MÚLT

Egy ápolónő, aki „Krisztus vérének pirosát hordozta keresztjén”

Rahó Etelka egyike volt azoknak a hősöknek, akik a II. világháborúban sebesült katonákat ápoltak és - sokszor gyalog - bejárták egész Kelet-Európát. Alakja egy Don-kanyarról szóló eposzban jelenik meg.

Topor István írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban - szmo.hu
2018. január 29.

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

A magyar 2. hadsereg doni pusztulásának évfordulója tájékán közeli és távolabbi rokonságom, egykori kedves ismerőseim frontot megjárt veteránjainak történetei bukkannak fel az emlékezés kútjának mélységes fenekéről. A kétszázezer szenvedőnek és mártírnak, a "mezítlábas Magyarország" félrevezetettjeinek és becsapottjainak beszámolóit évtizedeken keresztül csak a család, a rokonság ismerte. A disznótorok, névnapok és egyéb meghitt, lassan múltba vesző estéin gyakran elevenedtek meg a háború borzalmai.

Ezeknek a névtelen hősöknek állított emléket Gulyás Imre író, költő is Apáink a Donnál című kötetével. A tiszanánai parasztcsalád gyermeke, akinek édesapja fogatosként járta meg a Don-kanyart, tizenkét énekből álló hőskölteménnyel tisztelgett a "szegény eladott Kétszázezernek". A mű alakjai mind valós személyek. A mű egyik fontos szereplője "erős Anikó" vöröskeresztes nővér, a református lány, egykori Dóczi-növendék, aki "Krisztus vérének pirosát hordozta keresztjén".

Az Apáink a Donnál című kötet testvérének dedikált példánya. Forrás: saját gyűjtemény.

Ki volt a valóságban az eposz egyetlen női szereplője?

Rehó Etelkaként látta meg a napvilágot 1917. július 29-én a Szatmár vármegyei Kenézlőn. Édesapja Rehó Ferenc gazdálkodó, édesanyja Bráda Erzsébet volt. Az elemi iskola elvégzését követően a mélyen vallásos református család az 1927/28-as tanévre a híres debreceni Dóczi Polgári Leányiskolába íratta be gyermekét. A jó képességekkel és szorgalommal megáldott lány osztálya egyik kiválósága lett. 1931. május 12-én a IV. évfolyam tanulói konfirmációs vizsgát tettek nagytiszteletű Baja Mihály lelkész elnökletével. A konfirmandusok névsorában ott található a IV. c osztály növendéke: Rehó Etelka is. Az 1930/31-es tanévben szép eredménnyel zárta a polgári iskolát. Példás magaviseletéért és jeles előmeneteléért könyvjutalomban részesült.

Rehó Etelka anyakönyvi lapja. Forrás: MNL HBML VIII 54c 14k

A nagy gazdasági válság miatt az érettségiről le kellett mondania. Beiratkozott a Női Felső Kereskedelmi Iskolába, de egy hónap után tanulmányait abbahagyta, mivel édesanyja megbetegedett. Öt évig ápolta gondosan nagybeteg szüléjét. Miután anyukája meghalt, ismét iskolát keresett magának. Az Új Idők című lapból értesült a Vöröskereszt ápolónői képzéséről. A szükséges dokumentumokat beszerezve beadta jelentkezését. De az elbírálásig sem tétlenkedett. 1939 márciusában barátnője segítségével a Debreceni I. számú Sebészeti Klinika férfiosztályára került. Itt dolgozott szeptemberig. 1939. szeptember 16-án megkapta behívóját a Magyar Vöröskereszt újonnan létesített beregszászi testvérképző intézetébe. A kétéves tanfolyam havi tandíja 50 pengőre rúgott.

Az édesanyja halála után örökségként kapott házat eladták és a kapott pénzből fizette tanításának költségeit. Szorgalmának köszönhetően az első évet kitűnő eredménnyel zárta, így a második tanévre tandíjmentességet kapott. A második évbe már gyakran asszisztált sebészeti műtéteknél, amiért anyagi juttatásban részesült. Ebből tudta fenntartani magát. 1941. július 1-től a férfiosztály osztályvezető főnővérévé nevezték ki. A megnevezése ettől kezdve hivatásos vöröskeresztes testvér lett. A 100 fős férfiosztályon megfeszített munka folyt. Napi 10-12 műtétet hajtottak végre, amelyeknél legtöbbször ő asszisztált. 1942. szeptember 24-ig látta el ezt a feladatát.

Eredetileg kedves vöröskeresztes nővértársát, Horváth Margitot javasolta frontszolgálatra a rend főnökasszonya. Ám Margit édesanyja, aki Tiszaörsön volt tanítónő már akkorra fiát elveszítette, ezért könyörögve kérte a főnökasszonyt, hogy legalább lányát ne küldjék a frontra.

"Így esett a választás rám. Szép kislány volt Margitka. (...) Őt Budapestre vezényelték egy rögtönzött kórházba, a Klotild utcába, ahol a bombázások alatt meghalt a pincében a betegekkel együtt. Én pedig, aki a poklot jártam, haza jöttem..."

- emlékezett vissza a történtekre Rehó Etelka. 1942 októberében megkapta behívóját. Ekkor vette kezdetét frontszolgálata. A frontra indulás előtt Budapesten a Honvédelmi Minisztériumban katonai esküt kellett tennie. Nehezére esett az elválás kedvesétől, Lázár Gábortól, a nyíregyházi bakától, a "harminckettes gyalogezred" szárnykürtösétől. Kedvese "szeme csillant meg minden fűszálon, minden kirakatban (...) Most tőle szakították el a hadba. Rá gondolt Anikó, mátkája szavát kötögette holmija díszeihez, patyolat fátylára virágnak."

Az első ülősorban jobbról a negyedik Lázár Gábor. Forrás: magánarchívum.

Jobbról a második katona Lázár Gábor. Forrás: magánarchívum.

A 153-as kórházvonattal indult a frontra. Ez a szerelvény már négytengelyes, központi fűtéses Pullmann-kocsikból állt. 10 kocsiban 24-24 ágyat helyeztek el 3 emeleten fekvőbetegek részére. 5 vagont 52 férőhelyes ülőbeteg-kocsinak alakítottak ki, volt 1 parancsnoki, 1 műtő és kötöző, 1 gyógyszertár, 1 személyzeti és 2 raktárkocsi. Az oldalára a légitámadások miatt vöröskeresztet festettek. A vöröskeresztes személyzeten kívül ezzel a szerelvénnyel utaztak az addig fronton szolgáló törzstisztikar leváltására vezényelt tisztek is.

Mivel a csapatszállító szerelvények elsőbbséget élveztek, az utazás jó két hétig tartott. Ebből egy hetet tett ki a brjanszki erdőségen való áthaladás. A partizánok több helyen is aláaknázták a síneket. A vonat végállomása Alekszejevka volt. A Don-kanyarnál harcoló magyar alakulatoktól mintegy 40 kilométerre fekvő Alekszejevkában létesítették a 103-a betegelosztó állomást. Mivel több nővér viselte az Etelka nevet, megkülönböztetésül ekkortól kezdték Anikó nővérnek szólítani.

A képen a 154-es kórházvonat. De ugyan így nézett ki a 153-as is. Forrás

Az elsősegélyhelyekről ideszállították a sebesülteket. A súlyos sebbel rendelkezőket a tábori kórházba továbbították, a könnyebb sérülteket néhány napos gyógykezelés és pihenés után újra az arcvonalba vezényelték. 1942. január 12-én mintegy háromnegyed órás tüzérségi és légi előkészítés után megindult a szovjet erők támadása Urivnál. A magyar egységek keményen tartották magukat. Ezt többek között az is bizonyítja, hogy az a 103-as betegelosztó január 17-én még működött, pedig a tisztek becslése szerint a kórház belövési távolságra volt a kibontakozó szovjet támadástól.

Anikó nővér január 16-án kapott parancsot a műtő becsomagolására. Amikor elindult a feladat elvégzésére, váratlanul egy szovjet repülőgép bukkant fel és heves géppuskatüzet zúdított rá. Noha lőkiképzést nem kaptak, a fronton kellett megtanulniuk a személyes védelmükre kapott pisztollyal bánni. Anikó nővér egy ház falához húzódva pisztolyával célba vette az őt támadó gépet és hevesen lőni kezdte. Parancsnoka, látva bátorságát, kitüntetésre terjesztette fel. 1944-ben Horthy Miklós kormányzó a Magyar Ezüst Érdemkereszt a hadiszalagon kitüntetést adományozta neki. Később a Tűzkereszt II. osztályát is megkapta.

Ápolónői zománcos, koronás jelvénye. Forrás: magánarchívum.

Január 17-én három teherautót biztosítottak részükre az evakuáláshoz. Mínusz 42 fokos hidegben indultak útnak. A nagy hidegben a lábán súlyos fagyási sérüléseket szenvedett. A hideg mellett a raták8 állandó támadásaival kellett szembenézniük. Az első autójukat ki is lőtték. Végül a sok megpróbáltatás után megérkeztek Novij Oszkolba. Ez volt a legközelebbi nagyobb hely, ahol a visszavonuló egységek csoportosítása megkezdődött. Egy éjszakát töltöttek itt. A helyettes parancsnok közbenjárására kaptak egy vonatot Valujki felé. A csapatszállító vonat megtelt sebesültekkel. A kritikus helyzetben nem volt biztos, hogy át tudnak jutni. Életében ekkor hallotta először a „Katyusa”9 hangját. 700 súlyosan sérült katonát sikerült kimenekíteniük. Az utánuk következő vonatnak már nem volt ilyen szerencséje. Ők fogságba estek.

Végül a szerelvény Budapestre érkezett a sebesültekkel. A vonat személyzetét a kormányzó fogadta az országházban. Ezt követően egy hónap szabadságot kapott. Ennek letelte után egy német katonai szerelvénnyel – egyedüli nőként – ismét a frontra vezényelték. A Sztálingrádba tartó vonattal Harkovig ment, majd innen Kijevbe az ottani katonai kórházba. Ugyanitt teljesített szolgálatot Horthy István felesége, Edelsheim-Gyulai Ilona. Ő is hivatásos vöröskeresztes testvér egyenruhát viselt. Nagyon sok volt a beteg. Nyár végén jöttek a bombázások és lőtték a kórházat is. A betegeket naponta többször kellett lecipelniük a pincében lévő óvóhelyre. Augusztus végén a kórházat evakuálni kellett a közeledő front miatt. Az 503-as hadikórházat Skoléba telepítették.

Rehó Etelka Tűzkereszt II. osztályának szalagsávja és miniatűrje. Forrás: magánarchívum

A kórház nagy létszámú személyzettel működött. Hozzájuk tartozott egy munkaszolgálatos csoport is. Őket elkülönített barakkokban helyezték el. A legtöbbjük nagyon rossz egészségügyi állapotban volt. Sok orvos, ügyvéd, értelmiségi volt közöttük. Hetente kétszer nézte meg őket a sebészorvos. A szigorú parancs ellenére, a lebukástól sem félve Anikó nővér ilyenkor köténye alatt gyógyszereket, kötszereket csempészett be nekik, amit a közöttük lévő orvosoknak titokban átadott. A deseptil tabletta, az ultraszeptil por és egy kis maradék kötszer mentőgyógyszernek bizonyult. Különösen nehezen viselte a fiatal munkaszolgálatos, Ehrenfeld sorsát. A fiút aknaszedés közben tüdőlövés érte. Skoléban értette meg

"erős Anikó, hogy mi a védtelen emberség, mi a lét – mi az ember, vagy mi nem, ámde mivé lesz, míg tűr és tehetetlen s farkas-vére-vihar, jeges ár zúdul, szabadul rá."

A rábízott osztályon sokféle nemét látta a kínnak. A fájdalmukban artikulátlanul jajveszékelők, a fogukat összeszorító sziszegők, a halállal megbékülő halk sóhajtozók, a rengeteg vér látványa után úgy vélte, nem érheti meglepetés. "Nincs a földön olyan szörnyűség... semmi, de semmi ebben az életben", amely megrendíthetné őt.

503-as hadikórház Skole 1943 ősze. Forrás: magánarchívum.

1943 karácsonyát még itt töltötte a kórház. Innen küldte az alábbi képet vőlegényének, Lázár Gábornak. 1944 tavaszáig ápolta és gondozta a sebesült katonákat Skoléban.

Vőlegényének Oroszországból küldött kép másik oldala. Forrás: magánarchívum.

A front közeledtével újabb állomáshelyet jelöltek ki számukra: Szatmárnémetit. 1944 húsvétja már itt érte őket. A húsvétot itt töltötték, de az ősz beálltával Máramarosszigetre költöztek, ahol egy kultúrházban rendezték be a kórházat. Hamarosan azonban áthelyezték a 124-es tábori kórházhoz, amellyel előbb Szerencsre, majd Losoncra került. Az 1944 tavaszán megindított német ellentámadást követően a kórházat a lengyelországi Vorohtára helyezték át.

Egy gyönyörű kastélyszállóban rendezkedtek be, de előtte alaposan ki kellett takarítani és fertőtleníteni a helyiségeket, mert előttük tüzérek állomásoztak a kastélyban, és lovaikat is az épületben tartották. Pünkösdre a Kolomea és Tatarov (egy mára ukránná lett lengyel üdülővároska) közötti nagy ütközetek következményeként mintegy 1000 sebesültet kaptak.

Skole 1943 ősze. A kép jobb oldalán Anikó nővér. Forrás: magánarchívum.

Skole 1944. március 24. A kép jobb oldalán Anikó nővér. Forrás: magánarchívum.

Egy egészségügyi szakcsoport is érkezett. Sebészek, szemészek, belgyógyászok, de műtőorvos csak kettő volt és ketten voltak műtősnővérek is. A súlyos betegeket repülővel a hátországba szállították. Az itt eltöltött időszakról így vallott:

"Nem bírtuk elég gyorsan végezni a munkát. Sokan a hordágyon haltak meg. Fiatal tisztek, kiskatonák rimánkodtak: 'Nővérke engem vigyen!' Nem tudtunk mit csinálni. Borzalmas volt nézni tehetetlenül a szenvedésüket."

A kegyetlen állapotot csak úgy tudták átvészelni, ha időnként egy kis kirándulásra kimozdultak. Ezekről az utakról tanúskodnak az alábbi képek. Mindkét képen balszélen látható:

Vorohta 1944. április 30. Az Opor folyó partján. Forrás: magánarchívum.

Tatarov 1944. április 30. Forrás: magánarchívum.

1945 húsvétján Pozsonynál hagyták el hazánk területét. A kórházat Csehországba telepítették. Az állandó légi veszély miatt a vonatot gallyakkal igyekeztek álcázni. Az Otava folyó partján fekvő Písek város állomására érkezve a forgalmista nem engedte tovább a szerelvényt, mert megjelentek az angol bombázók. A reggel 9-től délután 5-ig tartó légitámadás élete legborzalmasabb élménye lett. Az egyik lövedék tőle pár méterre csapott be, de lélekjelenlétét ekkor sem veszítette el. A többieknek adott tanácsokat, hogyan védekezzenek a fedélzeti fegyverekkel is támadó gépek ellen. A támadást követően az állomás egy romhalmaz lett. Legénységük felét elveszítették. Alig tudtak ötven embert összeszedni. Egy német kórház fogadta be ideiglenesen őket, de másnap tovább mentek. A morvaországi Holleschauban kaptak egy kórházat. Ez a kórház amerikai fennhatóság alatt állt (ez alapján már ekkor hadifogságba estek, de tovább dolgozhattak – a szerk.). Nagy kórház volt. Komoly műtéteket is végeztek. Itt érte őket a háború befejezésének híre.

Néhány héttel később a nőket és a férfiakat különválasztották. Egy cseh fennhatóság alatt álló lágerben helyezték el őket. Szűkös ellátásban részesültek. Július végéig tartózkodtak itt, amikor is gyalogmenetben Brünnbe irányították a tábor lakóit. Napi negyven kilométert kellett megtenniük. Ahol rájuk sötétedett ott pihentek meg. Csodával határos módon a velük szemben vonuló szovjet katonák nem bántották őket. Igaz, a még birtokukban levő értékeiket elszedték, de nem erőszakoskodtak velük. Brünnbe érve egy vonatra tették a menetet és megindították Magyarországra. A katonai szerelvények itt is prioritást élveztek, így csak augusztus elejére érték el az országhatárt. Pozsonytól Budapestig újabb megpróbáltatások vártak rájuk. Érsekújváron szovjet katonák hatoltak be a vagonba. Anikó nővért és egyik fiatal társát az idősebb nővérek elrejtették a csomagok mögé, ennek köszönhetően nem esett bántódásuk.

Végül megérkeztek Budapestre. A Magyar Vöröskereszt Erzsébet kórházában, mint vöröskeresztes nővér teljesített szolgálatot. 1945 novemberében otthagyta a kórházat, leszerelt és férjhez ment vőlegényéhez, Lázár Gáborhoz. Nyíradonyban telepedtek le. Házasságukból két gyermek született. Itt élt 2001. április 1-jén bekövetkezett haláláig.

1997-ben Nyíradony Város Önkormányzata a II. világháborúban kifejtett humanitárius tevékenysége elismeréseként a város díszpolgárává választotta.

A cikkhez felhasznált jegyzetek és források jegyzékét IDE KATTINTVA találjátok.

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

KULT

Végleges a Sziget éjszakai programja, 100 fellépővel jönnek a hajnali bulik

Az idei Sziget Fesztivál elektronikus zenei helyszínén, a Delta Districtben véglegesedett a fellépők névsora. A kínálatban Peggy Gou, Richie Hawtin, Dimension és a Pan-Pot is szerepel.

KÉK HÍREK

„Gyere vissza, kérlek, nem mehetsz el így” – A Morrison's 2-ben megölt Gábor anyjának szívszorító üzenete

Meghosszabbították a Morrison's 2-nél történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását. Az áldozat, Gábor édesanyja a közösségi médiában üzent fiának, miközben a nyomozás lezárult.

KÉK HÍREK

FOTÓGALÉRIA: „Az esküje szerint élt” – Így búcsúztatták a 22 évesen elgázolt rendőrt, Zalavári Bálint Zsoltot

Csütörtökön eltemették a posztumusz rendőr törzsőrmestert, akit szolgálatteljesítés közben gázoltak halálra. Búcsúbeszédét a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője tartotta.

Címlapról ajánljuk

MÚLT

„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet

A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.

Fehér Adél, Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone via Getty Images - szmo.hu
2026. március 17.

Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

„Hiba csúszott a manőverbe” – Kisiklott a Taurus-mozdony Soroksáron

A MÁV-csoport szerint egy mozdony tolatás közben siklott ki a Soroksári út állomáson. A jármű áttörte a vágány végi ütközőbakot, az eset a közforgalomtól elzárt területen történt.

KÖZÖSSÉG

Egy rossz mozdulat, és a kutya morogva odakap: ezt a hibát ne kövesd el!

A kutyákhoz való helytelen közeledés, különösen a kéz orr elé nyújtása, komoly félreértésekhez vezethet. A szakértők szerint a kutya ilyenkor védekező reakcióként moroghat vagy odakaphat.

KULT

Szeretted az első Super Mario-filmet? Akkor van egy rossz hírem: erre a folytatásra nem biztos, hogy készen állsz

Vizuális orgia vagy totális mellényúlás? Az új Super Mario Galaxis-film ellenben elődjével, sokkal inkább a fiatalabb korosztályt célozza … A film folyamatosan pörög, villog és robban, mégsem áll össze egésszé, hiába van tele cukisággal. De vajon ez tényleg fejlődés, vagy inkább visszalépés?

MÚLT

Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során

Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.

Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.

Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG

8 család fogott össze, hogy lakóotthont építsenek autista felnőttek számára, segítséget kérnek a megvalósításhoz

Autista gyermekeik jövőjét féltő szülők a Világom Alapítványon keresztül fogtak bele a projektbe, amihez várják a támogatásokat. Az egyik érintett szülő, Magyari Péter újságíró a Facebookon magyarázta el, miért van szükségük az autista fiataloknak a lakóotthonra.

KULT

Ma lenne 90 éves Csukás István, akinek meséin nőtt fel az egész ország

Az ország mesemondója, Csukás István 1936. április 2-án született. Süsü, a sárkány, Mirr Murr és Gombóc Artúr "atyjának" generációk meghatározó mesevilágát köszönjük.

KÉK HÍREK

Bekamerázott szoba: a rendőrség szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja

Míg kábítószer birtoklása miatt eljárás indult, a feltételezett kamerázás ügyében a feljelentést elutasították. A rendőrség a büntetőeljárási törvény két pontjára hivatkozott.

MÚLT

583 áldozat a kifutón: 49 éve történt a tragikus baleset, amely örökre megváltoztatta a repülést

Két Boeing 747, - a KLM 4805 és a Pan Am 1736 - a tenerifei Los Rodeos futópályáján ütközött 1977. március 27-én. A Las Palmas-i bombariadó, a köd és a kommunikációs hibák együtt vezettek a katasztrófához.

Nyitókép forrása: Wikipédia - szmo.hu
2026. március 27.

Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:

1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.

A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.

Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.

A másodpilóta ekkor közbeszólt: „Pillanat, még nincs felszállási engedélyünk!” Erre a kapitány visszahúzta a gázkarokat, majd azt mondta: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!”

A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”

Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.

Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.

A Pan Am kapitánya a gázt tövig nyomva próbált balra, a fűre letérni a pályáról, a KLM pilótája pedig olyan erővel húzta fel a gépet, hogy annak farokrésze száz méteren keresztül szántotta a betont. A holland gép elemelkedett, de már nem tudta átugrani a Pan Am törzsét.

A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.

A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.

Via Wikipédia

Kapcsolódó

Máig nem tudni, pontosan mi okozta Harry Houdini rejtélyes halálát

A világhírű szabadulóművészt, Harry Houdinit 1926-ban Montrealban többször is gyomron ütötték, ezután kezdett rohamosan romlani az egészsége. Az 52 évesen elhunyt mágus halálát hivatalosan hashártyagyulladás okozta, de a trauma szerepét máig vitatják.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

350 millió forintnyi kártérítést kapott a férfi, akit évekig tartottak begyógyszerezve és bezárva egy amerikai pszichiátrián

Joshua Spriestersbachot összetévesztették egy körözött bűnözővel. Minél jobban tiltakozott, annál jobban leszedálták.

KÉK HÍREK

Hajdú Péter a kihallgatásáról: semmilyen protekcióm nem volt, és semmilyen segítséget nem kaptam

A műsorvezető azzal érvel, hogy a felfüggesztett börtönbüntetéssel zárult ügye a pártatlan hatósági munka bizonyítéka. A teljes kár megtérítése ígéretével egyezett meg az ügyészséggel.

KULT

„Nem Fenyő Miklós ellen, hanem Fenyő Miklósért csináljuk” – Áll a bál a Fenyő-emlékkoncertek körül

A legendás énekes gyermekei közleményben jelezték, hogy nem támogatják a december 14-re tervezett „Micsoda Buli” rendezvényt. A koncert zenei vezetője, Zsoldos Dedy szerint azonban nincs akadálya annak, hogy Fenyő Miklós dalait játsszák az eseményen.

MÚLT

Brutális hatalmi játszmát játszottak Báthory Erzsébettel – ezért kellett vérgrófnőt csinálni az ország leggazdagabb asszonyából

Thurzó György nádor 1610-ben indított vizsgálatot a grófnő ellen, több száz tanút hallgattak ki. A peres eljárás nélkül, házi őrizetben tartott úrnő vagyonát végül a rokonok és a korona osztotta fel.

Fehér Adél, Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2026. március 18.

Képzeljük el az ország leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró asszonyát, aki elképesztő méretű birtokbirodalmat irányít, hatalmas vagyonokat mozgat, és még a királyi udvar is súlyos összegekkel tartozik neki. Aztán képzeljük el, ahogy ezt a briliáns, kőkemény üzletasszonyt a történelem és a politika egyetlen tollvonással átírja egy B-kategóriás horrorfilm vérben fürdő szörnyetegévé. Pontosan ez történt Magyarország leghírhedtebb grófnőjével.

Vajon tényleg szüzek vérében fürdött a csejtei vár úrnője, vagy csupán a politikai elit festette vörösre a nevét, hogy rátehesse a kezét a mesés vagyonára?

A levéltári poros iratok nagyon is beszédesek. Amit feketén-fehéren bizonyítani tudunk, az egy teljesen más történetet rajzol ki, mint a kor vádpontjai. A Magyar Nemzeti Levéltár hivatalos iratanyagai egy szikár, rideg, de annál izgalmasabb hatalmi játszmát mutatnak be, ahol a vérnél sokkal fontosabb szerepet játszott a pénz.

Ami a tények csupasz vázát illeti: Báthory Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban, és 1575-ben ment feleségül Nádasdy Ferenchez, a kor egyik legjelentősebb hadvezéréhez. Házasságukkal a két hatalmas család vagyona egybeolvadt, létrehozva egy olyan birtokbirodalmat, amely várakat, városokat és falvak tucatjait foglalta magába.

Férje 1604-es halála után Erzsébet egyedülálló, önállóan döntő, hatalmas vagyon felett rendelkező özvegyasszonyként maradt a politika színpadán.

Ő irányította a több százezer holdas birtokot, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő asszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként is működött.

Mivel nem volt hajlandó újraházasodni, hatalma sokak számára kényelmetlenné vált. 1610 márciusában a grófnő saját rokona, Thurzó György nádor hivatalos vizsgálatot indított ellene. A következő másfél évben, 1611 júliusáig, összesen 317 tanút hallgattak ki, főként a nyugat-dunántúli birtokokon. Az iratokból kiderül, hogy a vallomások döntő többsége hallomásokon alapult, közvetlen, perdöntő bizonyítékot a nyomozók nem találtak. Az 1610. december 29-i, hírhedt csejtei rajtaütés során sem került elő semmi, ami a tömeges gyilkosságokról szóló legendákat alátámasztotta volna. A grófnőt ennek ellenére soha nem állították bíróság elé.

Míg cselédei közül többet 1611-ben, kínvallatás után tett vallomások alapján elítéltek és kivégeztek, Báthory Erzsébetet formális ítélet nélkül csejtei várába zárták.

Itt halt meg 1614. augusztus 21-én. Hogy pontosan hol temették el, máig vita tárgya; a csejtei templom kriptájának feltárását sosem engedélyezték, a helyi közösség pedig a mai napig megosztott a grófnő megítélésében.

Ha a 17. századi jegyzőkönyvekben nincs nyoma a vérgőzös szörnyetegnek, akkor honnan ered a kép, amit a világsajtó és a popkultúra annyira szeret? A válasz nem a bírósági termekben, hanem a könyvtárak polcain keresendő.

A szűz lányok vérében fürdő, örök fiatalságra vágyó grófnő motívuma több mint egy évszázaddal a halála után, 1729-ben bukkant fel először nyomtatásban.

Turóczi László jezsuita szerző „Tragica Historia” című munkájában egy moralizáló példázatot írt le egy hiú, protestáns asszonyról, aki egy véletlen pofon után fedezte fel, hogy a szolgálólány vérének cseppjeitől kisimul a bőre. Turóczi szerint a grófnő ekkor tette fel a végzetes kérdést: „Micsoda? Ha ilyen kismennyiségű vér ilyen nagy finomságot kínál, mi mindenre lenne képes, ha teljesen átitatna?” Ebből az egyetlen, irodalmi fordulatból nőtt ki a teljes vérfürdő-mítosz.

A legendás 650-es áldozati szám is egy későbbi kor terméke, amely egy soha elő nem került, állítólagos naplóra hivatkozik.

A modern történetírás ezt egyértelműen legendának tartja. „Ez nyilvánvalóan egy bugyuta mese, ami kapóra jött Turóczinak, hogy befeketítsen egy református asszonyságot” – foglalja össze a vélekedést Szibler Gábor helytörténész a National Geographic magyar kiadásában. A józan ész is a mítosz ellen szól. Tony Thorne, a King’s College London kutatója és a témával foglalkozó könyv szerzője rámutatott:

„A kozmetikai vérfürdő ötletével szembeni egyik prózai ellenvetés az, hogy a vér gyorsan megalvad.”

A mese tehát irodalmi, de a háttérben kőkemény politikai és gazdasági érdekek húzódtak.

A Báthory–Nádasdy-vagyon királyi mércével is hatalmas volt, a bécsi udvar pedig jelentős összegekkel tartozott a családnak. Egy önálló, hatalmas befolyással bíró, újraházasodni nem akaró özvegyasszony, aki a Habsburgokkal feszült viszonyban álló erdélyi rokonokkal is kapcsolatot tartott, komoly politikai kockázatot jelentett. A grófnő protestáns vallása a katolikus ellenreformáció korában szintén támadási felületet biztosított. A vádak,

a per nélküli elzárás és a vagyon későbbi felosztása a rokonok és a korona között egy olyan forgatókönyvet sejtet, ahol a cél nem az igazságszolgáltatás, hanem egy kényelmetlen hatalmi tényező eltávolítása és a vagyon megszerzése volt.

A modern kutatók is egyre inkább a politikai konspiráció irányába hajlanak. Kimberly L. Craft amerikai ügyvéd és történész, az „Infamous Lady” című könyv szerzője egy podcastinterjúban egyértelműen fogalmazott: „Nem ölt meg 600 embert.” Majd hozzátette: „Meghalt 30 vagy 50? Igen.” Ez a szám már sokkal közelebb állhat a valósághoz, ami egy kora újkori nagybirtokon, a kor kegyetlen fenyítési szokásai mellett elképzelhető, de messze elmarad a ponyvák rémtörténeteitől. A „nő mint szörnyeteg” toposzának túlhajszolása ellen emel szót Annouchka Bayley, a Cambridge-i Egyetem docense is.

„Ennél jobbat érdemel, mindannyian jobbat érdemelünk” – mondta, utalva arra, hogy a történelem hajlamos démonizálni a hatalommal bíró nőket.

A helyiek emlékezete is kettős. „Vannak legendák Báthory Erzsébetről... Az idősebbek hisznek ezekben a mesékben, de a fiatalabbak talán már kevesebbet tudnak róluk” – nyilatkozta egy csejtei gazda.

A legenda életben tartásához persze nagyban hozzájárult a modern popkultúra is. Juraj Jakubisko 2008-as Bathory című filmje vagy Julie Delpy 2009-es A grófnő (The Countess) című alkotása, bár eltérő módon, de tovább formálták a mítoszt. Ezek a filmek, a zenei feldolgozások és a népszerű „true crime” műsorok gyakran a 18. századi irodalmi toposzokat kezelik tényként, ezzel újra és újra megerősítve a vérgrófnő képét a köztudatban, miközben a bonyolult politikai és gazdasági háttér a feledés homályába merül.