Egykor a nők ölre tudtak volna menni egy pár nejlonharisnyáért
Ma már természetesnek vesszük, hogy tele vannak a boltok nejlonharisnyákkal. Többféle méret és szín közül választhatunk, sőt, még azt is eldönthetjük, mennyire vastag harisnyát szeretnénk.
Az elmúlt évszázadokban ez nem volt ennyire egyszerű. Ha valaki nem gyapjúból vagy pamutból kötött harisnyát szeretett volna viselni, hanem annál vékonyabbat, finom selyemharisnyát, akkor mélyebben kellett a zsebébe nyúlnia. A selyemharisnya státusszimbólumnak számított, és a szegényebbek még a XX. században sem engedhették meg maguknak, hogy mindennapos viselet legyen.
Éppen ezért számított botrányosnak, amikor egy munkanélküli nőn selyemharisnyát láttak. "Minden nőt megillet a selyemharisnya - Ne tessék megijedni: Ottawában, a tengerentúl mondta egy bíró. Így felelt arra a névtelen följelentésre, amely egy munkanélküli munkásnőt bevádolt a selyemharisnyája s egyéb cicomája miatt. A följelentő a munkanélküli segély letiltását követelte, de a bíró azzal felelt, hogy 'időnként minden nőt megillet egy-egy jobb ruha és selyemharisnya, hogy úgy öltözhessen, mint a társnői. Mert ha megfosztjuk a jogos büszkeségtől, a büszkeséggel együtt mindenét elveszik'" - írja a Huszadik Század egy 1937-es cikkben.


A selyemharisnya készítése azonban éppen a múlt század 20-as, 30-as éveire veszélybe került, elsősorban a tengerentúlon. Az Egyesült Államokban például instabillá vált a selyem ára. Ezt az alapanyagot ugyanis Ázsiából, elsősorban Japánból hozták be, de a kereskedelmi kapcsolatoknak egyáltalán nem tett jót a két világháború közti feszült politikai viszony.
Emiatt az USA-ban keresni kezdték a selymet helyettesítő, ahhoz hasonló tulajdonságokkal bíró anyagokat. A köznyelvben egységesen műszálasnak nevezett anyagokat már korábban feltalálták, de szükség volt ezek folyamatos továbbfejlesztésére. (Többek között azért is, mert az első műszálas anyagokból készült ruhák annyira gyúlékonyak voltak, voltak, hogy ha például égő szivarral közeledtek feléjük, egyszerűen lángra lobbantak.)
A modern harisnyák alapanyagául szolgáló műszál az 1930-as években született. Wallace Hume Caroters vegyész 1935-re alkotta meg, a DuPont vállalatnál pedig 1934-re készült el a műselyem, 1938-ban pedig megkezdték a gyártását.
1939-ben a New York-i világkiállításon is bemutatták az neljlonharisnyákat.

A nejlonharisnya gyorsan népszerű lett, már forgalmazása első évben több tízmillót adtak el belőle.
Ám miután nem sokkal később, 1940-ben az ország belépett a háborúba, a nejlonharisnya egy csapásra hiánycikk lett. Amit lehetett, felvásároltak, és amikor kifogytak az üzletek, sok nő azt mondta, hogy ölni tudna egy pár harisnyáért. Az ára hamar felment, a feketepiacon 20 dollárt is kértek egy pár harisnyáért (volt, akinek ennyi volt a havi fizetése) és persze akadt, aki harisnyát lopott, vagy emiatt tört be valahová.
Ebben az időben jött divatba az úgynevezett kozmetikai harisnya. A nők úgy sminkelték a lábukat, mintha harisnya lenne rajta, sokan vékony vonalat rajzoltak a lábukra, mintha az volna hátul a harisnya varrása. Lábsminkelésre szakosodtak egyes kozmetikusok, és megjelentek a lábsminkelésre alkalmas szépítőszerek is.
A következő hisztérikus roham akkor következett be, amikor a háború után végre újra kapni lehetett harisnyát az üzletekben.

1945 őszén már megjelent a nejlonharisnya a boltokban, és emiatt tömegjelenetekre került sor. A nagyobb városokban egyszerre több tízezren álltak sorba, és a vásárlók szinte szétszedték az üzleteket.
A háború után Európában is hatalmas sikert aratott a nejlonharisnya. Arra azonban egészen a hatvanas évekig várni kellett, hogy megalkossák a mai kényelmesebb, harisnyatartó nélküli változatot, a harisnyanadrágot.
