokkal inkább a mai értelemben vett év végi bónuszok korabeli, kézzelfogható megfelelői. Évente több tízezer darabot adtak ki belőlük, ha valaki egyszerűen csak bejárt a munkahelyére és nem volt közveszélyes munkakerülő, szinte borítékolható volt, hogy az év végén a kezébe nyomtak egy oklevelet és egy jelvényt.

Ma, évtizedekkel a rendszer bukása után ezek nagy mennyiségben keringenek a használtcikk-piacokon, miután a hagyatékok felszámolása során a fiatalabb generációk gyakran egyben adnak túl rajtuk – vagy ami még rosszabb, egyszerűen a lomtalanítások alkalmával a szemétbe hajítják őket.

Az igazi kérdés persze az, kik alkotják a vevőkört 2026-ban. Az árusok tapasztalatai szerint a hazai és a külföldi vásárlók motivációi radikálisan eltérnek. Míg a magyarok elsősorban nosztalgiából vásárolnak – felidézve az apa, nagyapa régi történeteit, és célzottan keresve a „Kiváló bányász” vagy „Kiváló sofőr” feliratokat –, addig a külföldiek számára ez tiszta egzotikum és szuvenír.

Stiaszni Attila elsőre meglepő politikai és társadalmi trendekről is beszámol. Tapasztalatai szerint Nyugat-Európa több országában is fura ideológiai reneszánszát éli a korszak.

„Az olaszok mostanában újra kommunisták. De a spanyolok is borzalmasak ilyen szempontból, náluk konkrétan sarló-kalapácsos pártok vannak.”

Szerinte ez annak tudható be, hogy ezek a fiatalok soha nem éltek a diktatúrában, így nem ismerik a valóságot a szimbólumok mögött. Számukra a vörös csillag és a sarló-kalapács egy lázadó, idealizált esztétika része.

Az amerikai és más tengerentúli turistáknak viszont, akik soha életükben nem láttak hasonlót, a vörös csillag egyszerűen csak egy izgalmas, furcsa szimbólum Kelet-Európából, amit poénból vagy meghökkentő ajándékként visznek haza.

Gagarin, Misa mackó és a csernobili Poljot-láz

Nem minden nosztalgia kapcsolódik azonban közvetlenül a pártpolitikához. Szemen, a Gozsdu udvarban lévő másik stand tulajdonosa szerint a legnépszerűbb termékek a popkulturális és tudományos mérföldkövekhez kötődnek.

„A legjobban szeretett dolgok 90%-a a moszkvai olimpia és Gagarin köré csoportosul” – magyarázza. Az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája, a legendás Misa mackó bögrén, csészén és jelvényen is azonnali kasszasiker: nincs olyan harminc év feletti külföldi, aki ne ismerné fel azonnal.

Ugyanez igaz Jurij Gagarinra is. Az 1961. április 12-i első űrutazás emlékét őrző kitűzőket és jelvényeket imádják a vevők, mert egy olyan korszakra emlékeztetnek, amely a technológiai diadalról és az emberiség határfeszegetéséről szólt, a mindennapi elnyomás közvetlen politikai élétől mentesen.

Szemen fő szakterülete egyébként nem a jelvények világa, ő elsősorban régi, vintage mechanikus órákkal foglalkozik. Ez a piac 2026-ban elképesztő reneszánszát éli, különösen a fiatalok körében. Ennek oka egyrészt a családi kötődés („apámnak, nagyapámnak ilyen volt”), másrészt a megbízhatóságuk és a popkultúra hatása.

Az HBO-féle Csernobil-sorozat bemutatása után Szemen szerint valóságos láz tört ki a filmben látható jellegzetes, „kocka” fazonú Poljot órákért. A mechanikus óra ráadásul napi használati tárgy, aminek stílusa van – ellentétben az eldobható okosórákkal vagy az olcsó kvarcórákkal.

„A vintage órákat azok veszik, akiknek van valami kötődésük, vagy látták filmben, mint a Csernobilban a kocka Poljotot. Az árak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, újakat már nem gyártanak belőlük.”

Meddig tarthat még a biznisz?

Bár a kereslet stabil, sőt az árak folyamatosan emelkednek, mindkét árus egyetért abban, hogy ez a piac véges. Az utánpótlást szinte kizárólag a piacok, a kapcsolatok és a hagyatékfelvásárlók jelentik. Szemen elmondása szerint a beszerzés legfontosabb forrásai azok, akik lomtalanításokból, lakásürítésekből jutnak hozzá a komplett hagyatékokhoz.

„Kapcsolatok nélkül ma már semmit nem lehet venni az utcán. Azokat az órákat, amiket öt-nyolc évvel ezelőtt eladtam, ma a vevők háromszor-négyszer annyiért tudnák értékesíteni. Az árak csak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, lassan egyáltalán nem lesz több belőlük.”

A helyzetet nehezíti, hogy a tárgyak egy része menthetetlenül elvész, mivel sokan nem ismerik fel a régi papírpénzek, kitüntetések értékét. Egy-egy régi pengő vagy korabeli szovjet papírpénz piaci értéke mindössze néhány száz forint, lomtalanításkor ezért inkább bezsákolják és kidobják őket a szemétbe, mintsem felkínálják eladásra. Így a fizikai valóságban létező darabszám napról napra csökken.

Arra a kérdésre, hány év lehet még ebben az üzletben, egyik árus sem tudott pontos választ adni. Szemen maga is gyűjtő: kárpátaljai származásúként az Osztrák–Magyar Monarchia és a csehszlovák éra képeslapjait, valamint ritka gyermekórákat ment meg a jövőnek.

Mint mondja, ez ma már inkább szenvedélyes hobbi, mintsem betonbiztos megélhetés: „A 90-es, 2000-es években még igazi ritkaságokat, például Lenin-rendet is lehetett találni. Ma már ilyesmi szinte nem is létezik Európában.”

A kevésbé ritka darabokból azonban még bőven van készleten, szóval aki egy letűnt, ellentmondásos korszak materiális emlékeire vágyik – akár poénból, akár nosztalgiából vagy épp tiszta történelemszeretetből –, a Gozsduban bármelyik hétvégén megteheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
36 éve szavazhattak a magyarok arról, legyen-e közvetlen államfőválasztás, óriási kudarcba fulladt
Az 1990. július 29-i népszavazás a rendkívül alacsony, 14,01 százalékos részvétel miatt érvénytelen lett. A résztvevők 85,9 százaléka pedig támogatta a közvetlen elnökválasztás bevezetését.


85,9 százaléknyi igen szavazat mellett is elsöprő kudarccal végződött 36 évvel ezelőtt, 1990. július 29-én az a népszavazás, amely a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szólt.

A részvétel mindössze 14,01 százalékos volt, ami a mai napig a legalacsonyabb választói aktivitás egy országos szavazáson.

A kérdés, hogy a parlament vagy a nép válassza-e az államfőt, azóta is a magyar politika visszatérő vitatémája, pláne most, amikor a Tisza-kormány egy alkotmánymódosítással elérte a hivatalban lévő köztársasági elnök leváltását.

A rendszerváltás utáni első nyáron tartott referendumot Király Zoltán független képviselő kezdeményezte, a szervezés oroszlánrészét pedig a parlamenti választáson vereséget szenvedett, politikailag elszigetelt MSZP vállalta. Az aláírásgyűjtő íveken nem kevesebb, mint nyolc különböző módon feltett kérdés szerepelt, végül 160 ezer hitelesített aláírás után az Országgyűlés 1990. július 8-án döntött a népszavazás kiírásáról.

A július 29-i időpont a nyár közepén, a szabadságolások és a mezőgazdasági munkák csúcsán komoly nehézségek elé állította a szervezőket, akiknek hatalmas erőfeszítésébe került 50 ezer embert mozgósítani a szavazatszedő bizottságokba

A kampány a korabeli beszámolók szerint visszafogott maradt, a kormánypártok nem vettek részt benne, Torgyán József, a Kisgazdapárt politikusa pedig egyenesen a szavazástól való távolmaradásra buzdított.

Fotó: Beroesz/Wikipédia

A 7,8 millió választásra jogosult polgár alig több mint 14 százaléka ment el szavazni.

A népszavazás előtt az 1989-es négyigenes referendum megakadályozta, hogy a még MSZP-s többségű parlament a szabad választások előtt államfővé válassza Pozsgay Imrét. Az 1990-es választások után az MDF és az SZDSZ paktumot kötött a stabil kormányzás érdekében, amelynek része volt az elnök parlamenti megválasztása is. Ezt a megállapodást próbálta felülírni az MSZP a népszavazással.

A referendum érvénytelensége után napokkal, 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés Göncz Árpádot választotta köztársasági elnökké.

A kérdés évtizedekkel később, a 2024-es kegyelmi botrány után vált újra forró témává. Egy akkori felmérés szerint a magyarok kétharmada közvetlen köztársasági elnök-választást szeretett volna, a kormány azonban mereven elzárkózott a felvetéstől. Gulyás Gergely volt miniszter azt mondta: „Biztos, hogy nem lesz közvetlen államfőválasztás”.

A szakértők és az ellenzéki politikusok véleménye is megoszlik erről a kérdésről. Török Gábor politológus szerint éppen az áprilisi választás után kialakult helyzet mutatta meg a legélesebben, hogy hogy mennyire jó ötlet a közvetlen elnökválasztás. Szerinte ugyanis csak ez adna az államfőnek valódi tekintélyt. Márki-Zay Péter korábbi miniszterelnök-jelölt is az államfő közvetlen megválasztását szorgalmazza, sőt azt is jelezte, hogy ő is szívesen elindulna jelöltként.

Az államfői feladatokat egyelőre Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el ideiglenesen, miután Magyar Péter azon szándéka, hogy Polgár Judit sakknagymestert kérné fel köztársasági elnöknek, kudarcba fulladt. A Tisza egyelőre keresi a megfelelő jelöltet, ám a miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy egy átmeneti időszakra javasolnák az Országgyűlésnek a jelölt megválasztását.

via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk