SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Epres Panni: Rám aggattak egy szerepet, hogy áldozat vagyok, aki mostantól megkeseredve, de felemelt fejjel éli le a következő 50 évét

A legendás vízilabdázó özvegye őszintén vallott férje elvesztéséről és a gyászról. Azt mondta, gyerekeivel mindig örömmel gondolnak vissza Tiborra.


A két kamasz gyereket nevelő Epres Panni elárulta, nem múlik a Benedek Tibor hiánya okozta érzés, ezt csak megszokni lehet, azonban mindig vidáman beszélnek a néhai családfőről, emlegetik a közös élményeinket, de nem szomorúan.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 2020 júniusában hunyt el. Felesége nagyon ritkán nyilatkozik a médiának, ám most a vízilabda-válogatottról szóló, A nemzet aranyai című film kapcsán kivételt tett. A Nők Lapjának azt mondta,

nem érzi magát egyedül, ugyanis a család mindenben segíti őt és gyerekeit, sok erőt kapnak tőlük.

Panni szerint Tibor is örülne a nemrég bemutatott filmnek. Néhai férjéről azt mondta, társai elfogadták csapatkapitányként, vezérükként, ugyanis veleszületett tekintélye volt, ha döntött, azt nem kérdőjelezték meg.

„Talán Tibor mellett tanultam meg, hogy az embernek milyen ereje lehet. Látom a gyermekeimen is, mennyire fantasztikusak és erősek, ahogy ezt az egészet végigcsinálják. Olyan éles váltás volt ez, ahogy a tökéletes családi szeretetből egyszer csak elveszítik az egyik pillért, hogy szerintem az, hogy ezt a folyamatot végigélik, egyfajta szupererőt ad nekik” – mondta az özvegy.

Arról is beszélt, hogyan éli meg a gyászt a közvéleménnyel ellentétben.

„Az emberek azt gondolják, tudják, mit érzek. Ennek a folyamatnak az elején rám aggattak egy szerepet, hogy áldozat vagyok, aki mostantól megkeseredve, de felemelt fejjel éli le a következő ötven évét. De nem ez a szerepem! Én nem kesergek, inkább mosolygok, élem az életem tovább. Köszönöm szépen, jól vagyok.”

Elárulta, hogy már túl vannak a szenvedős gyászidőszakon, és mindig örömmel gondolnak vissza Tiborra.

„Mi vidáman beszélünk róla, emlegetjük a közös élményeinket, de nem szomorúan. Aki elveszített valakit, érti ezt… nem múlik az érzés, a hiányt csak megszokni lehet” – jegyezte meg Epres Panni.

Forrás: Blikk, Nők Lapja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. június 11.



„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.

A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.

Azt mondta, a bérírás díja „oldalanként 1500 forint” volt, és korábban a tévéműsorai alatt egy fülmonitoron keresztül is segítette Csiszárt.

Havas Henrik a Blikk érdeklődésére kommentálta az ügyet. Szerinte a felelősséget nem is a botrányt kirobbantó Bakács Tibornál kell keresni.

Azt mondta: „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt...”.

Hozzátette, hogy alapvetően kedveli egykori kollégáját, és több okból is sajnálja a kialakult helyzetet.

A lapnak arról is beszélt, hogy őt személyesen is megviselték az egyetemi évek lezárásával járó kihívások, és felidézte, hogy az első pánikrohamai is az államvizsga-időszakhoz köthetők.

Az ügyben Havas azért is érintett, mert annak idején ő volt a dolgozatot bíráló tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Egy korábbi műsorban elmesélte: Bakács egyszer számonkérte rajta, miért csak hármast adott Csiszár Jenő szakdolgozatára. A válasza az volt: „mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács közölte vele: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
K.O. - szmo.hu
2026. június 11.



„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.

A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.

Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.

Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Közben kiderült az is, hogy nem lesz tagja a Megasztár új zsűrijének sem.

A helyzetet a testvérével, Tóth Verával való konfliktusa is súlyosbította, aki a választások előtt a Tisza Pártot támogatta.

Vera egy interjúban a családi viszályról azt mondta: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”

A feszültséget tovább növelte, hogy májusban Vera férje, Pauli Zoltán is nyilvánosan bírálta sógornőjét.

via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.


Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.

Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.

„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy mivel az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 miliméter helyett” – fogalmazott.

A változás miatt orvosa úgy döntött, visszatérnek egy korábban már sikeres, mTOR-gátlót tartalmazó infúziós kezeléshez.

A terápiaváltás mellett a pontos állapotfelmérésre is nagy hangsúlyt fektetnek, amihez nemzetközi segítséget is igénybe vesznek. „A májamat most vizsgáljuk több szempontból is. Amerikába már kiküldték a véremet, és ott nézik meg, hogy a rendszerben van-e daganat. Illetve tesznek esetleges javaslatot a kezelés kiegészítésére” – mondta Rubint Réka. A fitneszedző a múlt héten néhány napot kórházban töltött, ahol a májából vettek biopsziát. Ezt a mintát szintén külföldön elemzik.

„Itthon mindent megkapok, tényleg fantasztikus ellátást. De ha az ember szeretne más frontról is még szakvéleményt, utánkövetést kérni, az pénzbe kerül. Erre nem volt pénzünk négy évvel ezelőtt, mert ugye ellopták az összes pénzünket a csodálatos kollégáink. Most viszont van annyi, hogy bizonyos vizsgálatokat meg tudunk engedni magunknak.”

A fitneszedző hozzátette, hogy a tüdejében rend van, a korábbi áttéteket már sikeresen eltávolították. A most indult infúziós kezelés egyik lehetséges mellékhatása a nyálkahártya-érintettség lehet, de a család bízik a terápia hatékonyságában. Rubint Réka a betegséghez való hozzáállását hangsúlyozva továbbra is optimista, és a gyógyulásra koncentrál.

Június elején derült ki, hogy a fitneszedzőre egy kisebb műtéti beavatkozás és egy újabb kemoterápiás ciklus is vár. A bejelentések tónusa már akkor is elszántságot tükrözött, Réka pedig hangsúlyozta, nem kíván betegszerepbe helyezkedni, a kezeléseket a gyógyuláshoz vezető út állomásainak tekinti. A küzdelem során a bizonytalansággal is meg kellett tanulnia együtt élni, közben a család a hagyományos onkológiai protokollok mellett is keresi azokat a megoldásokat, amelyek segíthetik a gyógyulást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk